Elkezdődött a visszaszámlálás. A 30. héttől ugyanis kórházban vigyáznak rám és a pocakomban növekvő babákra. Az egész bentlakásnak van egy kis építőtábor, börtön ill. wellness hangulata. Reggel ébresztő, hőmérőzés, vérnyomásmérés, súlymérés, szívhang (no ez legalább kellemes és zene füleinknek), majd kisvizit, nagyviziit, reggeli, ebéd, hőmérőzés.....stb stb. Megjegyzem, kórházaktól szokatlan módon rendkívül családias a légkör, mindenki ismer mindenkit és sok a nevetés.
Persze az első nap sírós volt.. Hanna is nehezen viselte az elválást, noha sokszor megbeszéltük előtte, hogy ez egy ideiglenes állapot. Bizony nekem is nehezemre esett az elszakadás. A következő pár nap azonban ismét bebizonyítatta, hogy Hanna nagyon értelmes és alkalmazkodó kislány. Megszokta az új menetrendet, azt, hogy apukája viszi reggel bölcsibe, majd ő is megy érte és együtt meglátogatnak a kórházban. Itthon Zoltán fürdeti, együtt vacsoráznak és az altatási szertertást is apukája végzi. A fáltékenységhez kissé hasonló érzés lett úrrá rajtam az első időszakban, hiszen rá kellett jönnöm, hogy Zoltán könnyedén vette át szerepemet és fantasztikus apa-lánya kapcsolat alakult ki máris Hanna és közte. Ezt az érzést aztán hamarosan egy sokkal nemesebb..a büszkeség érzése váltotta fel. Büszke vagyok Hannára és Zoltánra, hogy ezt az átmeneti, nem túl könnyű időszakot ilyen ügyesen élik meg. Természetesen előfordul, hogy Hannának átmeneti anyahiánya lesz. Ilyenkor hagyjuk sírni kicsit, összebújunk, aztán minden megy a maga útján.Tekintettel arra, hogy éppen ma vagyok 31 hetes terhes , még jó pár hetet ki kell bírnunk, mégis igyekszünk mindannyian könnyedén felfogni a kötelező pihenőt. Ha belegondolunk nem is olyan borzasztó 4 nap a kórházban és 3 éjszaka itthon. Ha mindent rendben találnak és szavamat adom, hogy pihenek, akkor ugyanis hazaengednek hétvégére. Ennek köszönhetően tudom ezeket a sorokat is lejegyezni. Itthon vagyok, hamarosan együtt megyek szuper apa férjemmel Hannáért a bölcsibe és ismát hármasban lehetünk.
A képen Zoltán és Hanna...és nem is írok többet, mert könnybe lábad a szemem.
