Dorkám karácsonyi húzogatósa

Annak idején írtam, hogy majdnem az utolsó percben léptünk be Ahama vezénylete alatt futó Karácsonyi húzogatós, ajándékozós játékába.

A hosszas gondolkodás annak volt köszönhető, mert Dorkám is szeretett volna benevezni erre a játékra. Tavaly már sikeresen részt vettem benne és Dorka is szeretett volna adni és hát kapni is így ismeretlenül egy kis ajándékot. Én viszont féltem, nehogy csalódás érje, de aztán úgy gondoltam, hogy vágjunk mégis bele, hisz viszonylag zárt körben zajlik ez a játék, biztos minden rendben lesz...

Dorkám egy másik kislányt kapott -a sors és Ahama keze által-, aki ráadásul még nagyjából vele egykorú is... tökéletes pár, gondoltam!

Sokat agyaltunk minek is örülhetne Viktória. Mint nagy nehezen megtudtuk a kislány szeret főzni, ezért Dorka azt gondolta, hogy adjunk neki egy szép kis füzetet, ahova Viki beírhatja a kis receptjeit vagy épp arra használhatja, amire csak akarja. A papír boltban hosszasan keresgélte a megfelelő füzetet. Arra Dorkám sk. varrta a borítót, papírra varrásos technikával és még fehér gyöngyökkel is díszítettük, mintha csak havazna a képen... Aztán, hogy ne legyen üres a füzet még fűzött egy könyvjelzőt is, amit, ha akar, karláncnak is hordhat. Került még a csomagba a csokikon kívül egy extra nagy gémkapocs is cuki szívecskével és egy szép kis tollas-toll.

A csomagot december 14.-én postáztuk, amikor az én ajándékozottamnak is (Ő 2 nap múlva meg is kapta...), létezik, hogy Viktória még nem kapta meg? Ha igen, akkor miért nem jelzik esetleg Ahamának, vagy ha megkapták, akkor miért nem szólnak vissza? Hisz  tudjuk ajándékozni többek közt azért szeretünk, mert jó látni, tudni, ha örülnek az ajándékunknak. Kicsit,...nem, nem is kicsit elszomorít ez az egész.

...és akkor azt még nem is mondtam, hogy pont Dorkám ajándéka nem érkezett meg az Ő angyalkájától!!!!!

Ahamánál érdeklődtem, de Ő sem tud semmit. Ááááá, nem értem ezt az angyalkát, pont egy gyerektől késik????? El tudja képzelni, hogy a gyerek napjában háromszor megy megnézni a postaládát, hátha benne van az értesítő, esetleg a csomagocskája, aztán mindig leforrázva látja, hogy üres a postaláda és azt is látja a blogokban, hogy mindenki megkapja az ajándékát, csak Ő nem...? Én láttam! Dorka napról-napra csalódottabb volt. Nézett rám és várta, hogy én majd megmondom az okot, de nem tudtam.
Sok mindent meg tudok érteni. Azt is, ha valaki nem tudja időben postázni az ajándékát, akármilyen oknál fogva, de akkor miért nem szól, hogy bocsi, kések, de nem vagy elfelejtve!?
Na, most ez a bejegyzés nem volt rózsaszín... :((

Karácsonyunk képekben...

 Dorkám erre a napra vár legjobban egész évben. Nem! Nem is annyira a karácsonyt várja (persze azt is), sokkal inkább a közös bejgli sütést.

Egyre többet veszi ki a részét a teendőkben. Idén szinte teljes egészében Ő főzte a töltelékeket, segített a tésztát gyúrni, törte fel és választotta szét a tojásokat a kenéshez, amit persze szintén Ő csinált, hisz valljuk be azt a legjobb csinálni :))

 Zsuzsi gyúrja a tésztáját...

 

 kis pihenés...

 

 A gondolkodó Dorka szobra :))

...és a bejglik:

 

A DIÓS (isteni lett, azt kell mondjam! :))   )

 

 A MÁKOS (Janim kedvéért és ez sem lett rossz! :))   )

Mi, a nagy család miatt, renitens módon 23.-án ünnepeljük a "Szent estét".

(Azért tettem idéző jelbe, mert tudom, hogy hivatalosan nem ez az igazi időpont, de talán nem is az időpont számít, hanem az érzés, ugye?!)

Évek óta úgy működik ez nálunk, hogy Dorkám Anyuciéknál tölti a nap nagy részét, míg mi Janimmal rendbe kapjuk, feldíszítjük mindenütt a lakást és a fát.

Aztán mikor kész vagyunk, megy a telefon, hogy jöhetnek, Dorkámat az ajtóban egy sállal a kezemben várom, rögtön bekötöm a szemét, beterelem a szobájában, ahol már várja a kikészített ünnepi öltözéke.

Míg Dorka átöltözik, Janim Anyuciékkal a nappaliban koccint az ünnepre. Mikor kész lesz Dorka, jelzem ezt az én drágámnak, kint elindul a szép karácsonyi zene, csilingel a csengettyű, mi szépen kijövünk a gyerek szobából a nappaliba, ahol már várnak minket. Dorkámnak ragyog a szeme, Janimé is, Anyuciéké is és hát az enyém is csillog...

Elkezdünk ajándékozódni, közben össze-összebújunk, bontogatjuk az ajándékokat és drukkolunk, hogy meglepetéseink célt érjenek, örömöt szerezzünk.Miután kiörvendeztük magunkat, jöhet a vacsi.

Egy kis válogatás az idei hangulatból:

 

 2009. december 23.

Aztán másnap 24.-én összegyűlik a nagy család Anyuciéknál, Bátyámék négyen, Hugom a párjával, mi hárman. Összesen tizenegyen.

(Évekkel ezelőtt, míg éltek a nagyszüleink, ez a létszám jóval nagyobb volt.)

Ma megyünk Janim szüleihez, holnap pedig megint nálunk gyűlik össze a család egy kis estebédre.

Most már mutathatom, miket varrtam az ünnepek előtt.

Ha Anyucira gondolok nem tudok elszakadni a pirostól és a szív motívumtól.

Talán ismerős a fazon, Mmamának is egy hasonlót varrtam.

Drága Anyucim! Használd sokáig, beletettem-varrtam a szívemet, vigyázz rá!! :)

Ezt pedig Zsuzsikámnak varrtam. Azt hiszem sikerült eltalálnom Zsuzsi stílusát vele, remélem jól ki tudja majd használni.

Zsuzsikám! Sok szeretettel!!!!!!

 

Itt az ünnep, mire egész évben vártunk...

 

...igaz nem fehér, nem ragyog, nem ropog, de a miénk... :)

 Minden kedves olvasómnak kívánok 

békés, boldog karácsonyt! 

Megkaptam én is a húzogatós ajándékom :))

A párom a sorsnak és Ahama kezének köszönhetően KICSODA lett!

 Kicsoda!!! Nagyon köszönöm ezeket a szépségeket!

A csomagban volt egy csodálatos kendő, amit Kicsoda kötött saját festésű gyapjúból.

Számomra is meglepő módon nem szúr, pedig érzékeny vagyok a gyapjúra, de mégis ez finom és puha és pont a kedvenc színeimből van.

Ezenkívül volt még a csomagban két kis figura, egy házikó és egy madárka, nagyon helyesek és 4 tündéri díszgomb, az egyik egy cica, a másik egy mancs, a harmadik egy csillag, a negyedik pedig egy falevél.

Vajon honnan tudtad, Kicsoda, hogy imádom a kis négy lábúakat? :))

Kicsoda!!!!

Köszönöm szépen ezeket a fantasztikusan szép ajándékokat, kívánok Neked is szép, békés, boldog ünnepeket!!!!

Ajándékok jönnek-mennek...

Karácsonyi húzogatós ajándékozottamhoz, Anake-hoz megérkezett az ajándékom. Nem volt könnyű dolgom, mert ugyan Anakénak volt blogja, de Anake két kisgyermekes anyukaként nem sokat ír, ha ír, akkor is inkább szép kis családjáról, két szép kislányáról. Szóval törtem a fejem, törtem és állandóan anyuka mivoltjára tértem vissza, arra, hogy most Anake teljes figyelmét az Ő 4-es fogatuk köti le. Így egy füzetet gondoltam ki, amibe akármit is lejegyezhet és arra egy borítót, aminek az elejére papírra varrásos technikával kis szíveket varrtam, és természetesen 4-et. A felső szívecskékkel a szülőket jelképeztem, az alsó szívecskék pedig a gyerekeket. Az alsó szívecskék visszaköszönnek színeikben a felsőkre, mint az életben is visszaköszönnek a gyerekek a szülőkre...

Aztán még ugye varrtam egy kis filc kulcstartót, hátha jól jön... Küldtem még kis illatos gyertyácskákat és kis finomságokat neki és családjának. Anake kislánya, Mandula, ahogy Anake írta, a buborékos borítéknak örült a legjobban. :)

Remélem sikerült egy kis örömöt szereznem, Boldog ünnepeket, Anake!!

Megérkezett Mmamához is a kis karácsonyi meglepim, mint kiderült tényleg sikerült meglepetést szereznem... :)

Az ajándékom tárgyának ötletét egy kis hétköznapi gondolat szülte. Postára mentem egy rakat csekk-kel, de annyi volt, hogy nem fértek bele a pénztárcámba, kellett egy külön kis tartó. Gondoltam talán jól jönne Mmamának is egy kis lapos, kicsi, de nem túlzottan kicsi tartó. A mérete sajnos nem tökéletesen csekk méretű, de a hímzés mérete befolyásolt. Amikor keresgéltem a mintát, amit Mmamához illőnek gondolhatnék, minduntalan visszatértem ehhez a tobozhoz, pedig egy kevésbé behatárolt mintát szerettem volna, olyat, amire nyáron is jó ránézni, de aztán úgy gondoltam, hogy hagyom magam befolyásolni a toboztól, így Ő lett a befutó. A hímzés közben még nem, de a varrás közben nagyon izgultam, mert Mmamának a precizitása, tökéletes varrási megoldásai kissé feszélyezett, de végül sikerült elfogadható minőségűre összehozni ezt a nem túl bonyolult darabot. Boldog ünnepeket, drága Mmama!!!!!

Ma csengetett a postás és... tádám, ez a kis angyalka szállt hozzám ... na kitől?

Mmamától!

Annyira imádom Mmama angyalkáit, babáit és egyáltalán, amiket alkot, mindennek annyira tudok örülni, ahányszor rájuk nézek, mindig elmosolyodok, átfut a szívemen egy kis melegség. Ráadásul ennek a kis angyalkának a ruhája olyan anyagból van, ami amúgy is a szívem csücske. Már tudom is a helyét a kis édesnek. Velem fog jönni a kocsiba, és ott fog vigyázni ránk! Nevén még gondolkozok, nem vagyok valami jó névadó, ha van ötletetek, szívesen várok tippeket!

Drága Mmama, nagyon köszönöm még egyszer!!!!!

Végül megmutatom mit varrtam Lulukának. Ugyan van neki  a szobában saját helye, úgy nevezett szobakennel-e, de azt vettük észre az elmúlt 2-3 hétben, hogy a kis játszós plédjét mindig odaráncigálja a lábamhoz a kanapéhoz, és napközben ott alukál, ott rágcsálja a játékait, ott él. Na szegény, ne kelljen már egy kis pléden nyomorognia, varrtam neki egy fekhelyet. A férjem rögtön rávágta, hogy : Karácsonyra?

Nem édes? Még a kutyikánknak is gondol valamit karácsonyra! Én is imádom az állatainkat, de azért nem gondolom, hogy különösebb lelki törést okoznánk nekik azzal, ha nekik nem lesz semmi a fa alatt.

Szóval kigondoltam, hogy fekhely kell és kész! Na, de mekkora, milyen és miből?

Lulu néha úgy összegömbölyödve alszik, hogy a tenyeremben elfér, aztán van, amikor úgy elnyúlik, mint a nagy alföld, tehát, hiába alapjában kiskutya, a fekhely legyen elég nagy, ha elnyújtózva akar pihizni.

Elkezdtem keresgélni az anyagaim közt, és bevillant, hogy miért is ne használnám fel az egyik tovább hasznosításra itélt farmert?! Így aztán a perem egy farmer két szárából született, az alja egy ezer éves babás anyagból, és a párna egy szürkés színű buklé jellegű valamiből. Jól mosható, puha, strapabíró színű, kell ennél több?

Lüszi végig ott kavargott, amíg varrtam, mintha csak érezte volna, ez állati(jó) fekhely lesz. Félig már kész volt, letettem a parkettára, Lüszi rögtön elkezdte belakni, helyezkedett ide-oda, dörgölte a pofiját körbe-körbe. Na, mire elkészültem Lulu is úgy gondolta megnézi, mit is raktam le oda, ahol Ő szokott aludni...

Azóta oly annyira megbarátkozott az ágyikójával, hogy nem is akar máshol lenni. Ide hordja a játékait, itt rágcsál, szóval csináltam neki egy szobát a szobába. :))))

Amúgy Lulu ma 21 hetes és komoly 2,14 kg. Ha nagyon csúnyán elhízik, lesz talán 3 kg. :)

Lulu baba 21 hetes

Naaaa, Lüszi! Gyere már játszaniiiii!!!

( Itt még látható az ominózus pléd, amin a lábainknál pihizett :))  )

Megy a játék...

 

Lulu baba szeret babakocsizni, Dorka örömére :))

Ez meg az...

Ma a Magyar Posta kegyeire és gondjaira bíztam karácsonyi ajándékainkat.

Remélem a legjobbakat...és izgulok, amíg meg nem kapom a megnyugtató visszajelzéseket!

Díjat kaptam Vikiworks-től és Mmamától.

Régen kaptam már díjat, nem is tudom mit gondoljak a díjakról. Kicsit vegyesek az érzelmeim vele kapcsolatban... tudjátok..., mint a viccben (Figyelem ez szigorúan 18 éven felülieknek fog szólni! Csak akkor olvasd tovább a következő két sort, ha már elmúltál annyi!):

Mi az idegesítő a gruppen sex-ben?

Ha kihagynak belőle...

Jó érzés, ha kapom, mert gondoltak rám (és be kell valljam, az önbizalmamnak jól esik a megerősítés). Na, de, ha meg bevesznek, akkor kinek adjam tovább vagy, ami még fontosabb kérdés, kit kell kihagyjak belőle a számbéli megkötések miatt.

Mivel ez a díj úgy jutott hozzám, hogy nincsenek megkötések, ezért felhőtlenül tudok örülni neki.

Köszönöm!!! :)

Tovább adnám: Kicsikatónak, Naominak, Méhikének, Barbinak... ááááá, a fenébe is, most kit hagyjak ki?! Az egész bloglistám megérdemli, különben nem lennének ezek a blogok a listámon. Tehát arra jutottam, hogy nem írok senkinek egyénileg kommentet, aki erre jár és észre veszi ezt a bejegyzést, ha van kedve vegye magára... szívből hívom meg egy virtuális forró csokira kekszikével. :)

 

Kipipálva még egy

Annyi ajándékot szeretnék még készíteni, hogy szerintem kész se leszek minddel...
Csak hát Dorkámmal tanulni nem megy egyszerűen, tegnap és ma a földrajz nagydolgozatra készültünk. Az összes nyavalyás kérdést végig vettük, az összes feladatot megoldottuk a munkafüzetben, és (!) annyit néztem Dorkával a térképet, Magyarország éghajlati térképeit, hogy már kívülről fújom Magyarország közép hőmérsékletét télen-nyáron, az évi közép hőingást, a jellemző széljárást... stb. :))
Azért ma nem hagytam magam és szimultánt játszottam a varrógéppel és a földrajzzal.
Anikó néninek varrtam ezt a füzet borítót. Anikó néni mindig hord magával egy kis kockás (bocsánat, már úgy kell mondani: négyzethálós!) füzet, azt gondoltam talán örülne egy borítónak a kis füzetkéjére.

Sokat agyaltam a mintán és a szín választáson...
Anikó néni egyszerű, kiegyensúlyozott, kedves asszony. A hóvirágot, mikor megláttam, úgy gondoltam, talán ez egy elég egyszerű,  kedves kis virág és mióta védetté nyilvánították, nem lehet más formában hozzá jutni. A szín pedig talán elég visszafogott, de azért mutatós.
A szimultán varrás nem ment könnyen, főleg a papírra varrás része. De nekem tetszik a végeredmény, illeni fog Anikó nénihez.

A helyzet az...

...hogy Dorkának a változatosság kedvéért arcüreg-gyulladása van. :(
Az influenza szövődménye. Mondjuk, ha ennyi lesz a szövődménye, akkor fellélegzek, de azért nem vagyok nyugodt most sem.
Duracef nevű antibiotikumot kapott (6 napon keresztül 2x1), amit a 4. patikában tudtam kiváltani, ezenkívül

• Acc 100, reggel 2 csomag, délben 1 csomag
  
• Nasopax 3x
• Bioparox 3x
• lámpázni és fújni, fújni az orrot, amiből, ami jön, azt inkább nem ecsetelem.

Tegnap volt fogadó óra Dorkám sulijában. Na, bementem. A tanári kar fele is beteg volt, így 2 fontos tárgy tanárával nem tudtam beszélni, de a többi fontosabbbal tudtam. Mindenki felváltva sajnálkozott és ingatta a fejét, hogy Dorka milyen sokat hiányzik...
Amúgy mindenki azt mondta, hogy Dorkával nincs baj, csak nagyon izgul, ha felhívják, szinte lesápad, pedig az esetek többségében tudja a választ. Legnagyobb gondja a magyarral van. Valami görcs van benne, nem tudja kihozni magából a tudását, sorra írja a gyenge fogalmazásokat, hablatyol össze-vissza...
Pedig a szókincsével nincs semmi baj, sőt elég választékos sokak szerint. A legnagyobb gond talán azzal van, hogy izgul, hogy nem lesz kész a fogalmazással, a leírt mondatait nem olvassa vissza és össze-vissza ragoz mondaton belül, szót ismétel.. stb.Régebben olyan jó pofa, ízes fogalmazásokat írt, hogy élvezet volt olvasni. Nem tudom most miért nem jön ki belőle...
Elvileg jövő héten már megy suliba, cserébe nyakába szakad dolgozat:

• biológiából, 
• földrajzból, 
• informatikából, 
• matekból, 
• nyelvtanból, 
• angolból, 
• felelés irodalomból... kihagytam még valamit? 

Hát nem tudom hogy lesz...

Kisüzem-nagyüzem

Szombaton Zsuzsikámmal varrtunk, mint a kisangyal.
Zsuzsi orvoslátogató és most, hogy közeledik a karácsony szeretné meglepni az orvosait egy kis saját készítésű ajándékkal, azonkívül, amit a cég részéről amúgy is ad nekik.
Zsuzsi tüdőgyógyászokat látogat, akik általában nagyon visszafogott, csendes, kedves emberek. Olyan ajándékra gondolt, ami nem túl hivalkodó, de használható a mindennapokban. Így maradtunk a jól bevált papírzsepi tartónál. A hölgyeknek egy nagyon szép, szolid japán anyagot, az uraknak pedig egy klasszikus barna férfias vásznat választottunk. Összesen 35 db varrtunk. Csomagolásnak is anyagot vettünk (végre kipróbálhattam a hullámos élű vágó késemet! ) és szatén szalaggal kötöttük át. Vettünk szép bőrhatású krém színű kartont, amit papírtilóval méretre vágtunk, karácsonyi formalyukasztóval alkalmivá tettük és bronz színű tollal mindegyikre egyesével kézzel írt Zsuzsi egy kis karácsonyi üdvözlő szöveget. Ezt a szatén szalaggal rögzítettük minden kis csomaghoz. Majd még kapnak a kis csomagocskák egy kis fenyőágat átadás előtt. Reméljük, hogy örömöt tud szerezni Zsuzsikám!

Aztán, már igen csak estefelé, Zsuzsi előhalászott egy pizsit a szatyorjából, hogy fel kéne hajtani a nadrág alját.
Semmi gond... hajtsuk...de ekkor már elég fáradtak voltunk, kicsit elszakadt a cérna az agyunkban, elkapott bennünket a röhögés, a levágott nadrág szárat tovább használás céljából homlokpántnak felpróbáltuk és kész voltunk, Janim látva-hallva vinnyogásunkat azt mondta ezt meg kell örökíteni...(ez ritkán fordul elő, mármint, hogy Jani fényképezzen, lévén én vagyok a családunk mániákus emlék gyűjtögetője)

Nem szeretek magamról képeket mutogatni, de ez a kép annyira olyan, mint az akkori hangulatunk :))

...az a bizonyos másik történet...

1987. december 5.-én, szombaton kezdődött.
Abban az évben érettségiztem le és kezdtem el dolgozni. Akkor voltam túl az első, kislányos plátói szerelmemen. Akkor fogtam fel, hogy az a fiú nem az én utam.
Akkoriban a Nagyvárad téren lévő SOTE discoba jártam szombatonként szórakozni. Kulturált hely volt, nem lehetett szeszes italt kapni a büféjükben, az egyik, nagy előadóban bemutató előtti mozi film vetítéssel kezdődtek az esti programok, (tök jó filmeket tudtunk ingyen megnézni :)  ), a film vetítés után két disco is volt és egy koncert is úgy 11 körül. Szóval változatosan tudtuk itt eltölteni az időt, viszonylag kis pénzből. (Ezt csak mellesleg írtam le, mint egy pillanatképet a '87-es évből.)
Abban a baráti társaságban, akikkel idejártam volt egy kedves lány, Ildikó. Egyszer szomorúan meséltem neki a régi "szerelmemről" és jajongtam, hogy most már biztos nem leszek többet szerelmes.
Erre eszébe jutott neki egy fiú az ismeretségi köréből, aki szintén épp szingli és tetszenek neki a magam fajta "töltött galambok". Kért egy kis időt, hogy megszervezhesse a "spontán" találkát a fiúval.
Eltelt két hét, majd szombaton izgatottan újságolta, hogy minden meg van szervezve, jövő héten a budai Hotel Ifjúság discojában találkozunk vele.
A következő hét nagyon lassan cammogott, de csak eltelt és jött a szombat este. Úgy alakult, hogy mi hamarabb értünk oda a dizsibe, mint Ő a barátjával. Már egy asztalnál ültünk Ildikóval és testvérével, Marcsival és Marcsi férjével, iszogattuk az akkor divatos boros-colát, nevetgéltünk, amikor nyílt az ajtó... és belépett egy alacsonyabb, barna hajú, barna szemű, mosolygós, ruganyos léptű fiú és egy magasabb, szintén barna hajú, bajszos fiú. Nem tudtam melyik lehet a kettő közül, AZ a fiú, de míg odaértek az asztalunkhoz, én eldöntöttem, hogy az alacsonyabbik túl szép, hogy igaz legyen, úgyse fogok én bejönni neki, így a magasabbik felé fordultam. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egyre többet kér fel táncolni AZ a fiú, aki túl szép, hogy igaz legyen. Egyre többet nevetgélünk és még a mosdóhoz is elkísér (ezek apró dolgok, de olyan jól tud esni, a figyelmesség). Leültünk kint a disco előtti társalgóban, hogy beszélgessünk, aztán visszamentünk a discoba.
Táncoltunk...és jött egy szám, amit mi "lassú"-nak nyilvánítottunk. Ahogy táncoltunk elkezdte AZ a fiú a fülembe énekelni ezt a dalt az énekessel együtt. Kell ennél több egy érző szívnek???  :)



Aztán jött egy másik, akkori nagy kedvenc, szintén "bújós" és nekem annyi volt... :) A sorsom megpecsételődött...



A disco után testületileg haza kisértek, alíg bírtam elaludni, olyan izgatott voltam.
Megbeszéltünk másnapra egy újabb találkát, Csepelen egy kis presszóba, ahol volt egy teke pálya. Ott aztán elvoltunk, és biztos olyan fantasztikus technikám volt a gurítás terén, hogy teljesen levettem a lábáról AZT a fiút, az én Janimat. (Képzelj magad elé egy csajt, aki félvén nehogy a lábára ejtse azt a hülye nehéz golyót, biztos, ami biztos alapon terpesz állásban, két kézzel a lába közt meglóbálva gurította golyót, örülve, ha egyáltalán pályán tudta tartani a golyót és nem pattogott át a szomszédos pályára :))!  )
Egy nagyon várt, váratlan pillanatban elcsattant az első csók és innen már nem volt visszaút... de úgy tűnik, minket egymásnak rendelt a sors és Ildikó praktikája. Ezt bizonyítja az elmúlt 22 év. Volt sok szép pillanat, de voltak nagyon nehéz időszakok is, amikor sorra vesztettük el nagyszüleinket, amikor meghalt az első babánk. De mindig ott vagyunk egymásnak és remélem még sokáig ott leszünk!!!! :)

Emlékezek...

 

Tegnap évfordulónk volt.

20 éve volt az eljegyzésünk az én drága Janimmal. Úristen, hogy rohan az idő! :)
Akkor még milyen sokan voltunk, pedig a legszűkebb család volt csak jelen...
Ott voltak még a nagyszüleink. Párom nagymamája, aki egy apró növésű, kedves néni volt.
Ott voltak az én nagyszüleim is. Mind.
Anyai nagymamám: Mamácskám és második férje, Papa.
Anyai nagyapám, aki úgy szerette, ha Öregapám-nak hívtuk, nem egyszerűen Öregapá-nak. Számára fontos volt az Öregapám kifejezés, azt mondta Öregapának a kutyát is hívhatják.
Apai nagymamám ás nagypapám: Aranyos Mamám és Tata (Tatácskám). Ők mentek el legrégebben, hihetetlen, hogy már oly' rég nincsenek velünk. Az én drága Aranyos Mamám hagyott itt leghamarabb bennünket, még épp csak fél éves fiatal asszony voltam, halálának híre teljesen földhöz vágta az egész családot. Tudom, furán hangozhat, hogy ezt leírom, de akkor remegtem tetőtől-talpig életemben először. Olyan váratlanul ért mindenkit ez a tragédia, hogy felfogni is alíg bírtuk. Másnap kellett meghallgatásra mennem munkaügyben, bementem a főnökökhöz, ismerkedtünk egymással. Kérdezgettek, hol dolgoztam addig, miért jöttem el az előző munkahelyemről, válaszolgattam, aztán egyszer csak nem bírtam magammal és elkezdtem zokogni. Na, kiült az arcukra a nagy D (döbbenet), nem értették mit kérdeztek olyan borzasztót. Mikor megbírtam szólalni, nagy nehezen kiböktem, hogy előző nap halt meg az én szeretett Nagymamám. Összenéztek, részvétet kívántak, elköszöntünk, gondoltam, ennek a melónak annyi. Másnap kaptam a hírt, felvettek.
Tatácskám nem volt könnyű természet fiatalabb korában, de velünk unokáival mindig nagy szeretettel bánt, 11 éves koromig együtt éltünk velük. Tatácskám zöldséges volt a lőrinci piacon, nyaranta hatalmas, mézédes dinnyéket hozott haza, hatalmas szeleteket vágtak belőle nekünk, kiültetek bennünket az udvarra, a lépcsőre ott ettük a dinnyét a bátyámmal, de még a honunk alja is dinnyés volt. Aztán helyből mentünk mosakodni a kerti csaphoz, estére így is, mégis, állandóan maszatosak voltunk, igazi udvari gyerkőcök voltunk. Tatácskám mindig nagyon szeretett bennünket dögönyözni, nagyon erős ember volt, sokat játszottunk olyat, hogy a hátára ültünk is Ő úgy fekvőtámaszozott. Épp csak nyugdíjba ment, rá pár hónapra le kellett vágni az egyik lábát combközépből érszűkület miatt. Végre élvezhette volna a nyugdíjas éveket, erre ezt osztotta neki a sors. De megtanult így is élni. Sétált az utcán edzésképp, megtanult autót vezetni így is. A családunk ünnepi eseményein mindent úgy rendeztünk, hogy az Ő mozgását ne akadályozza semmi. Áááá, nem jól van ez így, alig jut az unokáknak felnőtt korukra a nagyszülőkből, pedig sokat tanulhatnánk tőlük.
Anyai nagymamám még csak pár éve ment el, de mégis úgy érzem, mintha már régebben nem lenne velünk.
Anyukánk 60. szülinapjára Zsuzsi nagy dolgot talált ki. Vett egy diktafont és többször is ott üldögéltünk Mamácska konyhájában és csak hallgattuk a történeteket, hogy is volt, amikor Mamácska terhes lett Anyucival, milyen volt a terhessége, hogyan született meg Anyuci, milyen kisbaba volt, milyen volt akkoriban az élet... stb.
Jó sok hanganyag összegyűlt így. Nem mondom, hogy könnyű meghallgatni, de egyszer... majd... ! Ami biztos, hogy ezek a felvételek pótolhatatlan kincsek. Imádom Zsuzsit amúgy is,de az ilyen ötletei fantasztikusak.
...és szombaton lesz 22 éve, hogy megismerkedtünk Janimmal. Egy szép, szombat esti buli... de ez egy másik történet. :)  

Varrtunk is ám...

..több mindent is, de hát ugye jön a karácsony és nem mutathatunk mindent. :)
De azért egy-két darabot igen...

Ezt a könyvborítót én varrtam ajándékba, remélem tetszeni fog leendő tulajdonosának :)

(Életben nem ennyire kajla csak sajna nem sikerült jól fényképezni...)

Ezt a könyvborítót pedig Dorkám varrta (kis segítséggel) ajándékba...

Ezt én bütyköltem össze filcből szintén ajándékba:

Remélem szeretni fogja majd tulajdonosa :)

A többit majd ünnepek után.

...és egy-két kép állatkáinkról:

Itt azon ritka pillanatok egyike látható, amikor épp ébren és nyugalomban van mindkettő.

Merthogy inkább azon verziók vannak, hogy:
a./ ébren vannak és rohannak.
b./ ébren vannak és birkóznak.
c./ alszanak.

Itt épp alváshoz feszengés látható némi plusz oxigén beszívásával

Dorka szeret gyöngyözni...

...és ezt csinálta egy hete nekem:

 

A kis drágának rendesen megdolgoztatta a szemét ez a minta.

Tele van a hócsukám!!!!!

Dorkám már majd' másfél hónapja beteg.

• október 25. Akkor kezdődött az őszi szünet, szegénykém pont az elejére lebetegedett, mentünk a doki néninkhez, torokgyulladás, Bioparox ide-oda, köptető, szünet után mehet suliba.
• november 2. Elment suliba, nem mintha teljesen meggyógyult volna, de már nem köpte ki a tüdejét, azon a héten járt , de a következő hétre...
  
• november 9., megint beteg lett, visszaesett. Akkor elmentünk önszorgalomból fül-orr-gégére, mondtuk már több, mint 2 hete erősen köhög, jön is föl neki trutyi, fújja az orrát, nem részletezem mi lesz a zsepiben....Elküldték rögtön tüdő és arc röntgenre, eredmény minden tiszta. Hála az égnek, de akkor mi van? Mert valami azért csak van...Megint jött a diagnózis, mint már kicsi kora óta mindig, túl kicsi a garat íve és az orr járatok (keskeny a gyerek feje, na), a legkisebb fertőzés is erőteljesen bedugítja. Majd kinövi. Na jó, de most nagyon nehéz, állandóan köhög, taknyol.
• november 16. Suliba ment. (De minek, rögtön belefutott egy magyar dolgozatba, eredmény: 1 !!!!)
• november 16. este 8 óra: Anya, úgy érzem hánynom kell...! És már ment is... Utána éjjel még egyszer, aztán már "csak" a hasa ment, de nem kicsit. (Megjegyzem, akkor éjszaka felváltva nyomtuk az ipart Dorkával, Janim nem győzött ugrálni körülöttünk. Én inkább az indulási oldalon adtam ki, ami előtte bejött...) Másnap a dokik egymás kezébe adták a kilincset. Diagnózis fertőző bélfertőzés. Én még megspékeltem lázzal is az én betegségemet. Úgy kihánykolódtam magam akkor éjjel, hogy másnapra mindenem fájt, izomlázam volt a hasamban, a hátamban, a vállamban. Görcsölt a lábam, kiment belőlem minden ásványi anyag, szédelegtem, járni alig bírtam. Hihetetlen, de kb. 5 kg-ot kidobtam magamból egy éjszaka. Na, azon a héten is itthon kellett maradjon a kislányom.
• november 23. Suli. Dolgozat, dolgozat hátán, még a tanuló szobára is meginvitálta a matek tanár egy soron kívüli, témazáró pótlásra. ("élvezet", mert folyamatos jövés-menés közben piszokul lehet koncentrálni...) 
• november 30. 12 óra. Telefon a suliból, Dorka rosszul van, menjek érte, ha tudok. Hogy a fenébe ne mennék, 10 perc múlva már ott is voltam, Dorka kóválygott, fájt a feje, hányingere volt. Rögtön vittem a doki nénihez. Amíg vártunk, hogy bejussunk, a gyerek egyre csak kornyadt, rázta a hideg, kértem lázmérőt, 38,5 volt a láza. Kértem, hadd ne várjuk ki a sort, mert percről-percre gyengült Dorka, áááá, nem lehet, várjam ki a sort. Félóra múlva bejutottunk. Vizsgálat. "Ez egy korrekt Influenza, hogy melyik a kutya tudja, labor tudná csak kimutatni." (Szerintem ez az a mondat, amit mostanság a szülők legkevésbé szeretnének hallani!) Volt oltva? Jött a kérdés. Lett volna, ha lett volna 3 napnál tovább egészséges. Haza mentünk, a láza úgy jött-ment egész nap, mintha muszáj lenne neki.  Ma reggel 5-kor 39,1 volt a csimutám láza, priznic, lázcsillapító, hála az égnek ez a láz most hajlandó reagálni a csillapítási kísérleteimre.

Azt mondta doktor nénink, hogy a serdülő lányoknál az első menstruációt megelőzően ez gyakran előfordul. Mármint, hogy az immunrendszerük egy bölcsisével vetekszik. Háááát! Úgy legyen! Remélem csak ennek köszönhető, mert ez így nagyon rossz mindenkinek.
Rossz Dorkának, mert állandóan lemarad, állandóan pótolnia kell, állandóan kilóg a sorból.
Rossz nekem, mert állandó lelkiismeret furdalásom van, mert mindig az jár a fejemben, ha Dorka beteg, hogy mit csináltam, csinálok rosszul.
Rossz a családnak egészében, mert állandóan kiesünk az életritmusunkból.
Lulu kutyikánk egy tündér, érzi, hogy baj van, mert nagyon nyugodtan figyel, jó kutya. Lüszi cica levakarhatatlan Dorkáról. Egyfolytában őrzi Dorcsit. Megy utána, kíséri W.C.-re, konyhába, egyik szobából a másikba...