10.

M. igen elégedett volt magával. Ugyanis megtervezte a jövőjét. És azért is, mert így 70+ évesen is van kedve jövőt tervezni a történtek ellenére.

„Van nem egy barátnőm, aki már csak a halált várja, pedig még unokáik is vannak, család, férj meg minden, aztán mégis csak vekengenek mindenen. Nem tudom, mit szólnának, ha úgy lennének egyedül, ahogy én.”

Először is elhatározta, hogy amikor letelik a hivatalos idő, holttá nyilváníttatja P.-t. Ezzel P. fia is egyetértett, ő is nagyon haragudott az apjára az eltűnése miatt. És (az egyszerűség kedvéért) kisP azt akarta, hogy ezen igen szomorú és végleges aktus után – amellyel kizárják az apját az életükből és meggyászolják – lemond a ház ráeső részéről M. javára. Mamikát ugyanis kisP első pillantásra megszerette, amikor P. bemutatta neki.

„Alapvetően rendes gyerek ez a kisP. Bár az is igaz, hogy van az életében olyan ügy, amelyet élő ember fel nem foghat. Van ugyanis egy rettentő némber asszonya. P. ezért mindig csak »az én bolond fiamnak« hívta a háta mögött. Sosem értette, hogy tud egy ilyen nő mellett megmaradni főleg, hogy van más lehetősége.
KisP egyébként azért is akar lemondani erről az örökségéről, hogy még véletlenül se kerüljön a szörnyeteg és családja kezébe semmi, ami az apjáé és az anyjáé volt – most meg az enyém lesz. Szóval azért neki is van egy véleménye a kedves feleségéről, ezért sem lehet érteni, mi folyik ott. De nyilván ilyenekbe nem lehet beleszólni. Meg kisP nem is az az ember, aki csak úgy ripsz-ropsz! elfogadja más véleményét. Emészti a dolgokat évekig, aztán még mindig nem biztos, hogy dönt, és aztán lép is.
P. mindig nagyon szomorú lett, amikor kisP telefonált neki. Ugyanis ezt általában titokban, bevásárlás közben tette. Merthogy kisP egyedül jár bevásárolni, a rém még ennyit sem hajlandó megtenni. Biztos nem fér bele két cigi elszívása meg a pálinkázás/borozás közé. De neki a főzés, takarítás és egyéb dolgok sem férnek bele, a munka meg aztán főleg nem. De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy vállakozást indítok. Méghozzá olyat, amelyet bárhonnan lehet igazgatni. Ugyanis, ha a hivatalos ügyek lebonyolódnak, megvárom, míg az üzlet már stabilan működik, eladom a házat és kiköltözöm Ausztráliába, esetleg Új-Zélandra. Lesz szép kertem rózsákkal és egzotikus növényekkel – ott nyilván nem egzotikusak. A nappaliban zongora. Kinti kemence és tűzrakóhely, ilyesmi. És a vállalkozást meg kiterjesztem az új lakóhelyemre is.
Mondjuk, a fiam a terveim hallatán konkrétan megzakkant, de nem érdekel. Legyen neki saját élete. Én meg élem a sajátom, ahogy tudom, meg ahogy szeretném.
Tudom, hogy rettentően fog fájni a végleges megoldás, de mit tehetnék? Viszont addig még van több mint 3 év, történhet még bármi...
Viszont az üzletet feltétlenül megcsinálom, azt ez az egész nem befolyásolja. Elvégre egyelőre pár apró egészségügyi problémától eltekintve egészen jól bírom magam. Semmi olyan, amit ne lehetne kordában tartani. Meg vágyom is valami újra, valami értelmes tevékenységre, az építkezésre. Valahogy élni kell. Egyáltalán élni kell.”

Read more...

9.

M. kint ült a teraszon, jó kis napsütés volt. Először rejtvényt fejtett, de miután nagy nehezen kitalálta a „Carmen szerzője” kérdésre a rejtvény készítője szerinti helyes választ, miszerint Maurice Ravel, kidobta a szemétbe az újságot.
Ezután elővette a nagy zsák ajándékba kapott diót és azt törögette. Igazság szerint legszívesebben csak üdögélt volna mozdulatlanul, mert meghúzta a hátát tegnap, estére már az egész jobb oldala fájt, aztán elöl is a bordái között, lélegzetvételre is, úgyhogy inkább elfoglalta magát valamivel, csak úgy üldögélni nem nagyon bírt.

„Kár, hogy állandóan kell ez a levegővétel, basszus, tényleg nagyon fáj. Valami bordaközi izom lehet.”

Közben morfondírozott. Éppenséggel a barátságról. Mióta P. eltűnt, azóta hadilábon áll az emberi kapcsolatok mibenlétével. Főleg mert úgy érezte, a barátai mintha nem nagyon érdeklődnének iránta mostanában. Hétszámra nem kérdezik meg tőle, hogy van. Pedig beszélnek, találkoznak, nevetnek, együtt vannak, de ez a kérdés nem hangzik el... Legalábbis M.-ra vonatkozóan.

„Mert az okés, hogy egy szerelem munka is. Ahogy egyébként az összes emberi kapcsolat, amelyben részt veszünk, nem maguktól működnek. Amit ugye sokan elfelejtenek vagy nem is akarnak róla tudni.
Bár ettől a munkától P. megfosztott, mélyre zártam az érzést, igaz, azért a virtuális szoba virtuális kulcsa a kezem ügyében van, nem vagyok én Kékszakáll, hogy rejtegessem, nyithatónak kell lennie az ilyesminek. Hope never dies until it kills you.
Szóval nem tudom, mennyire kell megújulni egy barátságban, ahogy a szerelmi kapcsolatokról ezt sokan állítják. Mármint hogy meg kell újulni. Vagy például ki tud-e fáradni egy barátság? Nem érzem én ezt, de hátha más igen. És ha így van, mik a jelek vagy a tünetek?
Vagy azon is gondolkodtam már, hogy nekem túl nagyok az igényeim. Pedig soha nem méricskélek, mármint hogy mit kapok és mit adok. Sőt adni jobb. Bár biztos vannak olyan cinikus népek, akik azt gondolják, adni azért szeretnek jobban az emberek, mert akkor azt az érzést kapják, hogy szükség van rájuk. Azzal együtt tényleg nem rossz az. A cinizmus sem.
És szerintem ezt azért nem lehet túlzott igénynek felfogni, hogy néha jólesne, ha tőlem is megkérdeznék, hogy vagyok... Van-e esetleg valamire szükségem. Például arra, hogy mondják meg, nekik mire van szükségük. Azért kitalálni mindig mindent nem lehet.”

Read more...

Gardenexpo – beszámoló

Már az örvendetes, hogy lehet erről a az expóról beszámolót írni. Mert a Konyhakiállításról sajnos nem lehetett.
A Dekor és Mentha blog jóvoltából kaptam a jegyeket, illetve sorsoláson nyertem. Még egyszer köszönöm nekik, valóban jó szórakozás volt.
Igazság szerint azt kaptam, amit vártam. Rengeteg ötletet, a megvalósításukhoz eszközöket és eltehető címeket, szemet gyönyörködtető látványt.
Amit mondjuk nem vártam annyira, az az emberek fegyelmezetlensége volt, ha finoman akarok fogalmazni. Ha nem, akkor az általánosan tapasztalható elképesztő bunkóságot. Több száz ember sorban áll, mert annyi látogatót engednek be, ahányan kényelmesen tudnak nézelődni és vásárolni, de nyilván vannak olyanok, akiknek ez derogál és előre vonulnak. Nem párról van szó, hanem legalább 60-70 emberről. És rohadtul nem zavartatják magukat. Főleg az idősödő asszonyok. Egyébként ezen a hétvégén tényleg mintha az a különleges telihold megzavarta volna a 60+ nénik fejét. Szombaton csak kettő ilyen néni akart felöklelni a kocsijával, ha nem figyelek, összetörik az autómat. Az orchideakiállítás és -vásár területén a mexikói standnál konkrétan félre akart lökdösni egy szintén ilyen korú asszony, merthogy ő már vásárolna. És rikácsol, semmi finom polgári úriasszonyi, a méltóságot már nem is említeném. Mondtuk neki anyukámmal, hogy nyugodjon meg, mert itt üti meg a guta. És mi is vásárolunk, úgyhogy legyen kedves kivárni a sorát.

Itt vettem egy picike jázmint, úgyis mint vásárfiát. Nem szabad ugyanis nekem pénzzel feltankolva (nem mintha elárasztana) ilyen helyekre elvonulni. Ugyanis ha virágot, növényt vagy kerti eszközöket látok, nem ismerek mértéket. Egyébként végre találtam olyan gyártót, aki gondol a kisebb kezű népségre is metszőolló fronton. Jó, nyilván, ha nagyon ráfekszem a keresésre, már biztosan találtam volna, de itt a lehetőség jött elém.
Van náluk elég sok akkumlátoros fűnyíró is, egy olyanra vágyom, hogy ne kelljen a zsinórral küzdeni. A fűnyíró robotról már nem is beszélnék, mert az már tényleg sok, (ha már, akkor egy hasonlóan működő porszívót vennék) szerinem nálunk nem is lenne használható a lejtőkön. Meg egyébként is, szívesen tologatom a fűnyírót.
Egy dolgot hiányoltam csak, a növénymagokat, azt gyakorlatilag csak egy standon találtam, de pont olyanokat, amelyekre nem volt szükségem. Pedig erre készültem, hogy jól bevásárolok mindenféle különleges magot.

Jasminum polyanthum

És miután már megint elfelejtettem feltölteni a fényképezőgép akkuit indulás előtt, tartalékoltam a kattintgatást az orchideákra. Szóval innentől kezdve csak orchideák. Az sem túl sok az említett ok miatt.

Személyes kedvenc.

Marczika-stand. Ennyit sikerült, mert nagy volt tolongás. Szerncsére kb. 5 percnyi távolságra lakom tőlük, majd elmegyek a kertészetükbe.

Az a baj ezekkel az orchideákkal is, hogyha egyszer elkezdi az ember, nincs megállás. Szerencsére ilyen téren elég konstruktív a család, most például télikert tervezés folyik az élmények hatására, igaz, egyelőre csak virtuálisan.

Read more...