Hát vége! Több, mint egy hónap után újra itthon! Elmesélem a mai napunkat.
10 ezer méteren, az Óceán fölött hajnalodik.
Szinte percenként változtak a fényviszonyok. Itt olyanok a felhők, mintha hómező lenne.
Közeledünk a római reptérhez.
Mivel 12 óra múlva lesz csatlakozásunk, a csomagokat betettük egy megőrzőbe, vettünk 2 vonatjegyet Rómába, 20 perc múlva már a Termini pályaudvaron voltunk.
Az idő csodálatos, hó egy szem sem, az emberek mégis meleg kabátokban, sálakban az utcákon. Ez egyike a sokszáz szökőkútnak.
Eddig csak egyszer voltunk Rómában, de ezt a gyönyörű Bazilikát elkerültük. (Megjegyzem, hogy végignéztem egy csomó utikönyvet, térképet, és sehol nem emlitik) A Szent Péter Bazilika után a második legnagyobb méretű templom. Eredetileg Diocletianus népfürdője volt, kívülről úgy is néz ki. Az 1500-as évek közepén alakitották át, a már idős Michelangelo tervei alapján.
Belépve teljesen elképedtünk a méretein, a csodálatos márványboritásokon, oszlopokon.
A Bazilika neve: Santa Maria degli Angeli e dei Martiri, és a Piazza della Reppublicán van.
Az előcsarnokban kortárs képzőművészek alkotásaiból volt kiállítás.
És Apa kedvenc tere, a Piazza Navona, a szökőkutakkal.
Igazából felülnézetből lehet lehet látni, hogy a tér egy ókori stadion volt, 15 ezer embert volt képes befogadni. Domitianus császár idejében lovastornákat rendeztek itt, az árkádok alatt pedig kézművesek, boltok, bordélyházak voltak.
Róma legszebb barokk temploma (állitólag) a Szent Ágnes. Amikor 4 éve itt voltunk tatarozták, most meg be volt zárva.
Azért a lakók is tudják, milyen szép környezetben élnek, mindenhonnan zöldek, virágok lógnak.
A tér egyik fele a festőké.
Az éttermek, pizzériák, kávéházak asztalai, székei kinn a téren, a becsalogató-emberek minden arra sétálót megszólítanak. Bennünket egy elegáns, 50-es úr szólított meg, hogy: "Szervusz Pistám!" Ennyit tudott magyarul. Apa teljesen elájult, és rögtön leültünk az asztalához. Elég drága mulatság volt, mert két ilyen pohár sörért 15 eurót fizettünk, ami argentinra átforditva megfelel egy láda sörnek.
A középső szökőkút veszi körül az obeliszket.
Négy éve valahogy a Pantheon (az összes isten temploma) is kimaradt. Most örültünk, hogy véletlenül rátaláltunk. Fantasztikus érzés a homlokzaton látni az i.e.27-es dátumot, és tudni, hogy olyan országból jöttünk ide, ahol csak párszáz évig tudnak visszamenni a történelmükbe.
Alul, fölül, oldalt, mindenhol gyönyörű, önmagában mintás, sokszínű márványborítás van. Körben szobrok más-más alakú márványfülkékben.
Ennek a több mint 43 méter átmérőjű egyszerű díszítésű kupolának az az érdekessége, hogy amikor Michelangelo tervezte a Szent Péter Bazilikát, a kupoláját egy kicsit kisebbre méretezte, ezzel megtisztelve a Pantheont. A tetején lévő 9 méter átmérőjű "oculum" vagyis "szem" szinte nappali világosságot biztosit az egyébként ablak nélküli csarnokban.
Én meg csak szenvedtem a kis-gépemmel, mert nem tudtam befogni a hatalmas méreteket.
Dobtunk pár centet a Trevi kútba, hátha visszahoz.
Az Angyalvárat csak véletlenül ejtettük útba. Forditva tartottam a térképet, és ellenkező irányba indultunk el a Corsó-n, így a Fórum Romanum helyett itt kötöttünk ki. De ekkor már olyan fáradtak voltunk, hogy lemondtunk róla.
Annyi erőnk még volt, hogy felmásztunk a spanyol lépcsőre, és egy japán turistalányt megkértünk, hogy készitsen rólunk egy fotót.
A bokám elefánt méretűre dagadt, minden tagom fájt, 28 órája nem aludtam, de ez a nap feltette a koronát erre a csodálatos hónapra.
A fotó január 23-án készült, amikor a hegyek között egy fennsikon ezt a gyönyörű tisztást találtuk. Egy nagyon gyors folyású hegyi patak vágta ketté a rétet, én még ilyet nem láttam, egyáltalán nem volt szintkülönbség a víz és a fű között. A két parton lovak, marhák, lámák békésen legeltek egymás mellett, körben a hegyeken ültek a felhők, itt lenn csodálatosan sütött a nap.
