Elegem van a melegből. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én nem vagyok kifejezetten napimádó, barnulni sem szeretek, és a legkellemesebb időnek a vihar előtti beborult hűvös-szellős estéket tartom. Lehűl a levegő, az orrunkat megtölti az esőillat. Szóval nincsen se döglesztő meleg, se pára, se fülledtség. (Amikor kutyasétáltatás közben egy utálkozó fintorral az égre emelem a tekintetem, és felsóhajtok, hogy de rohadt meleg van, Á. mindig csak fejcsóválva vigyorog, hogy télen meg állandóan azon panaszkodtam, hogy mikor lesz végre nyár. Erre az én válaszom csak annyi, hogy de nem fülledtséget kértem, hanem jó időt. Na igen. Semmi sem lehet tökéletes.)
Szavak. Ami jelentenek valamit. Most, ebben a pillanatban. De ki tudja mikor változik meg gyökeresen a mondanivalójuk?
Mert nézzünk egy friss példát. A napokból. Miközben azon igyekeztem, hogy megfelelően (és a lehető legjobban) hajtsam végre a feladatot, odajött az edzést vezető hölgy, hogy "Emelkedjünk ki derékig, mint a vízilabdakapusok. Tudod milyen az, nem?". Igen. A kiemelkedést leginkább csak képről, de a kapust tudom. Egészen közelről és pontosan le tudnám írni, mind kívülről, mind belülről. A saját érzéseimmel egyetemben, amik már-már szintén ijesztően pontosak. De örülök. Sőt, boldog vagyok. Mert hiányzik ha nincs velem, és imádok minden pillanatot amikor együtt vagyunk. Egészen bizsergető érzés hozzáérni, pedig csak a karját fogom meg. Igazi szörnyeteggé tudok változni ha hosszú ideig nem kommunikálunk (bár ez mostanság már nem jellemző hál istennek. Aprópó, valaki szólt neki, vagy mi? :) ), ellenben kenyérre lehet kenni miután értekeztünk.
Szóval igen. Csak mosolyogni tudok. Magamon.
De említhetünk régebbi eseteket is. Ha valaki nekem 13 évesen azt mondja, hogy egyszer étkezési problémáim lesznek, szerintem képen röhögöm. Vagy elküldöm a francba. A sütéssel ugyanígy. Itt elküldés mínusz, de magamban belül hitetlenkedő fejcsóválás, és jaj de rohadtul nem ismer ez engem, nézzen már rám című szöveg. Vagy a tetkók. Mert régen nem szerettem, nem vonzott túlságosan ez az örökre dolog. Most meg tessék. A hátamat egy hivatásos angyal is megirigyelhetné.
Szóval én már semmit sem merek kijelenteni. Nem lesz gyerekem? Ki tudja. Lehet, hogy olyan anyai ösztönök ébrednek bennem, hogy meg sem állok egy kisebb focicsapatig. Plusz talán még emlékeztek, hogy 1-1,5 évvel ezelőttig mennyire férjellenes is voltam. Hogy na nekem aztán soha. Max valami pasi, de azt is gyakran cserélve. Már el bírom képzelni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése