Rebarbarás-narancsos pite (vegán)

Nagy sikere volt az őszibarackos-rebarbarás morzsasütinek, csak megfelelő őszibarack hiányában nem lehetett ismétlés belőle (vendégnek). Így inkább narancsot raktam mellé, méghozzá lekvár formájában, némi mézzel kiegészítve. Mindez egy mogyorós alapra került, és így egy tortaként szeletelhető pite lett belőle.


6-7 nagyobbacska szál rebarbarának vékonyan lehúztam a külső rétegét, majd felkockáztam őket, és 2 evőkanálnyi mézzel összekeverve állni hagytam. Az alaphoz összekevertem 10 dkg darált mogyorót, 15 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet és 1 teáskanál sütőport, majd 2 evőkanál olajjal, 1 evőkanál mézzel és kb. 1 dl vízzel egy puha, de tiszta kézhez éppen nem éppen nem ragadó tésztává dolgoztam össze egy kanál segítségével. Vékonyan kiolajoztam egy kerámia piteformát, majd kézzel beleegyengettem a tésztát úgy, hogy körben a szélén jó magas pereme legyen. Megkentem 1 dl narancslekvárral, majd eloszlattam rajta a mézes rebarbarát. (Most a kész pitében elég folyós lett végül a töltet, jórészt a rebarbara által engedett lé miatt, úgyhogy legközelebb a betöltés előtt 1 evőkanál keményítőt is kevernék még hozzá.) 180 fokon 25 perc alatt sült meg, előmelegítés nélkül - amikor a tészta láthatóan pirul és körben elvált a formától, akkor jó. Némi hűlés után meg lehet próbálkozni a szeletelésével, bár kihűlve kétségtelenül szebben megy ez.

Idő: kb. 1 óra elteltével lehet enni, ebből kb. egy negyed óra a munka
Pénz: kb. 500 Forint
Hazai hozzávalókból, a narancslekvár fő alapanyaga kivételével.

Őszibarackos-rebarbarás morzsasüti (lakto-vega)

Avagy bemutattam keresztanyámnak a rebarbarát, miután sikerült hozzájutnom egy nagyobb adaghoz az itteni piacon. Mivel tudtam, hogy első találkozás lesz, olyan receptet választottam, amiben más is van mellette, hátha nem annyira ízlik neki ez a kissé bizarr, zöld, savanyú izé...

Egy régebbi, bevált receptemet újítottam fel erre a célra, ahol jó érett, édes őszibarackkal szerepel együtt, egy vékony, ropogósra sült morzsaréteg alatt. Sima pehelykeverék helyett ezúttal gyümölcsös müzlit használtam, így abszolút természetes módon lett édesebb összességében a végeredmény.


Fél csomag (5 dkg) vajból kikentem a kerámia piteformát, a többit pedig kézzel összemorzsoltam 5 evőkanál darált mogyoróval, 1 evőkanál mézzel és 7-8 evőkanál gyümölcsös müzlivel. Akkor jó, ha nem áll össze egybe, hanem nedves homokra emlékeztető állaga van - ezt a müzli adagolásával kell beállítani. Félretettem a hűtőbe, amíg elkészítettem a gyümölcsös alapot. Meghámoztam és a piteformába kockáztam 4-5 szem jó érett őszibarackot, meg kb. ugyanannyi térfogatú rebarbarát, így majdnem teli is lett velük a forma. Kézzel rámorzsoltam a hűtőből elővett tésztát. Ezután már nem maradt más hátra, minthogy betegyem a sütőbe, 180 fokra (előmelegítés nélkül), majd 25 perc elteltével előhúzzam ezt az illatos finomságot (amikor már szépen megpirult a tetején a morzsa, akkor van kész). Némi hűlés után pedig arról is meggyőződtünk, hogy az ígéretes külsőhöz ízletes tartalom társul. Legegyszerűbb egyenesen a formából kanalazva enni, és legjobb langyosan, mert később már megszívja magát nedvességgel a morzsa.

Sokféle morzsasüti (crumble) recept kering a neten, nekem ez a morzsaösszetétel vált be, mert kevés féle, könnyen beszerezhető összetevőből áll és nem túl édes (mogyoró helyett dióval vagy tetszőleges olajos maggal jó, müzli helyett pedig bármilyen gabonapehellyel plusz esetleg picit több mézzel). A morzsa akár előző nap is elkészíthető, a hűtőben nem lesz semmi baja. Másfajta gyümölcsökkel is szoktam készíteni, általában egy édeskéset meg egy savanykásat párosítok körülbelül fele-fele arányban. Fontos, hogy érett, ízletes gyümölcs kerüljön bele, mivel nincs átfűszerezve, és a morzsa sem nyomja el.

Idő: kb. 1 óra elteltével lehet enni, de ebből csak kb. negyed óra munka és kevés mosatlan
Pénz: kb. 400 Forint
Csupa hazaiból.

Gyümölcsös morzsasüti

A hétvégén sikerült újabb adag rebarbarához jutnom, s mivel dzsemben jó párost alkotott az őszibarackkal, újabb randevúra hoztam össze őket. Ezúttal valamilyen könnyű sütire vágytam, amiben messze a gyümölcs dominál. Ja, és természetesen: ázott tészta kizárva!

Így alkottam a következőt:

Egy tálban összemorzsoltam 4 dkg vajat, 4 evőkanál darált diót, kb. 2 evőkanálnyi mézet és 6-7 evőkanálnyi pehelykeveréket (most épp egy rozspelyhes zacskó aljáról a rozspelyhet, utána meg árpapelyhet bontottam; eredetileg zabpehely volt a receptben, de búzapehellyel is csináltam már). A szükséges pehelymenyiség nyilván erősen függ a méz mennyiségétől, a lényeg, hogy éppen ne álljon össze egybe az egész keverék. Mindezt betettem a hűtőbe, amíg elkészítettem a gyümölcsös alapot. Ehhez előszöris kivajaztam egy közepes tepsit, majd rebarbarát és hámozott őszibarackot kockáztam bele, kb. fele-fele arányban, jól megtöltve a tepsit (kb. 3-4 cm vastagon, attól több már nem sül olyan jól). Rámorzsoltam a hűtőből kivett keveréket, majd 180 fokon, előmelegítés nélkül 25 percig sütöttem. Ezalatt megpuhultak a gyümölcsök és szépen megpirult a tetején a morzsa. Az édes őszibarack, a savanykás rebarbara és a ropogósra sült, édeskés morzsa igazán finom lett így együtt.

Eredetileg ebben a receptben találkoztam először ilyesmivel. A morzsában gyakran változtatom a pelyhet, de olyan is volt már, hogy darált dió helyett mogyoró volt itthon. Mézzel viszont még nem csináltam korábban, de ezentúl alighanem így fogom. A gyümölcs is tetszőlegesen variálható alatta, a darabok méretét kell úgy megválasztani, hogy a sütési idő alatt megpuhuljanak. Én szeretek egy édeset meg egy savanyút párosítani a kellemes összhatás érdekében.

Őszibarackdzsem rebarbarával

Sikerült megint rebarbarához jutnom, így adott volt a pálya egy kis kísérletezésre. A chutney sikerén felbuzdulva ismét valami dzsem- vagy szószféle irányába indultam el. A sok cukor viszont nálam természetesen felejtő, úgyhogy más módon édsítettem meg: édes gyümölccsel, nevezetesen jó érett, illatos őszibarackkal főztem össze. Azért a dzsemreceptek felkutatása sem volt hasztalan: a fűszerezés ötletét ellestem az egyikből.

A rebarbarát megmostam, a hámozásnak viszont nem éreztem szükségét, így azonmód felvágtam másfél-két centis darabkákra. 80 dkg lett. Az őszibarackokat is megmostam, lehúztam a héjukat, majd a rebarbarához kockáztam őket. Bőven megvolt 1 kg 20 deka, hogy az összes bő 2 kg legyen, így ne kelljen osztogatni a dzsem kocsonyásítót, hanem egész tasakkal mehessen bele. A barackoknak a hámozáskor kicsöpögött levét is felfogtam és hozzáöntöttem, majd alágyújtottam az egésznek. Belekapartam 1 vaníliarúd magjait, majd időnként megkeverve addig főztem, amíg a rebarbara megpuhult, de még éppen nem ment szét. Eközben a barack is szépen megfőtt benne. Közben kóstolgattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy bevállalok egy merészet: egyáltalán nem fogom pluszban édesíteni! Így lett egy finom, eleinte édesnek tűnő, de aztán kellemesen savanykás utóízű dzsemem. A szokásos módon beüvegeltem (celofánnal bélelt fedő ráhúz, 5 perc fejreállítás, majd szárazdunszt).

Megjegyzések:
Szinte minden dzsememet úgy készítem, hogy előírás szerinti mennyiségben dzsem kocsonyásítót használok hozzá. A cukrozásra vonatkozó részt természetesen nem veszem komolyan a felhasználási útmutatójából, inkább bőven mérem a gyümölcsöt, hogy ne csússzon el az összmennyiség, és emiatt ne legyen nagyon kemény a végeredmény.
Kellően érett, édes gyümölcsből mindenféle plusz édesítés nélkül is finom dzsem lesz, de ha nem így érzem, akkor is apránként adagolt gyümölcscukorral állítom be az ízét, kóstolgatás útján.
Rebarbarából ez alighanem egy kevésbé savanyú fajta volt - lassan kezdem kiismerni, hogy a piaci árusok közül kinek milyen van a kertjében. Ezek kisebb, vékonyabb szálak, és csak kis darabon piros a végük. A nagy, vastag, piros fajtát savanyúbbnak érzem, meg azt időnként tisztítani se árt. Ilyenből kisebb arányban tennék csak bele, hogy ne legyen nagyon savas a kész dzsem, no meg hogy ne kelljen emiatt sokat édesíteni pluszban.
A több helyen is olvasható "cukor nélkül nem lehet dzsemet eltenni, mert megromlik" alaptételt jónéhány évnyi ilyen irányú tapasztalatom határozottan cáfolja. Hogy személy szerint kinek mi ízlik, az egy másik kérdés. Nem vagyunk egyformák. (Szerencsére :)

Rebarbarás muffin

Elkészítettem a második adag rebarbarachutney-t, és mivel még maradt egy kevés rebarbarám, összeütöttem ezt a muffint is, Kaldeneker György receptje után szabadon.

Egy nagy tálban összekevertem a következőket:

• szűk 1 dl étolaj, úgy szemre
• 1 kis pohár kefír
• 1 evőkanál őrölt lenmag
• 1 teáskanálnyi vanília kivonat
• 1,5 pohár felkockázott rebarbara (a kefírespohárral mérve)
• 0,5 pohár összetört dió
• 1 teáskanálnyi őrölt fahéj
• 2,5 pohár teljes kiőrlésű búzaliszt (ezt célszerű egy régebbi, száraz pohárral mérni)
• 3-4 evőkanálnyi méz (édesszájúaknak ízlés szerint több)
• 1 teáskanálnyi sütőpor
• 1 teáskanálnyi szódabikarbóna
• 1 csipet só
• víz, hogy közepesen sűrű tészta legyen az egészből összekeverve (nekem kb. 1 dl kellett bele)

A muffinformát egy kenőtoll segítségével kikentem olvasztott vajjal, majd elosztottam benne a tésztát.

160 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem (tűpróba!).

Finom, laza tészta lett, megpuhult benne a rebarbara, de nem áztatta el. Nekem nagyon bejött az édeskés tészta, a savanykás rebarbara meg a ropogós dió így együtt.

Rebarbarachutney

A hétvégén sikerült újabb jó adag rebarbarához jutni, amiből ezúttal chutney lett. Jópár éve már, hogy a chutney-k kapcsán megismertem Kaldeneker György nevét, és néhányat ki is próbáltam ilyen műfajú receptjei közül. Így most sem volt kérdés, hogy ha sikerül beszerezni a hozzávalókat, akkor ezt is megalkotom.

Nos, bevallom, kicsit alakítottam rajta, de elrontani így se sikerült :) Kihagytam a cukrot, mert úgy gondoltam, hogy a pohárnyi mazsola is elég lesz bele (közben azért kóstolással ellenőriztem az elképzelést), meg a citromot, mert a rebarbarától és a narancstól már elegendően savasnak éreztem. Almalé nem volt itthon, így narancslével helyettesítettem.

Tehát ahogy én készítettem:

Egy nagy lábasba összeöntögettem a következőket:
4 pohár felkockázott rebarbara
2 pohár meghámozott, felkockázott alma
1 pohár mazsola
1 pohár 100%-os cukrozatlan narancslé
fél-fél teáskanál őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt szerecsendió
csipet só

Alágyújtottam, és időnként megkeverve kb. fél óráig főztem. A végén kellett jobban odafigyelni, amikor már elfőtte a levét és eléggé besűrűsödött, hogy ne kapjon oda az alja.

Közben előkészítettem az üvegeket: elmosogattam és kiforráztam őket, a fedelük belsejébe pedig celofánt vágtam (savas tartalom esetén mindig szoktam, mert így nem rozsdásodik el olyan hamar a fedő belseje).

Aztán kifiléztem 1 narancsot, felkockáztam, hozzáadtam a fővő masszához, és még pár percig főztem. Egy kellemesen fűszeres, lekvár állagú szósz lett belőle. Az almakockák nem mentek mind szét, és a mazsolaszemek is felismerhetőek maradtak.

Forrón üvegekbe kanalaztam, lezártam, fejreállítottam néhány percre (így tartósító nélkül eláll), majd egy plédbe csavarva félreraktam kihűlni.

A maradékot azon frissiben palacsintába töltve elfogyasztottam (finom volt!), és közben azon gondolkodtam, hogy alkalomadtán jó lenne még egy adagot csinálni... Avagy ajándékba sem kutya egy ilyen különlegesség :)

Rebarbarás fordított sütemény

Újabb rebarbarás receptet próbáltam, ki, ezúttal ezt a fordított süteményt. Elvégre ha a fordított almatorta finom, akkor ennek is finomnak kell lennie :)

A szokásos módosításokkal persze most is éltem: felbátorodva azon, hogy a többi rebarbara sem volt nagyon savanyú, itt is sokkal visszafogottabban édesítettem. A liszt teljes kiőrlésű volt (fehéret évek óta nem is tartok itthon), a tojás helyett pedig most is forró vízzel elkevert őrölt lenmagot használtam. (Lehet, hogy ez már a leszokás jele? A tojásos nokedlit, bundáskenyeret, főtt tojást, miegymást simán megeszem, de tésztákba kötőanyagként egyre gyakrabban helyettesítem így. Végülis ha egészben kell bele, nem külön felverve a fehérje, akkor nem szenved hátrányt az állag, a színnek meg úgyis mindegy már a barna liszt miatt. Amit mostanság már nem is látok annyira barnának...) Éppen nem volt itthon házi tej, úgyhogy ahelyett meg inkább több narancslevet öntöttem a tésztába.

Már sütés közben finom illata volt, úgyhogy alig vártam, hogy elkészüljön. Az íze nem is okozott csalódást! A rebarbara finoman megpuhult, de nem főtt szét, a méz és a fahéj pedig igazán illett hozzá. A kinézete viszont erősen feledhető lett: nem borult ki egészben, így a rebarbara-darabok egy részét kiskanállal kellett visszaügyeskednem. De még úgy sem volt túl látványos a barna massza a zöldes kockákkal.

De én úgy vagyok vele, hogy ha az íz és a kinézet közül nem lehet jó mind a kettő, akkor sokkal inkább az íz legyen az! Legfeljebb nem fényképezem le a szóban forgó ételt, csak jóízűen megeszem...

Egyszerű rebarbarás süti

A hétvégén a rebarbara volt az aktuális újdonság a piacon - be is vásároltam belőle, hogy kompótba és süteménybe is elég legyen. Szerencsére talán már kezd visszatérni a konyhai alkotókedvem, bár még mindig az egyszerűség a fő szempont. Igaz, ha jobban belegondolok, a legtöbb vegetáriánus étel eleve nem túl bonyolult, sem az elkészítés folyamatát, sem a hozzávalók számát tekintve. A másik meg, hogy a friss, ízletes hozzávalók különösebb trükközés nélkül is megállják a helyüket.

A rebarbarára úgy emlékeztem, hogy elég savanyú, ráadásul meglehetősen savas is, úgyhogy nem önmagában, hanem almával kombinálva raktam a kompótba is, meg ebbe a sütibe is. Kellemes meglepetésként ért, hogy elég volt egy kevés mézet hozzáadni, és máris nagyon finom lett mindkettő.

Recept: Egyszerű rebarbarás süti

Hozzávalók:
A töltelékhez: 8-10 szál rebarbara, 2 zöldalma, őrölt fahéj, méz ízlés szerint (én 2 evőkanálnyit használtam)
A tésztához: 20 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1/2 csomag sütőpor, 1 dl étolaj, 3 tojás (illetve én most 3 evőkanál őrölt lenmagot kevertem el másfél deci meleg vízzel, kicsit állni hagytam, majd ezt adtam hozzá)

Elkészítés:
A rebarbarát és az almát alaposan megmosom, majd felkockázom (az alma magházát persze kivágom, de meghámozni nem szükséges egyiket sem). Egy serpenyőben rácsurgatom a mézet, majd időnként megkeverve addig pirítom, amíg a kiengedetett leve besűrűsödik. Őrölt fahéjjal ízesítem. A tészta hozzávalóit összegyúrom (elég lágy lesz, de ilyennek kell lennie), a felével kibélelek egy kikent tepsit (ehhez a mennyiséghez a három darabos készletből a legkisebbet használtam), ráöntöm a tölteléket, majd betakarom a tészta másik felével. Villával megszurkálom a tetejét, majd előmelegített sütőben 160 fokon 20-25 percig sütöm. Langyosan és hidegen egyaránt finom.

(Az alapul szolgáló recept Schobert Norbert: A karcsúság receptjei című könyvében szerepel Dunyhás szilva néven. Szezonban szilvából is szoktam csinálni, azt még édesíteni sem kell.)

Reszelt rebarbarás süti

A mai „piacfia” a rengeteg gyümölcs mellett hat szál rebarbara volt. Korábban olvastam már róla, csak azt nem tudtam, hogy hol is lehet szerezni olyat. Mi tagadás, nem gondoltam, hogy a dorozsmai piacon... Némi internetes kutatómunka után pedig már meg is volt a recept, amit többé-kevésbé próbáltam aztán betartani :-) Végül ez lett belőle:

Recept: Reszelt rebarbarás süti

Hozzávalók: a rebarbarás alaphoz: 60 dkg rebarbara, 5 teáskanál gyümölcscukor, őrölt fahéj; a tésztához: 3 evőkanál Graham liszt, 3 evőkanál darált dió, 5 dkg vaj, 3 teáskanál gyümölcscukor.

Elkészítés:

1. A rebarbarát megmosom, megtisztítom, és 2 cm-es darabokra vágom, majd elegyengetem egy kerek tortaforma alján. Ezután rászórom a gyümölcscukrot és a fahéjat.
2. Begyújtom a sütőt, és ezt berakom.
3. A tészta hozzávalóit összemorzsolom egy tálban, és berakom a hűtőbe.
4. Mikor a rebarbara már engedett egy kis levet (5-10 perc), akkor kiveszem a sütőből, kanállal megkeverem, hogy minden oldalról bevonja a cukros-fahéjas lé, majd újra elegyengetem a formában.
5. Reszelő nagy lyukán ráreszelem a tésztát, és egyenletesen eloszlatom rajta.
6. Visszateszem a sütőbe, és addig sütöm, amíg a tetején a tészta szépen megpirul (20-25 perc). Ekkorra a rebarbara is megpuhul az alján.

Amiért szimpatikus volt a recept: Egyszerű, gyors elkészítés, kevés mosatlan, sütő előmelegítésének ötletes kihasználása.

Amit módosítottam rajta: a liszt nálam Graham liszt, a cukor kevesebb és gyümölcscukor (ami egyébként édesebb a répacukornál, tehát hatásra ugyanannyi), a citromot pedig kihagytam, mert a rebarbara önmagában is elég savas (ezt még a kész sütin is érezni!).

Ami nem jött össze: A tésztának morzsásnak kellett volna lennie, nekem meg szépen összeállt – ezért morzsolás helyett reszelnem kellett. Legközelebb vagy módosítani kell egy kicsit az arányokon, vagy elfogadni ilyennek (ízre kiváló!). A morzsás műfajban pedig marad a jó öreg Almás-mangós csemege, amit mindjárt le is írok egy külön posztban.

Ami viszont összejött: Finom ebéd utáni csemege, bár érezhető savassága miatt nem lehet sokat enni belőle egyszerre. Nem vagyok édesszájú, de talán egy kicsit lehetne édesebb. A fahéj viszont most sem okozott csalódást, és a rebarbara is visszatérő szereplő lesz ezután a konyhámban. Legközelebb nem önmagában, hanem valamilyen édes gyümölcs társaságában szeretném kipróbálni, mérsékelt mennyiségű hozzáadott cukorral.