Kenya

Most, hogy a tizedik országnál tartunk jövök rá, hogy hogy kell a google képeit kinagyítva megnézni, sőt ide feltenni. Azért ez nem semmi ebben a korban.

Ha a googleba nem csak azt írjuk hogy massai hanem hogy massai cow, valami fantasztikus képek jönnek ki. Például


http://www.delightcarvings.com/menu/collection-masai-women.jpg

Kenya - ihlet (Violini)

Na, ha Irén már előrukkolt a kész művével, gondoltam írok egyet én is az ihletet adó dolgokról.

Amikor elolvastam hogy Kenya, akkor első gondolatom a "beszélő dobok" voltak :-) Jaj, tudom hogy kezdek unalmas lenni, ezért úgy döntöttem, hogy ezt IS megvarrom - magamnak, mert ez közel áll a szívemhez, de lesz egy másik is. A téma kezd körvonalazódni, az biztos, hogy lesz köze a maszájokhoz. De: hogy ne szimpla képeslap legyen, azért lesz benne más is. Khm, ezen még dologoznom kell :-)

A dolgozás jegyében megnéztük szombat este családilag a könyvtárból kölcsönzött Maszájok - az eső harcosai c. filmet. Hát, a képi világ lenyűgöző, ellenben a témával és a gördülékenységgel voltak problémáik. Ráadásul a neten olvasottak alapján a film nem a mai életmódot, hanem valami nagyon régit mutat be, és szerintem van rajta egy adag európai máz.

Viszont abszolút érthetővé vált, miért a maszájkokat tanulmányozták az MBT-cipők kitalálói: olyan egyenesen és szépen járnak, hogy az még az én görbécske tartásomra is hatással volt. Íme egy kép a filmből:

A jövő hétvégén az Afrikai szerető c. film következik, ezúttal szigorúan gyerekek nélkül. Ez az európai és az afrikai kultúra és habitus különbségeit illetve az ebből adódó konfliktusokat mutatja be - az ajánló szerint.

Mégegy kép a maszájokról, ezen énekelnek :-)

Aztán itt egy másik kép, ami számomra minden, ami Afrika. Ez nem logikus, nem tudom megmgyarázni, de szabadság, egzotikum árad belőle, meg nőiesség, és kultúrák keveredése, ahogy a tradicionális ruhájában végigvonul a szavannán egy fém teáskannával a kezében.

Végül még visszatérnék a "beszélő dobokhoz". Ha láttátok az Éretleneket, van benne egy jelenet, amikor a fekete fiú szóbelizik. A súgás ebben az esetben úgy történik, hogy valahonnan a távolból dobokon "kiabálják" neki a tudnivalókat. Csakhogy ott kongákat, a legismertebb és világszerte legelterjedtebb dobkat használják, pedig az igazi beszélő dobok ilyenek:

Róluk majd még márc. 31 után bővebben.

KENYA_Nakuru felé-városi ruhában

Névnapozás

Isten éltesse sokáig két stabil tagunkat, Zsuzsát és Dixikét!

San Ignacio Mini - Ildikó

Köszönöm a türelmet, és a megelőlegezett bizalmat! :-))

Szóval a témáról: jó volt, hogy újra voltak ráhangoló képek, inspiráltak, gondolkodásra késztettek.

Tangó? Semmi "átütő" nem jutott eszembe.

Szarvasmarhák? Elvontan nem ment, realistán nem akartam. Bár a tehenek metángáztermelése és azok ózonlyukra gyakorolt hatása elgondolkodtatott..... :-)))

Tájkép adódott volna jónéhány, itt technológiai nehézségekbe ütköztem - vízesés, gleccserek...

Motoszkált még bennem a kontinens csücske, a Tűzföld hegye, aztán elvetettem.

Ekkor jött elém képek formájában San Ignacio Mini, a hajdanvolt jezsuita misszió, ami még romjaiban is pompás. Azért maradhatott fenn idáig, mert elnéptelenedése után benőtte a dzsungel, így nem hordták szét a köveket. Tudtam, hogy ez az én témám. Ezután már konkrétan róla vadásztam a képeket. Találtam egyet, ami számomra kifejezte azt az érzést, amit ez az épületegyüttes keltett.

Benőtte a gaz, kicsit kopott, mégis átüt rajta a régi pompa, monumentalitás. Számomra benne van az az érzés is, hogy 150 évig innen nem hurcoltak el rabszolgának senkit, békében élhettek, tanulhattak, alkothattak.

Még ha mai szemmel nézve nem volt helyes a régi kultúrájukból kiemelni őket, de akkor, a XVII-XVIII. században ez egyrészt életmentő volt, másrészt felemelkedést jelentett.

(a varrási folyamat tortúrája - meg a varrógép majdnem falhozcsapkodása története a blogomban lesz.....)

A fátyol fellibbentése

Mártanéni egy órája jóindulatúan rámpirított, hogy hol van már az új ország, hiszen 10 napja "beadtuk" Argentínát.
Először is - szokás szerint - nagyon köszönöm a vizuális élményeket. Nagyon várom már, hogy találkozzunk - talán áprilisban -, hogy élőben is megnézhessük egymás munkáit.
Másodszor - szokás szerint - sokat gondolkodtam a következő országon. A hajrába ketten jutottak be: két olyan ország, amihez hasonló még nem volt. Agyalás-agyalás-agyalás: Afrikának csak az északkeleti csücskét érintettük, és kimaradt az egész ún. fekete kontinens. A nehézséget az jelentette, hogy a fejünkben az egész egy nagy massza, szinte alig látunk különbségeket az egyes országok között.
Így aztán olyat választottam sok olvasás és képnézegetés után, ahol sok olyasmi van, ami máshol nincs.

KENYA

És mi legyen a szigorítás???

Ad.1 Kérem, mellőzzük az alant látható, képeslapra illő afrikai naplemente fával, elefánttal, zsiráffal stb. csendéletet.

Ad. 2. Bár már ismertem a technikát, Évi most újra felkeltette érdeklődésemet a rozsdával festés iránt. Ezért a második kikötés, hogy legyen benne valamennyi rozsdával festett anyag. Évi blogjában ott a link az elkészítéshez, de azért röviden ideírom.
1. Vegyél fel gumikesztyűt. Pamut vagy selyem anyagot fele ecet-fele víz folyadékban áztass meg, majd tegyél rá, bele, mellé stb. valamilyen rozsdás vasdarabot.
2. Lazán csomagold be nylonnal, hogy megőrizze a nedvességet, de némi levegőt azért kapjon. Ha száradni látszik, spricceld be ecetes vízzel.
3. 3-4-5 nap után (attól függően, hogy milyen sötét árnyalatot akarsz) az anyagot mosd át enyhén sós vízben (1 literhez egy tk. só).

Határidő: 2009. március 31.

Virágok virága - Irén

Nem tehetek ellene, amikor jön egy-egy nemzet, sok más mellett a művészetük is eszembe jut…- a hajdani és a mostani is- tekintet nélkül a műfajra. Most is ez esett meg velem. Az Eduardo Catalano argentín építész, képzőművész által tervezetett, mobil műalkotást vittem textilre. Floralis Generalis. Nincs ilyen virág. És mégis van…Mert a Virágok esszenciája. A szirmok nappal nyitott és éjjel zárt alakban láthatóak a nap 24 órájában. A 18 tonnás, 23 m magas acélvirág minden éjjel vörös fényben pompázik. Az éjjeli zárt forma alól csak négy ünnepi alkalom kivétel, ekkor a szirmok tárva várják az éjt, s a csodára vágyókat: május 25. – az 1810-es forradalmuk évfordulója, a tavasz köszöntése, szeptember 20-án, valamint a karácsony és a szilveszter napjai, december 24. és 31.
Munkámat fotó alapján, sablon készítésével, vliesofix-es gépi applikációval kezdtem a saját magam által batikolt pamutvászon anyagok használatával. A félig kész tájképet akrillal festettem, s géppel tűztem készre. Sajnos a 43. fotó sem hozta vissza a kész kép színeit… Szeretem!

(Bocsánat, de tegnap du. 5-kor, amikor épp elkeztem bemásolni Irén képét, totálisan meghalt a számítógépem. Az iskolában meg most jutottam egy kis időhöz.)

Kultúraquiltek - Argentina - foci folytatás

Készítettem újabb képeket. Sajnos ezek sem adják vissza az eredeti színeket.



Lefotóztam a textilt is, amiből ki kellett küszöbölnöm a sok-sok napot, hogy az A/4-re jutó naplementék száma ne legyen több, mint egy:

No ezen már majdnem valósághűek a színek.

Meghalt a gépem....

így újabb tetemes csúszást kell elviselnem.

A múlt héten sok táskára volt megrendelésem, és a dísztűzéseknél kezdett erőteljesen öltéseket kihagyni a Sárkány. A megrendelő volt kénytelen az utolsó símításokat elvégezni a 7 táskán, az utolsó kettő el se készült.... Két óránként pucoltam, szétszedtem, tűt, cérnát, talpat cseréltem, de nem változtatott semmin.

A hétvégén végre kitaláltam, megterveztem, lerajzoltam a MŰvemet. Ma gyerekmentesen nekiálltam, és a trapuntós szabad gépinél nem hajlandó egy szálat se felhozni.... az egyenes úgy-ahogy megy neki.... de nekem most az nem jó... úgy tűnik, a vastagot kifejezetten nem szereti...

Holnap talán fel tudom juttatni Pestre a szakszervízbe.

......itt most kitöröltem egy jó adag szitkozódást, morgást és társait......

Bocsi lányok! :-(((((

Argentina - Elizaniko

Az első gondolatom a foci és az új fajta Dakar volt az országgal kapcsolatban. Azután ezt elhessegettem, és hetekig az argentin marha volt tervbe véve. Még pénteken is azt akartam megvarrni. De annyira snassznak gondoltam, hogy varrok egy mezőt, és rá 1-2 marhát.

Így hát visszakanyarodtam a kezdetekhez, és a fociban állapodtam meg. Egy csapat focizó kisgyereket varrtam. Úgy tudom, úton útfélen fociznak a kis kölykök, abban reménykedve, hogy ők is olyan karriert fognak bejutni, mint hajdan Maradona.

Ez nagyon sötét fotó lett, de már nagyon késő van. Holnap fotózok még, de már égett a fülem amiért így elcsúsztam az időponttal.

Milonga - Argentina - Évi

Hiába nézegettem rengeteg képet mindenfelé, mindig az argentín tangóhoz sikerült visszakanyarodnom. Na, és akkor még ebben a kategóriában is megsasoltam számtalan jobbnál jobb fotót. Szinte az utolsó pillanatban találtam rá a munkám eredetijére, és annyira rendben volt minden szempontból, hogy kénytelen voltam valahogy összehozni. :)

Pont mgfelelt a célnak, hiszen mindenképp ábrázolni akartam a szenvedélyt, de mellette a légiességet, a játékosságot, a kacérságot, szóval mindent, amit a tangó egyik fajtája a milonga takar. (A milongáról ejtek majd holnap egy nagyobbacska ömlengést a blogomon, akkor linkelek is.)

Ez a kép annyival volt több ezeknél, hogy a kedvenc műfajomban, az art deco (art novo) stílusában festődött. Na, sejthetitek, mekkora öröm-bódottág volt ez nekem. :)))

Persze, mivel minikivitelben sikerült rátalálni, meg kellett rajzolnom A4-ben.

Aztán a kétoldalas ragasztóra kimásoltam a nagyobb elemeket, felragasztottam a megfelelő fekete, piros és fehér anyagra, majd kivágtam.

Mivel persze a papír felől rajzoltam fel a rag.-ra, minden a tükörképe lett. Ezt már előre átláttam, de időhiány miatt nem csináltam meg a szkennel-megfordít-kinyomtat procedúrát, abban maradtam magammal, hogy jó lesz a tükörkép is.

Ezért mindenki megfordult:

Aztán jött a legózás, ragasztgatás. Az alant látható állapot a péntek esti.

Ekkor tartottam ott, hogy a családtagjaimnak egyértelműen tetszett, és nekem is, tehát, ha tovább megyek, vagy sikerül megcsinálnom és nagyon klassz lesz, vagy mellényúlok valamivel, és menthetetlenné válik. Úgyhogy ezen a pontot betojtam. Mindez ma délutánig tartott, amikor nem húzhattam tovább az időt, nekiálltam.

Ügyes húzásnak találom, hogy a tűzéshez egy olyan öltésfajtát választottam, aminél kétszer ölt ugyanoda a gép, ezért vastagabbnak tűnik, szinte olyan, mint egy himzőcérna. Mindenképp ezt a hatást szerettem volna erősíteni, hogy vonalasan kontúrozom, és nem teljesen a szélén. Az uram meg is jegyezte, hogy ettől olyan rajzfilmes lett, ami neki nagyon bejött. :)
Az a helyzet, hogy nekem is. ;)))


Na, szóval ez történt. Tudom, hogy nem mentség, hogy szerdán tudtam meg a végdátumot, mert végig 15-re terveztem. És ahogy ez lenni szokott, folyamatosan dolgoztam (szerdát kivéve) a beteg kolléganőm helyett. És még ezután jött a tétovázás.

Kezek Barlangja - Cueva de las Manos

Átnéztem rengeteg képet, főleg a természeti képek tetszettek, a gleccserek és az Iguazo vízesés. Végül megtaláltam azt ami leginkább megfogott: egy kultúra utolsó nyomai Patagóniában, a tehuelcsék ősi kézjegyeiket is otthagyták az argentinai pampa egy mély szurdokában, ahol több száz tenyérlenyomat található a sziklafalakon. Kezek Barlangjának nevezik ezt a helyet.A Wikipédia szerint: Cueva de las Manos (magyarul A kezek barlangja) egy barlang Argentína Santa Cruz tarományában, 163 km-re délre Perito Morenótól, a Francisco P. Moreno Nemzeti Parkban.A barlang a Pinturas folyó völgyében található, Patagónia egy elszigetelt vidékén. Híressé a benne található barlangrajzok, barlangfestmények tették, amelyek legtöbbje kezet ábrázol, a hely innen kapta nevét. A művészek a vidéken már 9000 évvel ezelőtt élő őslakosok voltak, talán a tehuelche indiánok elődei. A festékek összetétele ásványi eredetű, ezért a festmények korát a festéshez használt, csontból készült csövek maradványainak vizsgálatával állapították meg. A csontcsövek segítségével fújták a festéket a falra tapasztott kéz köré.A barlang 24 m mély, bejárata 15 m széles és kezdetben 10 m magas.A kezek legnagyobb része bal kéz, s ez azt sugallja, hogy festők jobb kezükben tartották a festékes csövet. A kezek mérete egy 13 éves fiúéra hasonlít, de figyelembe véve azt, hogy a testméret abban az időben kisebb volt, néhány évvel idősebbek lehettek a művészek, s valószínűleg a férfikorba lépésüket örökítették meg azáltal, hogy kéznyomatukat ott hagyták a megszentelt barlang falain.A National Geographic szerint a tehuelcséket a 19. sz. végén lelőtték, megmérgezték vagy elűzték őket, hogy birkalegelőnek használhassák a földjeiket.

Hogyan készült a quiltem?
Ha eredeti méretben készült volna, akkor könnyebb dolgom lett volna, mivel csak körbefújtam volna festékkel a kezem, vagy valaki másét. Így mivel ilyen kis mérettel volt dolgom, először rajzoltam többféle kézformát papírra és kivágtam.
Ezeket híg akrillfestékkel bekentem (gumikesztyűben, mert így is alig tudtam lemosni) és rányomtam a festett vékony molinóra. Ezeket a vékony molinós festéseimet ilyenkor nagyon szeretem, amikor sziklát vagy falakat szeretnék ábrázolni, mivel a gyűrődések, amiket festés után rögtön nem vasaltam ki, most pont jól jöttek.
Ezután a kézfejeket visszaillesztettem a nyomtatás fölé és olajpasztellel besatíroztam, amit ujjal szétkentem a molinón a kezek körül.
Ezzel egy darabig eljátszogattam, majd amikor már jónak találtam, fekete olajpasztellel pár vonalat "húztam" sziklarapedések gyanánt. A tűzést is ezek mentén oldottam meg, a kezek körül nem tűztem, hogy valósághűbb legyen. Nem törekedtem arra, hogy pont egy u.olyan részletet adjak vissza, mint a kép, csak arra, hogy a hatás legyen olyan, mintha a barlang egyik falát látnám. Még szórtam rá egy kis bronzos csillámport a repedésekhez is, a kép nem nagyon adja vissza.
(Zárójelben jegyzem meg, kicsit elbambultam, valamiért a 9-e rögzült nálam, mint határidő.)

Zsuzsa Argentínája bővebben

Mi is lenne, ha egyszer úgy, mint bárki más,pitty-putty felraknám a képemet, sőt szöveget is írnék hozzá:)Ne tudjátok meg, mit vacakoltam , a szövegtől már el is ment a kedvem.De most kötelességemnek érzem, hogy a munkamenetről írjak valamit. A téma, ugyebár látszik:La Boca, tangó...
Felforgattam a festett anyagos polcomat , kiválasztottam azokat a színeket, amiket használni fogok. Meg újra kiválasztottam, meg újra...
A bal szélén kezdtem, és folyamatosan haladtam jobbra, papírravarrásos módszerrel, csak nem papírt, hanem textilt használtam alapnak.A felső sort, az oszlopos házakat így varázsoltam fel. Az aljukat eldolgozatlanul hagytam. Ezt eltakarta a rakott kőfalhoz használt anyag, és az ezt folytató alacsonyabb házsor.Ennek a sornak az eldolgozatlan alját az utcakőhöz használt anyag rávarrásával takartam. Ez volt a "papírravarrás" utolső mozzanata.
Aztán rengeteget tűztem. Meg ablakokkal tagoltam az egyszínű falfelületeket.Az a kék pad is megtetszett valahol, azt is akartam rá.
Az eredeti tervben nem szerepelt a tangózó pár, de aztán mégis lett rajta.A neten találtam a fotót, kinyomtattam világos anyagra/begyűrődött a nyomtatóba, azt hittem, vége , de kigyógyult nagynehezen/Lényeg, hogy a nyomtató túlélte, de a kép nem valami jól sikerült.Ezért gondoltam, hogy hagyok rajta egy kis világos kontúrt, hátha úgy jobban látszik, mit akar ábrázolni.És, hát rávarrtam a majdnem kész munkára.
Ja, és a tűzés előtt vatelineztem, úgy jobb tűzni.Ebben nincs szürke merevítő bélés.A hátlapot ragasztósprével rögzítettem, és végre szeghettem...

Zsuzsa Argentínája

Én ezt követtem el Argentína kapcsán. És remélem, jó fog állni. Megint vacakolok vagy egy órája az elforgatás miatt. Na...

Homage á Piazzola (Violini)

Ha Argentína, akkor elsősorban tangó, és ha tangó, akkor nekem Piazzola.
Piazzolával egy koncertünk kapcsán ismerkedtem meg évekkel ezelőtt - szerelem első hallásra. Igazi, eredeti argentín karmesterrel és bandoneon játékossal dolgoztunk (nem is volt elég durva és szenvedélyes nekik a társaság :-)
A bandoneon a mi tangóharmonikánkhoz hasonló jellegzetes argentín hangszer, ír közvetítéssel került Dél-Amerikába. A különbség annyi, hogy kisebb, és jobban szét lehet húzni, valamint nincsenek billentyűk rajta, hanem csak gombok mindkét oldalon, de az jó sok. Ha ízelítőt szeretnétek kapni milyen nehéz ezen a hangszeren játszani, illetve hogy milyen modern de mégis fülbemászó, mennyire erős és szenvedélyes ez a zene, IDE felraktam két videót.
Piazzola (1921-1992) egy érdekes figura. Argentínában született, de New Yorkban nőtt fel, itt tanult zenélni is. Érdekes adalék, hogy zongoratanára magyar volt (Wilda Béla). 16 évesen került vissza szülőhazájába. Több hangszeren is játszott, de főként bandoneonon muzsikált különféle tangózenekarokban. Közben zenét kezdett szerezni, érdekelte a kortárs zene. Sokféle komolyzenei műfajban komponált, közel 1000 műve maradt ránk, de érdekes módon (?) a legnépszerűbbek a komoly és könnyedebb műfaj határán mozgó darabjai. Életművével a komolyzene részévé tette a tangót és a bandoneont. Ebben meghatározó szerepe volt Gidon Kremernek (hegedűművész) , aki felfedezte a koncerttermek számára ezeket a darabokat.

A kollázson a készítés menete:

1.vászonra nyomtattam a fotó szükséges részleteit (ezzel szenvedtem a legtöbbet, mindenáron zöld vízihulla színe volt szegénynek. Ám miután a lányom azt mondta, hogy ez horror, erről senkinek nem fog eszébe jutni hogy ez a pacák valaha élt, addig bogarásztam a beállításokat, amíg találtam egy csak fekete tintával dolgozó opciót, és így jó lett). Alaposan kikeményített vászonból harmonikát hajtogattam vasalóval, éleire fekete textilkréta, széthajtogat, belevasal, méretre szab, újból harmonikát vasal.

2.az eredeti ihletadó kép

3.kijelöltem az A4-es méretet, a papírképből kivágott alakot körberajzoltam.

4.ragasztós vetex-szel helyére került a feje és a kezei, körbevarrtam, aztán megtűztem és ráhímeztem a szöveget. Végül felvarrtam a harmonikát, ilyen lett:

Amivel nagyon elégedetlen vagyok, az a széle. Mindenáron összehúzta a cikcakk az anyagot, így elnyelt 2-2 millimétert minden oldalból, ráadásul kicsit hullámos is. Ennek mondjuk értem az okát, ritkább cikcakkot kellett volna választanom :-/

La Boca

Buenos Aires La Boca. Vissza-visszahúzott, igaz el se nagyon tántorodtam. Nem is tudom Hundertwasseren és Gaudin kívül van-e még olyan, ami ekkora hatással volt rám.
Az élénk színek, a bádog, a deszkák, az a hányavetiség, ahogyan a házak egymásmelletiségében még véletlenül sincs rendszer. Megfér egymás mellett a kicsorbult kövekkel kirakott lábazat, a rikító színűre mázolt kovácsoltvas erkélykorlát, a hirtelenkék kandeláber és szőrös-szálkájú apácarács. Lenyűgözött na.
Nem sokat tudtam meg a negyed történetéről, igaz főként képeket kerestem. Annyit sikerült megtudnom, hogy a gyarmati korban nőttek ki a földből az épületek, igaz együtt emlegetik a San Telmo negyeddel, néhol úgy írják munkásnegyed, máshol úgy, hogy a San Telmo negyedben művészek élnek, a La Boca pedig a tango igazi bölcsője.
Mivel én magam sem tudtam a turistacsalogató leírásokból kihámozni, mi a valóság, nem akarok ködös kockákból valamit összerakosgatni, ígérem, ha biztosnak tűnő információt találok, megosztom. Habár lehet, hogy valaki szorgalmasabb volt nálam, ne fogja vissza magát :-)

Ja igen, a képről néhány szó: úgy döntöttem most nem a molinót használom, rendszeresen és kitartóan, fillérekért turkált, használt hófehér lepedőim foszlányait festettem, kevés próbálkozás után sikerült is olyan színűre, amivel elégedett voltam. Nem akartam pontosan ugyanolyan épületeket, meg egyáltalán épületeket sem, egymásba érő falrészleteket inkább, különböző anyagokkal. Így került rá a kovácsoltvas, ami sárgára festett kenderkötél, a piros apácarács fal kék zsalugáteres ablakokkal, sárga házfal boltívvel és zöld deszkafalrészlet. A zöld festett anyagra ceruzával előrajzoltam némi faerezetet, sötét és világosabb zöld cérnákkal meghímeztem hevenyészetten (úgyis szálkás hatás a cél gondoltam), aztán felvarrtam cikk-cakk öltéssel az egészet a jó öreg szürke alapra.

Tangó

Sokáig küzdöttem a tangó ellen, de újra és újra visszatértem hozzá. Annál is inkább, mert rátaláltam erre a képre. Nagyon megtetszett. Volt még ott ahol ez, több másik is, ugyanezzel a témával. Misha Lenn alkotása.

Először a képet kinyomtattam, majd felnagyíttattam, hogy kitöltse az A4-es lapot. Következő lépésként sniccerrel kimetszettem egy erős műanyagfóliából a sötét részeket.

Alapnak fekete anyagot választottam, melyre a sablon segítségével vittem fel Xpandaprintet. Megvártam, míg megszárad, majd hőlégfúvóval megpróbáltam felpúposítani. Rá kellett viszont jönnöm, hogy nagyon szűken mértem a kencét. Esze ágában sem volt feljönni. Először arra gondoltam, hogy átfestem még egyszer, de aztán minél tovább nézegettem, annál jobban tetszett laposan. Végül úgy hagytam.

Mártamásétól kapott színátmenetes organzát összegyűrögetve, ragasztófátyol segítségével rávasaltam kendőnek.

Következő lépésként körbevarrtam a sziluettet fekete cérnával. A kendőt átlátszó cérnával varrtam át.

A hátteret szabad gépi tűzéssel töltöttem ki. Itt variálni akartam egy kicsit. Először a lábak körüli részt másféle kacskaringókkal akartam varrni, mint a felső részen, de nem tetszett, így kifejtettem.

Utolsó lépésként körbeszegtem narancsszínű cérnával. Erősen gondolkodtam, hogy ferdepántozom, de egyelőre nem találtam rá a megfelelő színűre.

Íme a végeredmény.

Los Glacerios

Lányok, belőlem most csak ennyi tellett. Ötletem sok volt, de mind olyan, hogy vagy meghaladta a képességeimet az előállítása, vagy az egész Dél-Amerikára passzolt volna, aztán szűkült a kör, és szorított az idő, és maradtam annél a gleccsernél, amire Ildi hívta fel a figyelmem. Lehet, hogy ebből csak az ismeri fel, aki már járt arra. A valóságban sokkal élénkebb, de nem tudtam kivárni, hogy süssön a nap, és egy jobb képet csináljak. Szóval bocs. Nyavalygás majd a blogomon.

Egy ének José Hernandez Martin Fierroról

Fészkében él a sas,
őserdőben a tigris,
barlangjában a róka,
csak a gaucho bolyong
amerre változó
végzete sodorja.
Mert:
övé minden tömlöc,
minden rács és börtön,
az ő szája soha nem mondhat igazat,
még ha túl sok igazsága van is,
mert a szegény ember igazsága olyan,
mint valami repedt, fából készült harang.

Akkor találtam, amikor keresgéltem a neten a gauchók után kutatva - s ha már Mártamásé is ezt a témát ragadta meg, akkor úgy gondoltam közzéteszem, remélem nem bánjátok. :-)

Martin Fierro az utolsó gauchó

José Hernádez (1834-1886) birtokosfiú volt, de mindig is szimpatizált a gauchó életmóddal, szerette a pampát, változatos élete során gyakran osztozott önszántából sorsukban. Újságot ír politizál, katonáskodik, a polgárháborús időkben, emiatt menekülni kénytelen az országból. Visszatérése után írja meg a Martin Fierrót, a nagy gauchó poémát, amit ismernek, szeretnek, tankönyvi anyag lett.
" MF nem egy ember, hanem egy osztály, egy fajta , egy egész nép életének a tükre, az argentín élet egy korszaka."
Kicsit talán olyan mint nekünk a János vitéz.

Ennyit a miértről.

A hogyan először úgy indult, hogy a mű címlapját átkontúrozva, kivarrom száröltéssel, majd körítek hozzá egy kis pampát. A bajok már itt kezdődtek ugyanis harmadszorra sem sikerült nyomot hagyni az anyagon, különbözó technikákat alkalmazva. Ekkor elővettem egy békebeli indigót és nosza. Ezután viszont már elvetettem a hímzős ötletet, inkább kifestettem metal textilfestékkel. Az csak fűszerezte a dolgot, hogy a megvagdalt legkissebb ecsetem is soknak bizonyult és leginkább fogvájóval ( :-)) ) dolgoztam. Az eredmény némiképp alulmúlta elképzeléseimet. Ezután jött a pampásítás, mint a kép mutatja, kissé elkalkuláltam a lyukat, ennek lett következménye a darabolás. Mivel szerettem volna, ha kissé laposabb is lett volna, ezért az Angelinát egyenesen rávasaltam. Ezután tűztem először kissé az alapot, majd rá a pampát.
Lehet, hogy mégegyszer megcsinálom.
Ennyit tudok mentségemre felhozni.

Pingvinélet

Képem a Magellán pingvinek egy kis csoportjáról szól. Ezek a pingvinek Argentina patagóniai részén élnek, A Valdes félszigeten, Punta Tombo-nál. A túraútvonalak tervezésénél, állitólag kihagyhatatlan. Sok pingvines képet láttam, igy ezt elhiszem.Nevüket Ferdinánd Magellánról kapták, aki erre a földrészre érvén, először őket látta meg.Párválasztásukról, már korábban irtam, a kavicsdobálós párválasztás teljesen lenyűgözött azért maradtam végül is ennél a témánál.Mikor kiválasztották egymást, elvonulnak fészket rakni,bokros, kavicsos, füves helyre, ahol fölbevájt lyukakban, üregekben költenek.Sokat gondolkodtam, hogy a pingvinélet hozzátartozik-e egy ország kultúrájához, de meglepően sokat olvastam róluk a neten és könyvben is, szinte minden az országról szóló leirás emliti ezeket a csodálatos kis állatokat, és nem láttam olyan túrakinálatot, ahol nem szerepel ezeknek a pingvintelepeknek a meglátogatása, ezért döntöttem igy, hogy ez lesz az én argentin quiltem.Volt más próbálkozásom is erről a blogomba irok, és felteszem a képeket is.

Argentin tűzszertartás a PucaUrco-n

Az inkák népe ősidők óta Szent helyként tiszteli a Puca Urco-t a 4000 méter magasan fekvő sziklás hegyormot a Vörös Sziklát mely a szertartás helyszine.Letekintve előttünk a Laguna Coloradó-tó látványa lenyűgöző.A hagyományos tűzszertartást évente egyszer a helyi sámán vezetésével végzik, közvetlen kapcsolatot teremtenek a természet földi és égi képviselőivel.Köszönetet mondanak a földiek a megtermelt javakért a termőtalajért az éltető vízért a melegítő napért a kristálytiszta levegőért.

Nyugszik a nap kezdődik a „churaky”.a sámán kijelöli a helyét a tűznek,ami estétől-reggelig ég.A sámán a tüztér helyét kövekkel rakja körbe s a fellobbanó lángokba a résztvevők kokalevelet helyeznek.A sámán beszédet mond,majd megfújja a kürtjét mely kürt egykoron egy tengeri csiga házaként szolgált.A négy égtáj felé fordulva hívja segítségül a szeleket,egyben fel is szólítja az embereket a szertartáson való részvételre.Kezdetét veszi a Samay,a részvevők fohászkodnak,jó szerncsét kérnek maguknak és a családjuknak a következő évre.A tűz számára áldozati asztal készül,amire a legkiválóbb terményeket helyeznek.Torta alakúra halmozzák a szárított gyümölcsök,kukorica koka csokoládé,keksz friss gyümölcs tömegét.Ez lesz a tűz étke,hiszen a tűz táplálása a hála kifejezése.Ez a „Mast'A.
A hideg csontig hatol,hajnalra mínusz 15 fok alá süllyed a hőmérséklet.A sámán a Szsnt Dohányt melegítí a tűz fölött.Kiosztja,a résztvevők a nyelvükre helyezik,aminek hatóanyaga azonnal felszívódik,ami azt eredményezi hogy a gyomortartalom kiürül az előre odakészített zacskókba.
Enélkül a megtisztulás nélkül nem jöhetne létre a kapcsolat az Ősőkkel és az Istenekkel.

A dohány bódító hatására egybeforrnak Éggel és Földdel.A hidegben való virrasztás fizikai szenvedést okoz.Mindenki a felkelő Nap első sugaraira vár,feltartott kézzel kinyitott tenyérrel.
A meleg átjárja a testeket,jókívánságokkal halmozzák el egymást,a sámán jótanácsokkal látja el híveit.A megmaradt terményeket elfogyasztják,mivel a Szent helyről elvinni semmit nem szabad.
A sámán több órás tanítása után elássák a zacskóba ürített Szent dohány maradékait.A tűz hamuját külön gödörben a megmaradt terménnyel együtt ássák el.
A természet körforgása örök és megállíthatatlan,melyet az inkák népe még ma sem felejtett el.

Gaucho

Amikor Ildi elárulta, hogy következő állomásunk Argentína, nekem azonnal a pampa ugrott be – jól van na, természetközeli vénám mindig előjön, lett légyen szó bármilyen témáról :-) – sokáig vívódtam, hogy a pampát milyen formában ábrázoljam, hogy ragadjak-e ki egy jellegzetes növényt, vagy csak úgy általánosságban, de aztán beugrott, hogy igazán jellegzetes élőlénye nem is növény, hanem állat, egész pontosan a szarvasmarha. Argentína marhatenyésztő nagyhatalom, mintegy 55 millió haszonállatot tartanak. S, hogy kik terelgetik ezeket a jószágokat? Hát a latin-amerikai "cowboyok", azaz a gauchók.

Keresgéltem ihletadó képek között, találtam egy grafikát, ami igazán megfogott az egyszerűségével és eldöntöttem, azt használom sablonnak a mola technikához. Mint azt a blogomban is írtam, hogy ha nekem egyszer valaki azt mondja, hogy önként és dalolva fogok molát varrni, körbemosolygom. :-)))

A háttéren valahogy nem is méláztam, az szinte egyértelmű volt számomra, hogy poncho legyen.
S hát végül, ez lett belőle:

Rubinpiros tangó

Miután a marhákat gyorsan ejtettem, és a csodás Patagóniából más készül, maradt a tangó, de egyáltalán nem bántam. Sőt. Innen már egyenes út vezetett Cseh Tamáshoz. Ezt a történetet, a címmagyarázatot és kudarcos történetemet ma leírtam a blogomban.
Kiindulópontom az egyetlen általam ismert "szakszó" az "ocho" (nyolc) volt, ami az egyik leggyakoribb lépéskombináció. Legnagyobb meglepetésemre a Google kidobta ezt a képet: Buenos Aires-i tangóiskola.


Először papírra varrással akartam megcsinálni a parkettát, de rájöttem, semmi értelme, úgyis egyszínű. A kékes-szürkés anyagot kétsorosan vörös rayon cérnával letűztem, majd - miután minden nem létező rajztudásomat összeszedtem - a fényképen perspektivikusan látható rajzot "felülnézetbe" transzponáltam, és átmásoltam a parkettre.
Utána csináltam meg a szendvicset, még egyszer megtűztem a pirossal, majd ezüstös fehérrel több soron megtűztem a rajzot.

Ezután következett a blogomon részletezett (részleges) lutraduros kudarc. Miután rájöttem, hogy ide sajna nem bírok szöveget varázsolni, maradt a "rubinpiros" megvalósítása. A csodaszép vörös Angelinámat "ragasztóporral" varázsoltam fel a parkettra: nem lapot csináltam belőle, mert nem akartam teljesen beborítani, hanem megszórtam a parkettet a porral, arra tettem az Angelinát, és a szokásos módon sütőpapíron keresztül odaragasztottam.
Utána selyemfonallal ún. seed öltésekkel nagyjából kitöltöttem az üres részeket, majd nagy meglepetésemre találtam kis piros szívflittereket, amiket textilragasztóval még rányomkodtam.




Az Angelina fénye miatt nehéz fotózni, de az első (fekvő) kép közelebb áll a valósághoz. És itt egy részlet...