Na igen, azt hittem majd minden nap jó sokat írok, hát nem. Nem azért mert nem történik semmi nálunk, na nem azért, hanem mert vagy olyan dolog amit nem szeretnék nyilvánosság elé tárni, vagy úgy gondolom csipp csupp dolog, minek írjam le.
Szeretek itthon lenni, nagyon, nagyon régen volt, hogy egy szürke hétköznap is, két fogásos étel van az asztalon, ilyen rendben nem volt a lakás nagyon régen, tiszta ruha, a természet is ébredezik.
De hiányzik az önálló gondolatom az, hogy a munkahelyen én vagyok, ÉN ANIKÓ.
Van bőven mit csinálni is itthon, el megy a nap, a munkával, tanulással, házimunkával. Közben amit nem akartam leírni, de nagyon felemészti a családot ,legalábbis kettőnket most (és nem tudom, vagyis valamilyen szinten biztosan, hogy a vírus miatt) Zsolti munka keresése. Annyira összetett a probléma, amit gerjeszt magának, (nem tudatosan)hogy nagyon nehéz ezt most nyugodtan, türelmesen, támogatóan kezelni. Pedig más lehetőség nincs. Még bírom, de azért én sem vagyok a türelem szobra félek, hogy egyszer nem leszek. És ez a folyamat nem egyik napról a másikra jött elő. És ami miatt türelmesnek kell lenni, hogy tudja mindenki, hogy szerencsések vagyunk a mostani helyzetben is, van lehetőség, van valamennyi biztonság, van fedél a fejünk felett, és a legfontosabb egészség. Mégis küzdünk nap mint nap, biztos nem véletlen, hogy ez most így van. És teljesen megértem Zsoltit, mondjuk most ez a legtöbb amit tehetek.
Sulinál is tegnap kifakadt az anyuka, hogy Ő ezt a tanítási rendszert, hogy megkapjuk az anyagot, majd csináljuk, ellenőrizzük le, nem tudja munka mellett csinálni. Másik anyuka is írt, hogy igen a tanároknak kellene tanítaniuk. Kérdeztem én, hogy milyen felületen, ha dolgozunk? Válasz az volt, ő kinyitja a fb a gyereknek reggel, és azon, vagy saját fb oldalán? Hát én még nem akarok Csengének csinálni. Heti egyszer mikor megyek dolgozni, akkor viszem a gépet magammal. Kitalálta a tanárnő, mivel nekik nem lehet más felületen tanítaniuk mint a classroom, így azon próbál ma bejelentkezni, de nem lesz kötelező.
És mi lesz lassan? Ki tudja? Senki, tudom. De mi lesz nyáron? Szerencsések vagyunk ebből is. Ha elindul az élet, akkor már azért lassan itt tudjuk hagyni Csengét megfelelő intézkedések mellett pár órát...De még azt sem tudjuk mi lesz a sulival idén?
Bence érettségizik. Dávid technikumi vizsgát tesz. (nem tudjuk mikor) Persze lazák, de tudom, hogy idegesek belül. Meg lesz ez is, és munka? Véleményem szerint lassan visszaáll a rend. Persze majd maszkban, fertőtlenítve...az sem lesz könnyű, sőt.
Én nem tudom mi lesz, de most azt látom, négy fajta ember van, vannak azok akik meg sem álltak, vírus ide, vagy oda...még több munkájuk lett. Vannak azok akik elveszítették a munkájukat, keresgélnek kétségbeesve, hiszen semmi tartalék nincs, vannak azok akiknek volt tartalék, fennen hirdetik a "maradj otthon" című szlogent, jókat vihognak a kamerába. (és persze nagyon sajnáljuk őket), vagyunk mi, akik kapaszkodunk még a munkahelyünkbe, dolgozunk, home office, bemegyünk a munkahelyünkre, otthon vagyunk, tanítunk, háztartást vezetünk... Senkinek nem könnyű.
Persze próbálja az ember a legtöbbet kihozni belőle.
Képzavar is van bennem, itthon van az ember, csinál pár olyan dolgot, amit szabin szokott, közben meg csomó olyan dolgot is csinálok amit előtte sosem, készenlétben kell lenni, itthoni környezeteben beszélni, agyalni a munkáról.
De az biztos, Csengével ilyen sokat régen voltam itthon.:-)
