Sylvester estéjén.
Itt vagy tehát regényes estve, melly a költészek és babonaüzők képzelgésének uj szárnyakat fűz, és őket az éjnek sötét birodalmába büvöli. Légy nekem, nem regényirónak is, idvez, mint jelképe éltem utolsó estéjének. Irói lámpám mellett im áldozok emlékezetednek.
Második Sylvester római pápa, Némethon fia, csekély sorsu szüléktől vette származását, családi népnevén Gerbert. Hogy ez alacsony sorsból, az egyházi pálya legfelsőbb polczára magát felküzdötte, ahhoz bizony nem mindennapi tálentom, tudomány, erény és szerencse kivántatott, ekkor neki két versenytársa is levén.
Őróla a történelem merőn józan életképeket nyújt. Az a legenda, melly annyi sok csudálatost tartalmaz és mellyen az ezen éji babonáskodás épül, – nem e második Sylvesterre értelmezendő.
Ő igen magas életkornak is örvendett és mint pápa, már csak négy évig élt, 999–1003. de e négy év hozta a keresztyénség első évezredének betelését, a világtörténelemben elhirhedett chiliazmust és magyar nemzetünk első királyára a koronát.
Ő neki sikerült, az egy időben felmerült három pápa közül, Rómában székelhetni; és igy ő állott élén az egyház-kormánynak ama válságos év folytán, midőn a keresztyén hivek, roszul értett Szentirás (Jelen. 20, 4.) és egy átalánosan elterjedt jóslat szerint, – az első évezred beteltével, a Krisztusnak látható visszajövését, uj országának felállitását, az abban uralkodandó kegyeseknek feltámadását és az ezekkel járó itélet napját várták, – leirhatlan szorongató félelmek között. Az ezredik ujév aztán el is következvén, napjait a keresztyének részint semmittevésben, részint kicsapongásokban, tivornyázásban, részint éjjeli nappali imádkozásokban bőjtölésekben töltötték el. Irattak minden helységben a végrendeletek, tétettek a sok kegyes alapitványok papoknak, zárdáknak, szegényeknek. Soha annyi zarándok nem tódult a szent földre, Rómába és más főbucsuhelyekre, – mint ez évben, – a hivek ott akarván megérni a boldog elváltozást az uj Krisztusi országra. Ábrándozó és mennyből esett levelekkel népet ámitó kalandor bölcsész is soha annyi nem zavarta az elméket, mint e szörnyü évben. Feljött végre a 365-dik nap is, és el is mult szerencsésen, minden nagy változás nélkül, égen földön; és a csillagok járdaltak örök pályajukon csendesen, mint azelőtt. De a hinni most sem szünő nép megtoldta a várást még 3 nappal; és csak mikor ezek is elmultak, semmi változást sem hozva, akkor tértek vissza szokott világi dolgaikra. A hivekkel együtt életben maradt II. Sylvester is, és örvendezett.
De ő küldötte a magyarok első királyának fejére a koronát, e nemzetet méltónak találván arra, hogy királysággá magasittassék, és hogy neki is koronás fejedelme legyen. E korona maig megvan, és szigoruan őriztetik. Megvan pedig vele együtt és él a magyar népfaj is, nemzetiségének huzamosan sok szép életjeleit adván, mint el nem enyészhető soha.
Végre Sylvester van állitva a szentek lajstromán a polgári évnek őrizőül, és legvégül, mint azt bezáró. Ő áll az egymásután muló jövő évszakoknak sorompóján. És itt szemeimet naptáram felé forditom, melly mindig órám alatt függ a falon, – mint két jelképeire lefolydogáló napjaimnak s óráimnak; – azt szegéről leveszem és gondolkodom, hogy ez évhez hasonló év mikor fogna fordulni ismét. De eszembe jut a párisi hires csillagásznak, Aragonak számitása, hogy év és naptár, – mindenben illy csillagjárással s illy belalakban, – nem fordul vissza előbb, mint 90 millió 900900 év mulva, azaz, tehát soha napján. És igy az idők tengerébe már besülyedt évezredekhez az 1857-dik évet is békével elbocsátom, lámpámat kioltom, naptáramat elteszem és tőle örökre bucsut veszek.*
Edvi Illés Pál.
(Vasárnapi újság 1857.dec)
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK MINDENKINEK!
