már csak kettőt alszunk így

és hazajönnek a többiek!!!

Boróka lázasan készülődik. Tennivalók listáját íratott velem ma délután, hogy lássuk, mi mindent kell elintéznünk szeretteink érkezéséig - külön oszlopban az ő tennivalói, külön az enyémek (mindenki meghatározta a sajátját:). Szerepel azon a listán mindenféle takarítás, ajtómosás, ajándékkészítés, lakásdíszítés, főzés, sütés...
Élvezem, hogy annyira izgatott, egyre-másra rajzol-fest-vág, szívvel-lélekkel készül az ünnepre, vagy ünnepélyre, ahogy ő mondta. Mert meg kell ünnepelni, hogy ismét együtt lesz a család. Tizenegy nap milyen hosszú tud lenni!

Debórával

Hogy csak a család felével voltunk itthon, egyesek szerint nekem ez szabadságot jelentett. Az is volt, bizonyos szempontokból - keveset kellett főzni, mosni, senki nem beszélt a fociról... De ha nem lett volna itt Debóra, hát nem tudom, mire jutottam volna. Hálás vagyok Istennek a Mamiért, aki felhívta a figyelmemet, hogy elkelne egy segítség ebben az időszakban... Gondolatban keresgéltem a rokonságban, ki tudna vajon eljönni legalább egy hétre - így juttatta Isten eszembe Debórát, Imre bátyám lányát. Meghívás ment... s Debi jött örömmel, mert ebben az időszakban épp nem volt úgysem más programja.

Milyen klassz, mikor valakinek nincs más dolga, mint játszani 2 gyerekkel, ugye? Ez persze le is fáraszthat bárkit. Kedves, ügyes nagylányom volt tehát, szívesen segített bármiben, és jókat beszélgettünk. Sőt, még egy kis sétára, vásárlásra is futotta kettesben! (Meglepődtem, milyen megfontoltan bánik a pénzzel.)

Imi, Vali, köszi, hogy elengedtétek, rám bíztátok! Jó volt vele, s búcsúzáskor azt mondta: még jön máskor is! Várjuk.
(Debi, ha esetleg zavar ez a bejegyzés, jelezd, és eltüntetem :).)

ügyes vagyok :)

mert sikerült szinte egy hónapot is "várni" a híradással...

Most itt vagyok.
Az elmúlt hónapban főleg hétvégenként volt nagyobb mozgás a családban: utazás/esemény előtt készültünk rá, utána meg pihentünk egy kicsit és újra készültünk...


na jó, ezt 4 nappal ezelőtt írtam :)

Júliusban voltunk tehát Békésen a Tinifi kórussal, egy 7végére. Aztán Aradon menyegzőben. Aztán mi is volt? Ja, Édesapám nyolcvanadik szülinapja, családi kirándulási Kistárkányban - erre mifelénk - és Váradon közös ünnep. Fantasztikus volt. Múlt hétvégén Gyergyóba mentek a nagyobb fiúk Józseffel, tinitáborba. Hétfőn jönnek haza. Alig várjuk. Addig meg, itt van Debóra unokahúgom, segít játszani a kisebbekkel.

Rájöttem, hogy idén kevesebb időt töltöttem befőzéssel, mint tavaly. De arra is rájöttem, hogy ezen nem kell csodálkozni. Úgyhogy most megelégszem azzal, amit és amennyit lehet.

Asszem, hűségesebbnek kell lennem a tágasabb családomhoz itt a blogos szférában. Az akarat megvan, kérem.