Tegnap bukkantam erre a receptre, s mivel a múltkori hajdinás kaland közepette kóstoltam már áztatott, nyers hajdinát, egyből megmozgatta a fantáziámat. Ennyiért persze kár összepiszkolni a darálót, úgyhogy inkább szárazon daráltam le a hajdinát a kézimalommal, ezúttal tényleg durvára (fél szemek simán maradtak benne, teljesen épek viszont azért nem). Utána vízbe áztattam - emlékeztem rá, hogy sokat felvesz, úgyhogy mikor beszívta, akkor pótoltam (nagyon folyósra viszont nem akartam csinálni).Fél nap áztatás után befűszereztem: kevés étolaj, pirospaprika, őrölt köménymag, frissen darált bors (a fokhagyma nálam felejtő). Kolbász-ízhez nem sok köze lett, meg amúgy is elég bizarrnak tartottam. Még úgy is, hogy elég sokára bontakozott ki az íze a számban (magyarul nem célszerű nyelni, mint kacsa a nokedlit).
Ezután úgy döntöttem, hogy inkább fasírtnak fogom megsütni. Tettem hát hozzá egy kis sót meg egy kis zabpehelylisztet + némi vizet (hogy egyben maradjon), forrósítottam neki a serpenyőt, aztán kis plecsniket raktam. De azért kíváncsiságból megkóstoltam nyersen is. Érdekes módon most már kezdett ízleni (talán a só miatt, vagy mert a zabpehelyliszttől krémesebb lett, vagy nem tudom), úgyhogy az első néhány fasírt kisülése után összevetettem a nyers meg a sült változatot. Eddigre a nyersben sem volt már feltűnő a zabpehelyliszt íze.
Nem voltam elájulva a sülttől, úgyhogy a nyers mellett döntöttem (valójában teljesen ugyanaz az íz; mivel nem sütöttem meg nagyon, az állag is hasonló, csak a hőfok más). Méltó körítésnek akkor már az itthon fellelhető friss zöldségekből daraboltam: felkarikáztam egy kis tököt (úgy arasznyi ha volt) meg felcikkeztem néhány szem paradicsomot, aztán az egészet elrendeztem egy tányéron. A tökszeletek megkenése nem vonzott igazán (mondjuk már gyerekkoromban sem igazán ettem meg a megkent kenyeret - az üres kenyeret és külön a kencét inkább volt esély), úgyhogy egy kis tálkába raktam inkább a krémet.
Lehet, hogy merész, de finom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése