Kerek-erdő meséi

Fent a hegyekben, a fenyvesek közelében él Pacsirta Apó és Pacsirta Anyó. Hogy honnan tudom? Hát elmondom neked. Tudom, mert láttam őket, hallottam, ahogy énekelnek. A titkomat is megosztom veled, képzeld, beszélgettem is velük. De hadd kezdjem az elejéről a történetemet.
  Valamikor régen, egy nagy folyó közelében, egy pacsirta család örömére, a tojásból kikelt egy kis pacsirta. Kedves kis pacsirta volt, éneke napról-napra szebb és hangosabb lett. Ahogy teltek az évek, a pacsirta fészek mélyén újabb fiókák keltek ki. Már hárman voltak. Nagyon szerették egymást. Egy nap a három kíváncsi kismadár a folyó partra repült. Szüleik játszadozni engedték el őket, de titokban a folyópartra mentek. Sok veszély leselkedik ott három kicsi madárra, de ők akkor még ezt nem is sejtették. Csatlakozott hozzájuk a varjú is. Néha együtt játszottak, de sosem tudta tartani a csőrét. Így volt ez most is. A varjú hamar megunta a játékot, és hazament, de útját a pacsirta fészek felé vette, és elárulta a három pacsirta fiókát az édesanyjuknak. Eközben ők hárman át akartak repülni a folyón, mert a túlparton szépen sütött a nap. A legkisebbet a hátukra vették, és úgy repültek a folyó felett. Alacsonyan szálltak, így a legkisebbnek az egyik cipőcskéje a folyóba esett. Lett nagy ijedség, és szárnyukkal, csőrükkel a vízbe csapkodva próbálták megtalálni a kiscipőt, de hiába. Majd eszükbe jutott, hogy van valaki, aki mindig tud segíteni, a Világ Teremtője és Ura, a Nagy Király. Félve és kétségbeesve segítséget kértek Tőle, és csoda történt, mert megtalálták a nagy vízben a picinyke cipőt.
A három pacsirta közül a legnagyobb volt a mi Pacsirta anyónk.
A nagy folyótól távol, a hegyek közelben élt egy másik pacsirta család. Az egyik kis pacsirta, igen eleven fióka volt, az óvoda helyett az óvoda mellé szeretett járni. Hamar ki is derült a dolog, de nem merte elmondani az apukájának az igazat, mert félt, hogy verés lesz a vége. De édesapja azt mondta neki:
- Ha elmondod az igazat, nem verlek meg.
- De én félek, hogy megver, édesapám! – válaszolta a fióka.
- Én, arra tanítottalak téged, hogy ne hazudj, és úgy gondolod, hogy én hazudnék, hogy nem verlek meg? – kérdezte apukája szomorúan.
A fióka szégyenkezve mindent bevallott, és édesapja nem verte meg, mert így ígérte. Sok csintalanságot követett még el, amit később nagyon megbánt. Megértette, hogy a rosszaságot meg kell bánni, bocsánatot kell kérni, és meg kell változni belőle. Pacsirta fiókánk felnőtt, nagyon szerette a Nagy Királyt, éneke napról-napra szebb lett, és szállt felfelé a magas égbe. Ő volt a mi Pacsirta Apónk.
Eljött a nap, amikor ők ketten találkoztak. Még fiatalok voltak, de megrakták közös fészküket, és most már ketten énekeltek. Hamarosan kikelt az első fióka, Efri. Nagy volt az öröm a fészekben, mert nagyon várták már kicsinyüket. Ha csintalanságról volt szó, Efri mindig az élen járt.
Nemsokára újabb fióka kelt ki, Erni. A boldogság nőtt a Pacsirta családban. Már négyen voltak a fészekben. A két fióka sokat csipkelődött egymással. Egyik este miután éneküket elénekelték a Nagy Királynak, és Pacsirta Anyó lefektette fiókáit, Erni nem tudott elaludni.
- Édesanyám, nem tudok elaludni.
- Mi, a baj, gyermekem? – kérdezte Pacsirta Anyó szeretettel.
- Nagyon bánt, hogy olyan sokat rosszalkodtam, szeretnék bocsánatot kérni. Megtehetem?
- Igen, gyermekem. Gyere, mondd el a Nagy Királynak is ezt.
Úgy is tettek, akkor este Erni boldogan bújt vissza ágyikójába, bocsánatot kért Efritől is a rosszaságaiért, és örömmel újságolta, hogy megváltozott, és ezentúl nem fog rosszalkodni. De Efri csak ennyit felelt:
- Majd meglátjuk holnap! Majd meglátjuk holnap, hogy fogsz-e még csipkedni!
A harmadik fióka, Evi volt. Kedves kicsike volt. Testvérei és szülei nagyon szerették. Ahol megjelent, olyan volt, mint egy virág, amely illatával mindent betölt. Sokszor elkísérte apukáját, amikor más vidékre kellett repülnie. Bátor és szorgalmas volt. Anyukájának sokat segített.
Egy nap Pacsirta anyó betegeket szeretett volna látogatni, de amint kitekintett a fészekből, látta, hogy vendégek közelednek. Örült nekik, de ugyanakkor elszomorodott, hogy a betegeket nem tudja meglátogatni. Evi látta, hogy édesanyja szomorkodik.
- Mi a baj, édesanyám?
- Ma szerettem volna meglátogatni az erdő betegeit.
- Ó, meglátogatom én őket! – válaszolta ragyogó szemmel Evi, és már hozta is kosárkáját, amibe finomságokat tett és friss vizet a betegeknek.
Úgy is volt, meglátogatott minden beteget, megajándékozta őket finomsággal és friss vízzel, énekével pedig megörvendeztette őket.
Egyik nap Efri, Erni és Evi azon tanakodtak, hogy a negyedik fióka, aki még a tojásban van, fiú legyen vagy lány. Efri és Erni fiút szerettek volna, így Evit is rávették, hogy ő is fiú fiókát akarjon. Kérésüket a Teremtő meghallgatta, és hamarosan újabb családtaggal bővült a Pacsirta-lak. Barni kedves és vidám fióka volt, de ahogy nőtt Pacsirta Apó és Pacsirta Anyó észrevették, hogy fiókájuk egyre bizonytalanabbul lépked, és a szárnyai is nagyon erőtlenek. Nemsokára már nem tudta a fészket elhagyni, csak ha szülei magukkal vitték. Mind nagyon szerették Barni, mert olyan volt, mint egy kincs a számukra. Bár ő volt az, aki nem tudott repülni, mégis ő vígasztalt másokat.
Aznap, amikor a legkisebb fióka kikelt, egy csodálatos napsugár kukucskált be a fészekbe, és Pacsirta Anyó Napsugárnak nevezte el. Ahogy nagyobbacska lett Napsugár örömmel viselte gondját Barninak. Elválaszthatatlan barátok lettek.
A nagyobb fiókák kirepültek a fészekből, és új fészekbe költöztek, ahol nekik is lettek fiókáik. Bárhová mentek az otthonról tanult énekeket vidáman énekelték a Nagy Királynak.
Barni egyre gyengébb és erőtlenebb lett, de nagyon szerette a Nagy Királyt, és minden nap csodálatos énekével örvendeztette meg a körülötte élőket. Egy szép nyári nap Barni végleg elhagyta a fészket. Meghalt. Pacsirta Apó, Pacsirta Anyó és a testvérei nem szomorkodtak miatta, mert tudták, hogy már a Nagy Király csodálatos országában énekli énekét, olyan szépen, amilyet ezen a földön még senki nem hallott. Tudják, hogy egy nap újra találkoznak vele, és akkor már Barni is fog tudni repülni, mert a Nagy Király országában csak öröm és boldogság van.
Ha a hegyekben jársz, a fenyvesek közelében, látogasd meg Pacsirta Apót és Pacsirta Anyót, örömmel beszélnek majd neked is a Nagy Királyról, mint ahogy nekem is. Hogyan találod meg őket? Nagyon egyszerűen, csak legyél csendben, és hallgasd az ég felé szálló pacsirtadalt.