Iskola 2.

Tegnap megint volt szomorú nyomda. Nem értem ezt a gyereket, okos, értelmes, de néha megvadul, és akkor hiába beszél neki akárki, egyszerűen nem érdekli, csinálja tovább a hülyeségeit.
A napközis tanító néni ki van akadva, mert hiába szól, nem hallgat rá, ha szomorú nyomdát kap, akkor pedig úgy viselkedik, mint aki még büszke is rá.
Kapott otthon nagy fej mosást, próbáltuk meggyőzni, hogy nem a legrosszabb fiúkhoz kell hasonlítani, és nem muszáj azzal kitűnni, hogy a lányok közül ő a legrosszabb. De hát nem tudom ez meddig hat.
Igazából nem rossz ő, de olyan mint a kiscsikó amikor végre kiszabadul az istállóból, és nem is akar visszamenni. Nehezen tűri a kötelékeket, azt amikor megmondják neki, hogy mit is kell tenni. Kisebb korában számtalanszor közölte velünk, hogy nem akar gyerek lenni, mert mindig a szülők mondják meg, hogy mit lehet csinálni. Az iskolában most már eltűri, hogy órákon nem rosszalkodik, de az udvaron, az ebédlőben és a napköziben már nem. Nem főben járó bűnök, (pl volt egy sapkával integetés az ebédlőben), csak éppen ott tartunk, hogy már jobban észreveszik az ő hibáit mint a többiekét.

Szalagavató

Hát eljött ennek is az ideje, november 23-án a nagy lányomnak szalagavatója volt. (El se hiszem, hogy már ennyi idős - én meg ennyire öreg vagyok.)
A gyerekek ötletesek, kreatívak voltak a műsor elkészítésében, utána a vacsora és a buli pedig egyaránt jó szórakozás volt nekik is és a szülőknek is.

Az iskoláról

November közepe van, és én eddig egy szót sem írtam a gyerekek iskoláiról, az iskola kezdésekről.

Részben szándékosan, mert időt akartam hagyni, hogy minden letisztázódjon.

Most először kezdem a legkisebbel. 

Zsófinak rendhagyó módon kezdődött az iskola. Elsős lett, olyan iskolába írattuk be, ami nekünk is ismeretlen volt, mert a nagyok nem ide jártak. Hogy ennek mi az oka? Ebbe annyira nem akarok belemenni, hiszen amikor a gyerekek oda jártak én nagyon meg voltam elégedve az intézménnyel is és a tanárokkal is. Most változott. Már nem szimpatikus egyik sem. (lehet hogy tévedek, mert az új tanító néniket csak nem ismerem) A másik iskola, ahová most a kicsi jár egyházi. Korábban ide nem akartam gyereket járatni, mert emlékeztem az igazgatónő viselt dolgaira az elmúlt rendszerből (a köpönyegforgatás tipikus formája), de ő mostanra már nyugdíjba ment. Az elsős tanítónéniket mindenki a város szinte legjobb tanítóinak tartja. Eddig egyetértek velük.

Zsófinak az első hetek nem voltak könnyűek. Nehezen értette meg, hogy itt már nincs olyan nagy szabadság mint az óvodában, nem lehet óra közben mászkálni, beszélgetni. Kapott is a második héten két szomorú nyomdát, az egyiket beszélgetésért, a másikat mert a tornazsákjával püfölte a fiúkat. Hát mit mondjak, kicsit korainak tartottam, mert hogy még nem értették meg a gyerekek a szabályokat, másrészt pedig ha belegondolok harminc gyerek mellett nem lehet hagyni, hogy mindenki azt csinálja amit akar.
Az első házi írás is sírásba fulladt, mert színezni kellett, és a kisasszonynak nem fűlött hozzá a foga, közölte, hogy ő utál színezni, és nem fogja megcsinálni, festeni szeret (ez igaz is, az óvodában sem szeretett színezni). Aztán megcsinálta, sőt most hogy már nem kötelező, otthon is gyakran előszedi a színes ceruzáit. Amióta elkezdtek tanulni, nincs vele semmi baj, érdeklik a számok, a betűk, szerintem, mint valami rejtvényt, úgy fogja fel. Nem tanítok neki semmit előre, sőt az igazat megvallva gyakorolni is általában csak hétvégén szoktunk, mert a napköziben megírják a leckét, és átismételik az anyagot, és este hat után már nem fogom kínozni a tanulással, ha egyébként nincs vele gondja.
Az első fogadó óra is megvolt. (nem vagyok egy fogadóórára járogató anyuka, de az elsőre azért elmegyek) A tanító néni megdicsérte Zsófit, mert okos, és érdeklődő gyerek, egyedül a száját kellene néha csukva tartania amikor kell. De szerinte szeptember óta sokat változott, már nem olyan szertelen. Azt csak én teszem hozzá, ha a gyorsasága is fejlődne, akkor tényleg nem lenne semmi gond. Nem a tanulásban lassú, hanem például az öltözésben. Ha valamit mondunk neki, akkor csak sokadjára foglalkozik vele, mert közben teljesen más foglalkoztatja.
Az egyetlen ami kiverte a biztosítékot nálam, a tegnapi-tegnapelőtti egészségnap volt. Hétfőre az volt a házi feladat, hogy a gyerek rajzoljon egy olyan rajzot, amin azt ábrázolja, hogy mit tesz hétvégén az egészsége megőrzése végett, vagy készítsen gyümölcs-zöldség szobrot. Mi az előbbit választottuk, mert most pont szombaton volt lovagolni, és azt rajzolta meg. Természetesen az ő kis elsős szintjén. Reggel szembesültem azzal, hogy az anyukák büszkén tolattak be a gyümölcs szobraikkal, amikben a gyerekek keze nyomát csak nagyítóval lehetne látni. Elkeseredtem, mert rögtön sajnálni kezdtem a gyerekemet, hogy az ő anyjának ez eszébe sem jutott, de ha jutott volna, akkor sem lenne előbbre, mert ez a fajta kreativitás mérföldekre van tőlem. Aztán a Zsófi közölte velem, hogy ez a rajz tök jó, és gyönyörű, és úgy vettem észre, hogy a tanító néni is tisztában van a helyzettel, és ő is és én is tudjuk, hogy a házi feladatot nem az anyukáknak adják fel.
Ma reggel nyílt nap volt, az első két órára lehetett bemenni, választani kellett, mert kevés volt a hely. Mi a matekot választottuk, Zsófi kérte, mert hogy ott ő ügyesebb. Tényleg az volt, szépen jelentkezett, és hibátlanul megoldotta a feladatokat. Azt meg tudtam állapítani, hogy "erős" osztályuk lesz, mert szinte minden gyerek értelmes,okos, nyitott, de éppen ezért sokat kérdező, jelentkező (ha jelentkezik már mondja is a megoldásokat, amiről még a Zsófi is a leszokás állapotában van), eleven is,
Mindent egybe vetve, eddig még nem bántam meg hogy iskolát váltottunk, és szerencsére a lányom is jól veszi az első akadályokat.

Egy hír hallatán

Tegnap olvastam a hírek között, hogy elköltöztetik a Csodák Palotáját. Ennek kapcsán emlékeztem vissza, hogy idén március 15-i hosszú hétvégén hol is voltunk. Sógornőméknél töltöttünk el három napot Gödöllőn. Az utat vonattal tettük meg, ami nem kis kaland gyerekkel közel öt órán át. De a lényeg, hogy a

A Csodák Palotája az a csodák palotája.

Örülök, hogy nem hagytuk ki, és még a nagyoknak is jó program volt. Bár az elején egy kicsit be pánikoltam, mert a legkisebb vagy két másodpercig figyelt valamire, és már futott is tovább. Nem tudtam eldönteni, hogy nem érdekelte azért, vagy azért, mert nagyon is érdekelte.

Itt minden esetre elmélyülten figyelt.

Sőt még apuka is remekül szórakozott.

A nagy lány és fiú persze külön utakon jártak, csak néha sikerült megpillantani őket.

A Csodák Palotája után még meg szerettük volna nézni a Közlekedési Múzeumot is. Oda értünk egy órával a zárás előtt. Hát nem voltunk éppen elkényeztetett látogatók enyhén szólva sem. Jártam már párszor múzeumban, de ennyire még nem néztek ki sehonnan se. Mérgemben nem is fényképeztem, pedig voltak jó dolgok.

Idén is volt Falunap

A most már hagyományosnak számító Falunapot az idén is megrendezték, volt most is díszítő szakkörös kiállítás, és főzés is, igaz most nem verseny, csak eszem-iszom.

Pár kép a kiállított csodaszép alkotásból. (a fotók nem túl profik, én fényképeztem)

 Erről később talán tudok egy teljesebb képet is feltenni.

Régi pólókból készült szőnyegek:

Egy igazi művészi alkotás.

 A kukta.

 A kukta íjászkodik.

 Zsófi a légvár ördöge.

A szőnyeg amit én kaptam ajándékba az Anyukámtól, aki a szakkör vezetője (és főleg a motorja).

A munkáit itt lehet megnézni

Amikor még őszintén tudunk lelkesedni

A hét végén a városban motoros találkozó, felvonulás és bemutatók voltak. Személy szerint engem nem nagyon érdekelt, de gondoltam a gyerekeknek biztosan élmény lesz. Elindultam a három gyerekkel motorokat és motorosokat nézni. A két nagy hamar lerázott, mondva hogy várják őket a barátaik, de Zsófi velem maradt. 

Nem bántam meg, hogy elmentünk, de nem is annyira a motoros felvonulás miatt (persze az is nagyon szuper volt), hanem azért mert a 7 éves lányomat úgy hallottam szurkolni, lelkesedni, ahogy csak egy gyerek tud. Teljes szívével, a maga komolyságával, de a felnőttek számára bizony szokatlan hevességgel.

A motoros kaszkadőr bemutatója alatt a legszolidabb megjegyzései ezek voltak:

- Nem igaz mit csinál! Ez az Mókus (ő a főszereplő)! Ez megbolondult! Anya, az Isten megáldotta ezt az embert, hogy még nem esett le!

Mellette folyamatosan tapsolt, és sikongatott. Először kicsit furcsán éreztem magam, és óvatosan körül néztem, hogy ki hallja, de aztán rájöttem, hogy a sok "kőarc" között a gyerekem a legőszintébb.

Révfülöp

Jócskán lemaradtam megint a bejegyzésekkel. Annyi minden történt, hogy elhatároztam, a legfrissebbel kezdem, és ha sikerül akkor majd a korábbiakra is visszaemlékezem.

A múlt hetet a Balaton mellett töltöttük. Korábban, amikor a "nagyok kicsik voltak" sok nyaralás Révfülöpön telt el. Pár éve elhatároztam, hogy kimozdítom számítógépen szocializálódott gyermekeimet, és elmegyünk Magyarország olyan részeire, ahol ők még nem jártak. Azt vettem ugyanis észre, hogy míg az én gyerekkoromban az osztálykirándulások révén sok-sok helyre eljutottunk (különösen középiskolában), most csak a megszokott helyekre viszik a gyerekeket. Például Pécsett már kb. 3-szor volt mindegyik.

Ezért egyik évben Kaposvár környékét, másik évben Hortobágy és Debrecen, tavaly pedig Szeged, Mórahalom, Kiskőrös volt a cél. Különösen az utóbbi kissé botrányosra sikerült, és közöltem velük, hogy mind a hárommal képtelenség együtt kirándulni. Meglepetésemre igazat adtak, és a fejemhez vágták, hogy ők bizony vízparton éreznék jól magukat, és milyen jó volt amikor kisgyerekként a Balatonnál nyaraltunk. Ezért aztán nem volt más választásom, a családi béke megóvása miatt, minthogy idénre is lefoglaltam a nyaralót egy hétre.

Szerencsére amikor mentünk még kánikula volt, sőt pár napig még túlságosan is meleg volt. Odafele vonattal mentem a három gyerekkel, mert a férjem csak később tudott jönni, de a tesóm is velünk volt a lányaival pár napig. Pont aznap volt a Balaton átúszás, és mi rögtön a mólón találtuk magunkat, ott bámészkodtunk, alighogy odaértünk. Az első öt nap fürdőzéssel és semmit tevéssel telt el. Bár azért történt más is. Apuka gyerekkora óta horgászik, és a Balaton a nagy szerelem. Az idén sem hazudtolta meg magát, kezdésnek fogott egy több mint öt kilós pontyot.

Később azonban nem volt ilyen szerencsés, egy fürdőszobai balesetben valószínűleg eltört a lábujja, mert még most is sántít, persze orvoshoz nem volt hajlandó menni.

A borús idő csütörtökön jött be. Hosszas tanakodás után elhatároztuk, hogy körül nézünk Tapolcán.

A Malom-tó, ahol sajnos már nem lehet csónakázni (én nem annyira bánom).

Hová tűntek a pontyok?

Pár példány még maradt.

Teljesen véletlenül kikötöttünk a Tavas-barlangnál. Rájöttünk, hogy a legkisebb még nem járt ott, ezért beálltunk a sorba a pénztár előtt. Egy óra elteltével le is jutottunk a barlangba.

A két nagy külön csónakban.

Később a fiam közölte, hogy többet nem fog a nővérével együtt csónakázni, mert amikor nem tudta miért nem megy a csónak, kiderült, hogy a tesó mindkét kezével kapaszkodott a sziklákba. (persze csak irányba akarta tartani a csónakot)

Itt már száraz lábbal lehetett a barlangban megállni.

Sajnos már pénteken nem lehetett fürdeni, megjött a hideg front, ezért csak pulóveres képek készültek, mert amíg jó volt az idő, a strandra elfelejtettem levinni a fényképezőgépet.

A mólón (direkt vágtak ilyen arcot, nehogy jól sikerült kép legyen).

Vadkacsás kép nem maradhat el.

Szombaton reggel aztán haza felé vettük az irányt, lemondva a mindenféle "haza felé menet még ezt nézzük meg" dolgokról, mert ott tartottunk, hogy a sok holmi mellett lehet hogy mi magunk be se férünk az autóba. (Miért van az hogy nem csökken a cipelni való mennyisége, mire elindulunk, hanem inkább növekszik?)

Persze előtte még játszottunk, egy "kuka kommandósat", mert voltak olyan jók  a szemétszállítók, hogy a kukából csak a fele szemetet ürítették ki, konténert pedig égen földön nem találtunk.

Minden egybevetve, olyannyira jól érezte magát mindenki, hogy felvetődött, néha lemehetnénk egy napra is, csak úgy vonattal akár.

A kert, a víz és a forint esete

Bírom amikor azt mondogatják különböző fórumokon, hogy a falun élő emberek ha szegények, vagy elveszítik a munkájukat miért nem csapnak át önellátó üzemmódba. Hiszen van föld, esetleg még vetőmagot is adnak. Csak el kell vetni, és utána lehet a kertből az ételt "learatni".

Hát kérem szerencsére nekünk (még) mindkettőnknek van munkája, úgyhogy nem annyira létszükséglet, de mióta beköltöztünk mindig is volt konyhakertünk. Minden évben ültettünk legalább zöldséget, sárgarépát, hagymát, salátát stb. Az idén különösen lelkes voltam a tavasszal, a tavalyi kudarc után ismét palántáztunk paradicsomot,  paprikát. Lett karalábé, zeller, sóska, spenót. Eddig viszonylag rendben is ment minden, ha nem számítjuk azt, hogy munka után a millió más feladat mellett a kertet is rendben kellene tartani. (Akkor szoktam a legjobban parázni és viharsebességgel gyomlálásba fogni, amikor olyan rokon látogatott meg, akiről tudom, hogy egyetlen szál gaz sincs a kertjében.) De most azt hiszem befuccsol az egész. Az ok a víz, illetve a hiánya. Van egy régi kutunk, ami sajnos köves, nincs lecsövezve. Nem szüntettük meg, pontosan azért mert a kertet öntözni pont megfelelő. Igen ám, de amikor ilyen aszályos időszak van, a kút kiszárad. Megkotorni életveszélyes, lemenni bele senki nem mehet. Marad tehát a vezetékes víz. Így gyakorlatilag termelünk aranyáron paradicsomot, paprikát. Ami vízdíjat fogunk fizetni, azon az áron "egy szekér" paradicsomot lehetne venni. Az, hogy kutat fúrassunk, egyenlőre még csak ábránd, ennek is több tízezer forint akadálya van. Öntözés nélkül azonban nem fog semmi teremni, csak kínlódnak a növények. (diónyi karalábéink talán lesznek).
Szóval csak azt akartam mondani, hogy a kert sem ad ingyen élelmiszert.

Csonttörés utógondozása

Múlt csütörtökön levették Zsófi lábujjáról a sínt. Ahelyett, hogy megkönnyebbültem volna még idegesebb lettem. Ugyanis a doki közölte, hogy még száz százalékra nem forrt össze, de rögzítést már nem igényel. Viszont nagyon figyeljen rá, óvatos legyen, nem szabad futkosni, biciklizni, és egyáltalán maradjon a fenekén.

Magyarázza ezt meg valaki egy hétévesnek. Csak egy halk kérdés, ha még elmozdulhatnak a csontok, akkor miért kellett levenni a sínt.

Úgy veszem észre, azért a kislány többé-kevésbé, de megfogadta a tanácsot, nem futkos, csak rollerezik.

Az óvodának vége, beköszöntött a szünidő. Tegnap este már elkezdődött a: "Senki nem játszik velem. Mondd meg a tesóimnak, hogy játszanak velem." műsor, ami azt jelenti, hogy unatkozik, a nagyok meg menekülnek előle.

A rossz kotlós

Az idén március közepe óta folyamatosan megy a keltető. Az első adagból nem túl jó arányban, de egészséges kiscsibék keltek ki. Ma már szép nagyok, élénkek. Most megy a harmadik széria.

Közben elkezdett kotlani egy kopasz nyakú tyúkom. Sokáig nem ültettem meg, hagytam magam lebeszélni. A párom szerint a keltető sokkal kisebb macerával jár, az a napi két tojás forgatás nem visz el sok időt, és egyszerre akár 80-90 tojást is  bele lehet tenni. Egy darabig hallgattam rá, de aztán el kezdtem győzködni, szeretném megpróbálni, mert roppant kíváncsi vagyok, sikerül-e kotlóssal keltetni a kiscsibéket, és különben is milyen aranyosak amikor ott szaladgálnak az anyjuk körül. Végül is sikerült, megültettük a kotlóst 17 tojással.

Amíg otthon voltam a szüleimnél, szinte minden nyáron keltek csibék, így nem volt ismeretlen a művelet. Kerítettem két kosarat, és megültettem a tyúkot. Arra emlékeztem, hogy minden nap lehetőleg ugyanabban az időben kapjon enni, inni, és tudja elvégezni a dolgát.

Két napig ment is simán, de a harmadik nap észrevettem, hogy van tojás ami hideg, amikor leveszem enni. Aztán negyedik nap kinyitottam az ablakot (zárt helyiségben volt a tyúk), mert kicsit büdös volt. Valószínűleg nem volt szerencsés dolog, talán zavarta a kintről beszűrődő hang, mert amikor lementem hozzá, kinn csücsült a kosár tetején. (Fogalmam sincs hogyan jutott ki). A tojások kihűltek, de még nem vettem ki alóla őket, mert talán csak rövid időre hagyta ott, és még helyre hozható.

Másik nap találtam egy csomó összetört tojást, gondolom, amikor kiszabadult, széttaposta őket. Most van 13 tojás, egy-egy rendszeresen a tyúk mellett van, nem alatta, és nekem kezd elegem lenni, mert már nem bízok benne, hogy valaha is lesznek ebből csirkék. De még van bő másfél hét.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ha az elején megültetjük, nem várunk vele heteket, lehet, hogy jobb kotlós vált volna belőle (legalább egy minimális igazam legyen...).

A bűnös

Május 31-június 2.

Nagyon szomorú hétvége volt ez. Pontosan egy éve, 2011. május 31-én halt meg az Apukám, június 2-án volt a temetése. Nagyon beteg volt már egy ideje, mindig kevesebb lett az ereje. Tavaly tavasszal már nem akart visszamenni a kórházba. Anyu ápolta az utolsó pillanatig. Nem idegen helyen halt meg, hanem az otthonában, a szerettei között.

Mindannyiunknak hiányzik.

Ovis ballagás

Pénteken a legkisebb is elballagott az óvodából (bár még majdnem egy hónapig járnak). Többé nem lesz óvodás gyermekem. Valószínűleg - a tapasztalatok alapján - mindketten vissza fogjuk sírni ezeket az éveket.

A műsor nagyon jó volt, ügyesek voltak a gyerekek, tökéletesen tudtak minden verset, éneket.

Sajnos a Zsófi csak a kis széken ülve követhette a többieket, de egy mondókát, éneket sem hagyott ki, együtt "harsogta" a többiekkel.

Kép az óvónénikkel

 

 ez a "nem akarom, hogy lefényképezz" nézés

Zalavár

Pünkösd vasárnap újból kirándulásra adtuk a fejünket. A napilapban meghirdetett helyszín Zalavár volt. Fél tizenkettő volt, hogy elindultunk, és úgy terveztük, hogy az egész délutánt a környéken fogjuk eltölteni. Illetve csak a felnőttek tervezték ezt, mert a gyerekek sztrájk közeli állapotba dolgozták be magukat. Egyáltalán nem lelkesedtek az útért, és sokáig csak a morgolódásukat hallottuk. Amikor odaértünk, akkor kicsit oldódott a helyzet, bár az "itt már százszor jártunk", "nem érdekelnek a bivalyok", a bazilika romjainál a "mit nézünk meg azon a pár kavicson" beszólások azért nem maradtak el. Eddig azt hittem, hogy a gyerekeink nyitottabbak és érdeklődőbbek a kortársaiknál, de rá kellett jönnöm, hogy bizony ők is  "laptop" gyerekek lettek.
Zalaváron megnéztük a Makovecz Emlékművet, a bazilika romjait, de a bemutatóházba és a Kányavári szigetre nem mentünk be, mert ott már tényleg többször is jártunk.
A helyszínekről az ismertetőt a kapott tájékoztatóról másoltam be, mert a múltkori szkennelés nem igazán volt sikeres.

Zalavár: Az egykori Mosaburg a frank hűbéres Pribina, majd fia Kocel székhelye volt a 9. században. A honfoglaló magyarok 897-900 között megszállták Pannóniát, elfoglalták e várat és Zalavárnak nevezték el. István király 1019-ben alapított bencés kolostort itt. László király alatt a kolostor mellé ispánsági vár épült, amely Zala megye közigazgatási központja lett. Az épületegyüttest a középkor folyamán erődítménnyé, a 16-17. században várrá alakították, amelyet a török időket követően felrobbantottak.

Látnivalók:

Milleneumi Makovecz Emlékmű: A tervek szerint az egykori Bencés bazilika romjait, az itt talált erőd maradványait is szeretnék láthatóvá tenni. A kiállítások rendezésére is alkalmas emléképületben áll a zalai Életfa, amely a megye településeit szimbolizálja, de Cirill és Metód, valamint a néhai salzburgi érsek emlékét ápolva az egykor itt élt népek közös emlékparkjaként is szolgál a létesítmény.

Szent Adorján-bazilika romjai: Az építés kezdete 852-53-ra tehető, s 870-ben már fölszentelt templomról tudunk. A templom mellé szerzeteseket rendeltek, feltehető, hogy akkor is létezett egy kolostor. A szentély körül félkörívben föld alá süllyesztett folyosó fut végig, amelyet az oldalhajókból lehetett megközelíteni, ahonnan három kápolna nyílt.

Kis-Balaton bemutatóház: A bemutatóházban megelevenedik a Kis-Balaton víz alatti világa. Láthatjuk a nádasok életét, hallhatjuk a mocsárvilág hangjait. A zárt természetvédelmi területen lévő Kis-Balaton bemutatása kapott itt helyet. A központ építésével nemcsak a KBVR természeti értékeinek és vízminőség védelmi szerepének bemutatása volt a cél, hanem a történeti és néprajzi vonatkozások szemléltetése, valamint kulturális központ létesítése is.

Kis-Balaton: Valaha a Balaton nyílt vizű öble volt, amely az idők folyamán hordalékkal feltöltődött és lápos árterületté, nádtengerré vált. Az 1922. évi lecsapolást követően csupán fél négyzetkilométeres szabad víztükör maradt belőle, így kis híján elpusztult az egész madárparadicsom. A helyzet a nyolcvanas évek közepétől változott meg, amikor megépült az 1870 hektár felületű, 28 millió köbméteres tározó. A Zala folyó végighalad a 22 kilométeres mesterséges tavon, majd megfordul és csak ezután tér vissza eredeti medrébe.

Kányavári Sziget: Az ide kirándulók megtapasztalhatják a Kis-Balaton különleges vízi világát, láthatják a növény és állatvilágot. Megfigyelhetik a vízimadarak fészkelését, hallhatják a békák "hangversenyét". A szigeten kialakított tanösvény információs táblái bemutatják a Kis-Balatont, az itt előforduló növényeket, állatokat. A kilátóból távolabbra is tekinthetnek az érdeklődők, szinte a teljes Hídvégi tó belátható. Pihenésre, tűzrakásra is lehetőség van.

Zalavárról elindultunk Zalakarosra, hogy ott ebédeljünk a kapott 50%-os kuponnal az egyik vendéglőben. Az egyikbe azért nem tudtunk bemenni, mert telt ház volt, és csak egy óra múlva lett volna hely, a másikba pedig azért nem mentünk be, mert az viszont néptelen volt és nem a mi "szintünknek" (anyagilag) megfelelőnek nézett ki.
Hosszas vitatkozás után úgy döntöttünk, hogy amíg az ebédre várunk (ekkor már közel három óra volt) felkeressük a Garabonciás farmot.
Majdnem visszafordultunk, amikor a belépőjegy árát megtudtuk, még a nagy múzeumokban sincsenek ilyen árak. Gyerekkedvezmény csak a hat év alattiaknak van, a hattól kilencvenkilencig mindenki felnőtt.
A körbevezető fiatalember kedves volt, de folyton szólt a telefonja, így nem sokat tudott velünk foglalkozni. Igazság szerint ez a bemutató olyan kis gyerekeseknek való akik máskor nem találkoznak háziállatokkal. Kaptunk nagyon finom zsíros kenyeret hagymával, szörpöket, sőt fröccsöt is, és volt egy bácsi aki a végén jót beszélgetett velünk. Ez azért pozitívvá tette a mérleg nyelvét.

Garabonciás Farm: 2009-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Garabonciás farm. Garabonciás farm kedves színfoltként mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. A Garabonciás farmon sétatúrákat szerveznek, nem idegenvezetővel, de idegenvezetéssel, azok közreműködésével, akik nap-mint nap a Garabonciás farmon dolgoznak. Állatsimogatás mellett lovaglási lehetőséggel is szolgálnak a Zalakaros mellett a Garabonciás farmon.

A farm látogatás után, köszönhetően a rengeteg zsíros kenyérnek,  már nem voltunk éhesek, így a vendéglőben ebédelés elmaradt. Elmaradt a bivalyrezervátum felkeresése is. Azért leírom, hogy mit nézhettünk volna meg.

Bivalyrezervátum Balatonmagyaród: A telep hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának népszerű központja, mivel az állomány szelídsége közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé a látogatókkal. A Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítást, bivalytörténeti bemutatót és sétautat alakítottunk ki játékos elemekkel, pihenőhelyekkel és kilátópontokkal, ahonnan távcsőből kémlelheti a tájat a látogató.

Zalaegerszegen keresztül indultunk haza. itt megnéztük a Gébárti-tavat, Vasvár előtt pedig a Vasvári sáncot, amit a római korban készült katonai sáncok mintájára építettek meg.

A tó csodálatos

Beletörődötten sétálnak a fiatalok a tó mellett

Apának nem volt könnyű feladat a kis törött lábujjút cipelni, de azért nagyon lelkes volt.

Zsófi a sáncon

Sánc belülről

A sánc lentről nézve