Ők mondták

Bobojsza mondta az imént Kököjszire: "félek rá!" ez annyit tesz, féltem őt

Erről eszembe jutott amit régebben Kököjszi mondott, aztán átvettem tőle, mert sok esetben az ő verziója közelebb van az igazsághoz.
"szomorú vagyok rád" = haragszom rád

Majdnem elfelejtettem,...

pedig olyan szép!
Ezt a képet a telefonommal készítettem még tavaly decemberben Kököjsziék osztálytermében.

"Ha nem lenne szeretet, nem lennének gyerekek, mert ők szeretetből lesznek"

Nyár

Alapból:

Amúgy meg:
Egyik reggel ezzel a látvánnyal fogadott minket Bobojsza :D

Kénytelen voltam kitakarni a kínos részleteket...mégis csak neten van a lyány képe :)

Édes, türelmetlen Bobojszám!

Tegnap este nekiálltunk ajándékot nemezelni Kinga néninek. Megbeszéltük, megterveztük és mire kiraktam az asztalra az alapokat ez a látvány fogadott.

Boboj úgy döntött, hogy köszöni szépen, Ő már tud mindent, nem kell, hogy anyu segítsen :)

Természetesen hagytam, hogy teljesen egyedül csinálja…khm..na jó, néha muszáj volt kicsit dolgozni helyette, mert a kisasszony véletlenül a nagyiéknál hagyta magát egy fél órára :) De tényleg csak egy kit simiztem helyette a gyapjút és őszintén szólva azért a másikat is együtt csináltuk ám! A virágot ma odaadta, holnap jön a játék. :)

Lököttek :)

Ezt hallom a konyhából:

(Kórusban, egyre hangosabban mondják)
.
5
.
4
.
3
.
2
.
1
.
.
.
(csend)
.
Bobojsza méltatlankodva: "Leköptél!"
vihogás :)

Rokonunk Dagobert bácsi

Ma délután a felírt házi feladatok alatt a táblán az is szerepelt, hogy a gyűjtőmunka tárgya Mátyás király.
Mindom Kököjszinek, hogy akkor hoznunk kell valamit.
Erre Ő egy hanyag vállrándítás kíséretében közli, hogy jó, hoz majd egy ezrest.
???
Aztán leesett :)

Ünnepélyes időutazás

Hét évvel ezelőtt egy korházi ágyon feküdtem és bevallom, nagyon féltem. Már előző nap, miután benéztem a műtő ablakán eldöntöttem, hogy bármi is történik, én oda nem. Nem akarom ott végezni. Rettenetesen vártam ezt a napot, már jóelőre elterveztem, megszerveztem mindent, de ugyanakkor minél jobban közeledett, annál jobban féltem is. Aztán kora reggel jöttek értem, hogy megkezdjük az előkészületeket. (Bevallom, minden kínos részletét végigénekeltem, csak hogy elhessegessem a kellemetlen szituációk keltette érzéseket. Nem állítom, hogy normálisnak hittek a kórházi dolgozók :) )

Eljött az idő. Visszavonhatatlanul elindult a folyamat. Bár őszintén szólva voltak pillanataim, mikor szívem szerint visszacsináltam volna az egészet, de legalább is vágytam rá, hogy egy könnyed séta erejéig átpasszolhassam valaki másnak a velem történteket…csak úgy kölcsönbe. De nem lehetett. Emlékszem, megfogadtam, hogy nem fogok káromkodni. Betartottam. Kajabálni sem akarttam, de sajnos a TV rossz hatással van az emberre, azt hiszi, hogy mindent úgy kell csinálni, ahogyan ott látja, ezért úgy három hosszú percig (míg a nővérke rám nem szólt) igen is kajabáltam. Ettől eltekintve elég csendes, de fájdalmas órák teltek el. Emlékszem arra is, hogy Api nézte a monitort és együtt szurkoltunk, hogy az elkövetkezendő alkalommal mindig nagyobb és nagyobb számokat mutasson. Amolyan verseny volt ez. Így, (utólag csak nekem) gyorsabban teltek az órák. Közben néha megvizsgáltak, tanakodtak. Mikor Api simogatott, az mindkettőnket megnyugtatta. Az már kevésbé, mikor azokra az idegesítő légzési technikákra emlékeztetett, és szemléltette őket, csak azért, hogy jobban csináljam. (Fogalma sem volt róla, hogy ÚGY akkor sem lehet levegőhöz jutni! Punktum.)
Elérkezett a pillanat, hogy döntést hozzanak további sorsunkról. Akkor már úgy éreztem, hogy teljesen mindegy, hogy mi fog történni, csak TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI…más!
Irány a rettegett műtő…már nem fáj…nyugodt vagyok, mindjárt vége. Api az ablakon keresztül mosolyog rám. Jó így.

2003. június 17. kedd, délután 3 óra 5 perc.

Az első amit megláttam, (és egy életre az agyamba égett a kép) a kis lilás-szürke popsija, és hurkás lábai :) Pár perc múlva Api amolyan Activity-mozdulatokkal tudtomra adja, hogy Fiúnk született, mégpedig 4400gramm, és 56 cm.

Isten éltessen drága jószívű, okos kis Kököjszim! :)

Szeretlek! Mindannyian szeretünk!