Az ember nem gép és nem tökéletes. Az ember attól ember, hogy néha hibázik, s olyan dolgokat vét, amiből tanul....
Ez nálam is így van a varrással....mikor kezdtem azt sem tudtam mit akarok, hogyan legyen, csak szerettem volna a gyerek mellett a családi kasszát segíteni. Majd ahogy telt az idő egyre több mindent tapasztaltam, tanultam, amit a következő alkalommal hasznosítottam. Majd telt múlt az idő visszamentem dolgozni, s még mindig azon munkálkodtam, hogy a dolgaim messziről megismerhetőek legyenek, s olyan minőségűek, amit én is szívesen hordanák. Mindig azon járt az agyam, mit hogyan tehetnék jobbá.Végül sikerült kialakítanom a magam stílusát, a magam irányvonalát...
Egyedül dolgozok ki mindent, a szabásmintától ,a szabásig, a varrásig, a bélelésig, a .......persze mindenki ezt teszi, s ez nem is lenne akkora kunszt, ha nem lenne családom, (bár a legtöbbünknek van), ha nem egész napos iskolában dolgoznék, ha nem lenne egy népdalköröm, akikkel próbálok, fellépésre járok.
Így nem csoda, ha ebben a körülöttem kialakuló káoszban, vagy nevezzük rendetlen rendnek, néha hibát követek el, nem veszek észre olyan dolgot, mint, hogy a táska egyik részét fordított száliránnyal szabtam, vagy hogy a csomag feladásakor egy másik megrendelő címét írom rá egy borítékra....
El kell döntenem, hogy mit is szeretnék....tanítani, vagy a lelkem darabjait belevarrni egy-egy táskába....azt hiszem elértem az életem olyan szakaszát, ahol valamilyen lépéseket kell tennem, mert belerokkanok....