2011. május 30., hétfő

bodzalikőr mézzel

Fogalmam sincs, lehet e még bodzát találni. Jó lenne.... Bár a szörp készítésétől idén családom minden tagja eltántorított. Cukor árak és egyebek. De leginkább amiatt, mert kiderült, hogy rajtam kívül nem nagyon issza senki meg. Csupán a magam kedvéért akkor meg minek?! Persze nem hagytam magam bodza ügyben végképp eltántorítani. Megszállottságom része ugyanis, hogy képtelen vagyok tágítani az ügyben, hogy a szezonálisan aktuális növénybe valamiféle életet leheljek. Így történt idén, hogy bodza szörp nem született, bodzalikőr lett helyette.
Hozzávalók: - No Salty oldaláról kölcsönöztem -
  • 15 bodzavirág fej - hát én biztosan többet tettem bele, szerintem lehetett a duplája is -
  • 35 dkg méz
  • 7 dl vodka
  • 1 fahéjrúd
  • 1 vaníliarúd + én ánizst is tettem bele
  • 3 dl víz
A bodzavirágocskákat le kell vágni a fejekről, csupán a vékonyka zöld szárakat hagyjuk meg. A mézből 25 dkg-t felváltva a virággal jól zárható befőttes üvegbe rétegezünk. Vagyis virágok, aztán jöhet egy kis méz, majd megint virágok és így tovább, de valahol közben közé rejtjük a fűszereinket is. Amikor ezzel megvagyunk, nyakon öntjük az egészet a vodkával. Azután jól lezárjuk és 2-3 napig - én egészen pontosan csak másfél napig - érleljük, úgy, hogy napi többször jó alaposan megrázogatjuk. Ezután a maradék 10 dkg mézből és a 3 dl vízből szirupot főzünk, majd kihűtjük, és hozzá adjuk a virágos, vodkás részhez. Majd a legeslegvégén le szűrjük, és már kész is, jöhet a kóstoló.
itt a kóstoló. unokatesómnak ízlett. már megérte.....

2011. május 29., vasárnap

megint hétfő...

Általában meg van a képességem arra, hogy bármi adódik, megpróbálom ösztönösen a jobbik végét fogni a dolgoknak. Néha meg van az úgy, hogy nem megy. Le vagyok törve. Nem szeretek szomorkás bejegyzéseket írni. Na de mint tudjuk az élet nem csak fehér vagy fekete. Szerencsére vannak árnyalatok. Vannak színek. Hát, ma olyan szürkére sikeredtem. Nem hülyéskedem. Ösztönösen szürkébe öltöztem. Persze ez sem meglepő. Mert szeretem a szürkét. Nem vonok le messzemenő következtetéseket. Ti akartátok, hogy ne csak vidám, boldog dolgokról számoljak be. Talán azt is elmondtam már nektek, hogy kifejezetten rosszul reagálok azokra a dolgokra, amikre nem tudok hatással lenni. Csak úgy történnek velem. Velünk. Ezek a helyzetek fegyelemre tanítanak. Megállásra biztatnak. Ülni a babérjaimon. Arra, hogy beálljak a sorba. És szépen kövessem a konvenciókat. Halleluja Farkas Éva. Szegény gyerekeim. Mert ugye bár, képtelen vagyok fegyelmezni magam. Oldozzatok fel! Csak ritkán engedem meg magamnak. Mert az ilyen hangulat, nem az a fajta dagadó érrel a nyakamon való kiabálás, ami csupán a család vérmérsékletét igazolja. Ez villámokat szóró. Épp csak megmukkanó, de akkor dörgedelmes, félelmetes, csöndes, reménytelen mélabú. Anya reményét vesztette. Nyugi. Megnyugszom. Néha megijedek. Most megijedtem. Csöndes, sírdogálós megijedés ez. Az állandóan kotyogó anya csendben van. Megkukult. Ilyenkor nem nagyon tudom kinyitni a számat. Szinte fáj, ha meg kell szólalnom. Kell, hogy legyen az ember eléggé intelligens, hogy ne adja át magát az elkeseredésnek. Remélem, vagyok azon a fokon, amikor menni fog. Holnap elmegyek, és felméretem az intelligencia hányadosom. Kiderül, vajon hol állok most. Majd szólok...........
Nem írok konkrétumokról. Tudjátok, pusztán önvédelemről van szó. Az agyam állandóan néhány sorsdöntő dolog körül forog. Minden idegszálammal időnként ott vagyok. Semmi baj, majd megbeszélem magammal. Holnap már jobb lesz, tudom.... Ja, mondtam már, hogy ma össze tört egy álmom??? Holnap újra össze rakom. 
Persze ez a hét sem az unalom jegyében telt. Marcsi például egészen meglepett. Csodás, gyönyörű, álom szép rózsaszín bicajjal érkezett. Biztosan hülye vagyok, de nekem a rózsaszín bicaj szimbolizálja a mai kor modern nőjét. Pozitív értelemben. Szóval ha lesz valami nyáron a tervezett rendezvényből, láthatjátok majd a rózsaszín bicajos csajt a logónkon - amit köszönünk Neked Ildikó, hogy már réges régen megterveztél -
Aztán volt grillfesztivál, ahol Marcsi - Limara - megint indult Tűzpadkával. "Csak" Különdíjasok lettek. Tudjátok, hogy miért, ugye? Szépen jól lakatott bennünket. Nagyon finomakat ettünk. Hm, most is jól jönne. Egészen kiírtam magamból a dühömet, és így persze már az étvágyam is megint jobb lett.
köszi Marcsi a sok finomságért. A fiúk épp tömik a fejüket...
Marcsi és Tűzpadka különdíjad versenyszáma
barátok. szeretik egymást. én is szeretem Őket.
És volt a mai napon Gyermeknap. Pont a mai napon. Pont ma, amikor össze volt tapadva a szám. Jó esetben, mert ha kinyitottam, abban nem volt sok köszönet. Még a piacon vásárolt eperből sem készítettem el a sütit. Tudjátok mit jelent ez? Komoly befordulást. Délutánra megembereltem magam, és elvittük a gyerekeket csodás városunk jól szervezett rendezvényére. Ahol végül is semmiben ne vettünk részt. Kígyózó sor, arcfestésre. Kígyózó sor, trambulinra. Kígyózó sor, ugráló várra. Kígyózó sor vattacukorra. Na, oda végül beálltunk a sorba. Lett legalább  vattacukor. És igen, még arra is rá vettük magunkat, hogy elvigyük a gyerekeket játszótérre. Lehet, hogy elkezdődött a felfelé ívelés?
És Őket is nagyon szeretem!!!

2011. május 27., péntek

toros káposzta /torkosoknak/

Nekünk nem kell városi grillfesztiválra menni! Nálunk állandó fesztiválhangulat uralkodik. Ugye, nem kell magyaráznom?! Nálunk a hangulatért a  gyerekek a felelősök. A kert is adott. Grill is van. De most bográcsosban utaztunk. Csaba papa munkaügyben tett látogatást csodás városunkban. Nem egyedül. Hozta meglett férfi kollégáit is. Emberes ebéddel kellett hát Őket várni. Így jött az ötlet, legyen toros káposzta. Előbbi utalásom alátámasztva, a hozzávalók porciói nem picik. 4 férfira, egy nőre és két gyerekre kalibrálódtak, többszöri szedéssel.
Hozzávalók:
1.5 kg sertés hús
1.5 kg savanyú káposzta
3 fej hagyma
fokhagyma, só, bors, szemes bors, piros paprika
zsír v. olaj
A hús felkockázzuk, majd megmossuk. Mosás után a forró zsiradékon megsütjük. Nem ámítás, sütni kell. Amikor majdnem teljesen átsült a hús, a  felkockázott hagymát is a húshoz adjuk, és együtt készre sütjük őket. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymázzuk és ekkor rá tehetjük a piros paprikát is. Közben a megmosott savanyú káposztánkat vízben majdnem teljesen puhára főzzük - kb. fél óra alatt -. Miután összehangoltuk a két eseményt, egyesítjük őket, vagyis egy tálba öntve, ha szükséges víz hozzáadásával összekeverjük az egészet. Pár perc alatt össze rottyantjuk. Tejföl hozzáadásával szervírozzuk. Mi most kinn a szabadban főztük bográcsban, 
mert imádunk kinn főzőcskézni az első tavaszi napsütés megérkeztétől kezdve, de konyhai körülmények között is pontosan ugyanígy készítjük el. A különbséget a füst adta pikáns íz hiánya jelenti. 
És hogy hogyan ízlett a fiúknak? Talán elég beszédes a többszöri szedés, a hangos hümmögés markáns fejbiccentéssekkel össze kötve, és a tisztára törölt tányérok. 
Nem nevezném klasszikus diétás ételnek, de vitathatatlanul nagyon finom étel. Abba hagyásához erős önmérséklet szükséges!!!

2011. május 24., kedd

Tárcsán sült szilvalekváros krumplilángos

 A hétvégén állati jó idő volt. És Erzsike mama küldött nekünk finom általuk készített házi szilvalekvárt. Így már volt értelme nekifogni a krumplilángos elkészítésének. Mert bizony a krumplilángos igazán csak házi szilvalekvárral finom. Mielőtt a férjemet megismertem, sosem hallottam erről az ételkülönlegességről. Látszólag pont úgy néz ki, mint a palacsinta, de az alapanyagok, amiből a tészta készül, köszönőviszonyban sincs hasonmásával. Több tényező lökött, taszított afelé, hogy életemben először én is elkészítsem a férjemék családjából származó családi hagyományt gazdagító ételüket. A birtokomba került szilvalekváron kívül, az Emőke és Bence blogján olvasott játék kiírás is vitathatatlanul felkeltette az érdeklődésemet. Három kategóriában lehet indulni, lehetőleg olyan étel fényképével, amelyre rímel, a homlokunkra csapáskor felharsanó- Hú, de régen készítettem már ................ kezdetű felsikítás! Na, a szilvalekváros krumplilángos esetünkben pontosan ilyen! A hétvégén, perzselő nyári melegben, tárcsán sütöttük ki a lángosokat. Őszintén szólva, a férjem segítsége nélkül, gondolom 10 perc múlva szitkozódva dobáltam volna oda a kutyának a tésztadarabokat, csak hogy érjek mihamarabb a végére. A segítségével viszont bő egy óra alatt elkészültek a lángosok, és ráadásul csodás családi program is volt. Ha valakinek nem áll módjában kültéren kisütni a lángoskákat, benn is megteheti palacsintasütőben.
 Hozzávalók - a pontosság teljes mellőzésével -
  • kb. 1 1/2 kg főtt krumpli
  • 2 db tojás
  • 5 kanál zsír
  • ízlés szerint só
  • annyi liszt, hogy jól formálható nem ragacsos tésztát kapjunk
Semmit nem mértem ki - ne haragudjatok -, de adja magát a dolog, hogy miből kb. mennyi kell. A krumplit pucolás után kockára vágva enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, majd összetörjük és a zsírral együtt elkeverjük, majd hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, hozzáadjuk a tojásokat, és a lisztet, és jól formálható tésztát gyúrunk belőle. 
 Ezután kis gombóckákat szakítunk belőle, majd megpróbálunk a körhöz leginkább hasonlító, kb. palacsintasütő nagyságú formákat nyújtani belőle. 
 Ha bent sütjük, akkor a forró palacsinta sütőt vékonyan megkenünk zsírral vagy olajjal, és ebben nagyon gyorsan mindkét oldalát átsütjük, pont mint a palacsintákat. Ha kinn készül, az eljárás ugyanez, csak akkor a tárcsánkat kenjük meg olajjal, és azon sütünk egyszerre akár 3 lángoskát is. 
 Amikor kisültek, szilvalekvárral jó vastagon megkenjük, majd felcsavarjuk őket, pont mint ahogy a palacsintával tennénk. 
 Vendégvárós, grillezős partyk második fogásaként vagy desszertnek is tökéletes, nem beszélve komoly közösségépítő szerepéről, amíg a csapat közösen elkészíti ezt a hihetetlenül csábító különlegességet.
csapatépítő tréning I.
csapatépítő tréning II.
És a fogyasztás. Upsz, most látom csak, hogy már üres is a tányér

2011. május 23., hétfő

megint hétfő

Húztam, halogattam ezt a mai bejegyzést. Még most is nehézkes, szinte a valóságban is lökdösnöm kell magam, hogy az újaim lenyomják a billentyűket. Nem volt unalmas hét. Sok történés volt. Nevetgélős, boldog sok vidám perccel. Spontán piaci találkozások, kávézással egybekötve. De minek is írom mindezt? Biztosan megszoktátok már, hogy minden hétfői bejegyzésem tartalmaz kávézós, nevetgélős, barátnős beszámolós perceket. Most még igen. És most elérkezettnek látszik a nagy bejelentés. Meg fog változni az életünk. Az van, hogy a héten konkretizálódott, hogy augusztus 24-én ismét munkába kell állnom. Hanna születése előtt jó két hónappal hagytam abba a munkát. Mindez 2002. decemberét jelentette. Azután 2003. március 9-én megszületett Hanna. És elérkezett életem egyik legnehezebb és egyben legboldogabb időszaka. Anya lettem, ami az élet talán egyik legnagyobb ajándéka. Ne gondoljátok, hogy bármikor is eszembe jutna túlmisztifikálni a dolgot. Nem vagyok ősanya típus. Tudom, mennyire távol állok a tökéletestől. És az a helyzet, hogy még ha Hannát el is veszítettük, mégis csak egy átlag ember maradtam én is, aki időnként fejét elvesztve, ordít Hanna testvéreivel, ha azok reménytelenül felmérgelik. Pont úgy, mint bárki más. Sima terhesség volt. Semmi extra. Jól voltam. Alig híztam. Bőszen hánytam a havat, mert abban az évben óriási hó esett. Amikor Hanna megszületett, egészen össze zavarodtam. Megrémültem. A felelősségtől. Mert hirtelen azt éreztem, hogy bár már közel sem voltam gyereknek mondható, mégis gyermekszívvel és időnként viselkedéssel, nem értettem, hogyan lehetnék én jó anya. Szorongtam. Mert meg akartam felelni. Valakinek, aki épp csak elkezdett beszélni. Akinek nem voltak elvárásai. A mi gyerekünknek. Azután az élet jóval nagyobb szorongást csavart a nyakunkba. Már nem attól kellett félnem, képes leszek e jó Anya lenni, hanem hogy képesek leszünk e túl élni Hanna elvesztését. Akkor úgy tűnt nincs élet tovább. Csak a férjem miatt volt. Mert benne volt annyi ösztön, hogy felismerte a hogyan továbbot. És nem érdekelte, van e kedvem hozzá. Hajtott, hogy ismét szülők lehessünk. Megtörtént a csoda. Hanna elvesztése után két héttel megfogant Hanna kis húga, Nádja. Nem kell kommentálnom ugye, miért is csoda? Persze ne higgyétek, hogy itt kisimultak az összegubancolódott szálak. Az életnek, vagy nevezzük sorsnak van egy nagyon furcsa és ízetlen sajátossága. Párjával méri a megpróbáltatást az nyakunkba. Nincs szó a káoszra, amiben nyakig ültünk. Féltem. Attól, képesek leszünk e túlélni. Együtt túlélni. Egészségesen túlélni. Képesek lenni előröl kezdeni. Hanna testvéreiért is meg kell küzdeni. A rájuk várás időszaka tele volt rettegéssel, könnyekkel, fájdalmas kétségbeeséssel. Elveszítjük őket is? Most mindketten békésen benn alusznak, és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik és a sorsnak, hogy kézzel foghatóan léteznek. Hanna létezése és elvesztése nem változtatott gyökerestül meg engem. De utat mutatott. Ösztönösen másképp viszonyultam a dolgokhoz. Így lett ez életem eddig terjedő időszaka a tökéletes boldogságunk kora. Feladatot jelölt ki nekem. Úgy éreztem helyére kerülnek a dolgok. Nem tudom még mindig ki vagyok. És talán azt sem, pontosan mi a feladatom. De közelebb kerültem önmagamhoz. És megszerettem élni. Folyamatos hálát érzek azért, hogy van családom. 
 Hogy van házunk, amit imádunk. 
Hogy létrehoztunk egy alapítványt. Hogy az itthon töltött évek alatt, rátaláltam jó néhány hasznos tevékenységre, ami lehetőséget nyújt az önkifejezésre. Hogy lettek barátok. Egészen megnyugodtam. Rákaptam az élet ízére. A mi életünk ízére. A szabadságom egészen elmámorított. Elhiszitek, hogy mindvégig tudatában voltam ennek az életnek az értékével? És elhiszitek, hogy nagyon is gyakran eszembe jutott, hogy egyszer ennek vége lesz? És azt is elhiszitek ugye, hogy mennyire nehéz ezt felfogni? És azt is elhiszitek ugye, hogy mennyire nehéz érzelmileg mindezt a megfelelő polcra tenni? Ez is gyászmunka. Nesze neked temérdek szabadidő. Agyő szabadság! Viszlát boldog, rengetek együttlét a gyerekekkel és a férjemmel. Agyő önfeledt kávézás, piacozás, barátnős beszélgetések! Viszlát! Viszlát blog! Viszlát megint hétfő... Hová lesz az alapítvány? Hogyan lesz mindenre elegendő időm és energiám? Vajon megtanulom én is majd jól szervezni az életem? Időben óvodába eljuttatni a gyerekeket és időben oda érni munka kezdésre? Kócos leszek majd és farmeres és nyúlott pólós? Vajon lesz majd energiám nőnek is lenni? Szépen megfésülködni és ruhákat össze válogatni? De a legjobban arra vagyok félősen kíváncsi, megmarad e a kedélyességem? Mi lesz túlsúlyban? Nevetés vagy könnyek? Letudtam volna élni így egy életet. Félek. Nagyon félek. Nem munkaundorom van. Sokkal inkább életigenlésem. Jesszusom, csak ne lennék ilyen megátalkodott módon illuzionista! Könnyebb lenne beállni a sorba....... Szép hetet!

2011. május 21., szombat

Spárgakrém leves

A spárgával is csak mostanában ismerkedem. Évek óta nézegettem, de sosem volt hozzá elég bátorságom. A gyerekek miatt sem. Fél kilós kiszerelésben találtam az egyik hiperszuper marketben, zöldet és fehéret is. Vettem mindkettőből, és készítettem belőlük két merőben különböző ételt. A zöld kifejezett elutasítást váltott ki itthon. De azt hiszem én szúrtam el. Nem készítettem elő elég gondosan. Csak mert hajlamos vagyok jó tanácsokat elengedni a fülem mellett. És mert imádok kockáztatva a saját fejem után menni, ami aztán időnként katasztrofális végkifejlettel jár. Ezek után már az is nagy eredmény volt, hogy a többiek rábólintottak a következő spárgás felvonásra, így történt, hogy bele vághattam a fehér spárga elkészítési projektjébe. Semmi varia, taka-vaka, egyszerűen csak spárgakrémleves. Engedélyem csak erre volt. Nem kutattam az interneten. Gondolom mindenki hasonlóan készíti. Csak azt tudtam, hogy én, aki imádom a fűszeres ételeket, most valami egyszerű, letisztult ízvilágra vágyom. Így került a levesbe csupán só és bors és sok-sok citromlé.
Hozzávalók: - minden csak körülbelüli mértékben megjelölve -
50 dkg fehér spárga
1 fej vörös hagyma
só, bors
500 ml tejszín
citrom leve
A sikertelen zöld spárgás bepróbálkozás után szigorúan megpucolt/tattam/ a spárgákat, miután megpróbáltam eltávolítani a nem használható fás részeket. Ahol törik, jelzés értékű, az alsó letört rész kukát kíván. Ezután kisebb darabkákra vágtam őket és félre tettem addig, míg a hagymát pucolás után meg nem dinszteltem. Amikor a hagyma elkészült, hozzáadtam a spárgát, és így együtt tovább dinszteltem. Pár perccel később felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, majd sóztam, borsóztam és folyamatosan ízesítettem a citrom hozzáadott levével, addig, míg el nem értem a kívánt ízt. Addig főztem, amíg a spárga meg nem puhult, majd elő a botmixert és össze turmixoltam az egészet. Amikor egynemű folyadékot kaptam, vissza helyeztem a tűzhelyre, újra forraltam, és hozzáadtam a tejszínt is, és még egyszer utoljára összeforraltam az egészet.
Közben kenyeret pirítottam, úgy, hogy a kenyér egyik oldalára sajtot olvasztottam. Az ilyen jellegű krémleveseket sajtos pirítóssal szeretjük mi. Szipi-szupi kis leves. Még a Borisznak is tetszett. 

a spárgaleves miatt ilyen boldog

2011. május 19., csütörtök

Habos rebarbarás süti

Gyorsan felteszem ezt az isteni fanyarkás, simogatóan lágy sütit. Egyrészt mert rebarbara szezonunk kellős közepén vagyunk, ráadásul elfogultan megszerettem a rebarbarát, másrészről, hogy el ne felejtsem, harmadrészről mert meglepő módon nagyon nagy sikert aratott. 
Csaba Papa ma kiküldetésben volt a kollégáival Makón, munkaügyben. Nálunk ebédeltek. Bográcsban készült toros káposzta készült, a desszert pedig ez a süti volt. Nem volt átgondolt részemről a süti választás, mert a rebarbara azt hiszem megosztja az emberiséget. Vannak akik nagyon szeretik, és vannak azok, akik még attól is ódzkodnak, hogy egyetlen falatot egyenek belőle. Mikor kivittem és az asztalra tettem, Csaba Papa első kérdése ez volt: - Mi ez? És miután elhangzott az őszinte válasz, Ő csak ennyit felelt: - Azt hiszem, inkább kihagynám, kösz de én ebből nem kérek. Komoly averziója van ugyanis a rebarbarával szembe. Na puff, gondoltam, megint jól bele trafáltam, ha akartam volna, sem tudtam volna így mellé fogni. Aztán mégis megkóstolta, mert barom jól menedzseltem a témát. - Legalább nem fojtós! - Próbáltam részére is elfogadhatóvá tenni a sütit. Nyertem! Az első szelet a tányérján termett, és követte másik is. Szuper! A kollégák pedig búcsúzóul a "titkos receptért esedeztek". A receptet természetesen Ők is megkapják majd, de előtte nektek hoztam most el.
 Tészta: - 24X38-as tepsihez  -
30 dkg liszt
13 dkg cukor
2 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
13 dkg vaj
Fent nevezett összetevőkből tésztát gyúrunk. Nem tagadom, pici tej hozzáadásával rásegítettem, hogy a tészta elnyerje megfelelő állagát. Amikor elértem a kívánt állagot, a tésztát hűtőbe tettem. Fél óra elég is neki, persze nem baj ha több.
Töltelék:
1-1.5 kg rebarbara
20-25 dkg cukor
fahéj
citrom leve 
3 ek. kukoricaliszt
A rebarbara szárakat megpucoljuk. Nem merem ezt a fázist elhagyni, mert állítólag szálkás lehet. Azzal meg agyoncsapjuk az egészet, ha a lustaságunk miatt, csak hogy ezt a plusz munkát megspóroljuk magunknak,  végig a rebarbara szárakat köpdössük. Szóval szárak megpucolva, kisebb darabokra felvágva. Cukor lábasban, amit megkaramellizálunk, majd rádobjuk a rebarbarát, természetesen miután megmostuk. Keverjük, keverjük, és fűszerezünk fahéjjal, és locsoljuk citrom levével, ízlés szerint. Nem szabad addig rotyogtatni, hogy a rebarbara szétessen. Amikor már megpuhult, lekapcsoljuk a gázt alatta, és hozzákeverjük a kukorica lisztet, majd félre tesszük, had hűljön ki.

Közben a tésztát kinyújtottam picit nagyobb méretűre mint a tepsi, hogy legyen egy pici pereme, majd a kinyújtott tésztát bele helyeztem a kivajazott tepsimbe. Megszurkáltam és betettem a 200C-ra előmelegített sütőbe. Kb.20-25 percet sütöttem, majd eloszlattam rajta a rebarbarás masszát is, és így együtt sütöttem tovább őket. Közben neki láttam a hab elkészítésének.

Tojáshab:
5 tojás fehérje
20 dkg cukor - én kristálycukorral csinálom, mert lusta disznó vagyok a daráláshoz -
pici citrom leve
Elkezdtem a tojások fehérjét felverni, majd mikor már kb. félig felverődött a hab, folyamatosan adagolom hozzá a cukrot míg el nem fogy, miközben végig tovább verem. Amikor már olyan kemény a hab, hogy szinte vágni lehet, pici citrom lé hozzáadásával pár másodperc után a habverését abba hagyom. 
Ezután rákanalazom a habot a süti tetejére, villával picit össze kócoltam az egészet, és tovább sütöttem, de akkor már 180C-ra vissza vett hőmérséklet mellett. Még kb. 25 perc, és a süti kész is lett. Nem is olyan bonyolult, ugye?!

2011. május 17., kedd

Ostoros rétes

 Emlékszem, az ostoros rétesről jó pár évvel ezelőtt hallottam először életemben. Ez a finomság teljesen kimaradt a gyerekkorunkból. Ide kellett költöznünk, ide ebbe az utcába, és ebbe a házba, hogy évekkel ezelőtt megkóstolhassuk az ostoros rétest. A szomszédasszonyunk egyik specialitása lehetett ez a lágy, kakaós kalács. Ő mutatott be minket egymásnak, és az emlék mély nyomot hagyott. Nem tagadom el kellett telnie ennyi évnek, és kellett változnom, és kellett születni hozzánk gyerekeknek ahhoz, hogy én magam is életre akarjam hívni az ostoros rétest. A megvalósításhoz vezető út első lépésének megtételéhez az utolsó lökést  a szomszédasszonnyal a minap megesett közös emlékezés adta meg. Annyira mély és intenzív volt, hogy másnap délelőtt amint tudtam neki estem. Egyenlőre még csak az elkészítésének. Talán emlékeztek, hogy gyakran említem, a gyerekek nálunk mennyire szelektíven esznek. Most nem kellett könyörögni, udvarolni, idétlen cselekhez folyamodni. Elképesztően ízlett nekik. Két vastagabb szelet bekebelezése alatt nem volt megállás. 
Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 3 tojássárgája
  • 4 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 6 dkg cukor
  • csipet só
  • 2 ek. olaj
A  krémhez:
  • 25 dkg margarin/vaj
  • 25 dkg porcukor
  • 3 ek. kakópor
 Cukrozott langyos tejben felfuttattam az élesztőt. Amíg az élesztő dolgozott, a lisztet összedolgoztam a többi hozzávalóval, majd jöhetett hozzá az élesztő is, és jól megdagasztottam a két kis kezemmel. - lévén nincs semmilyen dagasztó szerkentyűm - még mindig nincsen. Ezután a cipót 6 közel egyenlő kisebb cipóra osztottam és hagytam legalább fél órát, had keljen. 
 Ez idő alatt sem unatkoztam, elkevertem a  margarint a porcukorral és kakaóval.  Ha a cipók megkeltek, jöhet a bűvészmutatvány. Egyenként szép vékonyra kinyújtottam, és bőségesen megkentem a krémmel,
majd pont mint a bejglit szoktam, felcsavartam. 
Amikor 3 rúd elkészült, mint egy copfot összefontam, majd a kalács két végét szépet eligazgattam.
A megmaradt 3 kis cipóval ugyan ezt csináltam végig. Elvileg nagyon egymás mellé, vagy akár fölé tesszük a két kalácsfonatot, de én takarékoskodás címen egymástól kellő távolságban helyeztem egy tepsire a két fonott kalácsot. 
A tésztát természetesen vagy sütőpapíros tepsire helyezzük vagy zsírozott lisztezett tepsire. Amikor eddig eljutottunk, újabb fél órás kelesztés következik. Ezután előmelegítjük a sütőnket 180C-ra és jól megkenjük a kalácsot tojással. 
Amikor a sütő elérte a kívánt hőfokot, mehetnek a kalácsok a sütőbe. Kb. 40 perc alatt sült készre. 
Konkrétan én és a gyerekek is bele szerettek ebben azt isteni sütibe. Örök hála Neked Magdi szomszédasszony érte! Mindig Te fogsz az eszembe jutni, ha ostoros rétes kerül az asztalra, legyünk közel vagy távol Tőled. És ez még csak a kezdet volt a kakaós töltelékkel. El tudjátok képzelni mennyi lehetőség van még ebben a sütiben? Csak  hogy néhányat megemlítsek, amelyek hamarosan el is készülnek: fahéjas, túrós, marcipános, pudingos, lekváros, diós, kókuszos......töltelékes. Ne álljatok sokáig ellen ennek az istentelenül jó sütinek. Ígérem nem bánjátok meg, nosza neki, készítsétek el!!!

2011. május 16., hétfő

megint hétfő

Hát ma aztán tényleg hétfő van. Hétfő reggel. Néha a hétfő nehezen indul, különösen ha hozzá sötétség és szakadó eső párosul. Ma reggel a semmivel össze nem téveszthető eső kopogására ébredtem. Bosszankodhatnék is rajta, de velem nem lehet kibabrálni holmi esőféleséggel. Időnként kifejezetten örülök neki. Mert lehetőséget ad a rejtőzködésre. Viszonylag mozgalmas életet élünk. Persze csak szűk keretek között, városi szinten. Folyamatosan mozgásban vagyunk, úton. Az eső picit leszűkít, picit el-bezár. Néha nem árt, nem kifelé élni, hanem önmagunkkal is egyedül lenni. Egyébként nem tudom említettem e már, hogy imádom a gumicsizmákat? És hát, mikor máskor hordaná az ember ezt a csodás találmányt mint esőben? Körültekintően gondoskodtam arról, hogy családom minden tajga számára rendelkezésre álljon gumicsizma és persze vízhatlan esőkabát. Esőkabátom is van. Szép vonalú, nőies, és vízhatlan, hiszen ez tényleg nagybetűkkel az ESŐKABÁT . Jelentős türelmet és időt nem sajnálva végül rátaláltam az igazira. Magamhoz képest igen drága darab volt, még úgy is, hogy 50%-ra le volt árazva. De azt gondoltam, ha nem hízom 20 kilót, jó eséllyel életem jelentős részén kiszolgálhat. Látjátok, ilyen felszereléssel, nem fáj az ember feje esőben sem. Hálás vagyok, végre felvehetem őket. Persze a legtöbb ismerősöm kétségbeesetten ingatja a fejét, ha meglát a gumicsizmámban. És persze az esőkabátom sem tetszik mindenkinek.

A hét jelentős részén viszont gyönyörű napsütés kényeztetett bennünket. Igen is volt tavasz. Volt szükség kardigánra és átmeneti kabátra. És lehetett lenni csupán csak egy szál trikóban. Szeretem az átmenetet, mert nehéz kabátról trikóra vetkőzni, farmerból világítóan fehér csupasz lábakat kitenni. Ebben a gyönyörűséges tavaszi napsütésben szerdán piaci rebarbara vadászatra indultam. Spontán találkozások forrtak ki belőle. Közös kávézás, jó sok kacagás. Többünkkel a csajos klubból. Lett rebarbara is. Kilónyi. És lett belőle lekvár eperrel vegyítve. Arról nem is beszélve, hogy milyen gyönyörűséges rózsaszín rózsás tányérok jöttek szembe velem akkor, amikor már nem is reméltem. Útban kifelé a piacról, a lomisoknál bukkantam ezekre a gyönyörűségekre. 
a tányérok
Hát persze, hogy megvettem. Még akkor is, ha ez az árus egyetlen fillért sem engedett. Nem úgy a cicából, amit amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy a gyerekeknek micsoda örömet jelent majd, és a kiöntő árából is sikerült engedményt kérnem.
a kiöntő
az új cica az új helyén
A hétvégén egyedül voltam itthon a gyerekekkel. Volt ám hatalmas városi rendezvény, makói Expo néven. A gyerekek szempontjából mindenképpen óriási lehetőséget jelentett arra,  hogy kisajtoljanak belőlem lufit, vattacukrot és egyebeket, és így a zsebeim súlyai is elfogadható méreteket öltöttek. Két kisgyerekkel egy ilyen "tömegrendezvényen" való részvétel egyet jelenthet az öngyilkosság egyfajta metódusával. Én viszont elszánt vagyok, lévén Makón aztán tényleg nincsenek távolságok, na bumm, legfeljebb haza megyek, ha végképp nem működne a dolog. Csak hogy sokkal jobban alakult a dolog, mint sem álmodni mertem volna róla, mert jöttek a lányok is, Timi, Marcsi, Macus és Viki és Böbőcéjékkel is találkoztunk. Arról nem is beszélve, hogy Nádja barátnői is megjelentek, így vele egészen addig nem volt gond, míg le nem akartam lépni a rendezvényről. Na akkor aztán a kisasszony megmutatta azt is, hogy a hercegnők is tudnak hisztizni  és azt is, hogy az hogyan néz ki. Persze a fényképezőgépem nem felejtettem itthon, és csináltam is néhány képet, de nem merem megkockáztatni, hogy a lányokról feltegyem, mert úgy éreztem, komolyan az agyukra megyek az állandó fényképezgetésemmel.
Így kép csak a gyerekekről, ők még nem tudnak tiltakozni
 Bezzeg Ildikó megengedte nekem, hogy készítsek néhány képet róla, amikor múlt hétfőn eljött hozzánk egy kis női csevejre, ami lássuk be, mindkettőnkre nagyon ráfért már. Puszi érte.
köszi Ildikó
Biztos mindenkivel előfordul, legalább egyetlen egyszer az életében, hogy hosszú-hosszú idő után, össze fut valakivel, akit tizenegynéhány éve nem látott. Pontosan ez történt velem a temetőben. Bicajon én, elöl-hátul gyerekkel. És egyszer csak valaki kiszólt a sírok közül. Szia Farkas Éva. Egy magas férfi volt napszemüvegben. Majd le estem a bicajról. Híresen vacak a mindenfélefajta memóriám. Ismerős volt, szinte hallottam ahogyan kattognak agyam rozsdásodó agytekervényei. Úristen, Ki ez???? És abban a pillanatban, ahogy megvilágosodtam, már ugrottam is le a bicajról, mert ez nem az a fajta találkozás volt, amikor csak úgy tovább hajt az ember. Egy gimnazista volt évfolyamtársunk volt. Egy helyes, fura fiú. Művészettörténész szakon végzett. Budapesten élt, aztán városi legendák szerint történt valami, ami miatt gyorsan kellett más országba költöznie. Senki nem tudott semmit. Semmi konkrétat. Találgatások voltak. Már egészen megszoktuk, hogy róla bizony semmit nem tudtunk. És egyszer csak ott álltunk egymással szemben a temetőben sokéves kihagyás után. Mintha a gyerekek is megérezték volna, hogy ez egy különleges találkozó. Csendben, türelmesen, hallgatták a pár perces beszélgetést. Picit többet tudok róla, mint eddig. A titok még mindig titok. Nem sokat változott. Néhány ősz hajszál, ami nem ront a látványon. Újabb 10 év vagy örökre szóló csend. Hú, de érdekes találkozás volt. Örülök, hogy úgy alakult, hogy én vagyok a szerencsés, aki bele botlott - bicajozott -.
mi kaptuk....hú, de örülök nekik
Ezután tovább száguldottam a gyerekekkel Györgyi barátnőm Anyukájához. Aki szó szerint elhalmozott. Nézzétek csak mennyi mindennel! Megint tanultam valamit. Például, hogy mennyivel okosabb dolog nem egyetlen, hanem legalább 3 db fekete ribizli bokrot ültetni, akkor esetleg esélyt adok arra, hogy legyen érdemi mennyiségű gyümölcsöm, amivel már lehet mit kezdeni. Hogy hogyan próbálhatok levendulát önmagam otthon szaporítani. A pogácsáról nem is beszélve, amit megfogok próbálni reprodukálni. Na és a rebarbarák? Már töröm a fejem, milyen finomságot készítsek megint belőle!
már száradnak a fűszernövények

Így telt a hét. Szuper volt.Volt benne minden, ami számomra fontos. Kívánhatnék e többet erre a hétre? Hasonló jókat magunknak, na és Nektek, édes - drága kedves vissza térő olvasóim!!! 
Legyen mesésen szép hetetek!!