kiállítás Tóth Andrej legújabb festményeiből
A38 Kiállítóhely, Petőfi híd budai hídfő
Megnyitó: 2011. február 22. 20 óra
A kiállítást drMáriás képzőművész nyitja meg
Az est során Tóth Evelin énekel
Megtekinthető: 2011. február 23 - március 19.
Látogatás előtt egyeztetés szükséges a következő telefonszámon: +36 1 464 39 40!
További információ: Horváth Judit (hjudit@a38.hu vagy +36 30 645 85 03)
Az A38 sokszoros díjas grafikusa ez alkalommal festményeit mutatja be a hajó új kiállítóterében. Tóth grafikai munkáit már harmadik éve az Év Kulturális Plakátja illetve Aranyrajzszög díjjal értékelik, de festészeti oeuvre-je se a mostani kiállítás anyagával indult.
Tóth Andrej jelen kiállításán látható képeit az egyik leghíresebb párizsi kabaré, a Crazy Horse világa ihlette.
Tóth-tól nem idegen, hogy tematikus kiállítási anyagot készít, előző kiállítása a K. Petrys Házban bemutatott Dolce Vita Bed & Breakfast – mely szintén egy létező, Szicíliában található hotel neve után kapta a címét – is egy élményanyag köré szerveződik.
Ez alkalommal azonban nem csak a kiállítás címe, de a képek is sokkal direktebben utalnak az éjszakai lokálra, no nem annyira annak erotikától fülledt levegőjére. A képeken megjelenő figurák művészneveik és álarcaik mögé bújtatott anonimok, mázsás combjukkal tűsarkú papucsban spiccelő hősnők.
A festmények plakátszerűek, sokukban irodalmi vagy képzőművészeti parafrázisokat fedezhetünk fel, melyek nem mentesek az eltartó humortól sem.
Ezek „a ruháikban meztelen, meztelenségükben ősi szerepükbe bújt nők, akik végigtombolják az éjszakát és végig kiabálják a napot, akik végigmosolyogják és végignyafogják a kalandot, s végigüvöltözik és végignyöszörgik az összezártságot. Akikkel nem lehet élni, s akik nélkül nem lehet élni. Ezek a nappali világosságban kidörzsölt, tyúkszemes, szétkaszabolt zsíros lábak, amelyek az éjszakai reflektorok fényében ismét a legperverzebb vágyak titokzatos tárgyaiként csillannak meg, s őrjítik meg azt is, aki még délelőtt ezek láttán felböfögte a szalámit.
Tóth Andrej festményei szinte az arcunkba ordítják ezt a hangulatot: mélyen lélegeznek, karcosan suttognak, napfényként kacagnak és röfögve nyöszörögnek. S bár iszonyú kézenfekvő volna őket Toulouse-Lautrec világával rokonítani, én mégis azokban egy vadabb, őszintébben felkacagó és felsikoltó világot látok. Egy kicsit magyart és egy kicsit oroszt is, amelyben az idézetek és utalások humora úgy hozzák el a párizsi nőket hozzánk, hogy rádöbbenjünk, a javuk itt van közöttünk, a környékünkön, és ha netán egyszer kinyitnánk a szemünket, talán még meg is láthatnánk, találhatnánk, simogathatnánk őket, ezeket az amennyire vonzó, legalább ugyanannyira életveszélyes nőket.”
(részlet drMáriás a kiállítás katalógusába írt előszavából)