Lassan két hete óriásplakátról mosolyognak lányaim, Hanna még nem egészen letisztult betűivel pedig az olvasható, hogy "Anya, köszönjük, hogy leírod a blogodba az élményeinket"

Nos, 2003-ban, amikor belevágtam az internetes naplóírásba még nem gondoltam volna, hogy a "Mit üzensz édesanyádnak és mit köszönnél meg neki" kérdésre majd a 7 éves nagylányom - és 4,5 éves húgai tételes felsorolása közül ezt a mondatot emelik ki a reklám szakemberei. Márpedig ez történt. Hanna kifejtette, hogy irtó jó, hogy az anyukája mindig lejegyzi az utazásaink,nyaralásaink mozzanatait, az ünnepnapokat és hétköznapokat, az iskolai és óvódai élményeket, mert ha nagyobb lesz jó móka lesz visszaolvasni és így visszaemlékezni rájuk és egyébként már most is egymás kezéből tépik ki testvéreivel a nemrég szülinapomra kapott nyomtatott verziót. Ezek után magam is elhittem, hogy hét éve amikor az egész naplóírást kitaláltam valami jót tettem, ráadásul azóta abba se hagytam.
Pedig fiatal fruska koromban nem írtam naplót éjszaka a takaróm alatt elemlámpával és máshogy sem. Voltak próbálkozásaim de többnyire a január elsején elkezdett írások ritkulni kezdtek majd hó végére abba is maradtak. A legjobban azt sajnálom, hogy elmulasztottam lejegyezni a párizsi élményeinket abban a 15 hónapban, amit volt szerencsém Zoltánnal a fények városában tölteni. A címe megvolt: Francia drazsé de a blog műfaja akkoriban még nem volt annyira közismert.

Anyává kellett válnom ahhoz, hogy rendszeres írásba kezdjek, amit azóta abba se hagytam. Sokszor említettem már hogy egy magam fajta bloggernek milyen jó érzés, hogy ennyien olvassák az írását, hogy akár valódi barátságok is születhetnek a virtuális kapcsolatnak köszönhetően, és hogy mindig nagy öröm ha kedves hozzászólás érkezik. Fura érzés az is, hogy legalább 10 embert "fertőzött" meg blogom, azaz én indítottam el őket a blogolás nem túl rögös útján.

Szerintem zseniálisan jó dolog valamilyen terméket úgy népszerűsíteni, hogy a reklámkampányhoz valódi és hétköznapi emberek kapcsolódnak. Egy új, kifejezetten nőknek szóló portál, a Tündérretikül pont ugyanígy gondolta, ezért azt találta ki, hogy hús, vér nőknek szóló üzeneteket gyárt, amelyeket aztán a hús-vér nő óriásplakáton láthat vissza és persze majd meghatódik és a meglepődés mellett majd szétveti a büszkeség. Pontosan ez történt velem is. A reklámügynökségnek kapóra jött Zoltán, aki egyébként is a meglepetések nagy mestere. Végig az orromnál fogva vezetett és a plakát kiragasztásának napján is legalább öt füllentést ejtett meg (jó lesz ezután résen lennem, mert veszedelmesen jól terelte el a figyelmemet), mire a házunkhoz legközelebb eső óriásplakáthoz, a József utcánál lévőhöz vitt, ahol Hanna, Eszter és Noémi a tanulószoba csíkos szőnyegén könyökölve mosolyognak a járókelőkre de legfőképpen rám. Potyogtak a könnyeim és nem kifejezetten a plakát miatt, sokkal inkább a három őszintén és gyönyörűen mosolygó hatalmas méretben látott lányaim miatt a világ legszerencsésebb teremtésének éreztem magam. akkor Furcsa látvány volt ekkorában látni legdrágább kincseimet, furcsa volt maga a tudat, hogy a városban, a metróban, buszmegállókban és szerte az országban ugyanígy mosolyognak mindenkire.
Hanna első megjegyzése az volt, hogy reméli nem fogják összefirkálni. Később, akármikor elhaladtunk egy plakát mellett hangos üdvrivalgásban törtek ki, és heves integetések közepette köszöntek maguknak és az értetlenül nézelődő járókelőknek is.

Aznap éjjel rosszul aludtam. A nem mindennapi meglepetéstől és attól a gondolattól, hgy mit csinálnak a lányok ilyen sötétben és hidegben odakint..




A plakát és ezzel együtt az előbb említett női portál, a www.tunderretikul.hu másik üzenete az, hogy a sokoldalú nők megérdemlik az elismerést. Igazán megtisztelő a előbb említett jelző és fürdőzöm is benne rendesen. Nyilván vannak nálam sokkal több oldalú nők is de ez a kis vállveregetés rádöbbentett arra, hogy tényleg folyton valami újba fogok, valami új terven dolgozom vagy gondolkodom. A RapidRandi, a Gipszkorszak Alkotó Játszóház, az újságírás, a rendszeres blog bejegyzések,- amelyekből azért kiderül, hogy a gyerekekkel is minőségi időt szeretünk tölteni- így együtt lehet, hogy sokank tűnik, ám egy olyan férjjel, mint amilyen nekem van mégis kezelhető elfoglaltságot jelent.
A blogolást pedig próbálom továbbra is egészséges keretek között folytatni, azaz csak akkor írok, ha tényleg van mondanivalóm. Hanna úgyis szólna ha kimaradt valami fontos. Ahogy most is nyúz, hiszen nem írtam az iskolai népdalversenyről, a legfrissebb kulturális programokról, a névnapjáról és arról milyen sütit vitt be az osztályba ennek alkalmából. Nem írtam a dolgozatairól, nem írtam a kicsik rajztudásáról és közös alkotásainkról. Nem írtam arról, hogy a minap végignézhettem egy szülést, egy kisbaba világrajöttét egy kórházban és régen adtam kirándulás tippet.






A plakát kisebb változatából, a city light verzióból remélem kapunk egyet. Hogy hová tesszük nem tudom még, hiszen egy már beborítja a dolgozó szobánk egyik falát. Azon Zoltán és én mosolygunk. Annak az volt a címe, hogy Alomalapítás és pontosan úgy nézett ki, mint egy filmplakát. Az Zoltán és legjobb barátja ötlete nyomán
lánykérésre készült és a városban három helyen láthatták az emberek. Ez magánakció volt, a mostani viszont nagyon is profi.

Bizony. Ez a második plakát story életünkben. Nem tudom lesz -e legközelebb, de még egy ránctalanító krém promócióját majd úgy húsz év múlva talán elvállalnám.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Ha te is szeretnél valakit meglepni egy szép üzenettel, ha ismersz a közeledben olyan nőt, akit sokoldalúnak tartasz, akinek megköszönnél valamit és ezt óriásplakátról kiáltanád világgá, te is megteheted. Mint írtam a kampány folytatódik. Továbbra is valódi, köztünk élő emberek segítségével népszerűsítik a Tündérretikül oldalt, mert így sokkal de sokkal hitelesebb. Nos, te kinek üzennél a legszívesebben? A Tündérretikül oldalán elolvashatod a részleteket.

Köszönöm a megszámlálhatatlanul sok kedves megjegyzést, üzenetet, amit kaptam tőletek. Bocsássatok meg nekem, hogy kissé elragadtattam magam, hogy talán túl sokat foglalkoztam a témával, bevallom a lányokkal együtt bizony lubickoltunk a plakát okozta népszerűségben. A blogot pedig folytatom kissé hétköznapibb történetekkel.

A kis videóból kiderül.

Először is kinyomtattam az összes hozzászólást, amelyekből kiválogattam azokat, akiknek ugyan tetszik a játszóház és szívesen festenénak is, ám ebben a távolság megakadályozza őket. A maradék cédulát összehajtogattuk és ezekkel folytattuk le a sorsolást..




(A hangom rekedt, Noncsi kiabál és a cetlin is homályosan, de azért látható ki nyert vagyis abszolút amatőr a felvétel de ez a lényegen mit sem változtat, azaz


Gratulálunk a győztesnek GABESZNEK!


Egyúttal az összes határontúli kedves hozzászólót (Khase Orsit Svájcból, Timit, Edithet, Izabellát Erdélyből, Blacktulipot Boston mellől, SKY Kingát KL-ból, Ágnest a Vajdaságból) szeretettel látunk egy családi festésre, amelynek helyszínéről remélem hamarosan beszámolhatok. Szóval ha Budapestre jöttök ki ne hagyjatok bennünket a gyerekekkel.

Hol is kezdjem? Ugorjunk vissza az időben úgy 10 évet. Ugorjunk át egy másik kontinensre, egy tengerentúli ország városába Bostonba. Bizonyára nem véletlen, hogy amerikai kiruccanásom alatt az akkor 6 éves Kristófot, Zoltán unokaöccsét elkísértem egy szülinapi zsúrra. Egy helyre, ahol a gyerekek semmi mást nem csináltak csak különböző formájú és nagyságú gipszfigurákat festettek együtt, fülig érő szájjal. Persze volt torta és animátor is de a buli fő eleme a gipszfestés maradt. Én magam is kipróbáltam és azt vettem észre, hogy egy idő után kizárom a külvilágot és alkotok, hogy én a kétbalkezes is keverem a színeket és elégedetten pingálok...Azt a kis gipszfestős boltocskát egyébként nem véletlenül választják meg sokadszorra az év szülinapi rendezvény helyszínének.





Mondom, ennek legalább tíz éve. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy kiverjem a fejemből a gondolatot, hogy egyszer itthon én is megvalósítsak valami ehhez hasonlót. Közben magam is szülővé váltam, háromszoros anyuka lettem. Hannával, Eszterrel és Noémivel bizony sokat jövünk megyünk, aki ismer bennünket tudja, hogy nyughatatlanok vagyunk és nem telhet el hétvége valamilyen kulturális - vagy gyerekprogram nélkül. Igen gyakran járunk színházba, szeretünk utazni, új dolgokat kipróbálni, alkotni, rajzoloni, múzeumba, kiállításra járni. Megfordultunk persze ugrálóváras és más klasszikus játszóházban is de valahogy ritkán vágytunk vissza a legtöbbe és mindig eszembe jutott ott Boston mellett az a kis játszóház, ami itt Magyarországon nincsen.

Pontosabban már van. Még pontosabban majdnem készen van. Zoltánnal együtt ugyanis nem kevés munkával megalkottuk a Gipszkorszak Alkotó Játszóházat. Nem csaptuk össze és nem bíztunk semmit a véletlenre. Hanna 6. születésnapja egyben teszt is volt, azaz a fergeteges festegetős szülinapi zsúr közben azt figyeltük árgus szemekkel, hogy mennyire élvezi a gipszfestést a 4 évestől 12 évesig összegyűlt gyereksereg. Írtam is erről akkor, ahol kiemeltem az akkor 10 éves Dani mondatát miszerint "Sok bulin voltam, de ez volt életem legjobb szülinapi zsúrja.."
Mitagadás szárnyakat kaptunk a vallomástól és attól, amit saját szemünkkel láttunk. Azt is tudtuk, hogy nem kizárólag gipszfigurát lehet majd festeni a mi játszóházunkban, hogy szeretnénk minőségi tartalommal, kultúrával (bábműsorral, előadásokkal, könyvbemutatóval, énekkel, interaktív színdarabbal) megtölteni a szentélyt, ami reméljük most már valóban hamarosan elkészül és amiről csak annyit árulhatok el, hogy olyan helyszínen lesz, amely a maga nemében különleges Budapesten, ahová esemény lesz eljönni, ahol megtiszteltetés "boltot" nyitnunk.




A facebookon egyre nő rajongótáborunk és egyre több jogosan türelmetlenkedő levelet kapunk a nyitással kapcsolatban is. Igazuk van és mivel mi is alig várjuk, hogy megismerhessétek a gipszkorszak élményt, úgy döntöttünk elkezdjük a születésnapok szervezését, vagyis aki szeretne saját otthonában egy gipszfestős bulit, annak semmi más dolga nincs csak felvenni velünk a kapcsolatot és a legmegfelelőbb zsúrcsomagot kiválasztani. Szakképzett animátorok, óvónők vezénylik le a bulit, mi biztosítjuk az összes kelléket. Akár a kertben, akár egy nappaliban, akár egy különteremben.

Bizonyára sokan lesznek, akik legyintenek és nem értik mi a jó a gipszfestésben. Nos, nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy a nehezen abbahagyható kategóriába tartozik ez a foglalatosság. Aki kipróbálta eddig, az függővé vált. Volt olyan anyuka, aki rendelt magának kettőt a webshopon keresztül majd nekünk bevallotta, hogy az egyiket megtartotta magának. Művészien festette ki és azt mondta felért egy nyugtató terápiával. A lányaimon is alaposan leteszteltem. Esős délutánokon, amikor betegek voltak és már minden társasjátékot kipróbáltunk mindig örömmel fogtak hozzá egy óriás pillangó, egy cica, egy sellő, egy mécsestartó vagy szivárvány pingálásához. Imádtam nézni ahogy koncentrálnak, ahogy kidugják a nyelvüket, ahogy keverik a színeket, ahogy alkotnak. Elrontani nem lehet így a sikerélmény garantált.




A nagyközönség a Gyerekvilág Kiállításon találkozhatott velünk. Még szerencse, hogy rengeteg fotó készült a három napos eseményről, mert különben lehet, hogy lenne aki nem hinné el, mekkora sikere volt a gyerekek (és szüleik) körében a kifesthető lófejnek, a katicának, a hintalónak és a cicának. Hogy sorszámokat kellett osztanunk egy idő után, mert annyian szerették volna a szoborszerű alakzatokat kifesteni. Volt, aki igazi mestermunkát végzett, volt aki a fantáziáját szabadon engedve egészen absztrakt cicát festett és akadt olyan is, aki sorozatban és villámgyorsan alkotta készre a figurákat. Egyvalami közös volt bennük. Az elégedett mosoly a "munka" végeztével.

Nos, igen. Órákig tudnék mesélni arról milyen előkészületek előzték meg a Gipszkorszak alkotó játszóház nyitását. Mesélhetnék a szerintem igencsak vidám, színes és akár "matyómintának" csúfolható logó tervezéséről, a csinos egyenpólók megrendeléséről, a honlap elkészítésének munkáiról. Szívünk, lelkünk benne van ebben a játszóházban és ezt aligha kérdőjelezheti meg bárki, hiszen mi magunk is szülők vagyunk, mi magunk is a legjobbat szeretnénk saját gyerekeinknek és mi magunk is ki vagyunk éhezve az olyan programokra amelyeket sokáig emlegethetünk és ahová alig várjuk, hogy újra visszatérjünk. Mi is ilyenek szeretnénk lenni.





Kipróbálnád? Megtapasztalnád a gipszkorszak élményt te is? Most figyelj!
Ha tavaszi születésű 4-12 éves korú gyereked van, akinek éppen aktuális lenne egy szülinapi zsúr szervezése és Budapesten vagy vonzáskörzetében laksz, JÁTSSZ VELÜNK!

KETTEN, azok közül, akik feliratkoznak hírlevelünkre (amelyben nemcsak magunkat ajánljuk hanem színekkel kapcsolatos meséket és kreatív ötleteket is olvashattok), a facebookon lájkolnak és vagy megosztanak majd erről beszámolnak a bejegyzés alján látható megjegyzés rovatban,-KISORSOLUNK EGY 10-15 FŐS GIPSZKORSZAK SZÜLINAPI BULIT, AMELYET SAJÁT OTTHONODBAN VEZÉNYLÜNK LE SZAKKÉPZETT ANIMÁTORRAL, AZAZ A JÁTSZÓHÁZ HÁZHOZ MEGY.

HA TE MAGAD IS BLOGGER VAGY ÉS KITESZED SAJÁT BLOGOD OLDALÁRA A JÁTÉKRA INVITÁLÓ POSZTOT, DUPLÁN KERÜL BE NEVED A "KALAPBA" VAGYIS KÉTSZER NAGYOBB ESÉLLYEL INDULHATSZ A NYEREMÉNYÉRT.

HA TÖRTÉNETESEN NEM TAVASZRA ESIK GYERMEKED SZÜLINAPJA VAGY NEM A FŐVÁROSBAN LAKSZ, AKKOR IS ÉRDEMES VELÜNK JÁTSZANI, HISZEN EBBEN AZ ESETBEN EGY 10 DB-OS GIPSZFIGURÁBÓL ÁLLÓ AJÁNDÉKCSOMAGOT POSTÁZUNK EL MAGYARORSZÁGON BELÜL A SZERENCSÉS GYŐZTESNEK.

VIDEÓS SORSOLÁS ÁPRILIS 1-ÉN A BOLONDOK NAPJÁN...

"Naná, hogy veletek megyünk!"- Mondtam Móninak, aki barátnőjével együtt úgy gondolta, ideje testközelből látni a télbúcsúztatót Mohácson. A lányoknak mindenesetre a youtube segítségével megmutattam mégis mire számíthatnak, hogy félelmetes maszkokban és igen zajosan fognak vonulni a busók sőt az ágyú fülsiketítő hangjával is megismerkedhetnek de aggodalomra semmi ok, mindezek célja egy és ugyanaz: elzavarni a telet. Hannának még kicsit mélyrehatóbban is elmagyaráztam, hogy annak idején a törököket is ilyen módszerekkel ijesztgették de most, hogy már nincs török, inkább a telet üldözik el a szigorúan a húsvéthoz igazított napokon. Az évszámoknál már elakadtam, és rájöttem, hogy az egész mohácsi vésszel kapcsolatos ismereteim megfakultak. Mitagadás alig várom, hogy ezeket a részeket majd Hannával újra átvegyem ha itt lesz az ideje. Elmondtam, hogy sokat autózunk a cél érdekében, mert Mohács nincs közel és minden bizonnyal tömeg lesz, de majd vigyázunk rájuk és érezzék magukat szerencsésnek, mert én majdnem negyven éves vagyok és még nem vettem részt a rangos eseményen ők pedig négy és hét évesen busójárásra mennek. Különösen jó mókának ígérkezett, hiszen kis barátnőik, Zsófi és Luca is ott lesznek.




Tényleg rengetegen voltak kíváncsaiak a busókra, aminek az az oka, hogy a világörökség részévé nyilvánították az eseményt és az már valami olyasmi amit nem lehet kihagyni, ráadásul a remek idő kicsalogatta az embereket a szabadba. Az autópályán könnyen és gyorsan megközelíthető a város, így szerintünk mások is bátrabban és kevesebb gondolkodási idő után keltek útra kocsival. Éppen jókor érkeztünk. Ideális helyet találtunk magunknak, olyat ahonnan a gyerekek is jól láthatták az eseményeket. Az előkészített máglyáról azt feltételeztük, hogy csak este gyújtják meg, így nem izgultunk, hogy túl közel kerültünk hozzá. Tátott szájjal néztük a hagyományosan birkabundába, bütykös harisnyába, vászon gatyába és félelmetes fa vagy vessző maszkban érkező kolompoló és kereplővel hangoskodó busókat, akik közül néhányan a kíváncsiskodók közelébe jöttek és cukrot osztogattak vagy a nőkkel (így velem is) hát hogy is mondjam pajzánkodtak. Ez a bátor, sokszor talán szemtelen viselkedés a nőkkel szemben még párszor megismétlődött és beláttam, hogy bizony a maszk takarásában a busóruhába öltözött férfiak olyat is megengednek maguknak, amit civilben bizonyára nem. Én sem adtam pofont visszakézből a vesszőkosár arcú busónak, hanem megköszöntem a termékenységgel összefüggő "szertartást" és közöltem, három lányunk van és nem tervezünk ennél nagyobb családot, úgyhogy menjen máshová...






Zoltán az egyik busóval addig incselkedett, míg az alaposan leköpte őt. Szerencsére nem nyállal, hanem a maszk alá rejtett spriccelőből kijövő vízzel. Közben felgyorsultak az események, mindenhonnan busók és boszorkány kinézetű nők jelentek meg. A Duna túlpartjáról újabbak érkeztek, összeölelkeztek, együtt hangoskodtak, majd meggyújtották a tüzet. Igen, azt, amelyik mellett mi is álltunk. Egy ideig csak áldásos, melegítő hatását éreztük, ám a széltől a perlye szállni kezdett, egyenesen az álló tömegbe, akiknek kabátjain bizony örök emléket égetett. Egyedül Noémi kabátja úszta meg égés nélkül, Esztién két kicsi keletkezett, Hannáén is éktelenkedik egy de szerencsére a szürke mintában alig látszik. A mi kabátunk csak megpörkölődött, Zoltán viszont szerzett a nyakán egy piros égésből származó heget.






Az esemény végén igyekeztünk a lehető leggyorsabban gátugrással eliszkolni a partról , amit a sár és a tömeg megnehezített. Koszos cipőben, kilyukadt kabátokban, hatalmas nevetések közepette indultunk el a kis utcákon át a főtérre, ahol a felvonulást láthattuk volna de persze nem láttuk, mert a környező fák is foglaltak voltak már. Helyette a kirakodóvásárt jártuk végig. Egy boltocskában Zoltán párizsis zsemléket készíttetett amely igazi mennyei csemegének bizonyult, hiszen hamar be kellett látnunk, hogy étteremben ennünk ezen időszakban teljességgel lehetetlen. Beértük egy lángossal (no de milyennel!!!), forralt borral (no de milyennel!), teával és töltött, kemencében sült krumplival. A felvonulás után a busók egy része és egy szekér is bejött a csinos kis sétálóutcába, aminek a lányok nagyon örültek. Egy cseppet sem féltek a zord külsejű busóktól, inkább incselkedtek velük, és pózoltak a fotókhoz. Azt hallottam, hogy kidolgoztak egy etikai kódexet a busóknak, azért, hogy méltón képviseljék a turisztikai látványosságot és az alkohol mámora no meg a maszkok jótékony takarásában nehogy olyan dolgokra vetemedjenek, ami rontaná az esemény színvonalát és jó hírét. Hmmm..Nem rossz ötlet...
Mohács egyébként nagyon rendezett, szép város benyomását kelettette és szívesen elmennénk körülnézni nyugodtabb időszakban is a környéken.
A lányok hősiesen gyalogoltak. Persze igyekeztünk a fullasztó tömeget elkerülve sétálni velük. A koporsó vízre tételét már nem vártuk meg de az előkészületeket közelről láthattuk..









Sárosan, kipirult arccal ültünk be a kocsiba, hogy még az elviselhetetlenül nagy dugó előtt az autópályára érjünk és azzal a tudattal jöjjünk haza, hogy a busók jól végezték a dolgukat és valóban eltemették a telet, amit már nagyon untunk mindannyian. Nagy élmény volt gyereknek felnőttnek egyaránt, jó volt közvetlen közelről, élőben - és nemcsak a híradón kesresztül hallani és látni azt a híres nevezetes mohácsi busójárást. Legközelebb azbesztkabátban megyünk.

Mire Hanna iskolájába értünk a kicsikkel és Zoltánnal, az alsósok már a díszteremben ültek. Te jó ég! Lekéstem a készülődést, nem festettem ki Hannát és fogalmam sincs, hogy sikerült -e kontyot fésülnie egyedül. A színpadon már javában zajlott a jelmezbemutató. A másodikosoké szerencsére! Hogy miért pont ők kezdtek nem tudom, de örökre hálás leszek a szervezésnek, mert így nem maradtunk le semmi fontos pillanatról, legfeljebb egy két ötletes jelmez látványáról. Hannát közben észrevettem a sorban. Csodás kontyot fésült neki egy (két) fiús anyuka, Glória! Jobbat, mint amilyet én fésültem valaha.. Sminkelésre nem volt szükség, anélkül is csodaszép volt és ragyogott Hannácska arca, aki azért megkönnyebbült, amikor észrevette, hogy megérkezett családja. Sok időbe telt mire elmúlt a lelkiismeret furdalásom, ami miatt Hannának önállóan kellett felvenni jelmezét. Valójában a kicsik miatt történ ilyen rohanósra az érkezés. Az ebéd utáni alvásból nehezen ébredtek és bármennyire igyekeztünk az öltözködéssel, késve indultunk.

Egy felsős lány vállalta magára a konferanszié szerepet. Ő hívta ki a csapatból a soron következő jelmezest és váltott vele pár mondatot. Hanna elmondta, hogy spanyol táncosnő, majd kérésre egy diszkrét táncot lejtett. Nem is tánc volt, inkább a kezeiben lévő legyezők mozdulata majd egy Ollé...és már sétált is vissza a többiek mellé. Nekem gyönyörű és bájos volt. Együtt találtuk ki, hogy idén spanyoltáncosnak öltözzön, hiszen az összes kellék: kasztanyetta, legyező, autentikus ruha adott volt. Nem gondolom, hogy szuper ötletes, eredeti ötlet, ám Hanna jól érezte magát a bőrében és beláttam ez a lényeg. A cukorka automata, amelyik gombnyomásra valóban kidobott valami édességet például igazán különleges maskara és nálam elnyerte volna az első díjat. Volt kondorkeselyű, dínó, focista, bájos ördög, méhecske, bohóc, hűtőszekrény, proska és a farkas, boszorkány, álomfelhő, túrórudi és manó.




A négy alsós osztály jelmezeit elnézve örömmel állapítottam meg, hogy sikk a saját készítésű, ötletes jelmez. A medúza jelmezről nem tudtam levenni a szememet, ámultam bámultam a kivitelezésen, az átalakított esernyőn és az abszolút kedvencem lett.
A jelmezbemutató után aztán felpattantak a gyerekek és a több hónapig betanult country táncot adták elő de olyan fergetegesen, hogy magam is legszívesebben beálltam volna közéjük, hogy velük sasszézzak és tapsoljak a vérpezsdítő zenére. Nos igen. A néptánc órákon nem hiába emelte fel időnként hangját Zsuzsa néni...Most próbálom meggyőzni Hannát, hogy tanítsa meg nekem és hugainak a koreográfiát. Még kéreti magát.










Az eredményhirdetésre újra mindenki elfoglalta helyét. A három tagú zsűri felső tagozatosokból állt, az egyikük ragadta magához a mikrofont, hogy bejelentse, hogy az elsősök közül bizony a SPANYOL TÁNCOS nyerte meg az első díjat, egy kis tortát. Hanna szokás szerint csacsogott valakivel, így nem hallotta, hogy nyert. Osztálytársai és mi kiabáltunk neki, hogy jó lenne ha elindulna a díjáért. Ragyogott! Eszembe jutott, hogy próbáltam lebeszélni a jelmezről és utolsó pillanatban még valami eredetibb jelmezötletet kiagyalni... De jó, hogy nem hagyta magát és meggyőzött, hogy különleges lesz ez is. Igaz ami igaz, a négy osztályból nem öltözött más spanyol táncosnőnek.





A buli még korántsem ért véget itt. A színházteremből fülg érő szájjal sétáltunk ki, Hannának úton útfélen gratuláltak a nagyobb diákok és láttam rajta jól esik neki.
Az osztályteremben addigra már lelkes anyukák terülj-terülj asztalkámat varázsoltak az összetolt padokra. Volt rajta fánk, összetekeredett kígyót ábrázoló torta és még sok finomság, amihez én most csak innivalóval járultam hozzá, de ahogyan a süti mennyiségeket felmértem, jobban is tettem.
Igazi klasszikusokkal múlatták az időt a gyerekek. A székfoglalóval, újságpapír tánccal és fánkevő versennyel. Csilla néni kiosztotta a hangszereket a kis elsősöknek, ő maga pedig elővette gitárját és így együtt, a szülők hangját is segítségül hívva énekeltük el a Maszkabál című dalt, azt a Gryllus Vilmos félét, amit mindenki ismer, de azért a digitális táblán kivetített szövegből puskázhattunk is.









Remek farsangi buli volt, az első iskolai, amely még sikerélményt is hozott Hannának.

Az élményeket azonban csak másnap korán reggel tudtuk suttogva átbeszélni Hannával, mivel Zoltánnal a Gyilkosság a vacsorán című interaktív vacsoraszínház elóadásán vettünk rész. Így aztán a kis spanyoltáncosom hajnalban az ágyban, hozzám bújva mondta, hogy pénteken csodásan érezte magát.

Az utóbbi pár hétben tényleg sok kulturális rendezvényen jártunk, amelyekről most írok is pár sort és azzal a csillagos módszerrel, amilyen a legtöbb programmagazinban látható értékelem is őket. Persze csakis szubjektíven, a lányok véleményét is figyelembe véve.

*- inkább ne
**- egyszer elmegy
***- nem rossz
****-egész jó
*****- ez igen és vastaps


Kolibri Színház: Kaláka bábszínház

A Kolibriben még nem láttam rossz gyerekdarabot. A neve nekem garancia arra, hogy jól érezzük ott magunkat és emlegetni fogjuk színházban eltöltött perceket. Most szombaton a Kaláka bábszínház című darabot láttuk a kicsikkel és anyuval, ami egyszerre volt hangszer bemutató, koncert és bábelőadás. A jól ismert Kaláka dalok csendültek fel, közben pedig három kiváló bábművész keltette életre a kisördögöt, a bőröndöket, a tündért és a többi dalban már jól ismert szereplőt. A Kalákában azt szeretem, hogy olyan költők verseit zenésíti meg, mint Kosztolányi, Kányádi Sándor, Weöres Sándor vagy éppen Nemes Nagy Ágnes. Hogy mindenhol azt szajkózzák, hogy értéket adjunk a gyereknek és ők ezt teszik már huszonpár éve, nem is tudom mióta de biztosan régen, hiszen a dalok egy részét már én is énekeltem gyerekkoromban.
Fotók itt.

*****

Lúdas Matyi: Madách Színház

Hanna a maga hét évével is biztosan élvezte volna a Kaláka együttes műsorát, ám váratlanul az ölünkbe pottyant két jegy a Lúdas Matyira, amit ráadásul az első sorból nézhetett végig a Madách Színházban így természetesen azt a programot választotta. Hanna annyit elárult, hogy pazar díszletek között és ötletes jelmezekben játszottak a színészek, akik közül különösen tetszett a selypítő liba és persze a címszereplő játéka. Döbrögi uraság egyszer majdnem az ölébe esett, ami szintén emlékezetes maradt számára. Ja és volt valami összefüggés Elvis és a liba között, amit nem értettem. Teltház volt. Hanna és Zoltán értékelése következik:

*****

FAGY a Tűzraktérben

Vasárnap össznépi télűző bulin voltunk a Tűzraktérben, amelynek nevét most sokat hallani, lévén, hogy az önkormányzat vagy valaki más szemet vetett az épületre, így veszélyben van az egyszerű romkocsmánál sokkal többet rejtő épület..
A Trambulin színház sokadszorra szervezett erre a helyszínre gyerekprogramot és mi eddig mindegyiken ott is voltunk. Természetesen ezt sem szerettük volna kihagyni. Kár is lett volna és bár látványosan kevesebb színházi produkcióban volt részünk azért nem unatkoztunk. A nyúl és a teknős című darab például nagyon tetszett mindenkinek. A kézműves részlegen készült igazi gipsz maszk is, amit Hanna nagy becsben tart és esőbot is, amelynek tartalma a gabonaszemek és más magvak mind egy szemig a táskámban landoltak, így egy napig Hamupipőke lehettem.




Volt még cirkuszolás, ahol hulla-hopp karikázó tudományomat fitogtathattam, a gyerekek meg bohóckodtak. A program legvégén a kissé félelmetes külsővel rendelkező téltündért zavartuk el közösen és hívtuk helyette a tavasztündért. Közben frissen sült csörögefánkkal kínáltak minden lelkes téltemetőt és a lányok meg voltak győződve arról, hogy másnap már jön a jó idő. A korábbi rendezvényekhez viszonyítva a mostani kissé szegényesebb volt programban, színvonalas műsorban.

***

Pöttyös Pannai az iskolában- Thália Színház



Hétfőn tanítási szünet volt Hanna iskolájában. Jó előre megbeszéltük, hogy ezt a napot csajos program keretében töltjük el együtt és ha lehet nem unatkozva. Sikerült szereznem két jegyet a Pöttyös Panni az iskolában című darabra . Bozsik Yvette rendezte, így sejtettem, hogy nem egy klasszikus tingli tanglis változatot fogunk látni, hanem egy ötletekkel, mozgással, zenével teli darabot. Már a stúdió színpada sem volt hétköznapi. Igen, pöttyös volt az is, de fontos szerepe volt ezeknek a pöttyöknek. És egyáltalán nem hangzott furcsán a latin zene ahogyan a De nehéz az iskolatáska című dal sem. Véletlenül ezt is az első sorból nézhettük Hannával, így valóban karnyújtásnyira tőlünk zajlottak a sokszor táncos események. Pöttyös Panni és Kockás Peti a végén kamaszok lesznek és persze szerelmesek. Fura, de meghatódtam ezen a záró jeleneten és a szokásosnál is jobban szorítottam kis hétévesem kezét.
Bozsik Yvette társulatát már jól ismerjük. Hannával korábban a Táncszínházban láttuk őket a Péter és a Farkas című darabban, Zoltánnal pedig egész másképp felnőttesen a Cabaret-ben még Szilveszterkor. Egyikben jobbak,mint a másikban. Szeretjük őket.

***** de csak azért mert nem adhatok hatot

Jancsi és Juliska-Figurina Animációs Kisszínpad

No nem az a klasszikus Jancsi és Juliska. Ez egy másik verzió, amelyikben mézeskalácsól sül ki a darab elején Jancsi és Juliska, míg a boszorkány sületlen, azaz nyers marad. Így alakul át a bámulatosan ügyes kezek között mindenféle alakzattá, hogy a csodás mézeskalács házikóba csalja a kicsiket, ahol persze túljárnak a boszi eszén és végül mégis a kemencében végzi. Viszont ennek a mesének nincs rossz vége. Mert a már megsült boszi ebben az állapotában már cseppet sem gonosz. A darab alatt száll a liszt és a különleges hangeffektusok is,amelyek az egészet olyan varázslatossá teszi.
A Retek utcában, egy garázsból kialakított színházban csak ilyen nem hétköznapi bábelőadások láthatóak és mi alig várjuk, hogy a következőn is ott legyünk.

*****

Fővárosi Nagycirkusz-Nosztalgia



A címe mindent elárul. Anyukám, aki szintén velünk volt frappánsan megfogalmazta, hogy valóban nosztalgikus előadást láthattunk, hiszen ugyanilyen színvonalú volt úgy 30 évvel ezelőtt is. De azért nem bánjuk, mert volt perec és ló meg elefánt és az az jellegzetes cirkusz szag, amit úgy szeretünk.

**