Faeper-dzsem Dulmina módra (vegán)

A reális önmérséklet gyakorlása jegyében idén eddig még csak elméletben befőztem - vagyis jótanácsokkal láttam el a hozzám forduló kérdezőket, de én magam nem tettem el se epret, se cseresznyét, se meggyet. Ma azonban a tettek mezejére léptem, és egy teljesen új finomságot raktam össze a saját fejem után. A nálam megszokott, cukor- és tartósítószermentes felállás, egy magától jó édes gyümölcsből; hozzá illő, minimális ízesítéssel.

A múltkori faeper-szüret után tegnap ismét kisétáltunk a fákhoz, hogy csipegessünk még róluk. Meg találtunk újabb fákat is, újabb adag csipegetni valóval. Meg - Isti sasszemének köszönhetően - csipegetni valónál sokkal több terméssel is. Egyből bevillant, hogy ebből bizony nagyon finom dzsemet lehetne főzni, mindenféle hozzáadott édesítés nélkül. Ha tudnánk belőle szüretelni egy-két kilót, már érdemes lenne hozzáfogni. Ma visszazarándokoltunk hát, és óvatosan lehajtogatva a rugalmas ágakat, szedtünk egy nagyobb mennyiséget az eperből. Nem kellett hozzá különösebben jó szimat, hogy megállapítsuk: már annak sokszorosa lehullott a fűbe és erjedt ott, szóval nem fog ez hiányozni senkinek. A túl éretteket a biztonság kedvéért én is inkább megettem azon frissiben, nehogy erjedésnek indult szemek kerüljenek a dzsembe, a közepesen érettől felfelé kategóriát viszont kis műanyagdobozokban a hátizsákba rejtve hazahoztuk.

Itthon aztán bő vízben óvatosan átmostam őket, majd nagyjából lecsepegtetve megmértem (bő egy kiló lett), és egy vastag aljú lábasba raktam. Rászórtam a tömegarányos mennyiségű Stabarkot, inkább bőven, mint szűken mérve (1 púpozott teáskanál), és kanállal elkevertem. Ettől jobb ötletem nem volt a cukor nélküli csomómentes elkeverésre - de kár is lett volna máson agyalni, bevált ez. Belegondoltam, hogy az ízének és minden bizonnyal a színének is jót tesz majd egy kis citromlé - belefacsartam hát fél citromot. Alágyújtottam, s mivel igencsak száraznak bizonyult az elején, 1 deci vízzel tettem a durva leragadás ellen. Kevergettem, időnként kóstolgattam, és az ugrott még be, hogy egy kis vanília nagyon feldobná - 1 teáskanál vanília kivonat hozzáadása után valóban még kiválóbb lett. Jól átforraltam, így közben a kevésbé érett, ezért egészben maradt eperszemek is megfőttek benne. Mikor már állandó kevergetés mellett is erőst rotyogott, levettem a tűzről, és kiforrázott üvegekbe töltöttem. A kupakok rácsavarása után pár percre fejreállítottam őket, majd visszafordítva szárazdunsztba tettem őket, hogy lassan hűljenek ki. Négy kis üveggel lett (kb. 1 liter összesen), plusz a Főkóstolónak jutott pár kanálnyi a lábas aljáról. Így ő is megállapíthatta, hogy érdemes volt fáradnunk az eperszedéssel.
 

Bodzadzsem szilvával - és a Stabark (vegán)

Már évek óta terveztem a Stabark névre hallgató, teljesen növényi alapú, tartósítószertől és egyéb adalékoktól mentes zselésítő kipróbálását. Aztán valahogy mindig elmaradt, győzött a jó öreg Dzsemfix 3:1, amihez persze sose tettem hozzá az előírt cukormennyiséget, inkább gyümölcsre váltottam azt is.

Nemrégiben azonban igen nagy lépést tettem a Stabark kipróbálása felé: beszereztem egy csomaggal, méghozzá a Jó egészséget! webáruházból, és a megállapodás értelmében most ezekből az alapanyagokból főzök (és nagyon élvezem ezt a kihívást!). Szóval a havi programba bekerült legalább 1 valamilyen dzsem, Stabarkkal. Valami szezonális, valami, amiből nincsenek tavalyról meg még régebbről megmaradt készleteim, valami, ami finom!

A megvalósításra térve: az előbbieken túl, valami olyan, amihez tudok jó minőségű alapanyagot szerezni (rosszból kár hozzáfogni). Mondjuk bodzabogyót a gátoldalból. Szilva meg csak akad mellé. S lőn:

Bodzadzsem szilvával
(vegán, tartósító- és adalékmentes)

Hozzávalók (kb. 1 literhez):

• 1/2 kg leszemezett bodzabogyó
• 1/2 kg + 1 marék kimagozott szilva
• 5 gramm (= 1 púpozott teáskanál) Stabark
• gyümölcscukor (gyümölcs- és ízlésfüggő a mennyiség, nálam most 5-6 dkg került bele)

Előkészítése:

• A bodzabogyót leszedjük a száráról. Nem baj, ha megy közé pár éretlen, illetve túlérett, megaszalódott szem, a rosszak a mosáskor feljönnek majd a víz tetejére, így könnyen lehalászhatjuk őket. A többit 2-3 léből átmossuk, szűrőben lecsepegtetjük.
• A szilvát megmossuk, kettévágjuk, magját eltávolítjuk (legjobb magvaváló fajtát használni, és persze jó érettet, ízleteset).
• Az üvegeket kiforrázzuk, a fedőkbe celofánból bélést vágunk, hogy a bodza ne színezze majd meg a belsejüket.

Elkészítése:

1. Az előkészített gyümölcsöket húsdarálón áthajtjuk, előbb a bodzát, aztán a szilvát (a ráadás egy marék azért kell, mert valamennyi a darálóban marad - ez a dzsembe nem való, mert túl darabos, enni viszont jó).
2. Vastag aljú lábasba öntjük, és egy kifejezetten befőzéshez fenntartott fakanállal időnként megkeverve felforraljuk.
3. A Stabarkot összekeverjük annyi gyümölcscukorral, amennyi véleményünk szerint biztosan kell a dzsembe ízesítésnek, majd kisebb adagokban a fővő dzsemhez keverjük, és legalább 2-3 percig együtt főzzük vele.
4. Közben kóstolással ellenőrizzük, hogy elég volt-e bele a gyümölcscukor; ha nem, akkor apránként adunk még hozzá, amíg megfelelően édesnek nem ítéljük. (Így garantáltan csak annyi cukor kerül bele, amennyi a kellemes ízhez kell, de még nem nyomja el a gyümölcsök ízét és nem alakítja indokolatlanul kalóriabombává az egészet.)
5. A kész dzsemet az előkészített üvegekbe kanalazzuk, celofánnal bélelt fedővel lezárjuk, és pár percre fejreállítjuk. Ha a betöltésnél mellécsurgott kívül az üveg oldalán, akkor még most, frissen letöröljük.
   
6. Egy pléddel bélelt kosárba vagy ládába rakjuk (immár állítva), és be is takarjuk, hogy lassan hűljön ki (szárazdunszt).
7. Felcímkézzük, majd elhelyezzük a kamrapolcon. Eleinte időnként ellenőrizzük, hogy nem akar romlani, bár ha láthatóan ráhúzódott a fedő (homorú a közepe), akkor ez elég valószínűtlen.
   

Felhasználása:

• Természetesen bármihez jó, amihez valamilyen dzsem kell.
• Én előszeretettel használok ilyet áfonyadzsem helyett, amit alapanyag hiányában nem tudok házilag előállítani, a megfelelő minőségű kész pedig meglehetősen drága. Nyilván nem azonos a kettő, de jellegében, kinézetében nagyon is hasonlít, ezzel is jól működnek az eredetileg áfonyára szóló receptek.
• Megfelelő célszemélynek ajándék is lehet.

Idő: kb. 2 óra; a bodzaszemezés csak elszántaknak való elfoglalság, utána a többi már könnyedén megy
Pénz: 150 Forint volt a fenti mennyiség, ebből lett 5 kis üveg dzsem


Tapasztalataim a Stabarkkal kapcsolatban:
A csomagoláson található útmutató szerint adagoltam és használtam. Már az üvegelésnél látszott, hogy a dzsem kezd rákötni a kanálra. A maradék fél üveg dzsemen pedig látom, hogy kihűlve épp jó állagú, se nem folyós, se nem túl kemény. Az adagolás okozott némi fejtörést, ugyanis ez nem az általam korábban megszokott 1 kg gyümölcshöz való kis csomagban van, hanem ömlesztve, az 50 grammos tasakkal 10 kg dzsemhez elegendő (gyümölcs + cukor). Grammnyi pontosságú mérleg hiányában lett nálam a kanál-mérték, ami a célnak épp meg is felelt. Külön tetszik, hogy szabad kezet ad a cukrozást illetően (nem mintha a mértéket előíró más fajtáknál nem felülbírálnám belátásom szerint), az összmennyiséghez kell kiszámítani az adagot, és nem feltétlenül kell egész kilónak lennie, hogy kényelmes és célszerű legyen. A számításhoz egyébként konkrét példa is van a leírásban, ennek segítségével fejben is könnyedén ment. Elvileg előre kellene tudni, hogy mennyi cukrot fogok majd használni, de ezzel meg úgy voltam, hogy az a pár teáskanálnyi cukor nem jelentős tömeg, az belefér a Stabark mérési hibájába (amit emiatt inkább picit bővebben, mint szűkebben raktam). Meglepően kevés kellett belőle, így igencsak gazdaságos a használata. Meglévő Dzsemfix készleteimet azért felhasználom még, de lassacskán áttérek erre, más összetételű dzsemekhez is kipróbálva (régebbi dzsemreceptjeim között itt lehet böngészni).

Mustos meggydzsem (vegán)

Kései nyitánya ez nálam az idei befőzési szezonnak. Mert bármily hihetetlen is, idén még nem tettem el semmit, nem csak nem írtam róla. A tavaly ősszel készített must egy részét pedig eper- és cseresznyedzsemhez tartogattam, csakhát nevezett gyümölcsökből nem akadt megfelelő vétel hozzá (eperből bőséges saját termés volt ugyan, de jóízűen elfogyott frissen, és ez különben sem az az igazán dzsemnek való fajta). Ma is alighanem az idei év utolsó, túlérett meggyeit csomagoltattam össze a nénivel a láda sarkából, bár akkor még nem tudtam, hogy "csak úgy" megevés vagy valami meggyes süti helyett épp dzsemben fogja végezni. Hazaérve viszont megállapítottam, hogy a gyengécske kinézethez kiváló íz és nem is az a nagyon lágy állag társul, így itt a nagy lehetőség, most vagy soha.

Adott volt az 1 kiló 40 deka meggy, amit megmostam, kiválogattam, kimagoztam (alig volt közötte rossz, a kóstolgatással több kárt tettem benne). Beletettem egy vastag aljú fazékba, hozzákevertem 1 csomag 3:1-es Dzsemfixet, és kipótoltam a saját levét 2,5 dl fehér musttal. Alágyújtottam, felforraltam, majd kis lángon készre főztem, időnként megkeverve. Közben kóstolgatás eredményeképp 2 evőkanál gyümölcscukorral igazítottam még az ízén (további musttal azért nem akartam, mert úgy gondoltam, hogy annyi plusz folyadékkal már nem fog megkötni rendesen). Így kellemesen édeskés lében (ami ugye majd bekocsonyásodik) kellemesen savanykás főtt meggyszemek vannak (én szándékosan egyben hagytam őket, de persze ízlés szerinti mértékben neki lehet menni botmixerrel). Amíg főtt, elmostam az üvegeket és kiszabtam a fedőbélés celofánokat (így a meggy nem fogja be a fedő belsejét és nem is marja ki). A tűzről levéve üvegekbe kanalaztam a forró dzsemet, ügyelve rá, hogy nagyjából egyforma arányban kerüljön mindegyikbe a meggyszemekből és a léből. A fedők rácsavarása után pár percre fejreállítottam őket, majd visszafordítva szárazdunsztba raktam kihűlni. 1,2 liter dzsem lett belőle összesen (5 kis üveg, vegyes méretben).
Utólagos kiegészítés: A cseresznyéshez hasonlóan ez is csak hűvösön nyeri majd el megfelelő állagát; nem kell megijedni, hogy ebben a nyári melegben még meglehetősen folyós (egyet betettem egy kis időre a hűtőbe, és úgy teljesen rendben van).

Idő: egy jó óra mindenestül, melynek legnagyobb része a meggymagozással telt el
Pénz: kb. 500 Forint (125 Forint / Nagymama lekváros üveg) (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy piac végi, erősen leszállított áron volt a meggy, csak vigye már el valaki...)

Megjegyzés: Dzsemfixből én ilyenkortájt szoktam raktározni egész évre, amikor akciósan van bőségesen mindenhol (valamivel 400 Ft alatt a 3 darabos csomag). Így nem érint kellemetlenül, ha az őszi-téli időszakban nincs, és nem is értik a boltban, hogy mi baja van annak, aki akkor keresi. 1 évnél hosszabb a szavatossága, tehát a túlkészletezés sem probléma, jövőre majd a maradékkal kezdem a szezont és annak mennyiségéhez mérten töltöm fel a készletemet.

Meggyszörp (vegán)

Az idei gyümölcsfelhozatal mellett egyáltalán nem jeleskedem befőzésben (szerencsére elég sok régebbi befőtt, dzsem, lekvár, ivólé, stb. van még itt-ott, tehát akár ki is maradhat egy szezon). Most sem nagy tételben készítettem ezt az italt, és egyáltalán csak azért vetemedtem a gyümölcs megfőzésére, mert önmagában nem annyira ízlett. Érett, lédús, de eléggé savanyú cigánymeggyről van szó, léárunak tökéletes.


A meggyet (kb. 3/4 kg; igen, tudom, kispályás mennyiség) alaposan megmostam, majd kimagoztam, és egy megfelelő méretű edényben feltettem főni. Már kezdetben volt annyi saját leve, hogy nem kellett vizet önteni alá. Időnként megkeverve addig főztem, míg kiengedte a levét. Ekkor a lé nagy részét leöntöttem róla, és némi gyümölcscukor hozzáadásával tettem ízletessé (nekem most 3 dl léhez ment 1 evőkanál gyümölcscukor, de persze meggy- és ízlésfüggő). Azon melegében beüvegelve és lezárva, majd szárazdunsztban kihűtve el lehetett volna tenni későbbre is, most azonban alig vártam, hogy kihűljön, és szódával hígítva élvezzem ezt a nagyszerű frissítőt (arány ízlés szerint, nagyságrendileg valahol 1/3 és 1/4 rész szörp között).

A visszamaradó meggyet is ízesítettem egy kis gyümölcscukorral (1 evőkanál) meg egy kupica rummal, és összefőzve meggyszószként fogyasztottam el pirított darával (ezúttal a keményítős sűrítést kihagytam, hiszen a rövid lére hagyott és némileg szétfőtt meggy elég sűrű volt önmagában is). Tömegarányosan dzsem kocsonyásítóval összefőzve remek dzsem, vagy kocsonyásító nélkül valamivel tovább főzve lekvár is lehetett volna belőle (de ennek nyilván csak nagyobb mennyiség esetén van értelme).

Narancsos-vaníliás fügedzsem

Megint sikerült nagyobb adag finom fügéhez jutnom a hétvégén, így a múltkori lekvár sikerén felbuzdulva most dzsemkészítésre adtam a fejem. Ezúttal más gyümölcs meg némi fűszerezés is került mellé, és mivel rövid főzési időt és inkább darabos állagot céloztam meg, egy kis dzsem kocsonyásító is elkélt bele. A cukrozástól újfent eltekintettem, szerintem a füge édessége bőven elég volt bele, de akinek nem ízlik így, fogyasztáskor majd összekeveri egy kis mézzel. Különleges ízű, illatos csemege, gasztroajándéknak is kiváló.

2 kg fügét megmostam, a csomája felől a vastagabb héj részét levágtam, majd a megmaradó gyümölcsöt kis cikkekre aprítottam. 2 nagy narancsot alaposan megmostam, és a héjából a narancssárga részt lereszeltem a tökreszelőn, a húsát pedig kifiléztem, és kis kockákra vágva a fügéhez adtam. 1 nagy citrommal is megtettem ugyanezt, csak a reszeléshez a sajtreszelőt használtam inkább, és a húsát is apróbbra vagdostam. (A 2 narancs kb. 70 dkg, a citrom meg 15 dkg volt egészben.) Felhasítottam 1 vaníliarudat, és a gyümölcsökhöz kapartam a magjait, valamint a rúd maradékát is beletettem egészben. Hozzákevertem 1 csomag 3:1-es dzsemfixet is. Felforraltam, és időnként megkeverve addig főztem, amíg a héjas fügedarabkák megfőttek benne, de amúgy még bőven darabos állagú volt (kb. 10 perc az alágyújtástól számítva). Kóstolással megállapítottam, hogy szerintem épp ízletes így, nem kívánja az édesítést. Kivettem a vaníliarudat, a dzsemet pedig előkészített üvegekbe kanalaztam, lezárás után pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztban hagytam kihűlni. Ebből a mennyiségből 2 liter dzsem lett, nálam most igen vegyes méretű és alakú üvegekben így szezon végén.

Megjegyzések a fügével kapcsolatban: Az ehhez megfelelő füge érett, kívül puha, de megnyomva gyorsan visszanyeri alakját. A kemény nem elég érett még, és sajnos ez nem utóérő, ráadásul ilyenkor a még nem annyira ízletes húsa mellett a héjában kifejezetten fanyar tejnedv van (a csoma levágásakor jól látszik az előtörő fehér lé; de hámozáskor ez jórészt lejön belőle, nem rontja a kész dzsem ízét). A túl puhákkal is érdemes vigyázni, mert bár héjuk szinte alig, erjedt ízű lehet a belsejük; az már ne kerüljön bele a dzsembe. Nekem ez most két fajta füge volt (két helyről hoztam el a piacon az utolsó egy-egy kilót), egy apró szemű zöld, meg egy nagyobb szemű sárgás-barnás külsejű - ízre viszont mindkettő nagyon finom volt, és pár szem kivételével a legjobb érettségi fokú.

Tippek a citrusok előkészítéséhez: A reszelés csak friss, kemény, viszonylag vastag héjú gyümölcsök esetén működik. Ha nem ilyen a rendelkezésre álló alapanyag, akkor inkább zöldséghámozóval vágom le a színes héjrészt, majd ezeket a darabokat összefogva deszkán vágom keskeny csíkokra. A filézéshez pedig eltávolítom a fehér részt, meg még a szeletek alját is levágom vékonyan (késsel vagy zöldséghámozóval), majd késsel kiemelem az elválasztók közül gyümölcshúst. Az első szeletnél mindkét oldalon benyomom a kést és lefejtem a belső héjat, az utána következőknél pedig már csak a még egyben lévő gyümölcsrész felől, és így kifordítom a szeletet a belső héjából.

Az alapul szolgáló receptet Nóránál olvastam, köszönet érte!

Idő: bő másfél óra alatt lett kész mindenestül
Pénz: 1500 Ft
A hozzávalók jellegéből adódóan itt most a külföldiek is jelentős arányban képviseltették magukat (narancs, citrom, vanília), a füge viszont környékbeli volt, és a dzsemfix is magyar gyártmány. Ennyi belefér időnként :)

Sárgabarackdzsem

Nem volt a legegyszerűbb ügymenet, de ebből a fajta barackból csak így lett finom. (Próbáltam kihagyni a tiszteletköröket, de héjastul főzve kesernyés mellékíze lett, illetve leszűrés nélkül kifejezetten kellemetlennek találtam benne a rostokat.)

A megmosott barackokat forró vízbe mártottam, hogy le tudjam húzni a héjukat. A meghámozott barackokat kimagoztam, majd cikkekre vágtam. Vastag aljú lábasban addig főztem, míg a darabok kiengedték a levüket. Tésztaszűrőn átküldve eltávolítottam belőle a rostokat, majd a leszűrt részt összeforraltam dzsem kocsonyásítóval. (Jó érett barackból csináltam, így mindenféle ízesítés nélkül finom volt. Bő kilónyi barackpüréhez tettem 1 csomag Dzsemfix 3:1-et, és ennyi.) Előkészített üvegekbe öntöttem, rácsavart fedővel pár percre fejreállítottam, majd visszafordítva szárazdunsztban hagytam kihűlni.

2 kg barackból lett 3 Nagymama lekváros (370 ml) üveggel. Költségbecslést most azért nem tudok, mert ezúttal saját termésű gyümölcsöt használtam, csak a dzsem kocsonyásítót kellett megvennem hozzá (abból meg pár hete spájzoltam akciósan.)

Cseresznyedzsem

A héten két felvonásban is volt nálam cseresznye-eltevés: pár napja befőttet készítettem a szokásos módon, ma pedig dzsemet. A befőtthöz felhasznált cseresznye érett, de keményebb húsú volt, így alig esett össze és nem is sok levet eresztett a készítés során. A dzsem alapanyaga viszont inkább túlérett volt már, és eleve valami puhább fajta. Mindenesetre így nagyon egyszerűen lett belőle ízletes dzsem, hozzáadott cukor nélkül. A kimagozott cseresznyét ugyanis némi szőlőlével főztem össze (a tavaly ősszel elrakott Othello-mustból az utolsó, eddig elfeledett üveg végezte erre a nemes célra). Az ötlet nem saját; a boltban kapható St Dalfour dzsemek alapvető összetétele ilyen. Korábban a körtéset már sikerült leutánoznom itthon, most pedig a feketecseresznyésre került a sor.

2 kg kimagozott cseresznyéhez tettem 3 dl mustot meg 2 csomag Dr Oetker Dzsemfix 3:1-et, és felforralás után kb. 10 percig főztem időnként megkeverve (sok leve van, nem szükséges állandóan), amíg a cseresznyeszemek megfőttek benne (de még nem szét). Előkészített üvegekbe töltöttem, majd 5 perc fejreállítás után szárazdunsztban hagyom kihűlni. (Két menetben összesen 15 kisebb-nagyobb üveggel lett.)

Utólagos kiegészítés: Szobahőmérsékleten némileg folyós lett, kicsit hűtőbe rakva viszont szépen megköt, és igazi dzsem állagú. Talán érdemes lett volna szűkebben mérni a gyümölcsöt a kocsonyásítóhoz, de mivel amúgy igen finom, biztosan el fog fogyni így is :)

Befektetés: kb. 100 Forint / Nagymama lekváros (370 ml) üveg, és közepesen sok munka (de messze nem annyi, mint amennyit azért kellene dolgoznom, hogy megkeressem a fent említett bolti változatra a rávalót :)

Eperdzsem

Alkalmi vétel volt tegnap az eper a piacon, amiből nagy hirtelen ez a dzsem készült. Korábban bodzavirágos eperdzsemet terveztem; hazafelé szedtem is egy csokor virágot hozzá egy alkalmas helyen. Aztán otthon megláttam egy igen ígéretes receptet a használandó dzsem kocsonyásító tasakján, s mivel minden hozzávaló adott volt, végül azt próbáltam ki első menetben (a cukrozást persze jóval lejjebb vettem). Annyira megtetszett, hogy végül a második felvonást is inkább ilyenre csináltam, a bodzavirágból meg limonádé lett.

Bordóra érett, illatos, és igen jó ízű eperből álltam neki a munkának (éretlen, ízetlen alapanyagból szerintem nem érdemes). Az epreket alaposan megmostam, szárukat eltávolítottam, majd lecsepegtetés után késsel kis cikkekre daraboltam őket. 2 kg (bőven mérve) előkészített eperhez hozzáreszeltem 1 citrom sárga héját (előtte persze ezt is jó alaposan megmostam), majd egy vastag aljú fazékban feltettem főni, előbb kicsi, majd nagy lángon (így hozzáadott víz nélkül sem sül le az elején, utána viszont hamar készre fő). Előbb gyakrabban, később viszont már ritkábban kevergettem egy fakanállal. Közben gyümölcscukorral édesítettem, de úgy, hogy apránként adtam hozzá, majd összekeverés és némi főzés után kóstolás alapján döntöttem el, hogy kell-e még. Ehhez a mennyiséghez végül összesen 4 evőkanállal tettem. (Eper- és ízlésfüggő a mennyiség; én a gyümölcs ízét szeretem érezni benne, az egy álló édes dzsemeket nem nekem találták ki.) Csak addig főztem, hogy az eper kiengedje a levét, de még bőven maradjanak benne darabok. Jól felforraltam, majd elzártam alatta a lángot. Hozzáöntöttem 1 dl Tokaji édes szamorodnit, valamint hozzákevertem a gyümölcsmennyiséghez való dzsem kocsonyásítót is. (Ez olyan fajta, hogy a leírás szerint a végén kell bekeverni; de van olyan is, amit az elején – a zacskóra rá van írva.) Az előkészített üvegekbe töltöttem (erről itt írtam tavaly részletesen), rácsavartam a tetőt, pár percre fejreállítottam, majd egy plédbe csomagolva hagytam őket kihűlni. Ezzel a mennyiséggel 6 db Nagymama lekváros (370 ml-es) üveg lett teli, meg maradt még egy kis kóstoló. A második felvonás már csak fél adag volt, és ehhez az elején hozzáadtam az arányosan szükséges gyümölcscukrot.

Igencsak ez lesz a szezon legdrágább dzsemje, a felhasznált gyümölcs és a hozzáadott bor miatt is. Nem most kellett újonnan megvennem hozzá mindent (a kocsonyásító és a bor is korábbi, akciós spájzolás volt), de összesen kb. 250 Forintra becsülöm a szükséges befektetést üvegenként. Egy ilyen finom különlegességért nem is rossz! :)

Befőttek ideje

Ez is eljött: most már nem készítem, hanem fogyasztom őket - elég jó ütemben. Merthogy igen ízletesre sikerültek: eddig cseresznye, meggy, őszibarack, kopaszbarack, szilva és vegyes (körte + szilva + szőlő, fahéjrúddal) volt, ma este következik a vegyesből az a fajta, amelyikben az előbbieken túl bodzabogyó is van még. Átható gyümölcsízük van, merthogy nem is került más az üvegbe, csak érett, ízletes gyümölcs (ezzel a módszerrel tettem el mindegyiket, meg még paradicsomot is). Az egy évvel korábbi őszibarackokból is találtam még két üveggel, azoknak sincs semmi bajuk (pedig már akkor is hanyagoltam a tartósítót). A rumos változatok igen "ütősek", hiszen a jó zárás miatt nem tudott hova párologni belőlük az alkohol.

A mustok (fehér és piros) is finomak, és egy sem forrt meg. Örülök, hogy be mertem vállalni a hőkezelés nélküli eltevést, és inkább egy kis nátrium-benzoátot kevertem bele, meg persze jó helyen tároltam. Így most sem főzöm bele semmibe (mert akkor ugyanott lennék, mintha főzve raktam volna el), inkább megiszogatom natúr, üdítőként. Jövőre is készítek, ha sikerül megfelelő szőlőt szerezni hozzá.

A dzsemek is jól sikerültek, csak az nem akkora újság, mert a betöltéskor általában marad darab üveg, ami egyben kóstoló is. Meg azokat már korábban elkezdtem felbontogatni, mikor melyikhez volt kedvem, vagy kellett valamilyen étel kiegészítőjének (emiatt aztán általában több bontott üveg is sorakozik a hűtőmben).

Az ivóleveket is folyamatosan fogyasztom, szinte az adott gyümölcs szezonjának elmúltával kezdve. Ezekben sincs tartósító, tehát teljesen olyan, mintha friss kompótot turmixolnék össze. Kis mennyiséggel, külön azt úgyse csinálom, nagyban viszont elmegy. Paradicsomszószt is csak addig eszek házi léből, amíg meg nem jelennek a normális, napérlelte, ízletes paradicsomok a piacon. Akkor megint eljön a friss, nyers gyümölcs ideje.

Citruslekvár

Idén nálam elmarad a narancslekvár-készítés (leszokóban a déligyümölcsről, meg van még tavalyi), de úgy láttam, hogy a keresőkifejezéseim között igen gyakran felbukkan. Így most két változatot is bemutatok: egy egyszerűt meg egy igazán ínyencet. A recepteket a hivatkozásokra kattintva lehet elérni.


Sokáig a saját fejlesztésű narancslekvár volt az ünnepek elmaradhatatlan kísérője nálunk, tavaly azonban anyukám felfedezése volt Kaldeneker György mámorító citruslekvárja. Ő persze jóval kevésbé édesen, és gyümölcscukorral készítette el. Néhány üveggel kaptam ajándékba, meg az otthoni bontott üvegből kóstolót is a karácsonyi pirítósomra. Nagyon ízlett!

(A bejegyzés korábban a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Birsalmadzsem körtével

Igen, tudom, hogy befőzés témában nem vagyok normális. A mértéket illetően viszont néha magam is meglepődöm :)

Szóval már úgy kell vadászni itthon az üres üveget, meg bélelni a hibás fedőket, meg beérni műanyag tetővel. Egyébként kibélelve és forrón fejreállítva, majd visszafordítva az üveget tökéletesen ráhúzódik a celofán az ilyen gyenge fedők alatt is, és teljesen jól zár. Így az üveghiány nem akadályozott meg abban, hogy ma még két adag dzsemet főzzek.

Az úgy volt, hogy pár hete sikerült birsalmát vennem a piacon. Nem voltak túl nagyok, de szép sárgák és illatosak. Piac utója volt már, elhoztam mind a 7 kilót (mindketten jól jártunk az üzlettel). Készítettem is egy jó nagy adag birsalmasajtot (közben az is kiderült, hogy ezek a birsalmák nem is kukacosak, szinte csak a magházukat kell kivágni).

A maradékból is ezt szándékoztam még, csak aztán találtam a szekrényben tavalyi birsalmasajtot. Úgy látszik, karácsony utánra annyira el volt vele telve mindenki, hogy nem kellett, aztán meg ráfelejtettem. Megkóstoltam: semmi baja, mindössze egy kicsit sötétebb színű, mint a friss (meg se száradt, mert egy fedeles műanyag dobozban volt). Viszont így már nem akartam még készíteni.

De valamit csak kellett kezdeni a birsalmákkal. Ahhoz bőven sok volt, hogy apránként elfogyjanak kompótba. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly anyukám csinált ilyen dzsemet (kevésbé édesen, de amúgy követve a receptet - az állandó kevergetésre persze "alvállalkozója" volt apukám személyében), és az finom volt. S mivel tegnap sikerült még körtét vennem a piacon, ma én is belevágtam. Kicsit alakítottam ugyan a készítés menetén, eképpen:

A birsalmákat alaposan megmostam, majd felvágtam őket, eltávolítottam a magházukat, a húsukat pedig felkockáztam. Inkább kisebbre aprítottam, hogy a végén majd némileg darabosra tudjam hagyni a dzsemet, mert így jobban szeretem. Kevés vizet engedtem a fazékba, amiben majd főzni szándékoztam, aztán abba raktam a birskockákat. Majd a körtéket is előkészítettem ugyanígy, csak azokat meg is hámoztam (annyira érettek voltak már, hogy szinte le lehetett húzni a héjukat). A végére már nem lepte el a víz, de úgy gondoltam, hogy nem baj, mert így kicsit sűrűbb lesz. Feltettem főni egy fahéjrúd társaságában. Időnként megkevertem, de amúgy közben nyugodtan előkészítettem az üvegeket. Úgy voltam vele, hogy ez végülis olyan, mint egy sűrű kompót, azt se kevergetjük, mégse lesz semmi baja. Mikor már puha volt a birs (a körte meg eddigre elenyészett a lében), kivettem a fahéjrudat, majd a gyümölcsöknek nekimentem egy kicsit kézi krumplinyomóval, és nagyjából összetörtem. Gyümölcscukorral ízesítettem, apránként hozzárakva és kóstolgatva (azért csak most, mert azt mondta a néni a piacon, akitől vettem a birsalmát, hogy megcukrozva nem fő puhára, ezért csak utólag érdemes ízesíteni - nem tudom, mi alapja lehet, mindenesetre betartottam). Utána még főztem egy kis ideig, most már kevergetve. Az előkészített üvegekbe töltöttem, a lezárt üvegeket pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztba raktam őket kihűlni.

Egy adagba került: kb. 2 kg birsalma és 1 kg körte, meg 6 evőkanál gyümölcscukor, ebből lett kb. 2,5 liter dzsem. A kisebb mennyiség könnyebben kezelhető, ezért lett inkább két felvonás. Ebbe nem kell kocsonyásító, mert a birsalmától elég sűrű lesz. Én újabban a citromot is hanyagolom, mert igazán zavaróan így sem barnulnak a gyümölcsök, viszont kevésbé savasan sokkal jobban ízlik a végeredmény. Normál dzsemes üvegre számítva 75 Ft/üveg beruházást, és közepesen sok munkát igényelt.

Ja, és maradt még néhány kis üveg üresen :)

Hét és fél kiló körte

Most se apróztam el :) Mentségemre szóljon, hogy igen kedvező áron jutottam hozzá ehhez a finom, érett alapanyaghoz, és a következőket sikerült kihoznom belőle:

Körtelé
Ugyanúgy csináltam, mint a nyáron a barackosat, csak a körtét meg kellett hámozni (mondjuk annyira érett volt, hogy szinte le lehetett húzni a héját, úgyhogy nem volt sok a tisztítási veszteség). 13 + 9 Kubus üveggel (330 ml) lett (plusz egy kis kóstoló), 30 Ft/üveg befektetéssel igen baráti. Az első menetben citromot is tettem hozzá, amitől számomra érdekes mellékíze lett. A második menet, amit csak fahéjjal ízesítettem, sokkal jobban ízlik (és érdekes módon nem barnább). Literenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is kívánt.

Szőlődzsem körtével
Korábban már csináltam fehér szőlő + körte, meg Othello szőlő + birsalma kombinációt, ideje volt kipróbálni, milyen az Othello szőlő + körte :) Egyébként finom! Még édesíteni se kellett, és az előkészítés után igen gyorsan megvolt (sokkal hamarabb megfő, mint a birsalmás). 90 Ft/Nagymama lekváros üveg (370 ml) befektetéssel nem is drága, inkább a munka meg a takarítás a neheze.

Vörösboros körte
Néhány túlérett szemet inkább nem a befőzéshez használtam fel, hanem friss fogyasztásra alkottam belőle egy jó kis kompótot.

Körtés pitetorta Camembert sajttal
3 szép szemet félretettem, és estére ezt a rendhagyó tortát fogom elkészíteni belőle.

Csipkebogyó

A dér még nem csípte meg, de a színe (és az íze) alapján már éppen jó:

Ezt a hétvégén gyűjtöttem. Idén nem akarok hecsedli lekvárt készíteni (van még korábbról), csak teának megszárítani (épp ideális hozzá mostanság az időjárás). Ehhez persze ki kell magozni, de ezt a nagy szemű fajtát nem is olyan vészes.

Az italhoz hideg (vagy legfeljebb langyos) vízbe áztatom éjszakára, így a hőtől nem megy tönkre a vitamintartalma. Aztán nem csak a levét iszom le, hanem a kiázott bogyókat is megeszem.

A lekvárhoz nem kell kimagozni, elég csak a végeit levágni, így megfőzni annyi vízben, ami épp ellepi, majd sűrű szűrőn áttörni. Ekkor a magok, meg a körülöttük található apró "szőrök" (ami igen torokkaparó tud lenni) fenn maradnak. Önállóan, vagy almával összefőzve is finom dzsem lesz belőle (édesítés ízlés szerint + kocsonyásító).

Szőlődzsem birsalmával

Idén jóval szerényebb birs-termésből kell gazdálkodnom, mint tavaly, de abban biztos voltam, hogy az Othello szőlővel összefőzött dzsemet nem hagyom ki. Olyannyira nem, hogy végül háromszoros mennyiség lett. A tavalyi leírásom alapján csináltam, most se kellett édesíteni. Szerencsére már a szárazdunsztban van, és csak a címkézés a további teendőm vele. Na meg az elfogyasztás :)

Így ősszel egyre nagyobb kihívás összevadászni az üvegeket egy-egy menet befőzéshez. Csak azért nem merem kijelenteni, hogy ez volt a szezonzáró mert sose lehet tudni... Kubus üveg még van, tehát egy kis ivólé még becsúszhat (mondjuk körtéből, vagy épp birsből - persze csak ha kedvező áron hozzájutok). Meg esetleg lehet még birsalmasajt is. Na, ennyit a szezonzáróról :)

(A birsalmás szőlődzsem bekerülési költsége:
Nagymama lekváros üvegre számolva kb. 100 Ft/üveg, mivel a saját termésű birsalma "ingyen" volt; de a felhasznált birsalma piaci árát felszámolva se több, mint 130 Ft/üveg. Inkább az idő meg a munka a jelentős, meg aki nem főzött be bodzát, annak egy lila fakanál is jön még hozzá. No meg szürkéslila kezek egy hétre :)

Dzsem körtéből és szőlőből

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei szezonban is műsorra tűztem ezt a kombinációt. Picit módosítottam rajta, így leírom ezt is, hátha jó ötletekkel szolgál.

Maradt még a bodzadzsemekhez használt nagy szemű, édes szőlőből, így ehhez is az volt az alap. S mivel tudtam, hogy nem annyira vészes ügy kimagozni, inkább megtettem most is, és nem léként, hanem héjastól főztem bele a dzsembe. Így a szőlődarabkák is felismerhetőek benne, nem csak a körte. A körte ezúttal nem volt még nagyon érett, de a kettő együtt kellemes ízű dzsemet alkot.

A szőlőmagozással kezdtem; összesen 1 kiló 40 deka lett tisztán. Aztán folytattam a körtehámozással; ez meg 1 kiló 20 dekára sikerült. Alágyújtottam a szőlőnek, és egy fahéjrúd társaságában elkezdtem főzni. Az elején időnként megkevertem, utána viszont már volt annyi leve, hogy nem sült le az alja. Merthogy a körte feldarabolása még hátravolt: a negyed körtéket kettévágtam hosszában, majd keresztben vékony szeletekre aprítottam. (Úgy gondoltam, hogy reszeléssel túl apró lenne, meg egy részéből lé lenne, és én nem túl nagy darabokra vágytam inkább.) A körtedarabokat a fővő szőlőhöz adtam, és addig főztem tovább, amíg ezek is megpuhultak (pár perc mindössze). 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásítót tettem hozzá, mást viszont semmit. Kivettem a fahéjrudat, majd forrón beüvegeltem a kész dzsemet, kis időre fejreállítottam az üvegeket, aztán most hűlnek a szárazdunsztban.

(Befektetés: kb. 120 Ft / közepes üveg, meg a gyümölcsök előkészítéséhez szükséges munka sem elhanyagolható)

A nagy bodzabogyó-hadművelet 2008

A hétvégén meghozta nekem a piaci néni a bodzabogyót, úgyhogy nem unatkoztam. Azon persze már akkor csodálkoztak ott többen, hogy nekem ilyesmire van szükségem, mikor még csak beszéltünk róla, hogy jó lenne. Jövő héten majd elmondom nekik, mi lett belőle, de aki olvassa a blogomat, már most megtudhatja.

Várakozáson felüli volt a mennyiség, úgyhogy sok finomság ücsörög most a szárazdunsztban. Lett háromféle dzsem, meg egyféle befőtt. A korábbi, már többször használt alaprecepteken (dzsem, befőtt) módosítottam némileg, kiküszöbölve nem csak a cukrozást, hanem az édesítő hozzáadását is. Méghozzá úgy, hogy alapból édes gyümölcsöt, nevezetesen szőlőt használtam erre a célra. Hiszen ha körtével jó, akkor ezzel miért ne lenne? Nem is tévedtem: nagyon kiváló ízű lett, és teljesen mentes hozzáadott cukortól és édesítőtől is (a kocsonyásítót viszont nem hagytam ki, mert nem öntet állagra vágytam). A felhasznált szőlő nagy szemű, és igen édes (nekem enni már szinte túl édes) fajta volt. Úgy ítéltem meg, hogy célszerű kimagozni - ez végül a vártnál egyszerűbben ment, egy éles kés és némi kézügyesség segítségével. (Nem nagyobb ügy, mint a meggyet kimagozni, és ez még nem is színez - igaz, a bodza után már mindegy volt a kezemnek és a ruhámnak is :)

A jó érett bodzát leszemeztem, megmostam. A válogatást viszonylag egyszerűen megoldottam úgy, hogy a víz tetejére feljött szemeket lehalásztam. Aztán az első adag dzsem hozzávalóinak kimérésekor megállapítottam, hogy ez még annál is több, mint amennyinek ránézésre gondoltam. Így nem csak almával, hanem szilvával összefőzött változat is lett.

1. adag: 80 dkg leszemezett bodzabogyó, 80 dkg reszelt alma, 100 dkg jó édes szőlő (nagy szemű, kimagozva), 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásító (mivel cukrot nem teszek hozzá, emelem a gyümölcs mennyiségét, hogy összesen jó legyen az állag; a gyümölcsök mennyisége előkészítve értendő)
2. adag: ugyanez, csak alma helyett felcikkezett szilvával

Tovább kellett főzni, mint más dzsemeket, hogy jól megfőjenek a hozzávalók (főleg a szilva elég sokára adta ki az ízét). Az elején kellett jobban figyelni a kavarással, aztán mikor már engedett valamennyi levet, nem álltam ott mellette folyamatosan. Hiszen elő kellett készíteni az üvegeket, meg celofánnal kibélelni a fedőket, hogy ne fogja be a bodza. No meg a szárazdunsztot is megcsinálni úgy, hogy a plédbe újságpapírt teríteni, nehogy az üvegeléskor esetleg kívül lecsurgó dzsem foltot hagyjon a pléden. A betöltött üvegeket pár percre fejreállítottam, majd visszafordítva beraktam ide, hogy lassan hűljenek ki.

Másnap aztán lett bodzabefőtt is, ezúttal egy kis csavarral: a körte + szilva + bodzabogyó mellé szőlő is került bele, és lé nélkül, natúrbefőttként készítettem el. A bodza szépen kitöltötte a többi hozzávaló közötti lyukakat, és az üveg alját megütögetve jó szorosan beigazodott a tartalom (színültig lehet rakni bátran, a kuktában úgyis összeesik valamennyit). Egy-egy darabka fahéjjal ízesítettem. A bélelt fedő itt is fontos!

És még mindig maradt bogyó! Abból meg még egy adag dzsem lett, persze újabb változat:
60 dkg leszemezett bodzabogyó, 50 dkg reszelt alma, 50 dkg felcikkezett szilva, 100 dkg magozott szőlő, 1 rúd fahéj (a főzés végén kivettem), 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásító.

A dzsemek nagyon ízlenek, főleg ez a legutóbbi fajta. A befőtt meg majd kiderül, hogy így milyen... Azon túl, hogy jó sötét mind :)

(Költségbecslés:
Almás bodzadzsem: kb. 130 Ft/üveg (370 ml, "Nagymama lekvárja" volt valamikor ekkorában)
Szilvás bodzadzsem: kb. 105 Ft/üveg
Almás-szilvás bodzadzsem: kb. 130 Ft/üveg
Befőtt: kb. 100 Ft/üveg (720 ml, szabvány befőttesüveg)
Inkább a munka a jelentős befektetés, csak kellően elszánt egyéneknek ajánlom, hogy utánam csinálják :)
Mellékesen lett egy sötétlila fakanalam, egy bodzafoltos konyharuhám, egy sötétlila mosogatószivacsom, és néhány újabb folttal színesedett a befőzős ruhám... Ja, és a kezem úgy néz ki, mintha koszos lenne, pedig csak befogta a bodza...)

Őszibarackdzsem natúr

Csináltam már az idén ribizlivel savanyítva, aztán rebarbarával összefőzve, csak úgy magában viszont még nem. Szép is, jó is, izgalmas is a különféle ízesítésekkel játszadozni, de valahogy úgy éreztem, kell olyan is, amiben semmi más nincs, csak a finom barack a maga valójában.

Aztán épp kapóra jött a legutóbbi beszerzés, amit ugyan nem ezért vettem, de erre volt alkalmas. Történt ugyanis, hogy szép és illatos, fehér húsú barackot árult egy bácsi a piacon, nem is drágán. Össze is csomagoltattam vele mind a 4 kilót. Natúrbefőttnek szántam (meg persze frissen enni, ami abba nem megfelelő), mert eddig még csak sárga húsúból meg kopaszból tettem el ilyet az idén. Csakhogy itthon megállapítottam, hogy az íze ugyan nagyon rendben van, az állaga viszont nagyon nem, merthogy elég puha. Mire az még fő 15 percet a kuktában, olyan lágy lesz, hogy az már csak látványában befőtt.

Így lett belőle inkább dzsem (már abból, amit nem ettem meg "csak úgy", szóval a feléből talán). A barackok héját lehúztam, majd vékony cikkekre vágtam őket. Egy vastag aljú fazékban időnként megkeverve az egészet addig főztem, míg levet engedett, és a keményebb darabkák is megfőttek (legfeljebb 10 perc ha volt). Bő másfél kilóra becsültem a mennyiséget, így 1 kg gyümölcshöz való kocsonyásítót tettem hozzá (azt is csak azért, mert amúgy nagyon levesnek éreztem, és nem akartam öntetbe átmenni - viszont éreztem valami zselésedési hajlamot magában a barackban, és a túl kemény dzsem se lett volna szerencsés). Mást viszont semmit se adtam hozzá. Barnulás ellen se (különben szép színe lett, talán attól, hogy a magja körül piros volt a barack).

Beüvegeltem, fejreállítottam, aztán meg szárazdunsztba raktam. 5 üveggel lett, jó volt a becslés :) (1 kilóból van 3 ilyen üveggel) A fazekat kinyalva megállapítottam, hogy ezt a barackot tényleg kár lett volna bármilyen ízesítéssel elrontani, annyira átütő így magában.

(Hihetetlenül olcsó is: kb. 45 Ft/üveg (370 ml-es, tehát nem is a legapróbb) befektetést igényelt, és munka se sok volt vele.)

Bodzadzsem

Ha sok bodzabogyóhoz sikerül jutni, akkor a Bajor bodzabefőtt mellett ezt a dzsemet készítem el belőle. A leszemezés babra munka, utána a többi megy, mint a karikacsapás. Sajnos/szerencsére ez utóbbi a fogyasztásra is igaz :-) (Sajnos, mikor több menetben csinálni kell, de szerencsére, mert ízlik - és jólesik enni egy jót, meg bezsebelni a dicséreteket :)

Bodzadzsem

1. A befőttesüvegeket és a fedőket kiforrázzuk. Ebből a gyümölcsmennyiségből kb. 2 liternyi dzsem lesz. A fedők belsejét érdemes celofánnal kibélelni, hogy ne fogja be a bodza (én kör alakúra szoktam vágni a celofánt, így a lezárt üvegen már nem látszik, és nem is nyújtja ki a fedőt).
   
2. Előkészítjük a gyümölcsöket: A bodzabogyót leszemezzük, szűrőben megmossuk, és kimérünk 1 kg-ot. Az almát meghámozzuk, lereszeljük (a reszelő nagy lyukán), és abból is kimérünk 1 kg-ot.
3. A kettőt összeöntjük, édesítővel/gyümölcscukorral és citromlével ízesítjük (mennyiség ízlés szerint, én kóstolgatni szoktam közben, és bőven hagyni érvényesülni a gyümölcsök ízét). Előírás szerinti módon és mennyiségben dzsem kocsonyásítót teszünk hozzá - az előírásból a cukrozást persze nem kell komolyan venni :-)
4. Forrón üvegekbe töltjük és lezárjuk, pár percre fejreállítjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Változatok:

• Alma helyett csinálhatjuk kimagozott, ledarált szilvával is. A hozzáadott egyéb gyümölcs teljesen átveszi a bodza színét és ízét.
• Ilyen módon bármilyen más (lehetőleg jó érett, ízletes) gyümölcsből készíthető minimális cukortartalmú diabetikus dzsem.

Felhasználási javaslatok:

• Fánkba, gofrira, kalácshoz nagyon finom.
• Áfonyadzsem helyett is gyakran használom süteményekbe vagy például rántott sajthoz.
  

Internetes recept alapján saját fejlesztés

Őszibarackdzsem rebarbarával

Sikerült megint rebarbarához jutnom, így adott volt a pálya egy kis kísérletezésre. A chutney sikerén felbuzdulva ismét valami dzsem- vagy szószféle irányába indultam el. A sok cukor viszont nálam természetesen felejtő, úgyhogy más módon édsítettem meg: édes gyümölccsel, nevezetesen jó érett, illatos őszibarackkal főztem össze. Azért a dzsemreceptek felkutatása sem volt hasztalan: a fűszerezés ötletét ellestem az egyikből.

A rebarbarát megmostam, a hámozásnak viszont nem éreztem szükségét, így azonmód felvágtam másfél-két centis darabkákra. 80 dkg lett. Az őszibarackokat is megmostam, lehúztam a héjukat, majd a rebarbarához kockáztam őket. Bőven megvolt 1 kg 20 deka, hogy az összes bő 2 kg legyen, így ne kelljen osztogatni a dzsem kocsonyásítót, hanem egész tasakkal mehessen bele. A barackoknak a hámozáskor kicsöpögött levét is felfogtam és hozzáöntöttem, majd alágyújtottam az egésznek. Belekapartam 1 vaníliarúd magjait, majd időnként megkeverve addig főztem, amíg a rebarbara megpuhult, de még éppen nem ment szét. Eközben a barack is szépen megfőtt benne. Közben kóstolgattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy bevállalok egy merészet: egyáltalán nem fogom pluszban édesíteni! Így lett egy finom, eleinte édesnek tűnő, de aztán kellemesen savanykás utóízű dzsemem. A szokásos módon beüvegeltem (celofánnal bélelt fedő ráhúz, 5 perc fejreállítás, majd szárazdunszt).

Megjegyzések:
Szinte minden dzsememet úgy készítem, hogy előírás szerinti mennyiségben dzsem kocsonyásítót használok hozzá. A cukrozásra vonatkozó részt természetesen nem veszem komolyan a felhasználási útmutatójából, inkább bőven mérem a gyümölcsöt, hogy ne csússzon el az összmennyiség, és emiatt ne legyen nagyon kemény a végeredmény.
Kellően érett, édes gyümölcsből mindenféle plusz édesítés nélkül is finom dzsem lesz, de ha nem így érzem, akkor is apránként adagolt gyümölcscukorral állítom be az ízét, kóstolgatás útján.
Rebarbarából ez alighanem egy kevésbé savanyú fajta volt - lassan kezdem kiismerni, hogy a piaci árusok közül kinek milyen van a kertjében. Ezek kisebb, vékonyabb szálak, és csak kis darabon piros a végük. A nagy, vastag, piros fajtát savanyúbbnak érzem, meg azt időnként tisztítani se árt. Ilyenből kisebb arányban tennék csak bele, hogy ne legyen nagyon savas a kész dzsem, no meg hogy ne kelljen emiatt sokat édesíteni pluszban.
A több helyen is olvasható "cukor nélkül nem lehet dzsemet eltenni, mert megromlik" alaptételt jónéhány évnyi ilyen irányú tapasztalatom határozottan cáfolja. Hogy személy szerint kinek mi ízlik, az egy másik kérdés. Nem vagyunk egyformák. (Szerencsére :)

Újabb felvonás befőzés: Őszibarackdzsem és egyebek

Nem volt elég meleg, ezért befűtöttem egy kicsit, befőttdunsztolással meg dzsemfőzéssel :) Lehet, hogy "most már úgyis mindegy" alapon egy süteményt is össze kellene még dobnom :)))

Szóval az úgy volt, hogy még árultak meggyet a piacon. A múltkor nem tervezetten tettem már el pár üveggel, de szerettem volna többet is. Már látszott, hogy ez igencsak az utója a meggynek, tehát tudtam, hogy ha nem akarok úgy járni, mint az eperrel, akkor "most vagy soha" kell cselekednem. Vettem hát négy kiló meggyet.

Meg fél kiló piros ribizlit (nekem az egy bokron egy maréknyi termett, de már korában leszüreteltem). Meg két és fél kiló őszibarackot. Utóbbiak nem túl nagyok voltak, viszont illatosak - és nem is drágák.

Hazaérvén hozzá is fogtam előkészíteni az üvegeket (ilyenkor örülök, hogy csak öblíteni kell őket, mert tisztán, szagmentesen raktam el - erről itt írtam korábban), meg aztán a gyümölcsöt. Közben persze a befőzésre nem alkalmas szemekből megvolt a reggeli is :)

Aztán jött a meggymagozás. Azazhogy jött volna. Mert pár szem után észrevettem, hogy ez olyan fajta meggy, amiből jelentős rész kiszakad a maggal együtt, ergo nem is haladós és nem is gazdaságos a művelet. Így inkább egészben raktam üvegbe. (Magozva kevesebb üvegbe befért volna, vagyis kevesebb környi dunsztolással megúsztam volna az akciót - de így meg többször bonthatok rumos meggyet a télen :) Elég fanyarnak ítéltem, így üvegenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is tettem rá, meg 3 evőkanál rumot (ütős lesz, mert szegénynek lezárva nem volt hová elpárolognia!). Utána pedig a jól bevált kuktás módszerrel tartósítottam őket, tartósító nélkül :)

Meg kis karcsú üvegekben natúr ribizlit is tettem el így - pont befértek a meggyek közé a kuktába. Olyan ízletes volt a ribizli, hogy ehhez semmit nem tettem.

És akkor ott volt még a barack. Ennyit nyilván nem gondoltam megenni az elkövetkező napokban, de a natúrbefőtthöz nem ítéltem elég átütőnek az ízét, így egy adag dzsemet főztem belőle. Méretüknél fogva sok kedvem nem volt meghámozni, úgyhogy héjastól vágtam őket vékony szeletekre (persze aminek könnyen le lehetett húzni a héját, arról eltávolítottam). Közben az is eszembe jutott, hogy ehhez citrom is kellene, ami meg épp nincs itthon. No de kinek van kedve ilyenkor elmenni citromért, mikor az első kör meggy már a dunsztban, a második még az asztalon, a barack félig összevágva? Ja, és ebéd persze sehol - még elképzelés szintjén sem...

Aztán a tál alján szomorkodó két maréknyi ribizlire tévedt a tekintetem (még megfelelő üveget kellett volna keresni neki). Ez az! Ezzel fogom savanyítani! S mielőtt örömmel hozzázúdítottam volna a barackhoz a fazékba, még az is eszembe jutott, hogy a ribizlimag nem lesz túl nagy élmény az őszibarackdzsemben. A turmixgépet viszont csak kivételesen rendkívüli esetben vagyok hajlandó elővenni, úgyhogy krumplinyomóval törtem össze, és aztán átengedtem egy szűrőn. Így csak a leve ment a barackhoz. Jól is nézett ki a piros héjú, sárga húsú szeleteken.

A két körös meggydunsztolás gondolatával már egész megbarátkoztam közben, a dzsem viszont most már nem is tűnt annyira jó ötletnek: merthogy nem csak melegít, de még mellé is kell állni és kavargatni. Így jártam... Közben a barack kóstolgatása alapján úgy döntöttem, hogy nem árt hozzá egy kis gyümölcscukor, mondjuk 5-6 kanálnyi a mintegy 2 kiló gyümölcshöz (nagyon ízletes gyümölcs jó natúr is, ez azért még nem volt annyira érett mind), meg majd persze dzsem kocsonyásító (szerencsére nem a cukortól köt meg :)

Közben elkészült az első adag meggy a ribizlivel, így azt kiszedtem szárazdunsztba, és felraktam a többit. Megfőztem a dzsemet is, bár kicsit több időre volt hozzá szükség, mintha lágy gyümölcsből lett volna. A héj is kiengedte a színét, meg a ribizlilé is rásegített, úgyhogy sárga helyett piros színű őszibarackdzsemem lett. De illatra és ízre is kiváló!

Ráadásként az üvegek és a gyümölcsök mosásához használt vízből este meglocsoltam a kardvirágokat meg a fűszernövényeket a kertben.