Pepe 9

1.
Rengeteget beszélsz. Ezt csak azért jegyzem fel, ha pár év múlva panaszkodnék, hogy nem szólsz hozzám, akkor tudjam, AZ A JUTALOM.

2.
Nem tudsz írni. Mindenesetre gyúrunk a nyelvtan témazáróra. A jó hír, hogy nem lesz benne diktálás. A rossz, hogy a tárgyas ragozást nem tudtam elmagyarázni neked.

3.
Annyira szeretsz biciklizni és annyira szereted a barátaidat, hogy amikor a legjobb barátod hozzánk készült, akkor simán belementél, hogy a saját biciklidet kölcsönad neki, te meg a húgodéval menjél. Ami nemcsak kicsi neked, de erősen rózsaszín és Barbie-s tematikájú. Csak, hogy elmehessetek együtt biciklizni. Aztán a barátod nem tudott átjönni, mert aznap altatták el a beteg cicáját. Picúrt. Mint kiderült, te is nagyon szeretted ezt a cicát. Csak azt nem értetted, mit jelent elaltatni egy állatot. Hát, megint tanítottam valamit neked, amit nem akartam…

4.
Ha már a macskáknál tartunk. Vannak macskás és kutyás emberek. Te az első csoportba tartozol. Minden alkalmat megragadsz, hogy kérjél egy macskát ajándékba. Amikor azzal hárítom a kérést, hogy akkor Papika elköltözne itthonról, akkor kérdően nézel rám: ÉS?

5.
Egy harmadikos kisfiú anyukája azt mesélte nekem, hogy a gyerek kiguglizott „mesztelen lányokat” az interneten. Próbáltam érdeklődni nálad, de te még a kérdést sem értetted. Úgy tűnik, nem érdeklődsz még a téma iránt.

6.
Őrült büszke vagy magadra, hogy a Zongoraiskola könyvben már ott tartasz, ahol a szomszéd kisfiú. Aki már 4 éve zongorázik. Amikor elmagyaráztam neked, hogy a szomszéd kisfiú hallás után le tud bármit zongorázni, akkor csak egy magabiztos „de én is, Mamika” volt a válaszod. Sajnálom, Pepe, de nem.

7.
Még nem gyanítom, hogy gond lenne, hogy az iskola előtt már nem engeded, hogy puszit adjak neked. Mondjuk még tudlak kényszeríteni.

8.
Én: Hogy jellemeznéd magadat?
Te: Miért?
Én: Mert kíváncsi vagyok!
Te: Kicsi. Gyors. Nem tudom. Ez a két szó jutott eszembe.

9.
BOLDOG SZÜLINAPOT!

Hogy telik egy napom?

Múlt héten ketten is (a háziorvosom és a szomszéd kislánya) csodálkozásuknak adtak hangot, amikor megtudták, hogy dolgozom. Mármint, hogy állásom van.

Nem értem, miért van ez így…

Nézzük például a mai napomat:

1. Elviszem a lányokat az oviba. Hazajövök.
2. Elmegyek gyógytornára. Hazajövök.
3. Elmegyek vásárolni. Hazajövök.
4. Elmegyek Pepéért az iskolába és elviszem különórára. Hazajövök.
5. Hazahozom Pepét. Értelemszerűen én is hazajövök.
6. Elmegyek a lányokért az oviba. Hazajönnek. Hazajövök én is. A mai nap, ha jól számoltam, hatodszor.

De közben tényleg nagyon sokat dolgoztam!!!

Csalog Zsolt: Csendet akarok

Hát. Nem volt még ilyen. Elsírtam magam egy színházi előadás alatt.

Mentségemre szól, hogy szerintem nagyon jó darab, bár a férjem számtalan hibát felsorolt az előadás után. De én elfogult vagyok. Mert Csalog Zsolt mégiscsak szociológus. És Fullajtár Andrea nagyon jó volt. Mentes minden furcsaságától, amit más darabokban lehet látni. Főleg azt nem szeretem, amikor jár. De ebben a darabban végig egy széken ül. És úgy meséli el a hajléktalan Etelka életét.

Szóval, amikor arról beszélt Etelka, hogy elveszítette a gyerekeit, mert a bíróság a férjének ítélte őket, a lakással együtt, akkor bőgtem.

Mert hogy Pepe a héten 9 lesz. Ami, mint tudjuk, a 18 fele.

És bíróság ide-vagy-oda, a gyerekek felnőnek. És elhagyják a szüleiket.

Brühahahaha.

Aztán persze vettem a fáradtságot és magamba néztem. És kiderült, mi a gond: Nem akarok úgy visszagondolni a gyerekkorukra, mint az aranykorra. Életem legszebb és legtartalmasabb éveire. És valójában attól félek, hogy egyszercsak már nem fogom tudni a szépet és a jót értékelni.

Aztán persze eszembe jutott a 90 éves nagymamám, aki úgy aggódott a 60 éves gyerekéért, mint én most Pepéért.

MERT AZÉRT VANNAK DOLGOK, AMIK MÁR NEM FOGNAK VÁLTOZNI…

Óvoda és iskola

Pár hete nyílt nap volt Pepe iskolájában. Rutinos versenyzőkként már pontosan tudtuk mi a dolgunk. Először is, Bakkát apukája és anyukája is elkísérte, hogy szétválva több esélyünk legyen a kötelező feladatokat teljesíteni.

Mit mondjak? Jók voltunk, na.

Míg a szülők nagy többsége az elsős tanító nénikkel próbált beszélgetni, mi tudtuk, mi a feladat.

Papika, szépen megmosakodva, öltönyben, nyakkendőben, vitatta meg az igazgató nénivel azt a problémát, hogy bizony körzeten kívüliek vagyunk. Első és legfontosabb információkként megtudtuk, hogy az igazgató néni MÉG MINDIG EMLÉKSZIK PEPÉRE A BEÍRATKOZÁSRÓL. Jó értelemben. És nincs kifogása, hogy Pepe húga is ebbe az iskolába járjon.

Én ezalatt az ének tanító nénit kaptam el, hogy hallgassa meg Bakkát. Meghallgatta. ÉS KÉRÉS NÉLKÜL KIÁLLÍTOTTA A PAPÍRT, HOGY A LÁNYOM ALKALMAS ÉNEK-ZENEI EMELT SZÍNTŰ OKTATÁSRA. Még azt is mondta az ének tanító néni, gondolom bíztatásul, hogy Bakka hangja sokkal jobb, mint Pepéé. Mondjuk ez nem nagy szó…

Ez a papír azért volt nagyon fontos, mert a településen csak ebben az iskolában van ének-zenei emelt színtű oktatás, így körzeten kívüliség tulajdonképpen nem számít. Csak a zenei rátermettség. Amiből mint tudjuk családunknak sok van…

Miután mindezt elintéztük, a lányom mehetett volna játszani az osztályokba. De ő inkább sírdogált. Mondjuk tényleg ijesztően sok gyerek és szülő volt az iskolában…

Szerencsére második alkalommal már csak azok jöttek el, akik komolyan gondolják a dolgot. Így Bakkára termenként öt tanító néni jutott. A lányom osztott-szorzott, majd elhatározta, hogy ének osztályba írassuk. Próbáltam még nyomni a német nemzetiségi dolgot, de nem nagyon ment. Azért a nyílt nap után Bakka még gyakran gondolkozott azon, akar-e valójában iskolába járni vagy sem.

Aztán tegnap a katonás óvó nénije rászólt, hogy ne egyen olyan sokat mert el fog hízni*. Így ma az iskolai beiratkozás után Bakka megkérdezte tőlem, hogy ugye ez most azt jelenti, hogy többet nem kell oviba járnia.

Hát nem.

Mindenesetre sikerült dráma nélkül teljesítenünk a feladatot. Feltéve, ha tényleg felveszik Bakkát.

Két hét, és kiderül.

* Hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot, hogy nem írok erről az óvó néniről részletesen. Pedig tudnék mit.

Ugyanaz kétszer…

Pepe: Te doktor vagy?
Én: Pepe ne kérdezz hülyeségeket. Hogy lennék orvos?
Pepe: De hát az van kiírva a munkahelyedre az ajtódra.
Én: JA, AZ! Igen, úgy doktor vagyok.*
Pepe: És ez mit jelent?
Én: Hát nem is tudom, pontosan, hogy mondjam el.
Pepe: Olyan ez mint a hadseregben a szamárlétre? Hogy tizedes és így tovább?
Én: Szamárlétra? Igen, valami olyasmi. Tizedes? Igen, talán az.

***

Én: Blablabla.
Szomszédnő: Blablabla. Képzeld, doktori iskolába fogok járni.
Én: Hű, az nagyon jó.
Szomszédnő: Kicsit félek, nagy dolog az.
Én: Á, nem olyan durva. Átlagos intelligenciával és egy kis kitartással menni fog. Csak szólj, ha statisztikában segítség kell.
Szomszédnő: Kérdezném, hogy nem akarsz te is jönni?
Én: Ööö. Én már elvégeztem egy doktori iskolát.
Szomszédnő: TÉNYLEG? Doktor vagy?
Én: Igen, csak nem írom ki a postaládára…

És akkor neki is elmagyaráztam, hogy hívnak.

* Itt kihagytam egy részt, amikor arról grilleztem a gyereket, hogyan volt pontosan kiírva a nevem az ajtómra. Nem tudta… Mondjuk, mentségére szolgál, hogy nem is úgy hívnak, ahogy ki van írva…

Hosszú távú tervem…

Én: Amikor kamaszok lesztek, úgyis utálni fogtok.
Bakka & ZK: NEM, MAMIKA. SOSEM FOGUNK UTÁLNI.
Én: Dehogy nem!
Bakka: Én annyira szeretlek, hogy ha meghalsz, akkor is minden születésnapodon ki fogok menni a temetőbe a sírodhoz. És viszek neked virágot!

Amikor a cipésznek lyukas a cipője…

Tegnap ezt olvastam Pepe üzenő füzetében:

Kedves Szülők!
Kérem ellenőrizzék Pepe angol felszerelését és házi feladatát, mert rendszeres hiányai vannak.

Tisztelettel, aláírás, dátum.

Első lépésként leszúrtam a gyereket. Hogy érezze, törődünk vele.
Második lépésként elgondolkoztam, hogy lehet felszerelés hiánya, amikor az angol füzete és könyve sosem jön haza.
Harmadik lépésként tovább gondolkoztam, hogy lehet házi feladat hiánya amikor a házi feladatokat rendszeresen ellenőrzöm, kikérdezem . Mindig megcsinálják az iskolában és nekem semmi dolgom ezzel.

Aztán persze rájöttem. Pénteken van az angolórájuk. Pénteken viszont nincs tanulóóra az iskolában, mert hétvégére sosem kapnak a gyerekek házi feladatot. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt az angoltanárnak elfelejtették megmondani. Illetve a gyerekem fejéből véletlenül kiesett az a tény, hogy péntekként szoktak kapni leckét angolból. Mert én minden pénteken megkérdezem, hogy van-e lecke/pótolnivaló a hétvégére. És csak a legritkább esetben van valami. És az sosem angol. Amiből az következik, hogy bár nem tudom hányszor kaphatott Pepe pénteken angolból leckét, azt biztosan állíthatom, hogy abból egyet sem csinált meg. Szeptember óta.

Mondjuk, jó, hogy kiderült. Jobb később, mint soha.

Válaszoltam a tanító néninek. És együttműködésemről biztosítottam.

Aztán megnéztük Pepével az aktuális leckét. Úgy gondolom, hogy a tanító néni nem gondolhatta komolyan, hogy akarja, hogy én megnézzem angolból a leckét. Pepe szavait idézem: „Látod, Mamika, ezért utálok veled leckét csinálni. Mert két perc alatt tök ideges leszel.”

Teljesen igaza volt a fiamnak.

Úgyhogy, szerintem mindenkinek jobb, ha itthon diszkréten kezeljük a lecke dolgot…