Enyhe tavaszi szél járkált a fák között
Kerek-erdőben. Simogatta a fa ágait, és csalogatta a rügyeket. Kezdett éledezni
az erdő a hosszú téli álomból. A madarak is egyre többet csicseregtek,
énekeltek, hangjuk már messze elhallatszott.
Egyik reggel nagy döbbenet és kétségbeesés
lett úrrá Kerek-erdőn. Nem találták sehol Flórián farkast. Még legjobb barátja
Pufi farkas sem tudott róla semmit. Összeverődött Kerek-erdő apraja-nagyja
Tölgyikéhez, hogy mindenről pontosan értesüljenek. Nagy zaj és zsibongás volt
mindenhol. Nem lehetett hallani, hogy Uhu bácsi mit mond az állatoknak, olyan
nagy zaj volt. Egyszer csak néma csend lett mindenhol, a kis ösvény mentén az
állatok falként két oldalra húzódtak, valakit előre engedtek az ösvényen.
Farkas Apó volt az. Ő volt az erdő bölcs farkasa, és az ő fia volt Flórián.
Lehajtott fejjel, csendesen ballagott az ösvényen, egy levél volt nála.
Néhányan összedugták a fejüket, és azon tanakodtak, hogy vajon Flóriántól van-e
a levél, és ha igen, mit írhat rajta?!
Farkas Apó megállt Uhu bácsi mellett,
letörölte a könnyeit, majd csendesen megszólalt.
-
Flórián elment. Ő döntött így. Ezt a búcsúlevelet hagyta. „Apám! Ma
reggel elmegyek. Itt hagyom Kerek-erdőt. Túl kicsi ez az erdő nekem, akarom
tudni, hogy mi van azon túl, szórakozni akarok, új barátokat keresni,
kalandokat, izgalmakat átélni. Nekem Kerek-erdőben unalmas volt az élet.
Elvittem mindent, amit úgy gondoltam, hogy jogosan megillet, és megérdemlek. Ne
várjatok haza, nem jövök többet vissza.”
Mire Farkas Apó a levél végére ért, nem csak
ő sírt, hanem az állatok mind, akik ott álltak. Erre még Pufi sem gondolt, bár
Flórián régóta beszélt neki erről a tervéről, de úgy gondolta, hogy soha nem
teszi meg. Tévedett. Nem sajnálta, hogy barátja elment, hanem inkább azt
sajnálta, hogy nem ment vele.
-
Kerek-erdőn túl, biztos, jobb az élet! – gondolta magában, és egy
nagyot sóhajtott.
Farkas
Apó nem törődött bele, hogy fia elment, és elveszett a nagyvilágban, hanem haza
várta. Minden nap kiment Kerek-erdő szélére, a Nagy Tisztásra, és várt, vár, és
várt. Teltek a napok, hetek, hónapok, és újra tavasz köszöntött be
Kerek-erdőbe. Flórián nem jött többet haza, úgy, ahogy előre megmondta. De
hiába telt el olyan hosszú idő, Farkas Apó kitartóan kiment minden nap a Nagy Tisztásra,
ha esett, ha fújt, ha havazott, ha tűzött a nap, és várta haza a fiát.
Ez alatt Flórián járta az erdőket, mezőket,
néha még a városba is bemerészkedett. Egy bandához verődött, és velük élte az
életét. Először úgy tűnt, hogy minden szebb, érdekesebb, és vagányabb, mint
otthon. Hamarosan megváltoztak a dolgok. A banda rossz társaság volt.
Verekedtek, fosztogattak, mindenféle rosszat elkövettek. Egy valami nagyon
rossz dolog történt, egy rablás után a banda osztozkodni kezdett a zsákmányon,
amikor Flóriánt a banda tagjai jól elverték, aztán mindenét elvették, és ott
hagyták félholtan. Tél volt. Napokon át vonszolta magát sebesülten, lázasan és
éhesen, amikor egyszer csak összerogyott. Akkor eszébe jutott Farkas Apó, látta
maga előtt. Soha nem érzett ilyen fájdalmat a szíve táján, mint most. Nem a
verés miatt fájt a szíve, hanem azért, amit tett, hogy megbántotta azt, aki őt
mindenkinél jobban szerette.
-
Hazamegyek! – mondta elhaló hangon, és könnyei folytak végig az arcán.
– Csak legyen annyi erőm, hogy hazamehessek és bocsánatot kérhessek Apótól,
mielőtt meghalok. – suttogta Fórián az ég felé nézve, és a Nagy Királyra
gondolt.
Minden erejét összeszedte, és vonszolta-vonszolta
magát árkon-bokron át, amíg újra össze nem rogyott. Megpróbált felállni, de nem sikerült, akkor
vette észre, hogy a Nagy Tisztáson rogyott össze. Kerek-erdő felé fordult.
Sírt.
-
Bárcsak hamarabb hazajöttem volna! Bárcsak elmondhattam volna Apónak,
hogy megbántam, hogy elmentem, és bocsásson meg nekem. – mondta csendesen
Flórián.
-
De jó, hogy hazajöttél! Minden nap vártalak. Tudtam, hogy visszajössz.
Már rég megbocsájtottam. – hallatszott Farkas Apó kedves hangja. Flórián azt
hitte, hogy ez csak a képzelete, de amikor kinyitotta a szemét, megpillantotta
az édesapja arcát.
Farkas Apó az ölébe vette fiát. És ahogy
haladt az erdei ösvényen, minden házba bekiáltott.
-
Gyertek, nézzétek, a fiam él. Elveszett volt, de megtaláltam. Újra itt
van.
Erre a hírre
mindenki előjött. Sírtak újra Farkas Apóval, de nem a szomorúságnak, hanem az
örömnek a könnyei voltak ezek.
Pár hét múlva Flórián sokkal jobban lett,
akkor Farkas Apó összehívta az erdő állatait, hogy vele örüljenek, hogy a fia
él, és otthon van.
