paszternák-birsalma krémleves fetás diómorzsával

Hideg van.

Tekintve, hogy mindjárt december, nagy újdonság nincs benne, nekem azonban mégis egy kisebb csodával ér fel, hogy a belülről nézve az eddigivel tökéletesen megegyező szürke időjárás már nem vészelhető át vastag pulcsi és kesztyű nélkül. Előkerült a szekrény mélyéről a rózsaszín pomponos benti “csizmám” is, és a sál is egyre többször marad a nyakamon.

És hát lássuk be: egyre hosszabbak az esték. 

Mind a sötét, mind a hideg miatt egyre jobban szűkül a szabadban tölthető idő. Talán ez az, ami miatt nem szeretem a telet. Egyszerűen nem enged megfeledkezni arról, hogy milyen egyedül vagyok.

Megborzongok, ha a szombámban lévő franciaágyra gondolok. Hogy esténként, amikor nyitott szemmel fekszem az oldalamra fordulva, hátranézés nélkül tudom, hogy mekkora hely van mögöttem. 

Valaki másnak a helye.

Eszembe jut, hogy egész kamaszkoromban kétszemélyes ágyra vágytam. Hogy megoszthassam valakivel.

Nem tudom az akkori énem mit szólna most magamhoz.

Így történt, hogy rászoktam a levesekre. Sűrű, tartalmas, melengető, bögréből kanalazható levesekre. Azt hiszem Bálint barátom indította el a lavinát a sütőtökkrémlevesével és a rádobált pirított tökmag-kölesgolyó kombóval. Máig mosolygok, ha eszembe jut.

Ez a recept a Vegasztrománia szakácskönyvből van. Izgalmas ötlet, egy próbát mindenképpen érdemes vele tenni! Én annyi változtatást eszközöltem, hogy a tejszínt lecseréltem kókusztejre, illetve a kéksajtos-diós golyók helyett egy fetás morzsával szórtam meg a tetejét - ez utóbbi nekem nagyon kellett, az édes ízeket tökéletesen ellensúlyozta a sajt sóssága. Köszi a receptet Anna!


Hozzávalók 6 adaghoz:
35 dkg paszternák
1 birsalma (nem kell olyan óriási, mert akkor túl édes lesz a leves)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pici olaj + 1 teáskanál vaj
500 ml zöldségalaplé
500 ml kókusztej (az enyém nem konzervsűrűségű volt)
só, színesbors

50 g feta
maréknyi dió
petrezselyem

Aprítsuk finomra a vöröshagymát.
Hámozzuk meg a paszternákot és a birsalmát (ha nagyon szőrős lenne) és vágjuk kisebb darabokra.
Forrosítsuk fel a vaj és olaj keverékét, majd pirítsuk meg rajta a vöröshagymát. Félidőnél adjuk hozzá a kinyomott fokhagymát is. Ha már kapott egy pici színt, adjuk hozzá a paszternák és almakockákat, pirítsunk rájuk egy minimális árnyalatot, öntsük fel a zöldséglével, és fedő alatt főzzük puhára. Ennál a pontnál vegyük le a tűzről, és botmixerrel turmixoljuk teljesen simára, közben fokozatosan higítva a kókusztejjel.

A fetás diómorzsához pirítsuk meg a diót egy száraz seprenyőben, dörzsöljük le róla a barna héjat, tegyük egy vágódeszkára a felkockázott fetával, majd aprítsuk durvára.

Tálaljuk melegen a levest, a tetejére szórva a morzsát és a petrezselymet!

csokis mogyorós répaital

“Emlékszel arra, amikor a Sparban egy szegény hajléktalan vett előttem egy sportszeletet? Most a mekiben volt ugyanez. Egy sajtburgerrel. Olyan furcsa volt látni. A szemét. Azt a könnyes örömöt.”

Nem szóltam semmit. Csendben pakoltam tovább a ruhákat.

Eszembe jutott az a fiatal pár, akiktől a minek örülnének kérdésre azt a választ kaptam, hogy egy fehércsokis csigának.

Én is meglepődtem. De tulajdonképpen min is? 

Hogy nem 4 zsemlét mondott? Hogy ők is vágynak olyan dolgokra, amik nem feltétlenül az életbenmaradáshoz szükségesek? Hogy időnként megkívánnak egy kis édességet, vagy egy hamburgert? Az lenne a furcsa, ha nem így lenne. Attól, hogy valaki hajléktalan lett, még nem felejtette el mindent. Viszont egészen biztos, hogy sokkal, de sokkal ritkábban jutnak hozzá, az ilyen "luxuscikkekhez" mint az átlagemberek.

Nincs igazság. 

Hogy lehet, hogy az egyiknek mindene megvan, a másiknak pedig semmije?

Hogy az egyik hazamehet a meleg lakásába, a másiknak pedig az utcán kell aludnia?

Hogy az egyik belenyúlhat a teli hűtőjébe, ha enni szeretne, míg a másiknak a kukában kell kotorásznia mások szemetében, ha bárminemű élelemhez szeretne jutni?

Hogy lehet, hogy nekünk mindenünk megvan, míg egyes embereknek a kezükben lévő szakadt zacskó tartalma az összes ingósága?

Ilyeneken szoktam gondolkozni, amikor fél kézzel a laptopom jelszavát pötyögöm be, a másikkal pedig a táblagépet nyomkodom. Amikor a piacról jőve teli táskával elmegyek a házak sarkában kuporgó éhes vagyok feliratú táblát szorongató emberek mellett. Amikor jógáról nagy elégedetten hazafelé sétálva szembejönnek velem felemás cipőben a megrakott rozsdás biciklijüket toló szakállas öregek.

Dühöt érzek.

Mérhetetlen dühöt, lelkiismeretfurdalást és tehetetlenséget.

Dühös vagyok, mert embereknek így kell élni. 

Lelkiismeretfurdalásom van, mert én nem így élek.

És tehetetlen, mert nem tudom megoldani a problémát.

Mert nincsen jó megoldás a kezemben. Olyan, ami előrevisz.

Mert persze, lehet adakozni, kéregetnek. Pénzt, ételt, használati tárgyakat.

Szoktam is adni, és ugyan rendkívül gálánsnak érzem magam a szendvicsek illetve 50-60 forintok megválásától, de a pillanatnyi sikerélmény után mindig arra kell, hogy rádöbbenjek, hogy tulajdonképpen nem tettem semmit. Mert ettől nem lett jobb neki. Nem változott az élete. Ugyanúgy az utcán él, nincs mit ennie és munkanélküli.

Számomra ez lenne a segítés. Hogy valami olyant adok neki, amivel megváltoztatom az életét. Amivel ő tudja megváltoztatni a sajátját. 

Munkát. Lakhatást. Lehetőséget a beilleszkedésre.

Minden egyéb csak tűzoltás.

Számomra. 

Anya szerint például ez nem így van. Hogy nem lehet mindig a végső megoldásra várni. Hogy vannak helyzetek, amikor be kell érnünk a köztes lépésekkel. Jelen esetben azzal, hogy az adott pillanataikat megkönnyítjük. 

Nehéz ügy. Nagyon nehéz.

És a legszomorúbb az, hogy nemhogy nem javul a helyzet, egyre inkább csak romlik. Egyre több a nincstelen, kéregető ember. Az utcán, a hidakon, a kirakatok alacsony párkányán, az aluljárókban.

És mind ugyanazt várja.

Segítséget.

Ha az otthon lévő konyhai gépeket kéne osztályoznom, két csoportba tudnám őket sorolni.

Vannak azok, amiket nap mint nap előveszek, felhasználási területüket tekintve pedig multifunkciósak. És van a másik csoport, amik az eredeti célterületüken kívül másra nem használhatóak, és csak akkor akadnak a kezembe, ha félévente egyszer rendet rakok a szekrényben.

Az egyetlen dolog, ami ezeknél az eszközöknél vigasztal, hogy gyakorlatilag a, tulajdonképpen nem adtam érte pénzt, b, anyával forgó rendszerben használjuk.

A gyümölcscentrifuga pontosan ez a kategória. 

Az enyém igazi veterán darab, tizensokévnyi pihenő után került újra használatba, anya állítólag ezzel gyártotta a kisbabakori leveimet. És bár mindig klassz dolgok sülnek ki belőle, ha előveszem, mégsem sikerül rászoktatni magam a rendszeres alkalmazására. 

Sebaj, próbálkozni azért lehet.

Hozzávalók 1 pohárnyi italhoz:
3 nagy répa (vagy 1 csésze répalé)
1/3 csésze kókusztej
1 teáskanál karob vagy kakaópor
1 nagy teáskanál mogyoróvaj

A répát hámozzuk meg, majd gyümölcscentrifugával préseljük ki a levét.
A többi hozzávalóval együtt tegyük turmixba, dolgozzuk simára, és igyuk meg minél hamarabb!


Recept a myvega.com-ról

sütőtökös-fűszeres zabkása

Időnként szeretem elfelejteni, hogy nem én vagyok az egyetlen lány a világon. És éppen ezért, a felismerés ténye minden alkalommal fájdalmasan szokott érni.

Eszembe jutott a tegnap feltett kérdés. Tényleg magabiztos lennék, vagy csak a bizonytalanságom próbálom vele leplezni?
Az arcomhoz szorítottam a kezemben lévő blúzomat. 
A tegnap szinte elviselhetetlennek tűnő ételszag most kifejezetten barátságosnak tűnt. Mosolyognom kellett.

Mennyit változik a világ pillanatok alatt.

Olyan vagyok, mint egy kiskutya. Aki először mindenkivel tartózkodóan viselkedik, de ha megérzi a biztonságot, onnantól le sem lehet vakarni. Kétségbeesetten kapaszkodom. 

Mindenbe ami biztos, ami nyugalmat jelent a mindennapok hektikusságában. És igen, mindemellett szeretem a változatosságot is. Szükségem van rá, mint a levegőre, de egy biztos bázis nélkül egyszerűen nem működik.

Ami lehet a család. Egy pár. Valaki, aki tudod, hogy történjék bármi, ott lesz melletted.

Nem véletlen, hogy a párkapcsolatokban sem a szexet tartom elsődlegesnek. Sőt. Nálam mindenki nagyjából csak deréktől fölfelé érdekes. A többit… inkább tartsa meg magának. És nem, nem vagyok frigid. De nem arra van szükségem. Most nem.

És ha nem rendezem a soraimat, soha nem is lesz.

Elvégre alapok nélkül nem lehet házat építeni.

A sütőtök illatára végtelenné váló gyomrom kikerülésére mostanában rászoktam, hogy a ropogósra sült héjak rituális lehúzkodása, és elrágcsálása után összeturmixolom a krémesre puhult húsdarabokat, és ezt a pépet dolgozom fel a későbbiekben. Szerintem zseniális ötlet.
Kis helyen elfér, könnyen adagolható, és azonnal használható is.
Készítettem már ezzel a gyorsított módszerrel krémlevest, amikor a felmelegített növényi tejhez hozzákevertem (jó)néhány evőkanál tökpürét, sót, borsot, simára turmixoltam, majd igazítottam az ízén némi narancslével. Nagyon finom, hihetetlenül gyorsan elkészíthető, és a növényi tejnek köszönhetően olyan íze lesz, mintha tejszínnel készült volna.

Aztán a zabkása.
Nagy szerelmeim egyike, télen-nyáron egyaránt slágerlistás, a nap bármely szakában. És ha már van előre elkészített sütőtökpüré a hűtőben, miért ne használnám azt friss gyümölcs helyett? A fűszerkeverék nem kötelező, de szerintem igazán jól belesimul a mézes tök ízvilágába. Aztán meg... mindjárt itt a karácsony. Nem árt egy kis előjáték a mézeskalács előtt. ;)

Hozzávalók személyenként:
3 evőkanál zabpehely
1 evőkanál kókuszreszelék
1 csésze rizstej
csipetnyi só
1 teáskanál "fűszermix": nálam fahéj, szegfűszeg, koriander, gyömbér, szerecsendió
2 nagy evőkanál sült sütőtökpüré

A zabpelyhet és a kókuszt pirítsuk meg száraz serpenyőben (a kókuszt érdemes kicsit később hozzáadni, hogy ne égjen meg), majd ha már illatos, öntsük fel a rizstejjel. Ízesítsük a sóval és a fűszerekkel, majd főzzük sűrű kásává. A tűzről levéve keverjük hozzá a sütőtökpürét, tegyük egy tálkába és fogyasszuk kókuszcsipsszel, pirított szotyival.

mákos citromos golyócskák

“Remélem tudod, hogy ha hazajössz, nagyon meg kell majd ölelned.

Jó. Történt valami?”

Nem. Semmi különös. Csak jelenleg egyszerűen minden rossz. 

Esetemben ez még nem is számítana olyan nagy újdonságnak, viszont az a mérhetetlen apátia, amivel hetek óta küzdök, már magamhoz mérten is sok. Napok telnek el anélkül, hogy bármi értelmeset, vagy hasznosat csinálnék. Hogy miután felkeltem, megreggeliztem és elolvastam az emailjeimet (amikre képtelennek érzem magam válaszolni), gyakorlatilag egy várakozással teli félelemmel a gyomromban várom, hogy elteljen a nap. Egyik a másik után. Mindegyik nap.

Szeretném hinni, hogy jól ismerem magam, de rám is igaz, hogy önmagammal kapcsolatban sokszor a legnyilvánvalóbb dolgokat nem veszem észre. Most is. Végül nem anya volt az aki kimondta, de ő tette számomra is nyilvánvaló.

Van egy olyan mondás, hogy semmi sem tökéletes. 

Ezt a saját nyelvemre mindig úgy fordítottam le, hogy egyszerre nem lehet minden rendben a tanulmányaimmal, a magánéletemmel és a hobbimmal. Mint egy háromszögben. Valamelyiknek ki kell lógnia a sorból, hogy az egyensúly fennmaradhasson.

De valami mindig volt. 

Valami, amivel foglalkozni tudtam, amivel elégedett lehettem, ami biztos és jó volt. 

Munka, iskola, párkapcsolat. Valami.

És most itt állok a nagy semmi közepén. 

Miután otthagytam az egyetemet, gyakorlatilag minden kihullott a talpam alól. Se munka, se tanulmány, se magánélet. 

Félreértés ne essék, nem sajnáltatni akarom magam. 

A felsorolt három közül egyik sem megoldhatatlan probléma. Csak ahhoz, hogy bármelyik irányába eredményes lépéseket tudjak tenni, tenni akarásra, és életkedvre lenne szükségem. Ördögi kör.

Próbálok kitörni a felőrlő bizonytalanságból, de nem könnyű. Előrelépni, amikor minden hátrafelé húz, próbálni rendet tenni a gondolataim között. 

Itt is ezt látom. Mármint a blogon.

Minden hangulatingadozásom tisztán leképezhető. Hogy folyamatosan azon töprengek, hogy jó-e amit csinálok. Hogy kell-e hogy csináljam. Változtatok, ismeretlen utak felé mozdulok el, és őszintén remélem: jobb lesz.

Ez a golyócskát félig-meddig a kényszer szülte: a tejkészítés után megmaradt kókusz és mákdarálékot szerettem volna mielőbb eltüntetni a hűtőből. Funkcióját tekintve kifejezetten a reggeli, illetve késő esti jógaórák előtti nassolásra (kimeríthetetlen téma), illetve a délután az utcán rámtörő gyomorkorgások azonnali csillapítására szántam, de végül egyik nap egy céklás-banános slushie társaságában még reggelire is ettem. Mondjuk ezt annyira nem ajánlom, mert jó sokat meg lehet enni belőlük elég feltűnésmentesen. ;)

A citrom és a mák egy öreg, de kétségkívül verhetetlen páros, ezt az ízkombinációt igyekeztem a maga "természetességében" megragadni, és egy kis fahéjjal és vaníliával éppen csak kiemelni, anélkül, hogy túl édes lenne. Én méz nélkül készítettem - helyette 1 evőkanál olvasztott kókuszolajat dolgoztam a masszába - de a többiek egyöntetű "nemelégédes" véleménye miatt inkább úgy gondoltam beleépítem a végleges leírásba.


Hozzávalók 10 dió méretű golyóhoz:
1/2 csésze kókusz és mákdarálmány (nagyjából felesben)
3 csapott evőkanál zabpehely
nagy csipetnyi só
1 evőkanál lenmag
6 datolya
1 evőkanál méz
kisebb citrom leve
vanília, fahéj
hempergetéshez: néhány evőkanál pirított kókuszreszelék

Előző este, vagy néhány órával az elkészítés előtt áztassuk be a datolyákat a citromlé és méz keverékébe. Másnap tegyük az összes többi hozzávalóval együtt darálógébpe, és dolgozzuk össze egy formázható, ragacsos masszává.
Alakítsunk ki belőle kisebb dió méretű golyócskákat, hempergessük meg a kókuszreszelékben, tegyük néhány órára hűtőbe, és már nassolhatjuk is!

csütörtök

levendula-kamillatea, vaníliás kölespuding fűszeres répaszósszal, kiwivel

lavender-chamomille tea, millet pudding w vanilla, spicy carrot sauce, kiwi

szerda

  sajtkrémes kenyér avokádóval, banános-kiwis smoothie

bread with cream cheese and avocado, banana-kiwi smoothie

Az avokádó csak az utóbbi években jelent meg a boltok polcain, viszont örömmel látom, hogy a kezdeti idegenkedés után egyre többen nyúlnak érte. És milyen jól tesszük! Egy rendkívül egészséges, tápláló gyümölcsről(!) van szó, tele rengeteg telítetlen szírsavval és vitaminnal. Én nagyon szeretem! Gyakran használom sütikrémként (pl. ebben a nyers tortában, vagy ennek a brownie-nak a tetejeként), viszont természetesen nem csak édességekben állja meg a helyét! 

Elsőre furcsának tűnhet "kenyérfeltétként" használni, de egy kevés citromlével és nagyszemű sóval, valami világbajnok. Amikor a krémes avokádó és a sókristályok minden harapásnál szétolvadnak a nyelveden... ki kell próbálni, na.

kedd

rizses karobital, gyümölcssaláta

karob drink w rice milk, fruit salad

Hát... ez gáz. Bezzeg majd a vacsorám. Vadas, füstölt gombás zsemlegombóccal. Vegasztromániától. Hamarosan visszatérek, ígérem.
It's... awkward. I'll come back soon, promise it.

hétfő

tea, fűszeres minibuci répával és datolyaszilvával, házi cukormentes sárgabaracklekvár, orrcsepp

tea, spicy small buns with carrots and persimmon, homemade sugar free apricot jam, nose drops

Beköszöntött a betegség (számomra) legsúlyosabb periódusa: az ízérzékelésem szinte teljesen megszűnt. Az étkezés egyetlen értelme, és öröme. Magával vitte az életkedvemet is. Gyakorlatilag nincs értelme enni. Ennek ellenére dühösen kétségbeesetten eszem, hátha mégis sikerül felismerni valamit. A buci receptje egyébként ez itt, csak a répa mellé most egy nagy datolyaszilvát is belekockáztam.

It has arrived my illness's hardest period (for me): my taste absolutely gave up. I feel incredibly lost. One thought of eating is not exist anymore. It doesn't make sense eating anything. After all I'm still eating. Don't ask why. By the way recipe of the buns is the same as here, I've only added to the dough some cutter persimmons.

vasárnap

csokis málnás tejshake

choco-raspberry milkshake

Az élet apró örömeinek egyike, amikor mélyhűtőtakarítás közben megtalálom a nyáron lefagyasztott málna maradékát. És valljuk be, november közepén ilyen gazdag csokis finomságot szívogatni sem utolsó.
Elég egyszerűre vettem a figurát: sűrű kókuszos rizstejet összemelegítettem jó sok kakaóporral, majd összeturmixoltam finomra őrölt lenmaggal és a fagyasztott málnával. Pont. A kevesebb néha több.

One of the small joy's of life when I'm finding some frozen raspberries in the freezer while I'm cleaning it. But friends, sipping this rich delicacy in the middle of november... a pinch of luxury.
I didn't make big fuss: heated a cup of creamy coconut-rice milk with lots of cacao, then mixed it with finely grounded linseeds and frozen raspberries. 'Cause sometimes the less is more.

szombat

céklás-banános "slushie", cukormentes fenyőmagos almás torta

beetroot-banana slushie, sugarfree apple cake with pine nuts

A slushie az én olvasatomban egy smoothie, amit kanalazni lehet. Nem tudom, hogy hol hallottam, de egyik nap úgy keltem fel, hogy én akkor most slushie-t fogok készíteni. És készítek gyakran azóta is,  néha edzés előtt, néha uzsonnára, úgyhogy jobb, ha megjegyzitek, fogtok még vele találkozni. ;) Amióta véget ért a nyár, és hűvösebb az idő, már nem telik el piacozás anélkül, hogy egy hatalmas sütőtököt, és egy nagy zacskó friss céklát ne tennék a kosaramba. Az pedig, hogy puhára sütve, vagy nyersen turmixolom, igazából csak attól függ, hogy éppen mit találok a hűtőben. Zárójelben azért megjegyezném, hogy nekem a nyers változat jobban ízlik, egészen más ízkombinációt adnak úgy a banánnal.
A torta pedig... valamikor 2 évvel ezelőtt vásároltam egy Jamie magazin évkönyvet (azóta se többet), abban találtam a receptet. Hmm. Jó-jó, de nem tökéletes. Neki kell futnom még egyszer. 

Slushie in my vision is a smoothie what you eat with a spoon. I've no idea where I've seen it, but some days ago I woke up with a thought I will make slushie. And make it frequently as afternoon or post workout snack. So addictive.
The cake. Sugarfree, full of with dried fruits but... not perfect. Yet. I have to run up again.

péntek

céklás krémsajtos fagyi mákkal, alma és avokádószeletek, pirított kókuszchips
beetroot cream cheese ice cream with poppy seed, apple and avocado slices, coconut chips

Színeket-színeket-színeket! És ami még hirtelen eszembe jutott: szeretnétek rövid receptleírásokat? 

csütörtök

forró citromos tea, latte, kókuszos padlizsános harira   

A tipikus esete annak, amikor összecsúszik a reggeli és az ebéd. A legkevésbé sem brunch jelleggel. 

szerda

alma-répalé, grapefruit, joghurt fűszeres gyümölcsszósszal + magok + füge

Éjszaka arra ébredtem fel, hogy alig tudok nyelni, annyira fáj a torkom. Reggelre jobb lett, de gondoltam sosem árt, ha megtámogatom az immunrendszeremet jó sok gyümölccsel. 
És igen, a fél tálka joghurt rá van borulva a kompozícióra. Aztán mosogatás közben a poharat is sikerült eltörnöm, ami ráadásul elegánsan bele is állt az ujjamba.
Mintha nem egészen lennék formában.

kedd

gyógynövénytea, körtés-fügés crumble ősziesen

Puhára sült vanília és fahéj ízű gyümölcsdarabok... ropogós hajdinás-zabpelyhes morzsa.... Zseniális.

hétfő

rozskenyér, narancsos-céklás hummusz, főtt tojás, tea

A hummusz az egyik legjobban variálható dolog, a zabkásák után. Nagyjából mindegy, hogy mit keverünk hozzá, jó lesz. Ebbe most sült(!) céklát turmixoltam. És narancsot.
De van egy bazsalikomos variáció itt, egy spenótos-sajtos sült verzió pedig itt.

vasárnap

zabpelyhes-diós naspolyasmoothie

A naspolyával most találkoztam először, a piacon sózta rám ajánlotta kedvesen egy idős néni. Finom, nem tolakodóan édes, számomra ízben (és az állaga miatt) egy kicsit a birsalmára hajaz. A hatalmas magjai miatt a húsa csak szétnyomkodva, pépként használható, innen jött az ötlet, hogy turmixba keverjem. 

Az pedig, hogy egy igazi szupergyümölcs - mint minden, erdei bogyócska - magas a C-, B- és E-vitamin tartalma, van benne egy csomó vas és kálcium, illetve szinten tartja a koleszterint, már igazán csak hab a tortán.