Cicitorta-diditorta - kinek, ahogy tetszik...

Hát, kérem alássan, Edó és Sedith után bennünket is elkapott a lányommal a cicitorta-láz és íme a produktum. Ám ennek volt néhány előzménye is. Történt ugyanis, hogy az Erdélyi Konyha első lapszámába Tini-konyha rovat indítónak igencsak hirtelen kellett egy anyag, a legközelebbi kéznél lévő alanynak pedig a lányom bizonyult. Ő ugyanis még a nyáron egy alkalommal, amikor két-három napot távol voltam otthonról, meglepetésképpen készített nekem egy meggyes-tejszínhabos tortát. Képek is készültek a tortáról kész állapotban, de mivel hiányoztak a fázisfotók nem blogoltam be. Azonban kiválónak bizonyult az induló rovatba, mert egyszerű volt az elkészítése, így hát megírattam a lányommal hozzá a szöveget is és bekerült a recept az Erdélyi Konyha karácsonyi lapszámába. Igen ám, de az Erdélyi Konyhát veszik és olvassák Csíkszeredában is, ahol a lányom gimnáziumba jár, az anyukák megvették a lapot, de gyerekek is belelapoztak és néhány tizenkettedikes iskolatárs felismerte a lányomat a fotón. S akkor elkezdődött a cikizés: "nem is te sütötted!", "nekem sütnél-e tortát?" stb. stb. Csakhogy a lányomat nem olyan fából faragták, hogy ne menne szembe bátran egy ilyen kihívással. Megmondta a srácoknak: "abban az esetben sütök nektek tortát, ha utánam jőtök autóval Gyergyószentmiklósra, mert nem szerencsétlenkedem egy tortával a vonaton". Nos, az egyezség megköttetett úgy kb. két héttel ezelőtti vasárnapra és a tortát el kellett készíteni. Azonban a lányomnak az az ötlete támadt, hogy ne azt a meggyes tortát készítse el, ami már megjelent az Erdélyi Konyhában, hanem valami mást. Mondta is: "láttam a bloggerbarátnőidnél cicitortát, süssünk mi is olyant, hadd örüljenek a srácok!" Igy hát a lányom kérésére és a srácok örömére cicitortát sütöttünk duettben, mert valljuk be, eléggé macerás munka és ha ő készíti egyedül, nem marad ideje hét végén bulizni, ha meg én, akkor biztos valami fontos munka marad el. Nekünk egyébként már komoly tapasztalatunk van a közös munkában és ment a munka, mint a karikacsapás: este megsütöttük a piskótákat, másnap reggel elkészítettük a krémeket, megtöltöttük a lapokat, aztán következett Antónia egyéni kreációs munkája a dizájn, vagyis a torta külcsínyének megadása.

Hozzávalók: 1 téglalap alakú hattojásos kakaós piskótalap, 2 egyenként háromtojásos kakaós piskóta formás, gömbölyded aljú tálacskában sütve; a krémhez: 25 dkg gesztenyepüré, 15 dkg vaj, 2 evőkanál vaníliás pudingpor, 1 kiskanál étkezési keményítő, 1/4 l tej, 1-2 evőkanál porcukor, 3-4 dl tejszín (ebben az esetben növényi, mert nálunk csak ilyen van az üzletben), kevés kakaó; rum; 2 meggyszem.

Mint említettem a tortalapot ketten készítettük, ami kb. úgy zajlott, hogy míg a lányom a tojássárgákat kavarta a cukorral habosra, addig én a fehérjét vertem kemény habbá. Aztán a tepsit a lányom zsírozta, lisztezte, a sütőt pedig én felügyeltem.




Secc-pecc egy szombaton este egy óra alatt elkészültünk a piskótákkal. S mint látjátok, a cicinek szánt, tálacskákban egyszerre sütött piskóták fölöttébb dúcosra sikeredtek. Ettől a lányom kissé megrémült: "miért nem lett lapos a teteje?" - kérdezte, mire megválaszoltam neki: "mert anyád a biztos siker érdekében egy kis szódabikarbónát is tett a tésztába..." Na, de segítettünk a helyzeten, mert a dúcát egyszerűen egy éles késsel lemetszettem és így szép egyformák lettek a cicik.

Másnap míg a lányom még aludt, elkészítettem a krémet, amit nem részletezek, mert már korábban leírtam itt. A téglalap alakú piskótát, illetve a cicinek szánt gömbölyű piskótákat lapjára ketté vágtam, meglocsoltam rummal, megtöltöttem a krémmel és mire a lány felkelt, kívül is rávakszoltam a maradék krémet. Kb. így nézett ki, amikor a lányom reggel meglátta és megállapította: "nagyon ronda". Ezzel magam is egyetértettem, meg is mondtam neki: "szervacsere, te vagy a képzőművész, mostantól úgy díszíted, cicomázod, ahogy neked jólesik.
" És úgy lőn... Vette a tejszínt felverte habbá, néhány kanálnyit félrerakott belőle a melltartónak, a többit pedig kakaóporral színezte, mert a bőrszínhez minél inkább hasonlító árnyalatot próbált kihozni.
A tejszínhabot nyomózsákba töltötte, aztán elkezdte apró pöttyökkel kirakni az egész formát, dolgozott vele legalább egy órát - megsúgom, ehhez nekem türelmem nem lett volna és ha én kellett volna készítsem, biztos minden elmaradt munkám eszembejut, amit csinálhattam volna ehelyett.
Na, de neki volt türelme és szépen megpöttyögette, közben kitalálta, hogy tegyünk bimbót is neki, mert milyen a cici bimbó nélkül, sőt a fehér tejszínhabból készülő melltartónak még pántokat is készített.
Aztán, este jött egy fiú és egy lány Csíkszeredából, az egyezség értelmében, és ugyancsak elámultak, amikor meglátták a kész produktumot. Elvitték, és hétfőn suli után nagy tortaevészetet rendeztek, üzenték: nagyon finom volt.

Jó fakanálforgatást!

Díjak, szavazatok - köszönöm!

Amíg többek közt és főleg szerkesztettem az Erdélyi Konyha februári lapszámát - ami már hétfőn megvásárolható -, illetve végeztem napilapos újságírói munkámat két díjat/kérdést is kaptam Kedves Gasztroblogger Barátaimtól. Kreatív blogger díjjal jutalmazott Renáta, és ezt a díjat idén már másodszor kaptam meg, mert korábban - amiről már lett egy bejegyzés - Sedith lepett meg vele. A játék szabályai már ismerősek, hiszen kétlem, hogy lenne olyan bloggertárs, aki ne kapta volna meg. Emiatt nem töröm magam a továbbküldéssel, inkább mindenkinek ajándékozom, aki netán nem kapta volna meg és úgy gondolja szívesen megosztana hét titkot magáról, hogy a gasztrovilág jobban megismerhesse. S ha már titkoknál tartunk, úgy gondoltam, elárulok hét újabb titkot magamról, amit a korábbi bejegyzésemben nem fedtem fel, de segít annak megértésében, hogy mitől is vagyok ilyen, amilyen vagyok.

1. - Átlagon felüli a munkabírásom, magyarán amolyan igazi, vén csataló vagyok, amelyik inaszakdtáig bírja a terhelést. Mondjuk, nem akármilyen munkát vagyok képes orrvérzésig végezni, mert a mosogatástól, takarítástól öt perc alatt lefáradok. De ha írni, vagy főzni kell, azt képes vagyok addig csinálni, míg orral rábukok a billentyűzetre, illetve elszunyókálok a konyhában a bab szemelgetése közben. Ja és ez a munkabírás amiatt fejlődött ki ilyenre, mert amióta az eszemet tudom kezdve a szüleimtől egészen a tanáraimig mindenki azt sulykolta belém: ha sikereket akarsz elérni magyarként Romániában, tízszer annyit kell dolgoznod, mint hajdanában egy amerikai néger rabszolgának. Csak szót fogadtam...

2. - Bulis természetű vagyok - ki nem hagynék egy jó bulit az életemből!

3. - Szeretem a CSENDET - néha szükségem van a CSENDRE, hogy meghalljam a saját hangomat és hogy beszélgetni tudjak az Őrangyalommal. Ilyenkor visszavonulok kevés időre, kikapcsolom az összes telefonomat, lekapcsolom az ajtócsengőt és úgy teszek, mintha nem lennék itthon. Ebben a CSENDBEN szoktak megtörténni az igazi nagy dolgok és ilyenkor találom meg mindig a helyes irányt. EZ NAGYON FONTOS!

4. - Átlagon felüli az iróniám és öniróniám, sőt az arroganciám - néha sikerül megsértenem embereket olyankor is, amikor igazából dicsérni akarok. A hozzám közelállók ezt tudják rólam és nagyvonalúan elnézik nekem. Köszönöm!

5. - Nyitott, barátkozó típus vagyok - ennek már sokszor hasznát vettem.

6. - Mindenkiben bízom és mindenkinek hiszek, míg egyszer meg nem győződöm az ellenkezőjéről - ám azután az az illető próbáljon elhitetni valamit velem! Beton falba ütközik és mérget vehet rá, hogy a háttérben legalább öt megbízható forrásból úgyis lecsekkolom az állítását.

7. - Karcmentesre csiszoltam az önbecsülésem - ez qurva kőkemény, nehéz munka volt, de nagy segítségemre voltak a CSENDEK, és benne megszólaló belső hangok. Köszönöm a Jóistennek, az Őrangyalomnak, a belső hangoknak a segítséget, náluk nélkül ez nem sikerült volna. Annál is inkább, mert kb. 12 évvel ezelőtt valahol a bányászbéka valaga alatt keresgéltem, és próbáltam apró szilánkjaiban megtalálni az önbecsülésem. Na, hát idő kellett ahhoz, hogy a szilánkokból összeálljon előbb egy mozaikkos kép, amit aztán jó hosszú ideig kellett pallérozgatni, csiszolgatni fényesítgetni, míg karcmentes lett. Most már az. Ez nem azt jelenti, hogy minden lepereg rólam és engem meg sem lehet sérteni, hanem inkább azt, hogy tudom ki vagyok és hol a helyem.
Edókától kaptam ezt a kérdést és most egy kicsit vigyorognom kell rajta, mert az én táskám nem egy szokványos női táska. Sokakkal ellentétben az én táskámban mindig rend van és mindennek megvan a pontos helye, hogy ha hirtelen valamit ki kell vennem belőle, akkor ne kelljen keresgélnem. Ja, és még valami: noha a táskás fiókomban van néhány retikülöm, szütyőm, régebbi és újabb divatú szatyrom táskám, mindig csak egyet hordok magammal egészen addig míg ronggyá nem szakad. Ez a Pénzkereső táskám. Ezzel járok "munkába", templomba, színházi előadásra, buliba, orvoshoz - szóval mindenhová és legkevésbé sem érdekel, hogy éppen talál a cipőmmel vagy sem. Ez egy szürke táska, benne van: a jegyzetfüzetem, a fényképezőgépem, a diktafonom, a pénztárcám az igazolványaimmal és egy kis pénzzel, legalább öt golyóstoll, az aktuális kifizetendő számláim, takonykóros időszakban egy tasak papírzsebkendő, fél csomag cigaretta és öngyújtó. S ennyi, más semmi nincs benne. És a nagy rendnek köszönhetően történhetett meg, hogy éppen ma egy hete, Csíkszeredából hazafelé jövet a vonaton, a nagy tumultusban egy nem a tavalyi nyári nap barnította fickó lazán kiemelte a pénztárcámat a táskámból. A hiányt csak itthon észleltem, de szerencsém volt, mert vagy a tolvaj, vagy egy tisztességes ember, aki megtalálta a pénztől kifosztott tárcámat, bedobta egy postaládába és a posta hétfőre haza is szállította. :)

Hasonlóképpen mindenkinek továbbküldöm a kérdést, akihez még nem jutott el és szavazatával támogatott engem.

Még valami: KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, aki rám szavazott az Új Kelet honlapján Sedith felhívására. Sedithnek KÜLÖN KÖSZÖNÖM kedves bejegyzését. Ja és még mindig lehet szavazni rám vasárnapig, a honlapon jobb oldalt középtájékon van a Szavazómasinéria, ott kikeresitek a nevem (Jánossy Alíz), klikk rá, és Szavazok gomb. Egy napon egy gépről csak egyet lehet szavazni és valószinűleg többször is kell próbálkozni, mert tapasztalatom szerint néha vacakol a szerver. És köszönöm szépen a további szavazatokat is!

Nyelv, tárkonyos mártásban

Ez csudafinom! A receptjét falumbeli szakácstól, Puskás Jóskától tanultam, igaz az eredeti recept szerint füstölt nyelvből kell készülnie, de mivel ilyenhez ritkán lehet hozzájutni - legalábbis nálunk - friss nyelvből is kipróbáltam már többször is.

Hozzávalók: 1 marhanyelv, vagy két sertésnyelv, 1 tojássárgából 1 dl olajjal majonéz, 1/2 dl tejföl, evőkanálnyi ecetben eltett tárkony, só, bors, mustár, kevés fehérbor.
A nyelvet leforrázzuk majd lehúzzuk róla a fehér hártyáját. Ezután bő páclében főni tesszük. A páclébe tegyünk egy-egy karikára vágott sárgarépát és hagymát 3-5 gerezd fokhagymát, néhány szem borsot és koriándert illetve kevés sót. Lassú tűznél puhára főzzük a nyelvet, kivesszük a pácléből és lehűtjük.

A tojássárgából elkészítjük a majonézt, hozzáadjuk a tejfölt, kiskanálnyi mustárt és ízesítjük az apróra vágott tárkonnyal, pici sóval, borssal és kevés fehérborral.



Ezzel a mártással öntjük le a félujjnyi vastagra szeletelt nyelvet és tálalás előtt behűtjük. Igen finom előétel, fogyasztható önálló fogásként vacsorára, de megállja helyét svédasztal menüsorában is. Nyílván, füstölt nyelvből még finomabb...

Jó fakanálforgatást!

Képviselőfánk - 31. VKF!-re

Ez a képviselőfánk klasszikus példája annak, amikor a talált patkó mellé lovat vesznek. Az történt ugyanis, hogy a szilveszteri sütés után a kókuszos kockától megmaradt egy kevés glazúr, amit sajnáltam kidobni. Ahhoz túlságosan kevés volt, hogy újabb adag mézes piskótát forgassak bele, ahhoz viszont sok, hogy csak úgy eldobjam. Ráadásul lisztem is csak egy kevés volt a tasak aljában, így valami olyat kellett kitalálnom, amihez nem kell sok liszt. Volt viszont tojásom és egy vaníliás pudingporom, amit nem használtam fel. Hamar kitaláltam, hogy sütök egy képviselőfánkot és glazúrmaradékot rácsurgatom, mert sokkal inkább szeretem glazúrpöttyökkel a képviselőfánkot, mint porcukorral megszórva. A lányom is nagyon lelkesedett érte, ugyanis a képviselőfánk azon ritka sütemények közé tartozik, amit szeret. Arról nem is beszélve, hogy épp kapóra jött Garffyka 31. VKF! kiírására.
A bevált recept mellesleg a már többször is emlegetett Gergely Éva néni Süssünk, süssünk valamit című gyűjteményéből származik.

Hozzávalók: 8 dkg zsír (vagy 10 dkg vaj),15 evőkanál víz, 15 dkg liszt (nagyon jó minőségű!), 5 tojás, csipetnyi só; a töltelékhez: 1 vaníliás pudingpor, 1 tasak vaníliás cukor, fél liter tej, 2 tojás, 2-3 kanál cukor; a glazúrhoz (ha nem a maradék glazúrt csurgatjuk rá): 3 kanál cukor, 2 kanál kakaó, 2 kanál víz, 5 dkg vaj.


A kimért vizet a zsírral és csipetnyi sóval egy kisfazékban feltesszük forrni.





Ha felforrt, egyszerre - zutty! - beleborítjuk a lisztet.







Majd addig kavargatjuk gyorsan, míg elválik az edény falától és összeálló tésztát nyerünk.






A tűzről levéve egyenként alaposan beledolgozzuk a tojásokat is.







Aztán kizsírozott, kilisztezett tepsibe kiskanál segítségével halmokat rakunk. Na most, aki igen cifrát és szépet akar készíteni, az a halmokat rakhatja nyomózsákkal is. Nekem ez a szabálytalan - vagy ahogy Maris mondaná: rusztikus - változat sokkal inkább tetszik. Mint a képen is látszik, jó távol kell rakni egymástól a halmokat, mert sülés közben óriásira nőnek, és nem jó, ha összeérnek. Előmelegített, forró sütőbe tesszük, és vigyázat: az első 20 percben ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert visszaesik a fánk!


Viszont ha már felnőtt, mérsékelhetjük a tüzet, hogy szép aranysárgára szikkadjon.





Míg a fánkok hűlnek elkészítjük a krémet, illetve a glazúrt, akinek nincs maradékja. Vagyis a két tojás fehérjét külön választjuk a sárgájától. A fehérjékből pár csepp citrommal kemény habot verünk. A sárgákat 2-3 kanál cukorral, a pudingporral és vanília cukorral a tejet lassan csurgatva hozzá, simára kavarjuk, majd kemény pudingot főzünk.
Még azon melegében beledolgozzuk a tojáshabot a pudingba, majd az éles késsel egyik oldalt bevágott fánkokat megtöltjük a krémmel.






Ha ezzel is elkészültünk, rácsurgatjuk glazúrt, ami úgy készül, hogy a hozzávalókat folytonos kavargatás mellett összeforraljuk.

Jó fakanálforgatást!

Kolbászos székelygulyás - 31. VKF!-re

A székelygulyás önmagában is klasszikus példája a maradék hasznosításnak, hiszen a fáma szerint két kész étel - pörkölt és rántott káposzta - összefőzéséből keletkezett. A képen látható változat kétszeresen is maradékhasznosító, hiszen a pörköltbe beleépítettem az összes maradék sertéshúsomat, ami a fagyasztóban maradt az ünnepek után, és mivel az kevésnek bizonyult, belekarikáztam a lencselevestől maradt kolbász darabkát is. De mielőtt rátérnék a kolbászos székelygulyás "rejtelmeinek" részletezésébe, ejtenék néhány szót a székelygulyás keletkezéséről. Lehet, hogy sokakat ki kell ábrándítanom, de a székelygulyásnak - a fáma szerint - semmi köze a székelyekhez. Korabeli történetírások szerint az elnevezés állítólag Petőfi Sándortól ered és egy Székely nevű vendéglős-szakácsról nevezte el. A név kialakulásáról két történet is kering: az egyik szerint Petőfi egy alkalommal amikor barátai kíséretében betért kedvenc helyére a Komló-kert vendéglőbe, már elfogyott a főtt étel csupán egy kis pörkölt és egy kis rántott káposzta maradék volt. A leleményes vendéglős - Székely József - azonban nem hagyta éhesen a késő délutáni órában betért vendégeit, hanem hirtelenében összeforralta a pörköltet a rántott káposztával és egy kis tejföllel dúsítva vendégei elé tette. Az étel annyira elnyerte a költő tetszését, hogy a vendéglősről Székely-gulyásnak nevezte és következő alkalommal már így kérte az ételt. A másik változat szerint Petőfi baráti társaságával már ott volt az említett vendéglőben, amikor megérkezett Székely József nevű barátja, aki Pest megye fő-levéltárosa volt. A vendéglős azonban csak a maradék fél adag pörköltet és fél adag káposztafőzeléket tehette a későn érkező vendég elé. Az éhes vendég a két fél adag ételt összeöntötte és úgy fogyasztotta el, költő barátja azonban másnap már Székely-káposzta néven kérte ugyanezt az ételt. A Székely-káposzta név aztán az idők folyamán átváltozott székelygulyássá és bár a Székelyföldön télen igencsak kedvelt eledel, a fenti két történet ismeretében semmi köze sem a székelyekhez, sem a Székelyföldhöz. S akkor most előbb lássuk a maradékhasznosító változatot Garffyka 31. VKF! kiírására, majd a klasszikus változatot, vagy legalábbis, ami klasszikusnak számít mifelénk Gyergyóban.

Hozzávalók: 15-20 dkg füstölt kolbász, 20-25 dkg maradék sertéshús (ebben az esetben nyesedék + karajdarabkák, ami a kolbászos-sajtos karajtekercstől maradt), 2 fej hagyma, fűszerpaprika, édespaprika őrlemény, só, bors, kanálnyi zsír; 1-2 fej savanyított káposzta (itt azért van három, mert ökölnyi nagyságú fejek), 1 kanál zsír.
A munkálatokat a káposztalevelek lefejtésével és ormózásával - illetve hornyolásával - kezdjük, ami gyakorlatilag úgy működik, hogy a káposzta közepéből éles hegyes késsel kikanyarítjuk a torzsáját, majd a levelek vastag erét kivágjuk. Ezután az így előkészített káposztaleveleket egymásba rakjuk és henger alakúra felcsavarjuk. Ám mielőtt hozzáfognánk ehhez a művelethez, kóstoljuk meg a káposztát, és ha savanyúnak találnák, egy kis hideg vízben öblítsük át - tél vége fele ez elő szokott fordulni.
Aztán a káposztahengert jó éles, széles vágófelületű, vékony élű késsel cérnavékony szeletekre vágjuk. Jó tudni, hogy a kés milyenségén nagyon sok múlik, hogy valóban cérnavékonyra szeletelhessük a káposztát. Márpedig annál finomabb a rántott káposztánk, minél vékonyabb szálú vágottból készül.
Amikor felvágtuk az összes káposztát egy lábosban egy kanál zsírral, kevés vizet alátöltve feltesszük párolni. Fontos, hogy lassú tűzön és folyamatos felügyelet mellett pároljuk a káposztát, közben többször is megkavargatva és folyamatosan pótolva a fővő vizet.
Míg a káposzta megpuhul a pörkölt is elkészül, ami ebben az esetben a szokásostól eltérően alakult. Vagyis előbb a kolbászt felkarikázzuk és a forró zsírban addig pirítjuk, míg a paprikától vörösre kezd színeződni a a zsír. Ekkor hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, illetve a paprika őrleményt és üvegesre dinszteljük.
Megszórjuk fűszerpaprikával, majd hozzáadjuk az apró kockára vágott húst is. Fedő alatt saját levében pároljuk néhány percig, majd enyhén sózzuk - figyeljünk, mert a káposzta eleve sós! - borsozzuk, majd kevés vizet töltve alája zsírjára pörköljük. Ez alatt a káposzta is puhára párolódik és nem marad egyéb dolgunk, mint a pörköltet áttölteni a káposztához és az egészet összeforralni.

A klasszikus változatban nem teszünk bele kolbászt, hanem 40 dkg sertéslapockához számítva két kisebb fej káposztát (kb. 50-60 dkg) párolunk, egyébként ugyanúgy járunk el, mint a már vázolt esetben. Ez a változat így néz ki:
Tálaláskor mindkét változathoz tejfölt szolgálunk fel és barna házikenyérrel fogyasztjuk. Jó tudni, hogy a székelygulyás pompásan illeszkedik a szétválasztós étrendbe, húsnapon fogyasztható teljeskiőrlésű lisztből készült kenyérrel.

Jó fakanálforgatást!

Kókuszos kocka

Bárki felteheti a kérdést: minek kell előhozakodni a kókuszos kockával, hiszen annyi recept megjelent már róla? Valóban így van, magam is rengeteg féle változatát láttam, olvastam, kóstoltam. Köztük igen sok rosszat is... Mert mit tesz egy gyakorló háziasszony, ha először találkozik a kókuszkockával és először kóstolja meg? Megállapítja, hogy ez egy végtelenül egyszerűen elkészíthető sütemény, hiszen kell hozzá egy piskótalap, egy glazúr és kókuszreszelék. És tényleg ez kell hozzá! Csakhogy egyáltalán nem mindegy milyen az a piskóta és milyen az a glazúr! Mert az egyszerű piskóta hamar kiszárad, illetve gyorsan magába szívja a mázat, a glazúrt ha nem készítjük eléggé puhára, kemény páncélt képez a piskóta körül és mindez rontja a sütemény állagát. Az alábbi recept Gergely Éva néni Süssünk, süssünk valamit című receptgyűjteményéből származik - apróbb változtatásokkal -, évek óta ezt a változatot sütöm különféle ünnepekre.

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, 20 dkg cukor, 1 tojás, 2 dl tej, 2 dkg margarin, 3 kanál híg méz, késhegynyi szódabikarbóna, csipetnyi só; a mázhoz: 20 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg cukor, 3 evőkanál kakaó, 5 evőkanál tej, 5 evőkanál rum; és 25 dkg kókuszreszelék.

A margarint a cukorral és a tojással habosra kavarjuk, hozzáadjuk a mézet és a citromlével felfuttatott szódabikarbónát, a sót, végül felváltva a lisztet és a tejet.
Jó tömény kavart tésztát kell nyernünk, amit kizsírozott, kilisztezett tepsibe simítunk - de tehetjük sütőpapírral bélelt tepsibe is - és előmelegített sütőben megsütjük. Közben elkészítjük a mázat: a rum kivételével a többi hozzávalót összeolvasztjuk, de ne forraljuk, végül a tűzről levéve, belekavarjuk a rumot is.
A tésztát miután kihűlt, egyforma kockákra vágjuk.

Villára tűzve forgatjuk bele a mázba, majd kistányérra szedjük, lecsepegjen a fölösleges máz róla, csak ezután forgatjuk bele a kókuszreszelékbe és szépen egymás mellé sorakoztatjuk egy tálcára, hogy megszáradhassanak. A kókuszreszelék behelyettesíthető darált dióval. Igen finom és mutatós sütemény, mifelénk gyakran sütik lakodalmakba, és különféle ünnepségekre.




Jó fakanálforgatást!

A lencseleves karrierje - 31. VKF!-re

Soha nem főztem még lencselevest, mert nem is tudom, miért nem - valahogy nem jött. De készítettem belőle főzeléket és salátát többféle változatban is. Aztán az Erdélyi Konyha decemberi, első lapszámában Ottis debütált egy igen jónak tűnő lencselevessel, amiről már a szerkesztéskor eldöntöttem, hogy megfőzöm. Azonban, nem csak én gondolkodtam így: szomszédasszonyom lekörözött, ő ugyanis még karácsony előtt megfőzte, mondván, "ez csak főpróba újévre". Nála megkóstoltam és eldöntöttem: ezt mi szeretni fogjuk. Ottis levesajánlatánk azonban akkora sikere lett - legalábbis Gyergyóban -, hogy a két ünnep között minden élelmiszerüzletből, minden zöldségestől felvásárolták az emberek a lencsét. Az egyik üzletvezető el is mondta, én vagyok a "hibás" ezért, ugyanis az Erdélyi Konyhában megjelent lencselevest néhányan megfőzték, aztán elterjedt a híre, milyen finom, és most mindenki lencselevest akar főzni újévre. Gyorsan hozzáfűzném azt is, hogy vidékünkön nem termesztenek lencsét és az átlag polgár nem ismeri ezt az igencsak finom zöldségfélét. Az újévre történő lencsefőzés kultusza is más vidékről terjedt át hozzánk, nálunk ugyanis újév napjára káposztalélevest, korhelylevest szoktak főzni hagyományosan. Nálunk például régi- és átvett hagyományoktól eltérően húsleves volt újév napján, a lencselevest akkor főztem meg, amikor a lányomat készítettem vissza a kollégiumba. És ekkor már azon dolgoztam, hogy igyekeztem minden karácsonyi/szilveszteri maradékot valamiképp hasznosítani, így lett a lencselevesem egy maradékhasznosító leves, ugyanis "beleépítettem" a karácsonyi töltött káposztától megmaradt füstölt oldalast és még egy darabocska füstölt kolbászt is abból, amit a fiamnak vásároltam Bukarestbe vinni, de itthon felejtett. Erre azért volt szükség, mert a maradék füstölt oldalast kevésnek ítéltem a lencse mennyiségéhez, kellett még valami hús a levesbe, de mivel a kolbászon kívül más füstölt hús nem akadt a ház körül, így annak egy részét karikáztam bele a levesbe. Ottis receptjétől is eltértem, nem éppen úgy készítettem, mint ő, de így is nagyon finom lett, még a lányom szobatársainak is ízlett.

Hozzávalók: 30-40 dkg lencse, 20 dkg füstölt oldalas, 10-15 dkg füstölt kolbász, 1 kanál zsír, egy fej hagyma, késhegynyi fűszerpaprika, ételízesítő (házi), csípős paprika örlemény (házi), néhány szem bors, fél kávéskanálnyi köménymag, 1 babérlevél, 1-2 cikk/gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 csapott kanál liszt (legközelebb ezt kihagyom), só.

A lencsét megpucoljuk és langyos vízben átmossuk, majd lehetőleg előző este beáztatjuk. (Ha ez kimarad, nem tragédia, ugyanis a lencse a babbal ellentétben nagyon hamar megfő.) A kolbászt felkarikázzuk, a zsíron addig pirítjuk, míg kiengedi magából a paprikát, ekkor hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, majd a paprika örleményt (elmaradhat) és az ételízesítőt (ez is elmaradhat), az egészet üvegesre dinszteljük, megszórjuk piros fűszerpaprikával és feltöltjük vízzel. Hozzáadjuk a szintén kiáztatott füstölt oldalast és addig főzzük, míg már puha a hús, ekkor hozzáadjuk a lencsét és az egészet puhára főzzük. A lencsével egyszerre tegyük a levesbe a fűszereket a fokahagyma kivételével, a borsot és a köményt kössük kis gézbatyuba, hogy a végén kidobhassuk a levesből. Mire a hús annyira megpuhul, hogy leválik a csontról, megfő a lencse is. Ekkor jó kivenni a levesből az oldalast, leszedni róla a húst és falatkákra vágni és ekkor tegyük bele a fokhagymát, mert így intenzívebb az íze. Végül a liszttel és tejföllel habarást/eresztéket készítünk és behabarjuk a levest. Csudafinom!

Jó fakanálforgatást!

Kreatívkodom

Az egész azzal kezdődött, hogy a minap Edith megajándékozott a Kreatív Blogger díjjal. Végignéztem a blogomon és megállapítottam: ez minden, csak éppen nem kreatív. Mert igaz, hogy van benne egy csomó kreativitásra serkentő ételötlet, de azzal annyi, egyéb semmi nem kreatív. Aztán arra gondoltam, hogy biztos azért küldte, hogy ideje valamit változtatni rajta, hogy legyen benne valami "kanyar", amitől rá lehessen mondani, hogy kreatív. S ezzel indult el a lavina... Mert egy ideje mind azon filozofálok, hogy lehetne megbuherálni ezt a blogot úgy, hogy mutatósabb, rendszerezettebb legyen és igencsak hiányoltam a háromhasábos szerkesztési lehetőséget. Aztán elnavigáltam Wise Lady "blogger okosító blogjára" és kikupálódtam... Köszönöm. :) Na, hát ez lett belőle: csomó minden, ami eddig volt, eltűnt, de lett három hasábom, ahol kényelmesen szerkeszthetek. Ne tudjátok meg, hogy azóta folyamatosan dolgozom, hogy az a rengeteg sok jó régebbi öteltem, ami volt, mind visszakerüljön! Van, amit már sikerült visszacsinálni, de van, amit még nem. Viszont folyamatosan dolgozom rajta és reményeim szerint rövidesen minden visszakerül, ami volt, sőt lesznek újabb dolgok is. Na, így már nyugodtabb lélekkel fogadom el a Kreatív Blogger díjat és adom tovább.

A díjjal járó szabályok:

1. Megköszönni annak, akitől kaptam.
2. A logót kitenni a blogban.
3. Belinkelni, akitől érkezett a díj.
4. Irni magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak - ezt én nem fogom, mert itt már megírtam, de aki nem írt ilyet, az tegye meg most.
5. Tovább adni a díjat 7 bloggernek és belinkelni őket.
6. Megjegyzést hagyni náluk, hogy tudjanak a díjról.

Úgy döntöttem, hogy ismerkedés céljából néhány számomra új embernek is továbbadom a díjat, a kedves régi "arcok" mellett, már nem egyébért, de szeretek ismerkedni. Hát ismerkedjünk!

- Ottis
- Manka
- Jutka
- VirsLee
- Gál Edith
- Deborah
- Zsuzsa

Ja, és Edókámnak csak azért nem küldtem, mert látom, hogy ő már kapott. :)

Kolbászos-sajtos karajtekercs

Ezt a finomságot először a fiam ballagásakor készítettem - jé, annak is már mindjárt kilenc éve. Nálunk a többség a ballagás utáni családi ünnepi ebédet általában vendéglőben szervezi, a fiam viszont ragaszkodott ahhoz, hogy én főzzem az ebédet és inkább itthon legyen. Mi tagadás hízelgő volt számomra a kérése, ugyanakkor nagy kihívás is, ugyanis annak előtte soha nem főztem nagyobb társaságnak. Akkor viszont több mint ötven személyre kellett főznöm - hát nem kis feladat volt... Na, de minden nagyon jól sikerült, sőt! Előételnek valami olyan finom falatokat terveztem, ami eltér attól, amit általában nagyobb mulatságokon felszolgálnak különféle alkalmakon. Kutattam a receptek után és mindenkit kifaggattam, aki elém került. Többek között Magdi barátnőmet is megkérdeztem és - ha jól emlékszem - az utca sarkán mondta el hirtelen ennek a finomságnak a receptjét. Óriási sikert arattam vele... :) Azóta többször is elkészült különféle alkalmakra.


Hozzávalók: 4 szelet sertéskaraj, 4 vékony szelet sonka, 4 szál cérnakolbász, 4 szelet szendvicssajt, só, fehérbors, olaj, a sütéshez.

A karajszeleteket kiklopfoljuk szép egyenletes vékonyra és jó nagyra. Ha egy nejlont helyezünk a hússzelet fölé és úgy klopfoljuk, akkor nem lyukad ki még véletlenül sem a hússzelet és nem fröcsköljük tele a konyhát húscafatokkal.

Ezután megszórjuk egy kis sóval és fehérborssal, majd a hússzelet közepére helyezzük a sonkaszeletet, rá a szendvicssajt szeletet, majd a cérnakolbászt.





A kolbászt előbb beletekerjük a sajtba, majd a sonkába, végül a karajba, a két végét ügyesen betömködjük a húsgöngyölegnek, hogy sülés közben ne jöhessen ki a sajt, majd fogvájóval letűzögetjük a hússzéleket, hogy ne bomolhasson ki. Ezt a műveletet - főleg, ha nagyobb főzés alkalmával készül - korábban, előző este is elvégezhetjük, majd másnap folytatjuk a sütéssel.


Sütés közben figyeljünk arra, hogy ne süljön hirtelen, de túl sokáig sem tanácsos a forró olajban tartani, mert kifolyhat a sajt a közepéből. Lényegében, ha a karaj kifehéredett, már kész is van, esetleg kicsit piríthatjuk.



Ha megsült, még melegen szedjük ki a húsból a fogvájókat, majd miután kihűlt éles késsel ferdén szeletelve szép ovális szeleteket vágunk. Biztos siker bármilyen hidegtálon.

Jó fakanálforgatást!

Muffint sütöttem

Jelentem, engem is utolért a muffinláz - igaz, egy kis fáziseltolódással, de nekem is összejött. A történet még ama nevezetes mini bloggertalálkozón kezdődött, amikor Csíkszeredában találkoztam Edóval és Ottissal. Hogy, hogy nem, szóba hozódott a muffinsütés is, én pedig bevallottam a lányoknak, hogy bizony még soha az életben nem sütöttem muffint. Ennek két egyszerű és prózai oka volt: egyrészt nem volt muffinsütőm, másrészt nem érdekelt a muffin. Nem érdekelt, mert egyszer valami gyorsbüfében vásároltam valami előregyártott, agyontartósított muffint, ami bűnrossz volt és azzal le is írtam magamban az amerikai gyorsétkezdei hálózat sült hasábburgonyájával egy kategóriában. (Húúúúú, az is olyan rossz, hogy normális ételhez szokott embert kínvallatni lehetne vele.) Na, szóval valahol itt tartottam muffinilag, amikor találkoztam a csíki lányokkal, de mindketten olyan lelkesen beszéltek róla, hogy szóba sem hoztam a gyorsbüfés tapasztalatomat, hanem bevallottam: azért nem sütöttem muffint, mert nincs hozzá sütőm. Aztán, amikor mégegyszer mentem Csíkszeredába, Ottis a lelkemre kötötte: okvetlenül, de okvetlenül látogassam meg. És akkor lepett meg egy gyönyörű muffinsütővel. Amikor hazavittem a lányom is nagyon lázba jött és "feszt rágta a fülemet" (állandóan mondott a fülembe): mikor sütünk már muffint. Egyik hét végén készült is egy próbaadag szigorúan követve Ottis egyik (már nem tudom melyik) muffinreceptjét, ami olyan jóra sikeredett, hogy lányom a szobatársaival egy vasárnap este mind felfalta a kollégiumban. Egyértelmű, hogy amikor szilveszterre szóba hozódott, milyen sütit is süssek, a muffin az előkelő első helyen volt a listán. Közben eszembe jutott az is, hogy Ottis még ott Csíkszeredában a Nagymama nevű vendéglátóipari egységben kifejtette, hogy a "muffin attól jó, mert gyorsan készül és gyakorlatilag bármilyen kavart tészta alkalmas alapanyag hozzá". Mivel mást is sütöttem, kitaláltam, hogy a kókuszkockából csak egy kisebb tepsivel készítek, mert abból annyi elég, de bekavarom az egész adagot és ami nem fér bele a kistepsimbe, abból muffin lesz. De azt is kitaláltam, hogy ne legyen éppen annyira "prózai", hát beleaprítottam egy kis aszalt gyümölcsöt, többek közt a Gabojszától kapott aszalt almából, sőt paradicsomból is. S akkor így lett a

Mézes aszaltgyümölcsös muffin

Hozzávalók: 35 dkg liszt, 20 dkg cukor, 1 tojás, 2 dl tej, 2 dkg margarin, 3 kanál híg méz, késhegynyi szódabikarbóna, csipetnyi só; 5-10 dkg apróra vágott aszaltgyümölcs - minél többféle, annál jobb.

Ez akkor adag, hogy kétszer is megtelik vele a muffinsütő, ugyanakkor jó eláll. Az eljárás végetelenül egyszerű: előbb összakavarjuk a margarint a cukorral és a tojással, majd belecsurgatjuk a mézet. Hozzáadjuk a kis citromlével felfuttatott szódabikarbónát, a sót, majd felváltva a lisztet és a tejet. Belekanalazzuk a papírkapszlikba, úgy kb. felén felül kicsivel és rászórjuk az apróra vagdalt aszalt gyümölcsöt. Aztán előmelegített sütőbe toljuk és készre sütjük.

Miután elkészültem a mézes aszaltgyümölcsös muffinnal - és mint már említettem, csak fél adagnyi tésztából lett, mert ugyanebből a tésztából készült a kókuszos kocka is - úgy döntöttem, hogy egy sütetnyi kevés. Eszembe jutott, hogy van egy jó kavart tészta receptem, amit régebb vasárnaponként míg főtt az ebéd sebtében összekavartam, megsütöttem és vizespohárral vágtam félhold alakúra. Nosza, egy kettőre bekavartam ezt is és ebből lett még két adag muffin, így bőven jutott a szilveszterező társaságnak, kóstolóba szüleimnek és a szomszédoknak és még néhány maradt Antóniának a kollégiumba vinni.

Márványos muffin

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 tojás, kb. 1 csésze tej, késhegynyi szódabikarbóna, 1 evőkanál kakaó; aszalt gyümölcsök, illetve apróra vagdalt dió és mogyoró.

A cukrot a margarinnal habosra kavarjuk, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Ezután csipetnyi sót teszünk bele, illetve a kis citromlével felfuttatott szódabikarbónát, majd apránként a lisztet és a tejet folytonosan kavargatva. Ezután a papírkapszlikba egy-egy evőkanálnyi tésztát teszünk, megszórjuk aszalt gyümölccsel, a maradék tésztához pedig hozzákavarjuk a kakaót. Akkor ismét egy-egy kanálnyi masszát teszünk a kapszlikba - ezúttal barnát, kakaósat - és a tetejüket megszórjuk apróra vagdalt dióval és mogyoróval. Melegített sütőbe toljuk és készre sütjük. Mivel nem számoltam azzal, hogy ha a kakaót beleteszem a tésztába világos tésztám nem marad, így lett egy adag teljesen barna is, de az is elfogyott az utolsó morzsáig. A következőt majd úgy készítem, hogy előbb kettéosztom a tésztát még, amíg nem teszem bele a kakaót. :)

Jó fakanálforgatást!

Csomó mindent összefőztem szilveszterre...

A mi családunkban már hagyománya van annak, hogy szilveszterre mindenféle finomságot összefőzök a gyermekeimnek. És már annak is hagyománya van, hogy minden szilveszteri buliban az én főztöm fogy el leghamarabb. :) Idén sem volt másként, talán annyi változott az előző évekhez képest, hogy a fiam idén nem kért kész ételeket, csak egy kis "anyaféle" ételízesítőt vitt és egy kis csípőspaprika fűszert, no meg egy darab jó húsos császárszalonnát. Ugyanis bevállalta, hogy ő főz a bulizó barátainak. A visszajelzésekből tudom, brillírozott a fiam, ui. Alina - az élettársa - szerint: "székre állva tapsolta meg a társaság minden fogását". :) A lányom szilveszteri bulijára viszont főztem, pontosabban "duettben" főztünk a lányommal, mert az előzetes egyezség szerint a lányoknak hidegtálat kellett vinniük, a fiúk összepótoltak italra, kenyérre és egyéb harapnivalóra. Az osztatlan siker itt sem maradt el, Antóniám szerint minden kaja elsőre fogyott el. Most csak címszavakban sorolom fel az ételeket, amik készültek, aztán majd külön bejegyzésekben mindegyiket részletezem. Elöljáróban még annyit mondanék el, hogy az ilyen alkalmakra alapelvem, hogy sokféle finom falat készüljön. Vagyis nem készítek egy féléből sokat, hanem inkább sokféléből egyenként keveset.
Ez az egyik töretlen sikerű kedvenc, a karajba, sonkaszeletbe és szendvicssajtba tekert kolbász. Kitűnő szelet hidegtálra, díszes is.
Ezt a pulykamellbe göngyölt kolbászhúst hirtelen felindulásból most készítettem először, mert "nem figyeltem eléggé a mészáros kezét" és olyan pulykamellet vettem, amiből csak négy szép nagy szelet jött ki. Az pedig az eredeti elképzelésemhez nem lett volna elég. Mivel készült kolbászhús is a káposztaléleves gombócának, egy keveset elcsentem belőle és betöltöttem a pulykamell-szeletbe. Ilyen lett és a lányom szerint nagyon ízlett mindenkinek.
Maradt még egy darab pulykamell, amivel kezdeni kellett valamit, de az is olyan alaktalan volt, hogy csak áltam mellette, Aztán eszembe jutott, hogy Katánál láttam egy érdekes dolgot, amit esetleg magam is kipróbálhatnék: a baconos, fonott szűzpecsenyéről van szó. No ebből lett fonott pulykamell bacon nélkül. :)
Készítettem még szezámmagos csirkemellet, mert az nem maradhat ki semmilyen ünnepi hidegtálról, a gyermekeim egyszerűen imádják és volt már példa rá, hogy egy buli után Antóniám osztálytársai egy következő szürke hétköznapra nemes egyszerűséggel repetát kértek belőle.
Készült még pikáns csirkeszárny is, amely a ma megjelent Erdélyi Konyhában a hónap receptje.





Sütöttem aprófasírtot is, azt hiszem csak azért, mert azt szokás, de nem lett eléggé apró, mert már nem volt türelmem bögyörgetni. De így sem maradt belőle...


A húsok mellé kétféle salátát készítettem: egy hagyományos franciasalátát,











és egy hagyományos krumplisalátát.

Aztán sütöttünk is. A levelestésztába göngyölt szezámmagos virslit a lányom készítette teljesen egyedül, én csak néha kotyogtam bele - elég jól tűrte. :)






Sütöttem muffint is Ottisnak köszönhetően, mert ő ajándékozott meg a muffinsütővel. Köszönet érte ismételten, jó ötlet volt. :) És amint látjátok többfélét is sütöttem, ha már elővettem a muffinsütőt... :)
És végül sütöttem egy zserbót és kókuszos kockát, mert a zserbót főleg én szeretem és édesanyámnak is megígértem, a kókuszos kockát pedig mindenki szereti nálunk.