2010. szeptember 27., hétfő
2010. szeptember 16., csütörtök
2010. szeptember 13., hétfő
Már megint két kép
Ezek megint a Cewe kihívásra készültek:
Itt a nyárról kellett készíteni:
Itt meg saját magunkról kicsiben:
2010. szeptember 8., szerda
2010. szeptember 7., kedd
Kopt könyvkötés
A koptok egyiptomi keresztények. Ha jól tudom, a mai könyv alapja az, amit ők készítettek. A lapíveket összefűzték, és táblával látták el. Itthon nem annyira ismert, én egy időben mániákusan copt könyveket kötöttem, jókat lehetett ott is kreatívkodni a borítóval. Én ugye nem készítek hagyományos scrapbookot, de eszembe jutott, hogy mennyire jól nézne ki egy hagyományos album ilyen technikával összefűzve. Ez igazán stílusos hozzá.
Ez közel sem az összes, amit csináltam, mert egy idő után már meguntam fotózni őket :)
Már jó rég készítettem is egy leírást róla, azt szeretném itt megmutatni. Egy régi oldalamon van fent, amit még én sem nagyon látogatok, nemhogy más:) Én több lapot fűztem egybe, de hagyományos scrapbookhoz szerintem elég egy-egy oldalt fűzni, hiszen az a rákerülő cuccoktól úgyis vastag lesz, meg egyébként is már az alap is kellően vastag. A borítón ezerféle tecnikával próbálkoztam. Decoupage, üvegfestés, akril festés, spárgatekerés, vászonra nyomtatás, különböző kreatív anyagok használata, repesztő lakk, domborító anyag. Még a nevét sem tudom, csak most, hogy nézem a galériát, eszembe jutnak.:) A belső lapokat is szokszor nyomtattam. Készült leckefüzet, határidőnapló, babanapló, telefonregiszter, és ki tudja még mi.
Szerintem a linkek nagy része is jó még. Ha valami kérdés van, szívesen segítek:)
copt book