Sokat dicsért, jó hírű kerületi iskolát is megnéztük. Minket meggyőztek:)
A tanítók, vezetőség is alaposan felkészült az első iskola kóstolóra. 16.30-tól lett meghirdetve, egy kicsit eltévedtünk, járókelőtől kértünk segítséget, tőlünk messze van és más irány, mint Kende iskolája. De egy jó suliért mindent megtesz az ember.
16.15-kor érkeztünk meg és nem kellett a portást megkérdezni, hogy hol lesz a foglalkozás és a szülői értekezlet, mert előttünk már hömpölygött a tömeg. Itt sem ismertünk senkit és látásra sem volt senki ismerős, a mi ovinktól távol van. Vince itt is ügyesen, magabiztosan ment be a tanítónénikhez. Még a bejáratnál megbeszéltünk néhány apróságot, amikor meghallotta a tanítónéni, hogy Vincének szólítjuk, mondta őt is így hívják, csak neki a vezetékneve az. Már van egy kapcsolódási pont:)
Kb. 1 órán keresztül tartott a foglalkozás és a szülői is. Le a kalappal a tanítók előtt, hogy ennyi idegen gyereket, ilyen hosszú ideig le tudtak kötni. Itt is volt dalolászás, készítettek farsangi maszkot, szoborjáték, jól kifárasztották Vincit.
A szülőin először bemutatkoztak a tanítók, két osztályt terveznek indítani egy tesit és egy rajz-néphagyomány osztályt, mi az utóbbit célozzuk meg. Jóval többen voltunk, mint két osztályra való gyermek és nem viszik fel 30-ig az osztálylétszámot...nem vagyunk körzetesek. Ilyenkor indul be a nagy lakcím változtató roham. Ezt nem terveztük, nem is lenne kihez. Bízunk a szerencsénkben, azért van egy B és egy C verzió is.
Az alsós igazgatóhelyettes egy okos terembe invitálta a szülőket, ahol egy ppt bemutató keretében mesélt az iskola életéről, programjairól. Státuszban van gyógypedagógusok és mozgásterapeutájuk is, de nincs logopédusuk(még utazó sem)és ismerve a jelenlegi állapotot, elég nehéz logopédust találni(beleértve a nyugdíjast is)
Felszereltségében, programjaiban érződött, hogy van állami támogatás(szerintem a tesi miatt).Pl: Exathlonosok mennek ki, Zacher tartott előadást, egy bentalvós napon Pécsi Ildikó olvasott mesét a gyerekeknek, de Nagy Ervin is járt többször a suliban. Müpa társiskolája.
Szótagolva tanulnak olvasni, a Meixner módszert nem használják. 6 hét a beszoktatás, addig 20 perces órákat tartanak. Szeptembertől lesz egy nulladik évfolyam náluk, akik jogviszonnyal rendelkeznek majd, de még nem elsősök, az oviban nem maradhatnak, kihangsúlyozták, hogy nem SNI/BTM osztály lesz 10 fővel.
Két hét múlva lesz nyílt óra, kíváncsian várjuk!
2010.12.05-én született Kende. A nevét ő választotta, a Kende név szimbolikája illik az egyéniségére: harc, küzdelem, kinyílás, vonzás, erők egyensúlya.
2013.07.22-én született Vinci, nevének jelentése győztes.
A velük való kalandokat örökítem meg a blogban.
Összes oldalmegjelenítés
2020. január 30., csütörtök
2020. január 28., kedd
KOR
Egyik email címemből rögtön ki lehet következtetni, melyik évjáratban születtem.
Kende bevitte angolra azt a füzetet(cewe), amit a Londoni élményeinkről állítottam össze, kérdezi tőle a tanárnő:
"Neked van még egy testvéred?"
Igen!
Pedig Anyukád olyan fiatal még.
(Még jó, hogy öccse van)
Ráadásul azt is mondta: van két féltestvérem is!
Az "új"munkahelyemen a következő párbeszéd hangzott el:
Te tényleg ennyi idős vagy?
Miért?
Öregebbnek nézel ki!
Köszi a bókot:)
Tudod, nem azért mondtam, de neked már nagyfiad van!
Hányadikos?
Harmadikos!
Na látod, ezért mondom!
2020. január 26., vasárnap
Allergia vizsgálaton
Kende 3 éves koráig tejcukor érzékeny volt, kinőtte, de azóta is több tejtermék fogyasztása után hasmenése van. Egy ideje kiütések jelentek meg a hasán, karján, arcán. Olyan grízszerű az egész, kidudorodik. Jártunk bőrgyógyászaton, ahol mosakodókrémet és radírozást ajánlottak. Tüneti kezelés. Közben gyakran fáj a hasa.
Ételallergiára gyanakszom, ezért kértem időpontot a gyerekkórházba. Szemfülesnek kell lenni, mert a hónap első hétfőjén 9-12 között osztják az időpontokat, persze állandóan foglalt a telefon, de próbálkozzon kedves anyuka:)Aznap reggel rátapadtam a telefonra, így sikerült.
A héten megtörtént a vérvétel és a vizelet leadása, ma a széklet lesz. Vérvételnél egy hős volt Kende(Zoli vitte)én annyira nem bírom-nyilván pszichés, hogy ájulok. A terhességben is számomra a csapolás volt a legelviselhetetlenebb, azóta sem jártam tű közelébe. Délután panaszkodott, hogy fáj a keze , sőt még gyógytorna is várt rá, kíméltük szegénykét.
Ha Zoli viszi a gyerekeket dokihoz, egy külön bugyiba rakom a taj/lakcímkártyát/előző leleteket(ha van/instrukciókat(hová kell menni, hány órára, kihez stb). Ezt most is megtettem, sőt felírtam, hogy hasfájás/kiütés miatt jelentkezünk. Azt azonban elfelejtettem, hogy az előzményeket, egyfajta kórtörténetet pontokba szedjek. Pl: Hányadik héten született, hány kg, milyen gyerekbetegségeken esett át, volt -e kórházban, volt-e érzékenysége. Szomorú, de ezeket nem tudja.
A papíron az áll, hogy apuka nem tud felvilágosítást adni, a gyerek szerint tejcukorérzékeny volt.....
Sajnos X alkalommal feküdt kórházban Kende(ezekre sem emlékezett, más volt számára a fontossági sorrend), pl: lázgörcs, Rota többször megjelent az életünkben, bárányhimlő utáni lábadozás, homloktörés csak, hogy néhányat említsek. Legelőször 6 hetesen került be, fosással, magas lázzal, kiszáradással, onnantól gyakori vendégek voltunk a Lászlóban. Szerencsére ennek vége.
Helicobakter miatt kérik a széklet vizsgálatát.

2020. január 22., szerda
Névnapos
Áprilisban is van Vince névnap, de mi ma tartjuk. A fiúk a névnapokkal hadilábon állnak, este megkérdeztem, hogy kinek lesz ma a névnapja és néztek rám bambán. Pasik.
Az ünnepelt palacsintát kért és kapott(éjfélre végzetem is egy nagy adaggal, az oviba bolti
finomságokat vitt), a reggeli asztalon egy nagy doboz gyurma, kiszúró formák és egy játék is várta.
Fülig ért a szája, az apja mondta, hogy ezek után nehezen indultak oviba.
Az ünnepelt palacsintát kért és kapott(éjfélre végzetem is egy nagy adaggal, az oviba bolti
finomságokat vitt), a reggeli asztalon egy nagy doboz gyurma, kiszúró formák és egy játék is várta.
Kezében egy giccses hűtőmágnes, ő választotta Londonban és persze Lizzy |
2020. január 20., hétfő
Bogyó és Babóca Finomságai
Vince kedvenc könyve Bogyó és Babóca süteményes könyve. A könyvtárból mindig hazajön velünk egy Bogyó Babóca(ő csak Bobó Babócának hívja 'gy'nélkül), a könyvtáros mondta is, hogy Vince már nagy hozzá. Valóban 3+ inkább, de a szövegei, illusztrációja, a rövid, könnyen felfogható történet áll Vincéhez közel.
Már nem emlékszem, hogy milyen alkalomra kapta a süteményes könyvet, ha megkérdezem, hogy mi legyen a mese, akkor rögtön azt hozza. Tudja a szöveget fejből, ami nem túl bonyolult: a réten nyárköszöntő mulatságot tartanak az állatok és mindegyikük beszáll a buliba valamilyen édességgel. A nasik versenyeznek is, Bagoly doktor a zsűri szerepében, aki túl falánk volt....innen már kitalálható a sztori vége. A sütik(ahogy a mese)is könnyen elkészíthetőek, mindet megsütöttök már a fiúkkal. A legtöbb alapanyaga a darált keksz, ebből lett csiga, katica és süni is. Linzer tésztájából készült az oviba nőnapi meglepetés.
Eddig ez az egyetlen könyv, amit "rongyosra" olvasott.
Valamit tud Bartos Erika:)

2020. január 16., csütörtök
Iskolanyitogató először
A körzetes iskolánkban hétfőn tartották az első ismerkedős délutánt. Hozzáteszem a körzetes iskolától messze lakunk, átgondolatlanul rajzolták át a körzeteket. A hozzánk legközelebb eső két iskola, már a másik kerülethez tartozik, határon vagyunk. Az eddigi körzetes iskolát pedig átvette az egyház.
Nagyon készültünk rá, Vince izgult, olyannyira, hogy még éjjel 11-kor nem aludt, 3-kor becsurgott egy kis pisi és 5-kor már ébren volt. Ígértük neki, hogy uzsonna után ott leszünk érte, váltás ruhával mentem, tudtam, hogy az udvaron dagonyázni fog(mégis kettőjük közül ő vigyázz jobban a ruháira), inget kapott és indultunk(az oviban megjegyezték, hogy milyen elegáns:)
A kiírt időpont előtt érkeztünk egy kicsivel, megkerestük a mosdót, evett egy kis kekszet. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen gyerekek(szülők)jönnek ki délután 4-kor az épületből. Olyan sok minden leszűrhető belőle.
3-4 szülő eljött gyerek nélkül. No comment. Összesen 13 érdeklődő nagycsoportos(többségében lányok voltak)ment el az első ilyen délutánra. Ez a szám is elég beszédes, 2 osztályt indítanak(vagy tervezik), egy rajzos és egy drámás. Most a rajzos tanítók tartották a foglalkozást. A mi ovinkból senki nem jött, ismerős sem volt, pedig több helyen hirdették.(Kendével anno jártunk olyan nyitogatón, ahol ő volt egyedül)
Minden gyerek bemutatkozott, elmondta, hogy melyik oviból jött és ki az óvónénije. Vince csak I. nénit mondta, azt is olyan halkan , az orra alá piszmogva, hogy csak én hallottam. I. nénihez kötődik, ő a mindene, a játékokban is megjelenik a képzeletbeli I. néni, Vince azt mondja, hogy ő a legjobb barátja.
Rövid bemutatkozás után kiküldték a szülőket, a teremben tanultak egy hógolyós rövid mondókát(természetesen kihallottuk)és wc papír gurigából egy hóembert készítettek. Végezetül kaptak egy nyalókát........ez nálam kiverte a biztosítékot. Legjobb eszköz, hogy megnyerjük a gyereket. Sok mindent megengedik, jöhetnek nasik, édességek, egyedül a nyalókára vagyok háklis, tömény cukor(ennél már csak az lehetett volna rosszabb, ha kockacukrot kapnak), Vince hihetetlenül boldog volt. Hozzáteszem így ismeretlenül felelőtlenség nyalókát nyomni idegen gyerek kezébe, annyi cukorbeteg és egyéb érzékeny gyerek van.
A tanítónénik közül a leendő ofő Zolinak nem volt szimpi, szerinte erőltetett kedvesség volt az arcán, valójában nem az, elnevezte smasszernak. Következő hónapban egy másik páros mutatkozik be. Természetesen elmegyünk és megnézzük.

2020. január 14., kedd
Aladdin
Decemberben fedeztük fel a Turay Ida színházat(kicsi, barátságos), azóta minden kedves ismerősünknek ajánlom(nem fizetett reklám:). Több gyerek előadás fut: Ólomkatona, Kincskereső Kisködmön. A jegyárak megfizethetőek: 1500ft.
Vasárnap az Aladdint néztük meg a gyerekekkel, a történetet ismerték, zenés, éneklős kb. 1 órás darab volt. Azt gondolom, hogy a 6 éves gyerekek kb. 1 órát bírnak odafigyelni, egy helyben ülni(ez alól vannak kivételek, pl. Kendének elég erős a monotonitástűrése).
A második sorba ültünk, előttünk senki, de mielőtt elfoglaltuk volna a helyünket, kértünk ülésmagasítót Vincének, végül átadtuk másnak. A hangosítás tökéletes volt, közel hozzánk a hangfal, de nem volt zavaró.
Gimiből(nógrádi kisváros,egyetlen gimnáziumába járt Pesák Ádám is:) ismertem a Dzsint formáló Pásztor Mátét, kicsit más szemmel néztem őt, emlékszem milyen "gyerek"volt.
Vince néha felállt, izgult, többször kérdezett: "Mi ez a büdös?"-füstgép, "Hová megy Jázmin?", Kende pedig észrevette: az egyik színésznek tetoválás van a kezén, a piaci kofa ruhája beakadt a díszletbe, ő már szemfüles.
Menjetek, nézzétek meg!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)