A mamák nem mennek el...

Nem csalódtam. Zorán olyan mint régen. A fantasztikus hangjával, az intelligenciájával nekem ő az örök férfi. Gyerekkorom óta szerelmes vagyok belé. Akkor még nem tudtam, most azért már egyre inkább látom miért. :-) A hapsi úgy jó, ahogy van! Egy remek "darab", kivül és belül! (psszt, Barbara a felesége nagyon szerencsés! )

Mivel nincsenek véletlenek, ma rá kellett, hogy leljek erre a dalra.

A címére pillantva ..... hát mit mondjak, féltem tőle. Tudtam mi jön, milyen mélységre és magasságra számítsak, mivel ő nem énekel bóvlit, nem sallalázik, a dalai mélyek, emberiek. A dalaiban egy kicsit mi mindannyian benne vagyunk.

 

Tudtam, hogy ez a dal az Anyukám és a Fürtikém miatt kemény lesz. 

Így is lett.

A találat újra a szívtájékot érte el. Belesalygott mindenem. A lelkem, a tudatom és a tudatalattim. 

Mégis szívből ajánlom, mert ez a dal egyszerűen gyönyörű!

Ballada a mamákról

Az orvosnál

Természetesen Bajorországban 2 hetes pünkösdi szünet van, a dokinénim június 7-ig szabin, a közelben rendelő szakorvosok szintén szabin, vagy éppen úgy tele, hogy esély se volt arra, hogy valamelyikhez eljuthassak. Aztán sikerült időpontot kapnom egy, a dokim helyettesítését is ellátó szakorvosnál. Rettegtem. (Tudom, már legalább háromszor írtam le ezt a kifejezést, de ez a legkifejezőbb az akkori állapotomra. A sima félelemtől már messze jártam.) 

Iszonyú volt a várakozás, a vizsgálat alatt a "jézusom, mit láthat, mit tud megállapítani ....", de valahogy akkor is bíztam a saját teóriámban. Ugye azt nem lehetett "elképzelnem", hogy minden rendben van, mert nem volt minden rendben, ennek megvolt a megfelelő "materializálódott" formája, de arra, hogy az mi és miért, arra volt a tökéletes elképzelésem. Az általam ismeretlen dokinéni egyrészt nem is volt túl szimpatikus, másodszor ki is hallatszott amit az asszisztensnője rólam mondott (az adatok felvételekor elmondtam neki, hogy nagyon félek, mert az interneten .......blablabla) és erre a dokinő értetlenkedése (jó vicc, az interneten néznek utána, milyen hülyeség, kiváncsi lennék hány szakorvos van online, aki választ adhat, meg különben is, .....blablabla,) hát mit mondjak, már ilyen "hüleként" elkönyveltnek hívtak be a pokolba. :)  A dokinő, aki 2-szer is kihangsúlyozta, hogy ő csak helyettesíti az én orvosomat (ilyenkor én persze mindig elnézést kértem a zavarásért :))) ), érezhető volt, hogy haladni szerette. Nagyjából figyelt, de inkább bele volt merülve a kartonomba, amit korábban a szerintem ránézésre 16 éves asszisztensnője állított ki a velem folytatott 3 perces beszélgetés kapcsán. Ùgy voltam vele, hogy majd inkább a doktonőnek elmondom az egészet, mert hülyeség dátumokat, meg akkor mit észleltemet elmesélni kétszer. Az asszisztensnek a fő pontokat említettem, a dokinőnek pedig szerettem volna a bekezdéseket is. :) 

Márpedig eleinte úgy tűnt, nem fogja hagyni, igyekezett volna, na nézzük akkor meg ..., de én nem hagytam magam. Előadtam a teóriámat, mutattam a hozzá tartozó feljegyzéseimet és kezdte érdekelni.

Jóvannna, most már nem  húzom tovább, megmondom ki a gyilkos!

A dokinő véleménye: igazság lehet az elképzelésemben, úgy lesz ahogy gondoltam. Semmi gyanusat nem lát, semmi nem indokolná azt, hogy kórházba küldjön. A dolog teljesen normális, előidézője a stressz, az elmúlt időszakban átélt problémák. 

Azt nem mondom, hogy teljesen megkönnyebültem, csak annyi volt tuti, hogy nem vagyok halálos beteg. Ès ne tudjátok meg micsoda felemelő érzés! :)) A héten pénteken kell még felhívnom egy eredményért, de úgy érzem nem lesz gond, mivel az eredeti problémám a (már megint gyüvök a teóriámmal, de ez van :) ) a teóriámnak megfelelően a múlt hét vasárnapján el is múlt. Azóta persze még nem nyugodtam le teljesen, állandó izgalommal figyelem, ellenőrzöm magamat, kicsit azért izgulva, nehogy újra az legyen. 

Pár napja furán köhögök. :)))) Ùgy döntöttem nem nézek utána a neten! :))

Ìgértem azt is, hogy elmesélem kihez fordultam még segítségért. Meg fogom tenni. De ez már egy külön történet. Az illetőnek is (még) tartozom ennek a megírásával. ;)

A félelem folytatása ..

Ùristen, mi lesz velünk? Ez volt a bumerángként visszatérő gondolat. Nehéz ám bármiféle megoldást, kiutat elképzelni és klasszul azt vizualizálni, ha egyik sincs. Reális, elképzelhető terv híján álmodni se lehet. Aludni meg főleg nem. :) A legrosszabbak azok az éjszakák, amikor még a legvadabb álomban se érzem magam biztonságban, mert az aggodalom onnan is kirángat, felébreszt. Éppen a gyilkos elől menekülök, amikor kitör az álombeli tehetetlen pánik. Mindenki ismeri, a legnagyobb erőfeszítés dacára se tudunk tovább lépni, főleg nem elrohanni. Kiabálni szeretnénk, figyelmeztetni másokat, segítséget kérni, de bármennyire is erőlködünk, nem jön ki hang a torkunkon. Ilyenkor megváltás, ha felébredünk, vagy valaki (aki már nem bírja elviselni az nyöszörgésünket ) felébreszt. Nekem nem. Ha felébredtem, akkor egyből érkezett a gyomorrándulás, hozzá a szokásos gondolatok, a variálás ezerrel, mi lesz most, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet .... én inkább kértem volna vissza a gyilkosomat, vagy a boszorkányomat! :) Még velük is kellemesebb volt.

Aztán itt vannak a jól ismert mondatok:  "belebetegedett a gondjaiba", "az összes szervi probléma lelki eredetű", "ha megbomlik az összhang, a harmónia, könnyen beteggé válhat a test is a lélek után", "az idegrendszert ért sokk, bánat leképeződik a fizikai testben, ami sokszor bizonyíthatóan felelős a halálos betegségek megjelenéséért".  Na ezektől se voltam túl nyugodt, mivel hiszem, hogy igazak. Igyekeztem nem gondolni ilyenekre, sőt örültem, hogy legalább a betegségek megkímélnek, de valahol ezek is csendesen megfordultak a fejemben. Igen, a félelem szerintem ott van mindenkiben, főleg akkor, amikor az életünk egy embertelen nehéz részhez ér. Ilyenkor ezeknek a dolgoknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, hiszen már mindentől rettegünk. Amíg minden okés, addig még a gondolata se merül fel egy lehetséges komoly betegségnek.

Durván 2 hete figyeltem fel valamire, ami nem teljesen illeszkedett bele a szokott "műsorba". Először csak fura volt, aztán úgy tűnt elmúlt. Aztán újra, aztán mást is észleltem, aztán újra elmúlt, aztán ahogy teltek a napok egyre jobban belelovaltam magam az izgalmakba, megállapítottam, hogy valami nagy baj lehet. Elkezdtem utánakeresni az interneten. Hiba volt? Lehet.
Az összes találat, ami a szimptómáimmal kapcsolatosan találtam, az sajnos a legrosszabbat, egy gyilkos kórral kapcsolatos betegséget írta le. Ùgy emlékszem 2 napon keresztül nem is voltam magamnál a rettegéstől. Persze, hogy olvastam azt is, hogy a tüneteket kiválthatja (sőt, elég gyakran elő is fordul) szimpla stressz, problémák, hormonális kever-kavar, de nem tudtam elszakadni a legszörnyűbb diagnózistól.

 - kis kitérő: Rettenetesen féltem a kis életemet, úgy szeretnék még sokáig élni, a pénz tényleg le van tojva! :) A kisfiamat még nagyon sokáig szeretném látni, imádjuk egymást. Istenem ahogy mondja, hogy anyuciiiii! Így magyarul! :) - 

Ahogy egyre inkább tudatosult bennem a dolog, kezdtem az állati ijedtség mellett valamiféle kiutat keresni. Felállítottam magamnak egy teóriát, amit úgy nagyjából alá is tudtam támasztani. (Nem írom le ide, de ha valaki érintett, vagy csak kíváncsi, annak nagyon szívesen megírom. Persze az egész csak a 2-el kezdődő személyi számok tulajdonosait érinti.)

...mindjárt mesélem tovább a történetet. A következő állomás:  Az orvosnál

Félelem

Amikor azt hiszed, hogy kész, mindennek vége, akkor csak ne gondold azt, hogy rosszabb már nem lehet, mert lehet! Bebizonyítottam! A múlt héten kaptam még egy "adaggal", ezúttal egy, az egészséggel kapcsolatos pofont és nem túlzok, ha azt mondom: halálfélelmem volt. Eddig  meg se mertem szólalni, annyira meg voltam ijedve. Ma is még nyalogatom a sebeimet, testileg kevésbé, de lelkileg nagyon megviselt a dolog.
Fogok róla írni. Arról is, kihez fordultam kétségbeesésemben segítségért.