...de kezdhetném úgy is, hogy BEVÁLLALOD? - JÁTÉKFELHÍVÁS!
Igen, foglalkoztat régóta a gondolat; bevállalom! ...és nem csak magamért (nem mintha bárkinek is elszámolni lennék köteles balekságaimról), hanem azokért a kedves Hozzászólókért, "Rajongóimért", akik valami szuperügyes-tévedhetetlen-magabiztos mesterszakácsnak-cukrásznak gondolnak. Most leleplezem magam: EMBER vagyok, egy anyuka, akinek vannak rossz napjai, vannak szórakozott pillanatai (majd' mind), és vannak olyan vicces képei mindezekről megörökítve, amit közzétesz - esendősége ellenére.
Van köztük olyan elemózsia, ami ugyan jól sikerült, de a kép lett iszonyatos, aztán van olyan is, amit talán meg sem ettünk (mert a külcsín ugyan számít, de még ott van a belbecs!), aztán van olyan is, ami olyan "semmilyen" nem lett, nem nagy durranás, ezért úgy gondoltam akkor, hogy meg sem mutatom a sok profi bloggerina művei mellett. Aztán szép lassan kezdtem megismerni ezeket a profi bloggerinákat, és hozzászólásaik mögött ott volt az őszinte Ember, aki tud magán is nevetni, és rájöttem, hogy én közéjük tartozom. Ezért vettem a bátorságot ehhez a bejegyzéshez.
LÁNYOK, ASSZONYOK! Aki gondolja, csatlakozzon hozzám! Huhhh, lehet most iszonyatosan beégek, mert én leszek az egyedüli, aki kiteszi ezt a képet (az eredeti Canstockfoto oldalról származik, kissé átszerkesztettem az alkalomhoz illően).
Nem testálom senkire, nem küldöm senkinek. Ez nem egy díj, illetve lehet az is, mert aki bevállalja, megérdemel egy díjat!
A közzététel önkéntes és szabadon választott!
Kezdem a sort kardinálisommal. Ez először jól indult, de aztán sütés közben összeesett. Egyszerűen nem tudok habot sütni! A közepe nyers marad, kívülről hirtelen megég, a végén meg összeesik.
Ilyen volt.......................... ilyen lett!
Következő "áldozatom" egy egész füstölt csülök volt Húsvétkor. Kemény volt, aztán még mindig kemény volt, aztán még... aztán már nem...
Azért nagyon-nagyon-nagyon finom lett - csak épp tálalhatatlan/fényképezhetetlen:
Ezt a kávékrémes muffint "csak simán" pofára ejtettem. Még jó, hogy nem ez az egy példány készült belőle, és a többi megmenekült:
Következő "művem" egy angol muffin nevezetű finom szendvicsalap...lett volna. Itt a szerző utasításait nem követtem, ugyanis olajos kézzel kellett volna formázni a végén, én meg csak hagytam lisztesen (óóó, nem ragad így sem! - felkiáltással). Ez végül is nem lett rossz, így főleg hónapokkal később egész szépnek látom a fényképen, de tudom, hogy nem ilyennek kellene lennie!
Készülőben................. és kisütve
Nagy kedvencem, és sokak kedvence, rémálma, szíve-vágya: a MACARON!
Ezek annyira viccesek lettek, hogy rögtön egy egész sorozatfotót készítettem róluk. Hogy pozitív is legyek: a liláknak legalább lett talpa!!! A zöldek pedig felülről egész jól néztek ki, csak nem szabadott megfordítani őket. Így legalább több töltelék fért bele.
Mindbe.
Mind a négybe, ami lett belőle. A lilából pedig egy egész!
Végre egy tökéletes pizza! Már nem tudom mi volt rajta a feltét, de finom volt! Ezzel tényleg nem volt semmi baj, technikai gond sem, a szélét is megtöltöttem sajttal, mindössze egy hibája lett volna postomnak: mégpedig az, hogy ez az egyetlen kép lett róla! Annyira éhesek voltunk (szerintem - így gondolom utólag), hogy lemaradt az ez után következő összes fázis fotója....még a pizzáé is!
Következzék egy torta. Nagyon csajosat szerettem volna Barátnőm Lánykájának; egy piperetáska-tortát!
Megsütöttem, megtöltöttem (meg nem ettem, de majdnem), majd úgy gondoltam, hogy a tetejére ráteszek egy fondantlapot (amire majd tehetünk még akár igazi piperecuccot is), és körbeveszem egy másikkal, aminek magasabb az oldala, hogy zsák v. tasak kinézete legyen. Arra nem gondoltam, hogy közbeszól az időjárás; aznap volt a nyár legmelegebb napja, és egy az egyben szétmállott-leolvadt róla az - előzetesen gondosan steppelt - anyag.
Ez pedig egy nagyon finom, tojásfehérjék hasznosításából született, házi készítésű babapiskóta. Ezt a második adagot szándékosan égettem ropogósra, mivel láttam, hogy már a formáját nem tudom megmenteni - legalább fincsi ropogós legyen. Jelentem, az lett!
Ez pedig a tegnapi remekművem. Az ízét tekintve tényleg az, de tényleg! Nem írom, hogy kiktől származnak ezek az eredeti receptek, de higgyétek el, náluk tökéletesre sikeredtek! Nálam is ez a csokis-körtés tökéletes ízű, illatú, megjelenésű mestermű! Mert az volt! A sütéskor is gyönyörűen feljött a tészta, csak úgy gondoltam, hogy még egy kicsit pirítom rajta a mandulát...csak egy ici-picit.
Na, nem!
Nem égettem meg!
LEEJTETTEM!
Kicsúszott a kezemből, ahogy feljebb akartam tenni, hogy közelebb legyen a grillező szálakhoz.
Remélem, tetszett beszámolóm és vannak, akik nem néznek komplett idiótának emiatt. Így a végére úgy döntöttem, hogy azokat a képeket, ahol olyan "semmi", hétköznapi dolgok vannak, majd legközelebb teszem közzé - nem akarok "sok" lenni - ha már terjedelemre az lettem.
Köszöntöm új olvasóimat is! :-)
(Remélhetőleg ezek után nem törlik magukat rendszeremből)
Más megfontolásból pedig nem teszem ide a díjaimat, amit két kedves "rendszeres olvasóm"-tól kaptam. Nem keverem a szezont a fazonnal. Legyen az is egy másik bejegyzés!
H A J R Á C S A J O K !!!
utóirat: majd' lefelejtettem a lényeget, vagyis azt a kezet, amivel ezeket elkövettem. A már gyógyuló égésem mellett (sütőrács) ott látom a decemberi (már nem tudom mi volt) és a márciusi (lereszeltem) hegemet is - úgy látszik olyan - bőr alá látó - fényképezőm van, amivel a látleleteket is fényképezhetik a gyilkossági helyszínelők, mert eddig ezt élőben nem láttam ennyire.
