Helló, kilók!

Megvolt az első hétfő, amikor csörgött az óra, és nem hittem el, hogy ez most komoly - hát, enyhén szólva nem aludtam ki magam a hétvégén. Persze fölkeltem, zuhanyoztam hosszan, hajat mostam, reggeliztem, összeraktam magam, csináltam szendvicset, csomagoltam ebédet, ittam kávét (kettőt), de még indulás előtt is, mikor visszamentem fogat mosni, hosszú, vágyakozó pillantásokat vetettem az ágyamra. A suliban továbbképzésen* töltöttük a napot, és miután megérkeztem, a kollégák egy darabig rajtam röhögcséltek, mert nekem egyszerűen kiül az arcomra az undor, ha valami nem tetszik, nem tudok úgy csinálni, mintha. 

Azt mondjuk nem értem, hogy miért van, hogy mióta be kell járnom dolgozni, komolyan, semmi másra nem tudok gondolni, csak a kajára. Óriási sültcsirkés szendvicsek, bundik, tengergyümölcseis spagettik, kakaós tekercsek, vaníliás karikák és társaik lebegnek a szemem előtt, de kábé folyamatosan. Közben tele van a hűtőm salátának való cuccokkal, amit nem is értek, ki eszik ilyesmit?

Emellett egyre többször veszem észre magamon, hogy ha teljesen ki akarok kapcsolni, le akarok engedni, akkor azon kezdek el gondolkodni, hogy mit főzzek/süssek, akár magamnak is, egy személyre. Kicsit örülök az ősznek, hogy hamarosan lehet majd jó kis Jamie-féle ragukat** főzni a meleg lakásban. Aztán ki tudja, arra is van esély, hogy lesz majd kire főznöm. Addig meg főzök a lányoknak meg a családnak. Láttátok az új, főzős Ikea reklámokat? De komolyan, van jobb dolog, mint valami finomat főzni egy hangulatos konyhában? 

*A számítástechnikai eszközök használata a tanórán, bitch please.
**EZ például iszonyú finom, a kedvenc őszi ragum.