intim

 Most, hogy egy modoros klisévé váltam* beszélhetünk kínos meg intim dolgokról is. Főleg intim, az egész blog kínos (de erre úgyis a "cringe" a 2020-as szó). Tehát én szeretném azt mondani, hogy idén valami felvilágosult meg modern podcast hallgató lettem, de inkább abszolút rapszódikus, amikor eszembe jut, meghallgatok öt részt, vagy akárhányat, amíg el nem tereli az internet vagy a netflix a figyelmem. A Mi a Femme podcastot nem rég kezdtem el hallgatni, és hát azért csak nem rég, mert véletlen a Párnacsatára kattintottam :DD  (jó, tudom). Meg amúgy tudtátok, hogy már Viszkok Fruzsinak is van podcastja? Esküszöm, az a lány azt hiszi, hogy már a létezése is izgalmas lenne a tinilányoknak, pedig olyan vanilla meg véleménytelen az egész nő, hogy nem is értem, hogy tud akár egyet is eladni a naptárjaiból, amiknek az elejére oda van baszva nyomtatva a neve, mintha  eszébe eszembe se jutna, hogy valaki nem egy idegen/youtubesztár nevét akarja a naptárja elejére?! Frujo frojo (az nem egy joghurt?) bánom is én.

Ott tartottunk, hogy Mi a Femme podcast, és akkror a legfrissebb epizód gyerekek, na az a maszturbálásról szól. Maszturbálás. És akkor itt még nincs vége. 

Nem annyira sikerült hozzá szoknom (vagyis igazából elég idegesítő...? asszem), hogy állandóan szükségtelen angol szavakat meg mondatokat (mondatokat???) használnak, hogy kúlabb legyen az egész, vagyis a hallgatóság nyilván olyan woke, és az egyik szerző azt hiszem nem magyar (erre a nevéből jutottam, de amúgy nem is fehér, csak azért szólok, mert biztos Magyarország egyik fele szerint ezt így kell megállapítani**), ill. egy kicsit akcentusa van, de aztán jött egy másik vendégszereplő is, aki nem elég, hogy férfi(!!444)*** de annyi angol szót használ, hogy először azt hittem, hogy külföldi, vagy mit tudom én, nem Magyarországon nőtt fel, de később megvilágosodtam, hogy ez Yank, egy teljesen magyar zenész, akinek János a neve (haha), és akkor bizonyára jött ez a kíváló szójáték. Az epizód végére csak azért nem kezdtem ivójátékba arra a szóra, hogy "basically" vagy "artist" , mert fantáziátlan vagyok, és nem hordok magammal gint csak úgy. Voltak még ilyen szavak is, hogy "speak up" meg "ally" meg "supporter" amiket szerintem le lehetett volna fordítani simán magyarra (ha az amerikai nevű artist tudna rendesen magyarul. Vagy Englishül, nem tudom mi a divat most.)  Nem bírom már ezt a kúlságot, ugyanakkor iszonyú jókat mondott, mondtak, nem az intimitásról meg a maszturbálásról itt már, hanem arról, hogy hol van a férfiak helye a feminizmusban, meg a nők egyenjogúságáért folytatott harcban (allyship, ugye). 

Szóval, hogy visszatérve a maszturbáláshoz, szerintem nagyon jó, hogy ilyen személyes meg intim témákról is egyre többet lehet beszélni és hallani, habár fogalmam sincs, hogy mennyi embert ér ez el, különösen, hogy mivel hogy ennek a podcastnek eléggé női profilja van ill. feministaként és/vagy pro mindenként definiálja magát. Nem igazán tudom vagy emlékszem, hogy fiatalon mennyit beszéltem erről, de az iskolában nagyon kevés értelmes dolgot hallottam ezügyben. Jó, most önkényesen az értelmes dolgot úgy definiálom, hogy mondjuk konszenzusról van szó, vagy arról, hogy a szex az ok, természetes, és nem csak súlykolást arról, hogy de vigyázzál fiam, meg húzzad fel az óvszert meg ilyenek.  És akkor 10 évvel később jön két csaj, és arról beszél az interneten, hogy hogy építik fel az orgazmusukat ezzel a satisfier nevű eszközzel, ami szívja az ember csiklóját. 

Építik fel.

Szívja.

Let that sink in. (Csak hogy a nyelvi tradícióknál maradjunk.) 

Az az igazság, hogy nekem ezt az epizódot nem volt olyan jó hallgatni. Majdnem kiszalad a számon, hogy cringe, de hát nem tudom... Azt hiszem, hogy egy idegen teljesen személyes tapasztalatairól hallani nem pont ugyan az, mint általánosan hallani valami ilyen úgymond személyes témáról, ami valamilyen formában azért az emberek nagy részét érinti nemtől függetlenül. Ugyanakkor meg, ha nem jövünk zavarba meg kapcsoljuk ki ezeket a dolgokat félúton, aztán nagy nehezen hallgatjuk végig, és "beszélünk róla" akkor gondolom nem érhető el társadalmi változás, nem lehet normalizálni olyan dolgokat/kérdéseket, amik mindig ott voltak, csak eddig mindenki mással volt elfoglalva, aszitte, hogy a Bibliában minden benne van már (turns out, 2020-ban nincs) 

Most miközben gondolkodtam, hogy miről írjak, eszembe jutott, hogy valaki, de szerencsére nem emlékszem, hogy ki (így is kínos, mindegy), vagy hogy milyen szituációban, azt mondta, hogy milyen jó, hogy én perverz vagyok. WHAT.

Ahhoz képest, hogy egy férfi sem szereti (az internet tanulsága szerint), ha a nő úgy fekszik az ágyban, mintha egy fatörzs lenne, de ha meg nem fekszik ott úgy, akkor már perverz? Mármint olyan jó lenne, ha nem számítanék automatikusan "perverznek" meg "szexéhesnek" (lol, ez létezik még?) Jó lenne, ha normálisnak számítana, ha egy nőnek van alapvető érdeklődése a szex iránt, úgy értem, olyan borzasztó kettős mérce, hogy a férfiaknak ez az "ösztöne" meg "csodálkozol, ha úgy öltözöl", de a nők, na ők nehogymá orgazmusra gondoljanak, cöh. 

Most, hogy már kezd kínossá válni, és lehet, hogy senki nem olvas idáig, beszélhetünk is az intim kelyhekről, (amikről amúgy eredetileg akartam, csak aztán jött az öt oldalas intermezzo. ) 

Egy elég olcsó DM-ben megvásárolható modellt vettem meg, mert hát olcsó volt, és spontán döntöttem, két méret van, S-es, amit elvileg a nem szült nők használhatnak, M-es meg azoknak akik szültek, de a dobozról nem derül ki igazán, hogy mekkora, vagy milyen a méret különbség. Úgy értem... ez a cucc elég kicsi. Na nem akkor kicsi, amikor fel kell rakni, hanem ahhoz képest, hogy elvileg milyen sokáig kéne, ill. lehetne benn tartani, youtube-on több lány is azt mondja, hogy reggel berakod, este kiveszed, és kész. Hát nem tudom... 

Szerintem kifejezetten nem olyan könnyű felrakni, ugyanis nem csak fogod és berakod, mint a tampont, hanem fogod, kettéhajtod (vagy háromba, erről több elmélet van, de szerintem úgy nehezebben ugrik vissza az alakjára), ezután pózba helyezkedsz, aztán megfontolod, hogy elég csúszós-e a helyzet, és majd ezután rakod be.

 Elmagyarázom, mivel az az igazság, hogy én semmilyen olyan életszituációt nem látok, ahol én ezt nem otthon ki tudnám cserélni, ugyanis, ha nincs ott egy csap, amivel megmosod a kelyhet és a kezed is, akkor hogy? Egy csomó plázában, még ha néha van is ott csap, nem jön belőle meleg víz, nem hogy szappan, hát köszi. Aztán még van az a dolog, hogy nem olyan könnyű bedugni. Egyrészt, ha nem elég, eh, csúszós vagy nedves odalenn, akkor tényleg nehéz (ill. nem tudom hogy) betenni. A csomagolás amúgy síkosítót javasol, ami szerintem egy kicsit overkill,  de hát nem általlottam venni egyet emiatt (perverz vagyok, tudjátok), amúgy hasznos, csak ugye ha már megjött, akkor nem kell. A pozíció roppant szerencsétlen, eléggé le kell guggolni, vagy a csomagolás szerint feltenni az egyik lábunkat a vécére, hát ok, de még akkor sem biztos, hogy megfelelő helyre sikerül felrakni. Elvileg nem kell túl mélyre, mint egy tampont, de ha nem elég mélyre rakod, akkor lehet érezni és elég kényelmetlen, ill. egy idő után mondhatni fáj. Ami még jobb, hogy ha nem megfelelő helyen van, akkor folyik, ami szupi. Youtube-on láttam egy videót, amiben egy lány elmesélte, hogy egyszer egy repülőgépen felszállás közben a lendülettől kicsúszott és az egész mindenfelé folyt, és én ezt sajnos nem tudom kiverni a fejemből.

A kedvenc részem pedig, hogy itt semmi nem szívódik fel sehova, mivel ugye, ez egy kehely. Tehát ugye ha az ember órákon át viseli ezt a valamit, akkor a vér az ott jól... megáll....? és folyik össze-vissza....? És szerintem ez egy kicsit undorító érzés. Feküdni meg aztán különösen, ugyanis vissza folyik, és hát. FÚJ. (szerintem.) Egyszer sikerült ezzel sikeresen aludnom úgy, hogy nem folyt mellé (ie. jól helyeztem fel), de reggelre emiatt, hogy ott volt és így... visszafolyt a vér vagy nem tudom, ez elég undi érzés volt, és valahogy viszketett is. Elvileg az összes ilyen kehely orvosi szilikonból van, nem tudom, hogy ez mennyit számít amúgy, de azon gondolkodom, hogy lehet, hogy kipróbálok egy másik fajtát. Nem tudom, igazából az a baj, hogy az elképzelés nem olyan jó. Ha erősebb a vérzésem, akkor nem vagyok benne biztos, hogy egy munkanapig (idáig csak itthon próbáltam ki) mondjuk komfortosan érezném magam ezzel a cuccal úgy, hogy nem cserélem ki, ha meg gyenge, akkor meg azért nem, mert nem/nehezen tudom feltenni, dörzsölődik, és kb felesleges. 

Én most amúgy azt gondolom, hogy a menstruációs bugyi jobb opció, és szeretnék majd venni redy bugyit, de hát ezzel kapcsolatban is, az az elgondolás, hogy napközben kicserélem a bugyim egy kicsit kérdéses. eh.

összehajtási mód, amit nem ismertem, de jónak tűnik

* (a karantén/covid hobbim a versolvasás lett, és valahogy az a heti örömöm, hogy sikerült megvennem Terék Anna egyik verseskötetét, amit sok helyen nem lehet kapni, (ugyanitt, kéne még csinálnom mit gondolt a költő posztokat, mert az a baj a versolvasással, hogy az ízlésem is rossz), másrészt meg napok óta Frank Sinatrát hallgatok, és valahogy ma ahogy a Blahán mentem át, egészen nevetséges és groteszk volt ez a zene a fülemben, és közben odajött hozzám egy lány pénzt kérni, de olyan meglepetten és bambán néztem, hogy megállapították, hogy biztos külföldi vagyok)

**de igazából remélem, hogy ez csak az ultraszar humorom volt

*** komolyra fordítva a szót, ez szerintem remek ötlet, a kivitelezéstől eltekintve függetlenül

it is the interior life, that makes us a great difference in the end

 Az utóbbi kb 10 napban amúgy azon szorongtam, hogy most mindenki egy gyökérnek hisz, mert az utolsó bejegyzésemben tényleg arról picsogtam egészen hosszan, hogy valaki nem ad meg 8500 forintot?! És ez a blog még nem esett le a Föld színéről?! Jesszusmaris.  

Beszéljünk inkább érdekes dolgokról, mint szentségtörések. 

Melyik a rosszabb: a the National énekese duettet énekel Taylor Swift-tel (és már a Snow Patrol énekesével is énekelt, és mindkét szám elég meh)

vagy hogy a Mizo újabban Norbi update low carb protein kakaót árul! Norbi update!! Most azon is gondolkodom, hogy dezertálnom kell-e a kedvenc kakaómat. 

Aztán meg az is, hogy nem tudom, miért tartott ilyen sokáig megnéznem ezt a könyves videót: 

Úgy szeretem, amikor könyvekről beszélnek. Úgy szeretem a könyveket. Ennek a Max Joseph nevű fickónak nem igazán ismerem a munkásságát, csak az ősz hajára emlékszem, meg hogy amúgy olyan kellemes hangja van. Amúgy teljes mértékben csak azért ismerem, mert megjelent Casey Neistat videóiban, és elég hasonló is a stílusuk. 

Mivel itthon vagyok egy csomót (jobban mondva kb. mindig) valahogy kifejezetten vágyom arra, hogy valami inger érjen, hogy minden nap halljak vagy lássak valami érdekest, és ez olyan jó volt. Tudom, hogy ez most rettenet fellengzősen hangzik, meg az időm felében hülye vígjátékokat nézek netflixet (jobban mondva hallgatok, ún. házi munka, de inkább matatás közben) 

Youtube-on találtam, ha jól emlékszem ezt a "How to with John Wilson" című sorozatot is, ami eléggé hasonlít a Neistat Brothersre (jaj, én vagyok az az idegesítő fangirl, aki még azt is megnézte, és még tetszett is, jézi, teljesen fura) Olyan mint egy közepesen szar és félig értelmetlen vlog, aminek véletlen nagyon jó a narrációja, nincsenek állandó szereplők és a témák is rettenetesen random módon kiválasztottak (vagyis biztos nem, de ilyennek tűnik, ilyenek, hogy Small talk, meg Scaffolding (állványozás) vagy How to improve your memory, és látszólag véletlenszerű válaszok meg interjúalanyok útján alakul az egész. Azt bánom csak, hogy a narrátor, John Wilson hangját nem olyan jó hallgatni.

Anyukám állandóan meg akar győzni arról, hogy a Drága örökösöket érdemes néznem, (vagy egyáltalán, bárkinek), hát bocsi, akkor már szívesebben nézek egy félórás epizódot a felállványozott New York-ról. (ez még nekem is váratlan fordulat... asszem? félig? Egy kicsit idegesítő, hogy New York az ultimate Európán kívül úticél, ha ott voltál, mindenhol voltál, legalábbis a proli  instagram szerint (és valamit venni kell az Abercrombie/Hollister vagy mit tudom én, melyik korcsoport számára melyik divatos márkából)  (khmkhm, Brandy Melville, khm)

A szomszéd gyerekek megint olyan iszonyúan sikongatva játszanak, hogy kb meg kell őrülni, az anyjuk nem tudom milyen ügyben tud egész nap veszekedni velük, de képes rá, a gyerekek meg fel-le futkosnak a lakásban mintha ez egy kifutópálya lenne (kb 15 méter hosszan valóban végig lehet futni a lakáson), szóval most bosszúból folytatom a fennhangon podcast hallgatást, a tegnap elkezdett maszturbálásról szóló epizódot.

Egyáltalán nem erről akartam írni, de mindegy, szóval ma sikerült elintézni mindent a tavaly elhunyt (ez a szó elég modoros, de hát hogy beszéljek a nagyapámról) nagyapám házával kapcsolatban mindent, ill. most már végleges, hogy eladtuk. Egyébként teljesen nevetséges, az akasztotta meg az egészet, hogy amikor a vevő hitelt igényelt, elég részletesen utána néztek mindenféle papírnak a házzal kapcsolatban, és akkor kiderült, hogy a telekkönyv szerint pár százalékkal nagyobb része van beépítve a teleknek, mint engedélyezett. Szóval ugyan sikerült engedélyeztetni ezt a kis különbséget, de ha nem, akkor le kellett volna bontani kb 2 vagy 3 falat a ház hátuljához épített garázs/műhely részből (ami meg vagy egy millió forint).

És akkor most meg még az volt, hogy az unokahúgom tartozik nekem 8500 ft-tal. Ez úgy jött ki, hogy az egyik barátnőnk szülinapjára vettünk egy (leértékelt) fülbevalót, amiből az ő része  4000, továbbá egyszer kapott valami ételmérgezést, amikor jól bevásárolhattam neki, és az 4500 ft volt. Mondtam neki októberben(!), hogy jó, nem baj, ha nem most fizeti ki, mert megbüntették valami parkolás miatt 30 ezerre, aztán meg mit tudom én milyen biztosításra ki kellett fizetni 50 ezret egy hónap alatt, és én jófej (?!) vagyok, haha. Szóval gondoltam, hogy elkérem a pénzt tőle ma, erre elkezd felháborodni, meg olyan hangnemben megírja, hogy milyen 8500 ez, hogy nem is értem. És hogy így meg úgy, ő meg csinált tortát (szerencse, hogy az a fő érve, hogy nem kérte ezt vagy azt, na hát én meg azt a fura túró tortát nem kértem) , meg egy másik barátnőnk bora, ami 2000 volt, és annak fizessem ki a felét, meg mit tudom én, hogy amúgy, a tavaly karácsonyi ajándék ügyén még tartozom 4000ft-tal. (tavaly karácsonyi ajándék, nem hiszem el) . Amúgy a 4500 forintos bevásárlás blokkját ott hagytam az asztalán, mert azt mondta, tegyem oda, és majd megadja, ó aha, haha. 

Amúgy olyan szívesen mondtam volna neki, hogy jó, bocsi, akkor most fizessél visszamenőleg az utóbbi 20 nyárért, amikor hetekig nyaraltál nálunk ingyen, azért a kb. 10 évért amikor használtátok, de leginkább elhasználtátok a garázsunkat, azokért a hónapokért amikor ingyen laktál nálam, de hát én nem vagyok olyan rossz májú. 

De egyébként a családi ebédek jóformán mindig nálunk vannak, mert a nagynéném mindig úgy főz, hogy mindenkinek jut kb 1 szelet mindenből, (és igazság szerint nem is valami jó szakács, és ezt nem csak én mondom a családban), anyám szerint mert nincs pénze többre, de hát kiskoromban mindig annyi minden volt a hűtőjükben, hogy nekem az luxusnak tűnt, vagy hát én nálunk sose láttam olyat. (továbbá nem akarok cinikus vagy érzéketlen lenni, de nem kötelezte senki, hogy vagy 10+ évig legyen egy férfival, akit félig-meddig el kell tartani, vagy ha keres is, akkor elkölti, eh, marihuánára.  

Gondolom mások költéseit nem mindig lehet érteni, meg nem is kell, mindenki azt vesz amit akar, de kész tényként kijelenteni, hogy bezzeg ezt meg azt megvetted. Mint amikor vettem Dubajban egy sportcipőt kb 30 ezerért, mert annyira feltörte a szandálom a talpam, hogy kb nem tudtam menni, és muszáj volt.És akkor hogy jó, most vettél cipőt, de egy üveg borra sajnálod a pénzt. Gondolom sajnálok 5 ezret egy üveg borra (bár nem is emlékszem, hogy miért nekem kellett volna megvenni, hha), vagy csak nem is akarok bort inni annyira mint te. Szerintem marhára szükségtelen november közepén vászon cipőt venni, amikor az amúgy is műbőr csizmád vagy 3 éves és nem olyan... friss, de mindegy, mit tudom én, tök hasznos volt megvenni egy Tom Taylor cipőt, amiről kiderül, hogy csónakszerű , nem vissza küldeni, aztán venni egy egészen hasonló Calvin Kleint. Igazából a valóságban nem szoktam ezzel olyan sokat foglalkozni, de ez a cipős dolog valahogy olyan szembetűnően szükségtelennek tűnt, hogy nem is értem. (de ne aggódjatok, majd szólok, mikor rendezzük meg az éves budapesti basic bitch konferenciát.)

Az a szerencse, hogy biztos, hogy fogunk még egymás agyára menni ilyen dolgokkal, tekintve, hogy az unokahúgom új pasija... hát enyhén szólva szereti a villantást. Van egy Versace gumipapucsa (vagy mondjuk úgy, hogy még a gumipapucsa is Versace), és most azt terveltem ki, hogy karácsonyra adok neki egy Lidliset. Ezelőtt a vita előtt viccesebbnek tűnt, most már majdnem a rosszmájú vékony vonalán mozog, de hát mit tehetnék? Mi tényleg nem villantós család vagyunk. Apám zoknijában mindig több a levegő mint a zokni, és a karácsonyfa égőnk is vagy 35 éves (tudjátok, olyan csiptetős), mit tehetnék? Egy kiló arany ékszer (á la apám (éves ajándéka anyámnak)) amúgy is csak az egyenesági rokonoknak jár. 

Á, olyan rossz a szájízem, hogy még a pizza is alig segített.

blogmas

 Tele van a youtube ilyen vlogmas videókkal, és ugyan teljesen el vagyok késve, de akkor most csinálhatok ennek a mintájára egy blogmas-t, nem? 

Amúgy hogy őszinte legyek, tegnap már elkezdtem volna, csak aztán gépeltem valamit délután, és annyira elkezdett reszketni a bal mutató ujjam, hogy egészen nevetséges, és ez lefoglalt a nap második felében (ingerekben gazdag élet). Rájöttem, hogy fájdogál az egész alkarom, aztán rájöttem, hogy tul.képp a vállam fáj és ettől az egész karom...? Nem tudom, lehet, hogy ez már az öregség jele, de engem teljesen megrémítenek a mindenféle testi fájdalmak. 

Ezen a vad péntek estén egyébként egy egészen szofisztikált (se) filmet nézek, az a címe, hogy How to be single. Mutatok egy remek képernyőfotót is: 

Amúgy azért kezdtem el nézni, mert Rebel Wilson van benne, aki mindig nagyon vicces. 

Valamiért egyáltalán nincs kedvem értelmes(ebb) filmeket nézni, vagy olyan sorozatokat amiket általában szoktam (orvosos vagy thriller), viszont megnéztem a Dash és Lily-t kétszer is, és arra a nyilvánvaló következtetése jutottam, hogy a filmekben és könyvekben több dolog történik a tinédzserekkel, mint velem feltehetőleg egész életemben.

Amúgy annyira döbbenetes, hogy ez a színész 24. Úgy értem, olyan aranyos, de olyan ízléstelennek érzem magam, amiért ezt mondom, mert úgy néz ki, (és azt hittem) mintha kb 16 lenne, közben meg 24? Egyébként teljesen azt hittem, hogy ez a fiú van a Perks of being a wallflower filmváltozatában, de az egészen más. Jaj, most már 30 évesen elég öreg vagyok ahhoz, hogy fiatalabb fiúk tetszenek nekem, jesszusmaris. 

A kapcsolatokról nyilván fogalmam sincs, de miért mennek a nők a férjükkel ruhát vásárolni? Mármint, akárhányszor bemegyek a Van Graaf-ba, mindig van egy veszekedő pár, hogyaszongya, ez túl drága vagy mit tudom én, és akkor még férfiak, akik határeset sértő megjegyzéseket tesznek a feleségükre azzal kapcsolatban, hogy ez túl kicsi/drágám ez a köldöködig ér/amúgy erre egyáltalán nincs szükséged (miért hiszik azt a férfiak, hogy a vásárlás a szükségről szól?) (egyébként anyám mindig azzal éri el, hogy  apám bármit megvesz neki, hogy nem vagy nagyon ritkán vesz sajátmagának bármit) 

A szomszédban meg nyilván házi buli van, az eszem meg ne álljon. 

2020

 Lehet, hogy csak 2020 második fele lett igazán 2020 nekem, olyan igazi elcseszett hetek és hónapok sorozata, de mostanra azt hiszem, nem maradtam le semmi szarról. 

2020 bizonyisten a kupac kétnapos tészta amit nagy nehezen kirángattam a lefolyóból, hogy a kuka mellett kiessen a kezemből,

a lábfejemre fröccsent forró víz,

a lábujjamra esett kemény és éles macbook air,

az undorítóan lila fürdőszoba szőnyeg a kék fürdőszobában

a kb 8 centis pók amelyik minden irányba is tud menni

amikor meghúzódott a derekam gereblyézés közben pár nappal a harmincadik szülinapom előtt

az összes kimoshatatlan folt a fehér pólóimon

egy rakás gépelési hibás önéletrajz

hülye rettenetes szorongást keltő álmok iskoláról

igazi szorongások

szolid pánikroham az alléban

az undorító magyar politika

a gender nálunk nem szokás

és egy darab viszonylag jó gluténmentes somlói. 

Ja meg még ezt se tudtam csak úgy posztolni, mert közben kikapcsolt a laptopom.

kis ünnepnapi insomnia

Ez a blogtóber jól meghalt, de azért írok valamit, nocsak.

Pont megjött, szerencsére megint (lol) elfelejtettem, hogy megvettem az intim kelyhet, de nem is erről lesz szó, hanem, hogy jól hormonbevásároltam minden vackot, aztán megettem két gluténmentes minipizzát, amitől valahogy nem lettem rosszul, annak ellenére, hogy miközben sült megittam egy fél mizó kakaót. Aztán még ettem két tiramisus joghurtot, egy túrórudit és a maradék kakaót is megittam, és most a cukortól szerintem a héten már nem fogok aludni. 

Nem baj, legalább korosdónak fogok látszódni...?Úgy tűnik ugyanis, hogy a jövő héten lesz egy randim egy férfival, gyerekek, egy igazi felnőtt férfi, aki egy csomó évvel idősebb nálam. Ilyenkor mit kell csinálni? Fabian olyan egyszerű volt, olyan tökéletesen modoros millenial élmény volt még az is, ahogy külön ledarált kétféle kávét és összekeverte a szarvasiban, meg nem kellett felnőttnek lennem, most meg...? Az az ösztönöm, hogy garbót vegyek fel, mert nekem bizisten nagyobb a tokám, mint ennek a fickónak. Meg hogy majd arra fogok koncentrálni, hogy ne tegyem a táskám keresztbe a vállamon, mert a felnőttek csak úgy a vállukon hordják. Ez a képzetem a felnőttekről. Meg hogy nem tudom, milyen cipőt kell felvennem. A ruháim többségéhez a lila reebok cipőm szeretem felvenni, csak úgy, mert ez jó ötletnek tűnik, bár igazából van barna, zöld és fekete loaferem is, de azt felvehetem szoknyával? Nem csak a titkárnők járnak úgy? 

A legutóbbi majom fiú azt mondta, hogy nem öltözöm valami trendin (amúgy nem így mondta, de ez volt a lényege), és sajnos nem voltam olyan nagyképű rátermett, hogy azt válaszoljam, hogy nem trendi akartam lenni, hanem stílusos, de mindegy, lehet, hogy ez már veszett fejsze nyele. Csak most olyan bénának érzem magam, pedig én úgy szeretem a ruháimat. 

Az is van még, hogy ez a férfi nem olyan szép. Még sosem randiztam olyasvalakivel, akit nem találok szépnek, de őt nem annyira találom annak. Tudom, hogy nem ez a fontos, de mint minden szorongó szerencsétlen, akit jobban foglalkoztat idegenek véleménye mint a sajátja, azon kell aggódnom, hogy mit gondolnak majd az emberek? Nem vagyok elég szép ahhoz, hogy azt gondolják, hogy biztos csak azért randizok vele, mert van egy rakás pénze (persze nem is tudom, hogy van-e), szóval ezen talán nem kell aggódnom, de olyan kényelmetlenül érzem magam.... valamiért. Lehet, hogy most mégis elfáradtam, mert nem tudom megfogalmazni.  

egy kis énblog(poszt)

 Vagyis megpróbálom.

Olyan ritkán kezdek nagy Í-vel mondatokat, hogy kb el is felejtettem, hogy milyen kényelmetlen. Mint amikor érettségi előtt mindenki elkezdte gépelve beadni az esszéket, kivéve engem, mert emlékszem olyan kényelmetlennek éreztem legépelni a vacak kis esszéimet, ezért az összes úgy nézett ki, mint egy elsősé: folyóirás, sorvezető (mikor vettetek, sőt, használtatok utoljára sorvezetőt? nekem állandóan volt egy az irodalom könyvemben)

Szóval Ilonka kifejezte afelőli* sajnálatát, hogy senki nem blogol hétköznapi dolgokról (amúgy szerintem vannak akik igen, csak lehet, hogy nem ismerjük a blogjaikat? Dolly kommentelői közt felfedeztem párat, tök jó), én meg nem értek semmit ehhez a műfajhoz, de most megpróbálom. 

Egyrészt az van, hogy túrórudit uzsonnáztam banánnal, ami egy annyira váratlanul jó kombináció amennyire nem gurmé, viszont most bármire késznek érzem magam. Másrészt most olvasom ezt a Rumbarumbamm- Ez egy kibaszott karanténnapló című könyvet, ami egy énblogból lett amit kiadott a Libri, és egyszerűen ANNYIRA VICCES, hogy egyfolytában azt kívánom, hogy legyünk már barátok a szerzővel. 

Harmadrészt pedig, olyan gyalázatosan meg vagyok/voltam fázva az utóbbi két hétben, hogy én ilyet még nem is pipáltam, gyakorlatilag nem mentem sehova, kivéve a boltba néha, szóval ez most egy kicsit karantén szerű szituáció, úgy tehetünk, mintha (de inkább ne), és akkor lássuk, mit tudok kihozni két hétből, amikor jóformán nem csináltam semmit. Tegnap elmentem mondjuk a Rossmannba mert volt kupon kb mindenre, szóval vettem mosogatógép tablettát meg mindent és még betétet is, mert elfelejtettem, hogy pár hete vettem egy intim kelyhet. Továbbá valami konzervatív neveltetésű és prűd 17 éves módjára nehezemre esik nem heherészni azon, hogy még óvszerre meg síkosítóra is volt kupon, nem mintha elég izgalmas lenne az életem ahhoz, hogy bármelyiket is megvegyem. 

Hülyeségeken is gondolkodom amúgy, mint hogy ki az idegesítőbb, Dóri, amit ledarálja a Meseországot, vagy a Chloe knows youtuber Dóri, mondjuk ő legalább szép. Anyám azon nyérvogott a karantén alatt többször is, hogy milyen sovány már ez a Tokár Tomi, hát nem etetik otthon? Ami valahogy olyan vicces, mondjuk engem sokkal jobban foglalkoztat, hogy ennek a lánynak az összes megnyilvánulása olyan.... butus..? Nem is tudom, pedig amúgy nem igazságos, hogy most kiemelek egyet a sok millió youtuber közül aki nem olyan okos, de ez az ultra idegesítő trend jutott eszembe róla, hogy márkanév. Felugrott valami instagram poszt, amin egy hátizsák van rajta, ami abból áll, hogy mindenhova rá van írva, hogy Calvin Klein. És egy rakás másik embernek van felírva a cipőjére mindenhova, hogy DKNY vagy Michael Kors vagy nem tudom, és mivel én annyival erkölcsileg felettük állok (nem) annyira irritálóan rondának látom és csórónak is érzem magam, pedig az unokahúgom pasijának az Armani Exchange papucsa leértékelve csak 16 ezer volt, mekkora parasztvakítás, erre azt hisszük, hogy dizájner. Ugyanakkor meg, ki vesz 16 ezerért egy hülye gumipapucsot? Miért nem toltam oda a képem a Lidl-be és vettem neki egy Lidliset, ahogy terveztem, az csak 3000 és LIDL! És az a műanyag is addig tart, hogy még az ükunokám is hordhatja majd.

Visszakanyarodván a napi eseményekhez, tegnap egy akkora pók mászott ki a nadrágom szárából a fürdőszobában (nem volt rajtam, hanem korábban a kád szélére letettem amikor hazajöttem), hogy kész lettem volna bezárni oda a pókokat napokra, hátha éhen halnak két nap után. Fél nap után nem volt semmi, csak két nagy pókháló, szóval most már csak azt remélem, hogy nem másznak ki a pórszívóból.... bele a cipőimbe. Idén amúgy extrém sok pók volt mindenhol, de különösen nálunk a Balatonon, és volt olyan, hogy elhúztam a függönyt és kiesett belőle két pók. Az mondjuk borzasztó volt.  Aztán meg volt az az eset is, amikor apa ült szintén a Balcsin az elsötétített nappaliban (nem tudom miért van ez a creepy esti hobbija, hogy csak ül a sötétben a teraszon vagy a kanapén és így... gondolkodik...? Nem értem) és akkor a függönyök közt bedugja a fejét a szobába egy róka. Én az emeleten voltam, és csak annyit hallottam hirtelen, hogy sicc (haha) meg mész innen, és amikor kinéztem, akkor tényleg ott futott a ház előtt egy róka. Úgy értem, nagy róka, volt tök szép lompos farka meg minden. Aztán pár nap múlva anya felhívott, hogy szerinte amúgy ez nem is róka volt, hanem aranysakál, és hogy szerinte a Toldiban is a nádasban aranysakál van, nem is róka, és ott Arany János félreinformálódott. Hát, akkor még nem volt google chrome, mit csináljon? Egyszer meg egy nyest futott a kocsink tetején és dübögött össze vissza, az legalább elég vicces volt. Legalábbis innen, a harmadik emeletről. 

Az a napi eseemény van még, hogy holnap el fogok menni Szegedre a szüleimmel, ahol nem voltam már kb május óta, és az jó lesz remélem. Mármint szép ősz van meg mindnen, és az egyik barátnőmék elköltöztek egy új lakásba szóval majd oda is meghívathatom magam, meg orvoshoz is fogok menni és fogászatra is, csupa fun. Van egy lyukas fogam, amit be kell tömetnem, mert képzeljétek, lesz fogszabályzóm. Amúgy állítólag nem állnak iszonyat szarul a fogaim, de alul szerintem borzasztó, mert az egy dolog, hogy minden össze-vissza áll (habár nem látszik ha mosolygok), de annyira bele megy minden a fogaim közé, hogy egyenesen kellemetlen és azonnal meg kell mosnom meg fogselymeznem, különben fáj az ínyem. 

Ja meg hogy felfedeztem, hogy a Schär glutén mentes margarita pizza finom, csak tenni kell még rá sonkát és nagyon sok parmezánt meg mozzarellát egymásra reszelve, és jaj, az nagyon jó, szerintem vagy fél éve nem ettem pizzát.

*ez az afelől-afféle dolog a legidegesítőbb a világon

Közepesen kétségbeejtő

 hogy amikor azt hittem, hogy valamennyire internalizáltam ezeket a testkép pozitív gondolatokat, akkor milyen mértékben nyugalommal tölt el, hogy magamra préseltem a szokottnál eggyel kisebb farmert. Pedig amúgy tudom, hogy sztreccs meg vanity sizing meg minden, de akkor is.  

Egy percig ilyeneket vagyok kénytelen gondolni, hogy: 

• bejött az élet!
• most már megfelelő vagyok!
• bomba alakom van! (hahaha)
• a kishableány az ükanyám! 
• most már mindenkinek vonzó leszek! 

HAHAHA. 

Pedig csak nagyobb volt a farmer a szokottnál és véletlen leadtam fél kilót.

A másik meg, hogy egy fiú burkoltan közölte velem tinderen, hogy nem vagyok olyan szép (jó, nem így mondta, hogy nem vagyok olyan szép, már nem tudom pontosan, hogy mit mondott, de kb az volt a lényege, hogy vannak nálam szebbek, meg hogy arra gondolt, hogy én szebb vagyok (??) (Igaz, hogy neki csak a fél arca látható és kiderült, hogy barátnője is van.

De ettől még úgy érzem magam, hogy mintha még a hentes néni is úgy néz ki, mint Kyle Jenner én meg egy rút kiskacsa vagyok.

Túl sértődékeny vagyok, pedig amúgy tudom, hogy átlagos az arcom, bár az átlagosnak talán az is a lényege, hogy nem tragikusan szar, és engem nem is foglalkoztatott különösebben soha ez az egész, meg tudom hogy nem is kellene, hogy valami idegen véleménye számítson az interneten

és mégis, marhára meg vagyok sértődve.

még egy nagyon fontos zoknikkal kapcsolatos megfigyelés

 ha felveszem az egyik zoknim, és a másik lábamon nincs semmi (mert mondjuk telefonálok vagy valami) akkor a zoknis lábam is sokkal jobban fázik, mint amikor mindkét lábamon van zokni. amúgy ez biztos, hogy félig  csak illúzió és van rá "tudományos" magyarázat, de akkor is 

szuperérdekes.

 Annyi abszurd dologról akartam már írni, de most csak egy dolog jut eszembe, de az állandóan: maszkban egymásnak puszit adó párok. 

(és most hirtelen eszembe jut még a belakatolt jégkrémes hűtő is)

ma

Az egyik kedvenc részem az őszben (ha már úgy is mindenki  túlromanticizálja azt a részt, amikor az ember vészesen alul van öltözve és 10 fokos eső meg szél süvít az arcába) amikor először veszek fel melegebb zoknit, azonnal úgy 200%-kal (bár úgy sincs ilyen) nő a komfortérzetem, és olyan, mintha párnákon mászkálnék. 

ez akár még egy blogtóber is lehetne

Szóval hétfő óta olyan gyalázatosan meg vagyok fázva, hogy nem is tudom, mikor volt ilyen valaha, ezért nyilván nagyon könnyen megoldható problémákon szorongok mostanában: 

• az ujgurok sorsa Kínában
• a homoszexuálisok sorsa úgy mindenhol (meg ez a keresztény és/vagy nacionalista diskurzus)
• Trump politikája
• Putyin külpolitikája (Most olvastam A zsarnokságrólt, can you tell? )
• hogy mi történik a SZFE-n 

Kisebb ívű problémák: 

• a házunkban nincs takarítónő és világjárvány van
• a közös képviselő feltehetőleg nem komplett 
• a biciklim kerekei állandóan lelapulnak 
• száz éve halogatott közepesen kellemetlen feladatok (főleg ezek) 

Ehhez képest dolgok amiket csináltam: 

• feküdtem a kanapén
• feküdtem a kanapén és olvastam 
• feküdtem a kanapén és netflixet *néztem 
• felragasztottam a konyhaszekrényre egy csomó élelmiszermoly csapdát (már hármat elkapott!)
• portalanítottam pár lámpa búrát és az elszívó  meg az ágykeret tetejét 
• kimostam több hosszú ujjú blúzt amik április óta a szennyes alján vannak, mert félek, hogy össze mosom őket bármivel és tönkre mennek (=a legdrágább kincseim) (tudom tudom) 

*szerencsére nagyon rossz sorozatokat: az egyik a The dutchess, amit ráadásul egy humorista nő írt,viszont annyira abszurd, hogy az teljesen lehangoló, a másik az Easy című, ami jó, csak valahogy mégis... cringe és nem bírom nézni a harmadik meg a Love Life, amiben Anna Kendrick a főszereplő, aki olyan csodálatosan jellegtelen, hogy az már jó, és egy csaj romantikus életéről szól, meg egy kicsit vicces is, de mégis valahogy nem történik benne semmi és azon kaptam magam, hogy a negyedik részre már egyáltalán nem vagyok kíváncsi. (viszont az Enola Holmes-t még mindig nem láttam, bruh.)

anyja lánya... vagy a dédanyjáé

 

Egyszer lesz majd olyan is, hogy nem a randizásról meg a szingliségemről írok, csak nem most, hanem mondjuk legközelebb. Vagy lehet, hogy öt hónap múlva, a jelenlegi tempómat tekintve, de azért remélem nem, mert addigra egy olvasóm se marad. 

Történt ugyanis, hogy az unokahúgom megismerkedett egy fiúval. Jó, igazából ő nagyon sokszor ismerkedik meg fiúkkal, különösen, ha meg akar ismerni valakit... bárkit, értitek. Szóval megismerkedett ezzel a fiúval, de már vagy két éve, de akkor nem lett belőle semmi, most meg újra egymásra találtak, legalábbis az interneten. És akkor ROMÁNC. 

Mármint én nem értem, hogy működik ez a románc dolog az interneten? Ami ott van, az igazi? Igen? Nem? Mit tudom én? Az az érzésem, hogy ott bármit lehet mondani, és legfőképpen mindenféle benyomásokat kelteni, ami lehet, hogy nem is úgy van, ahogy mondjuk, de aztán rendkívül könnyen úgy irányítja a dolgokat, ahogy azt az ember az igazi életben akarja. Én nem szeretem irányítani a dolgokat, nem szeretem a taktikázásokat meg hasonlókat, gondolom, hogy részben mert nem is tudom, hogy kell. (És gondolom, hogy akkor ezért kerülök ilyen kiváló szituációkba, mint a fiú a terhes menyasszonyával.) Ha a kapcsolat elejét és az ismerkedést jelentős részét az interneten éljük meg, akkor utána mit kell csinálni? Akkor már ismerjük egymást, vagy csak elmondtunk egymásnak mindenféle ultra intim dolgot, mint hogy ki mit meg hogy szeret szex közben, vagy nem tudom én, az ükanyám meg így meg úgy? Szerintem jó sokáig ismerkedni valakivel mielőtt találkozunk, nekem ez fun, és ha egy ilyen béna helyzetben mint mondjuk a tinder tud valami félig vicceset írni, az szerintem már abszolút siker. Nyilván nem tudom, hogy ez bomba biztos módszer-e, bár az egy fiú akivel keveset beszéltem irtó bunkó volt és unalmas, de az is lehet, hogy már az elején nem jöttem be neki. (Miért akkora sértés még most is, hogy valakinek nem jövök be, amikor az emberek nagy részének úgyse jövök be? Mondom én, hogy ez bonyolult, csak mindenki érti már, csak én nem)

És akkor jön ez a fiú, és az unokahúgom szerint ők már ilyen endgame, meg boldogan élnek amíg... el nem fogy a pénz / vodka /a fiú vissza nem megy Londonba/ össze nem vesznek valami kardinális kérdésen mint hogy hol éljenek/ nem keltek hangulatot azzal, hogy a fiú amúgy MELLESLEG Fidesz szavazó. BLÖÁ.  Egymásnak vannak tehát teremtve, de még csak pár hete tudja ezt az unokahúgom, a fiúról meg nem is tudom, hogy ő tisztában van-e a helyzettel, és akkor jön Bencuska szülinapja, és ad neki egy párnát... amin egy kép van kettőjükről. Véresen komolyan. Még csak nem is vicces kép, hanem amúgy tök jó kép, de ettől talán még kínosabb az egész. Igazából szerintem iszonyúan kínos. Elnézést, de hogy lehet ilyen ajándékot adni NEM VICCBŐL?  Pár hét (úgy értem, tényleg pár, mert kb 2 hét, ún. kapcsolat, de lehet, hogy nem is) után? 

Helyzetek, amikor elfogadhatónak tartanék egy ilyen párnát: 

A) valami lánybúcsúra

B)a nagymamának az elhunyt házastársáról (jó, ezt buzzfeeden olvastam vagy tanksgoodnews-on, és olyan aranyos

C) egy kisgyereknek vmi tetszőleges témában, mint házikedvenc, távoli nagyszülő nem tudom én 

D) akármilyen prank egy nevetséges képpel 

De mint romantikus ajándék? Nem tudom, mi az, hogy romantikus ajándék és troll is vagyok, de én egy mézeskalácsot adnék, amire rá van írva, hogy Tubicám meg egy kis tükör, mert ez vicces. Vagy egy könyvet, aminek az elejébe lehet írni, és akkor ha kinyitja, akkor mindig látja. Mondjuk nem tudom, hogy 2020-ban milyen könyvet veszünk elő gyakran, de mindegy. Függvénytábla Obádovics Matematika  (A nagymamámnak volt egy Nana példánya a polcon, amibe a nagyapám írt bele valami kedveset, és szerintem ez egészen megható volt, bár a könyvnek nem valami romi a témája, de mit tudom én.) Szerintem, hogy mentsük a menthetőt, hímezni kéne valamit a párnára. Kivéve, hogy ha majd otthon szorongatja akkor megakad a könnye a cérnán. Nehéz egy élet ez!

Én nem akarok pálcát törni az egész románc felett, de olyan nehéz, tekintve, hogy a fiú egy kicsit hiú, vagy legalább is olyan hiú, hogy amikor hazaér a strandról és felöltözik, hogy elmenjünk enni, akkor átcseréli az óráját. Meg ugyan feltörte a sarkát a cipője, de nem jön flipflop-ban, mert az olyan blasé vagy nem tudom, és mindig_mindene_Raplh Lauren, pedig amúgy állványokat épít for a living, roppant szofisztikált brit akcentussal, szóval nem valami királyi sarj, ie. nem hiszem, hogy a hó elején így bedől az ajtón a pénz. 

Nem értem én ezeket a fiatalokat, beszéljünk az öregekről, meg a családtagjaim romantikus történeteiről. 

Az anyai dédszüleim (a nagymamámé) Losoncon voltak tánctanárok, szerintem ez olyan menő így kimondva, amúgy nem voltak ottaniak, hanem csak oda kerültek a főiskola után, ha jól tudom Szegedről. Ekkor még Magyarország volt Szlovákia, nem tudom, hogy hogy kerültek vissza Hódmezővásárhelyre majd Szegedre, de a monda szerint valahogy a dédapám megcsalta a nagymamám, aki olyan sokkos állapotba került, hogy két nap alatt megőszült. Ezután jött a mostoha dédapám, aki meg antik kereskedő volt, és ő is lelépett. Szegény dédnagymamámnak idős korára hát egy Sutyi nevű törpespicce volt, és még százévesen is táncot tanított Szegeden a Hajnóczy utcában. 

Az anyai nagymamám, ahogy a nagymamák általában, kicsi de karakán meg kemény asszony volt. Állítólag sok kérője volt az orvosin, majd aztán nem tudom mi történt, miután ott kellett, hogy hagyja mert állandóan elájult a vértől, de mindenesetre valahogy kikötött a nagyapámmal, aki amúgy tényleg nagyon szép ember volt. Amúgy amíg a gyerekeim nem lesznek elég idősek ahhoz, hogy bele nézzenek ebbe a blogba, én is tutira azt fogom hazudni, hogy iszonyú sok kérőm volt, ÁMDE az erkölcseim gyermekeim! A nagymamám ha jól tudom, a nyolcvanas évek elején elvált a nagyapámtól, és mindig azt mondta, hogy feleségül vett egy kurvát, és én sokáig azt hittem, hogy az a nő tényleg kurva volt, pedig csak a titkárnő, akit a nagymamám kurvának nevezett. (Több másik is volt elvileg, de róluk senki nem tud semmit). Az a kedvenc családi legendám a szerető családi körről, amikor a nagyanyám épp valami vizet forralt a leveshez, és akkor összevesztek a nagyapámmal, ill. nem értettek egyet valamiben, és akkor azt mondta, hogy menten leönti ezzel a forró vízzel. Such szeretet, so családi kör. Az anyukám ilyeneket szeret feleleveníteni, hogy amikor elmentek Bulgáriába, meg amikor kabriójuk volt, meg a rokonok Erdélyben, akikről fogalmam nincs kicsodák, de a nyolcvanas években még teknőben mostak meg ilyenek, de mi most nem a kedves dolgokért vagyunk itt. 

Aztán a nagynéném is feleségül ment egy fickóhoz, aki húsz évesen egy percre akár még szép is volt, de aztán szerencsére állandóan veszekedtek meg bezárta szobába, így el is váltak két év múlva, ami mázli, mert ugyan most az unokahúgom apja, de olyan ronda, hogy teljesen azonosul az informatikus szerepével. 

Anyukámnak amúgy csak egy "barátja" volt apám előtt, akiről mindenki tudta, hogy meleg, még a nagymamám is, csak anyám nem. HÁT CSODÁLKOZUNK?? Apám szédültnek hívja ezt a fickót, nem tudom amúgy, hogy milyen jogon, mivel apám előéletéről semmit, de komolyan semmit nem lehet tudni. Egyszer biztosan volt egy szobában egy csajjal, mert korrepetálta valami évfolyamtársát az egyetemen, aki pár éve felbukkant mivel ingatlanügynök, de mondom, szerintem a műszaki rajzolásnál intimebb dologról nem eshetett szó....

amíg tegnap elmentem az Alléba, és akkor láttam egy fiút, aki úgy nézett ki, mint én, csak fiúban. Vagy apám kb 30 éve... ez olyan nevetséges, és ultra creepy, hogy olyan már nincs is. Viszont, KOMOLYAN. Ugyan olyan kerek és hosszúkás babaarcforma, hullámos világos barna haj, kék szem, minden, az agyam eldobom. 

Kis szingli nyomorhatározó

Mindenki blogján olyan boldogságokról van szó, hogy csak kapkodom a fejem (meg mondjuk ez is a napi örömforrásom, még ha őszintén egy kicsit csodálkozom is, hogy hogy nem vagyok irigy? lehet, hogy mégse vagyok teljesen romlott? )  viszont én most azért hű maradok magamhoz, hogy ne érjen senkit meglepetés, meg amúgy is, nem tudom, hogy kell máshogy.

Emlékszünk még a viszonylag borzalmas fiúról úgy három héttel ezelőttről? Én sajnos igen. Pár napja felvette velem a kapcsolatot azügyben, hogy vissza tudnám-e adni az elektromos cigijét. Egy darabig nem válaszoltam, mert nem tudtam, mit írjak (nem? anyád hogy van? látni se akarlak?)  és aztán megláttam facebookon a legjobb részt, amiről eddig nem volt szó: a nő még terhes is! terhes!
eszem megáll.
Amúgy tudom, hogy ez már egyáltalán nem az én dolgom, gondolnom se kéne rá, de rég fogott el ilyen... undor? kiábrándultság...? nem is tudom.

Jó, tudom, mikor fogott el ilyen undor: amikor anyukám kb 10 évesen elvitt egy disznó szem boncolásra, és amúgy tudtátok, hogy a szem puha, majdnem mint egy zselé? Vagy hogy folyik belőle a csarnokvíz meg minden? Én mondjuk 10 évesen pont nem annyira, borzasztó volt.

Amúgy az egyik barátnőm nővére blogot kezdett az expasijairól, érdekes, vicces, nézzétek meg. :)) Ha őszinte leszek persze sajnálom, hogy nem én találtam ki, de az enyémet úgyis fél posztban össze lehetne foglalni, mutatom (a teljesség igénye nélkül):

a teológus: nem szerettük egymást, de jó volt a szex meg igazából élveztük egymás társaságát
az exfiú: azt hiszem, szerettük egymást, de marhára nem működött, a szex is olyan so lala volt
a kedves brácsás Martin: marhára oda voltam érte, aztán pár hónap után kiderült, hogy nem is akart tőlem semmi komolyat
a konyhabútoros fiú: vele először szex ügyén találkoztunk, ami jó volt, aztán a második randin már reméltem, hogy nem csak szex lesz, kivéve, hogy utána nem volt több randink, egészen egy évvel későbbig, amikor megint minden elintéződött a szexszel, és én ekkor már nem akartam többet találkozni

Fabian, a titkos szeretőm: vele amúgy először nem tudtam, hogy mi ügyén találkoztunk, aztán kiderült, hogy nyitott kapcsolatban van, (ezt is ki hiszi el, na mindegy) de még ennek ellenére is találkozgattunk több mint egy évig, én én végig nem akartam tőle semmit csak szexet (ami király volt, és olyan illedelmes, hogy állandóan megkérdezte, hogy ezt vagy azt szabad-e, mondom, Nyugat-Európában mindenki roppant illedelmes), és most pár napja el kellett búcsúzni mert vissza költözött Hamburgba, és én ekkor egy pillanatra nagyon sajnáltam ezt, mert abban a pillanatban rájöttem, hogy marha szexi volt a borostája is
közben meg ez a temetési vállalkozó fiú (lol), akiről aszittem, hogy esetleg majd a fiúm lehetne talán valamikor aztán kiderült, hogy menyasszonya van, és hamarosan gyereke is lesz

Ok, jó, befejeztem, mert az egész egy felfelé ívelő tragédia. Holnap majd ruhákról lesz szó, vagy körömlakkokról, de valószínűleg inkább csak könyvekről.

Mit gondolt a költő (semmit)

Mármint mit gondolt a költőnő?
Amúgy én mondom nektek, semmit, és szerintem ezek a legrosszabb versek, amiket valaha látott szakavatatlan szemem.

Kezdjük ott, hogy van ez a kis titkos hobbim, hogy kortárs modern insta verseket szoktam néha olvasni, amikbe bele lehet nézni amazonon, google books-on vagy akárhol, esetleg letölteni a komplett könyvet, mit tudom én. Mivel ugye semmit nem értek a témához, nagyrészt csak abban mérem a versek minőségét, hogy szép-e, amikor elolvasom, valami örömet okoz-e, és ha húszszor újra akarom olvasni, akkor az azt jelenti, hogy biztos szép, nem?
Aztán sokáig azt hittem, hogy nem tudok verseket olvasni angolul, mert nem értem, és persze, van is, amit nem értek, habár feltehetőleg azóta elég jól megtanultam angolul, de még így is van amit nem értek. Aztán meg van, akit sajnos értek.
És akkor itt jött Sophie Hanna, aki egy youtuber*, bár ezen a téren egyáltalán nem ismerem a munkásságát, csak felugrott a videója az ajánlottak közt, amiben erről a remekműről beszél, és egyszerűen annyira cringe volt, már elnézést, hogy ezt a nagyon woke millenial szót kell használjam, de na, a szekunder szégyenérzetem az első három percben kb... elsorvadt. 
(Itt most elnézést kell kérnem az angol nyelven nem beszélő olvasóimtól, de ezen remekművek lefordítására inkább nem vállalkozom, és ajánlom figyelmetekbe a Könyvvizsgálók blogot, ott az enyémnél egyébként is sokkal intelligensebb tartalmak vannak)

Ezt most csak úgy itt hagyom, ha valaki nem akarná ezt a bejegyzést végigolvasni, hogy mégis tudja miről beszélek. Mint ugye tudjuk, hogy nem vagyok angol anyanyelvű, de ez mégis annyira... borzasztó, hogy lehet, hogy felröhögtem amikor olvastam. (41.old)

De kezdjük az elején, mert amikor az itt következő művet elolvastam, azt gondoltam, hogy ezt nem gondolhatja komolyan, ugye? Ugye? Ennél biztos lesz jobb? Vagy másmilyen? Mit tudom én, csak valami, AKÁRMI történjen már.

 

Mi ez a sok felkiáltójel? Mik ezek a rímek? Miért jut eszembe az a szó, hogy gyerekes? És mi a mondanivaló? Az alvás? Jesszuska. Aki valami szépet akar hallani, ajánlom a Bear's Den Elysium című dalát. Én amúgy mindig olyannak képzeltem a költészetet aminek van valami mögöttes tartalma vagy én nem tudom, többféleképpen értelmezhetem, van valami mélyebb gondolat, és én komolyan keresem a gondolatot, de mintha nem lenne. 

Az előző vers(ek)nél azt kérdeztem magamtól, minek erőltetni ennyire a rímeket, ha csak ilyen szerencsétlen módon sikerül, itt most nincsenek rímek, és hát kénytelen vagyok azt kérdezni, hogy ez most akkor egy vers? Akármi lehet egy vers, 5 szó is, de ez a szolid tumblr 2008 stílusú őrületes tinédzserigazság... HOLY CRAP. 

Ezen a ponton be kell valljam, hogy nem olvastam el a könyvnek csak kb a felét, (a 100. oldalig), és hát tegyük hozzá, hogy elég hosszú az egész, 240 oldal, és ha van sok két oldalas vers is, akkor is gondolom, hogy van vagy 180 a könyvben? Az elég sok, úgy gondolom. Sok a jóból. 

Szóval több ilyen tanács című vers van, egyik sincs rímbe szedve, és mindegyik klasszikus életigazságokat szólaltat meg. 

Remélem olvasható ez a méret, de hát ezekre a versekre meg egyáltalán, erre a nőre nem igazán igaz, hogy "larger than life", szóval ti se gondoljátok, hogy nagyobbra állítom? Ez a vers már majdnem vers szerű, mert hát, van benne KÉT versszak, csak épp alig mond valamit. Van még pár ilyen, hogy van valami nagyjából érdekes gondolata, vagy egy elvont fogalom, és akkor nem történik semmi. Úgy értem, nem bontja ki? (Az irodalom tanárunk állandóan ezzel a kifejezéssel dobálózott, szóval már 10 éve is ez volt a divat a költészetben, gondolom, akkor most is megállta volna a helyét ez a technika.

 

Életbölcsességek, mondom. 

Ezt már majdnem élveztem, csak aztán a Pokémon utalás után kicsit rossz lett a szájízem? Vagy nem, lehet, hogy a "yo" után, és ugyan csak, szerintem legfeljebb részben vagyok tisztában, hogy mi az aktuális szleng angolul, de ez olyan indokolatlannak tűnik.

Mindjárt befejezem, és ha mégegyszer versekről akarnék írni, valaki adjon már egy pofont. Van még egy vers arról a gondolatról, hogy milyen furák a háziállatok (WOW), de egyszerűen annyira foghúzás még elolvasni is, hogy blöá. Csak hát ez az utolsó oldalnyi rész, ami tele van ismétlésekkel annyira érthetetlen... értelmetlen. Mármint az ismétlést nem kiemelésre meg nyomatékosításra** találták ki? Itt mit akar nyomatékosítani? Mégis mi történik? Szenvedünk a háziállataink miatt? Anyám borogass. 

Over and out.

Ezek után tutira senki nem fog semmilyen kultúrális ajánlást elfogadni tőlem, pedig most olvastam jó könyveket, amiket meg akartam említeni (egy másik alkalommal, mindenki nyugodjon le... habár... eljutott valaki eddig ebben a bejegyzésben? kétlem.) Azért mégis elmondom, hogy az internetes kalandjaim során nekem Michael Faudet és Tyler Knott Gregson versei tetszettek a legjobban. Egyébként ha már itt tartunk, felnőtt olvasóként jut eszembe egyre többször, hogy mennyire nem ismerek költőket más országokból, és kortárs irodalmat is milyen keveset. Pár éve elkezdtem németül olvasni időnként, nagyrészt csak ifjúsági meg szépirodalmat, de egy kész új világ nyílt meg előttem. Minél többet olvasok, annál inkább az az érzésem, hogy fogalmam sincs semmiről. A német költészet nem igazán érdekel, úgy értem, a klasszikus szerzők valamennyire le vannak fordítva magyarra, ezeket elolvashatom magyarul... a kortársakat meg há' micsináljak, nem értem. El tudom persze olvasni, de az az érzésem, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Lehet, hogy ezeknél a verseknél is ez történik, de mivel kb 100 versen keresztül az volt az érzésem, hogy nem mond semmi érdemlegeset, lehet, hogy ez nem is igaz. Megnéztem amúgy egy vélemény videót is a témában, és hát kínosan hasonló következtetésekre jutottam, tessék, még önálló gondolatokra sem vagyok képes. 

*amúgy olyan idegesítő, hogy csomó magyar youtuber azt mondja, hogy jutyúb, pedig jutúb.
**Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar(...)
Légy híve rendületlenül hazádnak ó magyar , bocsika, tudom, hogy ez nem pont fair összehasonlítás, de azért érezzük a különbséget, nem?

aztán minden egy perc alatt rosszabb lett, mint egy szappanopera

Jó, lehet, hogy nem rosszabb, mint egy brazil szappanopera, de ez itt a valós életem, és kitalálni se tudnék ilyen nevetséges fordulatot.
Szóval a szerintem jó randi utáni nap nem történt nagy semmi, azon kívül, hogy küldtem egy üzenetet ennek a fiúnak, hogy nálam maradt az elektromos cigije (amit elraktam, amíg bement az éjjel-nappaliba, vagy mit tudom én már), és nem történt semmi. Úgy értem, csak nem kézbesítődött az üzenet, majd nagy nehezen kapcsoltam, hogy letiltott whatsapp-ról. Amúgy ekkorra már amúgy is teljes letargiában ültem, hogy miért nem válaszol, tuti, hogy elfelejtett, vagy mégis mi a baj, már megint mit rontottam el, borzalmas ember vagyok, nem kellek senkinek, egyedül fogok elszáradni (szóval a szokásos).

Ezután nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy megnézzem a facebookját, de hát megnéztem,  és jól meg is lepődtem, figyeljetek: ez a fiú amúgy március óta el van jegyezve egy csajjal, akinek még a létezéséről sem tudtam. Mármint jó, nyilván én vagyok a hibás, mert fel se merült bennem, hogy nem hogy együtt él valakivel, de el is jegyezték egymást? Mi a frász? Jó, azt hiszem, hogy tulajdonképpen azért vagyok olyan csalódott, mert iszonyú sok idő óta gondoltam azt, hogy ez a fiú ígéretes, és lehet, hogy még azt is megfontolnám, hogy kapcsolatban legyek vele és nem csak szex vagy mit tudom én, és akkor kiderül, hogy amúgy ő már mással van? Vagy ha úgy is csak szexet akart, akkor miért nem mondta meg? Miért nem értek én már semmit?  Emellett külön élvezem amúgy, hogy a szüleim egyfolytában az nemlétező erkölcseimet féltik, meg hogy jaj jaj, nehhogymá felmenjen a lakásodba a nemtomhanyadik randiig meg hasonlók, nem baj amúgy, hogy pont annyira érzem magam megbántottnak, hogy másik fiúval randizni sincs kedvem, az nem baj, majd kihevered, ilyenek a mai  férfiak, én nem értem ezeket a mai fiatalokat, olyan komolytalan mind (de amúgy én is "mai fiatal" vagyok, de ez szintén lényegtelen). Mondjuk ezek után most pont randizni sincs kedvem, nem hogy beengedni valakit a lakásomba, de ú basszus, AZ ERKÖLCSÖM.

(Amúgy most egy pillanatra tökre elgondolkodtam, hogy mi van, ha ribanc vagyok, vagy legalábbis nem rendes lány? Általában elég feminista nézeteim vannak ezügyben, jobban mondva azt gondolom, hogy mindenki azt csinál amit akar, annyi partnerrel amennyivel akarok, én nem vagyok hajlandó emiatt más lányokat "ribinek" vagy akárminek nevezni. Szerintem ez nem fair, meg nem érzem relevánsnak azügyben, hogy megítéljek valakit mint ember vagy barát, csak mert ezt vagy azt csinál.
De ettől még olyan iszonyat bántó, hogy a szüleim kb. csak az erkölcseimmel vannak elfoglalva, közben anyám egy darab értelmes tanácsot nem mondott nekem soha, jóformán örülhetek, hogy nem estem a fejemre. De tényleg, amikor 15 évesen randiztam egy fiúval aki 19 volt, és én kb követtem volna napszemüvegben a gyerekem, vagy szimplán betiltottam volna az egészet, tudjátok mit csinált anyám? Közölte, hogy a fiúnak várnia kéne rám pár évet, és majd akkor. Pár évet? Várni? Hogy? Melyik univerzumban? Mi ez, az Aranyember? Olyan fárasztó, hogy anyám teljesen zacskóban él, hogy nem is tudom, eddig hogy viseltem ilyen jól.)

Az a baj, hogy van még tovább. Szóval miután jól elképedtem, meg döbbenten ültem nem tudom meddig, aztán nem tudtam aludni iszonyú sokáig, küldtem egy sms-t ennek a fiúnak, hogy ez az egész nem volt szép, és hogy igazán megemlíthette volna ezt a másik csajt, vagy legalább valamilyen szinten lehetett volna őszinte, mit tudom én. Mármint mit csináljak, ha ilyen hülye, hogy whatsappon letilt, de a számom nem tiltja le? Nyilván valami bosszúszomjas libává kellett változnom.
Ezután, jön a borzasztó: A csaj válaszolt. (!!!444) Hogyaszongya megadja a számát, írjak ide. (és tényleg az ő száma volt, a telefonom kiírta a nevét...? ez milyen creepy már)
Ezek után mondjuk inkább nem írtam már semmit, mert semmi közöm az egészhez, meg intézzék kettőjük közt ahogy az egészet, a fiú úgyis tagadja majd, gondolom, és akkor legalább a csajnak nem fáj a szíve? Mindezek után még nem tudom minek, de küldtem a lánynak egy sms-t, melyben elnézést kérek a drámáért, meg hogy amúgy fogalmam sem volt az egészről, de ebből meg már jól mindent kitalált.
Jaj jaj, olyan borzalmas némber vagyok, hogy nincsenek rá szavak. Vagy legalábbis annak érzem magam. (Kicsit legyünk már engedékenyek, jó? ) Úgy értem, persze, nem tudhattam, akarom mondani, meg se fordult a fejemben, hogy ez a csaj létezik. És hát, ha van definíciója annak, hogy fűt-fát ígér, hát akkor ez a fiú pont az volt. De minek hittem el? És minek legyek felkészülve arra, hogy tutira hazudik, és legyek gyanakvó? Nem tudom, nem értem. Csak hogy majd a jövő héten elmehetünk piknikezni, meg hogy majd megszereli a biciklimen a váltót, meg hogy majd ha találkozom a nagyon ronda de ultrakedves kutyával, és majd ha ezt csináljuk meg azt meg ide meg oda biciklizünk, ezeket minek kellett mind elhitetni velem? Olyan felesleges volt. És most olyan csalódott vagyok. A barátnőim szerint jobb, ha a csaj tudja, hogy mi történt, de szegény lány... Én csak arra tudok gondolni, hogy szegény lány, jól elrontottam az eljegyzését meg mindent.
Jó, kivéve, hogy gyakorlatilag nem én voltam, hanem a pasija. Valamiért gyanítom, hogy nem én voltam az első, és hát ez a lány igazán nem valami szép, de azért tökre nem érdemli ezt, senki nem érdemli ezt. 

Mondjuk mégis mit vártam valakitől, aki komolyan a Kétfarkúra szavaz, mert úgy is mindegy, úgy is esélytelenek? Egyébként meg, nem mintha emlékeznék, hogy kell valakivel egynél többször randizni.

upon the hill across the blue lake, that's where I had a first heartache

Emlkészik még valaki a fantasztikus kapcsolat ügyi kalandjaimra? Szerencsére mondjuk én is alig, de megint felmentem tinderre, mondjuk minek is. 

Volt egy fiú, aki kijelentette, hogy a glutén érzékenység meg mindenféle ételallergiák és hasonlók kitalációk, szóval úgy döntöttem, hogy vele nem szeretnék semmilyen románcokba bonyolódni és kiléptem.*

Aztán volt még egy fiú, akivel tegnap randiztam, és hát asszem, hogy enyhén szólva is nem kell hánynom tőle. Mármint kedves, iszonyú sokat beszél, nagyrészt vicces, berúgott egy fröccstől, ugyanakkor olyan öve van, amin beépített sörnyitó van (lol), egy temetőben dolgozik (lol2) (nem sírásó, senki ne örüljön), olyan randa fajta kutyája van, aminek az egész feje egy orr, és Rozikának hívják, és hát ugyan a Kétfarkúra szavazott, amitől konkrétan kiráz a hideg, de úgy döntöttem, ezen még lehet javítani. 

Szóval nem tudom, ígéretes. Mindenesetre én kiléptem most tinderről,  mielőtt rosszabb lesz a szerelmi életem, mint a csávónak akit pár napja láttam, és percekig simogatta a barátnője hátizsákját, mielőtt rájött, hogy az nem a feneke. 

*persze, kérdezhetitek, hogy nem vagyok-e túl szigorú. szerintem nem, mert ha nem az allergiáimnak megfelelően ennék, akkor nem ennék meg semmit nem csinálnék, csak a kanapén fetrengenék, és az életemért kűzdenék.

I see fire (jaj vagy inkább ne már)

Amúgy még nem is meséltem, hogy februárban sikerült felgyújtanom a konyhát. Igazából annyira pillanat alatt történt, hogy jóformán alig van mit mesélni. Bekapcsoltam az elszívót,  amit általában nem szoktunk használni, de az enyém szép fényt ad, szóval gondoltam, hogy ez is. (Habár a szüleimé 15+ éves, szóval nem is tudom, hogy egészpontosan mit vártam) Bekapcsoltam tehát az elszívót, de nem volt megfelelő, így kikapcsoltam, és akkor egy kis idő múlva.... elkezdett ömleni a füst. Először nem olyan nagyon, de azért nem sokára ki kellett nyitni az ablakot, majd az összes ablakot és az ajtót is, mert ekkor már annyira gomolygott a füst, hogy iszonyúan  csípte a szemem, és ráébredtem, hogy nem igazán lehet benn maradni.Ekkorra már iszonyat fekete füst ömlött az egész konyhából (ami tulajdonképpen a nappali is), úgyhogy felszaladtam az emeletre a telefonomért, hogy felhívjam apukám, hogy jöjjön már haza gyorsan, de mire leértem, már nem csak a füst ömlött, hanem vicces kis lángok (vagy mondjuk úgy 60-80 centisek, már nem emlékszem) is kicsaptak az elszívóból, meg igazából égett a konyhabútor teteje és a klíma belső része is, habár ezt akkor nem láttuk, mert akkora füst volt,  hogy én úgy ahogy voltam, kijöttem. Az egyetlen dolog ami eljutott az agyamig az a laptopom volt, haha. Gyorsan azóta csináltam két biztonsági mentést, ha esetleg valami lenne.
Két hős szomszédunk beöntött vödrökkel egy csomó vizet a konyha irányába, és így nagyjából elállt, de azért kihívtam a tűzoltókat, ami szintén tök ijesztő volt, tudtátok, hogy milyen nagyok a tűzoltó kocsik? A mi utcánk olyan kicsi, hogy három tűzoltókocsival tele is lett.
Sajnos (haha) nem csináltam képeket arról, amikor a konyha és félig a nappali feletti plafon is teljesen fekete lett, mindent elöntött a fekete pókháló, kb még a bugyim is olyan füstszagú lett, hogy mindent ki kellett mosni, egy napig a szomszédból kellett áramot (és így fűtést is) kérni, mert a konyhában teljesen elégett az egyik villanyvezeték is. Apukám egy egészen vicces új konyhaszekrényt csináltatott, ami nagyon szép, csak nem igazán illik a meglévő szekrényhez, és nem is szerelte fel a falra, hanem csak úgy letették, és most úgy néz ki, mint egy kredenc. Hát nem tudom.

Ennek megfelelően az új társkereső hirdetés lehetőségeim:

Piromán lány lángra lobbanna, tűzoltóját keresi.

Piromán lány társául tűzoltót keres, "kiegészítjük egymást" jeligére.

Gyújts bennem tüzet. "poroltó" jeligére.

Égek a vágytól, keresem tűzoltómat.

Na jó, befejeztem.

én már nem

Szóval persze várható volt, hogy ez eljön,  de én most kicsit oda értem a karantén mélypontjára, és most már aztán vége is lehetne. Jobban mondva talán legfőképpen az a baj, hogy már mintha hozzá is szoktam volna, hogy jóformán sehova nem megyek és senkivel nem találkozom, és én nem akarok ehhez hozzászokni.

És én itt lenni sem akarok már. Itt, Magyarországon. Ez amúgy hosszú ideje egy rendkívül kiszámítható fordulat, és amikor tavaly elmentem a HVG állásbörzére, és kb egyből ajánlottak is egy állást Münchenben, amit kb meg sem fontoltam, mert akkor nem is akartam Münchenbe költözni, mivel depresszió meg pajzsmirigy meg mindenféle állapotok, de közben rájöttem, hogy ezekre a problémákra máshogy, máshol kell megoldásokat keresnem.

Azt hiszem, amikor haza jöttem Berlinből/Oldenburgból, már akkor se akartam igazán itt lenni, persze fogalmam se volt, hogy mit csinálok, de annyira szét voltam csúszva, és annyira random dolgokban meg fiúkban kerestem a megoldásokat, hogy tulajdonképpen kicsit cringe vissza gondolni is. Emlékszik még valaki a fogtechnikus fiúra?  Fogalmam sincs, hogy a szüleim rájöttek valaha, hogy ez csak egy viszony? Jó, biztos, apám biztos, hogy nem hülye, de nekem olyan fontos volt, hogy én ezt az egészet meg mertem lépni, hogy laza viszony, és működött is jó ideig, aztán meg még az elképzelés is, hogy független nő vagyok, és marhára azt csinálok, amit akarok még ezen a hülye Magyarországon is. Hogy meg tehetem, meg merem tenni, hogy nem érdekel igazán mások véleménye ezügyben, sőt, talán még a hitem se érdekel igazán ezügyben.

Meg a másik fiú is, a mostani fiú, Fabian, akivel most egymás titkos szeretői vagyunk, és annak ellenére, hogy úgy érzem egy jól lejárt lemez vagyok ezügyben, de ez a tudat, hogy valakivel olyan viszonyom van, ahogy azt elképzeltem, amilyennek képzelem a (számomra megfelelő) férfi-nő viszont, na, szóval ez nekem lelkileg nagyon sokat ad, meg nagyon jó érzés (még random dolgok is, mint hogy valaki németül olvas fel nekem Szabó Magdát :D) Ez az egész egy kicsit valami ablak az ideális világra, arra a világra, amit mindig reméltem, hogy létezik, csak épp még nem vagyok része, de majd egyszer. Teljesen túlzásba viszem egyébként az illúzióim építgetését, habár szerencsére magyarázkodnom meg pont nem szükséges.

Ezzel csak azt akarom mondani egyébként, hogy rájöttem, hogy nekem a nemi egyenjogúság meg a feminizmus valahogy iszonyú fontos társadalmi ügy lett, és tulajdonképpen most mit mondjak, iszonyúan böki a csőröm, hogy a fél világ az arcomba röhög ezzel kapcsolatban, vagy hogy nincs olyan fiú, akinek legalább egy kicsit is fontos lenne, vagy egyáltalán értené, hogy ez nekem miért olyan fontos. (és ha már itt tartunk, még az is bánt, hogy kényszeresen magyarázkodnom kell ezt illetően, pedig amikor kiütött ez a Norbi ügy, és írtam valamit instagramra, aztán pedig többen kedvesen válaszoltak még privát üzenetben is, és végtelenül meghatottan ültem vagy két napig, szóval én ekkor rájöttem, hogy nekem ezek a kérdések nagyon fontosak)

Pár hete az egyik barátnőm Berlinbe költözött, és habár ez valamennyire kiszámítható lépés volt, mivel egyébként is Németországban nőtt fel, és a legtöbb közeli családtagja most is ott él, és valahogy engem ez úgy szíven ütött. Vagy talán nem is csak ez, hanem hogy az összes többi kedves emberrel együtt már ő is, nem is tudom. Mindenesetre ő volt a szuperintellektuális barátnőm, akivel mindig olyan jó értelmes dolgokról lehet-lehetett beszélni, mint hogy politika meg mindig tudott és követett értelmes közéleti kérdéseket, és olyan jót tett a lelkemnek, hogy van valaki az életemben, akivel ennyire szellemileg stimuláló barátságunk lehet. Biztos van, aki most hülyén néz, mert az a normális, hogy az embernek a barátaival jó érzés beszélni, de én nem minden barátnőmmel tudok/akarok ilyenekről beszélni. Az egyik legjobb  és legrégebbi barátnőm egyszer azt mondta az egyik barátnőjének a vőlegényére, aki amúgy teljesen bűnunalmasnak tűnik, hogy majd jól helyre teszi ezt a lányt, (a lány szerintem totál borzasztó, jobban mondva teljes mértékben a proli megtestesítője úgy minden szempontból) és én ettől az elképzeléstől olyan kiábrándult lettem, nem feltétlen ebből a barátnőmből, hanem úgy az egész világból, hogy nem is tudom. Gondolom én, hogy nem egy ilyen élménytől leszek kiábrándult, hanem sok kicsit vacak szituáció, amiket nem is érdemes megjegyezni, leírni meg főleg nem, ugyanakkor amikor majd mégegyszer azt mondja valaki a véleményemre, hogy "hiszti" meg "nyafogás" akkor nem fogom tudni nem azt képzelni, hogy a nagynyomású mosó van a kezemben (tudjátok, amivel a járdát mossák), és majd én ezzel fogok mindenkit jól "helyretenni". Megtisztítani a bűnöktől, ó hahaha. Bizisten, eddig még azt sem hittem magamról, hogy agresszív*vagyok, de vannak azok a felháborító dolgok, amiktől ezek szerint igen. 

Nem akarok itt lenni egy olyan világban, ahol apám állandóan azzal piszkál, hogy nem vagyok elég házias, meg nem tartok rendet meg hasonlók, és semmilyen érvénye nincs annak az érvemnek, hogy ja, de otthon se te tartasz rendet a konyhában, kb semmit nem csinálsz te, ami a konyha vezetésével kapcsolatos.

Nem akarok itt lenni egy olyan világban, ahol iszonyat sokat kell dolgoznom nagyon kevés pénzért. Mert nekem most jöhet bárki azzal, hogy a pénz nem minden, de a nagyon kicsi és az elég között sokkal nagyobb a különbség mint a sok és nagyon sok közt. Borzasztóan kiborító, hogy ha a szüleim nem támogatnának, akkor szó szerint éjt nappalá téve kéne güriznem és semmire nem lenne pénzem (de füstölt lazacra meg kecskesajtra tuti nem). Azt hiszem amúgy nem is ez a lényeg, hogy mennyit keresek, hanem az elképzelés, hogy olyan iszonyat keveset ér a munkám? Hogy máshol annyivel többet érne? Hogy más, csak mert Európa vagy a világ jobbik felében él, automatikusan annyival többet ér, érdemel? Jaj nem tudom. 

Valahogy végzetesen megérintett, amikor még Dolly is bejelentette, hogy ő most Hollandiába költözik, és eszembe jutott az indiai szobatársam, aki rendkívül gyönyörű és elgondolkodtató dolgokat írt instán arról, hogy az összes legjobb barátnője(5) elköltözött. De nem így, hogy Ausztriába vagy mit tudom én, hanem egészen messzi vidékekre, mint Malajzia meg Honkong meg Amerika. Ez valahogy iszonyú megrázó nekem, habár mondjuk már az is az volt, amikor az egyik nagyon jó barátnőm vissza költözött Szegedre (ilyet meg ki csinál? habár mondjuk apám is ezt csinálta, kivéve hogy 30 éve, akkor még nem tudtuk mi lesz) Valahogy olyan végtelenül szomorúvá tesz, hogy az emberek nem csak a jobb megélhetésért, de a boldogabb életért is költöznek külföldre. Persze én is ezt csinálnám,  ha elköltöznék, de ez a politikai klíma meg közbeszéd már olyan mértékben rontja a szellemi jólétem, hogy nem tudok már máshogy válaszolni, csak kizárni a jórészét. És én nem akarom kizárni. Mióta voltak ezek a borzalmas női princípiumos kijelentések, annyira valami zavar és értetlenség van egyfolytában az agyam hátsó traktusában, amit rossz napokon felismerni se akarok, jó napokon igyekszem tenni valamit ellene, de én nem vagyok valami vasidegzetű nő, nem tudok bármit elviselni, vigyáznom kell, sőt, igazából priorizálnom kell a szellemi jólétem, különben tökre nem tudom túlélni a világot csak egy rakás antidepresszánssal meg frontinnal és az olyan élet nem olyan, mint amit én igazság szerint szeretnék. 

Most meg még jól a monologizálásba is elfáradtam,  meg elfelejtettem, hogy mit akartam még mondani szóval inkább elmesélek pár jó média élményem: 

Az egyik egy kis videó sorozat, amit az Anne Frank ház állított elő, és Anne naplóját vlogként jelenítik meg. Holland nyelvű, de van hozzá mindenféle felirat, és annyira jó. A főszereplő kislány ráadásul nem is zsidó hanem félig mexikói, és irtó érdekes interjúk vannak még a csatornájukon. Nekem valahogy irtó fontos olvasmány élmény volt ez tinédzser koromban, ha őszinte akarok lenni, feltehetőleg nem a zsidókat érő diszkriminációk miatt, hanem csak egyáltalán, 13-14 éves lány és a felnövés kérdései, és Anne szerintem iszonyúan érett és bölcs dolgokat ír, ahhoz képest, hogy milyen egy átlagos 13 év körüli (gondolom én, a saját írásaimat mindenesetre borzasztó visszaolvasni)  

A másik pedig két könyv, Rumena Buzsarovszkától A férjem című novelláskötet,és Laetitia Colombanitól A hajfonat. 

Másrészt pedig a Normális emberek sorozat változata milyen jó már? Nekem egy kicsit össze is tört tőle a szívem, szerintem annyira aktuális ez a probléma amit elővesz. Én amúgy itt legalábbis, de tökre hajlandó vagyok felvállalni, hogy a Riverdale az egyik kedvenc sorozatom (sőt igazából kicsit Cole Sprouse-ra is csorgatom a nyálam, meg úgy a férfi főszereplőkre) de ez a Normális emberek ez irtó jó. 

Most pedig Siri Hustvedt-től ovlasom az Amit szerettem, és olyan jó, hogy vannak emberek, akiknek ilyen bölcs és gyönyörű dolgok jönnek ki a száján, nekem ez kicsit olyan érzés, mintha valami szivárvány lenne a fejemben állandóan.

Phoebe Waller-Bridge és ez az egész Fleabag annyira jó

*ez tényleg egy g magyarul? jaj nekem

a szomszéd

feltette a habot meg a cseresznyét ennek a karanténnak a tetejére:

megint bekapcsolta a hülye tévéjét ami a TERASZON van. mondjuk amúgy se hiszem el, hogy vannak emberek akik ennyire nem tudják, hogy mit csináljanak magukkal meg a pénzükkel, de na.

Stay inside till somebody finds us, do whatever the TV tells us

Közben három hete haza is jöttem a szüleimhez, idáig elég ok amúgy. Mármint persze nagyon fura, mert kb középiskola óta nem voltam itthon ilyen sokat, ami meg mégis tíz (10!!! te jó ég) éve volt, és azóta mind öregek lettünk meg háklisak, én meg ráadásul még felnőtt is. Olyan fura, hogy apa is itthon van, tegnap kb reggeli közepéig azt hittem, hogy szombat volt, mert apukám ül a kanapén a kávéjával és "home office-ol" (=felveszi a telefont egy csomószor a munkatársainak)

Sokáig nem volt kedvem megírni, hogy hát amúgy nekem úgymond "muszáj" volt hazajönnöm, mert úgy másfél hét alatt teljesen megőrültem, és olyan mértékben szorongtam, hogy egész nap nem csináltam semmit, csak rágtam a körmöm, kávét ittam, pánikbevásároltam, aztán arra jutottam, hogy ez nem elég, szóval elmentem mégegyszer bevásárolni, mit tudom én, aztán az egész idegeskedéstől olyan fáradt voltam meg kimerült, hogy lefeküdtem a kanapéra és ott maradtam.
Erről amúgy tökre eszembe jut az érettségi éve (meg hogy jó ég, de jó, hogy nem most kell érettségiznem) , amikor csomószor olyan rosszul aludtam, hogy állandóan felébredtem, és fura fényeket láttam a szemhélyam alatt vagy mit tudom én hol abban a pillanatban amielőtt kinyílt a szemem, és az egész olyan ijesztő volt, és párszor mostanában is történt ilyen, és hát nem alszom olyan jól.

A másik meg, hogy ettől a sokat együtt lógástól amit most a szüleimmel művelek tisztára az is eszembe jut, hogy ha majd együtt fogok élni valakivel, akkor nem lesz olyan hogy ok cső, én most így kivonulnék a következdő hétre ebből a kapcsolatból és annyit lennék egyedül amennyit én akarok, különben úgy érzem, hogy meg fogok őrülni. Lehet, hogy a családomban nem valami komolyan vett kérdés a személyes privát szféra vagy akármi, a szüleim dolgozó szobája tele van cuccal (ami legalább fele részt az én cuccom amúgy, de hát átdobhatnának akármit hozzám, mivel ugye 30nm), mindenki nyitott ajtónál van, anyám az ebédlő asztalnál dolgozik egész nap, mindenki nyitott ajtónál alszik (meg mondjuk pisil is), sose kopog senki, én meg nem tudom, hogy majd 30 évesen hogy mondjam, hogy ő, gyerekek, én most csak úgy szeretnék egyedül ülni a szobámban, ahol amúgy nem csinálok semmit, csak ülök és olvasok a fotelben, vagy ülök és olvasok az ágyon, vagy ülök és olvasok az asztalnál, szóval semmi, csak az elképzelés, hogy mit tudom én... senki nem nézi ha meg kell vakarnom a mellem vagy már megint cibálom a bőrt a hüvelykujjamon.

Állandó szolid feszültség is van, mivel anyám állandó masszív feszültésgben van az iskolai dolgai miatt, és ezt részben meg is értem, részben meg nem annyira, mert a mentális jólétemnek ez pont nem annyira tesz jót, és szerintem ez senkinek se jut eszébe rajtam kívül.
Másrészt meg azt hiszem nem annyira is értem az egészet, mivel anya iskolájában jóformán semmi szankcionálás nem folyik, ha valaki nem csinálja azt ami a feladata (apám képzeletben már mindenkit feljelentett és beperelt emiatt szerintem), komolyan mondom, van egy nő, aki semmit nem csinál. El se kezdte a digitális oktatást. Amikor rendes iskola van, akkor csinál dolgokat, vizet önt a gyerek fejére, ordít, a gallérjánál cibál kölköket az igazgatóságra, ilyenek, most meg semmit, be se lépett, mert ő megint beteg. (egyszer állítólag leszakadt a húgyhólyagja vagy mit tudom én, nem is értem ezt a nőt).

A legnagyobb öröm mostanában, hogy majdnem minden nap van Snow Patrol élő instán, vagy ha nem ők, akkor vmi más jó, meg igazság szerint én teljesen ráakadtam mindenféle stand up comedykre youtube-on, jaj annyira jókat röhögök. Van netflixen ez a sorozat, hogy Feel good, amit egy stand up comedysta csaj, Mae Martin írt, és annyira vicces az a nő, hogy nem igaz. Kicsit furcsa különben, hogy saját magát játsza, és elég nagy részben saját magáról is szól a sorozat, lényegében egy leszokott drogfüggő biszexuális nőről aki egy lánnyal van kapcsolatban aki meg még sosem volt nővel együtt. Jaj hát nekem rá kellett jönnöm, mennyire egyszerűvé teszi az ember életét, ha a nemi identitását illetően nem igazán kell gondolkodnia. Úgy értem, erre már rájöttem korábban is (úgy két éve, amikor elkezdtem azon aggódni, hogy mi van, ha biszexuális vagyok és nem is tudom, de nem igazán tudok olyan nőt mondani, aki téynlegesen vonzott volna szexuálisan, szóval gyanítom, hogy mégse vagyok biszexuális) Viszont ez a Mae Martin olyan karizmatikus vagy mit tudom én mi, hogy csak csorgattam a nyálam, meg ez az egész nem identitás olyan komplikált, hogy ihaj. Valamikor a télen olvastam ezt a könyvet, ami lényegében egy felvilágosító/okító könyv, az a címe, hogy "This book is gay" amiben sok szó van  a gender fluiditásról, a heteroszexualitás ehhez képest idegesítően egyszerű és túlreprezentált. (közben meg egy pandémia közepén pártunk és vezérünk meg akarja szüntetni a nemváltoztatás lehetőségét? gondolom, hogy ez vmi stratégiai lépés, vagy hogy adjanak a KDNP-nek vmi gondolkodni valót, de nem tudok nem kiakadni)
Szóval vissza is térve a Netflixhez, ez a sorozat tök jó, és nézzétek meg.

Amúgy a szingli klubnak sincs még vége, most meg az unokahúgom fogott ki egy olyan fiút, hogy nem is értem. Igazából ez nem az én sztorim, és túl sok nevetséges és felháborító és nevetségesen felháborító elem van, én a nagy részét csak telefonon hallottam, aztán gondoltam, megnézem már ezt a fiút facebookon, hogy a krónikus szingli szakértelmemmel véleményt mondhassak már, erre nincs semmi a profilján. Illetve tudjátok mi van? Egy Apple alma logó. Ja meg egy BMW kampány kép. Én mondjuk már itt vissza húztam volna a bugyim, nem hogy a többi bs. (ugyanitt remélem, hogy a tinder biója már zöldségeskert, alma, padlizsán, tudom is én.)

tudományokba'

Anya: a tesóm meg az Attila találtak vmi cikket az interneten, mely szerint a réz megvéd a koronavírustól, szóval most mindannyian rézhuzal karkötőt hordanak

Apa: akkor már felülhetnénk a csillárra is, az is rézből van

Én: ott egy függönykarika....

Apa: vagy adok egy kilincset amit még nem szereltem vissza, azt is a nyakadba akaszthatod.


Eközben az unokahúgom _egyfolytában_ gyanús és ismeretlen forrásokból jövő szuperfontos információkat közöl a koronavírusról, de ma már nem bírtam tovább, és mondtam neki, hogy én hiteles forrásokból szeretnék tájékozódni, nem a Julis néni posztjából Alsómocsoládból, erre közölte velem, hogy abban eltitkolják a lényeget! meg a jó híreket!
Hát bocsi, hogy nem próbálom házilag 56 fokra emelni a testhőmérsékletem, hogy tutira védve legyek.
Amúgy nem tudom mit várok, a múlt héten kiosztott, mert haza jöttem a szüleimhez, és ez nagyon veszélyes meg fogunk mind halni és hasonlók (jó, amúgy én is tudom ezt, de a mentális egészségem ügyén a szüleim szerint is szükséges volt meglépnem ezt), ehhez képest ők a héten egyszer tartottak egy kis házibulikát, és a tegnap éjjelt is még "kimaxolták" utoljára. Agyam el ne dobjam már.

major wanderlust

Jaj nem tudom, van-e még írni a korona vírusról, maradt-e még valami, amit nem írt le senki? Meg úgy is minden olyan gyorsan változik, holnapra már csak csóválni fogom az egészen a fejem.
Már most annyira ráérek, hogy elrendeztem a külső winchesterem és elkezdtem katalogizálni mindenféle képeimet 2013-tól kezdve (mióta megvan ez a laptop), csak hát aztán 2017-ben egyszer csak abba marad, mert ugye lett jó telefonom, meg instagram (ahova mondjuk túl személyes képeket nem is igazán szeretek feltölteni.)

Szóval emlékszik még valaki azokra az évekre, amikor rendes fényképezőgéppel jártam, és nem hülye iphone fotókkal kergettem a népet? Nem? Én is alig, de hát jaj. Mivel egyik reggel már arra is nosztalgiával gondoltam vissza, amikor még eljártam a Spárba bevásárolni, most itt van pár kép, meg kis trip down memory lane.

ez a Potsdamer Platz, igazából csak azért teszem ide ezt a képet, mert csomó ideig ez volt a hátterem, és ezeket a rózsaszín csöveket (amiket a talajviz evezetésére használnak) már rég elbontották

Ez itt Sutton, (ha jól emlékszem), az egyik volt osztálytársam rokonai itt laktak és egyszer elmentem hozzájuk. A ház olyan szép volt belül, csak az ablakok olyan régiek, hogy télen be kellett ragasztani az egyiket minden szobában.

Valami kastély

Ez már Edinburgh, az egyik tipikus agyonfotózott turistás utca, ennek ellenére nagyon szép szerintem (az egyik csoporttársam most itt doktorál, és hát egy kicsit lehet, hogy irigykedem)

 Edinburghban amúgy arra emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam, mert egy borzalmas hotelben szálltam meg, ahol az egyik éjjel csak két órát tudtam aludni, viszont nagyon érdekes túrákon vettem részt. Az egyik a Viktoriánus meg György kori munkás népek életéről szólt, és aközben mentünk el megnézni mindenféle emeletes házakat, aminek az a neve, hogy "tenement", és csak utólag vezették be a vizet meg a gázt, ezért van minden cső kívül, és emiatt elég rosszul is működtek.

Ez a kettő Aberdeenben készült, és hát tudom, hogy nagyon sok magyar lakik abban a városban, de hát szerintem nagyon ronda és borzasztóan hideg egy hely. Elvileg mivel a helyi bányászatnak köszönhetően könnyen elérhető a kő minden ház szürke kőből épült.

Ez az utolsó három mind London, az első a Borough market, (de úgy emlékszem erről már posztoltam is), a második a Temze partján készült, a haramdik meg csak a kedvenc Russel Sq-en készült képem, ahol az egyetemi könyvtár van, erre csomót mászkáltam akkoriban, jaj olyan szép az a Fitzrovia meg Mayfair, de minek beszélek Londonról (jaj tudom, mert arról beszéltünk az unokahúgommal, hogy majd vissza kirándulunk oda a tavasszal, kivéve, hogy ez valószínűleg nem jön be) , mikor itthon fogunk ülni nem is tudom meddig.