Felújítás ide vagy oda, a gardrób szoba, az tele van a szülők cuccaival, most pakolgatjuk időnként a tesómmal és nem mondom, hogy nagyon vidám tevékenység, bár találunk kedves és vicces dogokat is, de azért alapvetően nincs jó kedvem, mikor látom az összes halottunk (beleértve az öreg kutyánk) régi holmijait. (Az apukám cuccait meg különös kattanással kezelem: már biztos mondtam, hogy nekem a fejemben az van, hogy megölték, így aztán a ruháit bizonyítékként kezelem, alig merek hozzájuk nyúlni. Nyilván így tagadok, teljesen beteg dolog.)
Valamelyik nap pakoltunk, Marci meg a szobában játszott a gyerekekkel és én épp eléggé elkámpicsorodtam, mikor Marcus kirontott a szobából és azt rikkantotta szeretem a mamát!, majd követelte, hogy vegyem fel és barátkozzunk (ez úgy működik, hogy én szerelmesen puszilgatom, ő meg hangosan kacarászik, szerintem csodálatos és megható programunk ez). Olyan elviselhetetlenül cukik most, jó lenne, ha egy kicsit még három évesek maradnának. (Btw egész pontosan szerdán lesznek három évesek, őrület, de tényleg.)
Egyébként még a nagynénéméknél csövezünk, ami sok szempontból nagyon nehéz, ugyanakkor van kertünk (szóval remekül elolvastam egy Agatha Christie-t, amíg a gyerekek a földet túrták), csodálatos. Gyereket várók, csak annyit mondok, a kisgyerekes lét egyik kulcsa:_k_e_r_t_e_s_h_á_z_. Ha engem kérdeztek, bármi áron.
