Citromos körök /linzerkarika/

Alaprecept, de még sem teljesen. Van ugyanis nekünk egy Legényfogó névre hallgató linzerreceptünk, ezt sütjük időtlen idők óta.
Finom, ehhez nem fér kétség, de az az igazság, hogy az én nagy kedvenceim mindig is a boltban kapható linzerek/teasütik voltak. Van egy nagyon speciális állaguk/ízük, ami itthon leutánozhatatlan, gondolom a sok E, és miegymásnak köszönhetően. Ennek ellenére reménytelenül függő vagyok.

Ezt apunál kóstoltam, a barátnője szülinapjáról hozott egy kis kóstolót. A tortának már a szagáról megmondtam, hogy cukrászdás (és a kóstolás ezt sajnos csak megerősítette: nem is ment le a fél falat sem, annyira vacak volt), a mellette lévő kifliket és linzereket pedig nagy sóhajtozások közepette eszegettem. Mert pontosan azt az állagot podukálta, amit Imádok.
Aztán a legnagyobb meglepetésemre teljesen véletlenül kiderült, hogy szó sincs bolti termékről, M. anyukája sütötte. A receptért természetesen azonnal megindult a kuncsorgás :)

(KÖzben megnéztem, és igazából annyi a különbség a kettő között, hogy ebben nincs rum, illetve 20 dkg-mal kevesebb cukrot tartalmaz, ami nem kevés, bárhonnan is nézzük!)

Hozzávalók 40 db-hoz: (1kg)

50 dkg liszt

6 dkg porcukor

4 tojássárgája

24 dkg vaj

1 citrom leve és héja

csipet só

tojásfehérje (kevesebb mint 1)

4 dkg blansírozott mandula

A lisztet összekeverjük a sóval, porcukorral, majd elmorzsoljuk benne a vajat. A sárgákkal és a citromlével tésztát gyúrunk belőle, amit fél órára a hűtőbe teszünk dermedni.

Lisztezett deszkán néhány miliméteresre nyújtjuk, majd lyukas és teli linzerszaggatóval kiszúrkodjuk a formákat. (Érdemes közben számolni, hogy miből mennyi készül, mert náluk bizony szoktak maradni páratlan darabok.)

Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. 

A lyukas közepű karikákat  megkenjük tojásfehérjével, majd "belemártjuk" a mandulalapokba. Érdemes kicsit belenyomkodni a ráragadtakat, illetve a felesleget még sütés előtt leszedegetni.

Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a tésztadarabokat, és nagyjából 10 perc alatt megsütjük őket. Fontos, hogy csak éppen rózsaszínre süljenek (különben nem puhul meg).

Megvárjuk míg kihűlnek (ez nagyjából még 10 perc), majd összeragasztunk egy lyukas mandulás és egy teli karikát tetszőleges lekvárral. 
Minimum 1 nap szükséges, hogy megpuhuljon, így jól záródó fém vagy műanyag dobozban tároljuk!

Rozmaringos répafőzelék

6:55  -  Vérvételi kartonozó kilométeres sorának a legvégén
       (Hozzátenném, hogy vérvétel 7-től van)
7:34  -  "Hozott mintát? Ööö, nem."
        Kezembe nyomnak egy felcímkézett műanyag kávéspoharat.
7:36  -  A WC ajtaján ott díszeleg a felirat : "Menstruáció idején illetve az utána következő 1-2 napban ne adjanak mintát, mert változást okoz az összetételben."
         Milyen szerencse, hogy már minden lehetséges kilincset összefogdostam.
7:38  -  Ügyintézés a röntgenes kartonozóban (nincs előttem senki!!!!!)
7:44  -  Mellkasröntgen- pipa,
              Melléküregröntgen-pipa
       Várható eredmény kilencre.
7:45  -  Vegyülés a vérvételre váró tömegben
7:50  -  2 fiolányi vérrel szegényebben, de egy fájó karral gazdagabban leülök a leletkiadó környékére
8:33  -  Az eredményen mindössze 2 mondat áll:  
    "Normális tüdő- és szívlelet. Az orrmelléküregek légtartók."
       Megmondaná valaki, hogy mit jelent a légtartó???
9:46  -  Történelemóra...

Ráadásul a hó is újra esik. Alig bírtm hazajönni (meg majd megfagytam, mert hiába mondta anya, hogy ne tornacipőbe menjek, a csizmát túl melegnek ítéltem. Hiba volt. Időjárásnak megfelelően öltözködni nem tudok, na, de ez nem újdonság.)
Ezek után képzelhetitek milyen jól esett ez a főzelék. Maga az otthonosság. És meleg. (Vagyis felmelegíthető.) Ami az én ebédeimről nem túl gyakran mondható el. (Elvi okokból ugyanis nincsen mikrónk, a legtöbb dolog pedig csak abban válna újra meleggé. Vagy csak szimplán lusta vagyok?)


Hozzávalók:

1 kg sárgarépa

friss rozmaringágak

2,5 dl teljes tej

2 csapott evőkanál rozsliszt

só, fehér bors

A répát megtisztítjuk, és nagyjából fél cm-es, egyforma karikákra vágjuk. Párolóbetétben rövid ideig pároljuk (több adagban!!), de még véletlenül se gőzöljük szét, maradjon kicsit roppanós.

A tejet melegítsük fel, keverjük el benne  lisztet, majd lassú tűzön sűrítsük be. Ízesítsük sóval (fontos a jó/kellő mennyiség, mert nagyon finom ízt ad a répának), borssal, majd forgassuk bele a répakarikákat. Legvégül vagdossuk rá a rozmaringot. Minél többet. Mert isteni.



A recept néhány változtatással Fűszerkerttől.

Mangós upside down süti

Ennek a mangónak hosszú története van. 

Ott kezdődött, hogy anya bejelentette még Valentin-nap előtt, hogy akkor mondja neki egy avokádós mártás receptet, mert azt szeretne csinálni a humusz mellett. A válasz adta magát: guacamole! Még keresgélnem sem kellett, volt lementett recept.

2 nappal később aztán hazajött egy mangóval. (Illetve csak sejtettem, hogy egy mangó, mert ezekben az egzotikus gyümölcsökben nem igazán vagyok otthon, így azt az eshetőséget sem tudtam kizárni, hogy egy papayát tartok a kezemben.) Azt hittem eldobja az agyát, ha bejelentem, hogy rosszat vásárolt, ehelyett közölte, hogy ő már a boltban sejtette, amikor meglátta a gránátalmákat. Mert valójában végig arról beszélt, csak rossz megnevezéssel.

Így történt, hogy mivel Valentin-nap mégiscsak egyszer van egy évben: visszaballagott egy gránátalmáért (650 Ft!!!!!), én pedig szabad utat kaptam a mangóhoz.

Hozzávalók:

3 nagy evőkanál kakaópor

0,7 dl víz

1 teáskanál sütőpor

1 mokkáskanál szódabikarbóna

2 csipet só

2 tojás

1,7 dl cukor  (ezzel a mennyiséggel inkább kakaós mint édes lesz)

10 dkg vaj

3 dl liszt

1 érett mangó

vaj a kenéshez

A vizet felforraljuk, és összekeverjük a kakaóval. Hagyjuk hűlni. A vajat keverjük simára a cukorral, majd dolgozzuk bele egyesével a tojásokat, és a kakaómasszát is. A lisztet keverjük össze a sóval, sütőporral, szódabikarbónával és adjuk a tojásos keverékhez.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra, és vajazzunk ki egy kicsi szögletes kenyérformát.

A mangót hámozzuk meg (nekem a héja nagyjából úgy jött le mint egy banánnak), vágjuk kockákra, és szórjuk a forma aljára. Öntsük rá a masszát (ha túl sok lenne, inkább ne az összeset, mert nem fog megsülni) és süssük nagyjából 30 percig.

A cél az, hogy inkább szaftos maradjon, mintsem morzsalékos, de mindenképpen végezzünk tűpróbát, mert könnyen lehet, hogy  túl folyós marad. Ha jónak ítéljük, hagyjuk teljesen kihűlni.

4 evőkanál tejszín

3 dkg étcsokoládé

A tejszínt melegítsük fel, tördeljük bele az étcsokit, és folyamatosan kevergetve olvasszuk szét benne. A sima mázt öntsük a süti mangós tetejére (ami ugyebár az alja volt), és hagyjuk megszilárdulni.

A recept innen. :)

...hogyan mondjam el?

Nem volt egyszerű. Hónapok alatt születtek ezek a kis feljegyzések. Itt-ott a gépemen. Nem túl vidám. De annál tanulságosabb. 

Íme a folyamat hogy hogyan megy tönkre valami. Szép csendesen.


2011.12.3
Valahol nem normális, ha kicsit a barátom összes barátjába szerelmes vagyok. Na nem konkrétan, csak éppen jobban, mint belé. Nem tudatosan, de bántom. Tudat alatt. Mert valami elromlott. Bennem. Ez biztos. Próbáltam hinni, hogy nem de... de. Nem olyan, mint volt, és ezt azt hiszem már nem is lehet viszahozni. Elmúlt.
Ahogyan a boldogságom is. Apa jól mondhatta, ezt belülről tápláltam. Nem voltak külső okai, én alakítottam. Amit megtehetnék most is. De nem hazudhatok magamnak! Legalább saját magamnak ne.
Tovább kéne lépnem. DE gyáva vagyok. Mert ugyan érzem, hogy ez így nem a legjobb, de el sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha ez sem lenne. Az életem részévé vált. És tulajdonképpen szeretem. Csak nem úgy, ahogyan kéne. Nincs meg a bizsergés. A legkisebb nyoma sem. Csókolózunk, de nem érzek semmit. Csinálom gépiesen. Ugyanaz, mint régen. Mikor látod valakin, hogy tetszik, amit csinálsz, és te a kíváncsiság erejével hajtva megpróbálod kielégíteni az igényeit. Puszta kíváncsiságból. Hogy meg tudod-e csinálni. HOgy felette állsz-e.
Mosolygok az osztálytársaira, de legbelül azt kívánom, hogy ó bárcsak veled lennék itt. MIntha minden fiú talpraaesettebb lenne, mint ő. És vonzóbb. ...

A másik oldalról meg halál irigy vagyok. Mert Fruzsiék annyira jól néznek ki. Hogy összhangban vannak. Sugárzik, hogy boldogok. Belőlem szerintem csak a kétségbeesés. Amikor változtatnál. DE fogalmad sincsen, hogy helyes-e. És, hogy hogyan csináld, hogy a legkisebb sebet okozd.

...H. Marci odaült mellém, és vigyorgott, hogy már sokat hallott rólam. Csak mosolyogtam. Marci szeret dolgokat kitalálni. Meg néha túlozni. Erre folytatta, hogy padtársak Á-val, aki sokat mesél rólam." Szeret."  Itt felvontam a szemöldököm. Szeret, mert sokat mesél rólam? "Hát nem?-kérdezte. Nem arról mesélünk, akit szeretünk?"

Érdekes gondolat. És nem feltétlenül hülyeség.

              --------------------------------------------------------------------------------------

2012.01.17
Lehet, hogy valami egykor jó, de...az idők változnak. És ezt észre kell venni. Vagyis egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hiszen hozzám tartozik. A részem. Az életem.
Én észrevettem. Észre bizony. Már régen. De nem léptem.
Azzal áltatom magam, hogy majd úgy is megváltozik. Vagyis én. Hogy majd elkezdek máshogyan gondolkozni, és akkor minden jobb lesz. Hogy másképp látom a világot.
Minden egyes nap felépítek magamban egy várat. Egy hülye álmokból szőtt ingatag építményt. Ami egy szempillantás alatt ledől. Mintha sosem lett volna.

Magamnak hazudok. Próbálom elhitetni a szívemmel, hogy érte teszem, miközben az az egyszerű helyzet, hogy gyáva vagyok lépni. Gyáva, mert nem merek lépni.

...való félelmen nem tudok túllépni. Hogy mi lesz ha nem lesz. Ha felborul az életem. Ha vele együtt elveszítek mindent amit szeretek.

                 -----------------------------------------------------------------------------------

2012. február 5.
"? ha a filmek beszerzésére gondolsz , igazán nincs mit :) én köszi , hogy átmehettem ."

Nem, ez amire vágyom.
Csak ez a gondolat járt a fejemben. Utálok ránézni erre a sorra. Gyűlölöm. Amit sugároz. Azt a hihetetlen alárendeltséget. Olyan ez a sor, amilyen ő maga is. Szub. Kedves. De a végtelenségig irányítható. Én pedig a végtelenségig ki tudom használni az embereket.
DE nem akarom. Nem akarom, hogy neki rossz legyen. Nem akarom bántani. A legkevésbé sem érdemli meg.

De akkor sem ő az akire vágyom.

                --------------------------------------------------------------------------------

2012.02.21.
Nagyjából 10 perccel ezelőtt tettem tönkre a síelésem. DE totálisan.
Megmondtam Á-nak, hogy nekem ez nem megy. Egyszerűen nem. Mert úgy éreztem nem bírom tovább. Nem bírom, hogy hazudnom kell. Minden egyes percben. Amikor már azt érzed, fáj ha rádnéz. Gyűlölöd ha hozzád ér. Onnan már nincs visszaút.

Kitálaltam. Szépen, részletesen. Azt hittem tudja kezelni. Tévedtem.
Úgyhogy nem tudom hogy lesz holnap. Tartok tőle, hogy kiestem a bandából. És ezt gyűlölöm. Szeretek velük lenni. Szeretek velük síelni.
És most mindennek...vége?
 
              ----------------------------------------------------------------------------------------

2012.02.25.
Újrakezdés.
Éreztem, hogy nem fog menni. Elbizonytalanodtam ugyan, amikor a többiek mesélték mennyire aggódott, amiért nem voltam ott vacsoránál (hogy a felhozott barackos sütiről már ne is beszéljünk), de minden kétségem elszállt, amikor éjszaka feljött, hogy beszélgessünk. Ismét éreztem azt a gyengeséget. Hogy én vagyok az erősebb.
Azonban meglepett. Azt javasolta, hogy szüneteltessük a dolgot. Pár hétig.
Igent mondtam.

Tiszta hülye vagyok. Hiszen tudom, hogy nem fog működni.
Ma pedig felhívott, hogy menjünk el beszélgetni. Menjünk. Persze.
2 óráig kószáltunk a környéken. Ebből 1 órán keresztül senki sem beszélt. Tudtam mit szeretne, de azt is, hogy én. És a kettő nem egyezett.
Nem hálás feladat kimondani, hogy vége. Főleg mikor odaállítanak, hogy akkor te rajtad múlik mi lesz.
Próbáltam elmagyarázni. Hogy mi miért van. Mit miért teszek. És persze azt is, hogy ez nem fog működni. Nem. Mert nem ugyanazt akarjuk. Nem ugyanazt várjuk egy kapcsolattól. És nem akarnám hitegetni, hogy majd később ez megváltozik. Mert nem fog. Csak nehezebb lesz. Tartok tőle, hogy neki. Bár az én életem sem könnyíti meg.
Á. azonban nem érti. Azt hiszem nem akarja megérteni. Mert 2 perces hallgatás után újra felteszi a kérdést, csak kicsit másképp megfogalmazva.
Azt is mondtam, hogy természetesen ugyanúgy szeretem. Csak ez nem elég. Mert egy kapcsolat szereteten és még egy pici valamin alapul. Pillangók a gyomorban. Hogy a szívem elönti az a furcsa érzés, mikor meglátom.
Nálam pont ez a pici hiányzik.

2,5 óra után úgy tűnt, hogy tudunk barátok lenni. Még azt is megbeszéltük, hogy elmegyünk biciklizni. El sem hittem. Lehet ilyen szerencsém, hogy egy exbarátom nem csak hogy hajlandó megismerni ha összefutunk az utcán, hanem úgy igazán jó barátságban is maradhatunk? Álomszerűnek tűnt.
Nagyjából fél óráig tartott. Ekkor ugyanis kaptam egy üzenetet fb-on, hogy nem szüneteltethetnénk-e még is március végéig.

Itt éreztem azt, hogy képtelen vagyok megérteni a pasikat.




Ráadásul kezdek biztos lenni benne, hogy a szívem más felé húz. Pontosan tudom, ki felé. (És ezt Á-nak is megmondtam. Főleg, hogy ismeri.)

A legjobb kakaóscsiga(?) 6.

Kistesco   (Palotai út.  )

89 Ft   (7,5 dkg)

Pici kakaóscsiga pici áron.

Ár-érték arányban eléggé ott van, meg amúgy sem olyan vacak, mint amilyenre a Tesco szóból asszociálnánk. A töltelék például meglepően kakaós ízvilágúnak hatott. Nem olyan húde magasan, de veri jó néhány korábbi társát.

Vedd meg: ha nem vagy az előítéletek rabja.  


4/10

A hit, a valóság és egy tál répás-fetás tönkölycsiga

Azt hittem majd jobb lesz. Hogy megkönnyebbülök.
Erre minden csak rosszabb lett. Pedig nem hittem, hogy ennél már nem lehet.
Konkrétan belebetegedtem. Lelkileg. 2 napig nulla étvágy, fejfájás és hányinger. Meg fél napos síelés.
Kíváncsiságból megmértem magam tegnap. Mínusz 4 kiló. 5 nap alatt.
És ezt érzem. Az ágyból is nehéz volt felkelni, nemhogy a suliig elvonszolni magam.
A lábaimon ólmos fáradtság ül. Meg jó pár kék folt.
A lelkemen közöny. Ijesztő mértékben.
Az iskolában beültem a padba, de képtelen voltam gondolkodni. Bármin. Csak néztem magam elé, és azt kívántam, bár ne kéne itt lennem. Bár ne kéne sehol sem lennem. Figyeltem a mosolygó arcokat, és gyűlöltem, hogy nem tudok. Örülni. Felszabadultan nevetni. Még egy erőltetett mosolyra sem telik.

De akkor mi a gyógyír?

Jelenlegi meglátásom szerint az idő.

Meg a "munkaterápia". Kötelességek. Barátok. Hobbik.

Már egy kicsit jobb. Természetesen nem felejt az ember (9 hónapot furcsa is lenne ennyi idő alatt), és a mosolyszünet is tart, de legalább már tudok másra gondolni. Kapok levegőt. 

És megpróbálom belevetni magam a tanulásba. Az majd segít. De legalábbis kitölti az agyam.

Ez a csiga búfelejtés címszóval készült. Még Ausztriában elhatároztam, hogy ha hazaérek, feltétlenül készítek egy ilyent,de ma (örömmel) konstatáltam, hogy nem kívánok édeset. Se kelt tésztát. Ellenben csigát nagyon.
Az egyik könyvemben már volt is egy jelölés.
A tölteléket elegánsan elfelejtettem, de a tésztája némi változtatással jó alapnak tűnt. Ez a fajta túrós verzió nagy kedvenc, szeretek vele dolgozni. Meg olyan finom puha frissen.

Hozzávalók 8 db csigához:

15 dkg liszt

fél teáskanál szódabikarbóna

csipet só

2 evőkanál pálmazsír

7,5 dkg félzsíros túró

1 teáskanál xilit

5 evőkanál tej

A lisztet a szódbikarbónával, sóval és xilittel összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a pálmazsírt. HOzzáadjuk a túrót, tejet, és tésztává dolgozzuk. Nagyjából 1 óráig hagyjuk pihenni szobahőmérsékleten.

2 nagyobb répa

5 dkg feta

kb. 1 evőkanál kefír

2 csipetnyi chili

1 evőkanál apróra vágott friss rozmaring

A répát megtisztítjuk, majd kisebb lyukú reszelőn lereszeljük. Összekeverjük a fetával, fűszerekkel, majd a kefírrel krémszerű masszát csinálunk belőle.

Egy pici mogyoróolajjal kikenünk egy tűzálló tálat. (Nekem 20 cm átmérőjű.)

A tésztát enyhén lisztezett deszkán 2 mm vastag téglalappá nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd a hosszabbik oldala mentén 4 egyforma csíkot vágunk belőle. Ezeket fetekerjük jó szorosan, majd félbevágjuk, hogy 2 laposabb csiguszt kapjunk. Nem túl szorosan, de azért úgy, hogy összeérjenek, kirakosgatjuk velük a tálat.

180 fokos sütőben, kb. 25 perc alatt készre sütjük őket.

Szerintem a legfinomabb még melegen, az elmaradhatatlan joghurttal, természetesen... De hogy a ropogós kérgű széle, vagy a szinte még nyers belseje a tutibb, még az utolsónál sem tudtam eldönteni.

Síelés '12 - Klippitztörl (part 3.)

Nem túlzok ha azt mondom, hogy ilyen szar napom már nagyon régen volt.  Nagyon-nagyon régen.
Tegnap ugyanis eldöntöttem, hogy véget vetek a szenvedés(em)nek. Tiszta lappal. Mert úgy éreztem nem bírom tovább.
"Ne tegyél tönkre mindent, ne tegyél tönkre mindent" - ezzel a gondolattal indultam el. Hát, nem jött össze. Konkrétan mindent elrontottam. Amit csak lehetett.

Pedig igyekeztem. Tényleg. Nem szimpatizálok azzal a megoldással, hogy az ember leül a másikkal szemben, és elmondja, hogy ezt meg ezt meg ezt rontottad el. Rosszabb, mint valami hidegzuhany.
Szerintem az a korrekt, ha mindkét fél végiggondolja, hogy mit csinálhatott volna másként. Meg is tettem. Én. Mert amikor befejeztem a felsorolást, kis hatásszünetet tartva, vártam volna az ő oldalát. Azonban az nem jött. Vége volt, pont. Az én mondandóm alatt ment a sűrű bólogatás, ami azt hiszem maximálisan kifejezi, hogy egyetértett a felsorolt tényekkel. És ez rosszul esett. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen probléma megoldását hoztam fel, rögtön az jött, hogy igen, mert én ezt is meg azt is elrontottam.
Az ember próbálkozik, hogy majd ő óvja a másik lelkivilágát, de tulajdonképpen mi szükség van az egészre? Elég nagyfiú már. Nekem pedig elég magamat  védeni.

Azt hittem tudja kezelni a helyzetet. HIszen eddig sem volt túl rózsás a helyzet, bennem teljesen az a kép lebegett, hogy minden úgy mehet majd, mint eddig, csak mi ketten tudjuk, hogy már nem vagyunk együtt.
Naív voltam. Iszonyú naív.
Mert nem tudja. Még mondtam is, hogy tudom, hogy kettőnk közül én vagyok jobb pozícióban, mert engem nem ért felkészületlenül a helyzet. Erre a képembe vágta, hogy nehogy azt gondoljam, hogy őt igen. Én pedig elhittem. Tényleg azt gondoltam, hogy igazat mond.
Ma azonban szembesülnöm kellett vele, hogy nem. Hazudott, mint a vízfolyás. Apa szerint csak védte az önbecsülését. És hogy ez természetesen dolog. Engem azonban ez rendkívül váratlanul ért. Illetve nem feltétlenül váratlanul, mert már a lépcsőn felfelé sétálva eszembe jutott hasonló opció. Csak bele sem gondoltam, hogy valóban megtörténhet.
Tulajdonképpen miért is? HIszen mikor azt mondtam, hogy engem természetesen nem zavar ha mi egy társaságban vagyunk, azonnal rávágta, hogy őt viszont igen. Az első pofon.
A másodikat a reggelinél kaptam, amikor leültem mellé (mivel egész azelőtt ott ültem). Abbahagyta az evést, majd 3 perccel később közölte, hogy nincs étvágya, és elment.
A harmadik és egyben minden biztosítékot kirántó a sípályán volt. A reggelis eset után nem éreztem volna fairnek nem megkérdezni, hogy zavarná-e ha továbbra is a csapattal mennék. (Amik az ő barátaiból állnak.) Először azt válaszolta, hogy azzal megyek akivel akarok. Ááá. Ez az amit gyűlölök. Ilyen helyzetben nincsen olyan válasz, hogy mindegy. Úgyhogy újra feltettem a kérdést, illetve hozzátetem, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy óvodás. Itt rám nézett és kerek perec kijelentette: Jó, nem akarom.
Hű. Kicsit, öhm, hogyismondjam. Meglepett. Annak ellenére, hogy számítottam a válaszra. De ha már elkezdtem, akkor nem lehet félúton megállni. "Nem akarod, hogy vacsinál veletek üljek? Nem."

Mintha gyomron vágtak volna.
Mintha egy kristálypohár lettem volna, amit egy határozott mozdulattal a földhöz csaptak.
Mert a lelkem szétesett. Millió apró szilánkra.
Ez egészen bizonyos. HIszen vegyük csak figyelembe a tényt: én nem szoktam sírni. Itt nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne törjön ki belőlem a busz mellett. De nagylány vagyok. És a nagylányok nem sírnak. Legalábbis nem mások előtt. Ott mximum könnyeznek. Csak az apukájuknak mutatják meg a valódi énjüket. A sífelvonón. Meg napközben. Ha nagyokat esnek. Többet, mint az előző két napon együttvéve. És össze-vissza zúzzák magukat. Kékre, lilára.

De azt hiszem ez valahol így normálisan.
Egy szerencsétlen lelki roncsnak érzem magam. Nyilván ehhez hasonló külső párosul.

Síelés '12 - Klippitztörl (part 2.)

Sokszor elgondolkozom, hogy tulajdonképpen mennyire is jó ez a modern világ. Hogy mindenhol elérhető vagy. Hogy azáltal tudsz magányt kialakítani, ha elzárod magad a technikától. Furcsa.
Mindenkit utolér a valóság, hiába is próbál kimaradni belőle. Otthoni hírek, suli, mintha vadásznának az emberre. Látom magam körül.

Nekem (szerencsére) nincsen ilyen gondom. Csak egy egészen aprócska.
Nem vagyok szerelmes.

De jelenleg ez a legnagyobb is.
Ilyenkor szeretnék hazamenni, hogy ezer égetőbb kérdés gyötörjön. És ne kelljen vele szembesülnöm.

Síelés '12 - Klippitztörl

Anya, azt kell, hogy mondjam, jól tetted, hogy reggel nem vártál meg minket. :D  Csak 11-kor sikerült elindulnunk. De az út valóban nem volt több 4 óránál (csak a fél órás pihenővel).

A szállás most nem a pályán van, hanem állítólag még a hegy alja alatt. 2 km-t kell majd mindig buszozni. A fenti kép a fürdőszoba ablakából készült, az alatta levő pedig az erkélyről befelé nézve. Szép, mi? A szomszéd szobával egybenyitott erkélyre nyíló panorámás ablak, éppen csak függöny nincsen. Szerencsére nem ismerjük a szomszédokat.

Amúgy az egész szálloda olyan kis pici. Nem jut jobb eszembe. A szobákban még véletlenül sem dobálóztak feleslegesen hellyel, szigorúan az ágyaknak van fenntartva a hely. Az eredetileg kapott szobánkban az "alvótér" mérete megegyezett a kéróhoz tartozó fürdővel. Szerencsére 2 naggyon határozott leányzó a szobatársunk (Zsófival), így 5 perc sem kellett és máris nálunk volt az erkélyes szobakulcs. :D  Fogalmazzunk úgy, hogy nem az a romantikázós hely :P

 A kaja egész jó, bár a pincér nem értette meg a vegetáriánus szót (hiába ismételgettem különböző akcentusokkal), majd miután elmondták neki németül, megvilágosodva felkiáltott, hogy "ó vegetarian"! Ez mi? :)
Sajnos a nyelvi nehézséek áthidalása nem könnyű, jelenleg éppen a desszertként felszolgált apfelstrudel receptjét várom, de nem fűzök hozzá túl sok reményt, tekintve, hogy apa az előbb úgy jött vissza, hogy fú, a csaj tutira megértette, mire 10 perc elteltével az egyik srác a csapatból azzal fogadott, hogy ugye nem bánom, hogy megette a rétesemet, amit azzal hoztak, hogy apa az előbb mondta, hogy mennyire ízlett.

És hiába csak utaztunk, azért elfáradtam.
Hiába nem ettem sokat, nagyon tele vagyok. (MOndjuk másfél óráig vacsoráztunk, mert 1 pincér rohangászott a kajákkal, és szedte is le a koszos tányérokat, úgyhogy egyes fogások között jó 20 percek is elmentek. Aztán ahogyan kiéheztetik az embert, a végére már minden falat soknak tűnik.)
 De igazából lényegtelen.
Csak legyen már holnap, és mehessek végre boardozni!

A jól megérdemelt...

Mostanában nagyon nem volt időm semmire, többek között írni is alig. A tanulás mindentől elveszi az időmet. Azonban hülyén hangozhat, de nem zavar. Jól esik tanulni. (Ijesztő, nem?) Sőt, tegnap már erős lelkiismeretfurdalás is gyötört, amiért nem poshadok délutántól edzésig, meg edzés utántól lefekvésig a szobámban különböző pozitúrákban szívva magamba a tananyagot. 

De most hétvége van. Egy kicsit elvileg lehet lazítani. (DE csak elméletben, mert holnap reggel indulunk síelni, és akkor 4 napra megint kiesek az ütemből, még ha egy rakat bioszfeladatot is viszek magammal. Azért majd igyekszem.)

Síelés. A szokásos elvek: szerint laptop nélkül egy lépést sem (hiába, modern generáció), így igyekszem majd többször jelentkezni. Legalább az elfekvős bejegyzéseket is szépen meg tudom írni. :)

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt...Valentin nap. Rémlik még?
Nekem igen. (Főleg, hogy a szivecske egészen tegnapig ott tündökölt, amikor a hatalmas hózuhé könyörtelenül eltüntette.)  Ismerősnek tűnik.
Ez pedig Á.-nak.
Egy tündér vagy, és köszönöm, hogy megérted a hülyeségeimet. Meg hogy mindig szakítasz rám időt. :)  ♥
(Titkos forrásokból pedig olyanokat hallok, hogy azon aggódsz, hogy nem tetszett amit csináltál. Butaság. Imádtam. És nem csak én. Hanem a környezetemben minden nőnemű. Még Marci is majdhogynem szipogott. Bár ő majdnem nőneműnek számít.)


Hozzávalók egy 17 cm-es kuglófformához:

5 dkg vaj

5 dkg cukor

csipet só

1 tojás

2 evőkanál citromlé

citromhéj

5 dkg liszt

2,5 dkg darált mák

A vajat a cukorral és sóval habosra keverjük, majd a tojást is beleütve homogénre dolgozzuk. Facsarjuk bele a citromlevet, reszeljük rá a héjat (mindig mindent mosva-durva kefével, de legjobb a bio), majd a mákos liszttel jól forgassuk össze.

Vajazzunk ki egy minikuglófformát. (Az enyémet ezúton is köszönném Rékának, mert IMÁDOM!!!! És tényleg ilyent kerestem már több éve :) .)

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. A masszát óvatosan töltsük a formába, egyengessük el amennyire lehet, majd süssük nagyjából 15 percig, míg majdnem a kétszeresére nem nő, és a teteje is szép egyenletesen világosbarna nem lesz.

A mázhoz  kivételesen zacskós tejcsoki bevonómasszát használtam, illetve megszórtam a tetejét gránátalmamagokkal.

             ------------------------------------------------------------------------------------------------


Aztán vannak nekem elmaradásaim is, Flóra és Linyah is gondolt rám egy egy virtuális elismeréssel. Hát, Köszi :)!

Ez a Linda féle kedvesség "emblémája" amit csak és kizárólag miattad tettem be Nyuszi :) Azonnal te jutottál eszembe, ahogyan megláttam!

A feladat (azon része, amit még én is megtudok oldani - a továbbadás már úgy látom kifújt)  még az is, hogy válaszolni kell néhány "körkérdésre". Íme az én feleleteim:
1. Melyik a kedvenc smink kelléked?
       Fekete tus, különböző színű szemceruzák.
2. Mi volt 2011 trendje (öltözködésben)?
        Háát, talán az XXL-es oversize.
3. Mi a kedvenc desszerted?
        Ami krémes, de mégsem gejl. És túrós. Meg vaníliás.
4. Mi a kedvenc színed?
         Különösebben nincsen kedvenc, de az utóbbi időben rákaptam a fehérre.
5. Mi a keresztneved?
          Annamari
6. Mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál?
          Kelly Clarkson-Stronger
7. Kutyák vagy macskák?
          Természetesen kutyák :) (Bodzával az élen)

A legjobb kakaóscsiga(?) 5.

Resti Büfé - Tatár Pékség   (Székesfehérvár, Vasútállomás)


180 Ft    (7,5 dkg)

Üdítő volt belépni az apró helységbe, és végre finom illatokat szippantani a furcsa állott büdös-meleg után. Az eladó büszkén közölte, hogy itt helyben sütött termékről van szó, ami jó business policy-nek bizonyult, mert én is boldogabban fizettem érte. "Még meleg", figyelmeztett a kezembe adva. És valóban, a meleg azért túlzás, de egy kicsit langyos volt a zacskón keresztül is. És ez volt az egyetlen pozitív benne. Mert mindig elfelejtem, hogy a helyben sütött nem egyezik az én fejemben ilyenkor megjelenő képpel (ami az, hogy hátul dagasztják, formázzák, majd sütik az árut). Nem ez annyit jelent, hogy megkapják valahonnan az isten háta mögül a fagyasztott cuccokat, majd ők kisütik ha éppen hiány van belőle. És eladják. Lehetőleg melegen. Mert ez a felfújt, szinte egyáltalán nem is édes, tölteléktelen tekerék bizony elég ramaty állapotba kerül, ha egyszer kihűl. Megkeményedik. És szinte szét lehet morzsolni.

Vedd meg: ha folyadék nélkül akarsz felmelegedni. És nem kívánsz édeset. Meg sokat.

2/10

F*ck off Valentine's Day (?)

Gondolom a címből is kiderül, nem vagyok oda ezért az egészért. Tipikus amerikai nyáladzás, na meg a szolgáltatók hogyan húzzunk le az emberekről még 2 plusz bőrt típusú jófajta szokása. Szóval elég gáz. Meg nem gondolnám, hogy egy nap miatt kell a másikat szeretni. Vagy mutatni neki.

Reméltem, hogy kívül tudok maradni az egészen, de már korán reggel kiderült, hogy ez nem fog összejönni.
A gógli megnyitásakor egy cuki rózsaszín kissrác fogadott, aki valami édi szerelmes dalt vinnyogott.
A suliban minden szünetben extra érzelmes dalok szóltak a rádióból. (A Love is in the air-nél már kezdtem besokallni, de végül nem én voltam az, aki kihúzta a teremben lévő hangszórót.)
A városban (főleg Pesten) minden második pasi egy papírba csomagolt rózsával mászkált.
Anya már majd' 1 hete be van zsongva: ötleteket kér tőlem, recepteket kerestet (Velem!, Netről!), kikéri a véleményem. Jó, tény, úgy általában a gasztronómiában, jobban otthon vagyok, mint ő, hát még a keleti konyhában, de akkor is. Ő nem konyhatündér típus. (MOst meg még tegnap éjfélkor is azzal rontott be a szobámba, hogy 1, mondjam meg milyen ízűnek kell lennie a hummusznak, 2. magyarázzam el hogy kell egy gránátalmát szakszerűen megpucolni.)

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még sohasem volt barátom ezen a napon. Valamiért mindig egyedül maradtam :P  (Lehet mondani, hogy nyilván ezért nem tudom átérezni a szellemét, de szerintem én alapból nem vagyok ez a romantikus típus. Pl. egy filmen sem tudok sírni. Még meghatódni sem nagyon.) De ez az "antiszocság" sohasem akadályozott meg abban, hogy szívecskés cupcake-et süssek a barátaimnak. Vagy a családnak. Hiszen ez nem csak a szerelemről szól. (Vagy ha igen, akkor még szegényesebb, mint gondoltam.)

Ez a mostani év kivétel. Barátnőként élhettem át ezt az egészet.
Csúnyán hangozhat, de imádkoztam, hogy Á. elfelejtse az egészet. Legfőképpen azért, mert már előző héten rá kellett döbbennem, hogy annyi a tanulnivalóm, hogy nem lesz időm sütni. DE úgy tényleg. Semmi.
Azonban a sors "nem kedvezett nekem". Á. nem felejtette el. Nagyon nem. Kisebb technikai bonyodalmak miatt reggel helyett, a vonatra rohanáskor fogadott ez a látvány. Az erkélyünkről. Hát nem tündéri? :)

Ps. Marci nemrég hívott, hogy a postaládában Á. hagyott nekem egy aranyosságot. Egy rózsát.


Na ez az igazi ciki. Nem mentség, de tényleg semmi időm nem volt. Nyilván biosztanulás helyett farigcsálhattam volna szív alakú kekszeket, de szerencsére nem tettem. A lelkiismeretem nem engedte. (És utólag belegondolva, azt a "kapjak bármit állok elébe" érzést amivel ma a tanfolyam ajtaján beléptem, semmire sem cserélném el. Fantasztikus volt. Idegen, de szuper. Azt hiszem szeretném gyakoribbá tenni.)
Így még ha kicsi fáziskéséssel is, de hétvégén mindenképpen meglepem valamivel... :)

Pufirizses póréhagyma mozzarellával

Szóval ilyen lehet a priccsen tölteni egy éjszakát...

Ezzel a gondolattal ébredtem. Bár a szó pontos jelentéséről csak sejtésem van, biztos vagyok benne. Érzem. Történt ugyanis, hogy este szétrámoltam a szobámat. Szétkaptam az ágyakat: egyik összecsuk, másik megágyaz, "fotel" az egyik sarokba, ágy a másik oldalra a fal mellé, orchideák szétszór, dobozok összepakol. És már is jobban éreztem magam. (Van ugyanis egy olyan szokásom, hogy ha nagyon elfáradok/kiábrándulok, és nem süthetek(!) akkor elkezdem a környezetem rendezgetni. Bármit. Legtöbbször a szobám és a receptesfüzetem esik áldozatul. Most is. Kezdtem az utóbbival, de már annyira elegem van a "fejbenfőzéstől", hogy nem kötött le túl sokáig. (Szeretném már végre élőben is megvalósítani a dolgokat. Szeretnék időt.) És akkor megvalósítottam a fentebb leírt procedúrát. És mint azt már szintén mondtam, ez nem bizonyult jó ötletnek. Rég aludtam ilyen szarul. (Úgyhogy a reggel ismét rendezkedéssel telt, de azt hiszem végre megtaláltam a tökéletes összeállítást. Legalább egy hétre.)

Csomó ideig vadásztam póréhagymára, (kivételesen konkrét céljaim voltak vele), de mire végre hozzájutottam, megettem a többi hozzávalót. Így lett ez.
Utólag visszagondolva örülök. Mert isteni finom. És ismét a 20 perces kategória. Meg a maradékpusztító.

Hozzávalók 1 személyre:

2 db puffasztott rizstallér

1 nagy póréhagyma

4-5 evőkanál krémes joghurt

só, bazsalikom, fehérbors

7 dkg mozzarella

olívaolaj

A póréhagymát meghámozzuk, majd vékony karikákra szeleteljük. 

Pici olívaolajat melegítünk egy serpenyőben, és szép lassan megpirítjuk benne. A legvégén ízesítjük a fűszerekkel.

Kiolajozunk egy tűzálló tálat. Beletördeljük a rizstallért, majd rákanalazzuk a joghurtot. A tetejére simítjuk a fűszeres póréhagymát, majd egyenletesen elosztjuk rajta a vékonyra szeletelt mozzarellát.

200 fokos sütőben nagyjából 15 percig sütjük.

Túrógombóc torta

Még 15 perc.
Kimegyek a konyhába, hogy megnézzem maradt-e fehérrépa, közben gyorsan rákukkantok a rakott krumplira. Príma, még teljesen fehér. Észreveszem a gáztűzhelyen maradt zabkásám, átkeverem. Azonban a mozdulat túl hevesre sikerül, és a kanál átrepül a konyhán, majd letoccsan a hűtő mellett. A szívroham kerülget, de közben áldom az eget, hogy anya nincsen itthon, mert ha ezt látná, azt hiszem agyoncsapna. De az sem kizárt, hogy széttépne a f*szba. Megragadok egy nedves rongyot, és feltörlöm. Kétszer. Csak a biztonság kedvéért. (Ha apánál lennék, ő tuti észrevenné. Ott csinálhatok bármit, annak mindig marad nyoma. De ha nem csinálok semmit, valahogyan annak is.)

Még 5 perc.
Anyu barátja nálunk tölti a hétvégét. Ennek hatására anya egészen furcsán viselkedik. Már 2 napja folyamatosan takarít. Recepteket keres. A hűtőnk egészen karácsonyi állapotokat öltött. (Értsd. tele van pakolva csomó alapanyaggal, hússal, nem lehet benne elférni.) És ami szintén lényeges: főz. De úgy komolyan. Mikor csütörtökön arra jöttem haza, hogy "de meddig főzöm a hagymát?", már tudtam, hogy baj van. Anya sohasem bonyolítja túl a dolgokat. Vagy ha igen, annak komoly okai vannak. És ezek szerint ez az.
Sikerült is összeveszni rajta. Véletlenül elejtettem egy olyan megjegyzést, hogy milyen furcsa a konyhában látni, hiszen nem szokott főzni. És ezen eldurrant az agya. Hogy ő ezt kikéri magának, igenis minden hétvégén főz egyszer. Ööö, ja. Egy főzeléket. Nevettem, hogy ez azért nem a szoktam kategória. Közölte, hogy igenis, a P-nél minden hétvégén főz, és ő is azt mondja, hogy kitűnően csinálja. Na itt nekem lett 200 a vérnyomásom. A P., a P., a P. Ott főz? Nagyszerű. És nekem ezt honnan kéne tudnom? Ha így is van, ez engem nem érint, tekintve, hogy már jó hosszú ideje nem töltjük együtt a hétvégéket. 
Ismét ő következett. Támadásba lendült, hogy nem az a főzni szokás, hogy valaki mindennap csinálja. És mit gondolok, én talán szoktam? Azért mert mindennap kotyvasztok(!) valamit (kicsit fájt, hogy a konyhai tevékenységeimt idáig alacsonyítja), az még nem normális.

Azért a torta finom volt. Nagyon. Még P-nek is ízlett, pedig mint utólag kiderült szegény nem is szereti a túrógombócot. (De azt mondta ez ízlett neki, mert nem volt száraz.) Nagy pirospont, hogy nem volt előítéletes. :)

Nekem pedig azért, mert hiába készült a saját fogyasztásomra is, képes voltam normálisan beédesíteni.

A receptet Piszkénél találtam, mindössze felezni kellett, hogy mégse együk ezt egy hétig. :)

Hozzávalók egy 18 cm-es formához:

A piskóta:

1 tojás

1 csapott evőkanál cukor

1 csipet só

1,5 evőkanál liszt

A tojást szétválasztjuk, a sóval kemény habbá verjük, majd félúton belekeverjük a cukrot is. Beleforgatjuk a tojássárgát, majd a lisztet is.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Kibélelünk egy tortaformát sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát, és nagyjából 15 perc alatt készre sütjük. 

Hagyjuk kihűlni. (Bár ekkora mennyiségnél ez 10 percnél nem több.)

Túrókrém:

25 dkg túró

2,5 dl tej

5 dkg búzadara

2 evőkanál cukor

1 teáskanál méz

fél teáskanál vaníliapor

A tej, gríz, cukor keverékéből lassú tűzön tejbegrízt főzünk, majd legvégül belekeverjük a mézet és vaníliaport is. Hagyjuk kicsit hűlni.

A túrót villával összetörjük, és összeforgatjuk a darás krémmel.

Összeállítás: A piskótát félbevágjuk, visszatesszük a tortaformába, a külsejét köré pattintjuk. 1 evőkanál baracklekvárral vékonyan megkenjük. Rásimítjuk a túrókrémet: de 3 evőkanállal félreteszünk a díszítéshez!!! (nem szabad, hogy teljesen kihűljön, mert akkor nehezen lehet kenni), és rátesszük a piskóta másik felét. Ezt is megkenjük 1 evőkanál lekvárral.


"Tejfölös öntet":
1 kis doboz tejföl (15 dkg)
3/4 dl habtejszín
5 dkg porcukor
citromlé (nekem nem volt, úgyhogy teaízesítő tablettákat porítottam)
4 g zselatin
0,4 dl víz


A zselatint a vízben feloldjuk, majd lassú tűzön felforrósítjuk.
Kézi habverővel összekeverjük a tejfölt, tejszínt, porcukrot, citromlét. A már nem forró zselatint óvatosan belecsorgatjuk a tejfölös krémbe, és a torta tetejére öntjük. 

Összeállítás: 3 db babapiskótát ledarálunk, összekeverjük fél teáskanál fahéjjal. A félretett túrókrémből vizes kézzel 8 gombócot formálunk, és megforgatjuk a babapiskótamorzsában. A maradékot a torta tetejére szórjuk, és hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon. Kb. 2 óra után már ki lehet applikálni a tortaformából, a gombóckákat pedig a tetejére lehet ültetni.

A legjobb kakaóscsiga(?) 4.

Pufi Trió Finompékáru  (Szfvár, Várkörút 1.)

180 Ft   (11 dkg)

Az üzlet egészen igényes, még a bisztrószerű leülőhely kialakítására is figyeltek, hátha valaki helyben kívánja elfogyasztani a vásárolt árut.

Sajnos a kakaóscsigára nem figyeltek eléggé, így a pék reggel a kalácstésztát tekerte fel az aznapi adaghoz, közéje szerény kakaótölteléket kenve. (Furcsamód szinte az is "hártyákra omlott", így meglehet, hogy az kakaós tészta volt eredetileg.) Íz alapján én erre tippeltem volna. Külsőben tökéletesen hozta a menzai ("óriástepsibensült") négyzetcsiga képét, az utócukrozásra különösen odafigyelve. Na igen, ha figyelembe vesszük, hogy a kalácstészta nem igazán édes, ez nem is árt...

Vedd meg: ha szereted az porcukorral szórt kalácsot. Méregdrágán.

3/10  (Kakaóscsigaként értékelhetetlen. De kalácsként kezelve nem olyan szörnyű.)

Back to the future

Néha elgondolkodom, hogy mi olyan más. A régi énemhez képest. És egy receptet keresgélve, az írásaimat olvasva rájöttem. Az írásmódom. Amilyen személyességgel írtam régen: egyszerűen, de őszintén a mindennapjaimról, az engem foglalkoztató problémákról, a másoknak talán néha furcsa látásmódomról, ezzel szemben mára már csak ez a  "kifinomult(abb)  irodalmiasság" maradt. Nem mondom, hogy ez nem én vagyok, nyilván változtam. Mert a változás kell. Elengedhetetlen. De sajnos tudom, hogy nem csak ez az oka. Hanem az "inkább visszafojtom a véleményem/érzéseim, nehogy megbántsak másokat". Valakit. És ez rossz. Kimondottan bosszantó. (Bár a véleményem úgy változik, mint a tavaszi időjárás, szóval nem teljesen biztos, hogy rossz az, hogy nem írok le mindent egyből.)
De ennek azt hiszem hamarosan vége. Illetve szép fokozatosan. Majd meglátjuk. Szeretném visszaépíteni a túlzott személyességet, a szókimondó gondolatokat, de azért a sznob irodalmiasságot sem dobnám sutba.
Nem olyan rossz az. Csak tudni kell használni. :)

Pohárdesszert, pohárdesszert, hmm, klassz kis műfaj!

Hiszen mi kell hozzá? Valamilyen szénhidrát (keksz, elrontott/megmaradt édes tészta, sütiszél), egy hozzá passzoló krém, és gyümölcs. Meg tejszínhab a tetejére. Ha nagyon meg akarjuk adni a módját. Egyszerűen elronthatatlan, és látványnak is klassz. Ráadásul nincs meg a veszélye, hogy az ember túleszi magát belőle, hiszen az adag adott. 1 fő, 1 pohár. 

Ez apunak készült, a neki annyira ízlő kapucsínós muffintészta maradványaiból, hozzá egy nutellás főzött krémmel. ♥

A határidőnaplómba írt üzenetet pedig nagyon szépen köszönöm, csak nemrég találtam meg. :)

A nagyi receptje: Csörögefánk

Szerencsés vagyok, van 2 csodálatos nagymamám. Nagyon különbözőek, de mindketten szuperül sütnek (és persze főznek). Nagyjából ennyi a hasonlóság. (Meg hogy rendkívül önfejűek, és makacsak. Ilyenkor értem meg, hogy miért is vagyok ilyen nehéz természet, hiszen bennem gyakorlatilag ötvöződött a kettő.)
Természetesen mindkettejüknek megvannak a specialitásaik. Amiket azóta sütnek, amióta sz eszemet tudom. Amiket senki más nem csinál, mert az olyan mamás. 
És ezek óriási értékek. Amiket meg kell őriznünk. Erre akkor döbbentem rá, amikor a napokban kaptunk anyukám anyukájától egy dobozt. Teli ezekkel a fánkokkal.
Mert tudom, hogy magamtól ilyent soha nem sütnék. Nem is fogok. De mindig is a nagyimra fog emlékeztetni. A lakására, amiből mindig otthonillat áradt. A konyhájában, ahol mindig főz valamit. A fiókjaira, amiből akárhányszor megyünk, annyiszor kerül elő újabb és újabb tábla csoki. A lentáskáira, amiben télen a súlyos mandarin és banánhegyeket, nyáron a dinnye és sárgabarack-kupacokat hozza.

 Így a nagyi konyhája "rovatba" ezeket a recepteket szeretném összegyűjteni. Fél évszázados bevált receptekkel, első kézből tőlük. A szó szoros értelmében.

Mert itt én csak fotózok.   

 A sütés az ő feladatuk.



Hozzávalók:

35 dkg liszt

3 tojássárgája

fél kávéskanál só

2 dl tejföl

olaj a sütéshez

(sok) porcukor a szóráshoz

A lisztet egy nagy tálba szórjuk, megsózzuk, majd a tejföl és a tojássárgák segítségével kemény tésztát gyúrunk belőle. Hűtőben pihentessük kb. fél óráig.

Ezután nyújtsuk levestészta vastagságúra (mint megtudtam, ez az amilyen vékonyra csak tudjuk szinonimája), derelyevágóval vágjuk 3 és 7 cm oldalú téglalapokra. MIndegyik közepére vágjunk egy nyílást a rövidebb oldallal párhuzamosan, és ezen húzzuk át a tészta egyik részét.

Az olajat forrósítsuk fel, majd tegyük bele a fánkokat. Egyszerre ne túl sokat, hogy ne nagyon hűljön ki. Süssük fedő alatt kb. 1,5 percig, majd ha már nagyon pattog, akkor fordítsuk át a másik oldalára, és játsszuk végig a folyamatot ott is. A cél, hogy szép aranysárga legyen.

Ha megsült vegyük ki szűrőkanállal, és tegyük papírtörllőre, hogy leitassuk róla amit csak lehet. Még melegen szórjuk meg bőven porcukorral.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy gyűlölöm az olajos dolgokat, hozzájuk sem nyúlok, ez azonban annyira "száraz" volt, hogy azt hittem sütőben sült. Nem tudom, hogy a nagymamám itatózta-e le ilyen jól (mondjuk kaptunk már tőle nagyon csúnyán zsíros fánkot is - bár az másféle volt), vagy a recept alapból jó. Szóbval lehet ezt így is!!!

A legjobb kakaóscsiga(?) 3.

KÉT SZ KFT.  (Budai út, Interspar)
                                                                         
299 Ft  (25 % kedvezménnyel - eredeti áron 399 Ft)       
       (250 g/csomag - darabonként 3,7 g) 

A gyártók miért hiszik azt, hogy a tészta beédesítése helyettesíti a tölteléket? Képtelen vagyok felfogni. Ízről még nem is írnám le annyira, de látva a zacskón feltüntett összetétel-listát, azt hiszem nem kérek belőle még egyszer. 

Amin csodálkoztam, hogy az édes íz ellenére a cukor az utolsó előtti helyen állt, a különféle guar-gumik és E-k mögött. Milyen mennyiség rejtőzhet benne akkor az utóbbiakból?    

A másik furcsaság a legutolsó tétel: a SOFT'R. Ha jól tippelek és ez valóban a tészta puhaságáért felel, akkor igazán rakhattak volna bele többet, mert elég érdekes állaga volt, amiről nem feltétlenül a puha szó jut eszembe elsőnek. (Bár lehet ott rontottam el, hogy nem követtem a gyártó csomagolásra nyomtatott nagybetűs utasítását, miszerint: "Melegítve még finomabb".

Vedd meg: ha havonta csak egyszer jársz boltba. Garantáltan eláll.

4/10


UI: Véletlenül találtam egy másik blogot, akik szintén találkoztak ezzel a termékkel.

Csupa klasszikus: hóesés és gofri

Az egész hetes masszív mínusz 10 fok után ma reggel végre megérkezett a várva várt hóesés. Ideje volt, nem mondom, elvégre mégis ettől tél a tél! Ráadásul ez ilyen klassz porhó, aminek nem nagyon árt a lesózás. (Vagy ha árt is, nem látszik, mert az égből folyamatosan érkezik az utánpótlás.) Kíváncsi leszek meddig tart. 

Mert ez azért nem megszokott. Tegnap nagy álmélkodva mutattam anyának egy fotót fb-on, amin vagy fél méteres hó volt, és Szegeden készítettek pár órával azelőtt. Azt hittem ő is elámul, de csak azzal a furcsa lesajnáló pillantással nézett rám. Hogy nem érti mit csodálkozok, ez egy sima hóesés, régen egész decembertől márciusig így nézett ki minden.

Most erre mit mondjak? Meglehet. De én modern gyerek vagyok, nekem ez már "síelés". Mese.

És ez valahol rendkívül szomorú.

Ebben a hidegben viszont kell egy kis melegség. Egy kis "retro" érzés. Valamiért kimondottan gofrisüthetnék jött rám. Nem apró, nem torta, gofri. Ugyanolyan, mint amikor kívánsz egy szelet sütit, és hiába eszel helyette ezer mást, ugyanolyan éhes maradsz. Egyszerű agyi kielégületlenség. (Aminek a színe a lila. Ugye Szöszi? :P)

DE az is lehet, hogy csak a nemrégiben megtalált, még anno nagymamámtól kapott nők lapja fénymásolat hozta meg a kedvem. Drága szíve nagyon figyel a gasztronómiai épülésemre :) (Meg minden másra, ami néha már kicsit zavaró, de inkább legyen így, mint sehogy.) 

Elsőnek ezt próbáltuk ki. (Remélem sor kerül a többire is- hogy végre csökkenthessem a talomban álló receptlistát- de addig még el kell telnie egy kis időnek,  mert a sütőből frissen kivéve, még melegen, bizony nagyon nehéz abbahagyni (mint mindent). Szóval azt hiszem egy darabig most nem kívánok gofrit látni :)

Hozzávalók 25 db szivecske alakú gofrihoz:

2 tojás

2 csipet só

2 evőkanál cukor

1 dl víz

1,5 dl tej

1 dl olaj

25 dkg liszt

fél zacskó sütőpor

A tojásfehérjéket a sóval habbá verjük,majd a cukrot is hozzáadva már "keménnyé". Ezután egyesével a sárgákat is beletesszük, és a robotgépet letéve, kézi keverésre váltunk. A liszttel elkevert sütőport a tejjel felváltva beleadagoljuk, majd a vizet és olajat is a tésztába keverjük.

A gofrisütőt hgyjuk felmelegedni, majd a kis lámpa villogását követve készre megsütjük a gofrikat. Az idő, pontos műveletek értelemszerűen gépfüggőek, de pl. a miénknek elegendő volt a tésztába tett olajmennyiség (szép is lett volna, ha ennyi után még külön kell olajozni), és a sütés szerintem virágonként 3 perc alatt meg is volt.

Elvileg csokiöntetet javasolnak hozzá, és öcsikém is arra voksolt, de lusta disznó voltam, és inkább azt mondtam, hogy együk lekvárral. Sebaj. Legalább házi.

Répás-quinoás palacsinta fetakockákkal

"Lehet az, hogy külön dimenzióban élünk?

 Egymás mellett létezünk, de mégsem együtt. Mintha minden egyes szavunk hazugság lenne. Nem direkt, vagy bántón, de még is az. Beszélünk egymáshoz, de nem a másiknak."

Ez az egyik kedvenc reggelim. Ciki? Lehet. De nem vicc.
Egyszerű, gyors (de mégis feszegeti a reggelinélkül ébrentöltött perceim határát=kihívás), és egészen "főtt étel érzést" kelt. Na meg produkálja az általam oly nagyon imádott nyers-fílinget. Sőt, tulajdonképpen egészséges is. :)

A receptet Flatcat ihlette az ő zabpelyhes változatával.

Hozzávalók 1 személyre:

17 dkg sárgarépa (tisztított súly)

fél mokkáskanál só

3 evőkanál puffasztott quiona

3 evőkanál rozsliszt

1 evőkanál lenmagpehely

5 dkg feta

fél evőkanál olívaolaj

csipetnyi fehérbors

kb. 3 evőkanál tej

A répát megtisztítjuk, majd lereszeljük. (Inkább a kisebbik lyukon.)

Hozzáadjuk a quionát, lisztet, lenmagpelyhet, sót, borsot, összekeverjük. Az olívolajat rálocsoljuk, a fetát belemorzsoljuk/apró kockákra vágjuk, majd a tejjel egy összeálló, ragacsos masszává dolgozzuk.

Felforrósítunk egy serpenyőt (minimális olajjal ha kell), majd vizes kézzel diónyi gombócokat "csípünk ki" a masszából, és a serpenyőben szétlapítva 2-3 perc alatt mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

Tálalás előtt érdemes 5-8 percet hűlni hagyni, ezalatt kissé megszilárdul. 

Lehet hozzá joghurtot/tejfölt kanalazni, de én magában imádom, úgy is kellőképpen "szaftos".

Ha jobban belegondolok, akár főzelékhez is mehet feltétnek. Mint fasírt.

Kéksajttal és dióval töltött sült körte

5 tény:

1. Az egyszerűség gyönyörködtet.
2. Fűszerekkel együtt áll az egész étel 5 hozzávalóból.

3. Az első mozdulat és a tálalás között van kereken 20 perc.

4. A kéksajt és dió miatt kicsit sznobnak tűnhet, de ez ne tévesszen meg senkit.

5. Problémátlan étel. Szóval Stahl kisasszony szavaival élve problémátlan köret illik hozzá.

És egy jótanács: Fontos, hogy kóstoljuk meg a kéksajtot a használat előtt, mert tapasztalat, hogy nem egyforma az ízük. És ha esetlegesen rosszul választunk, az egésznek lőttek, mert igen domináns az íze.

Hozzávalók 2 személyre:

2 ép keményebb körte

7 dkg kéksajt (vagy márvány)

3 dkg durvára vágott dió

4 csipet só

2 szál friss rozmaring

A körtéket megmossuk, majd óvatosan letöröljük róluk a vizet. Félbevágjuk őket, és egy kiskanállal kivájjuk a magházat. 

A sajtot összemorzsoljuk az apróra vágott rozmaringgal, és 4 részre osztva a körték magháza helyére tömködjük. Megszórjuk sóval, majd a dióval. (Célszerű egy kicsit bele is nyomokodni a sajtba, hogy ne essen le.)

200 fokos sütőben nagyjából 15 perc alatt meg is sül.

Stelzeni marcipános sütemény

Most mondom azt, hogy egy kicsit minden sok. De tényleg minden.
Eljutottam arra a pontra, hogy gyakorlatilag már semminek sem tudok igazán örülni, mert csak az jár a fejemben, hogy oké, hogy ez most jó, de néhány óra múlva iskola /dolgozat/ spinning = teljesíteni kell. Méghozzá jól. Mert fontos.
Szóval eddig sem voltam egy hú de pozitív, félig teli a pohár ember, de most...Már az első csepp hiányától üresnek tűnik.
És sajnos egyre többet kell szembesülnöm, az iskolák közti különbségekkel. A másik, hozzánk hasonló színvonalú "rivális" iskolában megmutatták a diákoknak, hogyan tudnak tételt kidolgozni. (És a kidolgozott tételeket tartalmazó könyvet is...) Az óra anyagát úgy adják le, ahogyan az a tételben kell, hogy szerepeljen. És már jó ideje abból is felelnek.
És nálunk? Nevetségesen hangzik, de kezd az az érzésem lenni, minhta minden eszközzel azon lennének, hogy hátráltassanak. Természetesen nem mindenki, de sokan. És ez elkeserítő.


Főleg, hogy foggalmam sincsen hogyan kell tételt kidolgozni.

Ez a süti még 2 éve készült, abból a végigsütött "50 valamilyen recept" című könyvből. Akkor Velencén, egy családi összetalálkozásra, most a "Nepáli élmények fényképes bemutatója a Sri Lanka-i bandának" című gyűlésre, apa javaslatára. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, de ha kérhetem, máskor ne szerdára szervezzétek :) És amúgy is, a sütivel lélekben félig ottvagyok.

Hozzávalók a piskótához:

10 dkg vaj

10 dkg cukor

2 tojás

10 dkg liszt

fél csomag sütőpor

csipet só

8 dkg tejföl

1 evőkanál kakaópor

A vajat és cukrot krémesre keverjük, majd egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat. Beleszitáljuk a lisztet, sütőport, sót, kakaóport, és a tejföl segítségével sima masszává dolgozzuk.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Vajazzunk ki egy kisebb tepsit, öntsük bele a masszát, majd süssük kb. 20-25 percig. Hagyjuk kihűlni.

A "marcipánréteghez":

(Fontosnak tartom leírni, hogy a marcipán szó jelen esetben nem az általunk ismert formájára utal, hanem a speciális stelzeni macipánra: a türingiai Stelzen falucskában ugyanis alig lehetett marcipánt kapni, így az ottani nők kifejlesztették a vajból, cukorból, mandulaaromából és búzadarából készülő változatát.)

20 dkg vaj

15 dkg porcukor

20 dkg búzadara

1,5 evőkanál rum

2 teáskanál keserűmandulaaroma

A vajat olvasszuk meg, majd keverjük bele a cukrot és darát. Kevergessük, míg nagyjából össze nem áll az egész, ekkor öntsük hozzá a rumot és keserűmandulaaromát. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd simítsuk egyenletes rétegben a piskóta tetejére. Tegyük hűvösre, hogy megszilárduljon.

A csokiréteghez:

10 dkg étcsokoládé (70 %)

4 evőkanál tejszín

1 evőkanál vaj

Olvasszuk meg a csokit, majd adjuk hozzá a tejszínt és vajat. Keverjük simára, majd öntsük a zöld dararétegre, és hagyjuk megkötni.


    -------------------------------------------------------------

És hogy lássátok, hogy:

a,senki sem születik sütőtudással

b,mennyit fejlődtem (mind fotózás, mind sütés terén)

c,vannak csodák (mivel a képen látható egyed (elvileg) ugyanabból a receptből készült, mint ez a kép)

Hogy hogyan lett akkor ilyen, most meg olyan...el sem tudom képzelni.

De képzelhetitek mennyire meg voltam döbbenve, mikor felvágáskor egy ilyesmire számítva, egy egész pofás kinézetű valami mosolygott vissza a tányérról...