Charlie Chaplin

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor érzetem, hogy meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elveszítettem.
De túléltem! és még most is Élek!
Az életet nemcsak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
Élj!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

‪

a meghasonlásról

Azokra gondolok, akik meghasonlottak, mert becsapták, megsértették, hátba támadták őket; és azokra, akik csaltak, sértegettek, rágalmaztak – és ettől meghasonlottak.

Ember vagy, így bármi megtörténhet veled, amit ember elkövetni, vagy eltűrni képes.

Amint a tisztaságnak van tudománya, úgy a romlásnak is van.
A bölcs, higgadtan fogadja az élet dolgait, az emberi szív kegyetlenségét, a lélek hamisságát is.
De mit jelent a szívnek ez a szó: hamisság? – Feltételezi a csalást, az álságot, a képmutatást.
Legkézenfekvőbb kelléke: a hazugság, mely az ártatlannak tűnő nagyotmondástól, a szándékos félrevezetésig, töméntelen formát ismer.
Ilyen kegyetlenül hat a sértés, a rágalom is: a kéretlen szókimondástól a becsület sárba tiprásáig.

A szókimondásnak is vannak fokozatai.
Bár tudjuk, nem minden szó mondható ki, legalábbis nem ott, nem azonnal és nem úgy.
A kimondott szó, mérgezett nyílként hatol a másik szívébe, mikor célba talál. De miként a nyíl, úgy a szó is célt téveszthet, a sértés pedig visszaszáll a sértőre, mert aki kapta, nem dédelgeti keblén, mint egy gyémánt nyakéket, hanem rögvest visszahajítja.

Tudj bánni a hazugsággal, akkor majd tudsz bánni az emberekkel is.
Tudd a sértést, a rágalmat a maga helyén látni: a nagy lélek nem háborog, nem gáncsol, a nyugalom szelíd derűje hatja át minden napjait.
Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, melyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.
A dolgok mozdulatlanok, belsődbe engedve te adsz életet nekik.
Te döntesz arról: befogadod, vagy kizárod őket.
Dönts szíved szerint: aki szeretettel közelít a világ dolgaihoz, mindig jól dönt.

  

A szív meghasonlottjai /Tatiosz/

anyai nagymamám krémes krém receptje

Drága Nádja, édes Borisz!

 

Hálás vagyok minden családi receptér. Már már szentimentálisan hálás. Valamiért tényleg az a fixa ideám, hogy azokon az ételeken át, amit gyermekkorunktól kezdve ettünk, közelebb kerülünk önmagunkhoz is. Mert árulkodnak, hagyományt örökítenek át, óhatatlanul titkokat tudunk meg arról, hogy honnan jöttünk.

Krémeshez tésztát még sosem készítettem. Mindig a boltban vesszük, vagy még jobb, ha cukrászdából készen. Komoly. A tésztával sosem bíbelődöm. A krém viszont igazi, ősi, összetéveszthetetlenül családi recept. Egyenesen anyukám anyukájától, az én Nagymamámtól származik. S ki tudja, talán még messzebbről, hiszen Ő is tanulta valakitől. Talán az Ő édesanyjától. Ettől olyan isteni. Ettől annyira szent. Mert minden egyes krémes elkészítésekor történelmet élünk. Énünk egy vékony szelete tágul önmagunk felé.

Ilyenkor eszembe jut ki volt Ő. Oh, ha tudnám, de hiszen fogalmam sincs. De eszembe jutnak gyerekkorom emlékei. A ház, ahol éltek és ahol az unokatesóimmal olyan sok boldog órát töltöttünk együtt el. Eszembe jut tata csoszogó lépte, ahogyan a kapuhoz siet, hogy unokáit beengedje. Eszembe jutnak a fából faragott csónakok. A falat eláztató homokvárat körbe ölelő tó. A hatalmasra nőtt diófa árnya. Nagymamám feszes bőre. A vaj, amit testápolásra használt. A tata által faragott hatalmas, gyönyörű szekrény. Az ajtó nyikorgása. S a csodás, finom anyagból fonott rojtos öv. A nagymama által kivívott beteges rend a szekrényben. A nagy beszélgetések. A bödönben unokákra váró isteni péksütemények. Az apró fazék, a mama számára oda készített langymeleg ivóvízzel. Az állandó kézmosások. Mama finom falatjai. Az unásig ismételt, csodás történetei. A mindig, bármilyen körülmény közötti elfogadása. A műhely kiapadhatatlan csodája. A bőrönd a polcon. A határidő napló, melyben ott volt az aktuális időjárás leírás. Magdika, akit megismerni sem volt módunk, ahogyan elvitte gyógyíthatatlan betegsége. Útja a halál torkába. A fa illata.Tata necc trikója. És az imák...............

Krémes krém anyai nagymamám receptje alapján:

• 6 tojás
• 15 ek. cukor
• 9 ek. liszt
• 3 vaníliás cukor
• 1 1/2 l. tej
  

A tojásokat szét kell választani. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral.Csak annyira hígítjuk tejjel, hogy bele tudjuk keverni a 9 ek. lisztet és ne legyen csomós. Apránként felengedjük a tejjel és nagyon óvatosan sűrűre főzzük. Itt nagyon kell figyelni, hogy ne égjen le, mert bizony ha másodpercekre is magára hagyjuk és nem vagyunk résen, azonnal leég. Bármilyen vanília aroma, esszencia mehet a krémhez, az biztosan nem rontja el.Nem szabad megijedni, mert ahogyan a krém kezd besűrűsödni, csomós lesz, de forrás után szépen kisimul és egynemű sűrű krémet kapunk. Ezek után a tojások fehérjét jó keményre verjük és összeforgatjuk a még meleg krémmel.

Borisz, Te ma mást nem is nagyon voltál hajlandó enni mint ezt a krémest. Nádja, téged sem kellett unszolni. Mindenképpen őrizzétek meg a receptet! <3