Régen a játszótér volt nekem a mumus, egy ideje viszont az esős idő és a lakás: tegnap, mikor az eső miatt be voltunk zárva egész napra és én meg akartam halni estére az őrülettől (jó, ez egy speciális lakás: itt a szoba és a konyha gyakorlatilag egy és ugyanaz és semmi sem bababiztos, tehát egy pillanatra se hagyhatom magukra a gyerekeket, mert sok szempontból nagyon veszélyes), akkor azon kezdtem gondolkodni, hogy a hozzám hasonló kedves anyukák hogyan tudják elérni, hogy ne hárpiásodjanak el. (Marci szerint csakis a sok szex segíthet - simán lehet, hogy igaza van).
Mert az ember ugye egész nap utasítgatja a gyerekeit, adott esetben rikácsol is, szürke arccal tesz-vesz, mos, mosogat, főz, takarít, csinálja minden nap ugyanazt és ugyanazt és ugyanazt és az egészbe rettenetesen belefárad és unja és utálja és monoton és nem jó így és fogalmam sincs mitől lehet jó, illetve csak egy tippem van, a szokásos, a sablonos: a humor.
Igen, azt hiszem röhögni kell (valahogy akkor is, ha egyáltalán nincs min) és az ember talán nem lesz szürke, undok, gürcölős hárpia.
Marci otthon meglátogatta egy régi ismerősét, akinek nemrég született gyereke és ő azt mondta, hogy amikor épp be akar csavarodni, akkor arra szokott gondolni, hogy én tök egyedül ikrekkel küzdök külföldön (meg folyton költözünk, khm), aztán még mindig nem őrültem meg (mondjuk néha nem vagyok ebben olyan biztos...).