Őszi délután

„Oh mi kedves őszi napfény!

Jőj a kertbe, jőj velem

Kies ősszel, délutánként

A sétát úgy kedvelem.

Halld a hulló lomb sohajját,

Bús és mégis oly szelíd,

Nézd a napfény ragyogását,

Bágyadt, mégis melegít.

Halványul a kert viránya,

Mégis benne mennyi zöld;

Nyílik még egy-két virága,

S mily mosolygó arcot ölt.

Nem halljuk már a pacsirtát,

Mégis cseng-bong még a lég;

Meglebbenti a köd fátylát,

Mégis tiszta kék az ég.

Látszik, hallik az enyészet,

Mégis itt-ott mennyi báj!

Álmodozik a természet,

S elálmodja, ami fáj.

Ülj le, kedves, itt az aljban,

Hadd mélázzunk egy kicsit,

Ahol vígan szedtük hajdan

A tavasz virágait.

Elhanyatlik ifjúságunk,

Itt van őszünk nem soká,

Bár nem érzi boldogságunk,

Szívünk nem gondol reá.

Oh de eljő észrevétlen,

Loppal lépve, csendesen;

Már fehérlik egy-egy fürtem,

Tied is fog, kedvesem!

De ne búsulj: akkor is lesz

A virányon enyhe zöld,

Meg-megcsendül egy édes nesz,

Fel-felvidul ég s a föld.

Nyílik akkor is virágunk,

S a hervadó levelen

Ott ragyog meleg sugárunk,

Örök fényed, szerelem!"