Ajvár

Grillezett húsok, zöldséges nyársak szinte elengedhetetlen kísérője a szerb eredetű ajvár.
Kapható bolti forgalomban is kis üvegekben, régebbi grillezések alkalmával vettem is mindig. Amikor azonban legutoljára bejártam az összes környékbeli boltot, feladtam. Nem kínlódok tovább a rendkívül szakképzett élelmiszerbolti eladókkal. Mert az általam meglátogatott összes kereskedelmi egységben ugyanez a párbeszéd zajlott le, miután hiába kerestem a polcokon az ajvárt:
- Tessék mondani, ajvár van?
- Hogy micsoda?
- Ajvár.
- Mi?
-Aj-Vár!
-Az mi?
(kezdtem feladni, de azért türelmesen magyaráztam)
- Az egyfajta szerb paprikakrém.
- Ja, paprikakrém! Természetesen van! - váltott sértődött arcra, amiből azt olvastam ki, hogy már hogyne lenne kérem ilyen alapvető élelmiszeripari cikk a mi jól felszerelt üzletünkben! Ezzel a kezembe nyomott egy üveg Erős Pistát, miközben úgy nézett rám, hogy ez hülye, még a nevét se tudja rendesen a dolgoknak.
Megköszöntem szépen a készséges segítségét, udvariasan elköszöntem, majd amikor nem nézett oda, visszahelyeztem Pistát a helyére a gulyáskrém mellé.

Azóta mindig magam készítem az ajvárt. Még szerencse, hogy nem kaptam, mert a házi ezerszer finomabb, mint a bolti. És nem egy nagy kunszt elkészíteni, már mondom is, hogyan:

Két közepes padlizsánt és 8-10 db kápia paprikát vettem. Hegyes villával több helyen beszúrkáltam őket, hogy ne robbanjanak szét a sütőben, majd sütőrácsra tettem és betoltam a sütőbe 200 fokon. Addig kell sütni, amíg némi feketeség megjelenik a héján.  Méreténél fogva a paprika természetesen hamarabb elkészül, mint a padlizsán. Kivettem, fedeles edénybe zártam a paprikákat, majd amikor a padlizsán is megsült, ugyanígy jártam el azzal is.
A zárt edényben képződő párának köszönhetően szinte magától leválik a zöldségek héja, tehát amikor kihűl, nagyon könnyű megtisztítani. A megtisztított zöldségeket aprítógépben pürésítettem, majd sóval, borssal, extra szűz olívaolajjal  és halvány balzsamecet hintéssel ízesítettem.
Az eredeti recept itt ér véget, de tálaláskor mi mindig szoktunk a krémbe keverni egy fél fej nagyon finomra vágott lilahagymát és egy gerezd fokhagymát.
Ezúttal kis mennyiséget készítettem, de legközelebb elteszek majd a téli ínséges időkre nagyobb dózist is.

Tárkonyos-rozmaringos nyúlragu vargányával

Olyan régen írtam ide, de valahogy nem volt mit. Leginkább olyan ételekről szeretek itt írni, amelyeket én találok ki. Most végre adódott egy ilyen: mint legtöbbször, most is a szerencsés véletlennek köszönhetően.

A minap Zoli barátunk nagyszabású nyúlvágást tartott a tanyán, és olyan kedves volt, hogy utána körbejárta a falut, és szétosztogatta a levágott nyulakat a szeretteinek.
Bori is kapott kettőt, de kétségbeesetten hívott fel, hogy jaj, segítsek már, mert a négynapos újszülöttel és a két kisgyerekkel most nem igazán van kedve a frissen kitakarított konyhában nyúlboncolást rendezni... Így hát gyorsan átszaladtam, elhoztam a nyulakat, és megcsináltam.

Egyszer már készítettem tárkonyos-vargányás nyúlragut, de nem akartam ugyanúgy megismételni, megint variálhatnékom támadt. Ezúttal sokkal egyszerűbb volt a munkamenet, és sokkal ízletesebb lett a végeredmény. Dupla haszon.

Előkészítés:

Alaposan megtisztítottam a nyulakat, majd nagyobb darabokra vágtam őket. 

A két nyúlhoz kb 15-20 dkg kimondottan húsos kolozsvári szalonnát használtam. Felkockáztam, és kisütöttem azt a kevés zsírját, ami volt neki :). Ha valaki zsírosabb szalonnához jut, abból jóval kevesebb is elég. A megsült pörcöket kivettem, majd a szalonnazsíron szépen egymás után megpirítgattam a csontos-húsos nyúldarabokat.

Amikor mindegyik megpirult, kivettem, és a serpenyőben négy jó nagy fej hagymát apróra kockázva szép lassan megdinszteltem. A végén három kövér gerezd zúzott fokhagymát is adtam hozzá. Ekkor került bele kb fél kg vargánya-erdei gomba, vegyesen (ha több is van, még jobb!). Ebbe most laskagomba is került, amit egyébként nem szeretek, mert olyan nagy, és nekem olyan fura. Hát tapló, na. Most viszont kaptam bébilaskát, nagyon picit, és megtetszett, mert olyan kis szép volt :). 

(És finomabb is a nagy rágós és szerintem unalmas tesójánál.)

Főzés:

Megpároltam a gombákat, majd felöntöttem egy fél liter vörösborral. Elpároltam belőle az alkoholt, majd visszatettem a szalonnakockákat, és fél liter húslevest adtam hozzá. Ekkor került bele pár babérlevél, tárkony (ezúttal egy evőkanál szárított), kakukkfű és rozmaring, meg egy kis őrölt bors. Pár percig együtt forraltam.

Elővettem a szép nagy zöld :) őrségi cseréptálamat, és belerakosgattam a húsokat. Ráöntöttem ezt az illatos levet, rátettem a tetejét, és 180 fokos sütőben hosszasan pároltam a húsokat. Időnként leellenőriztem, a léből kilógó részeket szorgalmasan locsolgattam. Majd amikor puha lett, kivettem a cseréptálat.

Mártás:

A léből kivettem a húsdarabokat, félretettem. A darabos levet is kivettem a cseréptálból, mert most turmixolás következik, és cseréptálban ugye nem turmixolunk. A babérlevelet kidobtam. 

A lébe úgy tessék-lássék belemaszatoltam a merülőmixerrel, úgy, hogy inkább több massza legyen, de azért maradjanak darabos, rusztikus részek is a gombából. Azután kevertem bele két-három evőkanál tejfölt, kóstolás után újraízesítettem. Rotty, rotty.

Húsok vissza a cseréptálba, mártás rá, és ha kész a krumpli, akkor lehet is tálalni.

Robbantott krumpli:

Ja, hogy a krumpli! Végre itt a rendkívül egyszerű, és rendkívül nagyszerű robbantott krumpli leírása!

Amíg a sütőben készülődött a nyúl, addig feltettem sós vizet forrni. A forró vízbe apró szemű krumplikat dobáltam héjastul, egyforma méretűeket. (Azért ez a nem új, de fiatal krumpliból ideális.)

A majdnem megfőtt krumplikat leszűrtem, egy lapáttal enyhén kilapítottam őket.

Forró serpenyőben némi olajat hevítettem, majd pirosra sütöttem mindkét oldalát.

És így tálaltam, ahogy a fotókon látható: krumpli, nyúl, mártás, petrezselyemmel megszórva. 

És azért van két fotó, mert nem tudtam dönteni. Az egyiken jobban látható az étel, de a másikon meg olyan szép az eső áztatta zöld kert, szóval ilyen a tárkonyos rozmaringos vargányás nyúl eső után! :)

Jó étvágyat!

Levespástétom

Nem, nem hibbantam meg, nem folyékony levesből próbáltam pástétomot készíteni. Maradék leveshúsból és leveszöldségből azonban igen!
Mániám, hogy nem dobok ki semmilyen ételmaradékot, hiszen bármilyen értelmezhetetlenül pici mennyiség marad valamiből, azt tovább lehet gondolni, és rögtön új életre kel a maradék.
Ilyen megoldandó probléma a húslevesből visszamaradó leveszöldség. Ugyanis mondig sokkal több zöldséget teszek a levesbe, mint amennyit megennénk: attól lesz finom a húsleves. Mert persze a finom lé, a husi és na jó, a krumpli mindig elfogy, de a zellert, a karalábét és a répákat csak piszkálgatja az ember... Már sportot űzök belőle, hogy mi mindent tudok kitalálni az alapból nem túl izgi főtt leveszöldségekből. Mert készült már belőle zöldségfasírt, odapirított fűszeres-mázas zöldségek, hogy a lehető legkézenfekvőbb zöldségpüréről most ne is beszéljünk. Lehet, hogy indítok majd egy ilyen rovatot: maradékok újrafelhasználása, akkor majd leírom ezeket is.
De most kivételesen nem csak zöldségek, hanem leveshús is maradt, meg egy pici csirkemáj, mert azt is szoktam tenni a levesbe. És maradt tegnapról isteni pecsenyezsír - mert ezt is mindig kikaparom a tepsi aljáról és elteszem a hűtőbe, ilyen helyzetekben nagyon jól jön.
Akkor lássuk csak, hogyan is készült ez az elsőre furának tűnő, viszont annál izgalmasabb ízvilágú pástétom!

Kb 10 dkg főtt leveshús, 5 dkg csirkemáj, egy nagy főtt répa és egy fél főtt zeller adta a krém alapját.
A megmaradt pecsenyezsenyíron (kb két evőkanál) üvegesre pirítottam egy nagy fej, rusztikus darabokra vágott hagymát és két-három szelet édesköményt. Csak keveset, mert nagyon markáns az íze. Tettem még bele két gerezd zúzott fokhagymát, pici, mozsárban megdolgozott  római köményt és borsot, valamint egy kimagozott, apróra vágott csilit is adtam hozzá, ezeket is megpirítottam. Majd ezt a fűszeres, zsíros hagymakeveréket belezúdítottam az aprítógépbe, hozzáadtam a levesből megmaradt dolgokat, és összepürésítettem. Egy teáskanál mustárral tettem picit pikánsabbá.
Ezúttal nem kellett megsózni, mert a maradék pecsenyezsír nagyon intenzív ízeket sűrített magába, de aki ennek hiányában pl natúr libazsírral készíti a pástétomot, annak persze ízlés szerint sóznia kell.
Ne féljünk a zsírtól! Mert persze ettől nem lesz éppen kalóriaszegény az ételünk (mindent nem lehet!), a megdermedő zsír viszont fantasztikus állagot biztosít a végén a kencének.