A minap egy barátommal a nemrég felújított Zsolnay Mauzóleumba látogattunk el. Én már jártam bent néhány évvel ezelőtt, de az épület akkoriban eredeti funkcióját kevéssé töltve be, Pécs tekintélyes galambállománya vagy 2/3-ának adott otthont. A guano kontra temetkezési hely kérdéséről ennyi talán elég is. Pont ezért nagy örömmel konstatáltam, hogy igen szépen rendbe hozták a mauzóleumot és környékét – üdítő kivételként ezúttal valóban rekonstrukcióval állunk szemben, nem pedig átalakító hangulatgyilkossággal.
A kör alakú épület Sikorszky Tádé tervei alapján a gyár alkalmazottainak szó szerinti építő tevékenysége nyomán az 1913-as esztendőre épült fel a gyár közelében, a Ledina egyik dombján. Egy pazar eozinszarkofágban itt helyezték örök nyugalomba az 1900-ban elhunyt Zsolnay Vilmost (a porcelánfajansz és pirogránit kitalálóját, az eozin máz technikájának kidolgozóját), majd később feleségét és gyermekeit is. (Ma már csak ő, valamint felesége és fia, Miklós maradványait őrzi a mauzóleum.)
A gyár felől egy hosszú sétány vezet fel az épülethez. Az ösvényt 42 pirogránit oroszlán vigyázza-övezi – melyek közül, mint utóbb megtudtam, csak 2 maradt meg a régi időkből, tehát izgalmas feladatként bocsátom a látogatók számára a két régi oroszlán pozíciójának fellelését (én őszintén megmondva nem láttam nagy különbséget az állatok között). A rövid kaptató után felérve, az épület körül kerámia oszlopokat, padokat találunk, természetesen az épület tetőcserepeit, illetve a belteret is zsolnay anyagokból álmodták meg. A hozzánk hasonló műkedvelő fotósoknak igazi csemege a hely már kívülről is, számos gondosan megmunkált, izgalmasan csillogó részlettel. A mauzóleum kétszintes, alul helyezkedik el a sírkamra, míg felül egy kis kápolnát találunk. A sírokhoz az épület hátulja felől van lejárat. Nem tudom, hogy ez csak ottjártunkkor volt éppen zárva, vagy elővigyázatosságból egyáltalán nem is engedik le a látogatókat. Ez nem volna meglepő, tekintve, hogy egyes családtagok sírjait régen bizonyos kedves vandál polgártársaink teljesen szétdúlták, és részben el is hordták. Mindenképpen érdemes ezt a hátsó lejáratot is szemrevételezni, egy igen szép eozin Krisztus domborművet alkottak ide, és szép, a belső sárgás világításnál hidegebb, kékes természetes fény szűrődik be, és világítja meg a sírt.
Az elülső bejáraton a kápolnába jutunk, melynek közepén egy nagy, kör alakú nyíláson át leláthatunk Zsonay Vilmos szarkofágjára – ami ebben a világításban a lenti kékkel ellentétben aranyló-rozsdavörös színekben pompázik. Egy – szintén eozin – oltár is áll itt, örökmécsesekkel. A körben díszes pécsi kerámiával burkolt helység kupolája kék eget, csillagokat és kerubokat jelenít meg. Ami szerintem igazán különlegessé és rendeltetésének megfelelően méltóságteljessé teszi a mauzóleumot, az a már nem egyszer említett zsolnay porcelán és eozin. Hiszen attól függően, hogy mikor milyen fény vetül rájuk, ezek az anyagok folyamatosan különböző színekben pompáznak. E tulajdonságuk egyébként bár nagyon megnehezítette fotósaink dolgát, számtalan izgalmasabbnál izgalmasabb témát is teremtett nekik. Így lehet, hogy nem egyszer a cserepekhez lapulva, vagy éppen háton fekve dolgoztunk meg a jó képért – egy vidám délutánt szerezve ezzel a bódéjukból minket kamerán figyelő jegyárus néniknek. Megnéztem: a YouTubon még nem vagyunk fenn.
