A Dezsőknek meg kellett halniuk…

Két, anorexiásnak igazán nem mondható, vietnámi csüngőhasú  állatkánknak letelt az ideje. Már korábban is letelt, sőt a vágásnál kiderült, hogy igazából már augusztusban le kellett volna vágni őket, azóta ugyanis csak zsírosodtak, és ahogy Drágám mondta: fejre híztak, mint a káposzta. Na de augusztusban ki vág disznót? Főleg idén, amikor napközben 40 fok közelében volt a hőmérséklet. (Amúgy időnk sem lett volna rá, de ez most másodlagos.) Szóval itt volt a december, ami hagyományosan a disznóvágás ideje. Felkértünk egy böllért, hogy szakszerűen menjen a dolog. Sajnáltuk őket amúgy, igazán a szívünkhöz nőttek, mert irtó jó fejek voltak. De azzal vigasztaltuk magunkat, hogy disznószemmel nézve páratlan életük volt. Tavasztól szabadon éltek és csak a paradicsom érésének idejére voltak ólba zártak, mihelyt leérett a paradicsom, szabadlábra lettek helyezve. Reggeli után szabadon kóboroltak a legelőn, a földből finomságokat (mármint nekik finomságokat) túrtak maguknak, hullott gyümölcsöt szedegettek, legeltek. Ha kedvük úgy hozta, délutáni sziesztájukat a tehenek puha, jóillatú szénájába furakodva töltötték, majd délután a Józsi bácsi lovait meglátogatva szaladgáltak kedvük szerint. Hol erre, hol arra, hogy aztán este megint a szénába vagy szalmába bújva hajtsák álomra, kicsinynek egyáltalán nem mondható fejüket. Azt hiszem kevés malac élte meg a szabadság ilyen fokát. Azt nem értem, hogy tudták magukat ilyen zsírosra enni, ennyi szaladgálás után (itt vitathatatlanul van némi ellentmondás). Remek,mondhatni csúcsformában is voltak, de erről majd később.

Kicsiként

"Családi körben":-)

Szabadon kóborolva

Tekintélyes pocak, nemde?!:-)

A gyengébb idegzetű állatbarát olvasóim miatt természetesen nem lesznek képek az eseményről.

Amúgy a megfogalmazással is vigyáznom kell, mert egy régi, gyöngytyúkvágással kapcsolatos bejegyzésemnek furcsa következménye lett, amit meg kell osztanom blogíró társaimmal, tanulságul. (Már régóta meg akartam írni, csak mindig elfelejtettem.)

Szóval, írtam egy bejegyzést (most is félve írom le a címet, a később ismertetett okokból) "Egy terrorista halála" címmel, amelyet pusztán átvitt értelemben használtam és semmi köze nem volt az előbb említett nemzetközi bűnözéshez. Sokkal inkább az állatvilágban is megfigyelhető, eléggé el nem ítélhető magatartáshoz, ami más lényekkel szembeni agresszív, ártó, bántó viselkedést jelent. Konkrétan: a gyönygtyúkjaink üldözték, ha tehették bántották a baromfiudvar más, békés lakóit. Ezen igazságtalanságon felháborodva úgy döntöttünk, hogy levesként fogják végezni, meggátolandó a további gaztetteteket. Így is lett, aztán a blogon (fotókkal illusztrálva) meg is „énekeltem” az esetet. Időnként meg szoktam nézni a blog statisztikáit (Google a barátunk:-), hogy hányan, mely országokból olvasgatják „életünk lapjait”. Másnap is így tettem, és meglepve láttam, hogy az oldallátogatások száma az Egyesült Államokból igencsak megugrott, aznap 400 felett volt. (Amúgy vannak olvasóim az USA-ból naponta, de hát nem ennyi.) Mondtam is a Zuramnak nagy büszkén, hogy lám csak, lám, már a tengerentúlon is mennyien olvassák a blogot, innen már csak egy lépés a világhír!:-)  (Félreértés ne essék, csak ironizáltam, nincsenek ilyen irányú terveim.)  Aztán másnap, az egyik pillanatban belém hasított a felismerés: a keresőmotorok! A terrorista szó! (A következő napra vissza is esett a látogatói szám a szokásosra.)

Szóval: a nagy testvér figyel, ne legyen senkinek kétsége.:-)

(Jó, tudom, ez a terrorizmus elleni harc része, így próbálják kiszűrni a veszélyes elemeket. Értem én.)

Visszakanyarodva a blog címében szereplő eseményhez: a Dezsőknek meg kellett halniuk. Ám ez nem pont úgy zajlott, mint máshol.  Dada egy olyan hely, ahol még a disznóvágás sem a szokványos módon történik.

Szóval, az egyes számú Dezsővel megtörtént, aminek meg kellett történnie. Igen ám, de ezen a „kettes számú elítélt” olyannyira felbőszült, hogy minden óvatosság ellenére kitört az ólból, és irány a nagyvilág, irány a kéthektáros legelő, vagy még azon is túl. (Konkrétan: kitépte az ajtóból a zsanért is.) Egy darabig kergettük, de igen sportos malacka volt, látszott, hogy ez így teljesen esélytelen. Drágám elgondolkodott: Dadán rendkívül érdekes emberek laknak, sokfélék, köztük egy lovasíjász is. Az íjászok lőnek, sőt, ha kell lelőnek. Nosza, felhívta a szomszédunkat, hogy le kéne lőni egy malacot. Mire a Józsi: az sajnos nem fog menni, mert ugyan vadásznyílhegye van, de az ő íja csak 30 fontos (bármit is jelentsen ez), de azzal nem lehet disznót lőni, csak céltáblát, szalmabábut, stb., ide nagyobb kell. A barátjának van ugyan egy 60 fontos csigás íja, de külföldön van a srác, így nem lehet hozzájutni. De azért Józsi barátunk nem hagyott minket cserben, azért átjött, hátha tud segíteni. Felhívta néhány vadász barátját, mi is felhívtunk két vadászt, de senki nem vette fel. Aztán kiderült miért nem sikerült senkit elérni: aznap hajtás volt Bárdudvarnokon, minden puskás ember ott volt. Ki fogja így lelőni a malacot? Mert, hogy befogni nem lehet ekkora területen, az tuti. A Józsi mégis tett egy próbát: felhívta az íjász barátját külföldön. Kiderült, hogy valahogy be lehet jutni az íjért, bent lóg a háza falán. Nosza, irány az íj. Mikor visszaért, Józsi közölte, hogy ezzel a csigás íjjal még nem nyilazott, kicsit be kéne lőni. Legyen. Lőtt is egyet: jó lesz! Jöhet a vadászat. Mivel lest építeni nem volt idő (jól van, csak vicceltem) így be kellett cserkészni a jószágot. Mi lemaradtunk tőle, hogy ne ijesszük meg a malackát, egyedül ment. Csak ő és az áldozat. Csendben követte az állatot, és mikor az úgy fordult: lőtt. Sajnos kicsit bemozdult az áldozat, újra kellett lőni. Aztán szépen "tűzbe rogyott" a malacka, a böllér odaugrott és tette a dolgát.

A sonkák, szalonnák a sózóban várják a füstölést, a hurkák, kolbászok már a fagyasztóban figyelnek. Ja, és ennek a két 60 kg-os malacnak több mint 20 liter zsírja lett.

Hát így esett...

Karácsony készül, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek,

hogy emberek lehessetek!

(Wass Albert)

Az otthon melege...

Tudom, tudom, rég volt az utolsó bejegyzés…

Pedig sok minden történt.

Például eladtuk a Lédát, aki egyelőre még nálunk lakik, várva a kéknyelv betegség miatti szállítási tilalom végét.

Aztán úgy tűnik gazdára talált a Berta és a Róza is. Egy nagyon szimpatikus, fiatal belga házaspár veszi meg őket, akik az Őrségben valósítják meg nagy terveiket. Róluk még biztos fogok írni, példa értékű, amit létrehoztak.

Mivel a teheneket új gazdáik apasztva kérték, így elapasztottuk őket, ami végre egy kis pihenést jelent. 

Pihenés??? Na, ne má’!:-) Inkább építtessünk cserépkályhát! Bontsunk falat! Fessünk ki!:-) Ez ám a mulatság!:-)

Viccet félretéve: már egy ideje számolgattuk, hogy ezt a nagy házat fűteni a téli időszakban, amikor jobbára csak mi ketten lakjuk Drágámmal (bár szerencsére azért akad vendég ilyentájt is), enyhén szólva is felesleges. Meg drága. Meg felesleges környezetszennyezés. Hiába vannak lekapcsolva a radiátorok, az a nagy kazán csak úgy nyeli a fát, felfűti a majdnem teljes vízmennyiséget, a kéményen meg csak úgy száll ki a meleg. Ezért aztán úgy határoztunk, hogy építtetünk egy cserépkályhát, ami számításaink szerint kb. 4-5 év alatt visszahozza az árát. A Léda ára tehát cserépkályhává vált. (Ismeritek azt a kicsit béna, kicsit vicces mondást, hogy „volt ugyan gyerekszobája, csak tehén volt a radiátor”? No, nálunk ez most átvitt értelemben megvalósulni látszik.:-)

Mivel az általunk lakott házrész nagyon jó elrendezésű, így megoldható, hogy egyetlen központi helyről fűtsük azt a kb. 210 légköbmétert. Már csak a hálószoba és a nappali közötti falat kell kibontani. Csak???:-) Bontottatok már falat? Aki igen, az tudja mivel jár. Aki látott fotókat Hirosimáról, az el tudja képzelni. Aki látta a  fukusimai tudósításokat, annak lehetnek elképzelései. Na de átélni?!  Átélni valami hasonló…

Szóval a fent említett cserépkályha a nappaliban található, a háta mögött kibontott fal helyén keresztül fűti a hálószobát. És mivel a nappali és a konyha-étkező közötti fal is ki van bontva, így azokat is melegíti. És az előszoba is egy légtér ezekkel.  A fürdőben pedig van az a régi, fatüzelésű bojler, ami fűt is egyben. Ha az ajtón nem menne be elég meleg, akkor azzal befűtünk.

Íme a fázisfotók az építésről:

Előkészület a falbontásra, avagy a kosz izolálásának illúziója

 A gyengébb idegzetű olvasók miatt a falbontásról nem teszek fel képet.:-)

Az alapanyag (vagy alapagyag?:-)

Az alap és a hamuzó

Az ajtó rése

Belülről

Bent az ajtó (maszkolva, hogy ne sérüljön)

Még egy sor

Bent van a sütőnyílás

Bizony, ebben fog sülni a sok finomság:tök, krumpli, és itt lehet aszalni is. Meg konfitálni a húsokat, májat.

Már majdnem kész

Laci, a kályhák mestere

És kész!:-)

Na, innen ered az otthon melege

 

És ha már falat kellett javítani, és ha már vége a nagy a tejtermékkészítési időszaknak, no akkor gyorsan fessünk is ki!:-) Persze „csak” a konyhát, étkezőt, ami hála  a „tejjel folyó Kánaánnak”, savónak, vajköpülésnek (na az aztán tud ám fröcsögni:-), igen csak rászorult egy alapos faltisztításra, falfestésre. No de akkor már az előszobát is, mert az is eléggé „lelakott” lett. 

Hát kérem, túl vagyunk rajta: minden ragyog, tiszta. Szekrények kívül-belül kitisztítva, minden lemosva. Ilyen alapos nagytakarítással még nem vártam a karácsonyt. Minden gyönyörű. 

Nosza, akkor jöhet a disznóvágás! Kenjük össze újra!:-)

Újratervezés

Biztosan többen láttátok a Facebook-on a hirdetésünket: igen eladjuk a teheneket. Sőt, az egyiknek már van is gazdája: Léda a karantén feloldása után már el is költözik tőlük.

(Karantén: a kéknyelvűség miatt Somogy megyében szállítási tilalom van a kérődző állatokra. Ha nem lesz újabb megbetegedés kb. 1 hét múlva feloldják. Addig is, végig oltották kötelezően a kérődzőket az egész megyében.)

Szóval: újratervezés…

Mióta vidékre költöztünk, keressük az utat. Kezdtük ugye a kecskékkel. Aztán, szinte szó szerint, „beestek” a tehenek: Léda és Dolly. Aztán Dollyt eladtuk. Aztán rájöttünk, hogy a kétféle fejősállat, kétféle tej öngyilkosság: kétféle sajt és túró készítése, rengeteg plusz munka és energia. A tehéntejjel könnyebb bánni, sokkal stabilabb, kevesebb munkát ad, így aztán eladtuk a kecskéket, és az árukon megvettük a Bertát.

Berta (egy kedves vendégünk fotója)

Róza (szintén a vendégünk fényképe)

És itt kifújtuk magunkat egy kicsit.

Aztán számoltunk: osztottunk, szoroztunk: kettőnket a gazdaság nem tart el. Otthon én voltam a nélkülözhetőbb, így állásba mentem.

Aztán jött a tavasz, és a két tehén szinte egyszerre ellett, és úsztunk a tejben: napi 40-45 l. Drágám naponta kétszer csinált sajtot, közben ellátta az állatokat, fejt, metszett. Én munka után beszálltam a munkába: túró, tejföl, vendégház takarítás. És szombatonként a Petörke Portéka és a rendezvények. Ez így nem sok munka, hanem rengeteg. És végeérhetetlen a feladatok sora. És ez borzasztóan frusztráló. A Zsolt nézegette a mosogató fölé hajolva, hogy kint mekkora a fű, és, hogy már nagyon le kellene nyírni. Én nézegettem a koszos ablakainkat, hogy már nagyon meg kéne pucolni. De hiába, mert rangsorolni kellett, csak a legfontosabbakra jutott idő. Az, hogy a Zsolt megépítse a füstölőt, lemázolja az ablakokat, vagy, hogy én kalácsot süssek, megvarrjak valamit, házi tésztát készítsek, az csak álom volt. Sietséggel, rengeteg munkával és még több elvégzetlennel teltek a napok. 

És közben kiderült, hogy ami papíron kijön, az a valóéletben nem. Ez a rengeteg munka, energia és pénzbefektetés, ezen az üzemméreten nem éri meg. Drágám egy dél-kelet ázsiai dokkmunkás béréért dolgozik, napi 12-16 órát (velem együtt), szabadnap nélkül. Pedig papíron kijött a számítás.

Hát ennyi. Újratervezés.

Az állatok (a tehenek nélkül) persze maradnak. Sőt! Ahogyan a Facebookon már láthattátok, vettünk két kecskét.

Rozsdás és Mici

Ő Mici, a képet egy kedves vendégünk készítette

 Volt, aki „visszaesők”:-) megjegyzéssel illette tettünket. Így igaz. A kecskéket azért vettük, hogy saját magunk részére, meg persze a vendégház lakónak ne kelljen zacskós vagy dobozos tejet venni, meg sajtot, túrót. Mert az az igazság, hogy el vagyunk kényeztetve, a saját sajtunk, tejünk, túrónk után már nem szívesen esszük a boltit.

Tavasszal lehet, hogy még két kecskével növeljük az állományt… Ki tudja..