Ugyan előző este felnőttekül megbeszéltük, hogy inkább a pihenés, nem állunk neki bemenni a városba (szállás eléggé a szélén volt), megkeresni a pancsolási lehetőséget, amikor konkrétan papírra vetettük, hogy mi is lenne a másnapi terv/útvonal, hát majd hátast dobtunk. Egyértelművé vált, hogy innen csak kihúzni lehet dolgokat. A legelső amiről fájó szívvel, de lemondtunk, az a Bustarfell múzeum volt. 77 km plusz utat kellett volna megtenni ennek érdekében. Így hát az első célállomásnak Dettifoss lett kikiáltva.
Elindultunk.
Bennem a stressz ott volt, hogy sötét is, havas is, mi történik ha.... Konkrétan egy szalmaszálat nem lehetett feldugni a seggembe, mikor picit is emelkedtünk, ráadásul a navi mutatta is a szintkülönbségeket. Szerencsére ahogy kezdett kivilágosodni, úgy múlt a parám is, de maradtak a hegyek is mögöttünk. Gondoltam innen már sínen vagyunk. Gondoltuk mind. Navi, googlemap meg az appos térkép ahol mutatta a letérőt Dettifoss fele, ott koppantunk. Nem kicsit. Zuhantunk. Pofával a zord valóságnak, arccal lefele. Ugyanis a 864-es út le volt zárva. Sírhatnék voltam. Lemondjuk az egyik látványosságot, hogy a másikról le legyünk mondatva. Bárhogy néztük a térképeket, úgy tűnt, hogy bár van egy másik út, a 862-es, de az csak közel lehet a vízeséshez, arról az oldalról nem látogatható. Mentünk hát tovább, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Mígnem elérkeztünk a 862-es útra való letérőig. Annyira meglepődtem azon amit a leágazást jelző táblán láttam, hogy fotózni is elfelejtettem. Álljon itt egy, a googlemapről kimásolt fotón látni, a valóságban egy full havas tájat képzeljetek ide.
Ott dilemmáztunk, hogy oda-vissza az 50 km az időben mit jelent, ha mégis potyára mennénk. Megéri vagy sem az időveszteség?! Na ekkor valaki megszánhatott minket odafent, mert szemből érkezett egy autó, amelyikben csak egy srác ült. Férj leintette. Az autó vezetője pedig készségesen megállt. Kiderült, hogy Izlandon ék, gyakran jár a vízeséshez és most is épp oda tart. Mondta nyugodtan kövessük, egész a parkolóig mehetünk utána. Így történt, hogy végül a másik úton megadatott. Na persze azért, hogy tudjuk hol a helyünk, a napsütés nem járt a csomagba, de abban a pillanatban ez minimális részletkérdés volt.
Dettifoss Európa leghatalmasabb vízeséseként tartják számon. Kb 45 méter magas és 100 méter széles, átlagos vízhozama 193 m
³/s.
Visszatérve a parkolóba, már elég sok autó volt ott, tehát azért mások is csak eljutnak ehhez a látványossághoz. Egy ázsiai srác vezette kisautó ment előttünk útban az 1-es főúthoz vissza. A zord felhőtakaró is oszlani kezdett, felbukkant a kék ég. Az ázsiai fickó elég cammogósra vette a figurát, de full havas úton elég hosszan mentünk utána, míg bíztonságosnak ítéltetett a helyzet az előzésre.
Nos, ahogy megérkeztünk az 1-essel való kereszteződéshez, mi megálltunk, láttuk balról érkezik egy hatalmas turistabusz. Nos, szerintem az őrangyalok is a helyszínen jártak épp. Az ázsiai fickót mint puskából lőtték volna ki a hátunk mögött, kielőzött minket és kivágódott balra a főútra. Onnan jött a busz. Bár a buszos lehet látta mire készül a fickó, ha fékez.....magas arányban esélyes lett volna, hogy felborítja az utasokkal teli méretes járművet. Így szerintem max levehette a lábát a gázról. összeszorított lelki szemeim és felkészült füleim már szinte látták, hallani vélték a nagy csattanást. De mint mondtam....a védőangyalok. Másodpercek ezredtöredékein múlt, hogy nem lett tragédia. Néhány percbe beletelt, míg elindultunk. Egyszerűen nem tudtunk magunkhoz térni, hogy az addig araszoló fickó fejébe mi járhatott (vagy mi nem) amikor beletaposott a gázba. Végül elindultunk. Krafla vulkáni kráter, lávamező és környéke volt a következő állomás.. Útközben ilyen kis kőkupacokat láttunk, férj szerint valószínű a régi időkben útjelzőknek voltak használva. Ha nem így lenne, s más az oka annak, hogy így egymásra pakolva követik az utat (hol jobb, hol baloldalon), szívesen venném a kiegészítést.
Mondjuk a Krafla hatalmas pofáraesés volt számunkra, hisz minden, de minden hóborított volt. Pedig másztunk ehhez egy regimentet. De legalább szépen sütött a nap. Nem utolsó szempont. 😏
Landsvirkjun - Krafla vulkáni kráter és lávamező:
Námafjall hegy lábánál található a Hverir nevű melegforrások. Kéntartalmú iszapforrások és fumaroloknak nevezett gőzforrások állítják meg az idelátogató turistákat.
Grjótogjá - ellátogattunk oda ahova a googlemaps elvitt. Valószínűnek tartom, hogy nem is vezetett a legjobb helyre, de senkinek nem volt barlangozhatnéka, így nem erőltettük a dolgot, odébbálltunk.
Dimmuborgir kanyon - kis kitérő a 848-as útról. Szép táj, de itt volt az egyetlen hely, ahol belefutottunk abba, hogy baj lett, amiért nem volt nálunk ISK készpénz. Az étterem már zárva volt (fura egy órarend, hisz simán világos volt, na mindegy), a wc pedig bankkártyával nem volt elérhető. Összeszorítottam a fogaim, s visszaültem az autóba. A többiek picit mászkáltak, aztán indultunk tovább.
Látványosságnak hátra volt még a Godafoss vízesés. Kitett magáért, remek látvány volt a lemenő napsütésben.
Innen aztán irány Akureyri. Az északi rész legnagyobb városkája, talán itt láttunk legelőször életet Izlandon. Hisz Reykjavikban éjszaka érkeztünk, s bár reggel már kezdett mozgolódni a város, az igazi pulzálást már nem kaptuk el. Akureyri igencsak kis csini városka benyomását keltette. Megrohantuk a központi részt, megtaláltuk az áruházat, és bevásároltunk vacsorára, reggelire. Még egy klassz pékséget is találtunk, vásároltunk is 2 féle, igencsak finom (oké, annál drágább 😜 ) kenyeret.
De a szállásunk az bizony jócskán tovább volt, így hát nem maradhattunk ebben az elragadó városkában. Következő szállásadónk már a nap közepén telefonált, abszolut másképp viselkedett mint az előzőek. Érdeklődött hol vagyunk, mikor érkezünk, stb. Itt van egy kis muris történetünk is. Mint említettem, férj Skóciában dolgozik, jócskán átváve már az ottani angol akcentust. Aminek első ismertetőjele, hogy rengeteg szóban az " i " betű " e "-nek van ejtve. Kiss családnév ott fonatikusan Kess. Nos, férj beszél a pasival, s egy adott pillanatban elhangzik a következő mondat a szájából (fonetikusan írom a lényeget idézőjelben, aki nem jó angolból, annak pech, ez van).
Yes. We are comeing, me, my wife and tree "kecc"
Na, itt konkrétan az volt a szerencsém, hogy tartott a biztonsági öv. Másképp begurultam volna a műszerfal/kesztyűtartó alá. Út hátralevő részén csak kiscicáimnak szólítottam a gyerekeket.
Szállásunk Dalvik Vegamót Cottages-ben volt, két kis csini faházikó. Egyikben a gyerkőcök, másikban a szülők. Vacsora után a pasik beöltöztek a fürdőgatyójukba és a havas udvaron átmenve beültek a forróvizes dézsába (hot tub). Ha lehetett volna teleportálni magam a házból direktbe a dézsába és vissza....lehet megreckírozom. De így kimaradt. Hogy sajnálom-e? Hát nem tudom túltenni magam a fázósságon. Ez van, nincs mit tenni. Az élmény nem múlta volna felül azt, hogy mikor kiszállok kockásra fagyok. Törölköző jobbra vagy balra. Mintha még a dézsa melletti szaunát is beüzemelték a fiúknak. Hát részmeről az is ment a levesbe.
Összességében olyan 375 km lehetett a 4-ik napi megtett út. Térkép csalóka, hisz egyszerűen nem engedi a googlemap a 862-es úton megközelíteni a Dettifoss vízesést. Szóval azt képzeljétek a térképre 😉
További bejegyzések izlandi utunkról
Izland 5
Izland 6
