Erős asszonyok háza

„Ebben a házban mindig is erős, kemény akaratú asszonyok éltek”- mondja a fáma arról a házról, amelyikben immáron én leszek a következő asszony. A férjek neveit nem is igazán tartja számon a kollektív falusi emlékezet, a ház a Werger-féle, a Márta néni háza, így ismeri mindenki. Márta volt mindegyik asszony, aki ebben a házban született és élt, én azonban most megszakítottam ezt a sort.

Lehet sorsszerű, hogy ez a ház most éppen engem talált meg vagy én ezt az öreg, svábok építette házat. Mert ez a ház most éppen összedőlő félben van, és nagy szükségem lesz minden erőmre és akaratomra, hogy megmentsük egymást. Szerencsétlenségünkre a közvetlen elődöm, aki valójában csak néhány futó pillanatig volt a tulajdonosa annak a háznak, aminek a mestergerendáján az évszám 1846-os, ártott a legtöbbet neki. Bizonyosan jó szándékkal, ámde annál kevesebb hozzáértéssel kicserélte a régi tetőt, a kopottas szürke palát harsogó piros betoncserépre. Persze ízlés kérdése, csak éppen azzal nem számolt, hogy ez egy régi, alápincézett, oszlopos-tornácos ház. Az első része ugyan fiatalabb és vályog helyett már kőből és téglából épült, de ezzel a hirtelen ránehezülő nyomasztó súllyal ez sem tudott megbirkózni. Mint a panaszkodáshoz nem szokott szemérmes nyugdíjasok, halk sóhajtásokkal jelezte, hogy bizony elszokott már az ekkora tehertől. Először egy keskenyebb, majd egyre szélesedő repedéssel a tornác és a ház fala között. Kicsivel később szeszélyesen keresztbefutókkal rogyasztotta meg a hátát a pince fölött.  És mivel ez még mindig nem volt elég, szelíd eltökéltséggel kezdte el lehámozni magáról azt a vakolatot, ami mindig is védelmezte őt a beverő eső elől.

Amikor megvettem én sem tulajdonítottam túlzott jelentőséget ezeknek a jeleknek. Sokkal inkább érdekelt a föld és a benne rejlő csodás új lehetőségek egész sora.  A harsány piros cserép persze nem tetszett, de azt gondoltam, hogy legalább a tető rendben van, aztán a többit majd meglátjuk, a házzal egyelőre nem kell foglalkoznom. De mégis, szinte az akaratom ellenére, elkezdtem felfigyelni a finom, sóhajszerű repedésekre, amiket a ház küldött nekem. Hogy lehet, hogy réges régóta áll itt már ez a ház és éppen most hullik le róla ilyen nagy darabokban a vakolat? Vajon az a rés mióta lehet itt a tornác és a fal között? Vékony kis cérnaszál volt valamikor, most meg már majdnem belefér a tenyerem.

Elmozdult, kihajló falak, a hátsó falon keresztbe futó vastag repedés, a ház minden porcikájával üzenni próbál, hogy megfolytja ez a szörnyű, piros betontető. Tudja, hogy újra erős asszony lakja a házat, akiben megbízhat, mert segíteni fog.

Városi farm vidékre (is) költözik….

A férjem szerint az egész családom földmániákus, az apámtól a testvéremig, így aztán nem is kell rajta csodálkozni,  hogy én is. Vagy genetikailag vagy ragályszerűen…. Az eredmény az ő szempontjából lesújtó, és nem is érti, csak rezignáltan tudomásul veszi. Miért van az, hogy a városi életben szocializált felesége először is mániákusan teleülteti a városszéli családi ház kertjét zöldségekkel, gyümölcsökkel, mindennemű hasznos növényekkel és közben folyamatosan arról beszél, hogy valójában a 10 hektár, na az a valami! És igazán boldog csak az lehet, aki legalább ekkora területen gazdálkodik.

Nos ebből kerekedett ki ez a bizonyos 0,4 hektár, ami a mezőgazdaságban használatos mértékegység szerint nem is olyan nagy, de városi m2-ben azért már valami!! Kereken 4000!!!

Szembesül is az ember lánya a kezdeti, mindent elsöprő lelkesedés után a problémával: kézzel túl nagy, géppel túl kicsi. Viszont a felelősség adott: először is be kell bizonyítani a családnak, hogy ugyan már naná, hogy boldogulok ezzel is.

De ami ennél talán komolyabb dolog, a föld felelősség, művelni kell és nem parlagfüvet termelni.

Teljesen őszintén voltak álmatlan éjszakáim a hogyan továbbal kapcsolatban és valószínűleg még lesznek is, de az alapvető döntéseket meghoztam:

1.     Nem adom ki barterben a TSZ-ben dolgozó, helyi traktorosoknak. Ez lenne a könnyebbik út, kevésbé rögös, de nem ezért akartam a földet. Nem akarom, hogy továbbra is a beleszólásom nélkül talajfertőtlenítsék, műtrágyázzák és vegyszerekkel műveljék.

2.     Ha viszont én művelem, akkor tisztában kell(ene) lennem azzal, hogy mit bírok egyedül, úgy kell hát megterveznem és kialakítanom a terület szerkezetét és funkcióit, hogy egyedül is győzzem a fenntartását.

3.     Meg tudom csinálni!!! Mert ez jó dolog!! Sőt fantasztikus! Nem bántam meg (még eddig;)

Így aztán nekiláttam:

A földem tulajdonképpen két, szelíden egymás hátának támaszkodó dombból áll, középen egy kis patakkal, rajta egy kőhíddal. Szóval gyönyörű, sőt festői...

Első lépésként mindkét területet betrágyáztattam: 300 mázsa szarvasmarha trágya, igazi nagybefektetés a jövőbe, no meg egy átmeneti illatfelhőbe! Majd beszántattam. Reményeim szerint ez az utolsó alkalom, hogy nagy traktor dolgozik a földemen.

A távolabbi dombra egy gyümölcsös - kaszálót találtam ki. Kaszálót azért, mert a majd nyár közepéig nyíló vadvirágokkal gyönyörű látvány, imádják a rovarok, és munka szempontjából egy darab júniusi kaszálást, szénagyűjtést majd időjárástól és szárazságtól függően még néhány továbbit jelent. Kaszálni ugyan még nem tudok, de legalább lesz hol gyakorolni!!!!!

Ebbe a kaszálóba ültetek gyümölcsfákat, bokrokat szanaszét véletlenszerűen, mindenfélét, amit csak szeretnék. Figyelek arra, hogy lehetőleg régi fajtákat és nem a legérzékenyebb hibrideket telepítsem. Lehet, hogy nem nekem lesz a legnagyobb almám és körtém a faluban, de reményeim szerint a fáim kevésbé lesznek fogékonyak a betegségekre. A virágzó bokrok segítenek odacsalogatni a megporzáshoz a rovarokat, védelmet és fészkelő helyet adnak a madaraknak.

Így most őszre ami még előttem van: a kaszálóvető buli (egy vidám kis őszi szüneti buli reményében összetrombitáltam az összes barátomat) és a gyümölcsfa ültetés+a gyenge törzseik védelmére nádszövetes betekerés a szarvasok ellen. A szántást követően a fogasolás és a hengerelés traktorral megtörtént, mert a kaszálót mivel jellemzően fűfélékből áll, tömörített, jól előkészített talajba kell vetni. Minden adott tehát a bulizáshoz:))))

A második, keményebb dió a konyhakert a másik dombomon. Itt csak a trágya beszántást rendeltem, hogy  hajrá neki,aztán következem én!

Ami a legfontosabb, hogy jól kitaláljam a kert szerkezetét. Az én meggyőződésem, hogy a legegyszerűbb a legjobb választás. Szimmetrikus négyzetekre osztom fel a területet úgy, hogy a nagyobb egységek között elég széles utat hagyok a talicskának és a fűnyírónak. Ezzel mindjárt egy komoly küzdelmet megspórolok a folyamatos gazolás hadszínterén. Mindegyik  kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát, a nyári hőségben jól jön egy kis árnyék a környező ágyások fölé.  És nem mellesleg a szorgos kis madaraknak is fontos kilátó és menedék lesz  rovargyűjtés közben.

A teljes kerthez a keretet bogyós, vegyes bokrok adják: galagonya, kökény, bodza, mogyoró, csipkebogyó. Csupa „igénytelen” de hasznos bokor: vagy mert gyógynövény, vagy pálinka- és lekvár alapanyag, de a bodza friss hajtásai például odacsalogatják magukhoz a levéltetveket, így kevesebb jut belőlük más zöldségekre. Teremnek, védenek a széltől, csalogatnak és rejtekhelyet nyújtanak apróbb és nagyobb élőlényeknek: sünöknek, madaraknak, mókusoknak, pockoknak, bogaraknak.

Előtte egy sor csicsóka lesz és megpróbálkozom a négyzetek szélén néhány sor spárgával is. Végre van helyem hozzá!!! Szeretnék néhány emelt ágyást is, az oldalát ezúttal kisméretű szalmabálából készítem. Ez egy igazi kísérlet lesz, beszámolok majd az eredményekről. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb egységek köré évelő fűszernövényekből élő kereteket alakítok majd ki, szépek, hasznosak és illóolajukkal eltérítik a nem kívánatos betolakodókat a zöldségek feje felől.

Egy kedves barátom segítségével már elkészítettük két nagy kimustrált ajtólapból és néhány félfából a nagyméretű komposztálómat (talicskával is kényelmesen ki- és be lehet sétálgatni benne!) szóval hosszú távon egy igazi főnyeremény lesz.

Nem fogok kapkodni, de….ha kitartana a jó idő, akkor még el kellene ültetni a bokrokat a kert szélére, a csicsókát és elvetni a spárga magot. Elkészíteni egy-két emelt ágyást, duggatni a fokhagymát és a vöröset. Elvetni a télálló spenótot, a sóskát…..igazán csekélység! de amit ősszel megtehetsz, annál kevesebb(?) lesz tavasszal;)