Ollók!!!

Mert új ollóm van, hurráááá!

Varrónőként az embernek különleges kapcsolata van az ollóival, különösen a szabóollókkal, ugye? 

Az első ollóm, amit őrzök (itt nincs kép, mert el van csomagolva) az anyai nagyapámé volt, aki bőrt szabott vele. Anyai nagyszüleim cipőfelsőrész készítők voltak, azokhoz a fapapucsokhoz és fatalpú klumpákhoz készítettek felsőrészeket, amik a 70-es években annyira divatosak voltak. A haláluk után kértem el az ollót az anyukámtól, romokban volt, azóta el is tört, és csak a fele van meg, de akkor is őrzöm.

A következő...

Ezeket akkor kaptam, amikor érettségi után szakmunkásképzőbe jártam, és női ruha készítőnek tanultam a "Vámosban". Az egyik műhely vezetője adta nekem, ahol gyakorlaton voltunk. Nem is túl nagy, már rég nem is igazán éles, anyagokat nem is vág jól, de még használom, ezzel vágom a papírszabásmintáimat.

Őt akkor vettem, amikor végeztem a szakmunkásképzőben, és belevetettem magam a varrásba, különösen szeretem, kissé szentimentális a kapcsolatunk :-). Elvittem magammal, amikor Amerikában éltünk, számtalan őrült, és kevésbé vad ruhadarabot szabtam vele. Sajnos valahol, valamikor rávághattam egy gombostűre, vagy ilyesmi, mert az élén van egy sérült pont. Így is lehet vele vágni, pláne, ha vékony, vagy csak egy-két réteg a szabnivaló, de komolyabbaknál nehézkes a használata.

A következőt az előző kiváltására vettem, de rossz választás volt.

Bár az éle jó, a nyele, a fogója kényelmetlen. Nem szeretem. Fiskars ugyan, de egy amerikai piacon vettem, és utólag visszagondolva vagy nem is szabóolló, vagy nem eredeti, hanem valami hamisítvány...

Mindenesetre ezzel a három ollóval dolgoztam sok-sok évig, miközben gyakran gondoltam arra, hogy kellene egy újat venni, sőt, amikor Éva menyasszonyi ruháját készítettem 2020-ban el is döntöttem, hogy az árának egy részéből ollót veszek, valahogy mégis elmaradt. 

Most meg nem volt különösebb okom, az Aidah-n kívül, de elegem volt a kínlódásból, és amíkor az egyik barátnőm megkért, hogy menjek el vele a varrógép-boltba, úgy döntöttem megveszem a legnagyobb Fiskars ollót, amit tartanak. 

(ilyen a másik, harmincvalahány éves mellett). Imádom, több réteget is könnyedén átvág. 

A narancs--nyelű ollóknak ebben a háztartásban különleges helye van. Mindannyian tudjuk, hogy a szabóollókat nem szabad másra használni (papírvágására meg pláne nem). A szabály az, hogy a narancssárga nyelű ollókhoz nyúlni rajtam kívül mindenkinek TILOS. Van egy rakás másik olló, fekete, kéknyelű, aminek a pengéjén virágok vannak, egy öreg fémnyelű szabóolló is van valahol, sőt egy piros pöttyös is, mindegyik esetében szabad a gazda, de halálbüntetés jár azért, ha valakinek a kezében meglátom a narancssárga ollót.Egyszerű, nem? Nem nehéz betartani, és így mindenki biztonságban van. 

Teszt, ez egy teszt... az Aidah ruha.

Mielőtt azt hinnétek, hogy megint feladtam a blogolást...

Az a helyzet, hogy MINDEN létező 18. századi ruhát is meg akarok varrni, még akkor is, ha nem túl sok helyre tudom felvenni... De pár darabbal mindenképp bővítenem kell a választékot. 

A piros ruha, amit 2021 nyarán készítettem eredetileg gyakorlódarabnak készült, hogy kipróbáljam és megtudjam, merre az arra a 18. századi varrással. Imádom azt a ruhát, a hibáival együtt.

Az egy 1780-as ruha, ami elég jó a feltörekvő polgárság képviselőjének, de, ha attól a karaktertől el akarok mozdulni (mondjuk felfelé, Mária Terézia és udvara irányába), más kell, korábbi divat szerinti, finomabb, elegánsabb anyagokból. 

Amikor a Scroop Patterns kijött az Angelika ruhával jelentkeztem a tesztelésre, de nem kerültem be, de újra elküldtem a jelentkezést, amikor a testvérruhához, az Aidah ruhához kerestek tesztelőket. Így pillanatnyilag ezen dolgozom.

65 oldal, és ebben a varrásleírás nincs is benne.

Néhány órával és egy teljes tekercs cellux-szal később...

Az első próbadarab...

Az eleje ívének igazítása.

A háta nem rossz, bár egy kicsit szűknek tűnik.

Egyelőre itt tartok. 

Folyt köv.

Londondondon

Bármilyen kifogás jó, ha Londonba mehet az ember lánya? 

Nincs mit tagadni, szeretem Londont.

Chris-szel minden évben moziba megyünk karácsonykor (24-én). És általában legalább kétszer megnézzük a "nagy filmeket". Egyszer a szinkronizált változatot, mert az a könnyen elérhető, azt vetítik a nagy mozik, az IMAX, stb. Utána meg eredeti nyelven, eredeti hanggal mert... az az eredeti. 

Az idei "nagy film" az Avatar  második része volt, de úgy esett, hogy nem adták eredeti hanggal IMAXban, Lehet, hogy más típusú vetítést találtunk volna, de hár ugyebár az Avatarról beszélünk. Eleve IMAX-ra forgatták. Néztük a legközelebbi lehetőséget, ami Bécs volt, de ki tudja miért a vonatjegyek és a szállások ára rendesen megugrott egész Január hónapra.

Ekkor próbáltuk ki azt a teóriát, mi szerint "van amikor olcsóbb elrepülni Londonba..." és csodák csodájára igaz lett, és, hát ugye, bármilyen ok jó arra, hogy az ember Londonba menjen. Így történt, hogy összekötöttük a kellemest a kellemessel, és ez az utazás lett az karácsonyi ajándékom a fiamtól.

Nem voltunk ott sokáig, három nap, két éjszaka, a szokásos túristás "nagy dolgokat", múzeumokat, vagy a nagy, látványos néznivalókat is kihagytuk, de rengeteget sétáltunk, nézelődtünk, meglátogattunk egy ismerőst, akinek jelmezkészítő műhelye van, megnéztünk egy kisebb kiállítást, voltunk moziban, ettünk olyan helyen, ahol a Sherlockot forgatták 

és úgy gondolom, nagy ajándék volt az élettől (és Kristóftól), hogy néhány napot együtt tölthettünk. Már 22 éves, ki tudja még meddig akar bárhova velem  menni, és nem mással (ne értsétek félre, vannak barátai, utazik nélkülem is, ezért is volt különleges, mindkettőnknek)

A tervek szerint írok még erről az útról (olyasmit, aminek több köze van a kézimunkához, és a ruhákhoz), szóval kitartás.

Truly Victorian nappali felső (TV449)

Ezt a felsőt jóideje készítettem. 2021 karácsonyán kezdtem el, abban bízva, hogy be tudom fejezni a szokásos gödöllői Sisi karácsonyai rendezvényre. Nem sikerült, pedig elég sok időt töltöttem az ünnepi családlátogatásokból egy-egy sarokban üldögélve, a ruhát varrva, mégsem értünk vissza időben, hogy az ujját be tudjam varrni.

Végül a régi, bársony díszmagyart viseltem, amit utáltam magamon (a részleteket az új díszmagyar felsőről írt bejegyzésben), utána meg a tavasszal kifogytam belőle, vagyis elég sokat fogytam ahhoz, hogy komolyabb átdolgozás nélkül tudjam használni (minimum ki kellett volna szedni a kézzel bevarrt merevítés-házakat és bevenni az oldalát).

Azonban az ősszel sajnos valamennyit visszahíztam, a karácsony meg közeledett, és úgy döntöttem, hogy most befejezem, de, ha már lúd, legyen kövér, és mivel a zsinórozás elég jól bejött a magyaros felsőn, az egyszerű szegélydíszítésnél többet kap- Így megint jó sokat ücsörögtem a sarokban a tűt böködve a családlátogatásokon, de ezúttal nem a merevítésházakat varrtam, hanem a zsinórozást, mind a 8 méterét. 

A bársony egy kis gyári selejt, maradék volt. Gyűrötten,  koszosan hevert az ILoveTextil egyik polcán, némi nyomott mintával, ami csak egészen közelről látszik, de épp elég volt ehhez a felsőhöz.

A minta: Truly Victorian's Reverie Bodice (TV449). Nem volt nehéz összeállítani, és meglepően kevés igazításra volt szükség. A varrási leírásról nem sokat tudok mondani, mert bár emlékszem, hogy annak idején elolvastam, de utána gyorsan el is pakoltam. A béleléshez egy régi, csíkos még Amerikából hazahozott vásznat használtam, és a történelmi, úgy nevezett flatlining technikát, amikor a külső anyagot és a bélést egyként kezeljük.

A főbb varrásokat géppel, de az eldolgozásokat, a zsinórdíszítést, még a merevítések házait is kézzel varrtam.

A felsőt a nemrégiben elkészült fűzővel és ingvállal használom, és csináltam hozzá egy pár vendégujjat is, de azokról nem írok külön bejegyzést. 

I use this bodice / jacket with the corset and corsetcover I made , and also a pair of sleeves, I am not posting separately. 

And here it is at he event itself:

Képek: Norbert Varga @bodeszphoto

(A közeli, részlet-képek a telefonomról.)

Újévi piros - csak egy helyzetjelentés

 Mivel valaki megkérdezte. Igen, az idén is :-) 

Átnéztem a mintáimat, és kiválasztottam azt, amit azóta szerettem volna megcsinálni, amióta kijött: a DROPS Dosendal kardigánját. 

A fonalkészleteimből előástam ezeket:

...és idáig jutottam vele. A testet és a két ujját szétválasztottam, és már kötöttem néhány sort a testből.

Folyt. köv.

Ingváll

Amikor a viktoriánus kor öltözködéséről beszélünk, mindig megemlítjük a "Corset cover"t, ami egy kis blúz, ahogy a neve elárulja, elsősorban azért, hogy a fűző véletlenül se látsszon ki a ruha alól, és a fűző szélének éles vonalát elfedje, mégis gyakran kihagyjuk, mert ritkán látszik.Persze, egyes béli ruhák széle alól néha szándékosan kivillan a csipkeszegély, amit  akár szándékosan is lehet utánozni (ahogy a magyaros / díszmagyar felsőmnél én is tettem. Most nem tologathattam tovább, a következő bejegyzésben meglátjátok miért.

Sajnos az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy mégis muszáj lesz egyet varrnom, így magáról a készítésről nincs fotóm, bocs.

A Truly Victorian TV107-es mintájét rendeltem, nyomtattam, ragasztottam össze egy éjszaka alatt. Most nem készítettem próbadarabot, mert az anyagom amúgy is olcsó maradék volt. A nagykörútat tarkító I love textilek egyikében találtam. Hat üzletük van a városban, ebből 5 a nagykörúton járó 4-6-os vonalán, és az igazat megvallva, azt hiszem, a hagyományőrzők rendszeresen kísértik ezeket a boltokat, mert néha igazi kincseket lehet találni. Nekem is sok ruhám van tőlük származó anyagokból. Az egyik üzletükbe ritkábban járok, mert két megálló között van, akár a körút egyik végéről, akár a másikról indulok el, nem esik útba, nem szállok le a villamosról, de november végén mégis megtettem. És a gyári maradékokat és "selejteket" áruló boltban is volt egy kupac, amit még ők is selejtnek találtak, és abban a kupacban volt két kisebb darab fehér(es) len. Ismertek, szerelmes vagyok a lenbe, bármilyen színű is legyen az, ha fehér pedig végképp nem tudok ellenállni. Igaz, ezek a darabok gyűröttek voltak, koszosak, és toldottak, mégis hazajöttek velem. Itthon bevágtam a mosógépbe, némi klór, erős mosószer, szódabikarbóna és forróvíz társaságában, és ami kijött tiszta volt és puha. A kisebb darabról lefejtettem a rátoldott csíkot (épp elég lesz egy 16-17. századi hímzett főkötőhöz), és annyi maradt, amire pont elfértek a szabásminta darabjai. Persze egy doboznyi csipkém is van, kibányásztam egy kisebb darabot, ami valami alsószoknya projektből maradt, és ez a darab elég is lett volna... az elejére, a nyakára és az egyik ujjára. Volt ugyan egy másik csomagom belőle, de annyira nem akartam elvágni, mert később biztos az a 30-40 centi hiányzik majd, de ahogy jobban megnéztem, a csipke toldott volt, és pont annyit tudtam így lebontani róla, ami 1-2 centivel volt hosszabb annál, ami a második ujjára kell, így már nem bántam, hogy lekerül a tekercsről.

Szokás szerint a hosszanti, alapvarrásokat géppel varrtam (végülis ez már az 1860-as évek, amikor léteztek varrógépek. de a belső széleket kézzel dolgoztam el. 

A minta szépen kidolgozott, könnyen összeállítható volt, de alaposan testre kellett igazítani, mert a kiszabott méret messze túl nagy volt rám. A leírásban csak inchben vannak a méretek megadva, és bevallom lusta voltam nem volt időm átszámolgatni, így azt a méretet szabtam ki, amit a báliruha felsőnél használtam.Most vagy én emlékeztem rosszul, hogy melyik méretet szabtam ki a díszmagyar felsőhöz, vagy más ment félre, de sokkal könnyebb segíteni azon, ha valami túl nagy, mintha fordítva lenne. 

Fűző

2021 nyarán varrtam utoljára fűzőt, ami elég szépen kiszolgált the tavaly végre sikerült rendesen kifogynom belőle, annyira, hogy teljesen össze lehetett húzni, és így is maradt benne hely. Ráadásul, bár a "vasak" (vagyis a merevítések) végére tettünk végzárót, mégis megtalálták a múdját, hogy kibújjanak a sávoly kötésű köpperszalag alól, amit háznak használtam a merevítéshez. Számtalanszor megerősítettem a szalagokat avasak végénél, hogy aztán a következő alkalommal máshol bújjanak ki, és álljanak az oldalamba, ezért úgy döntötem, ideje újat varrni. Úgy pár nappal karácsony előtt, mikor máskor? Persze, fogalmam siem volt, hogy több problémába is belefutok. 

Az egyik a fűzőkapocs, vagy "gépezet", angolul busk, az eleje közepén. Mármint van itthon ilyenem, nagyjából mindenből van a házaban, annyi, hogy kb bármit kitalálok, megtudom csinálni, VALAHOGYAN. Azaz, ezek a kapcsok is máködnének, ha muszáj lenne, ha sürgősen, azonnal, kapcsos fűzőt kellene csinálnom, hát tudnék, de a vékonyabb kapcsot túl gyengének találom, bár a hossza majdnem jó, a vastagabbat meg túl hosszúnak. Egy századfordulós fűzőhöz jó lesz majd, ha meggyőzöm magam arról, hogy kell nekem olyan, de addig is elleszek egy viktoriánus fűzővel. Az E-bayen kezdtem keresgélni, de az a német eladó, akiktől korábban vettem, eltűnt, arról nem beszélve, hogy a szállítás hetekig tart, és a szállítási költségek az ebekbe emelkedtek az elmúlt pár hónapban.

Akkor eszembe jutott, hogy a Taylor, vagyis az üzlet, ahol tánc- és esküvői ruhákhoz árulnak anyagokat és kellékeket a legnagyobb pandémia közepén is nyitva volt, és bár, a legutóbb, amikor ott jártam, nem volt "kanalas" fűzőkapcsuk, egy telefonnal nem veszíthetek semmit. Most volt nekik. Elmentem, megvettem, és, ha már ott voltam, vettem egy tekercs szalagot is a merevítés házának, ami elvileg olyan sűrűn szőtt, és erős, hogy gyakorlatilag garantáltan nem bújik ki a merevítés a szálai között, Abból, pedig amit a rendszeresen viselt fűzőhöz túl gyengének találtam, készítettem egy "busk" csíkot, és egy fűző-csíkot, ami a próbadaraboknál és a próbánál segíthetnek.

A következő probléma a minta volt.Mindig elteszem az eredeti szabásmintát, a próbadarabokat (a felét egyben, a másik felét a szabásminta készítéséhez szétszedett állapotban), és a végleges, módosított szabásmintát. Azt hittem odanyúlok a polchoz, leveszem, és könnyen módosíthatom az elmúlt egy-másfél év tapasztalatai alapján. De bárhogy kerestem, nem találtam. Kivettem a szabásmintás dobozaimat, átpakoltam a fél varrós-szobát, találtam érdekes dolgokat, például az egyel korábbi, busk-nélkül varrott, reformkori fűzőm mintáját és próbadarabját, csak azt nem, amit kerestem. 

A kutakodás során kezembe került ezeréves anyagdarabból készítettem próbadarabot, meg- és feljegyeztem a szükséges változtatásokat: már a korábbi változatnál is, hogy jobb, ha rövidebbre vesszük a melleknél a háromszög-betéteket, tudtam, hogy a derekából ki kell venni 1-2 cm-t, és a csípőbetétet is kicsit nagyobb ívűre vettem. 

A fűzőkhöz általánosan használt coutil nem könnyen elérhető itthon (abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akkor is lehetne kapni ilyen fajta szövetet az országban, ha több energiát fektettem volna a keresésbe), így külsőnek apró virágos pamutszatént használtam, középső rétegnek vásznat, és fehér farmervásznat felülre... Hmm, azt mondtam fehér farmervásznat, így is terveztem, mert, az apróvirágos anyag mellé vettem vagy 2-3 méter gyönyörű hófehér (optikai fehér) farmervásznat, aminek annyira megörültem, hogy nem néztem meg, mennyire rugalmas. És tudjátok mit? keresztben rendesen nyúlik, ami egy fűzőnél ugye nem működik. Fel kellett másznom a létrára, mert a fűzőkhöz való anyagokat a legfelső polcon tartom (ne kérdezzétek miért, nincs magyarázat), és persze volt ott farmervászon, de a sárgásabb fehérből. Hát ez van, ezt kell szeretni.

Az összeállítási utasításban nincs benne, de steppeltem pár vonalat a mellbetéteken, hogy erősebbek, merevebbek legyenek, majd összeférceltem minden darabot, hogy a három réteget egyként tudjam kezelni.

A csípőbetét darabjára is steppeltem néhány csíkot.

És még több darab rétegeit öltöttem össze.

Végül bevágtam a mellbetétek háromszögeinek a helyét, és bevarrtam őket a helyükre.

A széleiket kézzel öltöttem le. 

Utána rátűztem a belsejére a merevítések házait.

És bevarrtam a csípőrészt.

Amikor a két fél egyben volt, végül belevarrtam a kanalas kapcsot. Itt jegyzem meg, hogy nem nehezebb ezt a fajtát bevarrni, mint az egyenes, csak az alsó, íves részén kell kicsivel jobban figyelni. 

Kék danúbia (vagy köpper? sohasem tudom melyik melyik) szalaggal beszegtem az alját, és beletettem a merevítéseket. A mellrész köré a rugósat, máshova az egyeneset használtam. A felső szélét csipkével díszítettem, és ugyanúgy szalaggal szegtem el.

A hátába beütöttem a ringliket, és készen voltam. 

Így néz ki hátulról. Az a kis ráncolás azt jelentheti, hogy egy kicsit, talán fél centit hozzá kell adnom a hátához, és még elvenni egy kicsit a derekából. 

Már harmadjára készítek fűzőt ebből a mintából, de csak most jöttem rá, hogy még egy merevítés kellene a busk (kapocs) és a mellrész közé, az valószínűleg a mellbetétek ráncolódását is megszüntetné. 

Most ilyen, ez sem tökéletes, de a viktória-kora-beli ruháim alatt jó lesz (ki fogja keresni azt a kis ráncot három réteg alatt?). Nyugdíjazhatom a régit, lesz belőle megfogható, mutogatható darab az élőtörténelemhez, a korábbi, reformkori darabbal együtt. Ha sikerül tovább fogynom (vagyis lefogyni azt, amit késő ősszel és karácsonykor visszahíztam, meg még egy kicsit, majd csinálok még egy javított változatot. Most is gondosan elpakoltam a próba és a minta darabjait, de, ahogy láttuk, sohasem tudhatjuk.