Valami változás biztos történik...

 ... mert többet is alszom - végre - egy ideje, és ez jó. Jah, mondjuk minden mindennel összefügg - nyugodtabb vagyok, így tudok aludni, mivel alszom, így nyugodtabb vagyok... :D

Ahol én lakom, elvileg nincs nagy forgalom, ez egy teljesen kieső utca majdnem , autóval max az jön, akinek erre van dolga. Aki régóta itt él a faluban, az viszonylag hamar, aki pedig úgy költözött ide, egy idő után felfedezte, hogy a szabadidő-tó felé erre is ki lehet sétálni-bicajozni, szóval sokan veszik erre az irányt. Vannak, akiket már eleve megszoktam, hogy mikor jönnek, és persze felnézek akkor is, ha idegenek sétálnak bámészkodva az úton. Általában én is szeretem megnézni őket, az ablak mögül meg különösen szeretem nézni, ha ők meg megnézik a házunkat :) (pirulósszmájli). Dagad a melllyem a büszkeségtől, vagyis pontosabban tökjó érzés, amikor azt látom, hogy meg is állnak, és megnézegetik a házat, a kerítést, vagy a kertet. Ilyet én is szoktam csinálni, ha idegen helyen sétálunk-kirándulunk (de még itthon is, az újabb utcákban akár), mert érdekelnek a házak, a kertek, és amellett, hogy szépek vagy nem tetszenek, rengeteg ötletet is lehet szerezni, na meg egyszerűen, az ember benyomásokat és élményeket szerez, és kész. Szóval néha látom, amikor elsétálnak itt emberek, és el-eltűnődöm, hogy mi is a történetük. 

Az előbb épp elsétált "A Pasi", akit néhány hete fedeztem fel, általában vasárnap reggel látom, ahogy - valószínűleg már a sétából visszafelé tart - nyolc óra után sétál el a házunk előtt. Egyedül megy mindig, középkorú, svájci sapkában és jólöltözötten, ma épp valamit majszolt egy zacskóból -feltételezem útközben megállt a pékségben. Kicsit nem tudom hova tenni - talán ezért is érdekel - mert valószínűleg átmenetileg lakik itt, vagyis albérletben, és vagy a környékre jött dolgozni, vagy külföldre jár át, viszont különbözik azoktól a munkásoktól, akik Kelet-Magyarországról jöttek ide. Sokkal másabb (tudom, előítéletek meg minden, de sajnos tényleg kategorizálunk, és ez van), szimpatikusabb, több. 

És most eszembe jutott az Író, akitől januárban búcsúztunk: előttem van a lobogó haja, a kék szeme, látom, ahogy sétál a faluban, meg-megáll beszélgetni valakivel,  ahogy ül velem szemben, hallom a hangját, ahogy mondja: "figyelj ide, Kriszta..." - és mesél, régről, utcákról, régi emberekről, a közös rokonainkról, a közös múltról... olyan élesen előttem van, hihetetlen. Neki féligmeddig tudom a történet, legalábbis tudom, hogy nem jön többet. De mi van azzal a sok emberrel, akikkel csak egy rövid út erejéig futottunk össze? néha olyan jó lenne tudni egynek-egynek a történetét. 

A hétvégi napokat mindig ajándékként élem meg. Ilyenkor látom, ahogy a nap végigmegy a lakáson, látom azokat a részeket is napfényben úszni, amit a hét többi részében nem - a nappali ilyenkor szikrázóan fényes, aztán a napfény végigvándorol a konyha egyik falán, lassan eléri ezt a szobát is az egyik oldalról, majd dél körültől besüt a konyha másik ablakán, és aztán a délután nagy részében a két szoba lesz verőfényes. Ősztől tavaszig hétközben ezekből szinte semmit sem látok, mert sötét van, mikor elindulok reggel, és sötétben érek haza. Így most szívom-szívom magamba ezt a sok látványt. 

Hát helló március....!

Egy hete minden nap érzem a késztetést, hogy írjak, mert mindig van valami, amiről érdemes - lenne - írni, de aztán valahogy mégsem keveredem ide, vagy mire ide keveredem - mint most - ülök csak, és próbálom felidézni, miről is szerettem volna írni, vagy egyáltalán... lelkendezzek, hogy milyen csudaszép a körmöm - tényleg csudaszép :), a piros egy gyönyörű árnyalata, úgy mindenki ráfeledkezik... vagy hogy lettek szép műszempilláim - még barátkozom velük, bár öööö valszeg a trehányságomnak köszönhetően erősen fogyatkoznak :D - viszont a szemöldököm egyenlőre csak festve lett ismét, és a tetoválás az úgy ment a levesbe... kicsit meg is könnyebbültem, majd próbálkozom inkább néha-néha a rajzolással, hátha egyszer sikerül... néha kicsit belegondolok, hogy ha találkozom a régi kollégákkal esetleg, mit gondolnának, hisz elég rendesen változom... és ugye én valami ilyesmire vágytam - mármint, változásra - csak valahogy nem tudtam magamnak sem megfogalmazni. Az állóvíz után - amikor úgy tényleg magamat is elhagytam valamennyire, mert nem volt késztetés, még az öltözködésre sem nagyon - végre van egy külső "inger", aminek a hatásárra - az új környezet, más emberek, más hangulat, és bizony másfajta nézetek is - muszáj volt nekem is valamerre lépnem, és ez, meglepő vagy talán nem is annyira meglepő módon elindított bennem is egy változást, meg kívül is egy változást. 

Az egyik fő észrevételem, hogy nem vagyok "zizi" az utóbbi hónapokban. Brutál nehéz volt az első három hónap, ettől persze azért ideges voltam, de nem voltam úgy zizi, ahogy korábban. Nem húztam fel már magam jó ideje annyira, mint nemisolyanrég, nincsenek bennem olyan "seholsejó"-érzések állandóan, olyan jó lassú szemlélődő - figyelő és tanuló - állásponton vagyok valahogy. Okosan osztom be az időm, nincsen annyira sok felesleges köröm - persze azért vannak, de nem túl sok ahhoz, hogy szétcsússzak. 

Február is olyan jól, lassan gurulva görgette a napjait, szerettem. 

Olvasni nem olvastam ki teljesen egy könyvet sem, most valahogy mindent félbehagytam - vagy csak nem találtam meg a megfelelő könyvet - hármat is félretettem, most olvasok egyet, ami tetszik, egy középkori történetet. Hoztam haza megint mindenfélét, de a ponyvák pl. most túl ponyvák voltak, a komolyabbak túl komolyak, hát így. 

A múlt vasárnap egy nagyon jó kvízen voltunk - én szerveztem ide a kultúrba - végül 12 csapat jött össze - sok volt a beteg, többen visszamondták - ez így is sok ember volt, mindenki nagyon jól érezte magát. A játékmester egyedül vezényelte le a majd három órát, és úgy játszottunk, mint a gyerekek :), belefeledkezve, izgulva. Nekem nem volt csapatom, de beültem oda, ahol a legkevesebben voltunk, és végül másodikak lettünk :), legnagyobb meglepetésünkre. 

Hétfőn elvoltam egy előadáson, hát, most már be kell látni, hogy nem nekem találták ki a pszichológiai előadásokat, a legtöbb a végtelenségig untat, ez van. Nagyon kevés ilyen témájú könyvet bírtam kiolvasni eddig, kínkeservesen tudom átrágni magam a legtöbbön. Persze van néhány ember, akit szívesen hallgatok, dehát úgy látszik, én így vagyok összerakva. 

A szakkörrel most a héten jó kis sikerélményünk volt, kis helyes kokárdát fűztünk, nagyon mutatós, és könnyű volt fűzni is, sittysutty, megvolt.

A napokban azon gondolkodtam, hogy most már lassan kétésfél éve, hogy mintha egyszerűen feladtam volna én ezt az egész társ-keresős dolgot. Hogy olyan szinten nem mozgat meg bennem senki semmit, pontosabban, nem is nézek magam köré ilyen szemmel. Talánafrontinhatásaisanullalibidó. Kicsit aggódom is :D, mert fejben megvan, hogy csak "kéne" valaki, de aztán a lelkem megvonja a vállát, és ennyi kb. Még csak arra sem gondolok, hogy na, legalább lovagoljon erre egy herceg, mert mittudomén... egyszerűen még csak eszembe se jut. 

Napos reggel

 Régebben reggelente kivittem a konyhába a laptopot, az asztalra, és reggeli után, ilyen hétvégi napokon ott olvasgattam és írtam, de egy ideje - talán azóta, hogy berendeztük a "könyvtárt", és az asztal is új helyre került - az ablak elé - valahogy ittragadtam. Mert jó hely ez, egy szeretem-hely. Korábban a falnak volt tolva az asztal - az meg azért volt jó, mert sokmindent be lehetett sorakoztatni az asztal szélére, a falhoz, most meg olyan zsúfoltnak tűnik... szóval ha fel-felpillantok a monitorról, az utcára látok. Igaz, rá a szembeszomszéd batár nagy házára részben, de pont látom, ha valaki jön-megy az utcán. És félig látom a másik kertvéget is, ősszel kitisztították a dzsumbujt, és most látni a kapirgáló tyúkokat. 

Süt a nap, de már kezd beborulni - esőt vagy legalábbis felhős időt ígértek mára. 

Háy János íróról a gyerektől hallottam először, az egyik érettségi tételük volt, és szidta, mint a bokrot. Azóta valahogy mindig szembejött, mint kortárs író, és nemrég volt vele egy cikk is - és talán valami írásai is volt - a Nők Lapjában, elolvastam, és mivel tetszett, a gondolatai is és az írása is, legutóbb megkerestem a könyvtárban. Olvasásilag majdnem mindenevő vagyok, kivéve a krimiket, Lawrence-en kívül nem olvastam mást, mert valahogy nem érdekel, ezt mondjuk nem tudom megmagyarázni, miért is, de nem. Időnként pedig nagyon szeretek kortárs írásokat olvasni. Háy János nekem valahogy amúgy Szilvásira hajaz, mármint nem hasonlóan írnak, de mégis, talán a szemszög, igen, az, ami nekem hasonló, meg az íz, ami marad az emberben a sorok olvasása után... és ahogy Szilvásinál sem tudom mindigyik regényt végigolvasni, egy másikat meg nem tudok letenni tőle, kicsit így vagyok Háy-jal is. Most épp ez, ami soron van, tetszik. 

Tegnap olyan... nyugisan-lassan elvoltam itthon, ha apró lépésekkel is, de haladok az IGAZI NAGY REND ÉS RENDSZERESSÉG felé :D, ezt azért érzem. Minden nap van valami kis kiszanálásra kerülő dolog, minden nap van egy pici rész, ami véglegessé válik, a helyére kerül, és ami már fix, nem lesz onnan elmozdítva, mert megtalálta a végleges helyét és funkcióját, és úgy kerek egész, ahogy van. 

A hálószobába vettem egy szürke sötétítőt, ami amúgy - ma reggel kiderült, hogy felébredtem a világosságra - nevében sötétítő és inkább egy jó kiegészítő, mintsem sötétít, de már nagyon zavart a bordós-rózsaszínes-narancs csíkozású függöny, amit ugye a gyerektől örököltem meg a szobával együtt, és nagyon nem illett az egyébként már "majdnemkész" szoba stílusához. Most szép - ellenben még a rolóval együtt - ami viszont amúgy csak árnyékoló, és nem sötétítő, ez is egy csere lesz majd - sem ad sötétséget, szóval igen... 

Majdnem volt egy olyan kósza gondolatom, hogy megfogadom, idén kevesebbet vásárolok, mert... merthát jah, ellepnek a tárgyak, és én is érzem, hogy ez már túlvan egyfajta határon... de egyenlőre inkább "átgeneráltam" a dolgokat, amennyi új dolog jön be, kb. annyi megy is ki, illetve hát azért több... és ez így kicsit nyugtatja a lelkifurkámat is, valljuk be... De vannak dolgok, amiknek egyszerűen nem tudok ellenállni. Mint a függöny pl., mert bementem egy boltba egy ajándékért barátnőmnek, és kijöttem egy táskával, egy függönnyel, az ajándékkal, meg még valamivel, amire nem emlékszem, és nem fizettem keveset. De a táska - fél éven belül a harmadik... - végre pont AZ abból a fajtából, amit szerettem volna. Egy sima fekete vállra akaszthatós nőcis nagy táska, ami remek munkábajáráshoz. Innen van a közepes nagyságú nagggyon kis csinos fekete mindenhezmenős közepes táska, és a sötétkék "retikül" is. Ezek mindegyike olyan volt, hogy pont "AZ", ami végleg betöltött egy bizonyos űrt :), szóval nem kérdés. (lehet amúgy, hogy táskamániás vagyok....?) Ezért az illatgyertyáért pedig visszamentem, mert azon túl, hogy ilyen finom illattal még nem találkoztam, ez valami eszméletlen elegánsan gyönyörű is (a kép nem is adja vissza)

Most, hogy belegondolok, annyira jó kis nap volt tegnap. Valahogy pont annyi minden volt benne, ami jólesett. Délutánig nem mozdultam ki, itthon tettem-vettem, aztán átmentem anyuékhoz kávézni. Közben valamit mutatni akartam neki a telefonon, és szembejött egy hirdetés, amit rögtön lebizniszeltem, és be is ugrottam érte a városba - egy nagyon szép vintage paravánt szereztem fillérekért, mondjuk lesz vele dolgom, át kell festeni - és pont visszaértem addigra, amikor mennem kellett a közházba. Kollega strázsálta a kiállítást, és megbeszéltük, hogy a végére odamegyek, és bepakolunk a nagyterembe mára, ne a vasárnapunkat áldozzuk még jobban fel erre. Ma egy kvíz-délután lesz, hát remélem, jól sikerül, 14 csapat lesz, kvízmesterrel (a környéken már nagyon megy a dolog). 

Pénteken voltam fodrásznál, irtóra nől a hajam, és akkora lenövés volt már, muszáj volt festetnem, és most vágattam is kicsit - bár növesztem - leginkább egy picit más formára, majd most mindjárt megmosom, kíváncsi vagyok, én meg tudom-e csinálni olyanra, amilyent a fodrász kihozott belőle... de legközelebb sima festésre nem megyek, megpróbálom magam megint, mert huh, nagyon húzós így havonta... na, nekem itt van a lélektani határ :), azt hiszem. Fodrász, körmös, kozmetikus, nőgyógyász.... azért az ember ha kicsit jobban szeretné érezni magát, vagy ami már amúgy teljesen természetes egyre több nőnek a mindennapi kinézetéhez, nem ócsóóó....

Olyan szépen telnek a napok egyébkéként, valahogy alakul a rendszer, egy biztos, hogy egyre kevesebbszer vagyok idegbajos, sőt, nem is jutottam el igazán a napokban addig, nem vagyok zizi, nem is tudom, olyan nyugodtan (bár talán kívülről zárkózottan, de nem) szemlélődöm a világot mostanában. És jó ez így. Piszkosul jó. :) (Köszönömköszönöm, ennél rosszabb ne legyen,kéremkérem, olyan hálás vagyok érte, kopp-kopp-kopp). 

Tömör gyönyör

Félreértéssék ne essék :), ezt most a  hetemre írom. Ez a hét nagyon fullos, valahogy beletömörítettük egy hétvégébe a közházas programok nagy részét, és még egy extra ad-hoc kiállítás is hozzájött - a múlt heti iskolabál kapcsán az SZM-esek egy tökjó kis retro iskola-kiállítást rittyentettek, és kolleganőm ötletére elkértük tőlük, meg kicsit kibővítettük, így egy egészen jó, és kedves kis nosztalgia-kiállításunk lett. Pont azért csináltuk meg még gyorsan, mert a hétvégén a programok miatt is többen jönnek a közházba, így aztán többen meg tudják nézni. 

Ami öröm :), hogy letelt a próbaidőm a hét elején, és maradhatok :) (fene tudja, azért bár persze, érződött, de sose lehessen tudni). Egy kicsit megnyugvás is, mert most akkor ez olyan.... hogy is fogalmazzam, talán mint mikor gyesen voltam a gyerekkel - van egy fix, tervezhető életszakasz, ami után tudom, hogy lesz valami változás, és arra már most lehet készülni, de egyrészt addig nyugi van, másrészt meg benne van az emberben az is, hogy utána annyi minden jóság is lehet még, mittudomén, ha nem maradhatok ott, tutifix úgy keresek munkát, hogy néhány hónap kihagyással, figyelve persze, hogy ne szakadjon meg a biztosítási időm. 

Ami még tökjó, hogy a próbaidő után ugye kicsit jobb a kompenzáls is, éééés nekem is befigyel a heti egy home-office, így aztán szerdán már itthonról dolgoztam hülyeteszteket töltögettem egész nap, amivel el voltam maradva. Fura volt egyébként, olyan lelkiismeretfurdalásom is volt, de a többiek mondták, hogy ne legyen :D. De Nekik is furcsa volt eleinte, ezt is mondták - igen, aki hozzá van szokva a "rendes" -tól-ig bejárós munkához, ez kicsit érdekes érzés - pláne, hogy én anno a covid alatt is végig bejártam dolgozni, nekünk nem volt home. 

És ma rövid nap, megyek fodrászhoz, mert hirtelen nagyon őszülni kezdtem, és (szerencsére) irtó gyorsan nől a hajam, de baromira látszik a lenövés, irtóra zavar. Minden hónapban azért luxusnak érzem a fodrászt, valahogy meg kell oldanom újra festeni, csakhát az nem lesz annyira jó. 

Hajrá péntek! :)

És megint vasárnap este van...

 ... de egy egészen jó kis hétvége volt. Tény, hogy a közösségi háznál most nem törjük össze magunkat - őszintén, méltatlan továbbra is a helyzet, se szerződés, se fizetés, arra hivatkozva, hogy nincs elfogadva még a költségvetés, szánalmas és méltatlan ésésés...  ez az egész. De már egész könnyen viseli a lelkem - nem okoz dilemmát, hogy kevesebbet teszek le a a közház asztalára így én is... negyedik éve erőlködünk, tényleg tiszta lelkiismerettel akkor is, amikor teljesen hálátlan volt a dolog - most is az - és mivel a hylezt tényleg változatlan, be kell látni, hogy ezen nem akarnak  nagyon változatni, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem, ergo carok én is rá... 

A gyerek teljesen meglepetésszerűen hazajött csütörtökön, tényleg meglepett, mert úgy csinált, mintha még ottlenne, és mikor hazaértem, itthon várt, ez jó volt, nagyon örültem neki. Hogy végigvitáztuk a hétvégét, az már nem volt annyira jó... 

Tegnap elmentünk moziba, ketten beszéltük meg, hogy most ide a közeli kisvárosba megyünk és megnézzük a Véletlenül írtam egy könyvet c. filmet, végül még elhívtam egy másik barátnőmet is, és jó is volt így hárman menni. Online nem lehetett most jegyet venni, így időben mentünk, és még így is csak, legnagyobb meglepetésünkre, a karzaton volt csak hely..  hát, még nem ültem soha a karzaton :), buli volt, jókat nevettünk, mert egyrészt ötven fok volt ott fent - mi hidegre készültünk... - másrészt háromszor ültünk másik helyre, mire kitaláltuk, hogy honnan is fogunk látni - ugyanis olyan széles a párkány rész, hogy én az első sorból a fele vásznat láttam csak. Három sor volt, szóval mindet kipróbáltuk, szerencsére még azelőtt, hogy tele lett volna az egész, végül így elénk nem ült senki sem, bár nekem így is a fenekem alá kellett még a kabátomat is tennem, hogy magasítson. A film szuperjó volt, így én kipipáltam most a három most futó magyar filmet, és nem is tudnék választani, mert mindegyik más, és mindegyik nagyon tetszett. Ma azon gondolkodtam, hogy nagyon bejött nekem most ez az "újfajta" mozizás, és igazi moziélményeim vannak, de tényleg, és nagyon-nagyon bírom az egészet. Úgyhogy idén úgy látszik, ezen lesz a hangsúly, volt, hogy évekig nem voltam moziban - egyrészt, mert Győrben totál messze van a nagy mozi az állomástól, én meg ugye oda vonattal megyek legtöbbször, de ez a másik hely, amit találtunk, a belvárosban van, és szuper.  Másrészt meg a kisvárosban egy ideje megszűnt a mozi, aztán volt mozgó mozi, de az is abbamaradt pár éve, de msot megint valami hasonló van, és ez jó. Szóval tuti, hogy havi egy mozi befigyel idéntől :). Egyébként úgy néz ki, hogy  a középkorúak újl felfedezték maguknak a mozit, mert azt látom, hogy sokan vagyunk, ergo, nem csak én vagyok ezzel így. Ja, a filmet - ezt is - nézzétek meg, kis aranyos. Egyébként a film hatásaként is - valahogy szerintem engem az írásról szóló részek nagyon megfogtak - még jobban elkezdtem gondolkodni ezen az írásos-dolgon. Kell valami hobbi, valami plussz, valami... ami én vagyok (ahogy már korábban is többször agyaltam rajta). 

Ezeket a vasárnapokat amúgy, amikor a gyerek így megy vissza, nem szeretem, mert borul az egész nap. Korán keltem, korán főztem, hogy tudjon enni és vinni, és mikor visszaérek Istentiszteletről, még itt egy nagy kupi, amivel csak délutánra végzek, és így minden tolódik. De persze azért sikerült kicsit pihenni, kicsit sétálni - nagyon hideg volt - és aztán még egy kicsit hosszabban ülni anyukáméknál is. Már majdnem indultam, mikor apu is kiült hozzánk, elővettünk valami kis italt, és még jó egy órát beszélgettünk. És én egyre jobban becsülöm ezeket, és tényleg olyan hálás vagyok ezért. Hogy ezt még lehet. 

Aztán - soha ne mond, hogy soha! - kérem, bejelentkeztem műszempillára és szemöldöktetoválásra. Előbbi puszta kíváncsiság, utóbbi pedig azért, mert valahogy eltűnt a szemöldököm, és ahogy körbesasoltam, kiderült számomra  is - ha-ha-ha... -  hogy létezik amolyan szálas szemöldöktetoválás, ami nem színezés, ami nekem nemgyerebe, hanem sokkal valódibbnak tűnik. Szóval valami szolíd igazítás lesz... azért már izgulok, de még van pár hét az időpontig. Egyébként sokat jelent, milyen környezetben vagy. A régi melóhelyen teljesen puritánok voltak a közvetlen munkatársaim, a főnököm azért némi ékszert viselt, és minimálisan festette is magát, és szép is volt, de egyébként mereven elzárkózott a - szerinte - sok csicsamicsától (ez voltam én... aki ilyesmiket felvett, hordott, festett stb. ja. És még műkörmöm is volt! ajaj! ), meghát ottvolt a szürke-barna kollegina, aki meg tisza Kamilla az Égig érő fűből.... A mostani munkahelyemen meg csinosak a nők, tényleg adnak magukra, és teljesen természetes a - normális - műszempilla, vagy szájtetoválás, vagy szemhéjtus-csík-tetoválás... na, én ilyeneket nem szeretnék, de persze szívom magamba a tudást :D. Magyarán: annyit teszek magamévá, amit tényleg érdekel engem is, csak eddig egyszerűen nem volt itt a környezetemben senki, akitől ezeket közvetlenül láthattam volna. 

Ez a hetem itthon elment az egyházi pénztár elkészítésével, az összes estémen ezt írtam és állítottam össze, jó, hogy túlvagyok rajta. Ma még meg kell néznem a jövő hetemet, fejben át kell gondolnom, mikor hova kell mennem. Most egy sűrűbb hétnek nézek elébe, és a hétvége is fullos lesz, de jó ez így. 

Mi volt még? ja igen, szombaton jött két srác, és felvették a templom harangjának a hangját. Ez a hobbijuk, járják az országot, és rögzítik a harangszót, már nyolcszázat felvettek. Kicsit furák, éshát a hobbi is fura, de őszintén, inkább tiszteletreméltó, hogy ilyesmit csinálnak, vagy  hogy ilyen van.

Szóval hétfőn szabin voltam...

 ... és basszus, a legjobb döntés volt. Kicsit hezitáltam, mert "lógásnak" éreztem - ami hülyeség alapból - , azért, mert nagyon rohanva, átszervezve másként is meg lehetett volna biztos oldani a dolgot, de valahogy most lelkileg azt éreztem, hogy én itt elfáradtam... úúúúgy sajnáltam magam, mintállllat :D, mert... mittudomén, az emberrel történik valami baleset, és akkor úgy nem jó egyedül lenni. Most úgy jó lett volna, ha valaki "simogatja a buksimat", én meg hüppöghetek, dehát ez ugye fú, nem is tudom, volt-e valaha az életemben a gyerekkoromon kívül, vagy egy-két kivételes esettől eltekintve. 

... mertakikiismernek... azok tudják, hogy pl. nem vagyok valami nagy ölelkezős. Másnak teljesen természetes akár találkozásnál is, még felszínes ismerősöknél is, vagy rég nem látott barátoknál az ölelkezés, nekem ez mindig nehezen ment, és nagyon sokáig zavart az is, ha valaki "belelépett az aurámba", nemtommér', én ilyen vagyok. Mára már ez egy kicsit lazult, de még mindig lenne mit javítani, gondolom. Ugyanakkor mindig volt egy minimális létszám, akiknek az érintésére meg tökre vágytam, vagy szerettem és természetes volt, ez ugye a Gyerek, a Párom (amennyiben volt...), meg néhány ember, ismerettségi foktól függetlenül, akár első benyomásra is azt éreztem, hogy jó megérinteni a másikat, ezek ugye valami tudatalatti izék, kapcsolódások valszeg. De tényleg ennyi, szóval jó, ha 5-10 emberről van szó. Namost mára meg az van, hogy párom ugye nincs, az új barátnőimet nagyon szeretem, de nem ez az ölelkezős-kategória az  egész, illetve a gyerek meg mostanában kinőtte ezt az egészet - azért várok, hátha visszanövi... - én meg rájöttem, hogy még az én ingerküszöböm alá is lement ez az egész érintéses-sztori, és ezen úgy elgondolkodtam. Hogy ez mennyire gáz, meg hogy most én ettől szenvedek-e vagy nem valójában. És arra jutottam, hogy de... :D (De ha most valaki direktbe idejönne ezt olvasva, hogy na Krikszi, gyere egy ölelésre, hát az összes hajam égnek állna, az tuti :D, szóval még meg kell éreznem azokat az embereket, akikhez tudok így kapcsolódni.) Gondolkodtam aztán azon is, hogy vajh miért most jöttek ezek a gondolatok - talán azért, mert tényleg most maradtam úgy az elmúlt éveket nézve, tényleg teljesen egyedül. Olyan egyedül, hogy erre már simán lehet a magányt ráhúzni. Főleg akkor, amikor mondjuk hazajövet nem kapcsolok tévét vagy rádiót. És órákat jövök-megyek csöndben, ülök a kádban, nézem a plafont, és egyszercsak énekelek vagy beszélgetek magamban, és gondolkodom, hogy bakker, ez most már valszeg gáz. Vagy beülök a fotelben, olvasok, aztán megunom, átmegyek egy másik helységben, és nézem a függöny hullámait. Vagy beállok a konyhába, és örömködök még mindig a konyhabútort nézve, ésaztán rájövök, hogy lehet, hogy csak próbálok örömködni? Egyébként persze messzire nem ennyire gáz a helyzet, mert ezek nem érzések, hanem "csak" gondolatok. Ahogy végiggonodolom, hogy élek. 

Február közepe felé járunk, és juhú, hat könyvet kiolvastam, ebből kettő jó vastag volt, a többi rövidebb regény, nade ez tökjóóó, és örülök neki. Szeretném tartani ezt a ritmust. Meg jól is esik, az az igazság. Sőt, egyre csak írom, hogy mit szeretnék még kiolvasni. Az utolsó könyv, amit tegnap fejeztem be, egy blogos ismerőstől van, ha jól emlékszem - és akivel már nem olvassuk egymást valami hülyeség miatt, biztos, ja, a politikai nézeteink nem egyeztek :D, ami baromság amúgy - és már egyszer olvastam, de most úgy jólesett megint, és találtam benne egy bekeretezett mondatot. Hogy ezt én kereteztem be, vagy az Illető, már nem tudom, de most megkerestem: "Azzal élj, amid van, és ne sajnáld, amid nincs." Ez örök igazság, és annyira gáz, hogy tényleg a mottóm is lehetne akár, pedig már annyit de annyit javultam e téren, hogy csak na. 

És tíz perc múlva indulnom, kell, szóval hajrá szerda!

... hogy mindig van valami...

 ...na, úgy látszik, hogy innentől kezdve minden év elején számíthatok valami - kisebb, remélem... - balesetre. Elég egy óvatlan pillanat, egy oda nem figyelés, és ennyi. Az van, hogy vettem egy új kést... :D :/ és ebből már ki is lehet találni. Jól elvágtam a kezem, szerencsére nem kellett összevarrni, de nekem elég volt maga a látvány is, attól betegebb vagyok, mint amúgy maga a sérülés... jáááj. Szóval most egy szép kis kötés van a bal kezemen, egy hét vízmentesen, nekem meg ugye hajat is kellene mosnom. Azért remélem, hogy ez nem a "kérd és megadatik, csak kicsit másként" -dolog, mert igaz, ami igaz, nagyon szabin akartam én már mostanában... így meg itthon leszek, mert holnap még tetanuszt is kapok. juhú!!!!....

Siettünk, gyerek indult vissza, kapkodtunk, én meg még egy szelet húst akartam vágni, hogy azt is süssük ki a karfiol mellé, hogy tudjunk még együtt ebédelni... na, ebből nem lett semmi,  engem apu bevitt a sebészetre, Mucust meg kivitte a keresztapja az állomásra... hát így. 

És szauna van, mert elromlott a termosztát, úgyhogy a rendszeer csak fűűűt és fűűűűt... manuálisan tudom leállítani, de azt sem lehet nagyon észrevenni.

Na, és akkor ennyit a jógás terveimről is mostanában, vagy legalábbis egy hétig napolni kell, jut eszembe. 

Morr. De hogy holnap itthon leszek, az most úgy jólesik... irtóra sajnálom most magam. :D :/