ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
A minap újra elém került az egyik olyan vers, mely képes erős érzéki hatást kiváltani bennem- az Aranykori töredékbe ütötte bele valaki az orrom. Mintha a sorok lüktetése, a szavak ritmusa a szív ritmusára dobolná bele jelentését a zsigerekbe. De már el is tévedtem a nyárban - hiszen éppenséggel nem a jelentésről van szó. Valami dobban, és valamit jelent egy szó, egy mondat? Nem tudnám megmondani, melyik van előbb, és melyik utóbb (van -e előbb s utóbb), s hol jelentkezik a szívritmuszavar, de előbb-utóbb az a sajátos érzés fog el, amikor a szívem valamilyen nem várt, hirtelen megerőltetéstől pillantokig egészségtelenül gyorsan verni kezd, felfokozott érzéki állapotot idézve elő. Olyankor félek egy kicsit, de vágyom is rá. Valami ilyesmit érzek néha, ha a lüktető örömöt olvasom.
Az össze-vissza zűrzavar kitárul, / a házakon s a házak tűzfalán, / a világvégi üres kutyaólban / aranykori és ugyanaz a nyár! / És ugyanaz a lüktető öröm; / dobog, dobog a forró semmiben, / ellök magától, eltaszít szivem / és esztelen szorít, szorít magához!
A hatásban bizonnyal nagy szerepe van az ismétlésszerkezeteknek - Pilinszky gyakorta él a ritmikus szófelbontás vagy szómegisméltés módszerével, s tökéletesen alkalmazza azt. (Hullám hullámmal, virág a virágtól szélcsendben, szélben mozdúlva, mozdulatlanúl hány és hányféle színeváltozás, a múlandó s a múlhatatlan hányféle helycseréje!) Csak az tud ennyire bátran, merészen, a magabiztosság illúziójával hozzányúlni a szavakhoz, aki érzi azok idegenségét. Aki velük kapcsolatban túl van jón s gonoszon, de nincsenek atyafiságban.
Akárhonnan, érkezhet mondat akárhonnan? A kérdésben csakúgy benne van az affirmatív, mint a negatív válasz. A kétkedő csodálat s a büszke ámulat. A rafinált kétségbeesés és az alázatos tudás. Pilinszkyből hiányzik a profizmus fölénye - ebben Mészölyre emlékeztet. Mindketten patikamérlegre teszik a nyelvet. (Ellenpélda: Esterházy Péter - dühítően, szemtelenül profi. Mint az Istennel mosolyogva kvaterkázó igehirdető. A hiteltelenségig lenyűgöző. Zsákban hozza a szavakat.) Pilinszky nyelve félszeg. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását.
Mi készül itt e tenger ragyogásból? / Ha lehunyom is, süti a szemem; / mi kívül izzott, belül a pupillán, / itt izzít csak igazán, idebenn! / A világ is csak vele fényesűl, / az örömtől, aminek neve sincsen. / Mint vesztőhelyen, olyan vakitó / és olyan édes. Úgy igazi minden.