péntek, március 27, 2015

Ó

Lénának lötyög az egyik alsó foga - feltűnt nekem egy ideje, hogy folyton rágja a ruhája ujját, gondoltam is, hogy milyen érdekes időpontban fogzik ez a gyerek - és nem esett el, nem ütötte be, szóval azt hiszem ez akkor már valami fogváltós buli, tejóég, Léna már ilyen nagylány! 
Mikor nézegettem a kis fogát, hirtelen bevillant a kis ultrahangos képe, ahogy Marcika mellett, alatt, fölött kucorgott...hogy megnőnek ezek a gyerekek és milyen hamar, nem bírom idegekkel. 

szerda, március 25, 2015

kieg. az előzőhöz

Miközben Marci szolgaian csavarta a csuromvizes ruhákat, én tajtékozva azt mondtam neki, hogy az i-re a pontot az tenné fel, ha a macska az ágyba pisilne éjjel. Nos, a macska lehányta a lábam hajnalban. Pazar hétfő volt. 









PS.: Utálom a munkám. 
Ma majdnem sírtam, annyira frusztrált, hogy a főnököm mindenféle szánalmas dolog miatt lecseszett és hogy soha semmi nem elég jó neki - hiába olvastam a lezuhant repülőről és mondogattam magamban, hogy igen, ezekkel az emberekkel tényleg nagy baj történt, nekem meg szánalmas, hülye problémáim vannak csak, valahogy nem akart elmúlni a dühödt sírós gombóc a torkomból. 

hétfő, március 23, 2015

Katasztrófa turisták

(szín: az eszeveszett dühtől félőrülten jajveszékelő anya a hirtelen valamiért nem centrifugázóhogyakurvaanyját mosógépből meri ki épp a sok liter vizet olyan este fél kilenc tájban; kislánya a háta mögé lopózik)
Gyere Marci, nézd meg! Mama sír, mert elromlott a mosógép! (odaszalad a kisfia is, a kislány hangosan felkiált) Látod?!

vasárnap, március 22, 2015

"And I say thank you Mom Hello Mom Thank you Mom Hi Mom"

Tegnap eszembe jutott ez, amikor a kocsiban majdnem elsírtam magam, mikor a Brumiban azt a részt hallgattuk, mikor az anyukája levelet írt neki Mackóvárosba és például azt ismételgette, hogy drága kisfiam. 
Tényleg nincs mentségem: a gyerekeim négy és fél éve születtek...

csütörtök, március 19, 2015

ahogy a dolgok vannak

Eszembe jutott ma a falnézés, mert időnként egyszerűen megbolondulok a zajtól. 
Én ugye egy iskolában dolgozom, ahol folyamatosan - na jó, szünetekben, iskola előtt és után mindenképp - minden gyerek ordít, rugdos, csapkod, visít, vihog, röhög, hegedülni, zongorázni, csellózni, furulyázni, énekelni tanul (úgy tűnik, a gyerekek zajossága az iskoláskorral sem változik, sőt), az ebédlőben pedig egyenesen apokaliptikus hangzavar van. 
Aztán hazajövök és itthon is mindenki ordít, rugdos, csapkod, visít, sikít, dobál, zokog, énekel, hangosan énekel, ordítva énekel, szipeg, szepeg, vihog, nyekereg, nyivákol, vagy simán csak borzasztó hangosan beszél és közben folyton szól a Beatles. 
Egyelőre nem pontosan értem, hogy miért nem pusztultam el még a zajártalomtól.
Amúgy meg kemény arc vagyok: kedden láttam felkelni a napot, mert a Duna-parton futottam hajnalban, bibí; na jó, bevallom ma reggel már nem sikerült felkelnem, de majd holnap (őőő igenis). Érdekes látomásként egy kínai csoport nézelődött hatkor a Dunánál, hát izé. (Marci szerint csak képzelődtem a sok futástól.)
Apropó látomás: amint kisütött a nap, a bolondok akciózni kezdtek: tegnap egy figura például letolta  a gatyáját a héven és mutogatta a fenekét - azért persze éljen a tavasz. 
Akartam még mindenfélét írni, de a hangzavartól a gondolataimat se hallom sajnos. 

csütörtök, március 12, 2015

Ó és ó (más hangsúlyokkal)

Szegény Lénike tegnap este tizenegykor kezdett zokogni, hogy ne menjek el reggel - szerintem emiatti aggodalmában nem tudott aludni -, aztán jól megdajkáltam és megnyugodott, de azért borzasztó ez a dolgozó anyaság. 
Ugyanakkor tényleg nem értem hogy csinálja, aki egyáltalán nem dolgozik 1-2-3 gyerekkel (ez persze nem még nagyon kicsi gyerekekre, meg különleges élethelyzetekre - külföldön élés, pl* - vonatkozik): nem fél, hogy egyszer mondjuk tönkremegy a házassága és mehet a híd alá? (Itt, az iskolában egy csomó ilyen anyuka van és nagy részük már eleve a második házasságát tapossa.)
Komolyan, azért szerintem ez mindig benne van a pakliban - minden második házasság végződik válással, nemde? -, függetlenül attól, hogy az otthonlevés amúgy is olyan kiszolgáltatott helyzetet teremt, amit én a magam részéről nagyon utálok.





* bár őszintén szólva ezek egy kapcsolat megroppanási lehetősége szempontjából még rizikósabb helyzetek

szerda, március 11, 2015

"Nem panaszképpen mondom, csak úgy. Nem tesz semmit. vol.7685943235"

Mivel igyekszem nem kiállhatatlan, okoskodó, huhogó, nyivákoló gyerekes anya lenni, ezért csak megértően bólogatok, mikor gyermektelen emberek nyavalyognak, hogy jaj, ők annyira fáradtak, jaj, a hétvégén se tudják kipihenni magukat, jaj, hát nekik olyan nehéz, jajjajjaj*. 
Hát izé...az én állapotom a menten elpusztulok a fáradtságtól és a jé, milyen kipihent vagyok ma, csak este hétkor kezdtem érezni, hogy mindjárt meghalok az álmosságtól között ingadozik. 
Kipihenni magam? Hát kacagnom kell ezen az ötleten, pedig az én gyerekeim jó alvók ráadásul. (Mondjuk kétségtelen, hogy Marcika nagyjából az összes szombatot héttől indítja Beatles-hallgatással...)
Tudom, teakartadtevállaltadmitpanaszkodszminekazilyennekagyermekalegszebbajándéknaéshanéhanemalszolmásnaknemlehetblablabla, de értitek. 
Szerintem a gyermekvállalásban ezek a legnehezebb dolgok: a konstans zaj (számomra megdöbbentően nagy hangzavart tud csapni két gyerek), a nagyjából nulla lustálkodós idő és a spontaneitás hiánya. 




*csak halkan merem mondani, hogy a tantestületekben nagyrészt csak sivalkodást és sértődött hangokat hallani

kedd, március 10, 2015

Marcus különkiadás

Marcika Hupikék törpikék nézés után a következő szöveggel lapozgatja kedvenc madaras könyvét: szinkronrendező: réti sas, magyar szöveg: majomevő sas, vágó: szakállas saskeselyű. 

"Hold your breath and count to ten, And fall apart and start again, Hold your breath and count to ten, Start again, start again... "

Mekkora igazságtalanság már, hogy hétvégén egymás után két nap lazán futottam hét kilométert, ma meg egy perc után azt éreztem, hogy lefordulok a futópadról és ott pusztulok el. 
Viszont hamarosan kimerészkedem futni - egyelőre félek, hogy nagyon köhögni kezdek -, kint mindig sokkal jobb minden, a dögledező napok is.








PS.: Ja igen, akartam még háborogni azon is, hogy a főnököm rendszerint a munkaidőm lejárta előtt öt perccel küld valami sürgős fordítanivalót, hogy akkor ez most azonnal kell (rendszerint természetesen valami egy hónap múlva bekövetkező eseményről van szó), csináljam azonnal. Ha azt válaszolom, hogy bocs, de én már megyek haza, akkor erre ő azt reagálja, hogy jó, akkor otthon csináljam meg. LÓFASZT. De komolyan.


PPS.: A konditeremben vettem észre, hogy nem vittem hajgumit, ezért kértem egy hosszúhajú lánytól - tök jó fej volt, adott egy szó nélkül, úgyhogy valahogy udvariatlanságnak éreztem volna feltenni a fejemen átsuhanó kérdést, hogyaszongya ugye nem vagy tetves?

hétfő, március 09, 2015

élned, halnod

Erről az jutott eszembe, hogy az egyetlen jó dolog ebben az országban az, hogy (még) el lehet innen menni.

Van egy macska. Szeret.

Hajnalban végtelen ciklusba keveredtem a macskával: akármikor felébredek egy kicsit, rögtön észreveszi és jön vadul dorombolni, amitől az amúgy is nehézkes visszaalvásom még nehézkesebb lesz, úgyhogy szegényt eltaszigáltam a fülem mellől a lábamhoz (persze a taszigálástól eleve teljesen felébredtem), majd érzékeltem a sötétben a sértődött gyűlölethullámait és rettentő bűntudatom támadt, elkezdtem simogatni, mire ordítva dorombolva a fejemhez sündörgött, mire elkezdtem taszigálni, mire sértődötten távozott, én bűntudattól vezérelve simogatni kezdtem, stbstbstb. 
Most meg megpusztulok persze az álmosságtól, meg amúgy is fúj hétfő, viszont éljen a napsütés. 

szerda, március 04, 2015

"Explain this to me like I'm a six year old"

Már ezt is mondtam, de nem tudok szabadulni a dologtól, tehát ismételjük át a leckét: bejövök az ajtón, emberünk a liftnél vagy a postaládáknál áll, én hangosan köszönök, ő elmélázva rám néz pár másodpercig, majd némán elnéz a messzeségbe és kész. NEM KÖSZÖN. 
Az ilyen embernek mi a baja? Mi jár a fejében? Hogy jut eszébe egyáltalán nem reagálni? (Az anyámnak az ilyen esetek kapcsán jutott eszébe, hogy ő talán láthatatlan.)
Tudom, tudom, nem lehet kommentelni és ez már majdnem olyan, mintha nem köszönnék vissza, hehe. Na jó, majd elképzelem, hogy mit mondanátok, mi van az ilyen nemköszönős emberrel. 

slave to the wage vol,4562378912

Szerintem meséltem már, de mivel lenyűgöz - és elborzaszt - a jelenség, ezért leírom újra: a főnököm míting junkie. 
Ő egyszerűen mítingről mítingre éli az életét, neki a míting a Minden. 
Ha azt mondja nekem reggel, hogy hi, how are you? akkor ő ezt mítingnek tekinti és beszámolót ír róla. Az egy mondatnál hosszabb mítingek tartalmát előzetesen összefoglalja  - leírja szóról-szóra azt, amiről beszélni fogunk -, majd a míting után újra leírja, hogy pontosan miről is volt szó. 
Fürdik a mítingben. Tobzódik benne. A míting élteti. Elképesztő. 
Mivel én hajlamos vagyok minden szélsőséges viselkedést a szexuális problémákra visszavezetni, ezért ma akartam ajánlani neki, hogy inkább nézzen pornót, de aztán lebeszéltem magam...

kedd, március 03, 2015

(s)iker vol.564723489

Olyan viccesek a gyerekek, mikor úgy zsörtölődnek egymással, mint az öreg házasok: tegnap Léna már villanyoltás után nagyon kántálva hívott valamiért, hogyaszongya mamikamamikamamika és a nagy kántálásban észre sem vette mikor beléptem a szobába, erre Marcika olyan igazi karcos, öregemberes, nagyon zsémbes hangon odavágta neki, hogy Léna, itt van már a mamika. 

"nekem nincs apukám, anyukám"

Voltam ma üzemorvosnál (persze épp tökéletes volt a vérnyomásom, de nekem azért gyanús, hogy valami nincs rendben vele), aki sajnos megkérdezte, hogy a szüleim egészségesek-e. Majd azt, hogy miben haltak meg. 
Nagyon rossz volt egymás után kimondani a két halálokot, egyszerűen rosszul vagyok ettől még mindig - pedig velem aztán igazán mindenről lehet nyíltan beszélgetni, akár a szüleim haláláról is, de ez a puszta tényközlés, meg ahogy olyan egyszerűen és mégis iszonyú súlyosan puffannak ezek a szavak - az édesanyja? agydaganatban az édesapja? öngyilkos lett - valahogy teljesen kiborít. Nyilván azért is, mert annyira összefügg és egymásból következik a kettő, meg nemtom, valahogy az orvos látszólagos nemreagálása - persze erre az egészre nem lehet normálisan reagálni, tudom - is rossz volt, persze mit csinálhatott volna, eh mindegy. 

Léni különkiadás

Lénike reggel nagyon zokogott és könyörgött,  hogy ne menjek el - nagy, kövér könnycseppek gördültek le a szép gömbarcán, nagyon szomorú látvány volt. 
Olyan nagy felelősség, ha egy pici kislány így szereti az embert. 

hétfő, március 02, 2015

"All it takes is one decision A lot of guts, a little vision to wave Your worries, and cares goodbye"

Jaj, nem tudom. Biztos  ha nem volna se kutyám, se macskám, akkor jobban tetszene ez a munka: bent tudnék maradni bármikor bármeddig (ez nagyjából az elvárás, ha jól értem), mehetnék simán bárkivel bármikor ilyen kirándulásra, meg olyan táborba és még biztos örülnék is, hogy mecsoda karrierem van. így viszont ma reggel például megszakadt a szívem, mikor Marcika hétkor elzöldült és hányni kezdett, nekem meg loholnom kellett a hülye busz után. Tudom, tudom, ezért nem veszik fel az anyákat sehová, mer a szívük megszakad az ilyentől, meg aztán otthon is maradnak sokszor (nekem ilyen szempontból nagy mázlim van a bárhol dolgozni tudó, szabadon jövő-menő Marcival. Valamelyik nap eszembe jutott ez*- még mindig mókás, bizony).
Nem jól van ez így. 
Meg különben is utálom az egészet - ma összerúgtam a port a főnökömmel, pedig semmi mást nem csináltam, csak őszinte voltam egy olyan három percig; nem tetszett neki -, azt meg különösen, hogy nem kell aggódnom, amiért blogot írok munkaidőben arról, hogy utálom a munkámat, merhát a céges laptop olyan szar, hogy a sajátomat használom (a cég nagy mázlija, hogy van nekem egy saját), lehet csinálni bármit, nézhetek malacálarcos pornót is nyolctól négyig, hurrá. 





* Mikor annak idején ezt mutattam Marcinak, azt mondta, hogy pont valami béna számolást fotóztam le és ezt bárki tudja...

vasárnap, március 01, 2015