Most is ugyanazt a kérdést tettem fel magamban, amit a kicsik szülinapja előtt. Vajon mi az,amit Hanna a legjobban szeret mostanság csinálni, melyik korszakát éli.
Tündéreset játszani például kifejezetten szeret. Suhogtatja varázspálcáját és gyakran felveszi rózsaszín tündér ruháját, szárnyával röpköd egyik szobából a másikba. Tündéri!
Ezért is örültem meg az egyik hirdetésnek, miszerint az ünnepelt otthonában, kompletten megszervezett tündérbulit szervez egy pedagógus végzettséggel rendelkező hölgy, mellesleg két gyerekes anyuka, még melleslegebb a Gyesen voltam New Yorkban című könyv szerzője. Tetszett az ötlet, mert nem szeretem a rohangálós, fejetlen bulikat de hiába népszerű de az izzadtan asztalhoz ülős ugrálóvársat se nagyon.
Az előre gyártott meghívó szövege szerint rendkívüli szülinapi zsúrra invitáltuk Hanna ovis társait és a party után ki merem jelenteni, hogy az is volt.
Három óra előtt megérkezett a még civil ruhás főtündér, három vagy négy ismeretlen tartalommal megtöltött dobozzal, székecskékkel, aszatalkákkal és egy gurulós fogasnyi tündérruhával. Pompás tündérhangulatú papírokkal, pillamgókkal, füzérekkel feldíszítette a nappalit majd a fürdőszobánkba elvonulva megkezdte a készülődést. Ezalatt megérkeztek a kislányok. Amikor mindenki, akire számítottunk itt volt, ki kellett csempésznem a főtündért a bejárati ajtó elé, a mínusz 6 fokba. Csilingelni kezdett, a kislányok pedig egyszerre fogadták a meseszép ruhába öltözött tündért, aki a nappaliban lekuporodott és lágy hangján a tündérek lakóhelyéről, életéről kezdett mesélni és akit a kislányok ámulattal hallgattak. A főtündér hangja hogy úgy mondjam nem az a harsány fajta, kicsit még aggódtam is, hogy vajon hogy fog kordában tartani ennyi gyereket egy ilyen halkszavú hölgy, de kár volt ezen törnöm a fejem, mert egész lényével elvarázsolta a kicsiket.
A néhány ott maradt szülőt a ház másik pontjában lévő étkezőbe próbáltam terelni, ami nagynehezen sikerült is, de mindig akadt valaki, aki nem bírt ellenállni a kísértésnek és bemerészkedett a tündérek közé, hogy ott kukucskáljon és gyönyörködjön szeme fényében. Megértem. Én magam is a nappaliban ragadtam és a fényképezés mellett csak csodáltam hogyan élik bele magukat a kislányok a tündérmesébe, hogyan táncolnak együtt, egymással és szólóban.
Varázslatukat követően begördült a csillogó ruhákkal teli állvány és a lányok boldogan öltötték magukra a szebbnél szebb tündérjelmezeket, amiben aztán a buli végéig parádéztak.
Később Hannát körülrajzolták majd a papírlapon megjelenő alakot gondosan kicicomázták csillogó papírokkal, gyöngyökkel, flitterekkel. Igazi anyagból lett szoknyája és természetesen göndör papír fürtjei lettek, akárcsak az igazi Hannának. Jelenleg méltó helyét keressük az elkészült műnek, ami mérete miatt nem olyan kis feladat.
Körömfestés és tündérsmink következett. Fegyelmezetten és izgatottan álltak sorba a kislányok, hogy aztán teljes pompában folytathassák a bált. Egy pillanat alatt a porcelán étkészlettel megterített és rózsacsokorral díszített asztal kürül ült mindenki és ették a szendvicseket, majd a szülinapi tortát. A tortát, amit nemes egyszerűséggel a Tescoban vettünk, mert Hanna kifejezett kérése volt, hogy vagy süssek neki valami finomat vagy olyat szeretne, amilyen testvéreié volt szeptemberben. Nos az egyszerűbb utat választottam.
Csilingeltek a porceláncsészék, gyöngyözően kacagtak a kis tündérek. Meseszép parti volt de mint minden mese ez is véget ért..itt a vége fuss el véle.
Isten éltessen sokáig drága Hannánk!

December 23.

Ünnepi készülődés ide vagy oda, aznap még zenebölcsibe mentünk a kicsikkel és kivételesen Hannával is, aki ugyebár az óvodai szünetre való tekintettel, velünk tarthatott. Méghozzá nagyon boldogan és várakozásokkal tele. Itthon nagyon sokszor ülünk le a lányokkal, hogy aztán a zenebölcsi forgatókönyvét a nappalink szőnyegén is átéljük. Hanna borzasztó lelkes és érdeklődő és persze kívülről fújja a kicsik mondókáit, dalait. Kati néninek is feltűnt és az ő arcára is mosolyt csalt. Ugyanakkor ez nem neki való szint, így megbeszéltük, hogy a zeneoviba járhatna péntekenként, persze csak ha meg tudom szervezni. Azon leszek, mert mindenképpen páratlan zenei előképzettséghez jut az a gyerek, aki oda jár, az pedig sosem árt.
Gyors ebéd után, amikor elcsendesedett a ház, nekiálltam a mogyorós koszorú és a kacsa elkészítéséhez. Nem kapkodva és igen nagy kedvvel. Az eredmény tükrözte is ezt a kedvet, mert mindkettő látványosra és finomra sikeredett.
Szeretem a karácsonyi mozi filmeket és minden évben izgatottan várom mivel rukkol elő Hollywood, és annak ellenére, hogy igazán jó filmet régen láttam, a mostani Négy karácsony azért szórakoztató volt és egyébként is jó volt csak ketten bámulni a mozivásznat és nevetgélni.
Hazatérve még erős késztetést éreztünk, hogy megkóstoljuk a kacsát, így szigorúan tesztelés céljából és semmiképpen nem falánkságból de megettünk egy kacsamellett a hozzá illő szósszal és elégedetten kezdtünk neki a karácsonyfa díszítésének, merthogy idén sokakhoz hasonlóan, mi is arra vágytunk, hogy 24-én reggel az arany színben pompázó karácsonyfa köszöntsön minket de legfőképpen gyerekeinket.

December 24.

Hanna ébredt elsőként. Rohant volna le, hogy kibontsa adventi naptárja utolsó gurigáját és nem értette miért tartjuk vissza. Két éve először vágytam arra, hogy a kicsik kicsit hamarabb ébredjenek fel, mint szoktak és együtt mehessünk le a lépcsőn a nappaliba...
Csillogott kicsi szemük, hozzábújtak a fához és egymást túlharsogva mondogatták, hogy kaaa kaaaa..mármint karácsonyfa, karácsonyfa.
A hagymaleves, a gyömbéres kacsa és az ünnepi gesztenyés gyümölcstál után szó nélkül ment a három lány aludni, hogy aztán a várva várt ajándékbontás következzen.
Idén a környezetvédelem jegyében úgy döntöttem, hogy nem csomagolom be az ajándékokat, sőt a bonyolultan becsomagolt játékokról is előre lecsupaszítom a borítást. Később, Zoltán említette, ogy olvasta egy cikkben, hogy Budapestnyi méretű papírt pazarolnak az emberek a karácsonyi ajándékok csomagolására. Hát mi nem. Jól is mutattak a tarkabarka játékok és könyvek a fa alatt 'a la natur.
Ébredés után szép ruhába öltöztettük a lányokat, bár ez átcsapott a szabadonválasztott kategóriába, mivel Hanna ragaszkodott a rózsaszín tündérruhához, a kicsik meg alkalomhoz illő bodyt nem akartak felhúzni de kit érdekel...alig várták, hogy megszólaljon a kis csengő és lejöhessenek aznap másodszorra a lépcsőn, hogy aztán újra csillogjon szemük.
Azt azért leírom, hogy Hanna természetesen az ünnepek előtt okos és jogos kérdéseket tett fel nekem a Jézuskáról, az ajándékozásról, az áruházakban látottakról. Így aztán nálunk nem a Jézuska hozza az ajándékot. Nálunk december 24. a szeretet ünnepe, Jézus születésének napja, amikor ajándékkal fejezzük ki egymásnak szeretetünket. Ez van. Minek erőltessek mesét ha egyszer úgyis gyanakszik, ha az igazságra vágyik..
Örült a Bella Balerina felszerelésnak, a bábszínháznak, a könyveknek, a társasjátéknak. A kicsik boldogok voltak, hogy két egyforma babát kaptak és békésen játszottak együtt a meglepetés boltocskában, ami nagy szó, mert elevenen élt bennem az elmúlt karácsony hangulata, ami másról sem szólt, csak az egymás kezéből való játékkitépésből, sivalkodásból, panaszkodásból.
Idén nagyon idilli volt a hangulat, köszönet érte a lányoknak.

December 25.

Bátyám családjával együtt anyukámhoz voltunk hivatalosak. Már a lépcsőházban éreztük az ünnepi ebéd illatát és azonnal asztalhoz ültünk volna de előtte inkább megajándékoztuk egymást és bohóckodtunk amolyan Frankó család módra. Csak apukám hiányzott nagyon. A nagylányok, Hanna és unokatestvére Nóri elvonultak egy szobába és csak nagyon későn jöttek elő. Olyan kreatív, ötletes, szép adventi naptárat hoztak össze Nóri művészeti vezetésével, hogy nem győztük csodálni. Mánaának készítették jövő decemberre.
Kicsik szétbontották a láakást de alapvetően jól viselkedtek és nagyobb károk nélkül megúszta anya lakása a vendégséget. Régi video felvételeket nézegettünk, hogy csak egyet említsek bátyámék esküvőjét, ahol még mindenki hamvas és fiatal volt. Itthon aztán mi is kedvet kaptunk esküvőnk pillanataink újra átéléséhez, így a három lánnyal együtt megnéztük a nagy napról készült dokumentumfilmet és nem értették, hogy ők miért nem szerepelnek benne...

Hanna ma reggel kibontotta adventi naptárjának utolsó kis csomagját. Egyszerre volt szomorú és boldog. Aztán meglátta az éjszaka feldíszített karácsonyfát és még boldogabb lett. A kicsik szeme is ragyogott, Noémi még puszit is adott a szúrós fának, Esztit a díszek érdekelték nagyon...
Családunk hagyományos karácsonyi sütijével, a mogyorós koszorúval kívánok mindenkinek, aki így vagy úgy de ránk kattint, mindenkinek, aki olvassa történeteinket: Boldog, békés karácsonyi ünnepeket.

Idén így sikerült a kalács

Narancssárga karszalagot kaptunk mindhárman, ami azt jelenti azon a napon korlátlanul használhatjuk a körhintákat, hullámvasutakat és egyéb játékokat. A kisvonattal kezdtük, mert a területet ezen elég hatékonyan be lehet járni és látni, egy kis ízelítőt kapni abból, amit a Tivoli kínál. A Mikulás szánjára elkísértem Hannát, mert azt ugyan kiválóan elmondta lányom, hogy My name is Hanna, azért a további kérdésekre már én fordítottam válaszát, hogy csak egyet említsek, nagyon örülne egy szárnynak, esetleg megkaphatná -e karácsonyra. És valahogy fel sem merült Hannában a kérdés, hogy esetleg ez is egy beöltözött, hamis Mikulás volt, mert valóban annyira autentikusnak tűnt, amilyet csak Dániában képes megalkotni -hát lehet, hogy ünneprontó leszek de- a Coca-Cola..
Innentől kezdve körhintáról le és fel szálltunk. Egyik csak meseszép volt, a másik veszedelmes, a harmadik egyedülálló. Például a 80 méteren pörgő világ legmagasabb körhintája, amire egyedül Zoltán merészkedett fel, igaz utána félig hibernált állapotban tért vissza, de elbeszélése szerint akkor is megérte, ráadásul a fagyás sem gond a Tivoliban, mert úton útfélen, vas asztalkákon felhalmozott faszén parázslik, ahol kollektíven megmelegíthetjük kezeinket , hátunkat , és amit igen gyakran igénybe is vettünk, igaz nem mindig csak azért, mert fáztunk, hanem mert jó móka. További melegítőként szolgált az utánozhatatlanul finom, mazsolával és mandulával gazdagított forraltbor, a Glogg. Hanna nagyon bátor volt. Kicsit olyan, mint egy gőzmozdony. Be kellett melegednie, szépen fokozatosan kipróbálni a vadabbnál is vadabb hullámvasutakat.
Aztán amikor besötétedett, új arcát mutatta meg a Tivoli, a szézezernyi izzóval feldíszített fák, épületek, hinták teljesen elvarázsoltak bennünket.
Nagyon későn értünk a hotelbe, Hannát az utolsó métereken már Zoltán a nyakában vitte, ágyban fekve vetkőztettem le és adtam rá pizsmáját. Arcocskája ki volt pirulva a friss északi levegőtől és álmában mosolygott..
Másnap persze majdnem lekéstük a reggelit, jól esett lustálkodni a fárasztó nap után. A napi egy városnáző buszt azonban már tényleg nem értük el, de később együtt állapítottuk meg, hogy nem baj, mert a csatornán hajókázva sokkal nagyobb élvezet megismerni a várost és lefényképezni a város szimbólumát, a kis hableányt.
Nyakunkba vettük a várost, Zoltán egyik helyi tv csatornának elmesélt egy viccet amiért kávét kapott, Hanna forró hallevest szürcsölt a belváros közepén én pedig maradtam a jól bevált forraltbornál. Aztán megláttuk a kocsolyapáláyz és szinte egyszerre mondtuk, hogy gyerünk, kölcsönözzünk ki 3 pár korit és csapjunk egy (csonka) családi korcsolyázást. Kicsit aggódtam hogy fog menni tizenpár éves kihagyás után de Hanna bátorított bennünket meg persze inspirált is..nehogy már lemeradjunk 5 éves lányunk mögött, így hamar felvettük a ritmust és először hárman kézenfogva, aztán kettesével, aztán egyesével róttuk a köröket. Hanna szinte rossz néven vette ha meg szerettük volna fogni kezét, nagyon magabiztosan korizott, annak ellenére, hogy azért van még mit csiszolni kori tudásán a péntekenkénti ovis kori tanfolyamon. Kellemesen elfáradva haladtunk végig az egyik karácsonyi vásár soron és megajándékoztuk Hannát egy olyan rózsaszín fülvédővel, amilyenhez hasonlót nagyon sok biciklisen is láttunk és amelyik annyira tetszett Hannának.
A leghíresebb sétálóutcán a Stroget-en már sietősen szedtük lábainkat, szerettünk volna időben kiérni a repülőtérre, hogy aztán hazarepüljünk Eszterhez és Noémihez, akik az igazak álmát aludták már itthon. Hanna is és mi is nagyon vártuk, hogy megpuszilgathassuk őket.
A vajas keksz, Lego, Andersen és társai mellett még az is eszünkbe jut Dániáról, hogy jó volt egy kis időre Hannával együtt nekünk is gyereknek lenni újra.

Miért pont Koppenhága? Mert Hanna nagyon szeretett volna repülőn ülni és Koppenhága még kibírható repülőtávolságra van, mellesleg ódákat zengenek a karácsonyi kivilágításban pompázó Tivoliról, ami igazi gyerekparadicsom. Pedig, már utazott levegőben, de ki emlékszik már arra, kicsi volt,- így aztán szerinte az olyan, mintha nem is repült volna.
Az indulásunkat megelőző napok a sztrájkhelyzet percről percre való követésével teltek. Menjünk vagy maradjunk..aztán Zoltán észérvekkel, az elmúlt napok késési, járattörlési statisztikáival meggyőzött, hogy butaság lenne elhalasztani az utat.
Hajnalban indultunk, hogy felkészüljünk a sorra de szerencsére nem kellett sokat várakozni, így csakhamar a repülőtér tranzitjában szürcsölhette Hanna forró kakaóját, mi pedig kávénkat. Hanna folyamatosan kérdezett, érdeklődött, mi pedig nagy örömmel magyaráztuk el neki, honnan is tudja egy utas, hogy merre kell mennie, mit kell figyelnie, melyik piktogram mit jelent. Megmutattam neki, hol dolgoztam, hol kezdtem repülőteres pályafutásomat bár meg kell állapítanom, hogy igen nagy változáson esett át reptér, alig ismertem rá korábbi munkahelyemere.. A felszállást Hanna izgalmasnak találta, aztán a vattacukor felhők bámulásába beleunva inkább feladatos füzetébe temetkezett. Másfél óra múlva ápp amikor elkezdte volna Hanna a szokásos Mikor érünk oda kérdéseket feltenni, landolni kezdtünk és kézipoggyászainknak köszönhetően pillanatok alatt egy másik járművön, az alig két éve átadott, vezető nélküli metroszerelvény elején találtuk magunkat, ahol együtt játszottunk metrovezetőset és mondogattuk hogy "kérem vigyázzanak az ajtók záródnak..
Kiszálláskor két dolog tűnt fel azonnal. Először a rengeteg babakocsi, a sok gyerek azon belül is a megmagyarázhatatlanul sok ikerbaba. Szinte sokkolt a sok ikergyerek látványa. Mintha csak otthon maradt lányaim küldték volna körénk őket, amiért ők nem tarthattak velünk a vidámparkba. Írígylésreméltó a kerékpár kultúrájuk, tátott szájjal figyeltük, hogy a metsző hideg ellenére is vígan tekernek, hol egy kutyussal hol egy gyerekkel a speciális csomagtartóban. Elegánsan, sapkában, sálban, nyakig betekerve vagy éppen hajadonfőve. A bicikliparkoló előtt hosszan elidőztünk és nagyon nagyon szerettünk volna egy kicsit mi is így élni..
Aztán egy lakókocsi köszönt ránk..Toni lángossütödéje. Tóni Koppenhága egyik terén árulja a hamisítatlan magyar lángosát, átszámítva ezer forintért. Összemosolyogtunk, lám-lám magyarok mindenütt vannak. De nem ez volt az utolsó ilyen jellegű meglepetés. A Zoltán által gondosan lefoglalt Kong Arthur Hotel recepciójához érve Orshi termett előttünk és köszönt ránk magyarul. Négy éve dolgozik a szállodában, közben tanul de esze ágában sincs ott élni örökre, egyébként pedig nagyon jól tettük, hogy eljöttünk a Tivoliba mert páratlan élményben lesz részünk. Ennyit beszélgettünk kutyafuttában, aztán gyorsan felvettük melegebb ruháinkat, Hanna overálban feszített, sapkát, sálat vettünk magunkra és elindultunk a vidámparkba, hogy terveink szerint zárásig élvezzük a fények, színek, hangok, élmények kavalkádját.

Dániában azon belül Koppenhágában a város közpén található egy nagy vidámpark, a Tivoli. Majdnem egy egész napig körhintázhattunk ezen a mesebeli,csupa fény és nevetés helyen. A rosszullét határáig hullámvasutazhattunk, grögöztünk, találkozhattunk a Mikulással és még másnapra is jutott időnk egy kis hajókázásra a csatornán. Levezetésképpen pedig családilag korcsolyáztunk és csodáltuk Koppenhága karácsonyi hangulatát, amiről ígérem nagyon részletesen beszámolok.

Tegnap főztem. Na és akkor mi van, gondolhatnátok, más is szokott főzni. Csakhogy tegnap egy igazi főzőiskolában kotyvaszthattam. A Chefparade főzősuliban
töltöttem el három órát. Abban a konyhában, ahol például, Hanna negyedik születésnapját is ünnepeltük majdnem egy éve..
Egzotikus karácsonyi menüt készítettünk. Elnéztem a többi résztvevőt és azon gondolkodtam ki milyen megfontolásból vett részt a kurzuson. Párját, családját szeretné elkápráztatni különleges karácsonyi főztjével vagy csak magának szeretne bizonyítani. Nem tudom, én mindenesetre nagyon élveztem,hogy olyan fogásokat tanulhattam Lacitól (aki egyébként az egész főzősuli vezetője ráadásul mostanában az RTL klubban főzőcskézik Lázár helyett), amelyeket eddig nem sikerült ellesnem sehonnan. Aztán annak is örültem, hogy eldőlt mi lesz a terített asztalon Szenteste és hogy mi nem. A menüből ugyanis ízelítőket is hoztam haza. Az egzotikus fűszeres sütőtökkrémlevest megkóstoltattam Zoltánnal, gondosan elhallgatva annak összetevőit de így sem sikerült meggyőznöm arról, hogy ez igazán finom és különleges..egyszerűen leszavazta. Egy másik, szelídebb változatát is megtanultuk elkészíteni de tartok tőle a fő alapanyag, nevezetesen a tök miatt csak én laknék jól vele. A kacsa viszont nagyon ízlett a lányoknak is és a ház urának is, így aztán egyedül is megpróbálkozom majd a "kacsasült gyömbéres-ananászos gyümölcsmártással" nevezetű étel elkészítésével. A kókuszos rizs flambírozott narancsmártásban nekem ugyan nagyon ízlett de itthon saját biztonságunk érdekében inkább nem gyújtanám fel a gyümölcsöt és a konyhát, marad a jól bevált gesztenyés gyümölcskehely, ami amellett, hogy igen gyorsan elkészül, igazán ünnepi és gyerekbarát. Mogyorós koszorú természetesen idén is készül a többi már csak hal a tortán. (Előre félek Hanna osztályzataitól, ugyanis a gasztronómiai műsor nézésének meglett az eredménye,- rákapott az elé tett ételek osztályzására, éppúgy, mint a tv műsorban)

Zenebölcsibe járunk a kicsikkel keddenként. Már írtam róla, áradoztam a módszerről, technikáról eleget, most sem gondolom másképp. Kati néni remekül végzi dolgát, pörgősen, megtervezetten. A kicsik is és én is nagyon élvezzük és nem mulasztanánk el egyetlen alkalmat sem. Történt azonban, hogy Hanna szintén keddi varázsovijában közös adventi éneklésre invitálták az oda járó csemeték szüleit. Ugyanabban az időben, amikor a kicsikkel a zenebölcsibe lenne a helyünk. És akkor Zoltán azzal a javaslattal állt elő, hogy ha már egyszer úgyis szabadnapot vett ki, ő majd elmegy zenebölcsibe Viviennel (a foglalkozás két embert igényel, mert lovacskázni, nyakba tartani, lóbálni, ütögetni, pörgetni, felemelni nem tudnám kettőjüket), én pedig menjek csak adventi éneklésre Hannával. Kicsit aggódtam, mert apukát én még nem láttam a foglalkozásokon, igaz nem rég óta kezdtük el és tiltva sincs. Tudom,hogy Zoltán nagyon okos, meg tájékozott a világ dolgaiban de nincs mit szépíteni a dolgon,-hallása, ritmusérzéke egyáltalán de egyáltalán nincs neki...
Aztán persze nagyon jól érezték magukat. Örülök, hogy Zoltán aktív résztvevője lehetett a keddi énekléseinknek, hogy tetszett neki, hogy minőségi időt töltött el ikerlányaival. Ezalatt én egy igazi szentélyben, ékszerdobozban énekeltem a varázsovisokkal és szüleikkel. Egy nagy adventi koszorút ültünk körbe és csak énekeltünk, énekeltünk. Egyik dalocskát le is jegyzem: Az adventi koszorún 1/2/3/4 kis gyertya ég, költözzön a házunkba csend és békesség.

*******************************************************************************

Legtöbbször ezt a dalt énekeljük az étkezőasztal körül, aminek közepén -Szilvi után szabadon-.. csoportba rendezett gyertyák égnek. Hanna ilyenkor mondja el az ovis karácsonyi ünnepségre betanult verseket és dalokat és nem számít, hogy húszadszorra hallom, akkor is meghatódom. Ha pedig elégedetlen lennék, elszavalja még a többiek versszakait is, merthogy titokban azokat is mind megtanulta. Eszti általában rohan a szobába a triangulumért és a dobocskáért, Noncsi pedig Hannát próbálja utánozni. Eljátsszuk az ég a gyertya ég című dalt is aztán elfújjuk a gyertyákat.
Én pedig elképzelem, hogy lányaim egyszer majd mind fognak valamilyen hangszeren játszani ha nem is konzervatóriumi szinten de annyira igen, hogy mindig legyenek közös karácsonyi zenélések. Valaha hegedültem ..pár év múlva a karmester szerepet vagy az alt szólamot vállalom.

És egy kis reklám: A zenebölcsis foglalkozásba bárki betekintést nyerhet, merthogy megjelent Szedlacsek Katalin második kötete, a Kerekecske gombocska 2. (http://www.zeneovi.hu ) Ebben a könyvben egy nagy csokorra való található az ott tanult és tanulandó dalokból, képekkel illusztrálva. Nagyon szeretjük itthon lapozgatni és Hannával kiegészülve négyesben újra és újra eljátszani a benne lévő mondókákat, énekeket. Van csörgőnk, rumbatökünk, triangulumunk, kisdobunk és más gyerek kezekbe való hangszerünk. Bevallom azért is vettem belőle egy kötetet, hogy majd gyerekeim is ezekkel a dalokkal kényeztessék az ő gyerekeiket, az én unokáimat.

Másodszorra pörgetem előre az időt gondolataimban. Nem siettetem de eszembe jut, hogy nagyon hamar felnőnek. Én remélem, hogy többszörös nagymama leszek és az unokákat is tudom majd lóbálni, ringatni, csiklandozni, hintáztatni, lovacskáztatni, pörgetni, nyakamba és hátamra venni, ahogy most a sajátjaimmal Kati néni zenebölcsijében.

" Anya, szerintem ez csak egy beöltözött Mikulás volt, nem is az igazi" súgta Hanna nekem, amikor kifelé igyekeztünk a Zoltán munkahelyén rendezett vállalati Mikulás ünnepségről. Most mit válaszoljak agyafúrt lányomnak, aki még maga sem tudja,hogy higgyen van ne higgyen tovább a Mikulás mesében. "Igazad van kicsim, szerintem se az igazi volt, hiszen az csak következő éjjel teszi majd bele, kitisztított cipőtökbe az ajándékot.
Persze további kérdések záporoztak. Olyanok, hogy rendben, de hogyan tud bejönni úgy,hogy nem szólal meg a riasztó.? A padláson át jön, a kéményen át ereszkedik le válaszolom szebrebbenés nélkül. No és miért nem szereti ha látják munka közben, miért csak akkor teszi be az ajándékot a csizmába ha alszunk?
Hát gyorsan kell dolgoznia és ha ébren találná valamelyik gyereket, beszélgetni kezdenének és elkésne.- felelem és közben arra gondolok milyen jól tudok füllenteni.
És honnan tudja, hogy melyik az én csizmám? kérdezi rendületlenül Hannám.
Nos erre legalább egyszerű a válasz, legalábbis a mi esetünkben hiszen..a tiéd a legnagyobb - mondom és nagyon büszke vagyok magamra, amiért nem hagyom magam kizökkenteni a szerepből.
Az ovis Mikulás mindenesetre autentikusra sikeredett, mert Hanna eredetinek, valódinak hitte és nem is tett fel keresztkérdéseket, amiért hálás vagyok neki.
Most itt tartunk. Néha még eszébe jut furfangos kérdést feltenni a Mikulás létezésével és munkájával kapcsolatban, de alapvetően még hisz benne azt hiszem. Egy darabig még állnom kell a sarat, a sok kérdésre frappáns válaszokat kell gyártanom, mert félő, hogy karácsonyig elkerülhetetlen lesz még néhány találkozás különféle Mikulásokkal. És akkor azt még nem is mondtam, hogy a válaszaim után Hanna annyit mond csak: Anya..mutasd az arcodat, hagy lássam a szemedet..nem nevetsz? Igazat mondasz? Én pedig majd kipukkadok a visszatartott nevetéstől.


A kicsik talán még nem értik egészen mi ez a játék, mindenesetre kötelességtudóan az ablakba tették ők is kis csizmáikat és reggel a legnagyobb természetességgel vették tudomásul, hogy kis ajándékokkal van tele mind a négy lábbeli. Bármilyen Mikulás láttán örömkiáltásban törnek ki, legyen az reklámban, újságban, könyvben vagy áruházban látható. Kicsi Eszter egy nappal később is előkotorta rózsaszín hótaposóját és a nappali ablakába tette, hátha kerül bele újra valami finomság. Hiába no, ő a legjobb étvágyú a családban és bár az édességért nincs oda, bármi más ételért nagyon hálás tud lenni. Hogy csak egyet említsek, továbbra is kilopkodja a száraz kifliket a madáretetőből ha nem figyelek..

Zoltán ma meglepett a lentebb olvasható beszámolóval, nekem pedig több se kell, rögtön idemásolom.


******************************************************************

Ez a blog Hanna és az ikrek követendő lábnyomait követi ugyebár nyomon, és mivel most hétvégére ez az én (--Zoltán--) exkluzív szerepem volt, magától értetődő (?), hogy ez a bejegyzés tőlem származik. Tehát az egész úgy kezdődött, hogy pár hete kedves barátnénkkal Henivel (a hűséges Olvasó tudja, hogy az ő fiuk - Balázs - Hanna állandó szerelme) kitaláltuk, hogy összesen 5 pici gyermek 2 anyukájára ráférne egy kis pihenés. Nos így mentek ők ketten "szinglitoursra" Galyatetőre.

Tehát alábbiakban távirati stílusban 3 gyerek és apukájuk együtt töltött 24+ órájának története:
- már az Anyuka távozása is sokkal flottabbul ment mint hittem - ui. senki nem sírt, hisztizett (sőt még Ágnes sem...)
- délelőtt játszottunk - mivel sérülés mentesen megúsztuk - utólag bevallom, hogy amolyan "apás" játékokat
- közösen vidáman ebédeltünk (csak 1 megjegyzés: az rendben, hogy az ikrek Hannánál többet esznek, de hogy nálam is...)
- amíg Hanna morzsaszinpadon volt addig ikrek aludtak még, majd együtt mentünk érte
- a délután a kerületi új játszó házban telt (ahol magától értetődően úgy tettem, mintha nekem mindennapi dolog lenne 3db (összesen 9 évesnyi) lányomra egyedül vigyázni.
- nem csak én (!) lettem fáradt estére, nagy vacsi (ismét nem csak nekem) majd fürdetés és amíg Hanna tündérien Thomast nézett ikreket lefektettem. Azt előre elhatároztam, hogy megpróbálom parallel processing -párhuzamosan/egyszerre- módon elringatni őket (ellentétben Ágnessel aki lineárisan - egymás után - mindig Noémival kezdi). Szépen ment is, két kis csöppség két vállamon már már durmogott (tkp. serdült férfi létemre azért megkönnyeztem, ahogyan a két pici simogatta egymás arcát). Majd letettem őket és Noémi szépen jelezte, hogy most akkor csak ő jönne még vissza Eszter meg mutatta, hogy ő szívesen vár még türelmesen... Nos így aludtak az ikrek el, majd Hannával extra hosszú mesét olvastunk és még átbeszéltük a napot (kaptam tőle dicséretet miszerint "csillagos ötöst ad nekem kakátlanításomra"
- vasárnap vidáman mentünk a csavargó lányokért autóval amely utat (rajtam kívül!) mindenki átaludta! Hazafelé már nem enyém volt a főszerep!!!

Összefoglaló megállapításaim:
Meglepően könnyen ment minden tényleg. Mondjuk nyilvánvaló, hogy a kevesebbet látott apjukkal teljesen másképp (vö.: jobban) viselkednek. És persze nem kis könnyebbségem volt, hiszen nem kellett takarítani, mosogatni -anyósomnak hála- főzni, férjemmel törődni, dolgozni, blogot írni (ill. azt mégis :) ) sőt igazából gyerekeket sem neveltem, csak elláttam őket. Ja és minderre előtte konkrétan 12 órányi alvással alapoztam....

Remélem Ágnes is ugyanolyan hálás nekem, hogy kipihenhetett minket mint amennyire én, hogy ilyen minőségi közös időt tölthettem közös csodáinkkal.

Zoltán a férjapa

Utóirat1: A bejegyzés címe talán magától értetődő. A 3 gyermekünkkel való törődése megszervezése előzetesen kicsit project management érzéssel töltött el. De mennyivel csodásabb mint mondjuk a Balanced ScoreCard stratégiai teljesítményértékelési és -mérési rendszer bevezetésének lemenedzselése....

Utóirat2: Azért előzetesen kaptam instrukciókat is, nem keveset. Ha nem gond idemásolom őket....

ELMENTEM…......

Kézmosás ebéd előtt

Ebédelés anya főztje. Etetésben segíteni, hogy ne csak a földre essen. (inni is adni kell a gyereknek)

Ebéd utáni alvás (tiszta pelenkában)

Gyerekek legyenek betakarva. Ringatni türelmesen. Cumi, büdös rákocska párna.Noémivel szoktam kezdeni, Eszti addig türelmesen vár.



Ébredés után inni adni és uzsonnáztatni. Sajtkrém, túrókrém, vajaskenyér..ilyesmi. Esetleg barackbefőtt, banán..



Játék estig.

Kézmosás

Vacsora. Ebéd maradéka. Tea, vagy gyümölcslé.



Fürdetés ideje alatt befűteni. Szárazra törölni a hajlatokat, hintőpor, meleg pizsama..zokni ha talp nélküli a pizsama.





Reggel



Pelenkacsere

Pizsamát le! Body, harisnyanadrág, hosszúujjas póló.

Fésülködés-frizura.



Reggeli tetszés szerint.



Ha kimentek: Bélelt nadrág, kardigán vagy pulcsi, kabát vagy overál. Hótaposó ha van hó.

SAPKA, SÁL! Kesztyű esetleg.

Határozottan elutasítottam Zoltán kedves felahjánlását, miszerint elvisz minket Galyatetőre, hogy ne kelljen a buszon zötykölődnünk. Elképzeltem ugyanis, hogy hogyan reagált volna három kislányom amikor én puszit adok egyenként arcocskájukra majd elegánsan belibbenek a hotelbe. Akkor inkább a fapados változat..egyébként pedig nemis volt fapados. Kellemes, kényelmes utunk volt Gyöngyösig, Henivel be nem állt a szánk és olyan de olyan jó volt,hogy csak magunkkal kellett foglalkozni, a saját sapkámat és sálamat kellett csak megigazítani. Gyöngyösön pár percnyi időnk volt a Galyatetőre tartó busz indulásáig, így az utasellátóban bekaptunk egy olyan igazi békebeli szalámis zsemlét és citromos teát ittunk. Hideg volt. És esett a hó. Mintha csak nekünk lett volna megrendezve. Hatalmas pelyhekben szállingózott a hó, a Mátra olyan csodálatosan festett hófehér ruhájában, mint a mesében. Amikor leszálltunk a buszról már annyira felszabadultak voltunk, hogy hangos nevetések közepette érkeztünk meg a szállodához. Ahhoz a hotelhez, amelyik tele van történetekkel és történelemmel. Először is Horthy Miklós építtette. Aztán itt forgatták Tolnay Klárival a Havasi napsütés című filmet. Itt készült fel valamelyik foci bajnokságra valamelyik focicsapat (na ebben a témában nem vagyok jártas csak a folyosón kiállított régi fotók számoltak be a nagy eseméynről). Tetszett, hogy a felújítás során megtartották mindazt, ami szép. Az étkező álmennyezete szerintem eredeti, ahogyan néhány ajtón is látszik a patina.
Henivel első utunk a wellness részlegbe vezetett, ahol azonnal előjegyeztettük magunkat egy aromaterápiás masszázsra. A várakozási időt pingponggal töltöttük ki. Én nyertem de még nincs vége a meccsnek, tavasszal folytatjuk nálunk.
Masszázs után pár percnyi pihenő ajánlott, hát nem esett nehezünkre hátradölni a kényelmes fonott székekben és pletykalapokat olvasnunk. A kneipp kúrának nevezett vízben ázó kavicsokon való sétálást sosem hagytuk ki ha arra jártunk. Azért látszik, hogy nem felejtettem el teljesen,hogy anya vagyok, különben nem nézem volna a talpam at bökdöső kavicsokat árgus szemekkel, azon töprengve, hogy vajon melyik lenne elég formás egy festett katicához. (Hannával idén ez lesz az egyik sk karácsonyi ajándékunk). Csak ezután próbáltuk ki a medencéket illetve a gőzszaunát. A nap végére olyan érzésünk lett, mintha megfiatalodtunk volna,bőrünk, nem létező ráncaink is kisimultak. És a vacsora! Nem emlékszem mikor ettem ilyen nyugodtan. Majdnem két órát ültünk az étkezőben, senki nem siettetett. Mosolyogtunk amikor apukák egyensúlyoztak kisgyerekeik különböző felszereléseivel, az etetőszékkel, babahordozóval, bébiételekkel. Vajon mit gondoltak rólunk? Férj és gyerek nélküli barátnők vagyunk? Ha tudná a mellettünk helyet foglaló idegesítő hölgyike,hogy összesen öt gyereket hagytunk férjeinkre egy napra, biztos nem nézett volna furcsán ránk. A két gyerekes anyuka egyébként folyamatosan tudósította etetőszékben ülő kicsijét minden tevékenységünkről. A néni elment villáért, a néni visszajött, a néni eszik, a néni süteményt hozott, a néni iszik...Egyszerre volt mulattató és idegesítő..
Azt terveztük, hogy kimegyünk még sétálni a ropogós hóba de nem vitt rá a lélek, hogy kidugjuk akárcsak az orrunkat is a fagyos levegőre. Ehelyett kényelmesen befészkeltük magunkat az ágyba és távirányítóval a kezemben..igen, az ÉN kezemben Megasztárt néztünk. És valahogy furcsa volt,hogy Heninek nem kellett azt mondanom, hogy maradjon kicsit csendben és inni se kért a műsor alatt sőt nem is hisztizett.
Mégsem aludtunk jól. A matrac volt kemény vagy csak szokatlan volt egymás szuszogását hallanunk, mindenesetre hamar felébredtünk. Legalább lefotózhattuk a csodás napfelkeltét és kényelmesen készülhettünk kora reggeli masszázsunkra, én a kedvencemre a Thai masszázsra jelentkeztem, Heni pedig egy radíros, algás maszatolásra. Nem bánnénk ha gyakrabban indulna így a nap. Meg azt se ha nem nekünk kellene minden nap a reggelit elővarázsolni. Hát nem fogtuk vissza magunkat a csipegetésben. Viszont tiszta a lelkiismeretünk, mert a nem kis mennyiség elfogyasztása után felmásztunk a hegy tetejére és ott a gyerekeink hiánya ránk tört, így építettünk egy hóembert és azt puszilgattuk majd ha már belejöttünk további bolondos képet készítettünk egymásról.
Vásárfiát vettünk a gyerekeknek és aférjeinknek, majd az utolsó pár órát a külső szauna házban töltöttük el. Igyekeztünk finn szokás szerint szaunázni és megállapítottuk, hogy bizony valamit tudhatnak, mert nagyon jól esett mind a szaunázás mind az azt követő hógolyózás, hóban való mosdás.
Maradtunk volna még de Zoltán már úton volt hozzánk a három kicsivel. gyorsan összepakoltunk és az autóra várva még további három hógyereket építettünk, aminek ahogyan azt vártam, Hanna és az ikrek nagyon örültek.

Itthon rend várt. Minden tökéletesen hagyva. Hogy csinálta Zoltán? Kicsit bosszant.
Kicsit örülök is.

**************************

Aznap este még a Zsinagógában rendezett koncertre volt jegyünk, pont így jött ki. Na ott viszont folyamatosan a gyerekekre gondoltam. Inkább lettem volna velük, minthogy Bródy, Fegya, Somló Tamás, Cipő és Mahó Andrea dalait hallgassam. Pedig jó volt nagyon.