Kacatok

Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy.

Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek,

érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül,

aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi.

Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan

holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből,

valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez,

egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz.

Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket

hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk

a romantika.

Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak

mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet,

aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.

/Wass Albert/

Az idő

Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.

/Márai Sándor/

Csiki András : Leszek a Barátod

Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.

Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,
ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.

Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret……”

S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,

ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,

aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…….

csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,

de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.

Barátok

Vannak dolgok amiket csak a barátokkal élhetsz át.

Igaz barátot csak nehezen találsz.de ha megtalálod

ne engedd el. kevés van belőlük.

Mi az alapja a barátságnak?

Bizalom és a szeretet.

Élhettek egymáshoz közel

vagy több ezer kilométer válasszon el, mindig tudod

mi van a másikkal, megérzed ha történik vele valami.

Nem kellenek szavak akkor is tudod. mindig ott lesz melletted bármi történik.

Az igazi barátság

Az igazi barátok nem azok,

akikkel leülsz egy órácskára

dumálni és iszogatni.

Az igazi barátokkal nem kell

mindennap találkozni,

az ember egyszerűen tudja,

hogy ott vannak, ha szükség van rájuk.

Te és az Isten

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak, Te és a többi emberek, és így egyedül Ti vagytok a felelősek azért ami benne történik. Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem, és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen felépítettél magadnak, és most amivel nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökereivel törődik csupán. Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait, és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelem a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok, s ne egyék el az egerek elől a gabonát. Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező kezei alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket, s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak, és a rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz! És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépésnek felelősségét. Szabad kezet kértél és Ő, amennyire lehetett szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért, és azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem is kíváncsi arra, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben az izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja meg a madarakra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És. Hogy a gyomrod-feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad – megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban! Nem várhatod , hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék . Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt, s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindig, a műhelyében. A vízcseppekben, amit számodra alkotott, csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor szirmait bontja. A pillangóban, amikor szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységes-mély szelíd művész-szemével végigsimogat, és azt mondja: - Bizony látom, rossz bőrben vagy, fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.
/Wass Albert/

Anyák Napjára

Drága Anyukám,hozzád szólok ma,
Rímbe kéne szedni,miért is imádlak

Nem könnyű feladat,tudom én jól,
Kimondhatatlan,de keresem a szót

Nagyon szeretlek,akkor is ha bántlak,
De ilyenkor a rossz dolgok a fejembe szállnak.
Erre azt szokás mondani,
Akit szeretnek,csak azt lehet bántani.

Lehet,hogy ez csak a szeretet jele,
De hidd nekem,én nagyon igyekszem,
Hogy ennek jele ne legyen sértés,
Csak rengeteg puszi és millió ölelés.

Azt is mondják az okosok,
Hogy a kisgyerek büszkesége az anyuka.
Hát én kicsi már nem vagyok,
De hogy ez most is igy van,azt állíthatom.

Ha majd egyszer nagy leszek,
És karomon csücsül egy kisgyerek,
Ugyanilyen anyuka leszek,
Akire felnézni büszkén lehet,

Kérdés,hogy én képes leennék-e,
Addig is tanulom e mesterséget.
Csodálattal bámullak ha nap mint nap,
Honnan e óriás szív, és e nagy energia.

Azt hiszem mindig te maradsz az első,
Nem vagy más, mint az én angyalbarátnőm.
Ez egy cím,mely csak annak jár,
Akinél nincs jobb a világon,ő az anyukám.
/Sztoján Krisztina/

Ezt a verset kapta a világ legszebb kislányától a legjobb anyuka .