Beállítottam az órát 23:59-re. Hanna arra kért, hogy ébresszem fel, hogy elbúcsúzhasson egy számjegyű életkorától és köszönthesse az első két számjegyűt, a tizediket. Fogalmam sincs hol találta ezt ki de természetes, hogy megtettem és még csak nem is morgolódtam közben, sőt inkább lefényképeztem ahogy álmosan, kábán de mosolyogva veszi tudomásul, hogy belép a tízen túliak társaságába.




Reggel, miután az újabb adag szülinapi képeslapokat olvasgatta, kapott egy bögre kakaót is, amiben nincs semmi meglepő, hiszen máskor is kapott már ágyba reggelit. Most viszont megkértük, hogy nézze meg alaposan milyen minta van a csészén, mert az kapcsolatban van az ajándékával. Kis rávezetéssel sikerült kitalálnia, hogy az ajándéka egy apa-lánya út lesz Londonba. Volt nagy öröm! Zoltánnál jobb idegenvezetőt aligha találna Hanna, hiszen ő elég alaposan ismeri sőt kicsit unja is azt a várost. Van hab is a tortán. A tavaszi útra magukkal viszik unokatestvérét, Nórit is, így édes hármasban fényképezhetik majd a Towert és a Big Bent. Azóta ha lehet még nagyobb elánnal tanulja az angolt.



A nagy nap alkalmából a postaládába szállingózó képeslapokon kívül még valamivel tettük emlékezetessé Hanna kerek szülinapját. Hanna már régen rágta a fülemet egy manapság oly divatos pizsama partiért, amitől én eddig minden alkalommal elzárkóztam. Hogy miért azt nem tudom, valami kifogásom mindig volt. Kevés a fekvőhely, macerás ennyi ágyneműt fel és lehúzni, dolgunk van másnap meg ilyen nem igazi okokat soroltam fel. Hanna 10. szülinapja kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég és ha rendszert nem is csinálunk belőle, belássam nagyon klassz élménnyel lettem én és azt hiszem a meghívottak is gazdagabbak.

No de, hogy ne rohanjak ennyire az események elé, leírom, hogy a buli a decemberben megnyitott Millipop Mosolygyárban volt. Persze nem véletlenül esett erre a helyszínre a választásunk. Hát igen. Megért sőt megérdemelt volna egy külön bejegyzést az, hogy a Gipszkorszak második születésnapján megnyitottuk a budai oldalon a második alkotó műhelyünket. Nos a decemberi időszak nagy részét ebben a hatalmas és különleges játszóházban töltöttük és Hanna nagyon boldog volt attól, hogy felavathatja a szülinapi különtermet, hogy ott tartjuk a zsúrját. A tizediket. Bevallom azt hittem, hogy egy 10 éves gyereket már nem hoz annyira lázba egy nagymozgásos játszóházban tartható szülinap lehetősége de nagyon-nagyon tévedtem. A különteremben jópofa játékokat játszottak egy profi animátor segítségével. Volt térbeli twister, reflex játék meg mindenféle nagy nevetésre okot adó játék de természetesen nem maradt el idén se a saját készítésű Ki tud többet az ünnepeltről? totó sem.



A kérdéseket, a tortagyertyát, a tüzijátékot ugyan otthon hagytam de mindent egy pillanat alatt pótoltam (hála a közeli Jégbüfének és a memóriámnak) és örültem, hogy a fényképezőgépemet legalább magammal hoztam.



A szülinapi csomag néhány zsetont is tartalmazott, amit a zsetondobálós játékoknál használhattak el. Amikor mindet "elköltötték" vagyis eljátszották a labdatengerben kezdtek fürdeni, felmásztak, megmásztak minden lehetséges helyre majd lecsúsztak sokszor egymás után. Nevetgéltek, kipirultak, csacsogtak és egyre csak az a szó zakatolt a fejemben, hogy FRUSKÁK, igazi kis vihogós, aranyos, fruskák. Kedvesre sikerült a tortázás is , teli torokból énekelték Hannának a jól ismert dalt. Hanna szeme ragyogott az igazi szülinapján tartott buli alatt- vagyis mégis van abban valami jó, ha a gyerek iskolai szünet idején születik.





Közben, mint valami jótündér, befutott Móni barátnőm hívása, aki szívesen bevállalta a saját ikerlányai mellé az enyémeket is, hogy ne zavarjanak a nagylányos buliban, mert hát tudjuk mi hogy megy ez, a kicsik ráakaszkodnának a nagyokra, a nagyok meg egy ideig biztosan tűrnék és udvariasan törődnének is velük, ám egy idő után a terhükre lennének bármennyire is aranyosak, édesek, viccesek. Egyébként eredetileg is úgy terveztem,hogy a kicsiket "lepasszolom" anyukámhoz, aki azonban pont erre a napra kapott színházjegyet, így nem tudott segíteni nekem.


Bepréselődtünk az autóba és további nevetgélések, csicsergések közepette értünk haza azokkal a kis vendégekkel, akik a pizsama parti lehetőségére igent mondtak. Nekiálltam amolyan olasz anyuka módjára egy nagy adag tejszínes, sonkás spagetti készítéséhez, amihez még vállalkozó szellemű kuktákat is találtam. És hogy mivel töltötték az este nagy részét a lányok? Érdekes, mert azt hittem majd valami irányított játékra lesz szükségük, aztán csak lestem, hogy mennyire tévedtem. Az X-boxot bekapcsolták ugyan, egy rövid ideig táncoltak, "sportoltak" a tv előtt, ám legnagyobb örömömre hamar megunták és inkább Hanna próbababája vette át a főszerepet. Kitalálták, hogy divattervezők lesznek és a sebtiben összeszedett rongyokból, kiegészítőkből kreáltak kollekciókat, amelyeket a manökennek jelentkezők zenére felvonulva be is mutattak a zsűrinek, amelynek tiszteletbeli tagja én lehettem. Szóval ez a divat játék kötötte le a figyelmüket egészen vacsoráig, ami nagyon vidámra sikerült. Elnéztem az asztalunkat körülülő gyerekeket és eszembe jutott, hogy van olyan anyuka, akinek ugyanennyi saját gyereket kell etetnie, nevelnie. Ezúton is emelem kalapomat előttük.


Nemsokára pizsamában parádézott mindegyikük. Elosztották a fekvőhelyeket, van akinek ágy jutott és van, akinek felfújható matrac de azt hiszem senki nem bánkódott. Mielőtt bevonultam a saját hálószobánkba és elkezdtem olvasni, még átadtam a másnapi reggelire vonatkozó étlapot és arra kértem a lányokat, jelöljék be ki mit szeretne kapni. A menüválasztásos reggelivel is csak azt akartuk hangsúlyozni, hogy nagyon örülünk nekik és amolyan 5*-os élményben szerettük volna részesíteni őket persze sok humorral fűszerezve. Almás zabpehelyből, omlettből, tükörtojásból, kukoricapehelyből, tejbegrízből, sajtos-sonkás toastból, lekváros kalácsból lehetett választani és ők éltek is a lehetőséggel, így igazi terülj terülj asztalkámra ébredtek reggel szerencsére nem túl korán, bár ahhoz képest, hogy mikor csendesedtek el és maradt abba a pusmogás, mégiscsak kialvatlannak látszottak mindannyian.


A pusmogásról csak annyit, hogy néha véletlenül pont hallottam pedig isten bizony a regényemre koncentráltam. Mindenesetre azt vettem észre, hogy fülig ér a szám, ahogy hallgattam őket és újfent megállapítottam, hogy valami eszméletlenül különlegesen intelligens, okos, értelmes gyerekek vannak Hanna szobájában. Olyan választékosan, nagylányosan beszélgettek, hogy kedvem lett volna csatlakozni hozzájuk de persze fékeztem magam...


Másnap korcsolyázni menünk volna de a tavaszias idő inkább egy közös kirándulásra lett volna alkalmas. Álmosan pislogott mindenki, így azt hiszem aznap délben senki sem hagyta ki az ebéd utáni sziesztát, a korizást pedig elhalasztottuk...

Hanna nagyon boldog volt, napokig a bulija és a pizsama partija volt a téma és nagyon hálásan bújt oda hozzám, hogy megköszönje élete legemlékezetesebb és legjobb buliját. Igaz minden évben ezt mondja... :-)

Hanna túlhordott gyerek. Hivatalosan december 26-án vagy 27-én kellett volna megszületnie de már akkor is makacs, akaratos volt és csak 29-én jött a világra, jól elnyújtva a születés minden pillanatát. Volt ideje magára tekerni a köldökzsinórt, megadva ezzel nekem és az orvosoknak a kegyelemdöfést, melynek során végül császármetszés segítségével látta meg a napvilágot. Szerencsére nem éltem meg traumaként, nem éreztem magamat kevesebbnek, szerencsétlenebbnek azoknál, akik úgymond megszülték a gyermeküket. Egészséges volt, jó nagy hanggal és gyönyörű. Nekem csak ez számított.

Sőt, utólag belátom, hálásnak kell lennem az időzítésért neki, hiszen a karácsonyi készülődés és forgatag közben ugyanis extra nehéz lenne még egy szülinapi bulit is lebonyolítani és egyébként sem különülnének el olyan jól az ünnepek. Így is jó közel van egymáshoz a két várva várt ünnep, a karácsony és a születésnap és gyakran figyelmeztetem magamat, hogy vigyázat, el ne felejtsem Hanna születésnapját és azt, hogy kellően megadjuk a módját annak, hogy megünnepeljük őt.



Idén éppen tizedszerre.


Úgyhogy mindenképpen szerettem volna különlegessé, emlékezetessé tenni neki a napját. Végigpörgettem Hanna eddigi életének fontosabb állomásait. Gondolatban megköszöntem annak a sok embernek a közreműködését, segítségét, akik valamilyen formában értéket tettek hozzá Hanna életéhez. Hálás voltam a bölcsődei gondozónak Márta néninek, az óvónéniknek, a legkedvesebb ovis társaknak, a családi fotósunknak, a Varázsműhely dolgozóinak, a Hanna által látogatott tanfolyamok oktatóinak, a rokonoknak, a barátoknak. És akkor beugrott, hogy mi lenne ha tőlük érkezne sok-sok üdvözlet, méghozzá kézzel fogható formában, igazi,postaládába érkező képeslapon. Sokszor írtam már, hogy nagyon szeretek képeslapot kapni és írni is. Minden utazásunk során nagy gonddal választjuk ki a feladásra szánt lapokat és karácsonykor is igyekszünk saját készítésűvel kedveskedni.

Szóval azt szerettem volna hogy Hanna születésnapja környékén minden nap potyogtak volna a képeslapok a postaládába. Magam előtt láttam a boldogságtól csillogó barna szemét és azt, hogy nem tudja elképzelni, hogy ez a sok kedves ismerős honnan tudja, hogy 10 éves lett és azonnal a tettek mezejére léptem.
A facebook ismét bebizonyította, hogy azért hasznos, értelmes dolgokra is jó ugyanis segítségével játszi könnyedséggel írhattam levelet mindenkinek, akitől képeslapírós szívességet kértem. Volt azért néhány cím, ahová személyesen mentem el a szokatlan kéréssel és volt, hogy telefonon kértem segítséget.
Nos, magam se gondoltam volna, hogy ennyire pozitívan fogadták majdnem mindannyian a kérésemet, hogy ennyire sok lap landolt a postaládában Hanna nevére címezve. Azért vagyok különösen hálás minden egyes lap feladójának, mert az idejüket, energiájukat áldozták a cél érdekében, ráadásul a karácsonyi forgatag kellős közepén, amikor egyébként is mindenkinek sok dolga van.


Hanna a szobájának íves falára kifeszített egy kötelet és arra csíptette fel a képeslapokat. Amikor kérdeztem tőle meddig fogja ott tartani őket, csak annyit mondott: örökre, ami azért elárulja milyen nagy becsben tartja őket.
Volt, amelyiken életbölcsesség szerepel, volt amelyiken idézet, volt olyan, ami fotót, volt olyan is, amelyiken csak egy pár kedves Hannával kapcsolatos mondat szerepelt. Mindegyiken éreztük, hogy szívből jött és volt olyan is, amelyik nagyon messziről érkezett.


Szóval nagyszerűen sikerült a meglepetés. Köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne. És képzeljétek! Hanna nem sejtette, hogy az én kezem van benne. Ő komolyan azt hitte, hogy köztudott, hogy december 29-én 10 éves lett.
Óvatosan, hogy ne romboljam le teljesen az illúziót, elmondtam neki, hogy azért nem egészen így történt és nagy sóhajtások közepette magamhoz öleltem, hiszen hiába 10 éves az én nagylányom, azért még aranyosan, édesen, bájosan naiv gyerek.


A következő részben beszámolok arról hogyan ünnepeltünk egész nap és egész éjjel. 

A karácsony gyorsan eltelt és szépséges volt. Az ünnepi hangulatteremtéshez szükséges ötletek közül néhányat még tavalyról hoztam át és volt pár újítás is. Idén is szánkón érkeztek az ajándékok, erre pakoltam rá az egyszerű barna papírba csomagolt meglepetéseket, amelyeket tortapapírral tettem kicsit ünnepibbé.



A karácsonyfán arany, barna és kék díszek lógtak. Ezt a színösszeállítást még a Gödöllői Kastély üvegházában tartott szépséges karácsonyi vásáron láttam és ott elhatároztuk, hogy hasonlóra öltöztetjük fel majd mi is a különösen illatos lucfenyőnket. A fát évek óta apás program keretében választják ki a lányok és évek óta ugyanannál a fakereskedőnél. Mint mindig most is meg kellett tudakolniuk hol nőtt a fácska. Nagykanizsa mellett, egy kis falucskában. És bár a lányok bár sajnálják a sok kivágott fát, az árustól megtudták, hogy ezek erre a célra lettek ültetve, ő pedig ebből él. Bizony maguktól is rájöttek, hogy nem könnyű munka és nem túl kényelmes napokig egy lakókocsiban élni.
Ha már a fenyőfánál tartok, leírom, hogy idén egyszerűen leszavazták a lányok azt a törekvésemet, hogy, mint minden évben, idén is felolvassam nekik anyukám régi mesekönyvéből Andersen megható történetét a fenyőfáról. Az volt az érvük, hogy egyszerűen nem szeretnének ezen a szép napon szomorkodni, sírni.
Elfogadtam, de jövőre azért újra megpróbálkozom vele.



Idén a hagyományos mogyorós koszorú sem került az asztalra de valahogy nem éreztem kellemetlenül magamat. Most először éreztem azt, hogy ügyesen és túlzásoktól mentesen sikerült eltalálnom a megfelelő étel mennyiséget, nem veszett kárba szinte semmi.
Az ünnepi asztalra készített menü táblán az alábbi fogások szerepeltek egyébként:

Halkrém, uborkapikkelyekkel

Almás, zellerkrémleves vagy húsleves

Mézes sült csirkecomb, szalonnás burgonyafánkkal és meggyszósszal

Gyümölcskenyér

Mindegyik receptje megtalálható a www.rapidvacsi.blogspot.com alatt.

Nevetéstől, videózástól, riportkészítéstől és jóízű falatozástól volt hangos az asztal. A meghittség nálunk hangos. Mi már csak így szoktuk.



Nálunk a kései ebéd után, sötétedéskor csönget az angyal, aki Zoltán. A lányok a fenti szinten várják ilyenkor, hogy lehívjuk őket. Megvárják, hogy a csillagszóró elégjen és csak ezután kezdenek hozzá az ajándékok kibontásához. A kicsik egy igazi iker ajándékkal lettek gazdagabbak, kaptak egy igazi de mégis rózsaszínű walkie-talkiet, Hanna pedig egy fényképezőgépet. Persze ekkor még nem sejtette, hogy az ajándéka összefügg a szülinapi meglepetésével. Volt sok könyv is a fa alatt, meg szép új színes ceruzák, filctollak. Kaptak szörnyűséges de nagyon áhított Monster High babákat és társasjátékokat. Kettőt ezek közül csak másnap találtam meg és tettem a fa alá-egyszerűen kiment a fejemből, hogy vettük és hogy el is rejtettem őket.



A lányoktól ünnepi műsort kaptunk ajándékba. Úgy látszik eltanulták tőlünk, hogy jó dolog élményt adni. Hanna napokon kersztül gyakoroltatta a dalos, furulyás műsort a kicsikkel a szobájában, aminek meg is lett az eredménye. Csodásan szerkesztett, angyalian szép koncertet adtak nekünk a nappali közepén.


Az ételekről jut eszembe, hogy igazán értékeltem Zoltán gesztusát, aki igyekezett kiszabadítani a konyha rabságából és lefoglalt egy asztalt ötünknek a Zara hotelben lévő Araz étterembe, hogy ott ebédeljünk egy pazar karácsonyi Sunday Brunch keretében.




26-án bátyámék családját láttuk vendégül ebédre és nagyon élveztem minden pillanatát, a sok nevetést, rajzolgatást, X-boxozást, beszélgetést.


Másnap Hannára "munka" várt, mert a Tropicariumban tartottak a Magyar Színház művészeivel az Almaszósz kapcsán dal- és tánctanítást. Elfáradt de azért annyi ereje még volt, hogy levezetésképpen alaposan megnézzük a Tropicarium összes akváriumát különös tekintettel a cápák karácsonyfájára és ha már ott voltunk a Camponában, akkor végre felhasználtuk az Eszter által még a szőnyeg rajzpályázaton nyert ajándék belépőinket a Csodák Palotájába.

Szóval mozgalmas és tartalmas volt a karácsonyi időszak de szerencsére jutott idő a punnyadásra, közös filmnézésre, délig pizsamában maradós napokra is a fenyőillatú szobában. A kandallóban nem ropogott idén tűz, hiszen tavaszias idő volt, ami azóta sem változott...