A nagy vadász

Ha továbbra is ilyen hülye lesz az időjárás, akkor nem fog beérni a füge, pedig tele van a fa. Pedig voltak terveim, nem is egy a felhasználást illetően.
Ma annyi időre mentem ki a teraszra, míg lefényképeztem a sütit – éppen nem esett abban az 5 percben.
Aztán fűszereket vágtam a csirkéhez és tök rosszul lettem, mert a zsályán már nálunk is poloskanövendékek garázdálkodnak. Tuti rendetlenéktől kaptuk ezeket is.
Viszont egy másik állatnak nagyon megörültem. Reszkessetek poloskák és miegyebek!

Azt gondolom, hogy a nyáron megtalált példány nőtt ekkorára. De azért elgondolkodtató, hogy a kiskertben talált ennyi kaját??? Akkor csak 1,5 cm volt nagyjából.

Read more...

7.

Mamikával elég sok dolog történt az elmúlt napokban. Például átélte élete első földrengését.

„És akkor még csak nem is jutott el az agyamig, hogy földrengés. Azt hittem, a szél behúzta az ablakot. Ugyan félálomban kicsit furcsállottam, hogy az ablak miatt remegne az ágy, de aludtam tovább. Aztán reggel – amikor olvastam a híreket – kellett megtudnom, hogy a föld rengett. Fura érzés volt, mintha valaki megrántotta volna alattam az ágyat...”

Aztán egyik este volt egy furcsa telefonja, nem szóltak bele, de meggyőződése volt valamiért, hogy P. volt a vonal túlsó végén. Viszont érdekes módon nem felzaklatta a dolog. Ellenben két napig nagyon-nagyon szomorú volt. Ezért aztán megnézett egy végletesen nyálas romantikus filmet Letters to Juliet címmel. Nem lett tőle jobban, sőt. Még fel is bosszankodott.

„Ez a főszereplő leány, úgy tűnik, kizárólag levelezős filmekben játszik mostanság... Bár az a múltkori nagyságrendekkel jobb volt, mint ez. Hogy ilyen szarokra miért kell energiát és pénzt pazarolni! Sosem fogom megérteni.”

Azon is gondolkodott, hogy valami mozgalmat kéne indítani a határozott névelőkért. Mert mostanában mintha tudatosan irtanák a beszélt és az írott nyelvből is. A könyv miatt, amelyet éppen most olvasott, szívesen elbeszélgetett volna a szerkesztővel meg a korrektorral ezen szempontok mentén is, de lehetőleg egy szívlapáttal a kezében.
Tegnap meg írt egy bejegyzést a blogjába, ami elég nagy vitát váltott ki, de ahogy elnézte, ez a téma mindenhol ugyanerre a sorsra jutott. Azt is egészen elképedve figyelte, hogy a három ostobácska kislány történetétől csak egy ugrás kell egyeseknek, hogy a székház ostromáról meg adott politikusok üzleti ügyeiről kezdjenek el marhaságokat összehordani.

„Nem is értem az embereket. Sokak szerint kamaszkorban lopni gyakorlatilag kötelező, mert az muris és különben is kell a gyerekeknek az izgalom.
Aztán most itt van ez az új rendelet vagy törvénymódosítás vagy hogy hívják – most a létrehozásának a mögöttes szándékait hagyjuk is. Meg itt van ez a három buta csitri. Nem sok jó sült ki a találkozásukból, na.
Meg lehet kövezni, de szerintem nem az egészséges személyiségfejlődés kötelező eleme a kamaszkori lopás. Lopni és megúszni nem hősies, hanem szánalmas. És ne hagyjuk ki: lopni erkölcstelen.
Meg azért abba sem árt belegondolni, hogy a legtöbb boltban a legtöbb eladó gyakorlatilag minimálbérért dolgozik, és a hiányt simán levonják tőlük. Nyilván nem fognak gondolkodni sokat, hogy enyje-bejnyézzenek vagy rendőrt hívjanak, ha elkapnak pár szórakozni vagy a társaknak bizonyítani vágyó kamaszt.
Bár az is igaz, hogy azért nem kéne dutyiba zárni rögvest a hülyegyerekeket. Megszégyenülés, szabálysértési bírság kiszabása, a szülők részéről a bizalom megvonása oké, de priuszt nem kell nekik kreálni.”

Read more...

6.

Mamika ma kifejezetten agresszív hangulatban ébredt, már amennyire egyáltalán agresszív tud lenni. Délelőtt csak téblábolt ide-oda, nem tudott magával mit kezdeni.
Aztán elhatározta, hogy megejti a fűnyírást, úgyis aktuális a héten és esőt is mondanak holnaptól, szóval nekiáll.
Kicsit reménykedett benne, hogy előkerül a szomszédban lakó állítólag ideggyenge nőszemély (a hírek szerint már öngyi is volt), aki folyton káromkodik, ha valaki füvet nyír, esetleg egyebet csinál, mondjuk, él.
Direkt készült az összecsapásra, ki akarta engedni a gőzt, és nem volt benne biztos, hogy a fűnyírás elég lesz erre önmagában. Azt tervezte megmondani a buggyantnak, hogy esetleg ő is nagyobb rendet tarthatna a kertjében, mert a legtöbbször elhagyott kaszálóra emlékeztet. Talán, ha rendszeresen nyírná ő is a füvet, nem kéne azon vekengenie, hogy a csigák felmásznak a házuk falára és az milyen gusztustalan.

„Ha a fal tövében háborítatlanul burjánzik a növényzet, mégis mit vár? Mert jó, csiga van mindenütt, másznak azok akárhova, bár nálunk még a ház falán sosem voltak.
Nem is értem ezt a nőt, képes órákat nyomdafestéket nem tűrően káromkodni, pedig van egy kicsike gyereke, olyan egyéves lehet, mondjuk én még nem láttam a babát, csak hallottam, ahogy elég sokszor panaszosan nyöszörög és sírdogál.
A múltkor hallottam, hogy pofátlanul azt károgta egyik délután – megjegyzem, kb. 40 fok volt árnyékban és olyan 7 óra múlhatott –, hogy a nyugdíjas ráér, miért nem napközben vágom a füvet. Ott toporzékolt a kerítésnél, hogy nem tud aludni a gyereke. Akkor csak visszafogottan szóltam vissza neki, mondván, hogy ugye nem gondolja, hogy ilyen melegben délben fogok füvet nyírni, és egyébként se ossza be az időmet. Erre elkullogott.
Azóta viszont másoktól is hallottam, hogy minden megmozdulásra, ami egy kis zajjal jár, azonnal káromkodásba kezd. Az egyik szomszéd be is vitte a kisfiát a házba, ne ezt hallgassa az a szegény kölyök.
Na, mindegy, ez az egész nem is lényeges, inkább az  érdekelne, miért vagyok ma ilyen puffogós.
Jó, az oké, hogy füvet kell nyírni. Ami önmagában persze nem lenne baj, szeretek a kertben tevékenykedni. De vannak a kertnek olyan részei, ahol nem lehet elegánsan nyírni a füvet. Lejtős kicsit, a bokrok ágai lehajlanak. Totál hülyén érzem magam mindig, ahogy próbálom az egyik kezemmel a fűnyírót irányítani – nyilván nem megy – a másikkal valahogy felfogni az ágakat, hogy alattuk is levágjam a füvet. Sajnos harmadik kezem nincs, hogy a zsinórt is vezessem, szóval egy életveszély. És hát nem mindig érem el vagy az egyiket vagy a másikat. Ilyenkor azért örülök, hogy nincs tanú a láthatáron. Nem kell látnia senkinek, ahogy bénázom. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy ha P. még él valahol, akkor én szívesen agyoncsapnám, ez is miatta van. Hiába mondtam neki, hogy akkumlátoros fűnyírót vegyen, kerüljön is marha sokba. Nem volt hajlandó. Szerinte az férfiatlan. Mi van???
Szerencsére a kert nagyobb része olyan, ahol csak finoman, decensen és lazán tologatni kell azt a hülye gépet.”

A másik lamentálnivalója a nadrágszáráról szólt.

„Nem tudom, valami baj lehet a bal lábammal. Vagy a járásommal, mármint ahogy a bal lábammal lépek. Egyszerűen nem értem, hogy a teljesen egyformán felhajtott gatyaszár hogy tud lecsúszni a bal lábamon. És nemcsak úgy lecsúszik vagy lehajtódik, hanem alattomosan egyre lejjebb mászik, egyre kisebb lesz a hajtás, hiába duplán van. Az meg aztán tényleg a rejtélyek rejtélye, hogy tudja ezt megcsinálni akkor is, ha biztosítótűvel rögzítem?!”

Read more...

Kesergő

Kicsit irigykedve nézegetem a többi blogon a kerti eredményekről szóló beszámolókat. Sajnos én nem tudok ilyesmivel szolgálni, csak eredménytelenséggel, illetve csak a pusztulás és a pazarlás képeit tudnám bemutatni, de azokhoz nincs kedvem. Meg nyilván másnak sem lenne.
Sajnos megint beigazolódott, hogy lakva ismerszik meg a másik. Ez most persze csak a kölcsönkertre vonatkozik. Amilyen nagy lelkesedés volt tavasszal és nyár elején É. szomszédunkban, akkora mostanában az én csalódásom.
Lehet, hogy nem illik ilyesmit a nyilvánosság elé tárni, de szerintem kifejezetten elkeserítő, amikor valaki olyan módon pazarol, ahogy ő teszi. Pusztán buta megrögzöttségből.
Van ugye az a nagy kertje, ahol az eddigi években bájos káosznak nevezhető állapotok voltak, de ebben az évben elszabadult a pokol. Nyilván az időjárás sem tett jót az ő elképzeléseinek, mármint ami a kertművelést illeti.
A másik blogon már keseregtem egy sort, hogy mennyire nem hajlandó semmilyen módszerrel a növényvédelemre. Se bio, se semmi. Mert az méreg. Szerinte.
Ha ezt tudom előre, hogy ennyire nem hajlandó semmire, akkor nyilván egy szál cuccot sem viszek át és nem ajánlom fel, hogy megveszem a magokat és palántákat gyártok.
Elképesztő volt, hogy a már termőre forduló ringlófája szabályosan csöpögött a tetvektől. És semmi megelőzés, semmi promt védekezés, csak pusztulni hagyás és sűrű kesergés. Meg azon vekengés, hogy nincs neki akkora nejlonja, amivel letakarná a fa alatt a „dolgokat”, amíg esetleg permetez valamivel. A fa alatti „dolog” konkrétan gyomerdő volt.
De én azt sem értem, hogy lehet a szedret otthagyni a bokron lerohadni. Vagy a málnát. Aztán közben azon nyekeregni, hogy milyen drága mindenütt a gyümölcs.
Az eddig gyönyörűen fejlődő és bőven termő mángoldot csigák zabálják –  azok ellen sem hajlandó kiszórni az irtót – és rozsdás foltok jelentek meg a leveleken. Gondolom, valami gombás fertőzés az is. Alig lehet egy evésre való ép levelet összeszedni, pedig egy egész zacskónyi magot kiültettem.
Az is milyen már, hogy vannak olyan paradicsombokrok, amelyekről egyszerűen lepusztultak a levelek és szomorúan lógnak rajtuk a félig beérett paradicsomok, tovább nem képesek érni.
Persze lehet, hogy gyanakodnom kellett volna a hozzáállást illetően tavaly, amikor megkérdeztem, hogy miért nem szedi össze a mogyorót. Na most az újdonság volt neki, hogy a mogyoróbokor termést hoz – nem is akármilyet. Elvégre csak naponta 20-szor megy el mellette...

Szóval csak az itthon elültetett paradicsomok és paprikák vannak. De azok viszont nagyon szépen teremnek. Sokkal jobb lett volna persze, ha nem egy nagy kaspóba ültetem el az öt egyébként igen nyiszlett fekete paradicsom palántát, biztos több termést hozott volna, de ahhot képest, hogy semmit nem adtam volna azért, hogy azok a rémültesen kicsike és vékonyka palánták egyáltalán megmaradnak, szépen teremnek, miután vagy másfél méteresre nőttek. És azokon még a fitofóra sem pusztít, nem úgy a koktélparadicsomokon, amelyeket szintén csak azért ültettem el, hogy ne kelljen kidobni a palántákat, éppen nem tudtam elsózni senkinek. Pedig azokról már leszedtem legalább 3-4 kilónyi termést, és tessék, most beüt a krach. Sajnos meggyőződésem, hogy azért vannak ilyen kórokozók, mert körülöttünk nem törődnek a kertekkel. Márcsak azért is, mert ez a kaspó közelebb van a kölcsönkerthez... Jó, tudom, én sem vagyok teljesen normális, egy idő után végletesen gyanakvó lesz az ember.
De úgy tűnik, hogy sikerült megállítani a pusztítást, lepermeteztem őket pénteken. Azóta nincs olyan paradicsom rajta, amin a jellegzetes folt megjelent volna, és több levél sem betegedett meg.

Mindegy, ezért döntöttem úgy, hogy a ház mögött kialakítunk egy kis konyhakertet jövőre. És remélem, majd jövő ilyenkor már én is büszkélkedhetek az igazán saját terméssel.

Read more...

5.

Mamika azon gondolkodott, miközben az új bejegyzését írta a blogjába, hogy milyen vicces lenne, ha P. olvasná a blogot és nem tudná, hogy ő – Mamika írja, de aztán rájönne, honvágya lenne és hazajönne. Igazából nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy P. olvassa a blogot. Ezért aztán nem is volt hajlandó egy fél szót sem vesztegetni rá, tudta, hogy az ilyesmi bosszantja P.-t.

Számtalanszor elképzelte a jelenetet: P. egyszer csak betoppan (a kulcsát magával vitte, gyakorlati érzéke azért volt mindig is), ő persze rettenetesen meglepődik. Eztán próbálja leplezni az örömét. Ami Mamika őszinteségével enyhe nehézségekbe fog ütközni.

„Az ilyesmire, akárhogy is várja az ember vagy vágyik rá, egyszerűen nem lehet felkészülni. Jó, ha majd nem kell felmosni. Milyen kínos lenne már, hogy meglátom, azt’ elalélok.
Csak azt nem tudom eldönteni, hogy mennyi a duzzogásra szánható idő vagy meddig kell keménykedni és büntetéseknek alávetni. Az ilyen taktikázásokban sosem voltam jó. Meg egyébként is, mi a jó bánattal büntetném? Nem kap a sütiből?”

Mamika menthetetlenül romantikus volt, mióta az eszét tudta.

Read more...

4.

Papika a nappaliban gubbasztott, tévét nézett és rendkívüli módon sajnálta magát. Hogy egyedül van egy bérelt lakásban, amikor lehetne egészen másutt is.
Mindig is remekül értett ahhoz, hogy bizonytalanságban tartsa a környezetét, főleg azokat, akiket igazán szeretett. Már több mint két éve így élt egy vidéki kisvárosban és nem volt képes megszabadulni az illúziójától. Mármint hogy ő szabad. Tudta, hogy magának köszönheti az egész hülye helyzetet, de ahogy múlt az idő, egyre kevésbé volt bátorsága a feloldásához, mondjuk, Mamika teljes joggal lehetett rá pokolian dühös. Pedig egyszer elé kell állnia és bocsánatot kell kérnie.

„Mondjuk, jobb lenne minél előbb, elvégre lassan 77 leszek. Igazából tényleg nem vagyok komplett, de nem vagyok képes lemondani a szabadságomról, még akkor sem, ha tökéletesen tisztában vagyok annak illuzórikus voltával, semmi értelme az egésznek főleg, hogy marha szarul érzem magam.”

Amikor Mamika, azaz Sára elküldte tejfölért a paprikáshoz, olyan szinten felbosszantotta magát a tejföl hiányán – pedig előző nap, amikor bevásárolni voltak, direkt kérdezte, hogy minden van-e, nem kell-e venni még valamit. Mamika biztos volt benne, hogy nem. Szóval olyan szinten bosszantotta fel magát, hogy egyszerűen elsétált otthonról egy kukk nélkül. Egyébként nem tervezte, hogy meglép, csak így alakult. Papika életében elég sok dolog csak úgy alakul. Egyfelől ugyan szereti azt hinni, hogy mindenben képes dönteni, legfőképpen egyedül, másfelől viszont, amikor ugye megfontoltságra lenne szükség, kissé elhamarkodottan cselekszik, majd szereti azt gondolni, hogy így alakult.

„Elvégre egy közmegbecsülésnek örvendő, nagytudású tanárember nem lehet kifejezetten hülye, ugye. És nyilván, ami hülyeség, arról én nem tehetek, legalábbis közvetlenül.”

„Erre tessék. Pont akkor, amikor a legjobban tudtam volna még egy kicsit aludni színlelni az alvást a kanapén ebéd előtt. Nem, nem lehet soha nyugtom. Tejföl! Mintha anélkül nem lehetne megenni azt a nyavalyás csirkepörköltet. De Sára ilyenekben nem ismer tréfát, az ennivalónak mindig tökéletesnek kell lennie. A paprikás az nem pörkölt.
Hogy hiányzik, te jó ég! Főleg most, hogy rátaláltam a blogjára – ez így azért nem teljesen igaz, nem rátaláltam, hanem egy régi tanítványom segítségével konkrétan megkerestem –, amelyen mindenről fecseg (rólam nem, meg sem említ semmilyen szinten, nem is értem) az ételekről is, amiket készít, filmekről, könyvekről, a barátainkról, helyesírásról. A múltkor is volt egy kifejezetten vicces kirohanása a cukkíni miatt, mindenhol hosszú í-vel írják, pedig röviddel kell, az ilyenektől mindig falra mászik.
Meg ez is, hogy blogot ír! Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmire adja a fejét. Mindig halálba lehetett idegesíteni a »gép előtti vakulással«. De most bezzeg napi szintem használja, és ahogy látom, kifejezetten ügyesen. Ráadásul ismerem annyira, hogy egészen biztosan egyedül ókumlál ki mindent, amire szüksége van, sosem volt az a segítséget kérő fajta. Meg hát az is igaz, hogy akitől segítséget tudna kérni ilyesmiben, azok mind az én tanítványaim voltak az egyetemen, gondolom, nem szívesen zargat senkit az én kompániámból, ahogy emlegetni szokta őket.
Az az igazság, hogy nagyon büszke vagyok rá. És közben meg irigykedem, hogy Sára képes nélkülem is jól érezni magát, ha nagyon őszinte akarok lenni, féltékeny vagyok marhára.
Gondolkodtam rajta, hogy kommentelek neki a blogon, de tartok tőle, nagyon hamar rájön a turpisságra. Haza kell mennem, nincs mese, de hogy oldjam meg?”

Read more...

Hőség után

Azt hiszem, ebben a posztban lesz szó mindenről, fecsegni és csapongani fogok, jó régen nem tudtam ide írni. A múlt héten ugyan időm lett volna, de egyszerűen nem volt kedvem a hőség miatt, nem is nagyon csináltam a házban sem szinte semmit, nem még kint a kertben. A locsoláson kívül nem voltam hajlandó semmire.
Először is azzal kezdeném, hogy hurrá és juhé, lesz saját konyhakertem jövőre. Bármilyen bájos, aranyos és rendes a szomszédunk, nem szeretek igazán közösködni és megalkudni olyanokban, hogy termesszek valamit.
A ház mögött fogjuk kialakítani, nagyon kicsike terület, de szerintem okos és átgondolt tervezéssel elég sokat lehet majd kihozni belőle. Miután hozattunk termőföldet, mert sajnos a telkünk talaja gyakorlatilag folyami hordalék, sóder. Valamelyik nap a Safruban láttam bőtermő oltott zöldségeket – mondjuk, éppen csak padlizsán és kígyóuborka volt, de jövő tavasszal biztosan lesz nagyobb választék – azok inkább felfelé nőnek és nem terebélyesednek, azokat fogom majd kipróbálni a saját nevelésű palánták mellett.

Meg nem mondom, hány méterszer hányas, sosem tudtam távolságot becsülni, de majd úgyis le kell mérni. Van öntözőrendszer, a képen az a zöld micsoda a vezérlője. Úgyis kell locsolni a füvet is, akkor majd a növényeim kapják a vizet. Talán anyukám sem érzi majd elvesztegetettnek azt a sok vizet, amit kilocsolnak a spricnik. A nyeszlett cseresznyefa kikerül majd onnan, az előző tulaj nem fordított figyelmet és energiát a fákra, sajnos beteges ez is meg elöl a szilvafa is, de azt apu még meg tudta menteni.
Egyébként, ha nem tudjuk eladni a házat nagyjából két éven belül, különben is nagy kertátalakítás lesz.

Egyelőre nagy kaspókban vannak a paprikáim és a paradicsomok, de ehhez képest rettentő jól fejlődnek.

A chili úgy néz ki, mintha Buddha keze kissé összekuszálódott volna. A pritamin, a kaliforniai paprika és a cseresznyepaprika is szépen fejlődik a fekete paradicsommal és a koktélparadicsomokkal együtt.

Kaliforniai paprika.

Pritamin.

Cseresznyepaprika.

A kiskertben újra virágzik a pompás ligetszépe a finom szirmaival. És van egy olyan kis lakó, amelynek nagyon megörültem, amikor felfedeztem. Egy bébi imádkozó sáska. Hátha megtelepül nálunk és elkap minden ártalmas jószágot.

Kb. 1,5 cm volt, amikor fényképeztem. Ami nem volt könnyű eset, ugyanis folyton elszökött a gép elől, elég sok olyan kép született, ahol csak a föld van.

A cincér nem idevalósi, Kiskunlacházán találkoztunk.

Születésnapomra meg kaptam egy Sundavillea piramist, ami tulajdonképpen Mandevilla, azaz brazil jázmin, Dél-Amerikában szerelemindának is nevezik.

A következő képeket meg azért rakom fel, mert szépek.

Azért vannak olyan növényeink, amelyek kifejezetten örülnek a döglesztő hőségnek. A leanderek ontják a virágokat. Ez a rózsaszín meg még vaníliaillatot is áraszt.

Az egyik sétányrózsának az elvirágzott kis izéin vicces gömbök nőnek. Egyet felvágtam, hogy mi van benne, vajon mag-e és majd arról lehet-e szaporítani, de igazából nem derült ki számomra semmi. Viszont voltunk Gyöngyösön bort venni egy borász ismerősünktől, ők foglalkoznak virágtermesztéssel is, és van két gyönyörű sétányrózsájuk, egy halvány rózsaszínen és egy majdnem fehéren virágzó, tuti megkérem őket, hogy hajtassanak nekem mindkettőből.

Itt azért még látszik, hogy az ágvégekről nagyjából 50 cm hosszan hiányoznak a levelek. A tavaszi 6 napos orkán egyszerűen levitte róla.

Ennek a tearózsának az illata vetekszik a damaszkusziéval. 

Rózsa vs. rózsa szabóméh. Haláli ahogy tökéletesen szabályos köröket szab ki a méh a rózsa leveleiből. Szerencsére a növényt nem károsítja olyan mértékben, hogy védekezni kelljen.

Vaníliavirág. Ahhoz képest, hogy ez a neve, a rózsaszín leanderünk simán kenterbe veri illatozás terén.

Még nem sikerült megfejtenem, hogy ez milyen virág, anyuék vették közvetlenül azután, hogy ideköltöztünk és eldobták a címkéjét. A mostani tél kivételével gyakorlatilag a hó alatt is ugyanilyen élénk zölden marad meg.

Golgotavirág. Sajnos a termése nem ehető, mert ugyan szép kis sárga gömböket nevel, de üres a közepük.

Léggömbvirág, vagy hírharang. Van rózsaszín és fehér változat is, de azokról most nem készült kép.

Read more...

Most akkor mi is van?

Egyfelől az időjárással nem tudom, mi van, másfelől meg meg kell hasonulnom.
Az időjárás miatt napokig nem lehet csinálni semmit a kertben, egyébként is korlátozva vagyok a szomszédnál, mert nincs pofám csak úgy átcsászkálni, ahogy eddig, mióta unokahúgék itt vannak. Akikkel egyébként nincs semmi gond, de azért mégis.
Itthon is lenne dolog bőven, de a napokig tartó eső után legalább két napig nem tudok rámenni a kiskertre. Ugyanis az angol levendulám megbolondult és hatalmasra nőtt. Elnyomja a körülötte levő másik hármat. Így kitaláltam, hogy áttelepítem az összeset a francia kivételével a lépcső mellett levő kavicsos részre. Ahol az egyik tuja  – de nem bírom őket egyébként se! – kipusztult. Nyilván nem az utolsó, hogy a helyére lehessen rakni a levendulákat.

A háttérben az egyik szomszédunk kertje látszódik, azaz az embermagasságú gyomok.

A füge szerencsére magához tért az elfagyás után. Annyira, hogy ha végre tényleg nyár lesz és meleg, akkor a második érésből rengeteg termés lesz.

A sárga koktélparadicsom is nagyon jól néz ki a chilivel és a bazsalikomjaimmal együtt. A fekete paradicsom majd most kezd virágozni, kíváncsi vagyok, milyen színű lesz a virágja, a szára a föld közelében lila.

Chili.

Sárga koktélparadicsom.

Bazsalikomok vegyesen.

Görög bazsalikom.

És akkor a meghasonlásról. Már megint egy francia – bájos, érzékeny és bátor. A Nouvelle Star legújabb győztese, Luce. Ez a lány 20 éves és így ad elő.

Read more...

3.

Mamika legnagyobb félelme az volt egész életében, hogy utoljára fog megtudni olyan dolgokat, melyekről neki kellene legelőször értesülnie, őt illetné meg az elsőség joga. Például mióta Papika eltűnt, attól félt a legjobban, hogy sosem vagy nagyon későn fog értesülni a bajokról. És akkor nem tud megfelelően viselkedni. Vagyis érezni.
„Mert az milyen kínos már, hogy ha például P. megbetegszik vagy ne adj’ isten meghal, nem tudok róla és csak élem a világomat ahelyett, hogy aggódnék vagy gyászolni tudnék. Persze tiszta hülyeség, hogy ez a legnagyobb gondom akkor, amikor nem tudok úgyse semmit.
Azzal együtt nagyon jó lenne, ha kiderülne végre valami, nemcsak a lelki ügyek miatt. Vannak itt azért praktikus cuccok is. Vegyük a ház fenntartását. Egyedül, P. nyugdíja nélkül nagyon nehéz ez. Álomház, ja! És a fiam sem tud segíteni a végtelenségig. Mert ugye amíg ő státuszilag eltűnt, addig nem jár özvegyi nyugdíj sem. Ez is, tessék. Mintha egy kapzsi, pénzéhes vénasszony lennék.”
Mindezen Mamika hajmosás közben morfondírozott – a haja vállig érő, hófehér és göndör. Ez volt az egyik olyan dolog rajta, amely Papikát teljesen levette a lábáról. Azt mondta róla mindig, hogy olyan, mint a skót felföldi vad és erős asszonyok. Pedig Mamika inkább finom jelenségnek számított akkor is, amikor éppen nem volt megelégedve például a súlyával. Viszont Papikának kétségtelenül voltak jó meglátásai, Mamika nem volt egy elveszett lélek sosem, erő volt benne mindig is. Meg Papika azt is mondta, hogy fegyújtaná érte Rómát. Néha meg azt, hogy törpe, mert Mamika alacsonynak számított inkább. De mindig is szeretett alacsony lenni, inkább mint magas nagy lapátkézzel meg negyvenes lábbal, azt nőietlennek tartotta.
„Ja, Rómát! Mit mondjak, kevesebbel is beérném, minthogy valaki Nérót játsszon, inkább lenne itt. Persze nyilván sokkal nehezebb a mindennapokban teljesíteni, mint hangzatos bókokat szórni. Azzal együtt mindig szerettem, amikor ilyeneket beszélt.
Csak ne lennék most is olyan dühös rá! Néha szinte megbénít a haragom, napokig nem vagyok képes csinálni semmit. Valamelyik nap is szinte kéjes örömmel figyeltem, ahogy a kedvenc rózsabokrát majdnem kifordította a földből az orkán. De aztán persze nem bírtam tovább, kimentem a kertbe és megtámogattam egy karóval. Ha hazajön, mit mondok?”

Read more...

2.

Mamika kint ült a teraszon, tejeskávét ivott és azt figyelte, hogy lepik el a rigók az eperfát – elkezdett érni rajta a gyümölcs. Nagyon meglepődött, mert két sárgarigó pár is érkezett.
„Eddig úgy tudtam, sárgarigók nincsenek lakott területen. Arról nem is beszélve, hogy P. szerint milyen jó pálinka készülhetne abból az eperből. Nem mintha ez most így aktuális probléma lenne. Egyedül egészen biztosan nem rázom le erről a dög nagy fáról a cuccot. A többi műveletről, ami a jó pálinkához vezetne, nem is beszélve.”
Majd jól megijedt, mert egy rigó nekirepült az ablaknak, nagyott puffant a szerencsétlen. Ott ült szegény madár és kapkodta a levegőt. Mamika vizet eresztett a kerti csapból egy műanyag dobozba és megpróbálta megitatni a madarat, de már nem lehetett rajta segíteni.
„Még sosem láttam elpusztulni madarat. Nem mintha más állatot láttam volna. Jobb is volt ez így eddig. Biztos összeesett a tüdeje szegénykének az ütődéstől, olyan furcsán felemás volt a mellénél. Vagy légmellet kapott, már ha van ilyesmi a madaraknál. Lehet, hogy inkább egy szívószállal lélegeztetni kellett volna? Nem nagyon értek ezekhez...”

Egy zacskóba rakta a teljesen elernyedt jószágot és levitte a szemétbe.

„Még jó, hogy ma viszik el a szemetet. Igazából nem is praktikus okok miatt örülök – nem fog belebüdösödni a tetem a kukába – hanem jobban fogom érezni magam, nincs az a tudat, hogy egy halott madár van a szemetesben, amelyen nem tudtam segíteni.”

P. azaz Papika. De pár hónapja már csak P.-ként hajlandó emlegetni. Ugyanis Papika két évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt. 

„Vajon hova a jó bánatba tud tűnni egy 76 éves ember? Amikor nincs semmi baja, mondjuk, például nem Alzheimeres, akik ugye folyton csak mennének.”
Az első idők kétségbeesését düh követte, de az állandó fájdalom ellenére Mamika úgy élte a mindennapjait, mintha Papika bármikor hazajöhetne, viszont közben azért mégiscsak berendezkedett az egyedüllétre.
Mindig volt két személyre ebéd és vacsora, az ágyat mindig áthúzta neki is. A tányért meg az evőeszközt nem rakta ki, az már maga lenne az elmebaj.
Az állandó két személyre főzés miatt tele volt a mélyhűtő egyszemélyes adagokkal. Melyeket vagy odaadott a szomszédnak, ha már nem fért be több, vagy megmelegítette magának. Ilyenkor mindig nagyon szomorú volt. Amikor Papika adagját ette. Az olyan végleges volt, mintha már tényleg nem létezne sehol.
„Mert, jó, oké, hogy az én jó Jánosom mellett egy dögunalom volt az élet, de azért amit P. művelt, az már több, mint jóleső izgalom, valljuk be.
János mindig kiszámítható volt és megbízható. P.-nél sem vettem észre semmi furcsát, ami előrevetíthette volna az eltűnést. Itt vagyok 72 évesen, egyfelől özvegyen, másfelől elhagyottan a második férjem által. Milyen kínos ez már?! Pedig azt hittem, P. kitart az én halálomig, és nem én leszek megint elhagyva. Mert azért egy meghalás se különb ebből a szempontból, illetve mégis, mert abban az esetben legalább tudhatjuk, hova távozott az illető.
Erre fogja magát és köddé válik. Mondhatnám, a klasszik eltűnés, elmegy valaki gyufáért és sosem tér vissza. Na most P. tejfölért ment a paprikáshoz a szomszéd boltba. Aztán huss. Ittmaradtam egy nagyobb adag tejföl nélküli csirkepaprikással.
Fél óra múlva elkezdtem keresni, átmentem a boltba – ebéd kihűlt –, de senki nem emlékezett arra, hogy ott járt volna. Aztán a környező utcákon is. Néhány helyre még be is csöngettem, hogy nem látták-e, páran konkrátan buggyantnak néztek. Mondjuk, nem csoda, ahogy kinéztem. Azért próbáltam először azokra a szomszédokra koncentrálni, akik valóban ismernek minket.
Egyszerűen nem tudom, hogy lehet eltűnni a föld színéről. Amikor ilyet láttam a tévében, sosem hittem el igazán ezeket a történeteket. Még szerencse, hogy a rendőrök olyan kedvesek voltak, amikor bejelentettem az eltűnést.”

Read more...

Új dizájn és outcoming

Kész vagyok ettől az időjárástól. Így bezárva a szobába variáltam kicsit.
Gondolom, tök egyértelmű, hogy átdizájnoltam a blogot (kár, hogy a fészbuk békávébusz kékjével nem lehet semmit sem kezdeni). Csak azért említem meg, mert az eddig megszokottól eltérően a linkek – növények beszerzési helyei, szerszámok, hasznos linkek, az olvasni ajánlott és a kertblogok – a lap alján találhatók, nem az oldalsávban. Elég régóta vágytam egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb sablonra, mint az eddigi volt. Márcsak azért is, mert az előzővel kapcsolatban a színein kívül semmivel nem voltam elégedett.

És ami az outcomingot illeti, ki kell jelentenem, hogy belezúgtam egy franciába. Pedig nem állhatom őket. Igazából az összes délszaki népség férfipopulációjával kapcsolatban így érzek. Tudom, hogy ez így borzasztó ostobán hangzik, de miért pont én lennék mentes az előítéletektől és a végletes leegyszerűsítésektől, amikor bizonyos embertársaimat emlegetem.
Tényleg nagyon hülyén hangzik, amikor kijelentem, hogy nem bírom a franciákat, merthogy eddigi életem során szinte semmilyen kapcsolatban nem voltam eggyel sem. Biztos ez is olyan generációkon átívelő érzés, mint például a hajvágás utálata, rosszul vagyok attól is, amikor a fodrász matat a fejemen és vagdossa a hajam. Hát igen, voltak olyan felmenőim, akikkel nagyon ki lett szúrva a világháborúk között és után – anyai nagyanyám felvidéki volt. És olyan is, akit meglincseltek a származása miatt – apai nagyanyám apja pedig zsidó volt.
Na, de visszatérve a franciára, aki meghódított, aki ráadásul nem is magas és még szőkés is. Julien Dorénak hívják és 2007-ben megnyerte a Nouvelle Star című vetélkedőt, alias francia megasztár. Gyakorlatilag megölte a műsort, mert az utána következőket mindig vele hasonlítják össze és nyilván senki nem olyan, mint ő.
Nagyon ritkán lehet olyan előadót látni, aki ennyire képes kiadni magát érzelmileg a színpadon és ilyen elképesztő hatással van a hallgatóságára – érdemes majd az alant következő videókon (tobzódni fogok, szólok előre) megfigyelni a zsűriben ülők arckifejezését, különös tekintettel Marianne-éra.
Szóval tényleg nagyon ritka az, aki ilyen stílussal és stílusérzékkel rendelkezik, tényleg úgy érzi az ember, hogy bármire képes, bármit el tud énekelni úgy, hogy annak a dalnak más jelentése és jelentősége lesz, pedig az is nyilvánvaló, hogy nem a világ legnagyobb hangja. Az iróniával is remekül bánik, elegáns. Egészen elképesztően buggyant egy fickó. Celle barátosnémmal egy egész estét szenteltünk neki.

Read more...

Közkívánatra: okra

Hédi kérdezte, hogy néz ki a kikelt okra. Íme:

A tegnap nagy büszkén bejelentett háromból egyet éjjel megrágtak a csigák, így csak ez a két félve őrzött példány van.
Csigainvázió van az idén, tavaly ilyenkor nem volt ennyi ekkora méretű dög.
Ha lenne gusztusom, összeszedném, hat napig éheztetném őket, majd fűszeres vajjal – főzés után – megsütném. Igazából nagyon finom étel, annak idején elég sokat vettünk fagyasztottat és megsütöttük sóágyon, de az elkészítésére nem vállalkoznék.

Read more...

Egy hosszabb beszámoló

Nem egyszerű a blogger élete, ha kertészkedik is. Igaza van IL-nak, valóban folyton változik most a kert. Már többször nekikezdtem volna a posztoknak, de a képek mindig idejüket múlták, mire eljutottam volna az írkálásig. A délelőtti állapotok gyakorlatilag nem hasonlítottak a délutániakhoz, olyan burjánzás van minden téren.
Állandóan csak emlegetem a kölcsönkertet, de még sosem mutattam be. A múlt héten készítettem néhány képet, tehát csak valami közelítő elképzelése lesz minden olvasónak, azóta nyilván minden egy kicsit nagyobb és erősebb lett, márcsak azért is, mert jó kis eső volt a héten. És jó pár palánta is megtalálta a helyét a már többször emlegetett romantikus elrendezésben. Bár az én fogalmaim szerint ez inkább káosz, de sebaj.

Az itt még üres területeken tanyáznak a palánták már.

É. sajátkezűleg készített kis tava. A kicsike onokaöccse által állandóan abúzálva van, folyton teledobálja mindennel, ha meg nem, akkor beleugrálni készül.

Ja, egyébként úgy tűnik, szar került a palacsintába, mert kicsike onokaöccsék ide fognak költözni – É. szüleié volt nagyon régen a ház, de kettéosztották sógornőék ideköltözése miatt. És a másik házrészt akarják elfoglalni, miután idős sógornő otthonba került ápolás céljából.

Sajnos kicsike onokaöccs anyukája nagyon nem szimpi, apukához még nem volt szerencsém. Szóval a kölcsönkerti királynőségnek úgy tűnik, vége szakad. Kíváncsi leszek, É. meg tudja-e oldani a házirend kezdetektől való betartását. Miszerint lehetőleg az szedje le a cuccokat, aki ültette és gondozza, kicsi gyermek ne dúljon kedvére, a paradicsompalánta nem helyettesíti a focilabdát stb. Bár, mondjuk, én egy kétévest nem nagyon engednék ki egyedül a kertbe.

Retek. Nyoma sincs a bolháknak, Ágiék hagymakeveréses módszerével ültettünk magot.

Mángold.

Eper.

Apropó eper. Május 20-a után kezdődik a szedd magad Érden is. És ezt is megértem, hogy használja valaki az én fényképemet a honlapján. Fura, mert sosem gondoltam volna, hogy pont az én képeim tetszenek meg annyira valakinek, hogy kérés nélkül felpakolja magához. De sebaj, egészségére! Én biztos nem fogok ebből olyan hisztit csinálni, mint egyesek a gasztroblogger szférából. A recept nem az enyém.

Fekete ribizli.

Naspolya.

Ja, igen, ígértem Ágiéknak, hogy beszámolok az okra-projektről. Amikor fényképeztem, még nem volt látható jele egy darabnak sem, de mára már három (!) kis növényünk is van.

És ez most egy meglehetősen hosszú és képekkel teletűzdelt poszt lesz, merthogy az itthoni állapotokról is beszámolok.

Itthon még nem ültettem el az összes palántát – egy párat megtartottam. Nagy dézsában szeretném nevelni a megmaradt 4-4 koktélparadicsomot, jól fog kinézni a sok kis sárga és piros gömböcke – nagy dézsavásárlás beiktatva. Maradt chili is, annak már végleges helye van.

A fekete paradicsom palántái még erősödnek kicsit, aztán kiültetjük. Csupiéknak is tettem félre belőle.

Elvetettem a bazsalikomot. Szerettem volna csíkokban a lila és zöld változatot, de nyilván nem láttam a már kiszórt fekete magokat az egyik fajtából a fekete földön, így random vetés történt. Nem baj, így is jól fog kinézni.

Aztán rucolát is ültettem. Három nap múlva felemelte a földet a sok kis növény.

A füge mégis magához tért. De jellemzően a ház felőli oldala hajtott ki először. Kevés lesz az első termés.

A francia levendulán rengeteg virág nyílik majd. Nyílt volna azon még több, ha nem türelmetlenkedem és vágom meg március végén azzal a felkiáltással, hogy milyen ronda már az a sok elszáradt ágvég rajta.

És most áttérek a haszonnövényekről a többi „csak” szemet gyönyörködtetőre.

Mocsári hibiszkusz, állítólag mélybordó virágokat hoz majd. A kertész barátnőm ajándéka.

Vaníliavirág. Minden jöhet, aminek köze van a vaníliához.

Banán, szintén a kertész barátnőm ajándéka. A fényképezés óta már a második levelet hozza. Az a növény, amelyikből ez is származik, terem a barátnőm idős szomszédjánál. Olyan édes termést hoz, hogy tényleg összeragasztja az ember száját.

Murvafürt. Nagyon divatos növény lett mostanában. Majd szeretnék egy narancsos-pirosas színút is.

Zanót. Arról volt szó a címkéje szerint, hogy kizárólag karmazsinvörös virágokat fog hozni.

A japán juhar virágzott, majd kis repülő terméseket hozott. Kíváncsi vagyok, ki lehet-e hajtatni a magokat.

Petúniák. Csodásan néznek ki és csodás az illatuk is.

Anyu anyák napija: sétányrózsa. Jobb szerettem volna más színváltozatot, de nem volt választék az adott helyen.

És most a negatív mérleg. A tél pusztítása ugye egyfelől a füge ágvégeinek elfagyása. Aztán két rododendron, két japán azálea és egy japán babér is kifagyott. A rododendronok és az azáleák kaspóban voltak, nem takartuk őket, így történt a csúfság. Egyébként a rododendronok tavasszal egészen jól néztek ki, nem látszott rajtuk a baj, a levéltövekben és az ágvégeken is megjelentek az új hajtáskezdemények. Aztán ahogy beindult a vegetáció, kénytelen voltam tudomásul venni a szomorú tényt, mert pergamenszerűen kemények voltak a leveleik, a hajtáskezdemények elrozsdáltak. És ami ugyan nem fagykár, de a tél számlájára írható, a kefevirág is elpusztult.

A rózsákat megtámadta szerintem a varró darázs. Az új hajtásokba függőelegesen befúrták magukat a rohadék kis lárvák és ott élik világukat, a piszkukat kitologatván a felszínre. Kaptak permetet, de nem leszek türelmes, le fogom vágni ezeket a részeket.

Read more...