Én is ott voltam, csak én fényképeztem és nem vagyok oda amúgy sem a pocos képekért ....
2009. október 29., csütörtök
2009. október 28., szerda
óraállítás 2.
Mondom én, hogy ez az óra állítgatás alaposan bekavar mindenki életébe!
Ma reggelre ezt találtuk a küszöbünkön!
Szegény macskák sem tudták nyilván mire vélni, hogy nincs időben reggelijük, így Ördög megsajnálta az éhező Cidrit és vadpecsenyével kedveskedett reggelire neki.
Azt gondoljuk, hogy egy nagy szalonka volt a megboldogult madár, - vagy nem.
Soha nem láttam még ilyen madarat, legalább is ennyire halottan és ennyire közelről.
Apa és a gyerekek most a tollmaradványokat és a vérnyomokat takarítják el épp a járda betonjáról ....
Ma reggelre ezt találtuk a küszöbünkön!
Szegény macskák sem tudták nyilván mire vélni, hogy nincs időben reggelijük, így Ördög megsajnálta az éhező Cidrit és vadpecsenyével kedveskedett reggelire neki.
Azt gondoljuk, hogy egy nagy szalonka volt a megboldogult madár, - vagy nem.
Soha nem láttam még ilyen madarat, legalább is ennyire halottan és ennyire közelről.
Apa és a gyerekek most a tollmaradványokat és a vérnyomokat takarítják el épp a járda betonjáról ....
2009. október 27., kedd
én elmentem a vásárba, bogáncs, óraállítás
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Csirkét vettem a vásárban félpénzzel.
Csirkém mondja: csip, csip, csip.
Kárikittyom édes tyúkom, mégis van egy fél pénzem! .
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Récét vettem a vásárban félpénzzel.
Récém mondja: rip hajnal.
Kárikittyom...
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Ludat vettem a vásárban félpénzzel.
Ludam mondja: gi-gá-gá.
Kárikittyom...
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Juhot vettem a vásárban félpénzzel.
Juhom mondja: be-he-he.
Kárikittyom...
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Kakast vettem a vásárban félpénzzel.
Kakas mondja: bokréta.
Kárikittyom...
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Pulykát vettem a vásárban félpénzzel.
Pulykám mondja: dandaru.
Kárikittyom...
Én elmentem a vásárba félpénzzel.
Disznót vettem a vásárban félpénzzel.
Disznóm mondja: röf-röf-röf.
Kárikittyom... stb stb ...
Leila hallgatja a szobában az Óvodások Arany albumát és közben legózik meg persze hangosan énekel. Egyszer csak nagy lelkesen rohan ki hozzám a konyhába, a szemei ragyognak, csuda izgatott
- Anya hallottad mit énekeltek?!? Vécét vettek a vásárban, hallottad???!
- Récét! Rrrrrr récét vettek kicsiim!
- Neeeem, hallod, hogy énekelnek? Véce mondja, rip hajnal!
- Réce, réce, figyelj csak kicsit jobban!
Visszamegy és tovább játszik, énekel. Egy perc múlva újra megjelenik, ugyanazzal az ábrázattal.
- Juhhéjjj, anya hallod?!? Most meg diszkót vettek! diszkóóót! hallod? Hogy vehettek a vásárba diszkót?
- Disznót Leilus, malacot, disznót! ... - de látom az arcán, hogy ezt már végképp nem veszi be lehet, hogy ideje lenne kipróbálni a fülgyertyát, állítólag csuda dolgokat szed ki a gyerekek füléből:D !
Mondjuk ezt a nótát már két éve fújja, csak azt nem értem, hogy eddig sem jól hallotta, vagy csak nem foglalkozott a szövegével, vagy eddig is így énekelte és nekem is kellene a fülgyertya?
Bogáncs
-Anya nézd, találtam egy édes kis sünikét!
- Az egy kis bogáncs.
- Nem, picike sünike, nézd milyen aranyos!
- Tényleg aranyos, de ez egy bogáncs, ami egy nővény magja és olyan mint egy picike süni.
- És nézd már hol van a sünikém!
- Látom a kabátodra ragadt!
- Igen, azért mert ő egy ragadozó?
- Nem ragadozó, csak ragadós ..... és még mondjuk mondjuk mondjuk .....
Óra átállítás- Régen szerettem ezt a "nyertünk egy órát" érzést, vagy amikor előre állítottuk akkor is, mert hirtelen nyár illata lett tőle a levegőnek is.
Most azonban utálom, de nagyon! Rettentően bekavar ugyanis a gyerekeknél. Legkésőbb negyed hatkor már fent kukorékolnak és este hétkor meg bedőlnek az ágyba.
Leila nem akar aludni ebéd után, mert túlpörög és mire délben ebédhez ülünk, már régen rossz,- és ez így megy legalább még két hétig mire belerázódnak ... .
2009. október 24., szombat
Szép lelkű leányaim - azaz balett vagy pankráció?
Csak az olvassa és nézze meg ezt a bejegyzést, aki biztos, hogy nem akar gyereket
- mert van neki már elég,
- vagy mert egyszerűen nem akar gyereket ...
Ha e felhívás ellenére mégis megnézi olyan, aki mégis akarna egyszer gyereket, az magára vessen, az Ő hibája ha elmegy tőle a kedve örökre és az is ha összedől a lányokkal kapcsolatos összes illúziója.
A lányaim elég sokat szoktak "balettozni", hogy honnan van ez a késztetésük nem igen tudom, nekem soha eszembe nem jutott ilyesmi gyerekkoromban, de lehet, hogy én még csak lány sem voltam igazán gyerekkoromban, szóval hagyjuk.
Tehát ők "szépen" beöltöznek és táncolnak, nem szoktam felvenni a produkciót, mert általában összevesznek, ordibálnak és hát nem is igen fejlődött a koreográfia az elmúlt másfél évben.
Tegnap is nagy egyetértésben átöltöztek a tánchoz, magukra csukták az ajtót és egész sokáig eljátszottak, csend volt nem is veszekedtek, aztán szóltak, hogy menjek, nézzem meg a bemutatójukat.
Ó, mondtam, nem csak megnézem, fel is veszem, megörökítem az utókornak a tehetségüket!
A "ki lesz az első?" kérdés is gyorsan eldőlt, mert Leila nem engedte, hogy a nővére legyen az.
Persze olyan kis édes és lelkes volt, hogy ráhagytam a dolgot, legyen csak ő az első, és Viola is okos nagylány módjára beleegyezett.
Leila táncolt is "ügyesen" - viccesen.
Aztán jött volna Viola bemutatója, de Leila minduntalan beletáncolt, ezen Viola előbb csak megsértődött és elvonult, majd amikor én biztatgattam, hogy ne is foglalkozzon a kicsivel, mert úgyis csak Ő lesz a képen, hajlandó volt harmadszor is belefogni a produkciójába.
De a kicsi csak nem nyugodott és ott volt és nem hagyta érvényesülni a nővérét, aki előbb szolidan mérleg állásnak álcázott oldal rúgásokkal lökdöste ki a tánctérről aztán meg már egyre jobban eldurvult a balett bemutató.
Ez van, nem tudom másutt milyenek, de nálunk ilyenek a gyerekek... - kiábrándító?!?
Pedig amúgy aranyosak ám és szeretik is egymást, de tényleg!
Viszont én tényleg elég zizi vagyok, mert nem csak hogy jót vihogtam a történeteken, de még közzé is teszem azzal együtt, hogy magam is összevissza beszélek :) - a hormonok teszik velem ezt is biztosan ...
- mert van neki már elég,
- vagy mert egyszerűen nem akar gyereket ...
Ha e felhívás ellenére mégis megnézi olyan, aki mégis akarna egyszer gyereket, az magára vessen, az Ő hibája ha elmegy tőle a kedve örökre és az is ha összedől a lányokkal kapcsolatos összes illúziója.
A lányaim elég sokat szoktak "balettozni", hogy honnan van ez a késztetésük nem igen tudom, nekem soha eszembe nem jutott ilyesmi gyerekkoromban, de lehet, hogy én még csak lány sem voltam igazán gyerekkoromban, szóval hagyjuk.
Tehát ők "szépen" beöltöznek és táncolnak, nem szoktam felvenni a produkciót, mert általában összevesznek, ordibálnak és hát nem is igen fejlődött a koreográfia az elmúlt másfél évben.
Tegnap is nagy egyetértésben átöltöztek a tánchoz, magukra csukták az ajtót és egész sokáig eljátszottak, csend volt nem is veszekedtek, aztán szóltak, hogy menjek, nézzem meg a bemutatójukat.
Ó, mondtam, nem csak megnézem, fel is veszem, megörökítem az utókornak a tehetségüket!
A "ki lesz az első?" kérdés is gyorsan eldőlt, mert Leila nem engedte, hogy a nővére legyen az.
Persze olyan kis édes és lelkes volt, hogy ráhagytam a dolgot, legyen csak ő az első, és Viola is okos nagylány módjára beleegyezett.Leila táncolt is "ügyesen" - viccesen.
Aztán jött volna Viola bemutatója, de Leila minduntalan beletáncolt, ezen Viola előbb csak megsértődött és elvonult, majd amikor én biztatgattam, hogy ne is foglalkozzon a kicsivel, mert úgyis csak Ő lesz a képen, hajlandó volt harmadszor is belefogni a produkciójába.
De a kicsi csak nem nyugodott és ott volt és nem hagyta érvényesülni a nővérét, aki előbb szolidan mérleg állásnak álcázott oldal rúgásokkal lökdöste ki a tánctérről aztán meg már egyre jobban eldurvult a balett bemutató.
Ez van, nem tudom másutt milyenek, de nálunk ilyenek a gyerekek... - kiábrándító?!?
Pedig amúgy aranyosak ám és szeretik is egymást, de tényleg!
Viszont én tényleg elég zizi vagyok, mert nem csak hogy jót vihogtam a történeteken, de még közzé is teszem azzal együtt, hogy magam is összevissza beszélek :) - a hormonok teszik velem ezt is biztosan ...
zuhany
A fiam ugye 10 éves egy éve, de lehet, hogy több is, esélyem sem volt pucéran látni, annyira szégyenlős lett előttünk lányok előtt.
Ezt nem tartottam nagy gondnak, az apjával minden fontos dolgot megvitat és előtte nem is takargatja magát.
Márkónál egyébként mindig is érdekes volt ez a "szégyenlősség" a bölcsődében trikóban sem volt hajlandó lenni nyáron, mert kilátszik a válla! - itthon meg még a kertben is folyton egy szál kukiban szaladgált, de csak négy éves koráig, a lányok is kb., eddig pucérkodnak úgy hiszem, legalábbis Violánál is így alakult.
Tegnap délelőtt focimeccsen volt a gyermekem, hosszú nadrágban jött haza és pont dél volt már, így nem is igen foglalkoztatott mennyire lehet koszos a nadrág alatt, bár gondolhattam volna, hogy nem kicsit, mert előző éjszaka szakadt az eső.
A meccs és a friss levegő jól kiszívhatta az erejét, mert szinte egész délután aludt és tévézett, alig láttam.
Vacsora után dobott egy gyors zuhanyt, - ebben egészen biztos vagyok, mert nagyon kiabált a lányokra, amikor azok be akartak menni fogat mosni hozzá a fürdőszobába, majd elvonult Harry Pottert nézni a tévében.
Hajnalban korán kelt szokás szerint és itt heverészett a nappali kanapéján amikor is felcsúszott a lába szárán a pizsama gatya, hát nem semmi kosz volt rajta!
Ott volt rákenődve a focimeccs összes sara, no éppen nem darabosan és szárazon, hanem csak szép tigriscsíkosan, egy kis zölddel keveredve, de tagadhatatlanul ott volt!
Én meg kiakadtam, hogy ennyit ér ezek szerint nála az esti fürdés? Nem semmi! - azaz semmit nem ér!
Ezt nem tartottam nagy gondnak, az apjával minden fontos dolgot megvitat és előtte nem is takargatja magát.
Márkónál egyébként mindig is érdekes volt ez a "szégyenlősség" a bölcsődében trikóban sem volt hajlandó lenni nyáron, mert kilátszik a válla! - itthon meg még a kertben is folyton egy szál kukiban szaladgált, de csak négy éves koráig, a lányok is kb., eddig pucérkodnak úgy hiszem, legalábbis Violánál is így alakult.
Tegnap délelőtt focimeccsen volt a gyermekem, hosszú nadrágban jött haza és pont dél volt már, így nem is igen foglalkoztatott mennyire lehet koszos a nadrág alatt, bár gondolhattam volna, hogy nem kicsit, mert előző éjszaka szakadt az eső.
A meccs és a friss levegő jól kiszívhatta az erejét, mert szinte egész délután aludt és tévézett, alig láttam.
Vacsora után dobott egy gyors zuhanyt, - ebben egészen biztos vagyok, mert nagyon kiabált a lányokra, amikor azok be akartak menni fogat mosni hozzá a fürdőszobába, majd elvonult Harry Pottert nézni a tévében.
Hajnalban korán kelt szokás szerint és itt heverészett a nappali kanapéján amikor is felcsúszott a lába szárán a pizsama gatya, hát nem semmi kosz volt rajta!
Ott volt rákenődve a focimeccs összes sara, no éppen nem darabosan és szárazon, hanem csak szép tigriscsíkosan, egy kis zölddel keveredve, de tagadhatatlanul ott volt!
Én meg kiakadtam, hogy ennyit ér ezek szerint nála az esti fürdés? Nem semmi! - azaz semmit nem ér!
2009. október 22., csütörtök
köldök
Nem különösebben érdekfeszítő téma, de ma csak ennyire futja tőlem.
Nekem az eddigi terhességeim során SOHA nem fordult ki a köldököm, még csak ki sem simult és nem puklisodott, kandikált ki a lecsúszott gatyakorc és a felcsúszott pólóalj között.
Hát persze, hogy így van, még jó, hisz nekem VAN hasizmom!- egyébként is rém ronda a kifordult köldök- gondoltam egykoron.
És így is van, rém ronda! -Most ahogy a tükör előtt állva nézem, kifejezetten ijesztő, még lyuk is van felette a hasamban vagy legalábbis valami "bemélyedés féle". Tiszta horror.
Ezzel ma szembesítettem APÁt is, nem volt nehéz, csak szembe kellett fordulni vele, mert hát az van, hogy bizony a gatyakorc tényleg le, a póló meg felcsúszik az itthoni játszós szerkómnál.
APA azt mondta, nem is annyira borzasztó, biztos egy kicsit elcsúszott a bőröm, azért van ott az a bizonyos lyuk.
Aha lehet, de elég szarul néz ki.
Azért gondolom/remélem majd egyszer lesz még köldököm, nem is gondoltam, hogy ilyen fontos nekem, pedig komolyan hiányzik, fura így köldökfogyatékosan.
Nekem az eddigi terhességeim során SOHA nem fordult ki a köldököm, még csak ki sem simult és nem puklisodott, kandikált ki a lecsúszott gatyakorc és a felcsúszott pólóalj között.
Hát persze, hogy így van, még jó, hisz nekem VAN hasizmom!- egyébként is rém ronda a kifordult köldök- gondoltam egykoron.
És így is van, rém ronda! -Most ahogy a tükör előtt állva nézem, kifejezetten ijesztő, még lyuk is van felette a hasamban vagy legalábbis valami "bemélyedés féle". Tiszta horror.
Ezzel ma szembesítettem APÁt is, nem volt nehéz, csak szembe kellett fordulni vele, mert hát az van, hogy bizony a gatyakorc tényleg le, a póló meg felcsúszik az itthoni játszós szerkómnál.
APA azt mondta, nem is annyira borzasztó, biztos egy kicsit elcsúszott a bőröm, azért van ott az a bizonyos lyuk.
Aha lehet, de elég szarul néz ki.
Azért gondolom/remélem majd egyszer lesz még köldököm, nem is gondoltam, hogy ilyen fontos nekem, pedig komolyan hiányzik, fura így köldökfogyatékosan.
2009. október 20., kedd
Már megint ...
Mivel a doktornéni rendre azzal fogad minket, hogy maguknál mindig történik valami!, csak folytatnám a sort, ami Márkó pocok harapásával kezdődött- vasárnap végre megkapta az utolsó veszettség elleni oltását is -, és Viola rejtélyes hasi vérömlenyével folytatódott - aminek a közepe még mindig szilványi és baromi kemény -.
Tegnap este Leila önkiszolgálás közben, lazán a jobb nagy lábujjára billentette a hokedlit a konyha kövén.
Ebből hatalmas üvöltés és láb rázás lett, egy órás zokogással és részünkről nem kevés alkudozással, hogy lekezelhessük az azonnal kék körmöcskét és vörösre dagadt ujjat.
Már sok minden történt ezzel a nőcivel, sokkal több is mint kéne, de ennyire sokáig sírni én még nem hallottam, már kezdtem azon filózni, hogy eltörhet-e így egy három éves gyerek lábujja...?
reggelre szerencsére már annyira nem fájt neki, de azért sikerült kialkudnia, hogy ha el is biceg az oviba, ne kelljen ott aludnia- így is lett.
Most megyek is keltegetni, mert indulunk Violáért az iskolába.
Tegnap este Leila önkiszolgálás közben, lazán a jobb nagy lábujjára billentette a hokedlit a konyha kövén.
Ebből hatalmas üvöltés és láb rázás lett, egy órás zokogással és részünkről nem kevés alkudozással, hogy lekezelhessük az azonnal kék körmöcskét és vörösre dagadt ujjat.
Már sok minden történt ezzel a nőcivel, sokkal több is mint kéne, de ennyire sokáig sírni én még nem hallottam, már kezdtem azon filózni, hogy eltörhet-e így egy három éves gyerek lábujja...?
reggelre szerencsére már annyira nem fájt neki, de azért sikerült kialkudnia, hogy ha el is biceg az oviba, ne kelljen ott aludnia- így is lett.
Most megyek is keltegetni, mert indulunk Violáért az iskolába.
Kupac, vasárnap délután
Jajj, mostanában olyan negatív vagyok, pedig jó ám a nagy család, - főleg ha nem én vagyok a kupac alján :)) Néha belóg a hasam a képbe, bocsi... :D
2009. október 19., hétfő
Ami fontos- mi a fontos?????
Már írtam Violám iskolai küszködéseiről.
Ma táncon volt délután a suliban, így maradt egy kis leckéje, amit hazahozott.
Együtt leültünk és írta az írott "a" betűket egyesével és párosával.
Szépen lendületesen, de a végüket mindig egy kicsit felkanyarítva.
Rá is szóltam, többször, hogy ne húzza már annyira fel a végükön a "kunkort", hogy elérje a második vonalat, hanem csak a sortávolság feléig.
Aztán ahogy figyelgettem rájöttem, hogy valahogy nem jól fogja a ceruzát.
Szóltam Apának is nézte, nézte és szerinte sem volt az igazi a ceruzafogás.
Majdhogynem ökölben volt a kis keze és el is takarta amit írt, nem is láthatta, hogy meddig kanyarodik a betű végén az a kis "farkinca".
Én balkezes vagyok és a ceruzafogásom sem tökéletes, így nem akartam "rosszul" kijavítani a gyereket, inkább felcsörögtem a délutános tanítónénijét és megkértem, hogy nézzen már rá holnap, hogy valóban rosszul fogja a ceruzát, vagy csak én látom úgy?
Ő azt mondta, hogy neki nem tűnt fel,hogy annyira vészes lenne a dolog, de mivel ott van mellette Viola tanítónénije, mondja is neki mindjárt.
És elmondta és a tanítónéni válaszolt is.
A következőket mondta:
- Igen, Ő tudja, hogy Viola valóban rosszul fogja a ceruzát és szólt is neki ezért, de a gyerek nem hajlandó másképp fogni!
Én köpni nyelni nem tudtam ezután a válasz után, valamit hebegtem habogtam, majd elköszöntem.
És baromira kiakadtam azon, hogy ennyi? Ez ezek szerint nem is olyan fontos?!?
Én tanítsam meg ezt a gyerekemnek?
De én nem tudom, nekem nincs tanítói képesítésem!
A mi időnkben körbejárt a tanítónéni az osztályban és ráigazgatta az ujjacskáinkat a ceruzára.
Ki mutassa meg, ki tanítsa nekik ha nem Ő?
Ki szerettesse meg velük a betűket, az írást, az olvasást, a tanulást, az iskolát?
Ha a gyerek eleve rosszul fogja a ceruzát, az amúgy nagyon is ügyes kis kezében, hogy is írhatna szépen?
Így nem csoda, hogy nem kap pirospontokat írásból! Viszont ha nincs pirospontja, akkor nincs sikerélménye sem és valóban elhiszi magáról, hogy Ő nem ügyes ...
Ezen háborogtam egész vacsora közben, aztán megkértem APÁt üljön le Vióval és tanulják meg a helyes ceruzafogást.
Ez sikerült is nekik kb. 10 perc alatt, ezek szerint nem a gyerekemmel van a baj.
Viszont sok számot fordítva ír, ezt is újra meg kell tanítani neki, de majd csak holnap este, egy nap csak egy kicsit lépünk előre.
( Csendben remélem azért, hogy Violának lesz majd kedve megtanulni olvasni és hajlandó lesz megtanulni ezt vagy azt a betűt is, mert ha nem ...?)
Ma táncon volt délután a suliban, így maradt egy kis leckéje, amit hazahozott.
Együtt leültünk és írta az írott "a" betűket egyesével és párosával.
Szépen lendületesen, de a végüket mindig egy kicsit felkanyarítva.
Rá is szóltam, többször, hogy ne húzza már annyira fel a végükön a "kunkort", hogy elérje a második vonalat, hanem csak a sortávolság feléig.
Aztán ahogy figyelgettem rájöttem, hogy valahogy nem jól fogja a ceruzát.
Szóltam Apának is nézte, nézte és szerinte sem volt az igazi a ceruzafogás.
Majdhogynem ökölben volt a kis keze és el is takarta amit írt, nem is láthatta, hogy meddig kanyarodik a betű végén az a kis "farkinca".
Én balkezes vagyok és a ceruzafogásom sem tökéletes, így nem akartam "rosszul" kijavítani a gyereket, inkább felcsörögtem a délutános tanítónénijét és megkértem, hogy nézzen már rá holnap, hogy valóban rosszul fogja a ceruzát, vagy csak én látom úgy?
Ő azt mondta, hogy neki nem tűnt fel,hogy annyira vészes lenne a dolog, de mivel ott van mellette Viola tanítónénije, mondja is neki mindjárt.
És elmondta és a tanítónéni válaszolt is.
A következőket mondta:
- Igen, Ő tudja, hogy Viola valóban rosszul fogja a ceruzát és szólt is neki ezért, de a gyerek nem hajlandó másképp fogni!
Én köpni nyelni nem tudtam ezután a válasz után, valamit hebegtem habogtam, majd elköszöntem.
És baromira kiakadtam azon, hogy ennyi? Ez ezek szerint nem is olyan fontos?!?
Én tanítsam meg ezt a gyerekemnek?
De én nem tudom, nekem nincs tanítói képesítésem!
A mi időnkben körbejárt a tanítónéni az osztályban és ráigazgatta az ujjacskáinkat a ceruzára.
Ki mutassa meg, ki tanítsa nekik ha nem Ő?
Ki szerettesse meg velük a betűket, az írást, az olvasást, a tanulást, az iskolát?
Ha a gyerek eleve rosszul fogja a ceruzát, az amúgy nagyon is ügyes kis kezében, hogy is írhatna szépen?
Így nem csoda, hogy nem kap pirospontokat írásból! Viszont ha nincs pirospontja, akkor nincs sikerélménye sem és valóban elhiszi magáról, hogy Ő nem ügyes ...
Ezen háborogtam egész vacsora közben, aztán megkértem APÁt üljön le Vióval és tanulják meg a helyes ceruzafogást.
Ez sikerült is nekik kb. 10 perc alatt, ezek szerint nem a gyerekemmel van a baj.
Viszont sok számot fordítva ír, ezt is újra meg kell tanítani neki, de majd csak holnap este, egy nap csak egy kicsit lépünk előre.
( Csendben remélem azért, hogy Violának lesz majd kedve megtanulni olvasni és hajlandó lesz megtanulni ezt vagy azt a betűt is, mert ha nem ...?)
2009. október 18., vasárnap
Másállapot - teljesen más állapot
Alapvetően egy rendezett gondolkodású és viselkedésű, precíz, néha a részletekben kissé túlságosan is elmerülő - kritikus és kukacoskodó, de semmi esetre sem csapongó és kaotikus személyiségnek tartom magam.
Ilyen vagyok amióta a világra jöttem talán ez a megbízhatóságom alapja is, de most, hát én nem is tudom hová lettem?
Folyton eltérülök.
Nincsenek mélyen szántó és magukkal ragadó gondolataim amik elterelnének a hétköznapi tennivalóimtól, mégis belekezdek valamiben valahol és utána fél óra múlva azt veszem észre, hogy ugyan megcsináltam már féltucat dolgot, de azt amit és ahol elkezdtem csak úgy félbehagytam és totálisan meg is feledkeztem róla.
Az előbb döbbentett erre rá, a fürdőszobában égő villany, pedig ez most már napi rendszerességgel megtörténik.
Történt ugyanis, hogy elkezdtem rendbehozni a fejemet, aztán észrevettem hogy majdnem kifogyott a folyékony szappan. Gyorsan utánatöltöttem, majd kivittem a flakont a szemetesbe, közben megszóltat a telefonom, beszéltem rajta, aztán feltűnt, hogy Leila éjszakai pelcsijei is elfogytak, pótoltam őket a kamrából, de ha már ott voltam vittem be krumplit is az ebédhez. Majd leszedtem a szárítót és elkezdtem elpakolni az összehajtogatott ruhákat, innen már csak egy lépés volt, hogy a nyári és "soványkori" ruháimat kezdjem átpakolgatni a gardróbból, rá- rácsodálkozva egy, egy már elfelejtett, bár nagyon is csinos darabra - ezeket tényleg én hordtam?
Amikor a szelektálás után lett végre helye a kismamanadrágomnak is, a fürdőszoba felé vettem az irányt valami miatt és csak néztem, hogy ki a fene hagyta égve a villanyt és használta a neszesszeremet?
Aztán rájöttem, hogy nem lehetett más csak én, hiszen egyedül vagyok a házban, festetlenül és kócosan ....
Azt hiszem ilyen lesz majd az is amikor valóban megöregszem.
Fura és idegen- de majd csak megismerkedem az új önmagammal is, főleg ha ilyen gyakorisággal "találkozunk".
Ilyen vagyok amióta a világra jöttem talán ez a megbízhatóságom alapja is, de most, hát én nem is tudom hová lettem?
Folyton eltérülök.
Nincsenek mélyen szántó és magukkal ragadó gondolataim amik elterelnének a hétköznapi tennivalóimtól, mégis belekezdek valamiben valahol és utána fél óra múlva azt veszem észre, hogy ugyan megcsináltam már féltucat dolgot, de azt amit és ahol elkezdtem csak úgy félbehagytam és totálisan meg is feledkeztem róla.
Az előbb döbbentett erre rá, a fürdőszobában égő villany, pedig ez most már napi rendszerességgel megtörténik.
Történt ugyanis, hogy elkezdtem rendbehozni a fejemet, aztán észrevettem hogy majdnem kifogyott a folyékony szappan. Gyorsan utánatöltöttem, majd kivittem a flakont a szemetesbe, közben megszóltat a telefonom, beszéltem rajta, aztán feltűnt, hogy Leila éjszakai pelcsijei is elfogytak, pótoltam őket a kamrából, de ha már ott voltam vittem be krumplit is az ebédhez. Majd leszedtem a szárítót és elkezdtem elpakolni az összehajtogatott ruhákat, innen már csak egy lépés volt, hogy a nyári és "soványkori" ruháimat kezdjem átpakolgatni a gardróbból, rá- rácsodálkozva egy, egy már elfelejtett, bár nagyon is csinos darabra - ezeket tényleg én hordtam?
Amikor a szelektálás után lett végre helye a kismamanadrágomnak is, a fürdőszoba felé vettem az irányt valami miatt és csak néztem, hogy ki a fene hagyta égve a villanyt és használta a neszesszeremet?
Aztán rájöttem, hogy nem lehetett más csak én, hiszen egyedül vagyok a házban, festetlenül és kócosan ....
Azt hiszem ilyen lesz majd az is amikor valóban megöregszem.
Fura és idegen- de majd csak megismerkedem az új önmagammal is, főleg ha ilyen gyakorisággal "találkozunk".
2009. október 15., csütörtök
Hogy továbbra se unatkozzunk ....
Az úgy kezdődött, hogy péntek este fürdésnél feltűnt Vió derekán egy felnőtt tenyérnyi sötétlila, ovális véraláfutás, ami előző este még nem volt ott.
Nagyon kiakadtam főleg, hogy a gyerek először nem is tudta megmondani, hogy mikor és mitől keletkezhetett.
Nem emlékezett rá, pedig annyira csúnya volt, amilyet még életemben nem láttam.
Elől a csípőcsontja magasságában, de attól kicsit beljebb a köldöke irányába van a folt.
Beborogattuk, nem fájt neki bár duzzadt volt, de más baja nem volt, így abban maradtunk az apjával, hogy legalább egy vérvételt beiktatunk a következő héten, hogy a vérsüllyedését-véralvadását lássuk, hogy áll.
Szokott esni kelni, de nem ilyen brutális következményekkel.
Felhívtam a tanítónénijét is, hogy tud- e valamit a dologról, de nem tudott. Viola nem sírt, ne panaszkodott, nem látott komoly balesetet.
Mondta, hogy az egyik verekedős kisfiú hasba vágta ugyan a lányom, de azt magam sem hittem, hogy egy hét éves kis agresszor ilyen sérülést okozhatna.
Vasárnap amikor APA vitte Márkót a "szokásos" veszettségi oltására, meg is kapta mára az időpontot a vérvételre a kislány. Addigra Viola már rebegett valamit a libikókáról ami megütötte a pocakját és ennek a lehetőségét el is fogadtuk, könnyebben hihető volt mint a "Krisztiános verzió".
A véraláfutása mára már körkörös lett mint a pocsolyába dobott kavics körül fodrozódó víz és kb. olyan színű is, a közepén azonban van egy jó nagy, mintegy szilványi kemény dudor.
A doktornénik meglehetősen megdöbbent amikor kitapintotta és a vérvételt követően tovább küldött minket hasi ultrahangra.
Ezzel el is telt a délelőttünk, szerencsére, a hasi uh. is azt erősítette meg, hogy Viola valószínűleg erősen megütötte a hasát ( hasfalát ) és a vérömleny mélyen keletkezett, a vér pedig hirtelen, egyszerre áramlott ki a bőr alatti kötőszövetekbe, attól lett hirtelen olyan csúnya a sérülés, a göb pedig még a vérömleny, amit krémmel kell kezelni, mert akár örökre is ottmaradhat.
A lényeg, hogy egy jó nagy ijedtség és meglehetősen sok várakozás után egész jól jöttünk eddig ki a dologból. Remélem, hogy Viola vérképe is rendben lesz, de ezt csak a jövőhéten tudjuk majd meg.
Jó hír is van: Babácska a tegnapi ultrahang szerint szép nagy, majdnem három kilós és mostanra befordult!!!!!!! - a 34. hétben járok.
Nagyon kiakadtam főleg, hogy a gyerek először nem is tudta megmondani, hogy mikor és mitől keletkezhetett.
Nem emlékezett rá, pedig annyira csúnya volt, amilyet még életemben nem láttam.
Elől a csípőcsontja magasságában, de attól kicsit beljebb a köldöke irányába van a folt.
Beborogattuk, nem fájt neki bár duzzadt volt, de más baja nem volt, így abban maradtunk az apjával, hogy legalább egy vérvételt beiktatunk a következő héten, hogy a vérsüllyedését-véralvadását lássuk, hogy áll.
Szokott esni kelni, de nem ilyen brutális következményekkel.
Felhívtam a tanítónénijét is, hogy tud- e valamit a dologról, de nem tudott. Viola nem sírt, ne panaszkodott, nem látott komoly balesetet.
Mondta, hogy az egyik verekedős kisfiú hasba vágta ugyan a lányom, de azt magam sem hittem, hogy egy hét éves kis agresszor ilyen sérülést okozhatna.
Vasárnap amikor APA vitte Márkót a "szokásos" veszettségi oltására, meg is kapta mára az időpontot a vérvételre a kislány. Addigra Viola már rebegett valamit a libikókáról ami megütötte a pocakját és ennek a lehetőségét el is fogadtuk, könnyebben hihető volt mint a "Krisztiános verzió".
A véraláfutása mára már körkörös lett mint a pocsolyába dobott kavics körül fodrozódó víz és kb. olyan színű is, a közepén azonban van egy jó nagy, mintegy szilványi kemény dudor.
A doktornénik meglehetősen megdöbbent amikor kitapintotta és a vérvételt követően tovább küldött minket hasi ultrahangra.
Ezzel el is telt a délelőttünk, szerencsére, a hasi uh. is azt erősítette meg, hogy Viola valószínűleg erősen megütötte a hasát ( hasfalát ) és a vérömleny mélyen keletkezett, a vér pedig hirtelen, egyszerre áramlott ki a bőr alatti kötőszövetekbe, attól lett hirtelen olyan csúnya a sérülés, a göb pedig még a vérömleny, amit krémmel kell kezelni, mert akár örökre is ottmaradhat.
A lényeg, hogy egy jó nagy ijedtség és meglehetősen sok várakozás után egész jól jöttünk eddig ki a dologból. Remélem, hogy Viola vérképe is rendben lesz, de ezt csak a jövőhéten tudjuk majd meg.
Jó hír is van: Babácska a tegnapi ultrahang szerint szép nagy, majdnem három kilós és mostanra befordult!!!!!!! - a 34. hétben járok.
2009. október 14., szerda
Az ovisunk
Hideg van, több ruha kell, így macerásabb elindítani a gyerekeket is, ma reggel 7.20-kor a két nagy rendben elballagott a suliba, de Leilával még volt egy pár lefutni való körünk.
Egy copf-két copf,
cipő-bakancs,
ilyen sapka-olyan sapka,
kendő-sál,
a macis kabát miért nem tündéres ... - rendesen elfáradtam mire átmentünk az oviba.
A következő megoldás született, az óvodába ma reggel, egy szöszke elcsatolt hajú, copf nélküli kislány ment át ciklámen színű virágos sapkában, farmerben, bakancsban, bordó-fekete macis kabátban, kendő nélkül, amit majd ígérete szerint fel fog venni ha kimennek az udvarra, a hátizsákjában vittünk cumit - amivel már nem akar együtt aludni, de kell -, alvótársnak macit, lábfej nélküli harisnyát és szoknyát.
Egyébként szereti az óvodát, bár az "ottalvás" miatt alkudozik, de péntekenként ebéd után jöhet haza. Többször nem hozom el hamar, mert itthon már nem akar aludni, viszont szüksége lenne rá.
Mire hazaérünk, hiába csak öt perces út, akkorra már egy óra van és túlpörög.
Az óvónénik dicsérik, hogy milyen önálló, ügyes és talpraesett, szépen mondókázik, mesél velük, játszik a nagyokkal és a kicsikkel is egyaránt és valójában nem is volt szüksége beszoktatásra.
Ennek persze az az oka, hogy mi folyamatosan járunk a Napraforgó csoportba 2002. augusztusa óta, ugyanis Márkó akkor kezdte az ovit, így aztán Viola és Leila már valósággal beleszületett az ovis nyüzsgésbe és szerencsére a bölcsiből is három kis társa is ment a Napraforgókhoz.
Jó közösség, szeretem a vegyes csoportot, 22-en vannak azt hiszem, minden korosztályból 4-5 kispajtás, akik aztán együtt mennek tovább az iskolába is.
ovis humor:
- Leiluska szoktál játszani az Ábellel?
- Ühüm, nagyon szeretem, vicces!
- Miért vicces?
- Szereti ha csiklandozom, olyankor nagyon nevet.
- És?
- Azt szokta hinni, hogy egy nyuszi csiklandozza, vagy egy pók, vagy egy hóember, vagy egy pókember !
- :D :D
Egy copf-két copf,
cipő-bakancs,
ilyen sapka-olyan sapka,
kendő-sál,
a macis kabát miért nem tündéres ... - rendesen elfáradtam mire átmentünk az oviba.
A következő megoldás született, az óvodába ma reggel, egy szöszke elcsatolt hajú, copf nélküli kislány ment át ciklámen színű virágos sapkában, farmerben, bakancsban, bordó-fekete macis kabátban, kendő nélkül, amit majd ígérete szerint fel fog venni ha kimennek az udvarra, a hátizsákjában vittünk cumit - amivel már nem akar együtt aludni, de kell -, alvótársnak macit, lábfej nélküli harisnyát és szoknyát.
Egyébként szereti az óvodát, bár az "ottalvás" miatt alkudozik, de péntekenként ebéd után jöhet haza. Többször nem hozom el hamar, mert itthon már nem akar aludni, viszont szüksége lenne rá.
Mire hazaérünk, hiába csak öt perces út, akkorra már egy óra van és túlpörög.
Az óvónénik dicsérik, hogy milyen önálló, ügyes és talpraesett, szépen mondókázik, mesél velük, játszik a nagyokkal és a kicsikkel is egyaránt és valójában nem is volt szüksége beszoktatásra.
Ennek persze az az oka, hogy mi folyamatosan járunk a Napraforgó csoportba 2002. augusztusa óta, ugyanis Márkó akkor kezdte az ovit, így aztán Viola és Leila már valósággal beleszületett az ovis nyüzsgésbe és szerencsére a bölcsiből is három kis társa is ment a Napraforgókhoz.
Jó közösség, szeretem a vegyes csoportot, 22-en vannak azt hiszem, minden korosztályból 4-5 kispajtás, akik aztán együtt mennek tovább az iskolába is.
ovis humor:
- Leiluska szoktál játszani az Ábellel?
- Ühüm, nagyon szeretem, vicces!
- Miért vicces?
- Szereti ha csiklandozom, olyankor nagyon nevet.
- És?
- Azt szokta hinni, hogy egy nyuszi csiklandozza, vagy egy pók, vagy egy hóember, vagy egy pókember !
- :D :D
2009. október 13., kedd
MA
Mivel mindenkinél ramaty az idő, ez több gondolatot nem is érdemel.
Átnéztem a gyerekek őszi -téli holmiját, mindhármuknak szüksége lesz bakancsra vagy csizmára, de egyébként van mindenük.
A két lánynak kell még legalább 2-3 ovis-iskolás nadrág, ez kicsit keményebb dió, mert ezek nem lehetnek farmerek, mivel azok mindkettőjükről lecsúsznak és hihetetlenül "talált gyerek" kinézetük lesz a rózsaszín felhőcskés hucimucijukban is ha kilóg a trikójuk.
Szóval valami olyasmi nadrág kell nekik, ami fazonra kicsit szabadidőszerű, de mégis inkább iskolába-oviba járós. Ha szerencsém van találok valamiféle széles gumis derekú, egyenes szárú, csinos plüss nadrágot, a napokban majd elkezdek vadászni.
Fáradt vagyok, ma mászkálós napot tartottunk Apával, vásároltunk és ügyintéztünk, háromra értük haza.
A lányok szerencsére egyre jobban eljátszanak együtt, így ma nem kellett se memóriáznom, se kirakóznom, - nem is lett volna hozzá kedvem - Márkó meg odavan az edzésein.
Szóval jól eljátszanak de a pakolás kínszenvedés nekik, Viola csak sír a kupac tetején, Leilát biztatgatja, hogy pakoljon már, az meg juszt sem csinál semmit, így minimum 30 perces tömény gyötrelem és dráma, mire a szoba visszanyeri eredeti kinézetét és rendeltetését.
Ma pl. szülői értekezleteset játszottak, amihez be kellett vinni hat széket és ki kellett pakolni az összes babát, babaedényt és igazi műanyag kajákat, - nyilván fel kellene már világosítanom őket, hogy a szülői az nem egy hatalmas buli ahol vígan lakomáznak a szülők a gyerekeik nélkül ...
Tehát ennyi volt a mai napunk, meg egy kis hortobágyi húsos palacsinta és francia saláta, amit még reggel indulás előtt készítettem...
Átnéztem a gyerekek őszi -téli holmiját, mindhármuknak szüksége lesz bakancsra vagy csizmára, de egyébként van mindenük.
A két lánynak kell még legalább 2-3 ovis-iskolás nadrág, ez kicsit keményebb dió, mert ezek nem lehetnek farmerek, mivel azok mindkettőjükről lecsúsznak és hihetetlenül "talált gyerek" kinézetük lesz a rózsaszín felhőcskés hucimucijukban is ha kilóg a trikójuk.
Szóval valami olyasmi nadrág kell nekik, ami fazonra kicsit szabadidőszerű, de mégis inkább iskolába-oviba járós. Ha szerencsém van találok valamiféle széles gumis derekú, egyenes szárú, csinos plüss nadrágot, a napokban majd elkezdek vadászni.
Fáradt vagyok, ma mászkálós napot tartottunk Apával, vásároltunk és ügyintéztünk, háromra értük haza.
A lányok szerencsére egyre jobban eljátszanak együtt, így ma nem kellett se memóriáznom, se kirakóznom, - nem is lett volna hozzá kedvem - Márkó meg odavan az edzésein.
Szóval jól eljátszanak de a pakolás kínszenvedés nekik, Viola csak sír a kupac tetején, Leilát biztatgatja, hogy pakoljon már, az meg juszt sem csinál semmit, így minimum 30 perces tömény gyötrelem és dráma, mire a szoba visszanyeri eredeti kinézetét és rendeltetését.
Ma pl. szülői értekezleteset játszottak, amihez be kellett vinni hat széket és ki kellett pakolni az összes babát, babaedényt és igazi műanyag kajákat, - nyilván fel kellene már világosítanom őket, hogy a szülői az nem egy hatalmas buli ahol vígan lakomáznak a szülők a gyerekeik nélkül ...
Tehát ennyi volt a mai napunk, meg egy kis hortobágyi húsos palacsinta és francia saláta, amit még reggel indulás előtt készítettem...
2009. október 11., vasárnap
NőőőőK egymást közt :)
Ezekkel a lányokat már leszúrni sem lehet:
- Nem igaz Viola, hogy még mindig pizsiben vagy, pedig korábban keltél fel mint én!
- Nem is keltem korábban, egyszerre keltünk!
- Anya tényleg nem kelhetett fel a Vióka a Corában! Ott nincs is ágy!
Jó gyerekek:
- Nem igaz Viola, hogy még mindig pizsiben vagy, pedig korábban keltél fel mint én!
- Nem is keltem korábban, egyszerre keltünk!
- Anya tényleg nem kelhetett fel a Vióka a Corában! Ott nincs is ágy!
Jó gyerekek:
Csillag születik -Totális elhülyülés?
Sosem néztem ezt a műsort, de most képtelen vagyok bármi értelmesre koncentrálni, így éreztem, hogy most ez lesz nekem a legjobb szombat esti program!
Mindannyian bevackoltuk magunkat a franciaágyba és néztük.
A gyerekek hol mosolyogtak, hol álmélkodtak, Viola meg is jegyezte az egyik produkciónál, hogy " Ez valóban lenyűgöző és együtt látja az egész család! " , szóval jól elvoltunk és tényleg aki továbbjutott annak tetszett is a "tudománya".
Aztán jött az a bizonyos család, kalóz kendővel a fején.
Az előzetes alapján fogalmam sem volt mit fogunk látni, mondták, hogy családi vállalkozás és, hogy most már a gyerekeket is bevonják, arra gondoltam, talán ugró akrobaták lehetnek. Aztán bementek, elmondták, hogy egyiküknek a próbák alatt szalag szakadása lett, még ez is belefért nekem az ugrándozásba.
Ezután meg elkezdték veszett mód ütni egymást, pallókat törtek egymás hátán és gázbeton lapokat nagykalapáccsal én meg elkezdtem röhögni, de nagyon!
Mindenki arcán leírhatatlan volt a döbbenet én meg majd bepisiltem a nevetéstől, egyfolytában az járt az eszemben, hogy na ebben a családban aztán biztos nincsen rejtett agresszió, mert totálisan kiélhetik egymáson az összes dühüket és amikor a kislány elkezdte a fogaival tépkedni a sörös dobozokat az már csak hab volt a tortán, mégis mit szólhat ehhez a családsegítő szolgálat!?
És csak nevettem és nevettem és rájöttem, hogy már egész biztosan elment az összes maradék eszem is, mert rajtam kívül senkinek sem csal mosolyt az arcára az attrakció.
Ami viszont megdöbbentett, hogy ennek ellenére még látni akarják őket legközelebb is!
De hogyan lehet ezt az őrültséget még fokozni???
Szögeket vernek majd egymás fejébe? vagy vagy vagy vagy?
Mindegy is, én biztos megint jót nevetek majd, úgy tűnik a siker és az elismerés kivívása érdekében az emberi hülyeség valóban határtalan és tőlem csinálhatják is, de csak a gyerekek nélkül!
Mindannyian bevackoltuk magunkat a franciaágyba és néztük.
A gyerekek hol mosolyogtak, hol álmélkodtak, Viola meg is jegyezte az egyik produkciónál, hogy " Ez valóban lenyűgöző és együtt látja az egész család! " , szóval jól elvoltunk és tényleg aki továbbjutott annak tetszett is a "tudománya".
Aztán jött az a bizonyos család, kalóz kendővel a fején.
Az előzetes alapján fogalmam sem volt mit fogunk látni, mondták, hogy családi vállalkozás és, hogy most már a gyerekeket is bevonják, arra gondoltam, talán ugró akrobaták lehetnek. Aztán bementek, elmondták, hogy egyiküknek a próbák alatt szalag szakadása lett, még ez is belefért nekem az ugrándozásba.
Ezután meg elkezdték veszett mód ütni egymást, pallókat törtek egymás hátán és gázbeton lapokat nagykalapáccsal én meg elkezdtem röhögni, de nagyon!
Mindenki arcán leírhatatlan volt a döbbenet én meg majd bepisiltem a nevetéstől, egyfolytában az járt az eszemben, hogy na ebben a családban aztán biztos nincsen rejtett agresszió, mert totálisan kiélhetik egymáson az összes dühüket és amikor a kislány elkezdte a fogaival tépkedni a sörös dobozokat az már csak hab volt a tortán, mégis mit szólhat ehhez a családsegítő szolgálat!?
És csak nevettem és nevettem és rájöttem, hogy már egész biztosan elment az összes maradék eszem is, mert rajtam kívül senkinek sem csal mosolyt az arcára az attrakció.
Ami viszont megdöbbentett, hogy ennek ellenére még látni akarják őket legközelebb is!
De hogyan lehet ezt az őrültséget még fokozni???
Szögeket vernek majd egymás fejébe? vagy vagy vagy vagy?
Mindegy is, én biztos megint jót nevetek majd, úgy tűnik a siker és az elismerés kivívása érdekében az emberi hülyeség valóban határtalan és tőlem csinálhatják is, de csak a gyerekek nélkül!
2009. október 10., szombat
Úgy szeretnék ...!
Úgy szeretnék elmenni vacsorázni Apával, meg valakikkel akik nem gyerekek és úgy szeretnék elmenni moziba is! Valamikor a télen voltunk utoljára, de akkor is valami ritka depis filmet sikerült kicsípni.
Szóval ezt a két dolgot most nagyon szeretném csinálni DE nem lehet, mert nem tudok kismamáknak való talponállót - azaz olyan éttermet, ahol állva is lehet enni, vagy legalábbis magas bárszékeken ülve, mert gyanús, hogy ahol bárszékeken ülnek, ott nem esznek, hanem inkább isznak a népek és nem tudok olyan mozit sem, ahol fel tudja az ember lánya pakolni a lábát félig fekvő -ülő helyzetbe, vagy legalább törökülésbe tud ülni a székben anélkül, hogy beleszorulna.
ÁÁÁ mindegy is, úgysem tudjuk kire bízni a gyerekeket, de azért álmodozni lehet!
Meg ha az elmúlt csaknem egy évet kibírtuk mozi és éttermi vacsi nélkül, menni fog az még egy évig simán:)
Amúgy meg egész jól főzök és nagyon jól el tudok tévézgetni a vasalódeszka mellett is esténként - ha nem vasalok, akkor reménytelen a tévézés, mert menthetetlenül elalszom és jól ki is alszom magam 21 és 23 óra között, onnantól meg csak szenvedezek.... -.
Szóval ezt a két dolgot most nagyon szeretném csinálni DE nem lehet, mert nem tudok kismamáknak való talponállót - azaz olyan éttermet, ahol állva is lehet enni, vagy legalábbis magas bárszékeken ülve, mert gyanús, hogy ahol bárszékeken ülnek, ott nem esznek, hanem inkább isznak a népek és nem tudok olyan mozit sem, ahol fel tudja az ember lánya pakolni a lábát félig fekvő -ülő helyzetbe, vagy legalább törökülésbe tud ülni a székben anélkül, hogy beleszorulna.
ÁÁÁ mindegy is, úgysem tudjuk kire bízni a gyerekeket, de azért álmodozni lehet!
Meg ha az elmúlt csaknem egy évet kibírtuk mozi és éttermi vacsi nélkül, menni fog az még egy évig simán:)
Amúgy meg egész jól főzök és nagyon jól el tudok tévézgetni a vasalódeszka mellett is esténként - ha nem vasalok, akkor reménytelen a tévézés, mert menthetetlenül elalszom és jól ki is alszom magam 21 és 23 óra között, onnantól meg csak szenvedezek.... -.
2009. október 8., csütörtök
Betűelemek -iskolai kínok ...
Sokat írtam már Violáról, hogy milyen kisgyerek.
Amikor kérdezik, hogy hogy megy neki a suli, azt szoktam válaszolni, hogy úgy Violásan.
A lényeg, hogy tudtam, hogy nem lesz egyszerű, tudtam, hogy a figyelme könnyen elkalandozik, hogy neki nem elég egy- egy dolgot egyszer elmondani, de alapvetően nem tartom nehezen kezelhető gyereknek.
Tisztelet tudó, kedves, nagyon nyílt és érzékeny, rendkívül tájékozott, segítőkész és nála mindig tudja az ember, hogy hányadán állnak a dolgok, szóval nem lapít, nem sumákol lehet, hogy először tagad, de ha még egyszer rákérdez az ember bevállalja amit elkövetett.
Nem bonyolult lélek, kedves, őszinte, jó társaság, ha baja van megmondja, ha kell oda is csap, de nem agresszív, a korlátokat elég nehezen viseli, de hajlítható és hajlik is a jó szóra.
Gyönyörűen rajzol, hosszan türelmesen dolgozik a saját kis alkotásain, ha unatkozik rajzol, ha tévézik közben rajzol, ha teheti tévézik, eszik és rajzol egyszerre:)
Ennek ellenére az iskolában valamiért nem úgy boldogul, ahogy elvárnák tőle, azaz a munkáit meglehetősen lassan végzi, ha lendületesebben csinálja, akkor meg nem elég alapos.
A külalakja csapnivaló, sokat kell radírozni amikor kijavítják a háziját és ő újra és újra csinálja -szó nélkül-. Nehezek neki a túlságosan nagy alaposságot igénylő betűelemek, mint a fordított fecske vonal, a kicsi hullámok - azaz megcsinálja őket nagyon gyorsan, de nem pontosan, nem ott érik el vagy metszik a vonalakat ahol kellene.
És látom, hogy egyre inkább veszít a szárnyaló lendületéből, hogy kezdi kedvét szegni az iskola, már nem tartja magát ügyesnek, pedig tényleg az!
És gyötrődik, csütörtökre már nagyon fáradt, péntekre már kicsit jobb mert, akkor már túllendül a holtponton és a hétvégén újra boldog.
Nem akarom, hogy rossz legyen neki, gyakorolunk ha kell, de őszintén nem sok értelmét látom, én magam sem tudom, veszem észre sokszor, hogy ez vagy az az elem nem pont ott éri el azt a nyüves vonalat! És most jöttem rá, hogy valószínűleg 30 éve rosszul írom az ötöst és a ceruzát sem jól fogom.
Annyira sajnáltam ma amikor érte mentem és még a házija fölött gubbasztott a századik radírozás után. Nem bánnám ha itthon írná a leckéjét, mert kb. fél óra alatt végezne vele, de lehet ( biztos ), hogy én nem megfelelően javítanám a hibáit.
Én hagynám hibázni és továbbra is kis vigyori, nagyszívű, csapongó gyereknek lenni.
Most nagyon olyannak érzem az iskolát mint a kerékbetörést -kegyetlennek.
Márkóval nem ilyen volt, ő sokkal kevesebbet és kevésbé ügyesen rajzolt, ezért az írást mindig nagy figyelemmel és alapossággal végezte, hisz még a ceruzafogása sem volt olyan biztos mint Violáé. És Márkóval sosem kellett gyakorolni sem, a munkái külalakja mindig szép volt, tiszta, mondjuk náluk még a tanítónéni sem radírozott soha ....
Nem akarom összehasonlítgatni a gyerekeimet, amúgy is rettentően mások, csak az a kérdés merült fel bennem, hogy lehet, hogy azok a gyerekek könnyebben tudnak szépen írni akik nem szeretik annyira a korábbi éveikben a ceruzát?
Amikor kérdezik, hogy hogy megy neki a suli, azt szoktam válaszolni, hogy úgy Violásan.
A lényeg, hogy tudtam, hogy nem lesz egyszerű, tudtam, hogy a figyelme könnyen elkalandozik, hogy neki nem elég egy- egy dolgot egyszer elmondani, de alapvetően nem tartom nehezen kezelhető gyereknek.
Tisztelet tudó, kedves, nagyon nyílt és érzékeny, rendkívül tájékozott, segítőkész és nála mindig tudja az ember, hogy hányadán állnak a dolgok, szóval nem lapít, nem sumákol lehet, hogy először tagad, de ha még egyszer rákérdez az ember bevállalja amit elkövetett.
Nem bonyolult lélek, kedves, őszinte, jó társaság, ha baja van megmondja, ha kell oda is csap, de nem agresszív, a korlátokat elég nehezen viseli, de hajlítható és hajlik is a jó szóra.
Gyönyörűen rajzol, hosszan türelmesen dolgozik a saját kis alkotásain, ha unatkozik rajzol, ha tévézik közben rajzol, ha teheti tévézik, eszik és rajzol egyszerre:)
Ennek ellenére az iskolában valamiért nem úgy boldogul, ahogy elvárnák tőle, azaz a munkáit meglehetősen lassan végzi, ha lendületesebben csinálja, akkor meg nem elég alapos.
A külalakja csapnivaló, sokat kell radírozni amikor kijavítják a háziját és ő újra és újra csinálja -szó nélkül-. Nehezek neki a túlságosan nagy alaposságot igénylő betűelemek, mint a fordított fecske vonal, a kicsi hullámok - azaz megcsinálja őket nagyon gyorsan, de nem pontosan, nem ott érik el vagy metszik a vonalakat ahol kellene.
És látom, hogy egyre inkább veszít a szárnyaló lendületéből, hogy kezdi kedvét szegni az iskola, már nem tartja magát ügyesnek, pedig tényleg az!
És gyötrődik, csütörtökre már nagyon fáradt, péntekre már kicsit jobb mert, akkor már túllendül a holtponton és a hétvégén újra boldog.
Nem akarom, hogy rossz legyen neki, gyakorolunk ha kell, de őszintén nem sok értelmét látom, én magam sem tudom, veszem észre sokszor, hogy ez vagy az az elem nem pont ott éri el azt a nyüves vonalat! És most jöttem rá, hogy valószínűleg 30 éve rosszul írom az ötöst és a ceruzát sem jól fogom.
Annyira sajnáltam ma amikor érte mentem és még a házija fölött gubbasztott a századik radírozás után. Nem bánnám ha itthon írná a leckéjét, mert kb. fél óra alatt végezne vele, de lehet ( biztos ), hogy én nem megfelelően javítanám a hibáit.
Én hagynám hibázni és továbbra is kis vigyori, nagyszívű, csapongó gyereknek lenni.
Most nagyon olyannak érzem az iskolát mint a kerékbetörést -kegyetlennek.
Márkóval nem ilyen volt, ő sokkal kevesebbet és kevésbé ügyesen rajzolt, ezért az írást mindig nagy figyelemmel és alapossággal végezte, hisz még a ceruzafogása sem volt olyan biztos mint Violáé. És Márkóval sosem kellett gyakorolni sem, a munkái külalakja mindig szép volt, tiszta, mondjuk náluk még a tanítónéni sem radírozott soha ....
Nem akarom összehasonlítgatni a gyerekeimet, amúgy is rettentően mások, csak az a kérdés merült fel bennem, hogy lehet, hogy azok a gyerekek könnyebben tudnak szépen írni akik nem szeretik annyira a korábbi éveikben a ceruzát?
2009. október 7., szerda
...
Ma ezt írta egy a 36. hétben járó kismama társam:
"Én épp tegnap jelentettem ki a férjemnek, hogy unom a terhességet. 1-2 hete már tényleg úgy érzem magam, mint egy jóllakott pandamaci és a járásom kb. egy beszart kacsáéra emlékeztet, egy-egy mozdulat pedig felér egy fizika órával (súlypont megtalálás....). Persze, amikor meg itt lesz a baba, akkor meg arra vágyok majd, hogy legalább egy órára bújjon már vissza!"
Hát ja, kb. ez van velem is, azzal a különbséggel, hogy én már tudom, ha egyszer kint lesz a baba, kizárt, hogy azt kívánjam, hogy valaha is visszabújjon:))
Sára mentségére szóljon, hogy ő még az első gyermekét várja.
Kaptam két jogos, kritikus megjegyzést ezért ide is felteszem a válaszomat :
Hibáztam - titeket meg pont megtalált ez a fórumról kiragadott gondolat ...-
Igazatok van, unni semmiképp sem a "terhességet" lehet, hanem inkább az ügyetlenséget, esetlenséget, nehéz levegővételt, a lábgörcsöket ...
Mondjuk az az érdekes, hogy ezeket teljesen elfelejti az ember, ami megmarad emlékbe nekünk a várandósságról, az a boldog várakozás és a bennünk növekvő, izgő-mozgó, nagyon várt ajándék érzése.
Már eleve ez a szó sem a megfelelő, hogy terhesség, nem szeretem, a várandósság sokkal inkább kifejezi amit az ember érez amikor a benne növekvő babára gondol, mégis az első, negatív tartamot is hordozó kifejezés a sokkal gyakrabban használt.
Bár akármit is mondunk, gondolunk, az utolsó hetek valóban tudnak terhesek lenni, nehezek, kínlódósak, mint az át nem aludt végtelen éjszakák. Tudja az ember, hogy a teste mire készül éppen és készíti fel őt is, de akkor is, nem könnyű. Csak szerencsére elfelejtjük, mert ilyen okosan vagyunk mi emberek összerakva.
Amikor már nagyon "bénának" érzem magam, akkor mindig megörülök, ha meglátok egy nálam sokkal- sokkal nagyobb hasú kismamát és megbeszélem magammal, hogy nekem voltaképp milyen jó, mert neki biztosan sokkal nehezebb.
"Én épp tegnap jelentettem ki a férjemnek, hogy unom a terhességet. 1-2 hete már tényleg úgy érzem magam, mint egy jóllakott pandamaci és a járásom kb. egy beszart kacsáéra emlékeztet, egy-egy mozdulat pedig felér egy fizika órával (súlypont megtalálás....). Persze, amikor meg itt lesz a baba, akkor meg arra vágyok majd, hogy legalább egy órára bújjon már vissza!"
Hát ja, kb. ez van velem is, azzal a különbséggel, hogy én már tudom, ha egyszer kint lesz a baba, kizárt, hogy azt kívánjam, hogy valaha is visszabújjon:))
Sára mentségére szóljon, hogy ő még az első gyermekét várja.
Kaptam két jogos, kritikus megjegyzést ezért ide is felteszem a válaszomat :
Hibáztam - titeket meg pont megtalált ez a fórumról kiragadott gondolat ...-
Igazatok van, unni semmiképp sem a "terhességet" lehet, hanem inkább az ügyetlenséget, esetlenséget, nehéz levegővételt, a lábgörcsöket ...
Mondjuk az az érdekes, hogy ezeket teljesen elfelejti az ember, ami megmarad emlékbe nekünk a várandósságról, az a boldog várakozás és a bennünk növekvő, izgő-mozgó, nagyon várt ajándék érzése.
Már eleve ez a szó sem a megfelelő, hogy terhesség, nem szeretem, a várandósság sokkal inkább kifejezi amit az ember érez amikor a benne növekvő babára gondol, mégis az első, negatív tartamot is hordozó kifejezés a sokkal gyakrabban használt.
Bár akármit is mondunk, gondolunk, az utolsó hetek valóban tudnak terhesek lenni, nehezek, kínlódósak, mint az át nem aludt végtelen éjszakák. Tudja az ember, hogy a teste mire készül éppen és készíti fel őt is, de akkor is, nem könnyű. Csak szerencsére elfelejtjük, mert ilyen okosan vagyunk mi emberek összerakva.
Amikor már nagyon "bénának" érzem magam, akkor mindig megörülök, ha meglátok egy nálam sokkal- sokkal nagyobb hasú kismamát és megbeszélem magammal, hogy nekem voltaképp milyen jó, mert neki biztosan sokkal nehezebb.
2009. október 6., kedd
Életünk értelme ...
Ma befejeztem egy szerintem szenzációs könyvet, azt hiszem 450 ft-ért vettem a Tescóban akciósan, de esküszöm csak engem várt ott!
STEPHANIE CALMAN : EGY ROSSZ ANYA VALLOMÁSAI
Egy néha sokkolóan őszinte, talán kicsit közönséges, de nagyon jó humorral megírott igazán szórakoztató, éle tízű könyvet kap a kezébe, aki megveszi ezt az akciós művet:)
Sokminden nagyon angol benne, de ettől még érdekesebb is egy kicsit.
Rengeteget nevetem rajta, amit soha nem felejtek majd el az az utolsó pár mondat amit idézek nektek:
" Nincs nyugodt időszak, és soha nem is lesz. Ez egy igazán elrettentő gondolat. összecsukom az újságot, és a gondolat felfoghatatlanságán töprengek. A fák mögött lemegy a nap. Peter és a gyerekek nevetve tartanak felém. A pincérnőtől kihízelegtek még két csokit. Peter behajol az ablakon, és megcsókol.
- Szia, drágám!
Beülteti a gyerekeket az üléseikbe , és ahogy elindulunk az autóval, Lawrence és Lydia egy-egy könyvet vesznek elő a zsebükből.
- Hát nem gyönyörűek?
- De ...
És tudom, hogy az egész világon nincs még két ember, akinek megengedném, hogy tönkretegye az életemet. "
Na szóval ....
Tegnap reggel be kellett mennem a dokihoz a klinikára, mert vasbetonná vált a méhem jobb alsó harmada röpke másfél órára. Magam is megijedtem. Olyannyira, hogy összepakoltam a bevonulós táskát is ...
Szerencsére nincs bajom, csináltak ctg-t is, nagyon enyhe összehúzódásaim voltak csak.
A babó viszont még mindig faros, ez van. Vagy majd a végén trükközik és fordul be, vagy csaszi. Úgy vagyok vele, hogy ha csaszi, akkor annak is megvan az oka, de erről majd csak hetek múlva....
Ma vérvételen voltam, azt hittem az utolsón, de persze nem, viszont az utolsó éhgyomros nagy labort vették le, másfél órát kellett várnom 100 ember között és ez az a helyzet pontosan aminek az elkerülésére a háziorvos utasított.
Mivel a labor újonnan a harmadikra a került, már a lépcsőzés sem volt semmi, gondolom a 80 éves nénik és bácsik legalább úgy örültek neki mint az összes kismama, mert a költözés ténye csak a magasföldszint ( eredeti labor szint ) elhagyása után vált világossá.
Szóval a laborosoké lett csaknem az egész harmadik emelet, egy légtér, csukott ablakok, beletörődőn várakozó emberek. Ki volt téve egy paraván, azon egy felirat: kismamaváró a paraván mögött, az influenza miatt !
Bocsi, nem tudom hány terhes férfi és nő van ötven és nyolcvanöt év között, de a paraván mögött csak olyanok voltak. Én egy darabig egy ablak párkányát támasztottam könyvvel a kezemben aztán csak leültem de rettentően utáltam az egészet.
A lényeg, hogy ez is megvolt, ma pedig henyélek egész nap, még főzni sem főzök van itthon elég maradék.
Szerencsére nincs bajom, csináltak ctg-t is, nagyon enyhe összehúzódásaim voltak csak.
A babó viszont még mindig faros, ez van. Vagy majd a végén trükközik és fordul be, vagy csaszi. Úgy vagyok vele, hogy ha csaszi, akkor annak is megvan az oka, de erről majd csak hetek múlva....
Ma vérvételen voltam, azt hittem az utolsón, de persze nem, viszont az utolsó éhgyomros nagy labort vették le, másfél órát kellett várnom 100 ember között és ez az a helyzet pontosan aminek az elkerülésére a háziorvos utasított.
Mivel a labor újonnan a harmadikra a került, már a lépcsőzés sem volt semmi, gondolom a 80 éves nénik és bácsik legalább úgy örültek neki mint az összes kismama, mert a költözés ténye csak a magasföldszint ( eredeti labor szint ) elhagyása után vált világossá.
Szóval a laborosoké lett csaknem az egész harmadik emelet, egy légtér, csukott ablakok, beletörődőn várakozó emberek. Ki volt téve egy paraván, azon egy felirat: kismamaváró a paraván mögött, az influenza miatt !
Bocsi, nem tudom hány terhes férfi és nő van ötven és nyolcvanöt év között, de a paraván mögött csak olyanok voltak. Én egy darabig egy ablak párkányát támasztottam könyvvel a kezemben aztán csak leültem de rettentően utáltam az egészet.
A lényeg, hogy ez is megvolt, ma pedig henyélek egész nap, még főzni sem főzök van itthon elég maradék.
2009. október 3., szombat
Vigyázat, magasfeszültség!
Itt tartok most- link a címben -.
Az a nagy helyzet, hogy rettentő furák a napjaim, éjszaka keveset alszom és akkor is rettentő zavarosakat álmodom, de fent lenni sem vagyok képes esténként max. fél tízig és utána meg soha nem akar már reggel lenni... A legtöbbször kettő körül arra ébredek, hogy begörcsöl a lábam, hol a combom, hol a vádlim van, hogy csak hosszú percek után áll ki a görcs, mialatt óvatos droid mozgással, sziszegve róvom a köröket az udvar csikorgó kavicsán az éjszaka sötétjében.
Most még ráadásul telihold is van és emiatt valahogy duplán rossz, mert nem csak éjszaka, hanem nappal is zizi vagyok.
Már ott tartok, hogy magamnak is nehéz magamat elviselni.
Tegnap este is átrendeztem volna legszívesebben az egész házat, mert annyira nem volt jó valami... - de mi?
Végül ma reggel annyi rendezkedéssel is beértem, hogy a babaágy mintás matrachuzatát egyszínűre cseréltem és kisúroltam a kanapét, valamint arra is tettem egy egyszínű huzatot.
Tisztára mintha kényszeres lennék, pedig valószínűleg csak a horonok művelik ezt velem.
Tudom, hogy az lehet, az egyik fő gond, hogy fizikailag és szellemileg sem vagyok eléggé elfáradva, de tegnap sem tétlenkedtem, mert délelőtt "nagybevásároltunk", amúgy meg mindennap főzök, mosok, takarítok, megyek a gyerekekért szóval nem egy helyben ülök és még csak nem is fekszem, mert már egyáltalán nem kényelmes a fekvés sem.
Az agyam meg főleg nem vagyok képes lefárasztani, mivel semmi nem köt le, csak csapongok és többnyire a babával foglalkoznak a gondolataim, nem tudok odafigyelve végignézni egy filmet, vagy olvasni.
Ami lekötne az a vásárlás, de hát a világ pénze nem lenne elég, ha úgy igazából belefognék és persze ott is csak a babával kapcsolatos dolgok vonzanak és semmi más.
Itthon nagyjából rendben van minden, még a konyhaszekrényt kell átpakolnom, hogy legyen egy fél polcnyi hely a legkisebbem kifőzendő kis holmijainak és a kórházi pakkom kell még összeállítani, de nem lenne még azt sem muszáj, mert hosszú heteim vannak a szülésig. Lehet, hogy bevállalok egy háznyi ablakpucolást és függönymosást is, csak hogy azon is túl legyek, előre "karácsonyra".
Szeretném valahogy leküzdeni ezt a furcsa belső feszültséget, de nem nagyon tudom, hogy miképpen. Ha tudnék meditálni, akkor talán sikerülne, de állva lehet egyáltalán? Mert már nincs olyan póz amiben ellazulhatnék.
Áááh mindegy is, remélem a teliholddal elmúlik ez az agybajom és újra egy kicsit normálisabb leszek ....
Az a nagy helyzet, hogy rettentő furák a napjaim, éjszaka keveset alszom és akkor is rettentő zavarosakat álmodom, de fent lenni sem vagyok képes esténként max. fél tízig és utána meg soha nem akar már reggel lenni... A legtöbbször kettő körül arra ébredek, hogy begörcsöl a lábam, hol a combom, hol a vádlim van, hogy csak hosszú percek után áll ki a görcs, mialatt óvatos droid mozgással, sziszegve róvom a köröket az udvar csikorgó kavicsán az éjszaka sötétjében.
Most még ráadásul telihold is van és emiatt valahogy duplán rossz, mert nem csak éjszaka, hanem nappal is zizi vagyok.
Már ott tartok, hogy magamnak is nehéz magamat elviselni.
Tegnap este is átrendeztem volna legszívesebben az egész házat, mert annyira nem volt jó valami... - de mi?
Végül ma reggel annyi rendezkedéssel is beértem, hogy a babaágy mintás matrachuzatát egyszínűre cseréltem és kisúroltam a kanapét, valamint arra is tettem egy egyszínű huzatot.
Tisztára mintha kényszeres lennék, pedig valószínűleg csak a horonok művelik ezt velem.
Tudom, hogy az lehet, az egyik fő gond, hogy fizikailag és szellemileg sem vagyok eléggé elfáradva, de tegnap sem tétlenkedtem, mert délelőtt "nagybevásároltunk", amúgy meg mindennap főzök, mosok, takarítok, megyek a gyerekekért szóval nem egy helyben ülök és még csak nem is fekszem, mert már egyáltalán nem kényelmes a fekvés sem.
Az agyam meg főleg nem vagyok képes lefárasztani, mivel semmi nem köt le, csak csapongok és többnyire a babával foglalkoznak a gondolataim, nem tudok odafigyelve végignézni egy filmet, vagy olvasni.
Ami lekötne az a vásárlás, de hát a világ pénze nem lenne elég, ha úgy igazából belefognék és persze ott is csak a babával kapcsolatos dolgok vonzanak és semmi más.
Itthon nagyjából rendben van minden, még a konyhaszekrényt kell átpakolnom, hogy legyen egy fél polcnyi hely a legkisebbem kifőzendő kis holmijainak és a kórházi pakkom kell még összeállítani, de nem lenne még azt sem muszáj, mert hosszú heteim vannak a szülésig. Lehet, hogy bevállalok egy háznyi ablakpucolást és függönymosást is, csak hogy azon is túl legyek, előre "karácsonyra".
Szeretném valahogy leküzdeni ezt a furcsa belső feszültséget, de nem nagyon tudom, hogy miképpen. Ha tudnék meditálni, akkor talán sikerülne, de állva lehet egyáltalán? Mert már nincs olyan póz amiben ellazulhatnék.
Áááh mindegy is, remélem a teliholddal elmúlik ez az agybajom és újra egy kicsit normálisabb leszek ....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)