A nyár majd minden szabad percét idén a költözésünk előkészítésével töltöm, azaz szortírozok, szelektálok, cuccoktól szabadulok meg. Nem teljesen szabályos konmari, de hasonlóan radikális. Búcsút mondtunk például vagy három nagy doboznyi gyerekrajznak. Ez egyébként már egy többszörösen előszelektált mennyiség volt, mert minden költözéskor áldozatul esett egy adag, most viszont a szépen kategorizált rajzok közül is a legtöbbnek mennie kellett. Valahogy most ért meg rá az idő, a helyzet. A gyerekek természetesen be voltak vonva ebbe a folyamatba, nem akartam megfosztani őket a lehetőségtől, hogy a számukra legszebb alkotásokat megőrizzék, de meglepően kevéshez mutattak kötődést. Egy festmény viszont Do külön kérésére upgrade-et kapott, keretbe raktuk és az új lakásban majd keresünk helyet neki a falon.
A technika nagyon egyszerű, cserébe a színekkel egészen látványos eredményt lehet elérni, és nem kell hozzá különösebb kézügyesség. Egy legalább A3-as rajzlapon maszkolószalag vagy washitape segítségével kitakarunk egymást keresztező vonalakat. A fennmaradó helyeket tetszőleges színnel temperával kitöltjük, majd a festék száradása után eltávolítjuk a tapaszt. A festett felülettel persze lehet játszadozni is, itt egyszerűen csak azért repedezett be a fehér, mert túl vastag rétegben volt a festék és aztán nem túl kíméletes módon szállították, tárolták a rajzot, mire hazajutott a suliból. De lehetne ilyen speciális felületeket például buborékosfóliával, gyűrt alufóliával vagy bármilyen hegyes tárgy segítségével elérni. Egy-egy esős vagy épp kánikulai napon, amikor az ember legszívesebben a szobában marad, remek szórakozás egy kis festékes tobzódás.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Mostanában van szerencsém az elmúlt tíz év tárgyi dokumentumait egyenként kézbe venni és kemény szívvel feltenni a kérdést, hogy valóban szükséges-e a megőrzésük. Do ugyanis hamarosan külön szobába költözik. Majdnem tettem itt egy vesszőt, és folytattam, hogy “és emiatt meg kell szabadulni csomó lomtól”, de aztán rájöttem, hogy itt meg kell állni. A gyerek külön szobába költözik. Nemrég még csak az ágyunkban volt hajlandó elaludni, most meg… Persze nem ő akarta, csak valahogy úgy alakult, hogy megállapítottuk, mindenkinek így lesz a legjobb. Egy tízévesnek már van önálló élete, ez a helyzet.
Na de a lényeg, hogy a rendrakás közben előkerült egy régi képeslap is, amit Do és én barkácsoltunk.
Amilyen egyszerű, annyira dekoratív, és tényleg bármilyen kis gyerekkel készíthető, aki már képes ceruzát vagy zsírkrétát fogni a kezébe. Így készül:
1. Először a gyerek kap egy doboz zsírkrétát vagy ceruzát a kezébe s tetszőleges irkafirkákkal beszínezi a négyzet alakú lapot. Nem kell, hogy formák legyenek, sőt, kifejezetten összevissza foltokkal a legizgalmasabb.
2. Aztán a felnőtt vagy a nagyobb testvér a papírt összehajtja először keresztbe, hosszába, majd mindkét irányban átlósan. Az így kapott formába pedig itt is, ott is vág valamilyen mintát. A technikát már az ovisok is ismerni szokták, ablakra való hópelyheket szoktak így vágni az oviban.
3. A színes csillagot/ mandalát felragasztjuk fekete vagy fehér fotókartonra, és már kész is a képeslap.
Az a legjobb benne, hogy nem kell ún. szépen rajzolni hozzá, és ha a vágás nem pontos, az sem tragédia. Ebben a technikában a színek viszik el a show-t.
Kellemes barkácsolást kívánok és azt, hogy minél több barátot és családtagot lepjetek meg idén sk képeslapokkal!
Új kézműves hóbort nálunk a textilfestés Marabu Fashion Spray szórófestékkel. Do kapta szülinapjára, és azóta csak az szab határt a mókának, hogy nincs itthon korlátlan számú fehér póló és egyéb pamut textília. Ezennel jelzem mindenkinek, aki kérdezni szokta, hogy minek örülne a gyerek mindenféle ünnepekre: jó minőségű fehér pamutpólónak minden mennyiségben.
A festék szórófejes flakonban kapható, gyerekjáték a használata. A festés helyét újságpapírral bőven alá kell bélelni, de ha véletlenül kifröccsen, a padlóról nyom nélkül eltávolítható vizes ronggyal vagy popsitörlővel. A kézről is lehozza a sima szappanos víz, csak a nem festendő ruhákra kell vigyázni, például ha földön térdelve festegetünk, akkor a nadrág térdére. (Nem saját tapasztalat, de kis híján.) A képen látható türkiz flakon 4 póló befestése után még több, mint félig van, pedig nem spóroltak a gyerekek a festékkel.
A festés technikája egyszerű. Lehet egyszerűen foltokat fröccsenteni a pólóra vagy sablont fektetni rá, és akkor a lefedett rész fehéren marad, a többi színes lesz. Már egy színnel is szép, de két vagy három egymással harmonizáló szín használata tényleg különleges eredményt ad. A fenti képen látszik, hogy milyen effekteket lehet elérni. Az összefolyó pacák akkor alakulnak ki, ha többször nyomja meg az ember a szórófejet és ha közelebb van az anyaghoz a flakon. A spriccelt hatás pedig úgy jön létre, ha távolabb tartja az ember a flakont a textiltől és csak egyszer vagy legfeljebb kétszer nyomja meg a fejet egy helyen. A pici türkiz pöttyök a véletlen művei: amikor vízszinteshez közeli pozícióban volt a flakon, akkor nem a szórófejen, hanem mellette kicsöppent a festék. Itt nem volt zavaró, de ha az ember el akarja ezt kerülni, akkor érdemes figyelni, hogy függőlegesen vagy majdnem függőlegesen álljon a flakon festés közben.
A csillagmintát sablonnal értük el: egy sötétben világító csillagot tettünk a pólóra, először az egyik színnel szórtuk be, aztán elforgattuk a sablont úgy, hogy a csillag sugarai az előző alak sugarai közé essenek, majd a másik színnel is beszórtuk. Szerintem nagyon szép lett. Rengeteg sablon kapható egyébként: kolibri, bagoly, mindenféle mandalák. A mandalás minta szerintem még komoly felnőtteknek is szóba jöhet, így nagyszerű barátnős ajándék lehet. Mi az egyik anyukával Do osztályában azt tervezzük, hogy jövő karácsonyra a tanároknak ilyen technikával készítünk asztalterítőt. A csillagminta elég semleges ahhoz, hogy még az idősebb generációba tartozó tanárnők is használni tudják.
A festék minimum 80% pamuttartalmú anyagokon használható, nemcsak azért, mert a pamut jobban felveszi a festéket, mint a műszál, hanem a fixálás miatt is. Még fontos technikai tudnivaló, hogy a festendő póló két rétege közé is kell egy vastagabb réteg újságpapírt tenni, különben átüthet a festék. Ha kész a mű, akkor forró vasalással kell fixálni, majd egyszer a próba kedvéért kézzel kimosni, de aztán egész nyugodtan mehet mosógépbe 40 fokra, egyáltalán nem ereszti a színt. Emiatt is, meg a könnyű takaríthatóság miatt is teljesen meggyőzött ez a festék és már alig várom, hogy magamnak is festhessek.
Itt vannak a hosszú, sötét, téli esték, amin lehet keseregni, bár a helyzeten az se változtat, vagy lehet gyertyát gyújtani és akkor mindenki boldog. A leggyerekbiztosabb nyíltlángú világítás szerintem a mécses befőttesüvegben. Oké, ezt is le lehet sodorni az asztalról, de sokkal nehezebben borul fel, mint mondjuk egy szép sokkarú gyertyatartó hosszú gyertyákkal. Ennek a DIY-projektnek az egyik előnye, hogy szinte semmilyen kézügyességet nem igényel, úgy nagyjából két éves kortól le lehet kötni vele a kiskorúakat. A befőttesüveg legyen olyan szélesszájú, hogy kényelmesen bele lehessen ejteni a meggyújtott gyertyát. Mi két Nestlé bébiételes üveget használtunk (nagyobbaknak való, szélesebb szériából), köszi, kedves Vendégcsalád! Elsőként leáztattam a címkét az üvegről, a ragaszkodóbb részeknél körömlakklemosós vattát használtam.
Aztán Do. feltépdesett egy kb másfél A5 méretű mintás selyempapírt. Természetesen egyszínű papírral is nagyon szép, mert a különböző vastag rétegek a színek és árnyalatok érdekes játékát adják majd.
Decopatch lakkot használtunk a papír üvegre való ragasztásához, de ha valakinek szalvétatechnikához való lakkja van, az is tökéletesen megfelel.
Széles, lapos ecsettel felvitte Do a lakkot az üvegre – mindig egy kisebb felületre, hogy ne száradjon meg a lakk idejekorán, majd rásimított egy pár papírfecnit. A fecnik részben fedik egymást, így néha a papírt is át kell kenni a lakkal, hogy jól ragadjon. Ezt aztán addig folytatja az ember, amíg végül mindenütt lesz papír az üvegen a csavaros szájat kivéve.
Miután teljesen körbeért az ember mindenhol, még egy réteg lakk jön a papírra, majd kis száradási idő után már lehet is gyönyörködni a mécsesben. Aki szeretné, a csavaros résznél még fonallal, szalaggal díszítheti az üveget, nekem most jobban tetszett így, egyszerűen. Az anyagköltség elhanyagolható – pláne, ha amúgy is van otthon szalvétalakk – úgyhogy ha tömegesen szeretne valaki karácsonyra ajándékozni valami szép, de nem túl drága apróságot, akkor szerintem ez a kis gyertyatartó remek ötlet. Kellemes és kreatív hetet kívánok nektek!
Ahogy írtam korábban, Do nagyon lelkesen elkezdett varrni tanulni. A táskakészítési projektünk a gombnál kicsit elakadt, viszont nemrég megtaláltam a tökéletes türkiz gombot, amivel felerősítettük a táska pántját. Csinos lett, és főleg: az első komolyabb darab, amit csak kevés segítséggel varrt meg maga, úgyhogy büszkén viseli. A táska teste egy felnőtt farmernadrág egyik szárából van, a pánt pedig egy nyári vékony női farmer megkötős övéből készült. Belefér a bérlet, zsebkendő és még néhány parkban, utcán gyűjtött kincs is.
Régóta kérdezgeti Do, hogy mikor varrhat varrógéppel valamit. Eddig annyi történt, hogy egyenes varrást gyakorolt kicsit, de bevallom, az én idegeim sincsenek kötélből, úgyhogy csak egész rövid ideig tudtam nézni. Valahogy úgy tartotta a kezét, hogy állandóan úgy nézett ki, mintha a következő pillanatba elkaphatná a tű, én viszont nem tudtam normálisan elmagyarázni, hogy mi a helyes kéztartás. Most újra tettünk egy próbát több hónap kihagyás után, és igen, a helyzet sokkal jobb: ő is ügyesebb, meg én is lazábban tudom nézni.
Táskát szeretett volna varrni, és abban állapodtunk meg, hogy egészen az elejétől annyi lépést egyedül csinál meg, amennyit csak tud. Ő rajzolta a szabásmintát, aztán körberajzolta és varrásráhagyással együtt ki is vágta az anyagból. (Ami egyébként egy régi farmer szára volt.)
Aztán összegombostűztem, de a varrógép elé már ő ült, s ügyesen összevarrta a három oldalt. Kicsit megkurtítottam a ráhagyást, de a cikkcakkozó tisztázást megint ő varrta egyedül, csak kétszer kellett kicsit rásegíteni, hogy tartani tudja az irányt. Megbeszéltük, hogy cippzárral fog záródni a táska, ezt végül én varrtam be. Ezután már szinte csak az esztétikai döntések maradtak: Do kiválasztott egy rávasalós motívumot és eldöntötte, hogy a táska pántja farmer lesz. Eszembe jutott, hogy van egy keskeny farmerövem, ami pont jó lenne e célra. Mivel ez egy igen egyszerű táska lesz, a pántot is a legegyszerűbb módon tesszük majd fel rá: a táska külsejére gombbal együtt erősítjük fel. Azaz ő, mert szerintem itt az ideje annak is, hogy megtanuljon gombot varrni. Az otthon lévő 100 gomb közül egy sem volt pont alkalmas, úgyhogy még keressük az igazit, utána pedig megmutatom azt is, milyen lett a kész táska.
Milyen cuki baba, vegyük meg! – mondta Do a könyvesboltban, ahol a pénztár mellett volt kirakva gyerekcsalinak egy kupac maja gondűző baba. Oké, előfordul,hogy meglágyul a szívem ilyen kérések esetén, na de azt nem venném a szívemre, ha a gyermek úgy nőne fel, hogy nem tudja, mennyire egyszerűen elkészíthető egy ilyen kis bábu, ráadásul sokkal jobb szórakozás, mint készen megvenni.
Kell hozzá egy hosszabb és egy rövidebb vékony gallyacska, a szobanövényünk elszáradt része tökéletesen megfelelt, valamint hímzőcérnák (maradékok is egész nyugodtan), kicsi filcfecni, tű, egy csík fehér papír (vagy amilyen színű arcot szeretnénk), vékony filctoll a szem és száj rajzolásához. Kis segítséggel 8 évesek is elboldogulnak, remekül fejleszti a finommotoros mozgásokat. Meg jó szórakozás is, csak mondom.
A hosszabb és rövidebb gallyacskákat keresztszerűen összeillesztjük és cérnával x-formában összekötözzük. Átlósan vezetjük a cérnát többször az egyik, majd a másik irányból. A fenti rövid lesz a fej, a két oldalsó a kezek, az alsó hosszabb rész a lábak. A fejnél arra figyeljünk, hogy jó, ha a fej magassága fölött még van 3 mm a haj rögzítésére.
Egy kb másfél cm széles papírcsíkot alulról és felülről is visszahajtunk, hogy kb 5-6 mm széles legyen végül. Ragasztóval rögzítjük a visszahajtásokat. A csík hosszát szándékosan nem írom, nyugodtan legyen kb 10 centi, ennél kevesebbre lesz szükség, de kényelmesebb, ha a maradékot levágjuk, mint előre pontosan kiszámolni, hogy milyen hosszú legyen. (Ízlés és papírvastagság dolga)
A papírcsíkbelső, visszahajtott oldalát is beragasztózzuk pl. UHU stifttel. Szerintem a stift ehhez a bábúhoz mindenképp jobb, mint a folyékony ragasztó, de ennél a lépésnél biztos. Elkezdjük szorosan rátekerni a papírt a felső gallyrészre, szépen simuljon rá, ne csúszkáljon. Gyerekeknek lehet, hogy ennél a pontnál jól jön a szülői segítség. Addig csavarjuk a papírt, míg úgy látjuk, hogy pont jó vastagságú a fej. Ekkor vágjuk le a maradék papírcsíkot, a ragasztást ellenőrizzük és ha szükséges, erősítsük meg. Azon az oldalon, ahol a papírcsík vége van, lesz a baba háta, a másik oldalra rajzoljunk szemet, szájat. Mivel gondűző babáról van szó, szép széles mosolyt javaslok.
Most következik a láb! Az alsó gallyrészre előbb rákötjük a cérnát, majd szép szisztematikusan betekerjük a fát olyan vastagon, ahogy tetszik. A cérnavéget -kb. 4 centit – beragasztózzuk a stiftragasztóval és szorosan rásimítjuk az előző rétegre.
Ugyanezt megtesszük a kezekkel is, a mellrésznél, tehát a két gally keresztezésénél megint átlósan vezetjük a fonalat mindkét irányban. A fonalvéget itt is ragasztózzuk. Aztán elkészítjük a szoknyát: egy téglalapot vágunk vékony filcből, fércöltéssel végigvarrunk a felső hosszú széltől 3 mm-mel lejjebb. A cérnára nem kell csomót kötni, hanem egyszerűen kihúzzuk a tűt a végén.
Körbetekerjük a babán a beráncolt filcszoknyát és szorosan megkötjük a derekán a cérnát, a fölösleget levágjuk a cérnából és akár a szoknya hosszából is. Ezután jön a haj. A cérna végén hagyjunk annyit lelógva, amennyi a copf lesz, utána a stiftragasztón húzzunk végig kb 10 centi cérnát, majd kezdjük el felcsavarni a baba feje tetejére illetve az afölött hagyott pár mm-nyi gallyra. Amikor elégedettek vagyunk a frizura méretével, vezessük le a cérnát a fej másik oldalán és vágjuk el a copf alján a cérnát – szimmetrikus a másik oldallal. Ez a lépés kicsit ragacsos és valószínű megint szülői segítségért kiált, de azért megoldható és ha jól beragasztózztuk a cérnát, akkor tartani fog a haj erősen.
És már kész is a maja gondűző babánk, elmesélhetünk neki mindent, ami a szívünket nyomja. Vagy csinálhatunk neki egy kis barátnőt is – ketten mégis minden könnyebb.
Csend és hallgatás a Virág utcából, két hete még csak egy WIPszerdára se tellett tőlem. A még áprilisban elkészült csodálatos türkiz Thistle & Beads kendő blokkolására ma szántam el magam. A mai nap egyébként azért is jelentős, mert prímszám több hónapja készülök rá, hogy ma elkezdjek egy ehhez a szoknyához hasonlót közöshorgolni. Ehhez képest még az április elején elkezdendő kardigánhoz sem csináltam kötéspróbát – megvettem viszont egy halom fonalat hozzá, a molyok meg épp szaporodási fázisban vannak, szóval élethalálharc on, állás egyelőre döntetlen. Mondanom sem kell, hogy a tiritarka szoknya a távoli jövőbe prolongálódott, mondjuk akkorra, amikor majd újra látjuk a napot. Apropó, nap. Pont nyolc nap múlva lesz életem első futóversenye, amire eléggé készültem testileg-lelkileg. Viszont ismerem magam annyira, hogy szakadó esőben nem vagyok hajlandó kínozni magam futással, a futóverseny helyszínére való elzarándokolással és a startra való várakozással 30ezer másik emberrel együtt. Úgyhogy ha a nap nem is sütne jövő vasárnap, azért legalább ne essen, ez lenne a kérésem az univerzum felé.
Májusban egyelőre küzd egymással a kötelességtudó és a hedonista felem, a hedonista kötné a Lily Magnóliát ajándékba, a kötelességtudó vizsgára készül és beadandókat ír. De leginkább egyiket sem, mert a kötelességtudó ugyan nem annyira erős, hogy nyerjen, de legalább blokkolja a hedonistát, úgyhogy így aztán se tanulás, se kötés, vagyis csak feleannyi mindkettőből, mint lehetséges és szükséges lenne. Azért legalább a beadandók gondját letudtam tegnap, így bízom az áttörésben kötésfronton is.
Amíg én itt fetrengek a különféle pocsolyákban, úgy is mint lustaság, kialvatlanság, tétovázás, azért legalább a gyerekek boldogok és kreatívak. Mert ott van például az a délután, amikor rájöttem, hogy elfogyott a só. Rendes háztartásban nem fogy el a só, nálunk igen. Mondjuk volt még otthon egy zacskó kavicsjellegű tengeri só, amit vészhelyzet esetére tartok itthon. Vészhelyzet alatt azt értem, hogy fáj a füle valamelyik gyereknek és meleg sós zoknival kell borogatni. Kínomban aztán elővettem ezt az aranytartalékot és elkezdtem mozsárban porrá törni a sót. Nem is számítottam rá, hogy ettől az unalmas és fárasztó feladattól a gyerekeim egymással versengve fognak felszabadítani. Időbeosztást kellett csinálni, hogy ki mikor mennyit mozsarazik. Pár napig kitartott a lelkesedés, úgyhogy megint van itthon vagy három hónapra elegendő só. Ha akartok húsz perc nyugtot magatoknak, kedves megfáradt anyatársak, adjatok hatéveseteknek egy mozsarat nagyszemű sóval.
Ha a gyerek mégsem boldog, sőt, örök haragot deklarált – mert például anya egyetértett az óvónővel abban a kérdésben, hogy szabad-e az óvodában meztelen felsőtesttel rohangálni (nem) – akkor persze egy kis sómozsarazás nem elegendő a kibéküléshez. Ilyen esetekre ajánlom, hogy tartsatok otthon drótot és csípőfogót. Megteszik azok a műanyag bevonatos drótok is, amelyeket elektromos készülékekhez adnak, hogy a zsinórt összefoghassuk velük. Mondjunk néhány mondatot arról, hogy kizárólag az általunk e célra átadott drótokat szabad vagdosni, mert a többiben esetleg áram fut, és egyrészt jaj annak, aki töntreteszi a számítógépemet vagy varrógépemet, másrészt ezt nemcsak mondom, hanem a 220 gondoskodik a büntetésről. Szóval ezen rövid bevezetés után adjuk át a gyermekünknek a drótot és a csípőfogót és élvezzük a drót hosszától függően akár 20-30 percre is tehető szabadidőnket és készítsük fel színünket arra, hogy ennek leteltével a gyerek minket tart majd a legjobb anyának a világon és hajlandó megbocsátani korábbi botlásunkat a meztelen fesőtest tilalmával kapcsolatban.
A kreativitásnak egyéb nyomai is random felbukkannak a lakásban. Múlt héten például összekerestem egy nagyobb rendrakás közben a tangram mind a hét darabját. Úgy terveztem, hogy szombaton végre játszom vele egy kicsit, de az adott helyen csak öt elemet találtam. – Gyerekek, hol van a tangram két hiányzó eleme? – Hát, a lilát én sem tudom, de a másikból Kristóf éppen cápát csinált. Cápát, naná. Itt is van.
És ha már keresgélés: egy pillanatra felbosszantott, hogy a múlt héten kisúvickolt szobában miért vannak már megint gyúrmabombák a könyvespolcra ragasztva. Miért nem lehet a dolgokat rendeltetésszerűen használni, de tényleg? Aztán közelebb menve megláttam, hogy ez a gusztustalan trutyi igazából egy kulcstartó. Nem is értem, miért vagyok annyira földhözragadt felnőtt.
Mivel pedig a rendrakást és játékszelektálást anya elintézte, a gyerekek az igazán fontos problémák megoldásának szentelhették magukat. Feltalálták például a majdnemfotocellát. – Anya, feltaláltam egy ajtónyitót. – Az nem a kilincs véletlenül? – Nem. Mert csak megbököd a kilincset egész picit, és magától kinyílik az ajtó. Csak nagyon erősen kell feltekerni a zsinórt.
Roppant komplex szerkezet, az egész szobát elfoglalja.
Így végre a több hónapon keresztül készült körmöcske-zsinór is megtalálta élete értelmét.
Reméltem, hogy Do elfelejti a beígért utószülinapi bulit – naiv voltam, belátom. Végül a sokadik “majd ha” után e hétvégére szerveztünk le egy kisebb vendégséget: 5 gyerek jön, 3 vendég lemondta, szóval tényleg nem lesz tumultus, de pont dupla annyian leszünk a lakásban, mint szoktunk, így azért mégsem bízhatok mindent a spontaneitásra. Természetesen idejében elkezdtem a neten való lázas kutakodást megfelelő játékok után, de azért biztos, ami biztos, nagyon örültem, amikor teljesen véletlenül szembejött velem ez a kártyaszett:
A két forrás egyesítésével, meg még némi gyerekkori emlékmorzsákat összekapargatva összeállítottam a forgatókönyvet három órára. Tisztában vagyok vele, hogy ettől még ugyanúgy lehet hiszti, sírásrívás és öriharidrámák, mint ahogy tavaly is voltak, viszont az is biztos, hogy így kevésbé lesz rossz lelkiismeretem, mintha a dolgoknak szabad folyást engednék.
Ilyeneket fogunk játszani: Vannak a zabáljuk tele magunkat mindenfélével, amit otthon nem engednek típusú játékok, ezek közül kedvencem az édességmemory: szükség van páros számú nem átlátszó pohárra (műanyag vagy papír), mondjuk 30 darabra. Ezeket 5*6-os négyszög formában lerakjuk az asztalra, a talpuk néz felfelé. 15 féle édességből 2-2 darabot elhelyezünk a poharak alatt. Innentől a memóriajáték szabályai szerint játszunk, a különbség csak annyi, hogy aki két egyforma édességet talál, az magához veheti azt és meg is tarthatja. Úgy képzeltem, hogy a buli elején barkácsolás is lesz, mindenki kap egy papírtasakot (amilyen régen a zsemlészacskó volt) és azt dekortapasszal kidíszítheti. Tapasztalatom szerint a dekortapasz az egyik legkedveltebb barkácsalapanyag a gyerekek között, és ezzel a feladattal legalább 6 percig le tudom majd kötni őket. A buli folyamán nyert édességeket pedig rögtön lehet is ebbe a zacsiba tenni. Akinek pedig nem gyűlne elég össze, annak a végén majd kicsit rásegítünk – éljen soká a gyomorrontás! Szintén édességzabáló játékként olvastam, de módosítom sósszecskazabálóssá a Kis kínai becenéven futó feladatot. Szükség van müzlistálkákra, evőpálcikára minden gyereknek és vegyes sós szecskára, amit mások azt hiszem ropifélének hívnak. Az a legjobb, ha apróbb darabokból áll, mint perec, halacska, stb. A feladat egyszerű: minden gyerek egyforma mennyiségű szecskát kap a tálkájába és egyszerre kezdi el pálcikával enni. Ahogy az már lenni szokott: az nyer, aki előbb.
Persze fontos, hogy egészséges ételek is kerüljenek az asztalra egy gyerekbulin, például krumpli. A krumplipárbajhoz szükség van két krumplira és két fakanálra. Mindkét gyerek kap egy fakanalat és azon egy krumplit kell tartania. A cél, hogy az ellenfél krumpliját lelökjük a fakanálról, viszont a mienk rajta maradjon. Ehhez csak a fakanált használhatjuk, kezelni tilos. Hogy szegény krumpli mégse a szemétben végezze a játék után, tehetünk a két játékos közé valami puhát a földre, például párnát. Aki nyer, kaphat megint valami fogrontót a díszes papírzacsijába.
És ha már úgyis kezünkben van a fakanál, akkor még egy kalapot kell szerezni gyorsan valahonnan, s máris kezdődhet a célbadobás. Mindenkinek van három dobása, ahányszor sikerül rádobnia a kalapot a fakanálra, annyi édességet könyvelhet a gyűjteményébe. Hogy kizárjuk a játékostársak rosszindulatát, egy felnőtt fogja a fakanalat teljesen mozdulatlanul.
És ha már a mozdulatlanságnál tartunk, igazán vicces a Múzeum című játék. Egyvalaki a múzeumlátogató, a többiek a szobrok. Felvesznek egy testhelyzetet, a múzeumlátogató megfigyeli őket (szülő időt mér), majd kimegy a szobából. A műtárgyak megváltoztatnak valamit magukon, a látogató újra belép a szobába és megpróbálja kitalálni, mi változott. Mondanom sem kell, hogy aki nyer, az plusz kalóriákat tehet a papírzacsijába.
Már érzem, hogy a ma vásárolt nagyjából 3 kiló édesség nem lesz elég, ha így haladunk, úgyhogy majd lesz pár olyan játék is, aminél a részvétel a fontos, nem a nyerés. De ezekről meg a szülőkímélő torta készítéséről majd a buli után számolok be. Kellemes hétvégét kívánok Nektek!
