KEGYESEK VOLTAK HOZZÁM AZ ÉGIEK.

Szombaton Bakonybélben jártam. Biztos, hogy már írtam valahol, hogy mennyire fontos számomra ez a vidék. Abban is az erdők-hegyek karéjában ez a kis falu.
Valamikor, a házasságom legszebb éveiben, mikor a gyerekeink, három fiú, már cseperedni kezdett, minden nyáron itt sátoroztunk néhány hetet.
Már akkor megéreztük, hogy különleges sugárzása, atmoszférája van, nemcsak a sátorozó helyünknek, hanem minden talpalattnyi földnek, bármerre jártuk a vadont.
Ez a "vadon" szó akkoriban nem volt túlzás.Nem volt ez a hely népszerű a kirándulók előtt. A környéken, s tán az erdők rejtekében is, orosz katonák állomásoztak, éjszakánként harckocsikkal vonultak.
Valószínű, hogy ezért nem voltak jól járható túrista utak, jól jelzett ösvények.
Az országos kéktúra vonal már ekkor is itt vonult át, s egyben pecsételő állomás is volt a kempingezésre kijelölt terület.
A Gerence patak völgyében, ahol a víz kettéágazott és egy kis szigetet alkotott, keresve sem találhattunk volna izgalmasabb helyet a fiúknak.
Minden együtt volt a kalandos nyaraláshoz. Faágakból kicsi malmot, tutajt készítettek, nagy tábortüzeket raktunk, hatalmasakat gyalogoltunk, s még egy kicsi tavat is találtunk egy jó óra járásra a sátrainktól. Lépcsőt is ácsoltak a Apjukkal, hogy könnyebben a vízbe ereszkedhessünk, és rajtunk kívűl a madár sem járt arra.
Mesés, varázslatos nyarak voltak,és időnként barátok, pajtások is akadtak .
Éjszakai elemlámpás és nappali számháborúkat rendeztünk, a faluba jártunk minden este a frissen fejt tejért,s a patakban, vagy egy közeli kútnál mosdottunk.
Aki reggel elsőként bújt elő a sátrából, kisrókát vagy vadmacskát láthatott átosonni a réten.
Békességes idők voltak, itt nem volt soha még vita sem, nemhogy veszekedés.

Mindezekért gondolta a család úgy, hogy Férjemnek szebb, boldogabb nyughelyet sehol sem találhatnánk.
No, ide igyekeztem én, ezen a szépséges nyári szombaton, kis csokor rózsával a kertünkből, "látogatóba". A legnagyobb fiammal, aki egy 50 kilométeres tájfutáson vett részt aznap, úgy igazítva az útvonalát, hogy útközben ő is eljusson az Apjához.

Letettem a virágaimat, "beszélgettem" Vele, elemlegettük a régi, szép időket.
Majd elindultam a falu felé, ballagtam az országúton a hársfaillatban vagy három kilométert, és azon gondolkodtam, hogy mit is csinálhatnék estig, míg a gyerekem értem jön.
Olyan csöndes, kihalt volt a falu, csak a déli rántotthús illat lengedezett végig a főutcán és hétágra sütött a nap.
Leültem egy kerthelységben ebédelni, kicsit megpihenni és hűsölni.
Ebéd után a Bencések kolostora felé vettem az utam , kicsit a templomban is emlékezni és bánkódni, mert ott volt Béluskám búcsú Istentisztelete.
A Perjel és ez egyik szerzetes nagyon kedvesen invitált, hogy menjek el a Borostyán-kút mellett lévő kápolna szentelésére. (Folytatása következik)